-->

2009. augusztus 31., hétfő

Kinga, az akrobata

A sort Kinga folytatta. Nála már nem aggódtam túlzottan, sokkal stabilabban fogja a kötelet, meg amúgy is hónapok óta mutatványozik a hinta korlátjain, tehát van eloélet, tapasztalat. És persze az egészet Csilla tole tanulta. Amit Kinga 4.5 évesen, azt Csilla 2.5 évesen. Így van ez, kérem szépen. :)

És, mivel technikai gondok adódtak (másodjára nem tudom egyszerűen a videó kódját ide bemásolni, amely problémával gyakran szembesülök, és bosszant kicsit, de időm nincs kibogozni a dolgot), ezért Kinga videójának a linkjét biggyesztem IDE. Itt lehet megtekinteni, ahogy lengedezik a leányzó.

Nos, ilyen produkcióval búcsúztatjuk a nyarat, bár remélem, az idő kegyes lesz még hozzánk egy ideig. Egy gyors telekrerándulással szerettük volna még este "lezárni" az idei nem túl nyaralós nyarat, de a lányok bojkottálták az akciót. Pedig megfürödtek, minden oksi volt, de Csilla elkezdett hisztizni a nadrág miatt, én meg feladtam. Így a fürdés utáni, alvás előtti kis autózás elmaradt, Jani ismét egyedül szaladt át elpakolni dolgokat, de sebaj. Az este is olyan volt mint a nyár: a lányok itthon várják, hogy este legyen, halálizgalom, Jani meg futkos, megy, alig várva, hogy kicsit valami döguncsi legyen. :-)) Hát, ezvan. De lesz ez még így se! :)

Most pedig megyek, ovis zsákot vasalok, és próbálok ma estétől totál fegyelmezetten mindig időben lefeküdni...Kíváncsi vagyok, mennyi jön ebből össze hosszú távon. :-)

Csilla, az akrobata

Jani két kötelet feszített ki nemrég a terasz korlátja és a fűzfa között, amin lenghetnek a csajok.
A mutatványozást Csilla kezdte
Nekikészülés
Lógás, himbálózás, anyára szívinfarktus ráhozás, hogy mikor csúszik ki a kezéből a kötél, és esik a polifoamra. Ami nem ad túlzottan megnyugtató biztonságot, így később odatettem Kinga ovis szivacsát is.


A videón bekiáltó anyai hang szerintem tökéletesen elárulja az aggódás mértékét. :)

2009. augusztus 30., vasárnap

Építkezés: tetőépítés, falak csiszolása

Pénteken is folytatódott a tető építése. Oltári látványos változás nincs rajta, de a szakember tudja, hogy sok minden helyre került. Egy-két olyan nap volt, amikor a "kisebb" dolgokat kellett helyre rakni (már amennyire ezek a lécek és gerendák kicsik... :) ) ahhoz, hogy utána a feltűnő látszódjon (értem itt pl. a lassan közeledő cserépfelrakást)
Belülről viszont még nem mutattam meg a tetőt, szóval, íme, a házból nézve most a tető egy része (azaz még pénteken)
Épül a tető
Ez már szombati kép. Jani kiment, hogy nekiálljon a falakat lecsiszolni, hogy a festést előkészítse. Direkt vett csiszológépet és mindenféle fontos eszközt, de sajnos, tegnap esős idő jött, így kisvártatva hazatért. Annyi előnye volt, hogy velünk volt tegnap.
A bejárati ajtó a készülő tornáccal
Ma viszont jó idő volt, így korán, már negyed 7-kor eltépett itthonról, és lecsiszolt az erdő és a bejárati ajtó felé eső falakat. Viszonylag gyorsan haladt vele, majd mikor elkészült, átkente a falakat alapozóval. ennek egy napot kell száradni, és csak utána kerülhet fel rá a festék.
Az állvány, amin dolgozott. Nemrég jött haza, hullafáradt, de végre a temérdek port már lezuhanyozta magáról. :)
Két hétig szabin lesz holnaptól, hogy ő maga csinálja a csiszolást és a festést. Kb. 800000 Ft-ba került volna, ha festőkkel csináltatjuk, ez meg irdatlanul sok! Szerencse, hogy ezt Jani meg tudja csinálni. Holnap ugyan nem tud kimenni, mert csak a "főmunkahelyén" van szabadságon, a "mellékmunkahelyén" továbbra is ügyködik, intézni kell azokat is, de amint tudja, folytatja. Remélhetőleg nem akadályoz nagyon az időjárás, az rosszul esne mindenkinek, ha hiába vette ki a szabit. Egy-két esőnap azért belefér, és akkor a kis család is örül a potyanapoknak apával! :-))

2009. augusztus 29., szombat

Kicsi Lilla, Isten hozott!

Reggel tudtuk meg az örömhírt, hogy Linda barátnőm második gyermeke, Lilla, tegnap este végre megszületett. Más egyebet nem tudok, de (remélem) jól vannak, nagyon örülünk! :) Muszáj volt a világnak szétkürtölnöm! :-)))

2009. augusztus 27., csütörtök

A nyeremény megérkezett!

Rendszeresen olvasom az Ágnes által írt Hanna és az ikrek követendő lábnyomai című blogot, kb. azóta, hogy Csilla babanaplóját elkezdtem írni, még a babaszoba.hu oldalon. Azaz, lassacskán 3 éve. Mindig örömmel "kukkantok" be hozzájuk, jó olvasni a velük történt dolgokról, amit Ágnes élvezetes, olvasmányos módon tolmácsol.

Legutóbb a Bulgáriában tett nyaralásukról szóló bejegyzéseket olvastam végig szorgalmasan, és bevallom, nekem nagyon tetszett, főleg, hogy idén az a nagy nyaralás már, ha egy hipermarketbe eljutok vásárolni. :-)) No, ez nem panasz, ez az év nekünk ilyen, és emiatt is örülök, hogy mások útibeszámolói révén kicsit én is odaképzelem magam máshova. Ágnes a bejegyzések végén közzétett egy kvízt, amiben az útjukkal kapcsolatos kérdéseket kellett megválaszolni. gondoltam, egye-fene, elküldöm a válaszokat, nyerni úgysem fogok, de ez nem is lényeg. Legyen ez afféle gesztus Ági felé, hogy követem a blogot, figyelek, és ha úgyis elolvastam, miért ne? (az igazat megvallva, egy-két kérdésnél bele kellett nézni a bejegyzésekbe, de remélem, szegény szitaagyú anyukának ennyi "csalás" elnézhető) :)

Nem kicsit lepődtem meg, hogy a 3 díjból az egyiket én nyertem meg. Egyszer nyertem tombolán egy triatlonversenyen, azóta semmi, nem is szoktam reménykedni. Természetesen nagyon örültem! Ma megérkezett a küldemény: egy bolgár rózsaillatú szappant kaptam ajándékba, nagyon finom illata van! Lehet, hogy el sem használom, hanem sokáig szagolgatom...A lányok is egész délután ki-becsomagoltatták velem a szappant, meg kellett illatolni többször is.

Nagyon köszönöm Ágnesnek az ajándékot, tényleg nagyon kedves gesztus volt tőle felajánlani egy ilyen szuvenírt! Maradok hű olvasója ezután is, de természetesen mindenféle egyéb nyeremény nélkül is. :) Most mondhatnám azt nagyon szépen, hogy a szappan talán már rég meg sem lesz, amikor én még mindig olvasni fogom a blogját. :) Bár szerintem, előbb vagy utóbb az illatoláson túllépve elkezdem használni, és akkor pikk-pakk nem lesz szappan. De, hát egy szappannak az a dolga, hogy elfogyjon. ugye.

Építkezés: a tornác és tető építése

Hétfőn és kedden szünet volt az építkezésen, szerdára viszont megjöttek az új gerendák, amiket pótolni kellett a penészesedés miatt, így folytatódott a munka.
Tegnap felkerültek körbe a tornác és a terasz fő gerendái
Az oldalsó tornác, immáron födémgerendákkal
Elkezdődik a tető építése
A tornác és terasz messzebbről
És, végül ma koradélután a tető állapota

2009. augusztus 25., kedd

Változások az oviban

Ma délelőtt a telekről hazafelé (Jani itthonról dolgozott, így volt lehetőségünk velemenni a “birtokra”), beugrottam az oviba, hogy szóljak, 1-jétől jövünk mi is oviba, nagy gázzal. “Húzzanak be” minket ebédügyileg.

Ott volt mindkét óvó nénink, bár én csak Szilvivel beszélgettem. Most mondta, hogy ő lesz a kezdő kiscsoportosok egyik óvónénije, mert egy óvónő novemberben szül (akik egyébként itt melletünk építkeznek, október végén leszünk szomszédok, várhatóan rövid időre csak), aki a kicsik óvónője lett volna. Nem tudnak új embret felvenni, mert nagyon kevés a gyerek, kb. 10-12 fővel többnek kéne lenni, hogy indokolttá váljon a plusz ember felvétele. Így úgy döntöttek, hogy a középsősökké “előlépő” Kinga csoportjának marad egyedül Erzsi az óvónőjük, Szilvi pedig a másik kiscsoportos óvónővel együtt viszi a kicsiket. Végül is érthető, hiszen a kicsikhez mindenképpen kell két ember, Kingáék már “tapasztalt” ovisok. De azért Erzsinek sem lehet reggel 7-től fél ötig bent lenni, ezért a középsős csoportot délután szétválasztják: egyik fele a kis- másik fele a nagycsoprtba megy aludni. háttökjó.

Nagyon elszomoradtam ezen változtatások hallatán, mert Kinga inkább Szilvit szerette. Nekem nincs bajom Erzsivel sem, jó pedagógus, de a gyerek nem eszerint választ. Olyan érzésem van, hogy a kicsik kaptak két nagyon szimpi óvónénit, mi kaptunk egy közepesen szimpit, mármint gyerekszemszögből.

Az ügy kapcsán felmerült bennem, mi lenne, ha nem is Jenőre járnának majd a lányok oviba, maradnánk itt, mert akkor Csilla is Szilvi és Évi csoportjába kerülne, és ebéd utántól akár együtt is lehetne Kingával. Mennyivel könnyebb lenne neki a beszokás. Talán. Egyelőre azonban a távolság miatt nem tárgyaljuk komolyan a lehetőséget.

Aztán persze lehet, hogy mégis elővesszük, mert Szilvi azt is mesélte, hogy hirtelen annyi általános iskolás jön most Diósjenőről Szendehelyre, hogy a kisbusznak, a szokásos egyforduló helyett, kettőt kell csinálni. Ez megkongatta nálam a vészharangot, hogy mi lesz majd velünk, ha iskolát kell választani, hiszen mástól is egyre sűrűbben hallom, hogy nagyon esik az oktatás színvonala a jenői iskolában. Kicsit tartok attól, hogy a kényelmes helyi oktatásról lemondva ingáznunk kell majd valahova, de ha muszáj lesz, akkor vállaljuk. Ez természetesen még nem aktuális probléma, de szemem-fülem már most nyitva, gyűjtöm az infókat, különösen úgy, hogy kvázi idegenként települök be a térségbe, ebben a témában aztán végképp semmi rálátásom sincs a dolgokra.

Az ovira visszatérve, jelenleg vegyesek az érzelmeim az ovikezdést illetően. Egyrészről várom, mert Kinga és Csilla láthatóan egymás idegeire mennek. Nem nagyon tudnak még sokáig együtt játszani, mindketten nagyon határozott, karakán egyéniségek, kompromisszumkészség nélkül. Szinte úgy telik most már minden nap, hogy árulkodnak egymásra, piszkálják egymást, nem hagyják egymást nyugodtan játszani, éssatöbbi. Vannak vidám pillanatok, napszakok is, de ez ritkább. Az idegeim erősen tépettek lettek ez alatt a bő két hónap alatt, mióta Kinga itthon van. Emellett ráadásul Zita is egyre többet van ébren, most már tényleg alig jutok el egy ebédfőzéshez, takarításhoz, mosáshoz és persze Zitát még külön kell táplálni, ami rengeteg idő. Csilla is kezd leszokni a délutáni alvásról, így nemhogy azt nem tudom megvalósítnai, hogy délután csak egy gyerek legyen ébren (Kinga), már annak is örülök, ha Zita elalszik, és őt nem kell karon cipelni, éberen vigyázni a mozgását. Talán, ha Kinga újra oviba megy, Csilla is ismét kapható lesz az alvásra. Ha nem, rémes hónapok elé nézünk. :-S Viszont Kinga ismét új élményekkel gazdagodik,délután talán kevesebb lesz a konfliktus is, de legalábbis én felkészültebben várom, mint ha egész nap szétválasztanám őket, békítenék, stb.

Aztán ott van az érem másik oldala is: ha elkezdődik az ovi, egész nap emiatt fogok rohanni. Ismét jön a stressz, hogy a 3 gyerekkel beérjek reggel (most már jó lenne a 8 órára beérni 9 helyett), ráadásul Zita alvásaiba is biztos durván belerondít majd, hogy állandóan menni kell. Attól meg megint én kattanok ki, ha alváshiány miatt nyűgös, ölben van és hasonlók. Jó volt a nyári hetek alatt, hoy nem kellett rohanni, mindenki akkor aludt, amikor akart (kivéve engem :-P ), ha egy órával később ebédeltünk, az sem volt baj. Hát, most megint óramű pontossággal kell élni, ami nem lenne baj, de egy 11 hónaposnak még mindig nehéz elmagyarázni, hogy “csak” az ovi miatt ráncigáljuk egész nap, ezért nem tud esetleg annyit és akkor aludni, amennyit és amikor akar. Persze, azért jóval könnyebb a helyzet, mint újszülött korában. Na, azt az időszakot sem óhajtom vissza, borzasztó volt néha, jó, hogy túlvagyunk rajta.

Meglátjuk majd, hogy rázódunk vissza, hogy alakul az új napirend, remény azért van, hogy jó is lehet a dolog. Kinga mindenesetre hallani sem akar az oviról, most az ő lelki felkészítése zajlik. Az tetszik neki, hogy már NAGY középsős lesz, de más semmi. J Legalább van mibe kapaszkodni, valahonnan elindulni. Szilvi távozását a csoporttól nem is említettem még neki…

Zita felült magától!

Ma délelőtt történt, hogy-szerintem legalábbis- Zita felült magától, életében először.

A földön ücsörögve játszott. Én a konyhában csináltam valamit, de ráláttam, és észrevettem, hogy már hason hol kúszik, hol kalimpál (nekem csak repülőzik). Aztán pár perc múlva látom, hogy megint ülve “lapoz” egy könyvet.

Az a nagy helyzet, hogy először azt hittem, hülye vagyok és rosszul látok. Be is szaladtam a nappaliba megkérdezni a lányokat, hogy ők ültették-e fel Zitát. Elmélyült játékból néztek fel, azt sem tudták, hogy Zita mit csinált éppen vagy hol van. Tehát nem. Elbizonytalanodtam, hogy tényleg hasalt-e. De hát, azt láttam!! Szóval felült. Hátjólvan. Zita csak nézett rám, mosolyogott, fogalma nem volt arról, hogy édesanyja miért vigyorog rá olyan veszettül. J

Délután aztán lehet, hogy láttam a technikát: hasonfekvés, karral kinyomás, kis hátrafelé csúszás a padlón, majd a hátrafelé álló lábak megakadnak, beül a lábai közé, karral még tol magán kicsit, és már meg is van. Délután is csak az utolsó mozdulatot láttam, ahogy eligazítja magát ülő helyzetében, de akkor biztos voltam benne, hogy tényleg hasalt, tehát az is biztos volt, hogy felült. Szóval, nem vagyok hülye. huh! :-)

Ez is biztos olyan lesz mint a többi új tudománya: ezt most mutatóban megcsinálta, aztán lehet, hogy kis időnek el kell telnie míg újra megcsinálja, de akkor meg nem lehet már leállítani. Azaz, egyik nap nem csinál valamit, másik nap már sokszor, profin és stabilan. Ez a tipikus Zita-féle mozgásfejlődési stratégia.

Én meg most csak örülgetek. Nagyon örülgetek, hogy ügyesedik! J

2009. augusztus 22., szombat

Niki és Arnold esküvője

A júniusi polgári esküvő után, ma megtartotta Niki és Arnold a templomi “fordulót” is, majd utána a lagzit. mi is hivatalosak voltunk, sőt, Jani ezekben a percekben is az ifjú párral mulat, csak mi, csajok, vettük pihenősre az este végét, de azt hiszem, ez nem meglepő. Íme, a krónika, hogyan mentünk mi a 3 lurkóval lagziba. J

A felkészülés részleteibe nagyon nem akarok belemenni, elég legyen röviden annyi, hogy nehézkes. Nagyot nehezített a dolgon, hogy délelőtt Kinga még hányt egyet, ami alapvetően kérdésessé tette a délután végkifejletét. Kicsit kapkodósra sikerült az öltöztetés, kis körömlakk, kis csillám az arcra és még anya is nézzen ki valahogy sorozata, sőt, a nagy sietségben egy babakocsit sem vittünk, de vissza nem tudtunk fordulni, mert elkéstünk volna. Így is úgy értünk a romhányi templomhoz, hogy a násznépet láttuk bemenni, mi is becsúsztunk a templomba, kettőt fújtunk, majd vonult be az ifjú pár népes koszorúslány és kísérőik társaságában. Sok rózsaszín habos-szatén ruhacsoda után jött a menyasszony gyönyörűszép fehér ruhában, és hát, valljuk be őszintén, nagyon meghatódtam. Szépek voltak.

A szertartás szerintem egy kicsit elnyújtott lett, legalábbis mire az eskük és fogadalmak részhez ért a pap, addigra se Csilla, se Zita nem bírta az álldogálást. Kinga Rita keresztmamijával előrébb leült, ő szépen, fegyelmezetten végigülte, büszke voltam rá! A két kicsivel viszont ezután a templom kapujában kóvályogtunk, Csilla nyűgös volt, mert délután nem aludt, nem is lett volna ideje, a kocsiban viszont elszunnyadt, de fel kellett ébreszteni. Zita pedig erőteljes ujjszopogatással hozta tudomásomra, hogy bizony, kéne már a tejcsijussa! Vége lett a szertartásnak, közös fotó, majd pattanás autóba, irány az étterem. illetve a násznép egy része gyalogosan ment, köztük Kinga is Ritával. Semmi baja nem volt, úgy tűnt, kezd elmúlni a pocakbajság.

Mikor az étteremben elfoglaltuk helyeinket (azaz én nem ,mert Zitával nem lehetett leülni), Jani hazaugrott a hordozó vázáért, hogy valahogy tudjam tologatni Zitát. ez majdnem egy órás program oda-vissza. Csilla ment vele, hátha elalszik. De nem, úgyhogy még nyűgösebb volt utána. Mikor lett kocsi, elvittem Zitát sétálni, aki jó 20 perc séta után aludt csak el. Egy nagy parkolóban tologattam ide-oda, nem akartam bevinni a hangzavarba. A karom már amúgy erőtlen és zsibbadt volt a sok cipeléstől, és kezdtem éhes is lenni, ezáltal egy fokkal nyűgösebb. Egyszer felbukkant Jani a két lánnyal, váltottuk egymást, mert megjött a leves. Ó, halleluja, királyság, gondoltam. A két naggyal visszamentem az étterembe. Épp’ leültem volna enni (persze Csillával az ölemben), mikor szól, hogy pisilni kell. Ó, halleluja, menjünk. Oké, megtörtént, eszek. Csilla nyűgös, gondolom, hátha éhes. Kér levest. Jó, adtam az én kanalammal, addigra persze már szédültem az éhségtől. De megvolt a leves, vártuk a másodikat. A menülapon úgy volt, hogy előbb egy tejszínes-gombás csirke jön, amit Jani nem szeret, ezért is tologatta ő Zitát. várunk, várunk, a kaja még sehol, de az sms Janitól már ott virít a telcsimen, hogy Zita fenn van, de még jól bírja. Végül jött a kaja. Én gyorsan ettem egy kicsit, aztán felváltottam Janit, hogy neki is legyen még miből választani a frissen megérkezett lakodalmas tálról is. Jani épp’ elkezdett enni, mikor Kinga jelentette, hogy pisilnie kell. Ó, halelluja, menjünk. Zita apához, első falattal a szájában, Kingával dolgok lerendezve. Apa ehetett, miközben Csilla simogatta a fejét a szomszédos széken állva. Csilla, miután evett, egész jó hangulatba keveredett, elmúlt a nyűgösség. Kimentem Zita kajájáért a kocsiba, az udvaron megetettem, szerencsére sokat evett, így reméltem, hogy kicsit kibír szopi nélkül. nem sok kedvem volt megint kibújni ünneplő ruhámból, bár persze megtettem volna krízis esetén. Erre nem volt szükség, jól bírta Zitus. Vacsi után következett némi vicces ajándékbontogatás, majd az ifjú pár saját maga betanult keringője. Nagyon megható volt ez is, főleg az tetszett, hogy kiálltak ennyi ember elé, vállalták, ha nem is mindig profi minden mozdulat, lépés, sőt ez tette még inkább értékessé a produkciót. Megjegyzem, nagyon ügyesek voltak, és szépek, újfent.

ezután mi sietve átadtuk ajándékainkat, és szomorúan elbúcsúztunk. Csilla komolyan kezdett álmos lenni, Zita is nyűgös jeleket mutatott, Kinga pedig újra fájlalni kezdte a hasát, fázott, féltem, hogy ott szenteli meg az éttermet a násznép orra előtt.

Jani hazahozott minket, egyből ágyba dugtuk a két nagyot (Zitával még tötyögtem egy ideig), majd visszament, hogy legalább ő képviseljen minket, és be tudjon számolni, hogy s mint végződött Niki és Arnold esküvője.

Én nagyon jól éreztem magam, de így pokoli nehéz volt, hogy a két kicsi adta a feladatot. Nyilván, nem annyira nekik való egy ilyen esemény, de emiatt nem akartuk kihagyni a lagzit, én is szomorú lettem volna, ráadásul Nikiék jobb barátaink annál, hogy ne legyünk ott ezen az eseményen. Szerencsénkre Kinga jól elvolt Ritával, szépen elücsörgött mellette az étteremben, ezúton is ezer köszönet Ritának, hogy segített Kinga lefoglalásában, darabolta neki a kaját, stb. Nagyon maradtam volna, jó volt a hangulat, a zene, kíváncsi lettem volna a folytatásra, de ez is, mint oly’ sok más idén, most ilyenre sikerült nekünk. Legalább egy kicsit ott voltunk! J Jani meg majd beszámol, hogy milyen volt a menyasszony tortája, és remélem, helyettem is megpörgeti az ifjú arát a menyasszonytáncnál! J

Képeket nem nagyon tudok közölni, mert, ami jó lett, ahhoz kellene a szereplők hozzájárulása is, a másik része meg homályos lett, lévén, hogy szinte végig egy kézzel fotóztam.

2009. augusztus 21., péntek

Augusztus 20. Romhányban

Tegnap átmentünk anyósomékhoz, hogy ott ünnepeljük augusztus 20-át. Bár tavaly is ott voltunk, nem azért mentünk, mert olyan fantasztikus dolgok történtek, egyszerűen idén, Zita picisége miatt, meg a bonyolult logisztika miatt nem vállalkoztunk nagyobb kirándulásra. Jövőre viszont nagyon örülnék, ha ismét el tudnánk menni a debreceni Virágkarneválra. Egyrészt, mert önmagában szép és sok élvezetes program van, másrészt gyerekkorom kellemes emlékeit hívja elő, ahogy állandóan mentünk nézni a kocsikat, művészeti csoportokat. És bizony egyre szebbek a kompozíciók, egyre színvonalasabb a rendezvény (szerintem, legalábbis most képek, hírek alapján így tudom megítélni), egy szóval, ezt már látnom kell újra (és nem utolsó szempont, hogy itt kivételesen a szállásért sem kell fizetni :) ). Jövőre talán össze tudjuk hozni a dolgot, "osztjuk-szorozzuk" jobbra-balra a gyerekeket, hogy ők is élvezzék, ki-ki a maga korának megfelelően.

Egyelőre a közeli Romhányt választottuk, ahol ugyan voltak rövidebb koncertek valamint jó sok körhinta és árus (ahol persze értékeset venni nem lehetett), nekünk mégis inkább a családi vonulata volt a fontos. Hiszen újra sikerült az ottani rokonokkal összefutni, kicsit beszélgetni, Kinga Zorkával kézenfutva rohangálta körbe az egész kipakoldát, amiket rendezvény nélkül is meg lehet csinálni, viszont az ünnep adta szabadnap könnyebben összehozta az embereket. Ott voltunk valamennyit, Kinga ment néhány kört egy-két körhintán, beszélgettünk, összefutottunk Nikiékkel (Csilla jól megcipeltette magát Nikivel, hihetetlen, hogy neki milyen jól hagyja!), de végül Zita sem bírta tovább, Csilla is álmos lett, így el kellett altatni őket. Janival autóba ültünk, a két kicsit magunkkal vittük, Kinga maradt mamánál. Cs és Z pillanatok alatt elaludtak, így beugrottunk a házunkat megnézni. Nagyon klassz volt kicsit csendben sétálgatni a "falak" között, így, hogy nem ugrált körben csemete, egyből könnyebb volt kicsit tervezni is a továbbiakat. :)

Ma már nem volt ünnep nálunk, mert Jani reggel kiment a telekre, ahol a fiúk már dolgoztak a házon, és végül ő is maradt segíteni. Sokat nem haladtak, mert merültek fel kérdések, problémák (pl. újra akadt penészes gerenda, így megint nem elég a tornáchoz a fa, hétfőig várni kell), de legalább Jani együtt tudott velük dolgozni. Ha kérdés merült fel, tudtak egyből konzultálni. Csak délután ért haza Jani, meglepetésemre Kingával, akit csak szombat délelőtt hozott volna haza. Állítólag semmihez nem volt kedve, rosszkedvű volt, bár enni evett, lázas nem volt, mégis hazakívánkozott. Itthon kiderült hamar a baj: valószínű egy gyomorrontást vagy vírust összeszedett a lány, mert délután mindent kiadott magából. Utána jobban lett, csak erőtlen. Egy kis szörp és egy szelet pirítós talán most benne maradt a pocakban. Nagyon reméljük, hiszen holnap esemény lesz, nem lehetünk betegek! A délután így takarítósra sikeredett, ráadásul Jani ismét kiment a telekre ellenőrzést tartani, összefutott ott anyósomékkal, megmutatta nekik a házat, amivel elment az idő. Most talán alszik aprónép, mehetek, hogy behozzam a temérdek lemaradásomat, amit Kinga váratlan rosszulléte okozott. Mindegy, csak javuljon holnapra!

2009. augusztus 18., kedd

Építkezés: födémgerendák

Ma délelőtt családilag látogattunk ki az építkezésre. Mivel az asztalosok közül még csak egy volt ott, aki igazából őrző-védő funkciót töltött be, míg a kollégák megérkeznek egy másik épülő gerendaháztól, meg tudtuk mi is nézni belülről a frissen felrakott födémgerendékat. Ugyanis, ha dolgoztak volna a fiúk, biztos, hogy nem megyek be, főleg nem a lányokkal. Elég volt a tegnapi balesete Janinak (amúgy köszöni, él még és jól van, csak megzúzta a combját, térdét, lejött a bőr a karjáról, elszakadt egy nadrágja, úgyhogy már éppen kiheverte a pár héttel ezelőtti túrázás során elszenvedett sérülését, most megint nehezen megy...viszont az asztalosok mára komolyabban is letakarták a kémény nyílását, jobb később, mint soha alapon. Szerencsére nem lett TÚL későn...)

A hálószobák fölött a gerendasor
A nappali egyik sarka:
A konyha és a kamra szemben:
A közösségi tér és hálók fölött megvannak a gerendák, a folyosón még azután kerülnek fel:
ÉS az udvarról a nappali és terasz:
Egyébként néha olyan érzésem van, hogy nem is lakni megyünk oda, csak nyaralni, mint ahogyan ma is, hiszen a szemben lévő kempingben megint egy nagyobb csapat sátorozó gyűlt össze, aminek kellemes nyaralós-kirándulós szájíze volt.

Teendő továbbra is rengeteg van: Jani ma megrendelte a tetőre a cserepet, a tetőtéri ablakokat, intézkedett festék ügyben, mert amit múltkor választottunk, hosszas töprengés után, az valószínűleg mégsem lesz jó, hanem másik festéket vásárlunk. Ehhez azonban újra ki kell találni, milyen színű legyen a ház, az ablakok, hogy lehessen azt is rendelni. Ez egy olajfesték lesz, amit lehet, hogy Jani maga fog felkenni szeptemberben, amint úgy állnak a munkálatok, hogy ezt lehetővé teszi. Nemsokára lépcsőt kell építeni a lépcsőházba (ekkor tér vissza a pincét építő vállalkozó, a főbérlőnk), egy-két belső falat megépíteni a pincébe, valamint neki kell veselkedni a fűtés-víz-villany beszerelésének is (ehhez ki kell választani a csapokat, mosdókagylókat, kádakat, hogy tudni lehessen, mit hová kell kötni-ez is jó kis gondolkodós-töprengős-utánajárós dolog, a 3 csajszi mellett meg elég nehéz szárnyaló fantáziával kreatívnak lenni... :) ). Ha azok megvannak, jöhet az aljzatbetonozás, falak vakolása, illetve felkerülhet a lakótér falaira a belső réteg mint pl. a lambéria. És még sok egyéb dolognak is helyre kell kerülni. Ez a rész azonban még odébb van, egyelőre ott tartunk, hogy kész legyen a tetőszerkezet, onnantól meglátjuk, hogy megint milyen ütemben tudunk továbbhaladni.

Zita kúszik!

Azt hiszem, határozottan kijelenthetem végre, hogy Zita elkezdett kúszni.

Néhány kúszómozdulatot már tesz egy ideje, de mindig leáll: vagy mert nem csúszik könnyen a szőnyeg vagy mert akad látnivaló (a lányok), ami eltereli a figyelmét. Vagy a nagyok aranyosak és figyelmesek, és odaviszik neki a kiszemelt játékot, így nincs motiváció, amihez oda lehetne kúszni. ;)

Tegnap aztán akkor lepődtem meg először, mikor fürdetés után mentem vissza a fürdőbe Zitáért. Kis időre ott hagytam a neki kitett takarón, ahol a földön öltöztetni szoktam, mert valamiért át kellett szaladjak egy másik szobába. Egy-két perc volt. Mire visszaértem, Zitát hason az ajtóban találtam: a lelkem elindult utánam, majdnem ki is kúszott a fürdőszobából. Én meg majdnem ráléptem...J

A következő bizonyosságot éjjel egykor szereztem. :-P Zita valamiért nem aludt vissza, így jó kis “buli” vette kezdetét, csak nekünk kettőnknek. Levittem a nappaliba, letettem a földre, ő pedig kúszott. Jó nagy távot. Néha raktam elé valami érdekeset, néha abbahagyta, mert nehezen ment, de csak folytatta. A szőnyegről leérvén már könnyebben haladt, ügyesen és szuszogva csapta le a kis tenyereit, és küzdött. Imádnivaló volt. ezt még harmadjára is fantasztikus végignézni. :)

Én eközben ruhát hajtogattam, hgy valami hasznosat akkor csináljak már, ha fenn vagyunk, és nagy-nagy örömmel néztem Hármaskámat, hogy végre ő is elkezdett komolyabban helyet változtatni. Annyira vártam már, hogy valami elkezdődjön, mert lassan 10.5 hónapja én cipelem a kis sejhaját, ráadásul őt is frusztrálja, hogy nem ér el semmit. Ráadásul legutóbb Csillával el voltam kényeztetve, mert ő ilyen idősen megtette az első egy-két lépést egyedül, majd 11 hónaposan elindult. Ehhez képest Zita nagy lemaradásban van, ami nem baj és teljesen normális a fejlődése, és nem is verseny, csak a jó édesanyukájának lenne már könnyebb, ha előrébb járnánk. :) (tudom, nemsoká minden eljön a maga tempójában) Úgyhogy késői időpont ide vagy oda: megérte ezt látni, és kivételesen cseppet sem bántam, hogy az esti zuhanyzás reggelre maradt, és megint nem feküdtem le 2-nél előbb. :-P

2009. augusztus 16., vasárnap

Képek, csak úgy

Néhány kép, amik eddig kimaradtak, vegyesen témájukat tekintve
Zita, amikor videóztam, hogy kúszik egy-két "húzásnyit":
Apukám jóvoltából (végre) egy családi fotó, ami se nem profi (ööö, bocsi, Apa, úgy értettem nem műtermi ;-) ), a háttér sem művészi, sőt, a Csilla és jómagam haja is jóval rövidebb azóta, de mindannyian rajta vagyunk :)
Hét elején betonozták a szembeházat. Két betonkeverő autó is itt volt, volt esemény, sereglettek nézni! :)
Zita (újfent végre) el-elszopogat őszibarackot, és majszolgatja a kiflit is, bár rágni nemigazán tud még. Én már várom, hogy rágjon rendesen, de siettetni ezt sem tudom, természetesen. :)
Hát, igen. Nem akart délután aludni, majd késődélután, míg felmentem Zitát megszoptatni és ágybatenni, Csillus elaludt a nappaliban. :)

Kinga-száj

Ebédnél magyarázom a lányoknak, hogy Csilla éppen az asztalfőn ül (mindig ő ül az egyiken). Kingának felcsillan a szeme:

-Én is voltam asztalfőnök az oviban farsangkor!

És valóban. Bevillan egy fotó, amit valaki csinált, hogy Kinga az asztalfőn kapott helyet ebédnél. J

Építkezés: 08.16-hétvégi státusz

Ma este végre én is láttam a házunkat újabb állapotában, a képeket még Jani csinálta tegnap. Ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt a fal egy hete, most igencsak sok minden "nőtt ki" a földből. A belső falak vázával már lehetett látni, nagyjából hol lesznek a helyiségek, látni lehet, hogy az oszlopok között hol lesznek az ajtók, egyszóval tagoltabb lett a belső tér. Nagyon tetszett, jó volt a "szobák" között sétálni, még el tudtam volna merengeni, de mivel mindhárom kisfőnökasszony jelen volt, nem volt sok időnk. Csilla nem aludt megint délután, így elszunyált a kocsiban: sietni kellett miatta, hogy ne aludjon sokáig, mert este nem tudjuk elaltatni. Zita miatt is sietni kellett, mert álmosodott, és Kinga miatt is, mert félő volt, hogy ő is elalszik hazafelé. Azért kis nézelődésre volt idő, olyannyira, hogy Kinga ki is választotta magának a középső szobát a háromból, és vidáman csacsogott, hogy mit szeretne a szobájába, mi hol legyen. Az volt a jó, hogy most már tényleg látni lehet a szobák méretét (a falak szigetelése és belső burkolása már csak nagyon keveset vesz el a térből), és lehet ténylegesen is valamennyit tervezni, hogyan rendezzük majd be egyszer a szobákat. Kingának szüksége lenne (mindenképpen!) "csak" a következő dolgokra: ágy, kanapé, íróasztal, számítógép kis asztallal, fésülködő asztal, szekrény, polcok és kis kuckó a benti macskának. :-D Ez utóbbit szélsebesen elutasítottam, de a többi tétellel kapcsolatban is lesz még módosítanivaló, azt hiszem. ;-)

A három gyerekszoba kintről, kicsit megtámasztva, mert még láthatóan csálén állnak a falak, nem fogja össze őket semmi. :) Maguk a gerendák össze vannak szegelve, kalapálva, azzal nincs gond, csak felülről kell még stabilan összerögzíteni. Ez is jön nemsoká.
A leghátsó ablaknál a nagyobb, belső fürdőszoba, már az is körülhatárolva
ezen a képen csak egy halom léc látszik, nem is áttekintő kép akar lenni, csak érzékelteti a falak helyét. Ezeket a favázakat "kitömik" majd hangszigetelő anyaggal, és beburkolják, úgyhogy nem lesz ennyire zavaros a dolog. A lécek között a vízszintes gerendákon lenn már feliratozva van, hol vannak az ajtók helyei. A falakról annyit már írtam, hogy a főfalak csupa gerendából vannak, a belső falak a szerelt falak, amit most említettem. A fő gerendafalak kapnak még szigetelést, majd a nappali-étkező-előszoba részen belülről olyan lambériát, ami ugyanolyan hatást kelt, mint a főfalak kívülről, a lakás többi részén (azt hiszem) gipszkarton burkolat jön belülre. Ezeket így akármilyen színűre lehet festeni. Akár minden falat burkolhattunk volna a lambériával, de tartottunk tőle, hogy nyomasztó lesz a sok fa, így a változatosság kedvéért a szobák festett falúak lesznek. (így természetesen a hercegnős szoba is megvalósulhat :-D ) És hát persze csempe ott, ahol kell. A plafonon azonban a gerendák látszanak majd, mindenhol.
Kicsit fentebbről. A kép bal alsó sarkában van egy "gödör", az lesz a lépcsőház. Az előtte lévő folyosó pl. a bejárati ajtó és lépcsőház közötti előszoba vagy szélfogó, ide érkezik a házba belépő. Ez a folyosó választja ketté a házat az ún. privát és közösségi részre. (az az én "mániám" volt, hogy a két rész jól különüljön el, hogy ha közösségi élet zajlik is a nappali-étkező-konyha szektorban, a hálókban nyugodtan lehessen pihenni; az ötletet amúgy Jani is támogtatta, így ehhez teljes egyetértésben ragaszkodtunk is a tervezéskor; további előnyét abban látom, hogy nem zúdul be a hideg télen a nappaliba, ha nyitjuk az ajtót, és a mellékhelyiség is diszkrétebben meghúzódik az előszobában) Ahonnan Jani fényképezett, ott lesz a nappali, de innen ellátni (egyelőre) hátra a szobák felé is.
Holnap folytatódnak munkák. Ha minden igaz, minden jól halad, elkezdik felrakni a födémgerendákat is, így lassan lesz valamennyi teteje is a lakórésznek.

egy hét múlva megint más képe lesz a háznak. :)

Még képek tegnapról


A "búcsúzó" menyasszony és Csilla
No, ezért kell még várni, hogy cicánk legyen :)

Csilla és a cicák-képekben

Elmaradt képek még tegnapról, a lánybúcsúból. Nekünk ez volt a "buli" középpontja, cicusokat pesztrálni. :) De örülök, hogy tetszett nekik, feldobódtak tőlük, és bevallom, nekem is nagyon tetszettek a kis szőrgombolyagok. Örömmel vállalom majd a gondozói szerepet, de remélem persze, hogy lesz segítségem. Kinga egyébként egy ilyen fekete cicust nézett ki magának, de azt még nem tudjuk fiú-e vagy lány, majd kiderül.



Na, itt volt az, hogy kicsit megrázogatta ütemre a macsekot (magnóról szólt a zene), de nem volt vészes. :) Remélem, a cica is így gondolja...

2009. augusztus 15., szombat

Lánybúcsú

Délután hivatalosak voltunk Niki és Arnold lány-és legénybúcsújára, ki hova való értelemszerűen. Mivel anyósom dolgozott ma délután, ezért magától értetődő volt, hogy mind a három csajszi jön velem.
Ez a buli megint kicsit éreztette velem, milyen is az, mikor 3 lánnyal alkalomra készülünk. Délelőtt Jani nem volt itthon, ezért kicsit akadozva ment a készülés, de végülis koradélután elkészült egy nagy adag kakaós csiga, amit a fiúknak szántam. A nehezített körülmények miatt a lánybuliba nem vittem sütit, remélem, megbocsájtják nekem, így is volt sokféle. délután Zita még aludt egyet (ezzel szemben Csilla ötödjére bojkottálta a délutáni alvást a héten, el sem bírtam képzelni, hogy fogok vele bírni este-végül nem volt semmi nehézség). Kitaláltam, hogy a láynokat gyorsan megfürdetem, hogy este, ha fáradtak, ne kelljen ezzel is vesződni, főleg, hogy Jani nem lesz itthon. Ennek örömére Kinga kitalálta, hogy inkább zuhanyozni szeretne, ami Csillának is megtetszett. Nekem meg pláne, hiszen ultragyorsan megvolt így a fürdés (lányok, máskor is lehetne hasonló akciót csinálni! ;-) ) mire ők kész lettek, én rólam ömlött a víz, de sebaj. Zita pont felébredt a végére. Jani kicsit hintával lekötötte (végre lehet hintáztatni, és élvezi, de nagyon, még Csilla hajmeresztő lökési technikáját is nevetve tűri az én kis űrhajósjelöltem :-D ), addig én összekaptam magam. Kiszaladtam Zitáért, "belelapátoltam" némi gyümölcspürét, kapott kicsi szopit, és őt is átöltöztettem. Ekkor Jani már pakolta le az autóba a szokásos útiládánkat, amibe kényelmesen elfér váltóruha, pelenka és még sok egyéb, ami kisgyerek mellett még két óra távollét okán is nélkülözhetetlen (meg is kérdezték Nikiéknél a lányok, mikor meglátták a megpakolt ládát, hogy ott alszunk-e, illetve hány napra jöttünk-- mondtuk, hogy mindösszesen másfél órára érkeztünk). Újfent kicsit leizzadva rogytam be az autóba, és nem is késtünk sokat, bár mi voltunk az utolsónak érkezők.

A két lány kapásból felfedezte a 3 egyhónapos pici cicát. Innentől kezdve, el lehet képzelni, hogy miről szólt nekünk a buli. Simogattuk a kis szőrgombócokat, Csilla vagányan ide-oda pakolta őket, zenére rázogatta őket, és maga is táncikált közben. Nagyokat mosolyogtam, terelgettem őket, hogy nagy baja a macskáknak se legyen. :-P Nagyon-nagyon élvezték. Niki megígérte, hogy az egyik cicus a miénk lehet, hamarosan elég nagyok lesznek ahhoz, hogy elválasszuk az anyjuktól őket (addig persze én megőszülök Kinga türelmetlenségétől, de erre azt találtam ki, hogy veszünk neki cicás kirakót, egy-két apróságot, ami a cicatartáshoz, ha nem is nélkülözhetetlen, de a gyermeki léleknek boldogság, és így-talán-valamennyire eltereljük a figyelmüket a nekik lassan múló időről)
Este, látván gyermekeim fáradtságát, telefonáltam Janinak, aki addig a legénybúcsúba "menekült", és kivárta, míg mi "bulizunk", hogy jöhet értünk. Hazafelé persze mindhárom lány elaludt, nagyon álmosak voltak, mikor felkeltettük őket, de még így is majdnem 10 óra lett, mire elaludt az utolsó "renitens" is. Jani visszatért a fiúkhoz, ő még most is koccint a vőlegény egészségére. :)
nem volt számunkra hagyományos lánybúcús, azt hiszem, nem pont így néznek ki az efféle összejövetelek "hivatalosan", de jól éreztük magunkat. Én pedig alapvetően örülök, hogy már annyira nagyok a lányok, hogy legalább ennyi program nekem is jutott (arról nem is beszélve, hogy-szoptatás ide vagy oda-kétujjnyi vodkanarancsot engedélyeztem magamnak, ami most bőven elég is volt ;-)
Folytatás jövő héten az esküvőn! :)

2009. augusztus 14., péntek

Építkezés: falazás 08.13

Ma reggel Jani ismét hozta a képeket. Ugyan látszódik egy-két képen, hogy dolgoznak az asztalosok, ettől függetlenül ebbe a stádiumba még tegnap került. Lehet, hogy túlzottan nagy különbséget nem lehet észrevenni, de azért van: a hátsó részeken a fal elérte a végleges magasságot, azaz ablak és fölötte még négy gerendasor. Ezen a képen látszik a bejárata a háznak, a betoncsík körbe tornác lesz, ami az udvar felől teraszba szélesedik. A tornác ötlete onnan jött, hogy a kinyúló tető kiválóan védi a falakat a naptól, így azok kevésbé melegszenek fel. Én más előnyét is láttam már hétvégén: télen, nagy locs-pocs és hideg idején, a lányokat ide is ki lehet ereszteni levegőzni. El lehet jönni-menni rövid időre, ami ilyenkor lehet, hogy elég is. Az ajtótól jelenlegi nézetben balra a belső fürdőszoba és folyosó ablaka látszik, jobbra a kamráé és a komyháé. Jobb oldalt az étkező és a nappali oldalsó ablaka található.
No, itt már teljes a falmagasság. Az említett fürdő és mellette a folyosó ablaka
(Valószínűleg) a három lány szobájának ablakai
Az udvar felől eső rész. Balról: a már említett folyosó másik ablaka, a feltehetően szülői háló ablaka, majd következik a lépcsőház és a nagy tolóajtós nappali ablaka. Nagyjából körbe is értem. :)
Magasodik a fal a konyhánál és kamránál
azt hiszem, ma a belső falakkal is haladtak valamit, hacsak az eső miatt abba nem hagyták a munkát. Nagyon jól jönne nekünk most a jóidő, kicsit bosszantó, hogy pont mostanában esik viszonylag sokat, amikor nagyon nem kéne. Természetesen ezt nem lehet előre látni, eltervezni, de az ember reménykedik, hogy szerencséje lesz. Pozitívan nézve viszont örülünk, hogy már eddig eljutottunk, és nincs még nagyobb lemaradás. Szóval, csak nézőpont kérdése a dolog. A hétvégén még lefotózzuk, hogy meddig jutott ma a munka, aztán hétfőn kezdődhet a kalapálás újra. Reméljük!

2009. augusztus 13., csütörtök

Építkezés: belső falak váza

Jani most, ha lehet, minden reggel kimegy a telekre. Hogy dokumentálva legyenek az építési szakaszok és én is lássam, ha már nehezen vagyok mobilizálható aprónéppel. Ennek köszönhetően megint van friss képem, infóm, amit közzétehetek.
Kedden esőszünet volt, tegnap viszont elkezdték felrakni a belső falak vázát is. ezek nem gerendából lesznek, hanem ún. szerelt falak lesznek. Felülnézetből:

Lentről
Bentről a fatenger


Ismét lentről. A 3 egymás melletti ablak valószínűleg a 3 lány szobája lesz.
Mára végre sikerült eldönteni maga a ház és az ablakok színét, legalábbis remélem.
Csak több esőszünet ne legyen, ha lehetne kérni.


Daisypath Christmas tickers