Internet nélkül

Szombaton másfél éve volt, hogy beköltöztünk jelenlegi (ideiglenes) otthonunkba. Fél éve írtam legutóbb a tapasztalatokról, most is szerettem volna, mert vannak új gondolatok a témában, de csütörtökön "elszállt" az internetünk. Ma jött ki az amúgy szomszéd utcában lakó szerelő-karbantartó férfi, kiderült, hogy a modemmel volt a gond, a rend helyreállt, ismét van egy "kapunk" a világ felé. Nekem ez a kapu különösen fontos, hiszen én leginkább ezen az úton tartom a világgal a kapcsolatot, de ahhoz képest, hogy mennyire szoros a kötelék köztem és az internet között, egész jól bírtam nélküle, némi morgolódással ( a részemről) megúszta Jani. Most azért örülök, hogy ismét tudom használni a "kaput". :-))

Amúgy Janival mosolyogtunk, hogy szegény modemünk is már úgy "számolt", hogy ekkora elköltözünk, bő évre "lőtte be" magát, erre még "rátett" egy fél év "haladékot", de mostanra nem volt kec-mec, kipurcant. Mi még kértük az újralehelését, nem kizárt, hogy újabb fél évig is bírnia kell... No, persze reméljük, hogy nem, de jó esély van rá.

Természetesen az egész csak vicc volt, nyilván nem ettől függ egy modem működése, de valahogy nem tudtuk az összefüggést nem észrevenni.

És, ha már végre van netünk, talán meg is tudom írni azt bejegyzést a tapasztalatokról vidéki élet ügyben. És persze nem lenne rossz, ha a következő féléves fordulóban már a költözést is meg lehetne említeni, de ez sajnos, nem csak tőlünk függ.

Most könnyebb-majdnem üres a ház

Éppen csak leírtam, hogy gyakran néha milyen nehezen bírom a háromgyerekes anyukai létet, erre most az utóbbi két nap teljes hawaii. Jobban mondva 3, hiszen Niki jelenléte is rengeteget segített, de arról már írtam. A könnyített menet folytatódott.

Csütörtökön Jani itthonról dolgozott, és akármennyire is dolgozni kell neki, nagy dolog, hogy itthon van. Többemberes helyzeteknél mint pl. etetés, ebéd, altatás bevethető, így én sem szakadok ketté. Ezek a pontjai a napnak amúgy minimum kétemberes feladatok, de természetesen ez nagyrészt nem megoldható, hiszen apának a munkahelyre is be kell menni, illetve egyéb ügyeket is kell intézni. De az is lehet, hogy mivel relatíve ritkán fordul elő, hogy Jani itthon van, annál nagyobb ünnep, megkönnyebbülés számomra. Tudom értékelni, na. Nem mintha amúgy nem értékelném. J

Délután arra is futotta az időből, hogy kimenjünk a telekre, mert még napjában háromszor locsolni kell a pince tetején a betont, a forróság miatt, és együtt meglocsoltuk. Illetve nagyrészt én, nekem ez nagy változatosság volt, hogy nem pelenkát cserélek, szoptatok vagy játékból vevő vagyok Kinga boltjában, hanem locsolgatom a vizet egy csőből, és hallgatom, ahogy sziszeg, pezseg a beton, ahogy hűl. Remélem, pár év múlva mosolyogva olvasom vissza ezeket a sorokat, amikor-remélhetőleg-jó sokat fogunk kirándulni, hogy milyen csekély dolgoknak tudtam örülni ezekben a hónapokban.

Pénteken is itthonról dolgozott Jani, ráadásul anyósomék felpakolták Kingát és Csillát, a párjával ma már mindketten szabin voltak, és elvitték magukhoz. Így majdnem csend volt napközben itthon. Mert azért Zita egyre harsányabb és egyre kevésbé bírja, hogy nem tud helyet változtatni, menni viszont menne.

Délután beugrottunk Vácra egy csempeboltba, ahol Zita kurjongatásai között bóklásztunk a csempeminták között. Rájöttem, hogy gyerekek mellett jó nehéz lesz a tervezés és vásárlás, de apránként csak a végére érünk. Ebben az oltári melegben ennyi program elég is volt. Illetve utána kiautóztunk a telekre, és újra meglocsoltam a betont... Jó volt. Nem kell kiröhögni. J Csend volt, erdőillat, vízpermet, betonpezsgés. Gyerekricsaj után ez a nagyon jól esik. Kész wellness. :-))

Jön a hétvége, Jani mindkét nap megy Pestre egy továbbképzést megcsinálni, Zitussal ketten ütjük el az időt itthon. Rossz, hogy Jani nem lesz itthon, sehova nem tudunk menni, de egy pici babával azért kényelmesen, lazán töltöm el az időt, ha már mégis egyedül leszek. Jani pedig értünk/magáért teszi az egészet, hogy okosodjon, előbbre jussunk. Ezért nagyon tisztelem őt és hálás vagyok neki érte. Hiszen ez az ő hétvégje is.

Érdekes volt még délelőtt, hogy Csilla is örömmel ment anyósomékkal, pedig eddig úgy nem akart túlzottan menni, ha mamáék vitték. Úgy még ott-ott maradt náluk, ha mi vittük, és utána ott hagytuk. Ma azonban vidáman, magasra emelt karral integetett, ahogy távolodtak az autóval. Kinga meg…ő már kőprofin búcsúzott, repesett az örömtől, hogy mehet mamához. Ez nem is volt újdonság. J

Mindezt csak ezért írtam le, hogy látszódjon, nekem is van néha időszak, amikor kicsit fellélegzek, és már nincs is lelkiismeretfurdalásom az érzés miatt, hogy élvezem a csendet, hogy kicsit utolérem magam. Tudom értékelni a változást, az biztos! Viszont az anyai természet elég bonyolult: ma, szombaton már biztos elkezdem várni a vasárnapot, amikor hazajönnek…ez van. J

Kicsit pofátlanság

Szerintem legalábbis az volt, ami délután történt velünk.

Zita elaludt valamikor 4 előtt kicsivel. Kimentem a lányokkal játszani, szaladgáltunk, labdáztunk, most én is élveztem, nem izgatott annyira a rám váró rengeteg feladat, jó volt velük foglalkozni. Természetesen mindig az, de legtöbbször közben zakatol az agyam, hogy a többi dolgomat mikor, hogyan végezzem el. Ez sajnos soha nem múlik, olyan soha nincs, hogy éppen ne lenne valami dolog. Most is várt egy adag teregetnivaló, szerettem volna a vacsorát és a másnapi ebéd egy részét előkészíteni, míg Zita alszik, de úgy gondoltam, ennyi közös játéknak muszáj beleférni az időbe.

Alig játszottunk kicsit, mikor látom, hogy a szomszédhoz vendégek érkeztek, két hasonló korú gyerekkel mint Kinga és Csilla, a kisfiú fél évvel fiatalabb volt Csillánál. A nagyobbik, a kislány egyből kiszúrta a sok játékot, át is köszönt nekünk. Erre megkérdezte a szomszédasszony, hogy nem mehetnének-e át játszani. Jó, gondoltam gyanútlanul, persze jöjjenek. Az anyjukkal át is sétáltak egyből. Akkor nyúlt csak nagyot a képem, mikor anyuka visszafordult, és ott hagyta rám a két totál ismeretlen gyereket, még a nevüket sem mondta meg. Dolga végeztével ő visszament a szomszédasszonyhoz, és leültek a teraszon beszélgetni, nyugalomban, csendben.

Én meg nagy hirtelen elkezdtem négy gyerek után rohangálni, amiből fél óra múlva 3 lett, mert a kétéves kisfiú vissza akart menni az anyukájához. A kislány, akinek nem értettem meg a saját szájából a nevét, tehát megszólítani sem tudtam, nyolcszor meg nem akartam visszakérdezni, még kb. másfél órát maradt. Hintáztak, boltosat játszottunk, én voltam hol a vevő, hol az eladó, kicipeltem egy csomó járgányt a pincéből, majd be is jöttünk, ittak, pisilt a kislány, aki, mire megfordultam, kézmosás nélkül eltűnt. Kicsit később gond nélkül levette cipőjét, zokniját, és felvette Kinga egyik papucsát, amit annyira nem szeretek, de akkor már mindegy volt. Engedélyt kért az anyjától kerítésen át, aki ráhagyta. Ez csak azért érdekes, mert Kingának nem engedném, hogy vadidegen kislány papucsában rohangáljon, nem tartom egészségesnek. Na, mindegy, ez biztos csak az én rigolyám.

Hat körül kezdtem fáradni. Négykor a szokásos kávémat megcsináltam, az még ott volt hidegen, érintetlenül. Ennyi luxus jár(na) nekem délutánonként, hogy egy kávét megiszok, de még azt sem nyugodtan leülve, ilyenkor is végzem a dolgom, hintázunk, stb. Most még erre sem futotta. Anyuka a szomszédban nyugodtan elbeszélgetett. A szomszéd nő egyszer azért megkérdezte, hogy nem gond-e ez az egész, de addigra persze elment az idő, sokra nem haladtam a dolgaimmal. Azt megmondtam neki, hogy addig vállalom, míg Zita alszik, onnantól tényleg nem megy. Aztán már Zita javában ébren volt, és a csípőmön utazva nézte a játszó lányokat, amikor anyukának eszébe jutott, hogy visszahívja a kislányt. Csilla addigra totál éhes volt, ordított a szobában, ha ekkor nem vitték volna el a gyereket, leordítom a nő haját, de úgy hogy lobogjon. Erre, hála istennek nem került sor, konfliktusba nem szívesen kerültem volna, de ha muszáj, nyilván támadok.

A két nagynak ezután kezébe nyomtam egy-egy fél kiflit, hogy kibírják, míg Zitát megszoptatom. Utána kocogó üzemmódban turmixoltam még Zitunak egy kis sajtot gyümölcshöz meg próbáltam a két nagynak is kirakni valamit. Fél 8 után Jani is megérkezett, mindig örülök neki, de most nagyon megkönnyebbültem. Ő olyan ideges lett az egész eset miatt, hogy majdnem átment kiosztani a szomszédokat, alig tudtam lebeszélni, annak már totál nem lett volna értelme.

Zita születése óta először Jani most fürdette meg először a 3 lányt egyedül, nem mintha nem tudta volna, de eddig nem úgy jött ki a lépés. Most viszont látta, hogy gáz van, és szó nélkül megtette. Én ezalatt a másnapi ebédhez készítettem el a húst.

Az egészet nyilván elkerülhettem volna, ha hamarabb “beszólok” a nőnek, hogy ez nekem így annyira nem buli. De arra is számítottam, hogy van benne annyi figyelmesség, hogy ha ő már nem képes besegíteni, hogy a sajátjai után szaladgáljon, legalább nem tartja itt őket sokáig. Nos, hát nem volt ennyire figyelmes, erre jó két óra alatt rájöttem. Arra is rájöttem, hogy én voltam eddig a marha nagy LÚZER: hiszen így kell ezt csinálni: adandó alkalmommal akárkira rásózni a gyerekeimet, aztán jól érezni magamat! Vessek magamra, hogy én ezt nem bírom megcsinálni!

És természetesen a gyerek most sem volt hibás, ő jól érezte magát, ennek örültem. Kinga is kezdett vele megbarátkozni, egyedül Csilla készített ki, aki minden fél percben sivított valamiért, hogy éppen mivel nem játszhatnak, minden az övé, stb.

És félreértés ne essék: én nagyon szívesen vigyázok akár több gyerekre is, még akár váratlan helyzetben is, de azok legalább legyenek barátok, ismerősök, rokonok gyerekei, nem az utcáról betévedt akárkié. Ismerősök esetében nem zavar, ha borul az itthoni rend, mert tudom, hogy annak a jól ismert embernek segítek, és ez jó érzés. Ilyenkor nem érzek fáradtságot, sőt, élvezem is a feladatot. De jelen helyzetemben, 3 ilyen korú gyerekkel, egyedül, hááát, minden volt, csak nem élvezetes.

Ja, és anyuka egy köszönömöt sem bakanatott nekem, egyedül szomszédasszony, ő háromszor is. Még később este is váltottunk az udvaron két szót, ő legalább megkérdezte, hogy hogy bírtam, és neki kíméletesen elmondtam, hogy annyira nem jól, főleg, hogy vacsit nem tudtam csinálni, az volt a nagy negatívum. Még szerencse, hogy Jani nem az az asztalra ütős típus, ha nem várja itthon vacsora.

Estefelé még mindig fújtattam, olyan pipa voltam, most már kezdek lehiggadni, nem is tűnik az egész olyan veszélyesnek. De délután nagyon ideges voltam, terápiának sem rossz leírni az egészet. Jó lecke is volt, máskor sokkal jobban résen leszek, mert ennek kicsit olyan kihasználom-a-másikat szaga van, és ezt én nagyon nem bírom elviselni. Mentségemre legyen mondva, előre nem lehetett látni, hogy figyelmetlen és kicsit bunkó lesz a nő.

Most pedig menni kéne, hogy behozzam a lemaradást, amit délután sikerült összeszedni… :-((

Még képek estéről

Kinga és Csilla a ház mellett várják, hogy ők is felmásszanak a pince tetejére

Először Kinga mehetett fel...
...majd Csilla
Miután a házmustrát befejeztük, jutott idő kis rollerezésre a közeli "placcon"
Estére jól elfáradtak, megéheztek, a vacsit a teraszon ehették meg. Kinga szépen evett, mint mindig mostanában, Csilla kb. 3 kocka parizert...Wow! Ja, meg egy kis sajtot. elég volt neki, elképesztő, tömni meg nem lehet.

Vakáció!

Az ovi nyitva van még június végéig, és gyakorlatilag addig lehet is hordani a gyerekeket (tehát nem sugalmazzák azt, hogy anyuka, inkább maradjon most már otthon a gyermek, hiszen úgyis otthon van, és nem csinál semmit-mint ahogy ilyesfélével már szembesültem egyszer, sajnos), én mégis úgy döntöttem, hogy a mai nappal befejezzük az ovit erre az évre. A hivatalos tanév vége május 30. volt, tehát még “szabályos” is az akció. Megkezdődött Kingának a vakáció, ami neki nagy öröm, nekem megkönnyebbülés, és öröm is persze, hiszen többet leszünk együtt. Bár augusztus elején már az ovi, ha mégis úgy gondolom, vihetem Kingát, csak egy-két nappal hamarabb kell szólni, mert ebédet kell neki rendelni. Én egyelőre azonban csak szeptemberre tervezem a kezdést.

Döntésem oka, hogy befejezzük most az ovit, elég prózai: elfáradtam. Zita két hetes kora óta szinte végig naponta kétszer útra kellett kelni, hogy elvigyük Kingát illetve elhozzuk Kingát. Amikor már úton voltunk volt a kisebb feladat, mondhatni akkor már sínen voltunk. A nagyobb feladat az volt, hogy az egész napot úgy kellett szervezni, hogy mindkét kicsi délutánra pont kialudja magát, egyen stb. Csillával fél12-12-kor már ebédeltem, hogy legkésőbb fél egykor aludjon, így ki tudta magát aludni, még uzsonnázni is tudott. Ha az altatása valamiért csúszott, pl. Zitával volt valami teendő, borult a rend, akkor már ébreszteni kellett délután, és sokszor a testvérfellépőn, a “száguldó” babakocsin ette a túró rudiját. A délelőttök is szorosak lettek, hiszen ekkor kellett főzni, de közben hintázzunk is az udvaron, de hoppá, Zita közben felébredt, onnantól kezdődött a szopi-etetés-peluscsere stb. körforgás, és persze az ebéd még sehol, de Csilla már álmos, aludni szeretne, jó lenne, ha már lenne ebéd (ilyenkor “figyelt be” egy-egy zacskós leves, amikor már szétcsúszottabb nem is lehettem volna.) Ja, és egy mosás végzett, jó lenne azt is gyorsan kiteregetni, hogy ne rohadjon be a ruha (na, ez a művelet gyakran csúszott késődélutánra, a nagy erőfeszítések ellenére is). Egyéb házimunka? Hát, néha sikerült néhány apróságot belepréselni az időbe…

És ha sikerült nagy szerencsével egyszerre elaltatni őket ebéd után, és még véletlenül sokat is aludtak mindketten (olykor két órát is), akkor tuti, hogy az ovi miatt ébreszteni kellett őket, tehát még aludtak is volna tovább. Amikor meg délután hazaértünk, játszottunk az udvaron, Zitát etettem, szoptattam, altattam, ha elaludt siettem vacsorát készíteni és/vagy a két naggyal kicsit még játszani, teregetni, ugye. Majd már következett a vacsora, Zita ébredése, újabb szopi, és jöhetett a fürdés-projekt, és újabb altatások (ha szerencsém volt, akkor erre már Jani hazaért, de az utóbbi hetekben ez is ritkább)

Azt még nem is említettem, hogy azzal, hogy Kinga az oviban aludt, jól kipihente magát, így sokszor csak este 10-kor aludt el, nagy nehezen. Ezt is nehéz volt már fizikailag és szellemileg is kibírni. Mikor itthon van egész nap, délután nem alszik, ami már nem hat ki az estékre, nem hisztis emiatt, talán éppen csak elalvás előtt nyűgös, de ez normális. És ilyenkor legkésőbb 9-kor kidől ő is, tehát mi, szülők is hamarabb le tudjuk zárni a napot.

egy szó mint száz, ebben az állandó rohanásban elfáradtam. Egyrészt. Másrészt Zita is megérdemli lassan, hogy kicsit az ő igényeit is figyelembe vegyük. Ő mindig csak sodródott a családi eseményekkel, neki kellett mindenhez alkalmazkodni, ami alapvetően rendjén is van, de azért van egy-két dolog, aminél nekünk kell kicsit hozzá alkalmazkodni. Illik a családnak is tiszteletben tartani és figyelembe venni, hogy ő kisaba, és egy ideig más szokásai, igényei vannak, mint nekünk. Ilyen pl. a délutáni gyümölcsevés: gyakran elmaradt, hiszen csak egy szopira futotta az időből, mikor meg hazaértünk az oviból, totál fáradt volt, nem volt hajlandó enni. Persze, fel is ébreszthettem volna hamarabb is, de akkor még ennyit sem aludt volna, és az is fontos. Úgyhogy mostantól két és fél hónapig Zita akkor alszik, amikor akar, addig, ameddig akar, nyugalomban intézzük a hozzátáplálást (hm, nyugalomban, no, ez is relatív, mert még nem volt olyan etetés, hogy ne kellett volna valamelyik másik lánnyal kimenni vécére vagy ne akkor boruljon ki valami vagy üsse meg magát valamiben valamelyikőjük).

Az érem másik oldala, hogy nem tudom, Kingát hogy tudom majd szórakoztatni ennyi ideig, két kistesó mellett. Ő is igényli rendesen a foglalkozást, tehát játszani kell vele, fürdeni a medencében, hintázni, sétálni menni, festeni, gyurmázni, rollerezni közösen, körmöt festeni (fontos!) és még sorolhatnám. Ráadásul ő elég jó evő újabban, tehát érdemes és kell is változatosan főzni neki, nem akarom elintézni azzal a néhány étellel, amit Csilla hajlandó volt megenni. Ráadásul elég konok és kemény egyéniség, nem viseli el az elutasítást, így gyakran kerülünk konfliktusba, mert nekem viszont kötelességem a határokat betartatni vele. Már ha nem akarom, hogy totál a fejemre nőjjön, elszemtelenedjen vagy kihasználjon. Kingánál erősen a kés élén táncolok mindig, elég egy kicsit meginogni valamiben, és ő győz. Ebből is sejtem, hogy nem könnyű hetek várnak rám/ránk, de azért próbálom magam felszívni, minden türelmem, kitartásom előszedni, hogy ne állandó küzdés legyen az életünk. Hanem minél több időt tartalmasan tudjunk eltölteni, sok élménye legyen mindkettőjüknek (Zita még nem “játszik” ebből a szempontból), még ha sok bombasztikus programokat nem is tudok idén felkínálni nekik. Nyaralni nem megyünk, anyagi szempontok miatt döntöttünk így, így marad a házi programok kitalálása, illetve kisebb családi kirándulások lebonyolítása, elsősorban hétvégén. Jani sem lesz itthon többet (pl. a héten 3 este 10 után ért haza, egyszer már fél kilenckor!, egy este végig itthon volt, mikor nem ment be Pestre-jó arány), tehát tőle sem várhatok túlzottan több segítséget, mármint esténként, hiszen amúgy értünk tesz most mindent, értünk vállal kicsit többet erőn felül, szerintem. Nem akarok több terhet rátenni, ettől többet nem szabad belőle kifacsarni.

Szóval, itt a vakáció, előttünk a nyár, már csak az időjárásnak kell ismét nyárias színezetet vennie, és akkor, talán, minden oké lesz. Gondolom én most. :-)

Mai képek kommenttel

Kinga reggel fotózott oviba indulás előtt. Megállította Csillát, mondta neki, hogy vegye ki a szájából a cumit. Csilla kivette szó nélkül. Kinga mondta: Csilla mosolyogj! Csilla mosolygott, és megszületett a kép:
Utána Zita és én következtünk. Belőlem nem is kell több. :) (Megint négy órát aludtam, most egy tücsköt kutattam az emeleten, mert újabban ciripelnek is benn a házban is, eddig csak csendben fel-felbukkantak. Éjjel is hallottam egyet, de nem találtam meg, de sikerült miatta 2-kor lefeküdni, 6-kor meg Csilla ordítására ébredtem, az apját hívta, és mikor én mentem be, mert Jani akkor már majdnem a MOM park mellett járt :-P, visítani kezdett. Szóval, gyötrelmesen indult a nap, ehhez illő gyötrelmes ábrázatom volt egész nap. Ezt nem illik fotózni. :-D )

Utána, rend a lelke alapon, Kingát is lefényképeztem. Íme, a művésznő, aki ma nagy kiránduláson vett részt az ovis csoporttal: Törökmezőre mentek valahova Verőce mellé. Nagyon tetszett neki, különösen, hogy "lenyúlhatta" az én kis lila-rózsaszín hátizsákomat, benne micimackós ragtapasszal, amit oda akart adni, ha valakinek "bibije lesz". Hála istennek, nem kellett senkinek. :)

És a délutáni kedvencem: mindkét "nagy" körülülte Zitát, és olvastak neki Anna és Peti történetet. Kettejük közül inkább Kinga mondta folyamatosan emlékezetből a történetet, Csilla is egy idő után Kingát hallgatta. Zita meg csak bambizott, biztos élvezte, hogy nincs egyedül. :

Hírek az építkezésről

Mint azt már említettem, kibabrált velünk a hamarabb felbukkanó talajvíz. Azóta annyi fejlemény történt, hogy kiderült, új statikai tervet kell készíteni (plusz pénz természetesen, semmi gond, simmmán fizetünk mint a katonatiszt :-S), erősebb vaselemeket kell felhasználni, mint tervezték. Így gyorsan módosították is ezeknek a vaselemeknek a rendelését (fogalmam sincs, milyen vaselemek, de ígérem, ha már látom, és tudom, megmutatom), az új talajviszonyoknak megfelelőeket szállítanak majd. Csak ez a tényező plusz 500 ezer forinttal növeli a pince költségét. Sebaj, mint már mondtam, simmán perkáljuk a pénzt, sőőőt, ha valamelyik leendő szomszédunk hasonló helyzetbe kerül, azt is kifizetjük, mit nekünk? :-D (mielőtt bárki sietne telket venni mellettünk emiatt gyorsan tisztázzuk, hogy viccelek, szorítjuk így is a fogunk, hogy fejezzük majd az építkezést).

A munkálatokat lehet folytatni, attól függetlenül, hogy nincs kész hivatalosan az új statikai terv, a munkások tudják, hogy kell csinálni, statikussal egyeztettek, menet közben papírra is kerül az új változat. Úgy tűnik, 40 cm-rel magasabban lesz a ház, látszik is majd a képeken, hogy nem túl mély a pince. Még egyelőre nem tiszta, de valószínűleg a végén földdel kell a falak mentén feltölteni, főleg, mert a pince fala nem lesz olyan szép, el kell takarni.

Nagyobb méretű kavicsot szórtak le a területen, majd ma sódert szórtak rá, amit tömörítettek. Hétfőn, elméletileg, megy rá a beton, és jöhetnek a falak. Ha nincs a talajvíz-problematika, ma már betonoztak volna is a srácok.

Örülünk, hogy azért haladunk, számolunk, törjük ugyan sokat a fejünk, de ettől függetlenül biztos, hogy a háznak állni kell!

Én egy kicsit szívom a fogam, mert Janit az építkezés újabb hosszú órákra el tudja rabolni tőlünk, de nem tehetünk semmit. Csak egy példa: ma végre reggel megkönnyebbülten tervezgettem, hogy Janit megkérem, csináljon valami finom szendvicset, finom kifliből, amire hétköznap sosincs időm, és én szeretek tartalmasabbat enni reggelire. Amíg ő csinálja, (és még Zita alszik), leülök a két nagyobbal (hercegnős) memóriával játszani. Nagyon régen nem tudtam velük nyugodtan játszani.
Mikor a tervezésben ide értem, Jani megszólalt, hogy a fiúk 7 óta dolgoznak a telken, ki kéne mennie megnézni… Dejó. Mit lehet erre mondani? Természetesen, ez most nagyon fontos, nem mert nem bízunk az építőkben, hanem nem árt tisztában lenni, milyen alapokon áll a ház, mi hogy megy, minden rendben van, kell-e még valami.

Végül Jani délután 2-kor ért haza, 9-kor ment el. Maradt megint a kapkodós délelőtt, kapkodós reggeli, pisiltetés, öltöztetés, szoptatás, ebédkészítés, mindent-egyszerre-csinálni effektus, rossz kedv, fáradtság, álmosság (fél négykor feküdtem le, annyi dolog maradt rám napközbenről). Csilla megfürdette mindkét beszélő babájukat a medencében, ezen feltoltam az agyam, pedig nem akart rosszat, “csak” fürdött a baba. Jani sem tervezett sokáig maradni, de ott ragadt, végül ő is segített, bár megfizetett, mert leégett a nyaka (kap most már állandóra naptejet, kalapot, vizet az autóba, ha váratlanul építkezni akarna…)

A lényeg, hogy hozzá kell szokjak, hogy az elkövetkezendő hónapok ilyenek lesznek. Ez most a legfontosabb, álljon a ház, költözhessünk mielőbb, minden szempontból fontos. Nehéz Janinak is, mert dolgozik, pénzügyi tanácsadó tanfolyamra jár hétfő és péntek késő este másodállásban, ehhez kapcsolódóan is van munkája, intézi az építkezést, ellát minket vásárlással és még sok minden más.

Nekem is nehezebb, mert egyedül vagyok, anyósom dolgozik, más segítségem egyelőre nincs, Zitával mostanra esik az első nehéz év, Csilla sem ovis még, a házimunkával úszok, mindent csak éjszaka tudnék csinálni, azt meg nem bírom. Alig tudok délután legalább egy kávéra leülni, általában azt is futtában, hintáztatás, szoptatás, vacsikészítés közben iszom. Este magától megy ki alólam a lábam, altatni nem kell. :) Lazábban kéne venni dolgokat, de az sem megy könnyen-vagy lazán :). így alakult az életünk, ez van. Szóval, jájájj, nem könnyű dolgok ezek, de gyakran egy kiadósabb sírással kiadom a feszültséget magamból. A tudat, hogy mindez muszáj, és ideiglenes állapot, kicsit segít elviselni a nehéz időszakokat. És a tudat, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy EGYÁLTALÁN építkezni tudunk, hogy ha nagy tehervállalással is jár, de megvalósítjuk álmunk, hogy olyan házunk legyen, amit tényleg szeretnénk, hogy van 3 gyönyörű gyerekem, egy szuper-családcentrikus férjem, aki mindent megtesz értünk-no, ez segít csak igazán! :-)) egyszóval, én csak ne panaszkodjak! :)

néhány kép ITT az eddigi munkálatokról. Ha valaki követi a blogom, lehet, hogy építésügyi szakértő lesz. Meg ha én is gyakran be tudok számolni a fejleményekről. :)

Szabad hétvége

Már jó ideje nem volt olyan hétvégénk, amikor a két nagyobb csemeténk mamáéknál aludt volna. Egy-másfél hónapja kb. Ez most hosszúnak tűnik, bár korábban, amikor Pesten laktunk, ez nagyjából félévben egyszer fordult elő. Így minden relatív és csak ne panaszkodjak.

A héten kicsit reménykedtem, hátha anyósom felajánlja, hogy töltsék a hétvégét a lányok náluk. Itt volt csütörtökön délután, de nem tett ajánlatot. Én meg nem erőltettem, biztos sok dolguk van, gondoltam. Kicsit csalódott voltam, mert megint hetek óta 2-3 órát alszom max. egyhuzamban (tudom, hogy van, akinek most ez is királyság lenne), de sokszor ennyi az összalvásom is. Ezt is sokszor Kinga ágya végében kuporogva teszem, úgyhogy pokoli gyűröttnek érzem magam hetek óta. A tartós lehangoltságomat, pesszimista hozzáállásomat a mindennapi történésekhez, az ingerültségemet, türelmetlenségemet is a kialvatlanságnak tulajdonítom. Vágytam már egy kis szusszanásra. Ráadásul jövő szombaton Zitust megkeresztelik, lenne egy csomó dolgom, tudtam, hogy hétköznap a 3 haramianő mellett esélyem sem lesz megcsinálni.

Aztán Kinga gondolt egyet tegnap este, hogy ő mamához akar menni. Senki nem említette, ezt ő találta ki egyedül. Késő volt már, nem lehetett menni, de ha Kinga egyszer valamit kitalált, akkor nagyjából végünk van. Kiderült, hogy mehetnek a lányok, így ma reggel már el is mentek. Nem tudom, tényleg jókor mennek-e, mert anyósomék valamit csinálnak a veteményessel, nem akarnám, hogy útban legyenek, de. De én most iszonyatosan örülök. Imádom a két nagylányom (idézőjelben nagy), de most jól jön kicsit a távollétük. A legfontosabb, hogy próbálok egy nagyot aludni. Zita eddig ebben partner lett volna, hang nélkül alussza át az éjszakát, remélem, ma éjszaka sem rondít bele alvási terveimbe. Emellett megpróbálok behozni egy csomó mindent, előkészülni a jövő heti népünnepélyre, és szusszanok, nem is kicsit!