A júniusi polgári esküvő után, ma megtartotta Niki és Arnold a templomi “fordulót” is, majd utána a lagzit. mi is hivatalosak voltunk, sőt, Jani ezekben a percekben is az ifjú párral mulat, csak mi, csajok, vettük pihenősre az este végét, de azt hiszem, ez nem meglepő. Íme, a krónika, hogyan mentünk mi a 3 lurkóval lagziba. J
A felkészülés részleteibe nagyon nem akarok belemenni, elég legyen röviden annyi, hogy nehézkes. Nagyot nehezített a dolgon, hogy délelőtt Kinga még hányt egyet, ami alapvetően kérdésessé tette a délután végkifejletét. Kicsit kapkodósra sikerült az öltöztetés, kis körömlakk, kis csillám az arcra és még anya is nézzen ki valahogy sorozata, sőt, a nagy sietségben egy babakocsit sem vittünk, de vissza nem tudtunk fordulni, mert elkéstünk volna. Így is úgy értünk a romhányi templomhoz, hogy a násznépet láttuk bemenni, mi is becsúsztunk a templomba, kettőt fújtunk, majd vonult be az ifjú pár népes koszorúslány és kísérőik társaságában. Sok rózsaszín habos-szatén ruhacsoda után jött a menyasszony gyönyörűszép fehér ruhában, és hát, valljuk be őszintén, nagyon meghatódtam. Szépek voltak.
A szertartás szerintem egy kicsit elnyújtott lett, legalábbis mire az eskük és fogadalmak részhez ért a pap, addigra se Csilla, se Zita nem bírta az álldogálást. Kinga Rita keresztmamijával előrébb leült, ő szépen, fegyelmezetten végigülte, büszke voltam rá! A két kicsivel viszont ezután a templom kapujában kóvályogtunk, Csilla nyűgös volt, mert délután nem aludt, nem is lett volna ideje, a kocsiban viszont elszunnyadt, de fel kellett ébreszteni. Zita pedig erőteljes ujjszopogatással hozta tudomásomra, hogy bizony, kéne már a tejcsijussa! Vége lett a szertartásnak, közös fotó, majd pattanás autóba, irány az étterem. illetve a násznép egy része gyalogosan ment, köztük Kinga is Ritával. Semmi baja nem volt, úgy tűnt, kezd elmúlni a pocakbajság.
Mikor az étteremben elfoglaltuk helyeinket (azaz én nem ,mert Zitával nem lehetett leülni), Jani hazaugrott a hordozó vázáért, hogy valahogy tudjam tologatni Zitát. ez majdnem egy órás program oda-vissza. Csilla ment vele, hátha elalszik. De nem, úgyhogy még nyűgösebb volt utána. Mikor lett kocsi, elvittem Zitát sétálni, aki jó 20 perc séta után aludt csak el. Egy nagy parkolóban tologattam ide-oda, nem akartam bevinni a hangzavarba. A karom már amúgy erőtlen és zsibbadt volt a sok cipeléstől, és kezdtem éhes is lenni, ezáltal egy fokkal nyűgösebb. Egyszer felbukkant Jani a két lánnyal, váltottuk egymást, mert megjött a leves. Ó, halleluja, királyság, gondoltam. A két naggyal visszamentem az étterembe. Épp’ leültem volna enni (persze Csillával az ölemben), mikor szól, hogy pisilni kell. Ó, halleluja, menjünk. Oké, megtörtént, eszek. Csilla nyűgös, gondolom, hátha éhes. Kér levest. Jó, adtam az én kanalammal, addigra persze már szédültem az éhségtől. De megvolt a leves, vártuk a másodikat. A menülapon úgy volt, hogy előbb egy tejszínes-gombás csirke jön, amit Jani nem szeret, ezért is tologatta ő Zitát. várunk, várunk, a kaja még sehol, de az sms Janitól már ott virít a telcsimen, hogy Zita fenn van, de még jól bírja. Végül jött a kaja. Én gyorsan ettem egy kicsit, aztán felváltottam Janit, hogy neki is legyen még miből választani a frissen megérkezett lakodalmas tálról is. Jani épp’ elkezdett enni, mikor Kinga jelentette, hogy pisilnie kell. Ó, halelluja, menjünk. Zita apához, első falattal a szájában, Kingával dolgok lerendezve. Apa ehetett, miközben Csilla simogatta a fejét a szomszédos széken állva. Csilla, miután evett, egész jó hangulatba keveredett, elmúlt a nyűgösség. Kimentem Zita kajájáért a kocsiba, az udvaron megetettem, szerencsére sokat evett, így reméltem, hogy kicsit kibír szopi nélkül. nem sok kedvem volt megint kibújni ünneplő ruhámból, bár persze megtettem volna krízis esetén. Erre nem volt szükség, jól bírta Zitus. Vacsi után következett némi vicces ajándékbontogatás, majd az ifjú pár saját maga betanult keringője. Nagyon megható volt ez is, főleg az tetszett, hogy kiálltak ennyi ember elé, vállalták, ha nem is mindig profi minden mozdulat, lépés, sőt ez tette még inkább értékessé a produkciót. Megjegyzem, nagyon ügyesek voltak, és szépek, újfent.
ezután mi sietve átadtuk ajándékainkat, és szomorúan elbúcsúztunk. Csilla komolyan kezdett álmos lenni, Zita is nyűgös jeleket mutatott, Kinga pedig újra fájlalni kezdte a hasát, fázott, féltem, hogy ott szenteli meg az éttermet a násznép orra előtt.
Jani hazahozott minket, egyből ágyba dugtuk a két nagyot (Zitával még tötyögtem egy ideig), majd visszament, hogy legalább ő képviseljen minket, és be tudjon számolni, hogy s mint végződött Niki és Arnold esküvője.
Én nagyon jól éreztem magam, de így pokoli nehéz volt, hogy a két kicsi adta a feladatot. Nyilván, nem annyira nekik való egy ilyen esemény, de emiatt nem akartuk kihagyni a lagzit, én is szomorú lettem volna, ráadásul Nikiék jobb barátaink annál, hogy ne legyünk ott ezen az eseményen. Szerencsénkre Kinga jól elvolt Ritával, szépen elücsörgött mellette az étteremben, ezúton is ezer köszönet Ritának, hogy segített Kinga lefoglalásában, darabolta neki a kaját, stb. Nagyon maradtam volna, jó volt a hangulat, a zene, kíváncsi lettem volna a folytatásra, de ez is, mint oly’ sok más idén, most ilyenre sikerült nekünk. Legalább egy kicsit ott voltunk! J Jani meg majd beszámol, hogy milyen volt a menyasszony tortája, és remélem, helyettem is megpörgeti az ifjú arát a menyasszonytáncnál! J
Képeket nem nagyon tudok közölni, mert, ami jó lett, ahhoz kellene a szereplők hozzájárulása is, a másik része meg homályos lett, lévén, hogy szinte végig egy kézzel fotóztam.
