Ezzel a tortával kedveskedtem elsőszülött leányomnak, ha már szülinapos lett. A tortát az oviba vittük be, ezért lett ilyen színes, hátha kicsit feldobja az oviba visszatérni nem akaródzó gyerekek és óvónők hangulatát.
Nos, ez sikerült is, tetszett mindenkinek a torta, egy ideig fel sem akarták vágni az óvónők... :)
Nagyon örültem neki, mert rengeteg munkám volt benne. amit nem bántam egyáltalán, sőt, ilyenkor szárnyakot kapok az örömtől, hogy alkothatok, hogy örömöt, meglepit okozhatok, de az alkotás folyamatában még mindig jelentős akadályozó tényezők lépnek fel. Így történt, hogy ma éjjel kettőkor Zitával mellettem ragasztgattam a fekete csíkokat a tortára, annyira sokszor ébredt, egy rakás időt töltöttem bent nála, hogy elaludjon, és mikor nem ment, levittem magamhoz. nem sokat voltunk lent, pont annyit, hogy másnap délelőtt még gyorsan be tudjam fejezni. Nem éppen ideális időben készült el a torta, de elkészült, minden kényelmetlenség feledésbe merült, amikor láttam a csillogó gyermekszemeket. :)
A torta elkészítése egy öröm volt számomra, a következő öröm, hogy el tudtam szállítani az oviba. GYalog mentem ugyanis Zitával (máshogy nem is tudtam volna, hacsak nem repülök), babakocsival, egy kézzel toltam Zitát, másik kezemben a torta. Még szerencse, hogy tegnap este Jani befutott egy műanyag tortatartóval, búrával, fogantyúval, ahogy kell, azt legalább könnyen tudtam tartani. Nem számoltam viszont a hóval. Jóval havasabb volt a falu, mint ahogy én reméltem, így rögtön a kapunk előtt elakadtunk (bár kétségtelen, hogy ezt az ablakból is láthatom, de reméltem, hogy a fő utca jobb állapotban van, a mi utcánk mindig jóval havasabb, mint a többi része a falunak), és mikor toltam egy nagyot a kocsin, a torta megcsúszott, a golyók össze-vissza csúsztak, de hála istennek ki tudtam javítani őket az oviban.
az oviban meg Zita dobta le majdnem a kis ovis padról, ahová letettem, míg a kesztyűmet lehúztam. Csak meg akarta mutatni Kinga óvónénijének, hogy "NÉzd, torta!", és már jócskán repült, mikor elkaptam. Szívroham közeli állapotba kerültem, hogy a finisben vége... :) De nem, szerencsésen elkaptam, nem lett baja (több), beért az ovisok közé, kiültették Kingát középre, ahol a tesókkal együtt ünnepelhetett:
Magyarázatképpen: nem volt hideg a szobában, Zita ragaszkodott egy ideig a sapihoz. :)
Majd segített a nagytesónak fújni is:
Utolsó pillanatban jutott eszembe itthon a gyertya, alig találtam hatot. Ötnél elakadtam...:) De meglett a hatodik is. Jövőre résen kell lennem! :)
Ezután ettünk, ittunk, majd mindhárom gyermekemmel távoztunk, hagytuk az ovisokat pihenni térni. Kinga és Csilla az ünnepre való tekintettel hazajöhettek ebéd után (no, meg a szivacsaik sem voltak még bent). az már önmagában ünnepnap, ha ilyen történik. :)
Illetve indultam volna, de Zita és Csilla pillanatok alatt eltűntek: kiderült, hogy bent voltak a középsőben, Csilla csoportjában, és hallgatták az alvás előtti mesét. Csilla kérésemre egyből indult öltözni, de Zita hangosan rám kiáltott, hogy nem akar, és maradt az óvónő mellett mesét hallgatni. :) Végül a dadus hozta ki, mikor már tényleg aludni akartak a gyerekek.
Remélem, azért nem okoztunk nagy felfordulást. :)
Itthon Zitát elaltattam, majd megpróbáltam játékkal tölteni a délután, de valahogy sutára sikerült az egész. Főleg Csilla miatt, aki-megérezve. hogy most inkább Kinga körül forog a nap-állandóan rajtam csimpaszkodott, semmi nem volt jó neki. Szóval, kicsit küzdelmes volt a dolog, de azért társasoztunk, kulcstartót fontunk, arcot festettünk szemceruzákkal, majd ünnepélyesen mirelit pizzát sütöttünk vacsira. :) Vacsora végére Jani is befutott, bár, szerintem ő elég gondterhelt volt, nem igazán volt ma velünk lélekben. Szerintem. De én sejtem az okát, nem tudom hibáztatni. Lesznek még nyugodtabb időszakjaink ennél, most is csak ezzel nyugtattam magam. :)
szerintem alapvetően kellemes nap volt ez, a maga csendességével. Most viszont tényleg rendet kell rakjak a konyhában, mert mintha tornádó söpört volna végig... :) A nagy játszós délután böjtje (mármint nekem), de megérte! :)
