Esküszöm, nem "hobbim", hogy újra ilyen témáról írjak. Azt hiszem, SENKI nem tehet róla, hogy mégis muszáj.
Múlt vasárnap este óta teljes ledöbbenésben vagyok, mióta Enci telefonált. Ritkán tudunk egymással telefonálni, most is kicsit fura volt, de mikor előre felköszöntött névnapom alkalmából, rájöttem, miért hív. Azért továbbra is fura volt, mert inkább sms-ben intézzük ezeket a dolgokat, nehéz nyugodt telefonbeszélgetéseket összehozni. Gyanúm igazolódott, hogy nemcsak névnapi köszöntőről van szó, hanem többről. Rögtön folytatta is, hogy péntek hajnalban kórházba került (itt leültem egy székre), mert görcsölni kezdett a hasa, a kórházban pedig kiderült, hogy levált a méhlepény, úgy, hogy a pici babának nem maradt esélye életben maradni.
Elvesztették a 33 hetes Csongor babájukat.
Enikőt sürgősségi császárral megműtötték, hogy legalább a méhét megmentsék, reménysugarat hagyva ezzel egy következő babára. Tele volt a méhe vérrel, a zárt méhszáj miatt semmi nem tudott távozni. Szerencsére a műtét végül rendben lezajott, már amennyira ez “rendes” császárnak számít. L
De baba nincs, és ez iszonyatos. Én, aki baráti szinten vagyok érintett, naponta többször elpityeredek, úgyhogy ők nem is tudom, hogy tudják ezt átvészelni.
Enci szomorú hangon ugyan, de nyugodtan beszélt a telefonban, de sejtem, hogy sok-sok nehéz nap, hét, hónap van előttük. Csongor a második kisfiuk lett volna, Kristóf most lesz nemsokára kétéves. Enikő azt mondta, hogy ezt csak erős hittel lehet kibírni, hogy valamilyen okkal történt mindez. Az ember alapból olyan, hogy keresi mindennek az okát. Nem lehet tudni, pontosan miért történt mindez. Orvosi szempontból nem kellett volna megtörténnie: sem a viszonylag kis korkülönbség a két gyermek között, sem az előző császár nem magyarázza a leválást (nekem 3 császárom volt, kis korkülönbségekkel, mégsem történt semmi, és általában nem is szokott). ráadásul éjszaka történt, amikor Enci amúgy sem emelhette meg magát, nem történt külső behatás, mint pl. kisfia rúgása, stb. Úgyhogy erre nincs magyarázat. Talán még nehezebb az egészet felfogni. Ha az embert tragédia éri, “szeret” valakit, valamit okolni, tudni mi miért történt, és most nem lehet.
Napokon belül eltemetik a pici fiút, mivel úgy döntöttek, hogy így lesz jó. tudni hol van, méltóan elbúcsúzni tőle, hiszen éppolyan kisfiuk volt, mint Kristóf. Életük része volt, ennek így kell lenni. Meg nem nézik, azt mondták, az élő, 3D-s kép maradjon meg örökre bennük.
Ezután sok nehéz hónap vár rájuk, de én hiszem, hogy át fogják vészelni, remélem, hogy mihamarabb eljön némi enyhülés, és lassacskán pozitívan, optimistán nézhetnek a jövőbe, és majdan egy újabb baba elé.
Enci, Árpi, mint ahogy az emailemben is, itt is kívánok nektek rengeteg erőt, kitartást, sok lelki és egyéb támaszt, segítséget a családtól, barátoktól!
Nem tudok többet írni, nem látom a billentyűzetet…
