-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gépészet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gépészet. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 16., szombat

Építkezés: fűtés beüzemelése

Képek ehhez a bejegyzéshez most nincsenek, Jani nem is csinált újakat, állítása szerint sok újdonság külsőre nincs a házban. szerinte. :)

Ha külsőre nincs is, egy nagy változás mégis történt: a mai napon beüzemelték a fűtést!

Azért ez már valami (bár nekünk minden szegbeverés kezd VALAMI lenni, maga a sikersztori), ezzel már valamelyest komfortérzete is lehet bent az embernek. Eddig elég hideg volt, sokszor hidegebb mint kint, ha tehát mentünk, nyitva hagytuk az ajtót, hogy bejöjjön a jó kis plusz két fokos "meleg". :-)) Most már viszont lezárták a tetőteret és a földszintet egymással, be lehetett indítani a fűtést. Nagyjából jól ment a dolog, azért kis gixer itt is akadt. Jani csak fél szavakban tudta elmondani a csajok mellett, hogy mi volt a gond, a lényeg, hogy valahol a vízátfolyás a rendszerben nem tökéletes, de lehet reménykedni, hogy "csak" jég van bent, mert akkor az elolvad. Ha nem jég, akkor nem tudom, mi van, akkor utána kell járni. Szóval, drukk-drukk, hogy jég legyen! Hagy menjen a fűtés, szárítsa a falakat is, haladjon a munka! (és innentől kezdve két ház fűtésköltségeit fizetjük, hehe, vicces :), de nem baj, nem baj! )

Emellett a festők is dolgoztak egész nap, nagyon profin, gyorsan! Megnyugtató. :)
Több rétegben glettelik a falat, ami Jani szerint így már helyenként fehéres kezd lenni (és még ő mondja, hogy nincs szemmel látható változás! és nem kell képet csinálni... háát, irgum-burgum! :-D, no, de holnap magam veszem kézbe az irányítást és a fotoápárátot). A festők véleménye szerint február közepére lesz költözhető a ház, de ezt főleg az alapján mondja, hogy ők mikor lesznek készen. Hogy a padlólapozással-csempézéssel hogy haladunk, Jani hogy tudja lefesteni a falakat (a festők ugyanis csak előkészítik a falakat, a színes festés Janié, illetve a lambériát is ő festi), még nem látható előre. Szerintem már Janinak is "hiányzik" nyár óta egy kis falfestés...

Fűtésre visszatérve: azért is remélem, hogy működni fog, mert hoztunk némi áldozatot ezért a napért. Anyósom reggel hívott minket, hogy sógornőm szülinapját mégsem holnap náluk ünnepelnénk, hanem ma egy étteremben. Hogy el tudunk-e menni? hát, nem tudtunk, mert a fűtésbütykölés volt napirenden. Így mindenki ott volt rajtunk kívül. :( Azt hiszem, elsősorban Kinga vette szívére, hogy nem mentünk, utána pedig én. Nekem sem lett tuti napom, ismét itthon a lányokal egyedül, ebédfőzéses küzdelemmel, bezártsággal (bár délután sétáltunk egy nagyot, a két nagy kismotorral kitartóan megmászott jó néhány dombos utcát, le a kalappal). Nem lett volna rossz helyette inkább nagycsaládi ebéden részt venni a Szent Anna étteremben, ahol Csilla keresztelője után is ebédeltünk, és az egyszerű, mindennapos otthoni, hirtelen összedobott étel helyett valami különlegesebbet enni. Így jártunk, de reméljük, megérte a lemondás. :-) Aztán nemsoká mi is ott leszünk mindenhol, ahogy kell. :)

2010. január 14., csütörtök

Építkezés: több változás

Megint abban a helyzetben vagyok (szerencsére), hogy iparkodnom kell az építkezős beszámólóval, mert komolyan lemaradok. az pedig megengedhetetlen! :-))

A villanyszerelők felszereltek lámpákat a pincében, úgy mint a dolgozószobában:

Garázsban:
a lelógó fehér cső a központi porszívó csöve (ezt nem a villanyszerelők "művelték", hanem Attila, aki a fűtést és vizet szerelte/szereli a házban (legalább is remélem, hogy írom a dolgot, megint nem volt idő átbeszélni Janival az összes képet, amit késő este, majdnem éjszaka készített a házban)

Ééééés, megérkezett a légbefúvás "lelke", a hőcserélő egység, ami az egész légbefúvásos fűtést, levegőcserét működteti! Ehhez a fűtésrendszerhez nyertünk pénzt az államtól, fűtéskorszerűsítés címszóval, Jani még augusztusban adta be a pályázatot, októberben befogadták a pályázatot, és kicsivel később megtudtuk, hogy kaptunk pénzt. Enélkül nem tudom, hogy hogyan fizettük volna ki ezt az egységet, ugyanis ez a gépezet a "nehéz eset" anyagi szempontból az egész légbefúvásban. :)

Együtt a kazán és a hőcserélő, ja, és itt is lámpa és központi porszívó lelógó csöve :) Van itt minden! :)
Elméletileg hétvégén indul a fűtés a házban, ami azt jelenti, hogy lezárul a két szint (földszint és tetőtér), ez az alapfeltétele a dolognak.

ez már tetőtéri csendélet, ahogy kerülnek be a belső falak vázai, és sok helyen fent a szigetelés a tető belső felén

Középpontban a létránk, tá-dámm! :)


Ez itt pedig lent, a földszinten a belső folyosó, ahonnan a szobák nyílnak. Elkészült a gipszkartonozása ennek a helyiségnek is. Ide, a jobb oldalra tervezünk végig ikeás gardróbókat, ott, ahol nincsenek szobaajtók, azért sincs középen az ablak. Azért elég optimisták vagyunk, hogy az építkezés után még lesz pénzünk egyrészt gardróbot venni, másrészt megtölteni ennyi ruhával. :-))) Khm. :)
Ugyanaz a folyósó, csak Jani átment a másik végébe. Jobb oldalt a kékes falú helyiség a belső, nagyobb wc, ide vízálló kék gipszkarton borítás került. Jobbra, mellette van a nagy fürdő, de az nem látszik most a képen. A kis bemélyedés, ahol a piros csövek vannak tároló lesz, annak a hátsó falában fut egy csomó cső, de most már ez is el van takarva. Hihetetlen, hogy nemrég még egy hatalmas csőkáosz volt a ház, és most kezd valahogy letisztulni! :) Tovább, eggyel "feljebb" a pöttyös ajtófélfa már a közösségi térbe vezető folyosó, erről a folyosórészről nyílik a mi hálónk is, egy vékony csík erejéig látszik annak az ajtónyílása is.
A kép bal sarkában két ajtó látszik keskenyen, ezek a (talán) Zita és (tuti)Kinga szobái, kicsit távolabb pedig a (talán) Csilla szobájának ajtaja:


Jani kedden elment a festők teherautójával, és vettek néhány szobaajtót (itt a Zita-Kinga szobánál már fent vannak):

Amint elkészült a gipszkartonozás a szobákban, máris jöttek a festők, és elkezdtek glettelni. Ezek a pöttyök kivételesen nem a koszos fényképezőlencse miatt vannak, ezek a falon találhatóak, és határozottan jót jelentenek! :)
Ha el tudjuk indítani a fűtést, a falak is gyorsabban száradnak majd.

Ez pedig egy korábbi kép a konyha állásáról, itt már felkerült az osb-lap borítás, ahova csempe kerül majd, a felső részen itt is lambéria lesz:

további fejlemény, ami engem érint igazán, hogy kiválasztottam a csempéket, padlólapokat, izzadságos munka volt, de ugyanakkor olykor élvezhető is, hiszen itt már némi kreativitásra van szükség. Megvannak a jelöltek, de állandóan gyötör a kétség, hogy jók lesznek-e, hiszen a házat sem látom sosem, hogy könnyebb lenne beleélni magam. No, mindegy, ezt most így tudjuk csak csinálni. Janival a héten egy este sem tudtam átbeszélni a választásaimat (mert azért "mellékesen" őt is megkérdezem, egyetért-e, nagyon rendes vagyok :) ), mert vagy átaltattuk az estét, éjszakát (hétfő-kedd), vagy késő este, éjszaka jön haza (szerda, ma, holnap). Majd hétvégén, reméljük. Csak optimistán, csak optimistán! :-)))

2010. január 8., péntek

Építkezés: gipszkartonozás, tetőtér, hajópadló

az egyik lányszoba elkészült gipszkarton borítása (ezt végre "átvette" Jani, azaz rendben vannak) A képminőségért elnézést, a gépet takarítani kell, majd orvosoljuk a dolgot. azért talán látszik a lényeg:

Másik szoba, de ugyanolyan borítás már a falakon, és hajópadlózás elkezdése
A szülői háló is kapja a gipszkarton burkolatot
Kissé prózai, :) de a házépítésnél elkerülhetetlenül ezt is meg kell csinálni: bekerült mindkét mellékhelyiségbe a wc-tartály, hogy lehessen falazni. ez a nagyobbik mellékhelyiség, itt lesz egy bidé is, a másik "keret" annak a helye:
az egyik gyerekszobában fektetik a hajópadlót:
Itt is hajópadló:
Itt is hajópadló lesz, itt még csak a gerendák a földön
A tető belső szigetelése az egyik tetőtéri szobában:

2009. november 27., péntek

Építkezés:szennyvíz, külső-belső szigetelés

Az építkezés megkezdése óta most érzem először, hogy kicsit le vagyok maradva, hogy nem bírom követni a fejleményeket. Lehet, hogy hülyén hangzik, de így, hogy én nem látom, csak képekről az eseményeket, gyakran elkeveredek. A héten is csak Jani beszámolóiból értesültem, és az alábbi fényképekről láttam a ház alakulását. Azért összeszedem magam, és lássuk, mennyi minden történt a héten!
Bevezették a szennyvizet, itt az árok, és ott fut bent a narancssárga cső, ami majd a szennyvizet vezeti el a házból.
Miután minden bent van: víz, gáz, légbefúvás, szennyvíz, betemették az árkokat, így, ha nem is idilli kert az udvarunk, mindenesetre már árkok nincsenek :) Gummicsimma azért még szükségeltetik... :-))
A pincében is bekerült minden cső a vízhez a padlóra, így a teljes pincét lebetonozták, ez itt a garázs egész konkrétan:
Janiék, akik betonoztak, ezután neki is láttak, hogy leszigeteljék kívülről a pincét. Az udvari frontot burkolják hungarocellel:
Az erdő felé eső rész, a lányok szobájánál, már készen van. Sajnos, ma rengeteget esett az eső, de muszáj volt befejezeni azt a szakaszt, amit elkezdtek, így ideiglenes tetőt húztak a keverőgép felé, védelem gyanánt. Biztos "klassz" kis meló lehetett. :-P
Odabent pedig az ácsok felrakták az USB-lapokat a fóliára néhány helyen, ez itt a belső folyosó a hálók között:

2009. november 24., kedd

Építkezés: belső falak szigetelése

Tegnap megérkezett a szigetelő anyag, így ma elkezdődött a falak belső szigetelése. Először kőzetgyapottal , majd hőtükör fóliával borítják a falakat.
Az ablak melletti falrészen látszik, ahogy "kitömték" a kőzetgyapottal az oszlopközöket, majd ezt lefedték ezzel a fényes fóliával:
Jelenleg csak "tükrös" szobánk van :-)
Csilla szobája:

Most már nem lehet csak úúúgy átlátni a falakon :)
Teszik fel a fóliát:
A fóliára jön majd az USb-lap:
Hát, nagyjából ez történt ma, plusz "mellesleg" tegnap bekerültek a pincében a padlóra a fűtéscsövek, így kész volt betonozásra. Ami ma meg is történt, kis kivétellel le van aljzatbetonozva a pince :)

2009. november 20., péntek

Építkezés: a gáz bevezetése

Megvolt már az árok a gázcsonkig, ma pedig bekerült a cső az árokba, a gáz bevezetésre került a házba. Íme, a gázcsonknál a "doboz", a gázórával és a bevezető cső:
A doboz közelről
Így megy a cső a házba
A házba bevezető cső

Most már lényegében "csak" a kondenzációs kazán kéne, és lehetne fűteni. :)

2009. november 11., szerda

Építkezés: padlófűtés szerelése

Tegnap bekerültek a többi helyiségbe is a vasrácsok, valamint elkezdték lerakni a padlófűtés kábeleit, csöveit. Íme, a fehér kanyargó csövek azok:

Ma is nagy zsongás van a háznál. Kint van a fűtésszerelő, kint van a főbérlőnk, aki a pincét is építette, ők csinálják most az aljzatbetont, ehhez kell előkészíteni a zsaluzást. Valamint kint vannak az ácsok, akik a házat rakták össze, hogy pontosan most mit csinálnak, egyelőre nem tudom, de estére úgyis kiderül. halad a munka.
Tegnap nagy mellénnyel kijelentettem, hogy minket biza már nem zavar az eső, hát, dehogynem! rengeteg eső esett, és a csöves árkok nagy része megtelt vízzel, valamint több helyen bedőlt a föld az árkoba. Igaz, hogy talán holnap betemetésre került volna, de azért nem kellett volna spontán betemetődnie. Azt nem is tudom, hogy ez mennyire zavarja a munkálatokat, majd meglátjuk.

2009. november 9., hétfő

Építkezés: villany-és fűtésszerelés

Gyorsan egy kis képes beszámoló, mielőtt az építkezésen elhúznának a dolgok. Mert, hogy zajlanak az események, hála istennek. A hétvégén itt tartottunk:

Fel van túrva az egész telek. Itt a légbefúváshoz egy árok, és benne a cső, az udvar sarkában pedig a levegőztető kimenet.
A kimeneti cső az erkélyről nézve.
A nappali, étkező és konyha az erkélyajtóból. Lefedték az egész házat hungarocell lapokkal, kerülnek be folyamatosan a víz és fűtés csövei. A földből kiálló szürke cső pl. a mosogató helyét jelöli
Kinga szobája. A légbefúvás csöve mellett ott a "normális" fűtés piros csöve is.
A fűtésrendszer elosztója
A benti nagyobb fürdő. A szürke csövek a víz csövei, az egyik kiállás a zuhanyé, a másik a kádé.
szennyvíz, légbefúvás és fűtés csövek az egyik wc-ben
Villanykábelek
Hátul, a bejárati ajtónál ismét túrás, a légbefúvás csövének
A gázcsonkhoz vezető árok, itt vezetik majd be a gázt
A teraszról lenézve, a piros kijövő cső lesz a szennyvíz, és az elvezető árok
Hm, ez nem építkezés, csak ilyen szép autóval furikáztunk egy hétvége erejéig. szuper volt, de azért örülünk, ha visszakapjuk a sajátot, erre nagyon vigyáztunk, nehogy saras legyen. Amúgy Dávid Ibolyának volt félretéve az autó a kölcsönző cégnél, de inkább mi kaptuk. :-))))
Azért biztos került bele sár, mert merő sártenger a telek, be sem álltunk, csak az út szélén parkoltunk. Mindenesetre a gumicsizma, amit az anyósoméktól kapott pénzből vettem, príma szolgálatot tett, anélkül elsüllyedtem volna. Nem kell röhögni, trendi rózsaszín gummicsimmám van a Decathlonból... :-))) Kis családom össze-vissza csúszkált, én voltam a stabil pont. :) Persze így cipelhettem is át a lurkókat mindenhol, de ez már mindegy. :)
Na, majd jövő nyáron! Olyan pázsittenger lesz itt a sár helyett, hogy megszólal. Khm, ha futja fűmagra tavasszal... :-))) Na, de csak optimistán.
Daisypath Christmas tickers