Spontan laza nap

Ma úgy alakult, hogy lett egy laza napom. Délután megtudtam, hogy valószínűleg az utolsók egyike, úgyhogy jól tettem, hogy azzá tettem.

Jani vetette fel reggel, hogy menjek be vele Pestre, sétáljak, csináljak azt, ami tetszik, ebédeljünk együtt, délután pedig visszaérünk együtt a lányokért. Elég sok dolgom lett volna, de végül belementem.

Jani kitett a Westendnél, ahol egy ideig csak sétáltam, mert semmi nem volt nyitva. Séta közben futottam össze egy szendehelyi ismerőssel, egy háromfiús anyukával, akivel jóban voltunk, mikor ott laktunk, de mióta elköltöztünk, nem is beszéltünk. Ő ajánlotta anno azt a gyerekorvost is, akihez még most is járunk (hála istennek, régen voltunk, maradjon is így). Megörültünk a találkozásnak, megittunk egy teát, és beszélgettünk, amíg neki nem kellett menni.

Ezután én megejtettem egy kis vásárlást, majd elindultam a Kikába, ahová Janival megbeszéltük, hogy ebédelünk. Ebéd után még kicsit sétáltunk az áruházban, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon futotta az időből még egy kávéra, aztán spuri a lányokért. Velük is csak hazajöttünk, mert egyből mentünk be Vácra, ugyanis életemben először egy hastánc órán vettem részt, amit Jani egy régi barátja tartott. Jöttek a lányok is, amíg én "ráztam", addig ők vásároltak.

Mielőtt elindultunk volna otthonról, telefonáltak a munkahelyemről, hogy holnap küldik a munkába való visszatérésemről az emailt, ugyanis letelt az a 97 nap szabi, ami a 7 év alatt összegyűlt, 24-én kellene kezdjek...Egyelőre nem tudom, milyen pozicióba vesznek vissza, holnap kiderül, annyit tudok, hogy próbáltak nekem egy hatórás munkát összehozni, de hogy ez pl. fix munkaidejű lesz vagy műszakban kell járjak, azt még nem tudom. Holnap talán eldől minden, nem kicsit izgulok, ha újra munkába állok, járhatok be minden nap a Móricz Zsigmond körtérre...

A hastánc remek volt, örülök, hogy részt vehettem, ügyesnek találtattam, kár, hogy ezek után kis eséllyel fogok tudni egy órára is elmenni, sajnálom, hogy későn találtam rá.

A kis család ott várt rám a terem előtt, volt öröm, hogy anya kemény egy óra távollét után visszatért (Zitus az autóban előtte elsírta magát, hogy "Hiányozni fog anya!").

A kellemes és laza napot beárnyékolja, hogy nem találom a pénztárcám...ha holnap nem lesz az oviban, mert esetleg ott elhagytam, akkor nincs több ötletem. :(

Mindhárom gyermek intézményben

Most jöttünk haza az oviból-iskolából. Közel 3 év 7x24 órás háromgyerekes élet után először egy egész délelőtt egyedül vagyok itthon, mivel ma már Zita is bent marad ebéd utánig.

Rettentően fura érzés. Üres a ház (na, jó, Jani még éppen készül dolgozni), szinte visszhangzik. Most még szoknom kell, nagyon új felállás ez nekem. Azt hiszem, alapvetően nagyon jól fog esni a nyugalom, de ez nem kimondottan az a pihentető nyugalom lesz, mivel szívem kicsi Zita miatt zakatol, de azért próbálom kiélvezni a csendes perceket.

Most úgy tűnik, hogy gyorsan hagytam ott Zitát ebéd utánig, de péntek délelőtt nagyon jól elvolt nélkülem az alatt a bő egy óra alatt, amíg távol voltam, de amint megérkeztem, folyton az ölemben ült. Ráadásul volt egy kisfiú, aki szintén az anyukája után kezdett sírni, rossz volt neki is látni, hogy én ott vagyok Zitával, neki pedig nincs ott az anyukája. Megzavartam az ovis élet nyugalmát. :-) szóval, azt beszéltük az óvónőkkel, hogy nyugodtan lehet Zitával nagyobbat lépni, és majd meglátjuk. Én ráértem volna fokozatosabban csinálni a beszoktatást, de igazság szerint a korábbiaknál is az volt a tapasztalat, hogy minél tovább húzom, annál nehezebb. Zitával ráadásul valamivel könnyebb a dolgom, mert ő rengeteget volt bent Kinga révén a csoportban, ismerte már az óvónőket, azt lehet mondani, hogy őt tavaly félig-meddig már beszoktattam.

szóval, bent maradt. Ismerős érzés, ahogy állandóan rá gondolok, izgulok, hogy mit csinálhat, hogyan szokja az ovis szabályokat, izgatottan fogok futni érte az oviba (konkrétan tényleg futva megyek), és akkor remélhetőleg azzal fogadnak az óvónők, hogy minden rendben volt. Remélem, legalábbis. :) Ha ma még nem, akkor majd előbb-utóbb úgy lesz.

Kinga ügyesen bement reggel, leült a padba és várta a tanító nénit. annyira büszke voltam rá, és annyira jó volt látni, hogy ő már teljesen az iskolapadba "passzol", ez az ő közege. Reggel ő is pityergett, hogy nem akar napköziben maradni, de miattam egyelőre muszáj délutánig maradnia. A napközis tanító néni szimpatikus volt, jó "híre" van, sokat fognak játszani is, ráadásul a nyáron szétbontott osztály napköziben együtt van, így én biztos vagyok benne, hogy jó alkalma lesz Kingának a másik osztályból is barátokra szert tenni (az osztály szétbontásáról szerintem még nem írtam, de talán lassacskán tudok majd időt szakítani erre is, a rám szakadt hatalmas szabadidőben... :-)) ). holnap délután pedig Kinga már részt vesz az első rajzos-képzőművészeti szakkörén, amit egy művészeti iskola hirdetett meg, és az egyik iskolai tanár tartja, Kinga pedig várja is. A tanárnak is jó híre van, állítólag nagyon sok tehetséges gyermek került ki kezei alól (amihez persze kell a gyerek tehetsége is, ezt Kinga részéről még meglátjuk, de az óvónők nagyon ajánlották ezt Kingának, lévén nagyon ügyesen és kitartóan rajzol), szóval megpróbáljuk. Az a lényeg, hogy Kinga lelkes, ez már alapnak jó. :)

Csilla ma abszolút mosolyogva ment be, elméletileg bent is alszik, de ezt majd meglátjuk. Zitáért ugyanis ebéd után megyek, jó esélyem van "lebukni", ha észrevesz, akkor természetesen jön haza velem. Csak mivel elég húzósan menetelős lesz ez a nap, ezért kicsit egyszerűbb lenne, ha bent aludna, de megoldjuk azt is, ha nem.

Én most itthon teszek-veszek kicsit, azt sem tudom igazából, hogy kicsit pihenjek (körmöt lakkozzak, szobabiciklizzek :-))) vagy essek neki egyből valami teendőnek. szerintem az lesz a legjobb, ha jut ebből is, meg abból is. Elvégre majd' hét éve állok állandó "szolgálatban", nagyon érzem, hogy legalább egy picit újra kell töltődjek. Dél körül futóruhára váltok, és bekocogok az oviba Zitáért fél egyre. Azért a futás, hogy minél kevesebb idő menjen el a közlekedésre, ebből kezd kicsit elegem lenni, meg ma többször megteszem a távot amúgy is. És, hát, még mindig van 3 kiló, amitől meg kell szabaduljak az októberi szülinapomig, ártani nem fog a történet. :)

az oviból Zitát "villámgyorsan" hazahozom (ha babakocsiban ül, márpedig nagyrészt még úgy lesz, mert soha nem érnénk haza), akkor fél óra gyors gyaloglás után hazaérek. Ha Csilla is jön, akkor ez megnő 40-45 percre, de sebaj. Zitát itthon gyorsan elaltatom, addig kicsit Csillával egykézek, szerintem nagyon jól fog most ez esni neki. Zitát ébresztjük, és legkésőbb 3/4 3- kor indulás vissza, attól függően, hogy Csilla is itt van-e velem. Ha nincs, Zitával a babakocsiban gyorsabban haladok. Fél négy előtt picivel igyekszem beérni Kingáért, majd, ha Csilla is maradt oviban, akkor őt is felvesszük.

Majd szépen hazasétálok a három lánnyal, hátamon a Hannah Montana-s iskolatáskával. :)) mire hazaérek, meglesz 2 km futás és 6 km gyaloglás a napra. nem olyan vészes, de intenzív lesz ide-oda gyalogolni az erdő széle és a faluközpont között (amúgy komoly erőkkel intéződik nekem egy autó, fantasztikus baráti segítséggel, de erről majd máskor, de nagyon kell most már, az tuti).

Hát, így fog telni az első napom, amikor először van mindhárom intézményben. :) Délután pedig nagy örömmel és büszkeséggel nézek végig a kis csapatomon, és megpróbálok nem nagyon azon agyalni, hogy milyen gyorsan eljött ez is... :-)) Mert, hiszen, ez az élet rendje, ugye? :)

3 ünnep egy napon és a nagy gyerektelenség

Ma van Janival a hetedik házassági évfordulónk.

Ma van kereken fél éve, hogy beköltöztünk a miházunkba.

Én nem ma ünneplem, de Lukrécia mellett Veronika-nap is van ma, így félig-meddig névnapom is van. A Bookline-tól mindenesetre kaptam egy ajándék kedvezménykupont névnapom alkalmából, amit jó lenne kihasználni.( Gyorsan meg is nézem, mikor van még "másodlagos" Veronika-nap az évben... :-D).

Volt miről megemlékezni, azt hiszem. :)

És mivel Jani az utóbbi bő egy hónapban rengeteget volt távol, meg amúgy sem töltöttünk kettesben egy napot sem sok-sok hónapja (talán több éve sem?), ezért anyósom vállalta mindhárom nokedlit mára, mi pedig kettesben ünnepeltünk.

Voltak nagy tervek, hogy majd ide megyünk, oda megyünk, a nagy gyerektelenségben ilyenkor mindent akarnék csinálni, de igazság szerint néhány óránk volt csak, végül nem bonyolítottuk és meleg is volt nagyon jönni-menni. Jani is késő délelőtt ért haza anyósoméktól, így a következő döntés született:

Rendeltünk egy kétszemélyes tálat a helyi Mona Lisa pizzériából, ahol sűrűn kértek bocsánatot, hogy fél órát is kell várni a tálra, mert nagy csoport van náluk (megjegyzem, a jó idő visszajövetelével pezseg a környék: a szomszédos kempingben sok a sátorozó, lakókocsizó, a közeli Play panzióban is gyerekcsoportok, a strand hangos és tele a vendégekkel, még a helyi önkéntes tűzoltóautó is jött locsolni az utat a környéken, hogy hűtse a vendégeknek a terepet-szóval, nem csodálom, hogy volt munkája az étteremnek :-D, de ez jóóó!).

Jani elment autóval a tálért, majd felvittünk mindent a szomszédos házhoz, ahol a medencét is használjuk. Kivittük az árnyas teraszra az asztalt, székeket, kényelmesen elfogyasztottuk az ebédet pazar panorámával a Cserhát dombjaira a távolban, ami tényleg finom volt, és ehhez képest nem drága, majd vízre dobtuk a két felfújható karfás matracot, és lebegtünk a vízen, napoztunk, hűsöltünk. Mikor meguntuk, a parton olvasgattunk tovább.

Késő délután összepakoltunk, hazajöttünk, megittunk közösen egy kávét, majd Jani nemrég visszaindult Zitáért, aki aludni még hazajön.

Ő amúgy is sírt, mikor Jani eljött délelőtt, de most úgy éreztük, hogy muszáj egy pár órát kettesben lennünk. Tényleg nem volt ilyen mióta Zita megszületett. No, jó, pont fél éve volt a költözéskor, de valljuk be, az minden volt csak nem romantikus, akkor hajtás volt a köbön. Az afféle "szolgálati" gyereknélküliség volt. Remélem, hogy megnyugodott hamar, mert amúgy imád anyósomnál lenni.

Így ünnepeltük a hetediket, a bűvös hetediket, és ugyan még nincs vége a napnak, de úgy tűnik, maradhatok a következő hétre is. Jani viccelődött ezzel az utóbbi napokban, hogy jaj, de jó, letelt a hét év, lehet "újítani". :)) De nem, erről szó sincs, maradok, nem lehet engem olyan könnyen elküldeni. Már csak azért sem, mert elhatároztuk, hogy a 10. évfordulón megpróbálunk nászútra is elmenni, ha az már hét éve kimaradt. :)

Most pedig megyek teregetni, vége a láblógatásnak, romantikának, a nagycsaládos élet megy tovább. :)) De jó volt ez a nap nagyon! :) Köszönjük a támogatóknak!

Öregdiák-találkozó Debrecenben

Ma délután tartottak a Debreceni Egyetemen, ahol én is végeztem, egy hollandos öregdiák-találkozót, ahová nekem is volt szerencsém eljutni.

2003-ban végeztem Debrecenben angol-német szakon, német szakon belül azonban a holland specializációt is felvettem, aminek segítségével 4 év alatt a nulláról megtanultam hollandul. Szakként is felvehettem volna a hollandot a vége felé, de azért akkoriban, 3. szak lévén fizetni kellett volna, amit nem tudtam megtenni. Így is rengeteg holland órám volt, nyelvvizsgákat is tettem le, és ezen hollandos múlt kapcsán voltam én is hivatalos erre a rendezvényre.

Az indulás Debrecenbe nem pont úgy sikerült, ahogy terveztem, mert tegnap este nem tudtam előre összepakolni, mert elaludtam a lányokkal, de végül gyorsított tempóban összedobtam a 4 lány családtag cuccát, és hálát adtam az égnek, hogy Jani összepakolt magának. Délelőtt 11-kor startoltunk otthonról, és délután 1-kor már ki is rakott az egyetem parkolójában. Innentől ő vette kezelésbe a lányokat, hazavitte őket apukámék lakásába, pizzát rendelt, amiből mindhárom csemete evett is rendesen, játszótereztek, majd, amikor én egyszer rájuk telefonáltam, hogy hogy vannak, Kinga kitalálta, hogy jöjjenek el hozzám az egyetem elé, úgyis olyan klassz dolog a szökőkutas nagy téren a vadiúj görkoriban botladozni.

Én ezalatt furcsa érzésekkel mentem be az egyetemre, 7 éve effektíve nem jártam ott, az előadót is keresni kellett kicsit, ahol a rendezvény volt, de persze megtaláltam. Fura volt kicsit a sok pelenkázás, éjszakázás, hintáztatás után hirtelen ilyen közegbe csöppenni, és alig akartam elhinni, hogy pár évvel ezelőtt minden nap ide jártam, ez volt a második "otthonom". PEdig talán pont jó napon tértem vissza, hiszen, ha jól emlékszem, éppen 2003. május 28-án tettem le az utolsó államvizsgámat.

A holland nagykövetség és a flamand közösség képviselői nyitották meg az eseményt, természetesen hollandul, és én csak úgy szívtam magamba a szavaikat, hiszen nagyon régóta nem hallottam hollandot beszélni. Igaz, hogy nem is értettem mindent, de ez ennyi év után nem nagy bűn, azonban, ha nagyon figyeltem, azért ment a dolog. Ennek különösen örültem.

A holland prezentációk után a holland tanszék tanárai bemutatták a tanszéket, és én álmélkodva hallgattam, mennyit változott a képzés jellege az elmúlt években. A blogonai képzésrendszer itt is sok mindent megváltoztatott, így a BA képzés már sokkal inkább gyakorlati irányba megy el, a régi rendszerű képzésű diákok közül most végzett az utolsó évfolyam.

A záróprogram részeként cégek mutatkoztak be, akik hollandul beszélő embereket is alkalmaznak. Ez is célja volt kicsit ennek a rendezvénynek, hogy a diákokat, az egyetemet összehozzák a munkaerőpiaccal. Ez a része a programnak számomra kicsit állásbörze jellegű lett, így én meghosszabítottam a kávészünetet, és az utolsó három munkáltatót előadását "ellógtam", és régi barátnőkkel beszélgettem kicsit. Ezeknél a cégeknél kicsi az esély, hogy dolgozni fogok, ezért mertem ezt megengedni magamnak. Mikor végetért, nekem is futotta egy kis rövid beszélgetésre volt tanáraimmal, ami talán a jövőmre nézve is hasznos lehet. Előfordulhat, hogy visszaülhetek az iskolapadba, hollanddal kapcsolatban, de mivel sok részlet még nem ismert, én sem írok még róla. Mindenestre hasznos infókat gyűjtöttem, ezért már megérte elmenni.

No, és azért is, mert találkoztam régi barátnőkkel, és ez talán minden hasznos infónál jobb volt! Igaz, hogy rövid időre, de találkoztunk. Az utolsó beszélgetés alatt kis családom már befutott az Egyetem térre, nekem is indulni kellett. Csilla és Zita messziről futott elém, Zita utána nem is engedett el. :) Kinga csak azért nem futott szerintem, mert görkori volt a lábán, meg különben is: ő már nagylány. :)

Így esett, hogy 2008-as érettségi találkozóm után ez a 4 órás kimenő lett a második leghosszabb, ami a lányok nélkül töltöttem, Zitától pedig először voltam ennyi ideig távol. Bevallom őszintén, hogy nagyon jól esett, már nagyon kellett, úgyhogy nagy köszönet Janinak is, ilyen ügyesen és hősiesen helytállt a lányokkal! :-))