A hosszú hétvégét családilag a Zempléni-hegységben található Regécen töltöttük. Apukám munkahelyének van itt egy üdülője, ide látogattunk el két napra. A történethez tudni kell, hogy 1986-ban jártunk itt először apukám néhány kollégájával és családjaikkal, akik jó részéből rendszeresen összejövő társaság lett, és évekig jártunk ide közös hétvégégékre. Volt, hogy egy-két év kimaradt, volt, hogy egy évben kétszer-háromszor is mentünk, mikor hogy. Általában tavasszal, ősszel vagy nagy havazások idején télen is.
Regéc egy igen piciny falu, bár turisták, túrázók között ismert a falu melleti hegyen lévő várrom miatt. Az üdülő egy parasztház felújított verziója: a fő részén egy beablakozott folyosóval, amiből 3 szoba nyílik, a fő rész egy nagy, közös étkezőbe ér, 3 asztallal, 3 hűtővel, 1 tévével. Az étkezőből nyílik egy konyha, majd a ház hátsó részében 3-3 mellékhelyiség és fürdőszoba zuhanyzóval található. Az üdülőnek hatalmas udvara van, hintával, forgóval, libikókával, kinti sütő-főző hellyel. A hely ideális több családból összeverődött társaságnak, mint a miénk is volt (van), de akár különálló családok is nyugodtan tölthetik itt az időt, mert el lehet klönülni egymástól.
Az üdülő nem sokat változott az utóbbi 23 évben, leszámítva, hogy azért festettek, a hidegburkolatot a vizes blokkban cserélték, cserélték a tévét, a konyha modernebb lett, de sok minden, mint például az ágyak, szőnyegek, egyéb bútorok, képek stb., nem változtak, így az embert ez is csendes nosztalgiázásra késztette.
Engem is, nem tagadom. Rengeteg emlék jutott eszembe, szinte hallottam a nagy nevetéseket, képek ugrottak be bográcsozásokról, túrákról, a gyerekek közös játékairól udvaron, szobában, a szülők jókedvű beszélgetéseikről.
Legutóbb 5 éve, május végén jártunk itt, ekkor tudta meg apukám, hogy Jani eljegyzett, és "mellesleg" az első unoka is úton van, hogy apából nemsoká nagyapa lesz. Azt hiszem, neki is emlékezetes maradt ez a regécezés. :)
A régi társaságból most “csak” a Szathmári házaspár jött el, két fiukkal Zsoltival (12,2) és Balázzsal(10), valamint apukám és öcsém emelték még a hangulatot. :) Ez már egy teljesen más regécezés volt, mint anno. 1986-ban anyukám volt 31 éves, mikor először itt jártunk, most én közelítek ehhez a korhoz. Most én hoztam már ide a gyermekeimet, hogy ha nem is teljesen ugyanolyanokat, de legalább hasonló élményeket szerezzenek, mint én azalatt a sok év alatt.
Pénteken délután érkeztünk meg, azt lehet mondani, egész szerencsésen, egy megállással tettük meg a kb. 260 km-es utat. Mi kaptuk a legnagyobb szobát (a kezdeti időkben ez volt a gyerekszoba). Ebben van két kétszemélyes ágy és két egyszemélyes. Mivel többszöri emlékeztetés ellenére is elfelejtette Jani betenni az utazóágyat, :-P Zitának az egyik kétszemélyes ágyon csináltunk helyet, amit ő egész jól fogadott. Kész szerencse. :) Csilla aludt apjával a másik kétszemélyesen, ami Csillának kényelmes volt, Janinak egyáltalán nem, mert a rugók pattogtak, hiába, nem mai ágy már. Én és Kinga aludtunk az egyszemélyeseken. Az éjszakák nagyjából jól teltek, Kinga most egyszer sem ébredt, Csilla is csak az első éjszaka ébredt fel, mert ráfeküdt a Hófehérke babára, hiába mondtam, hogy az megnyomhatja. Egyedül Zita, a stabil jóalvónk “renitenskedett”, első éjszaka kétszer ébredt és tisztába is kellett tenni, második éjszaka nehezen aludt el, bár utána jól aludt. én mindkét este elaludtam 9-10 között a lányokkal, hiába akartam még kimenni a felnőtt társasághoz, ez elmaradt. De legalább relatíve sokat aludtam.
Péntek este, régi hagyományokhoz híven, fokhagymás-vajas pirítóson tatárbifszteket ettünk, ezzel talán kicsit emléket allítva anyukámnak (én legalábbis állandóan rá gondoltam), mert annak idején mindig ő készítette, istenien, ezt az ételt. Kb. 10 éve nem ettem, úgyhogy most borzasztóan jól esett.
Szombaton pontban délben indult a társaság nagyja, hogy meghódítsa újfent a regéci várat. Sokszor jártunk már fent, de megunhatatlan célpont, és szinte évről évre változik, főleg az utóbbi időben. Most már pl. autóval is fel lehet menni, és belépődíjat is kell fizetni. Hol volt ez még huszonakárhány éve! :-)
Én Zitával és Csillával otthon maradtam, Csilla már fáradt, sokat kellett volna cipelni, Jani meg csak egy gyereket tudott vinni. Így Csilla maradt, bár ki volt borulva, hogy apa ne menjen sehova. Jól jött, hogy ott volt a laptop, és egy mese-dvd-vel nagyjából ugyan, de el lehetett terelni a figyelmét. Kicsit később meg elaludtak a kis csajok, mire felébredtek, pont hazaért a csapat. én ezalatt krumplit főztem, hogy az éhes társaság minél hamarabb falatozhasson az előző nap már elkészített bográcspörköltből. Ez is kiválóan sikerült, teljes gasztronómiai sikersztori a hétvége!
Kingára büszke vagyok, mert Jani elmondása szerint nem sokat kellett vinni nyakban, sokat gyalogolt, jól teljesítette a majdnem 5 kilométeres túrát. Kinga amúgy is jól elvolt, társasági életet élt, játszott a fiúkkal, játszott öcsémmel, volt, hogy hosszú ideig nem is láttam őt.
Csilla ellenben tapadt az apjára, le nem lehetett vakarni, még akkor is kétségbeesetten sírt utána, ha én éppen ott voltam vele. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a 3 lányból Csilla most a legnehezebb "eset". A vége felé azért talán kicsit oldódott, de nem volt az igazi még.
Késő délután, sajnos, elég hűvös, szeles volt az idő, és bár voltunk kint az udvaron, nem túl szívesen. Este megint gyorsan elaludt a két nagyobb kiscsaj, Zitával futottam pár kört, de utána ő is megadta magát az álommanóknak. A küzdelembe én is belekómáztam, végül elaludtam.
Másnap délelőtt már főleg pakoltunk, mi egy kicsit kapkodósan, mert Zita aludt a szobában, így mi csak az ébredése után tudtunk elkezdeni készülődni. Délután fél három körül indultunk haza, és lett 6 óra is, mire megérkeztünk, mert az M3-son kifogtunk egy balesetet. Ugyan Hatvannál még le tudtunk menni az autópályáról, de aprónép felébredt (fú, pedig jól aludt a két kicsi, Kinga meg bágyadtan, alvás utáni állapotban sokáig elnézelődött volna, talán “egyszuszra” hazaértünk volna, jóval korábban), így Versegen megálltunk pihenni, enni, szopizni. Utána a Cserhátalját áthágva értünk haza.
Ilyen volt a legfrissebb regéci hétvégénk, és én ugyan az udvaron túl nem jutottam, jó szokásomhoz híven babáztam, gyereket láttam el, azért nagyon jól éreztem magam, nosztalgiázásnak is remek volt.
