-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűzeset. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tűzeset. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 20., szerda

Tüzeskedés utáni helyzetjelentés

Még mindig nem nagyon hevertem ki a tegnapi eseményeket, és nem is sebeim fájnak (sőt, azok egész jól vannak), hanem inkább az állandó gondolat, hogy hajszálon múlt az egész.

Janitól sok kedves szót nem kaptam, mikor este hazaért, de ez érthető. Ő egyből tudta, hogy mit kellett volna tenni, most már én is, hogy legjobb egy másik lábassal vagy tepsivel letakarni az égő olajat, hogy ne kapjon oxigént, miközben lassan hűl. Van most egy kis olajban-sütős fóbiám, de ezt leküzdendő ma lángost sütünk. Azért a "sikerszériám" a konyhában ma is folytatódott, igaz, lájtosabb formában, mert ma már kifutott a borsóleves...Természetesen most is a lányokkal foglalkoztam (Zita újfent nyúzta a nővéreit, őt próbáltam erről lebeszélni). Lassan nem is merek majd mellettük főzni, sütni pláne nem... :-P

A konyhaszekrény ajtaját kívülről le lehetett mosni, az alja viszont szürkés maradt, a füst elszínezte. Kisebb jelként marad még, hogy két ajtó sarka is fekete lett, az nem jött le, a szekrény hátulja, ami a nappali felé néz, is füstös enyhén, erre viszont még jön egyszer takarólap. A mosogató mellett álló virágom egy-két levele is megpirkant kicsit, de nem vészes, gyorsan üzenem Katinak és Tibinek, akiktől egy hete kaptam a növényt. :) A mosogató teljesen megúszta, csakúgy, mint a csaptelep. Szóval, minimális kárral (ha lehet annak nevezni), átvészeltük a dolgot.

A karom is jól van, szerintem hasonló sérülést bárki tud szerezni fröccsenő olajtól, nem kell ahhoz begyulladnia. Most olyan pöttyös a karom, mint egy dalmata kutyus szőre, ami remélem, lassan javul majd, és erős maradandó nyomok nem maradnak. Ha igen, örök emlék és tanulság lesz a tegnap.

2011. április 19., kedd

Ma majdnem megjártuk...

..."köszönhető" nekem. A lényeg: kigyulladt az olaj, amiben a lányoknak egy kis sült krumplit akartam sütni, és kis híján nagy baj lett.

Feltettem az olajat melegedni serpenyőben. Kevés olaj volt, nagyobb fokozaton kezdtem melegíteni, hogy hamar meleg legyen. Közben-szokásos módon-a lányok szóltak, hogy menjek, keressünk meg valamit. Nem szabályos ilyenkor ott hagyni az olajat, de volt már rá példa, viszont ilyenkor teljesen levettem vagy a lángot vagy a teljesítményt, és sosem felejtettem el, hogy olaj melegszik a tűzhelyen! Nem volt baj sosem, mindig időben visszaértem.

De ma nem...

Füstölt erősen a serpenyőben, mikor kiértem, lekapcsoltam a tűzhelyet, elhúztam másik helyre, és akkor belobbant az olaj! Az egész serpenyőben égett, rémesen ijesztő volt.

Érdekes módon, teljesen tisztán tudtam, hogy mit kell tenni, hogy le kell takarni az égő olajat, vizet nem szabad engedni rá, mert szétspriccel, ami nagyon veszélyes. Rá is terítettem a konyhai törülközőt, de vékonynak tűnt, nagyon megijedtem, hogy meggyullad a törülköző is, nem tűnt úgy, hogy használt, nem volt kéznél vastagabb textil. Rettenetes rémület lett úrrá rajtam, hogy meggyullad a ház is, ezért inkább a mosogatóba tettem a serpenyőt (egy hivatásos tűzoltó most biztos frászt kap, ha ezt olvassa). Ahogy víz érte, még nagyobbat lobbant az egész, úgy tűnt, szinte az egész mosogató lángolt, sikítottam, de ekkor el is aludt a tűz. Teljes testemben remegtem, és ez a látvány tárult elém:

Az egész lejön vízzel, semminek nem lett baja, egyedül a mosogatótálca alja, ami nálunk a szekrényben van felül, lett büdös, mivel fém, de azt is le tudom mosni, remélem, semmi nyoma nem marad a történetnek.
Hatalmas nappali tolóajtónkat jól igénybe vettük, ittlétünk óta először mindkét szárnyát kinyitottuk, huzatot csináltunk, a füst viszonylag hamar kiment. A házat megmentettem, de végül én is mégis megsérültem: csak percekkel az eset után vettem észre, hogy mindkét alkaromat végigcsapta a tűzforró olaj:
Rettenetesen fájt, folyamatosan hűtöm, talán kicsit enyhült az eltelt másfél órában a fájdalom, de kétségtelenül gyönyörű sebeim lesznek egy ideig. Meg meleg vízbe nem tudom tenni őket, mert rosszabodik a helyzet, ezért nem is kezdtem még neki a romeltakarításnak.

Azt hiszem, ezt valamennyire megérdemeltem, és nagyon nagyot tanultam az esetből!
Daisypath Christmas tickers