-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: advent. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 30., szerda

Adventi zsákok készenlétben

Az imént megtöltöttem a jól bevált kis zsákokat darabonként három apró csokival, így elmondhatom, hogy a holnaptól kezdődő adventi visszaszámlálást felkészülten várjuk.
miközben töltöttem és masnikat kötöttem a kis zsákokra, megint az jutott eszembe, hogy milyen nagy küzdelmek árán, pár év alatt készült el ez a 24 keresztszemes zsákocska, de, hogy mennyire megérte virrasztani, éjszakázni miattuk, mert milyen jó most csak elővenni őket, és használatba venni!
Még az albérletünkben az étkezőben a lambéria peremére állítottam ki őket, de nem szerettem nagyon, mert gyakran leestek. Viszont akkoriban rengeteg egyéb dolog volt, ami lekötötte a figyelmemet, erőimet, nem jutottam el oda, hogy alternatív megoldást találjak.
Tavaly már kicsit összeszedettebb voltam, felkötöttem a zsákokat egy piros szalaggal beburkolt koszorúalapra, a koszorúalapot pedig az egyik fa karnisról lógattuk le, megelőzvén, hogy az akkor kétéves Zitus "kárt tegyen" a kompozícióban. minden reggel levágtunk egy zsákot, amivel mindenki meg volt elégedve.

Tegnap vásárolni voltam Vácon az egyik hipermarketben (na, ez fellengzősen hangzott, mert szerintem Vácon csak egy van :-D), és megakadt a szemem egy 90 cm-es műfenyőn. Mivel nem volt drága, gondoltam megveszem, és idén erre akasztjuk a zsákokat.

Így is lett, meg is vettem (a pénztáros hölgynek köszönhetően nem is felejtettem ott a kasszánál, ugyanis kicsit beleolvadt a doboza a háttérbe, én meg totál arra koncentráltam, hogy a Kinga osztályának megvásárolt rakat csokit, ami a Miku-csomagba megy majd--afféle önkéntes feladatként idén én állítom össze a csomagjukat--, egytől-egyig a kocsiban tudjam, így a végén a fenyő majdnem ott maradt, de csak majdnem), hazahoztam, és most délelőtt fel is avattam. Így néz ki most, zsákokkal:
Azt hiszem, idén mindhárom leányzóval be lehet már tartatni a minden nap csak egyet bontunk szabályt, nem kellett a magasba "száműzni" a zsákokat. Abban biztos vagyok, hogy a lányaim nagy örömmel rohannak majd minden reggel a kis fenyőhöz, hogy kibontsuk az aznapi "adagot". :)

2010. december 10., péntek

Futárosdi: update

Alcím: avagy hogyan buktatott le majdnem egy figyelmetlen futár...

az előző bejegyzésben írtam róla, hogy bőszen várok egy csomagot, tele karácsonyi ajándéknak szánt játékokkal. Na, jó, nem olyan rengeteg, de hat gyerek érintett a témában, ezért tűnt az egész soknak.

Délelőtt be is futott a futár, miután először a szomszédba csengetett (volna, ha lenne csengőjük, nem tudom, hogyan hívta elő a szomszédasszonyt), de aztán megtalált engem is.

Nyitom az ajtót, hangsúlyoznám, MELLETTEM Kinga és Zita (bár utóbbi még nem lett volna vészes), a férfi áll a csomaggal a kerítés előtt, és bekiált:
"Jó napot, játékot hoztam!"

Váááááááá!!!!

Mondani sem kell, hogy egyből kaptam egy lájtos szívinfarktust. Sietve kimentem, és halkan ennyit morogtam neki, hogy ezt nem kellett volna, a lányok ajándékai vannak benne. Nem hiszem, hogy rosszat akart, de nagyon figyelmetlen volt. Idegesen aláírtam a papírt, becipeltem a dobozt a pincébe, közben zakatolt az agyam, hogy most aztán hogyan vágom ki magam...Eleve, a csomagot is magyarázni kell, de így...

Kinga gyorsan kérdezte is, hogy nem bontjuk-e ki, de rávágtam, hogy ez megint nem a mi csomagunk, Rita néniéknek (főbérlők) vettem át a csomagot.

Kinga kíváncsi, persze. Miért vettek játékot Rita néniék? (egy 23 és egy 22 éves lányuk van). Izé, mit is mondjak. Míg gyorsan gondolkozom, Kinga megoldja a problémát:
K: Biztos azért, hogy ha mennek hozzájuk gyerekek, akkor legyen náluk is játék!

Én: Na, látod, Kinga, eltaláltad, szerintem is azért! :-) Majd apa átviszi a csomagot.

K: Én is vele mehetek?

Én: Neeeeem! :-)))

Azóta sem jutott eszébe a csomag, hála istennek. Izgalmasan alakul ez a bevásárlósdi. :-))

Bezzeg nekem ezerszer eszembe jutott a csomag! alig várom, hogy Jani végre hazaérjen, leváltson gyermekálom örző posztomon kicsit, és lemehessek megnézni a "zsákmányt"! :-)

2009. december 23., szerda

Karácsonyi képek

A karácsonyi előkészületeinkről inkább nem írnék, mert lényegében gyalázatosan állunk. A karácsonyfánk már feldíszítve ugyan, hogy elkerüljük a holnapi programtumultust, de itt ki is merült a dolog. Borzasztó letargiába estem délután, mert se egy étel, se egy süti, se egy lájtos porszívózás nem fért bele a programba, semmi. Nem akartam nagy felhajtást, de hogy egyszerűen a lányok mellett semmit nem lehet csinálni, azért nem gondoltam (és hát Jani ugyan itthon van papíron, de dolgozik illetve munkát felügyel a telken...). Most már nem is hajtok, feladtam, nem bírok több éjszaka hajnali 3-kor lefeküdni. Illetve még kibírnám, ha nem lennék biztos benne, hogy Zitával ismét éjszakázni fogunk a náthája miatt, így egy süti sütésébe sem tudok belekezdeni, mert csak bonyodalom van, ha valamelyik fázisnál félbe kell hagyni. Most próbálom lelkileg összekapni magam, hogy (ismét) nem olyan a karácsony, mint terveztem, és nem is reménykedem a jövő éviben. megpróbálom mosolyogva elfogadni, hogy karácsonyi mintás tálon bolti vaníliás karika lesz a süti, ünnepi menü felejtős, a családnak úgysem lehet fasírton, rántott húson és pörköltön kívül mást csinálni (tényleg nem!), megpróbálok ehhez az egészhez jópofát vágni, hátha a lányok örömét még megtarthatjuk. PEdig hogy vártam a karácsonyt! így jártam. tudom, hogy pici gyerekek mellett, főleg 3 mellett nem lehet úgy csinálni dolgokat, ahogy az ember tervezi, de én néha picit kezdem nehezen viselni ezt a lemondást, nem tudok legyinteni, hogy majd, ha nagyok lesznek, majd jövőre, stb., nem szeretem, mert nem tudom, mit hoz a jövő. Türelmetlen vagyok kicsit, na, ezen változtatni kell8ene)! Hiába tudom, hogy nem ezeken a dolgokon múlik az ünnep szépsége, nekem akkor is hozzátartozik a friss süti illata, a finom ebéd íze, hogy 3 gyerekkel is akár kicsit ünnepélyes legyen a napunk, és most nehéz beletörődni, hogy ebből szinte semmi nem lesz, és újra kell tervezni az ünnepet. Ha sikerül gyorsan átprogramoznom magam, akkor nyert ügyem van, ha sokáig kesergek feleslegesen, akkor teljesen elrontom a saját karácsonyom, és ne adj Isten, a családomét is. Azt meg nem kéne, marad az átprogramozás. :)

Végül mégis írtam az előkészületekről, és bocsánat a negatív hangvételért, most nem tudtam vidáman és derűsen írni a dolgokról.

Úgyhogy a körülmények nem tökéletesek, sőt, még csak nem is kielégítőek, viszont itt ez a 3 lányka, akik miatt muszáj legalább mosolyogni, nekik nem kell érezni az én bánatomat. Nekik minden úgy lesz tökéletes, ahogy lesz. :)
Meg különben is, feltételezem, ha kibontják az ajándékokat, nem igazán fogja őket érdekelni, hogy hány extra porszem van körülöttük. tudom, mert idén szerintem találnak az ajándékok, és nem kell kitalálni, hogy mit csináljunk, ha nem tetszik az ajándék. Ezt ugyanis Kinga kérdezte a minap kicsit pityeregve, de én megnyugtattam, hogy idén ütős ajándékot hoz a Jézuska és angyalka segítői (legalábbis az az erős sejtésem, hiszen tuti listájuk volt választani!), de ha mégsem, majd kitalálunk valamit. :)


Ezekkel a képekkel kívánok minden kedves blogolvasómnak, barátnak, családtagnak, ismerősnek nagyon békés és meghitt karácsonyt!

ui: és mire megírtam ezt a kicsit puffogós bejegyzést, le is higgadtam valamelyest, talán ez kellett, most még sem érzem olyan reménytelennek a dolgot! Megyek, felfrissítem magam egy zuhannyal, aztán hátha sikerül Zita-ébredésig valamit megvalósítani a terveimből. :) Úgy legyen, ámen.
ui2. mire közzétettem a bejegyzést, nagyjából addigra fel is ébredt Zita. azóta felváltva köhög és sír fel, el sem tudok menni zuhanyozni. talán a terveimet elpakolom jövőre, azt hiszem, jobb lesz...

Szösszenet: ajándékcsomagolás

Éjszaka Zitával karöltve csomagoltunk. :-P Náthás, többször felébredt, végül már levittem kicsit magamhoz, hogy haladjak. "kicsit" strapás lett így a csomagolás, mert ő tekerte volna le a papírokat, dobálta el a celluxot, majdnem szétszedte a becsomagolt ajándékot, stb. Hajnali 3 körül nem így képzeltem az ajándékcsomagolást, de azért megvan egy része... ráadásul az orra előtt csomagoltam az ajándékát. :) teszteltem, hogy tetszik-e neki: nos, rá se bagózott. :-))) No comment.
Most pedig végre elaludt, én meg rohanhatok tovább, mert a két nagy perceken belül érkezhet. :)

2009. december 12., szombat

Adventi naptár háromszor

Mi háromszor “nyitogatunk” egy nap. Reggel, délután és este. Háromféle adventi naptárunk van, mert így alakult, és, mert jó buli többször emlékezni, számolni, hány nap van még karácsonyig.

Vannak, ugye, a keresztszemes zsákok, amikről már egyszer írtam.

Ezekből nyitunk ki minden reggel egyet, amikben, nem túl fantáziadúsan, pici csokik vannak, egyelőre csak a két nagynak. Úúúúúgy szerettem volna összegyűjteni nekik mindenféle apró kincset, de mikor Zitával karácsonyi bevásárláson voltunk, szinte semmit nem tudtunk megvalósítani, sem e téren, sem ajándékvásárlás terén. Nagyon sajnálom, de jövőre is lesz advent, akkor talán Zitát is könnyebben tudjuk másra bízni, és talán akad némi gyerekmentes vásárlásra idő.

A zsákokkal kapcsolatban annyi konfliktus adódott, hogy Csilla mindenáron nyitni akart többet egy nap. Szépen kipakoltam őket a lambéria szegélyére, tök jól mutattak, ha már annyit dolgoztam velük, hagy lássuk mi is és mások is tudjanak bennük gyönyörködni. Egyszer későn értem, és Csilla kibontotta a 16-ai zsákot (még 1-jén :-P ), így beszedtem a zsákokat, egy kosárban vannak egy kupacban. Az eredeti leírás szerint (forrás a Praktika magazin egy száma volt), egy koszorúra kellene felkötni őket, a koszorút valahonnan lelógatni, így akasztani le minden nap egy zsákot. Nagyon jól nézett ki a képeken, és már tervezgetem is, hogy jövőre, a már szép gerendafödémes nappaliban vagy étkezőben lelógatom valahonnan. Hogy csak az érje el és akkor, aki illetékes. Mivel Zita kétéves lesz akkor, talán nem is ártanak az újbóli óvintézkedések. J

Délután következik az egyszeri bolti, hagyományos papír adventi naptár. Különlegessége, hogy Hófehérke és a hét törpe van rajta (legalábbis hercegnők-fan lányaimnak mindenképp befutó!), ezért, amikor először megláttam őket-hiába tudtam, hogy nekünk van már egészen egyedi naptárunk-gyorsan vetettem Janival kettőt. Tetszik is a lányoknak, így ovi után ez a naptár van soron, nyitjuk a pici papírablakot, és tűnnek el a pici csokidarabok (amik egész finomak, ahhoz képest, hogy nem topminőségűek általában ezek a csokik, és nem is nagyok, hogy aggódnék, hogy csokimérgezést kapnak).

A naptárral egy gond van: Csilla itt is alakít, ő már több ablakot kinyitott (neki már alig van :-P), egyet véletlenül le is tépett, és megette Kinga 8-ai adagját, rendesen kiborítva nővérét, amiért elszalasztotta azt a kb. 1.8 grammos csokilapocskát (megjegyzem, helyette kapott mini töltött télapót kárpótlásul, ami sokkal finomabb, szóval jobban jött ki a “tragédiából”, de Kinga azóta is emlegeti az incidenst). Azóta szigorú anyai felügyelet mellet nyitunk, résen vagyok, hogy visszakerüljenek a helyükre a naptárak, amint megvolt a nyitás. Kinga amúgy minden esetben ügyesen keresi ki a zsákokat, ablakokat szám alapján. Megkérdezi, hogy most pl. olyat keresünk ahol egy egyes és kettes van?, és kiveszi. Én már nem is kellenék, ha Csilla nem huligánkodna. J J

Végül, de nem utolsó sorban, jön este a mécseses adventi naptár. Ez a legegészségesebb verzió mind közül, pont estére való. Egy hete jutott eszembe, nézegetve a tavalyi képeket, hogy tejóég, nekünk ilyen is van!! Anyósom kapta a prototípust, de magunknak is készült egy (Jani által készített) fakeretbe lerakott, gipsszel körbeöntött 24 mécsesből alló tálca. Anyósomé szebb volt, mert neki körberaktuk gyöngyökből fűzött karikával a mécseseket (mégiscsak ajándékba ment!), a miénkre nem jutott se gyöngy, se türelem, maradtak csupán a mécsesek. Tavaly is este gyújtottuk meg őket, minden nap eggyel többet. Most is este kerül rá sor, próbálom a fürdés előtti menetrendbe illeszteni, de ha fáradtak a lányok, van, hogy már korábban meggyújtuk őket. Kinga számol ismét, hogy mennyit kell meggyújtani, ha van idő és erő, énekelünk kicsit, gyönyörködünk, aztán megyünk dolgunkra. Ma jól sikerült az esti adventi kiadás, de nem mindig ilyen meghitt, de sebaj. Amúgy gyönyörű a sok ragyogó mécses egymás mellett.

Ez anyósomé volt tavaly:

névnapjára készítettük, késő éjszaka is fűztük a gyönygyöket Janival (szerintem nagyon imádott engem abban a pár órában...), hogy kész legyünk időre, anyósom örült is nagyon, erre egyet sem gyújtott meg, mert ez milyen szép, kár lenne elrontani...pedig cserélhetőek a mécsesek, na, mindegy

ez itt már a mi, egyszerűbb verziónk, gyöngyök nélkül. Tavaly még rajta voltak a mécsesen a számok, amit gyertyaíró tollal vittem fel rá, idénre ezek elolvadtak, de nem lényeges, akármilyen sorrendben meg lehet gyújtani a mécseseket:
Kingával tavaly főleg kettesben gyertyáztunk, Csilla már lehet, hogy aludt. Idén már Zita miatt nem a földön szeánszozunk... :-)))

Hát, így telik nálunk az adventi időszak, “hegyén-hátán” adventi naptárak, véleltlenül se felejtsük el, mikor díszíthetjük végre a karácsonyfát! J

2009. december 1., kedd

Adventi készülődés

Idén nem vettünk kész koszorút, mert gondoltam, csinálok vagy csinálunk a lányokkal. Mivel azonban sem az alapanyagokat nem tudtuk beszerezni, sem alkalom nem volt megcsinálni (ha Zita ébren van és nincs más, aki vigyázna rá, esélytelen ilyen projektbe fogni), így vasárnap nagy hirtelen összeraktam négy mécsestartót négy mécsessel. Idén jó lesz, meggyújtani ezt is meglehet. :)
azért került mellé karácsonyi gyertya is, asztali dísz tavalyról és aromalámpából fahéjillat áradt szét a lakásban
És késő éjszaka gyorsan telepakoltam a kis adventi zsákokat, amik saját kezű alkotásaim. 5 éve, Kingapocakosan kezdtem el őket hímezni, de nem lett kész dec. 1-jére, nagyobb kaliberű munka volt, mint hittem. Következő évben folytattam, és talán nagyjából a hímzés kész is lett. Csilla születésekor eszembe se jutott foglakozni vele, majd Csilla első szülinapja körül elővettük, a zsákok egy részét utolsó pillanatban összevarrtam. akkor Kinga már nyitogatta őket, tavaly pedig már mindketten. Nagyon élvezték, egész évben azzal nyaggattak, hogy mikor bonthatnak kis zsákot... Most eljött az idejük, már nagy izgalommal feküdtek le, hogy ma reggel jön az első! Nagy előnye a zsákoknak, hogy minden évben elő lehet venni (bár minden évben látok új, hasonló zsákokat, amiket jó lenne megcsinálni, de mindent nem lehet összehozni), és elég nagy ahhoz, hogy (egyelőre) két pici csoki beleférjen a két lánynak. Mikor majd már nem fér bele a 3, talán időm is lesz újabb adventi naptárakat kreálni. gondolom én nagy naivan, hehe. :-))

Sorakoznak a zsákok a lambéria szegélyén:

Megyek is aludni, mert mindjárt kelnek a lányok, és lemaradok az elsőről. :)
Daisypath Christmas tickers