-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyaralás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 25., vasárnap

Horvátországi pillanatok

A nyaralásról szóló beszámoló még váratott eddig magára, most próbálom összekapni magamat és pótolni ezeket a fontos pillanatokat.
Idei nyaralásunk előzménye a tervek voltak, hogy a kalandozásokat Szlovéniában, Bled és annak környékén kezdjük, ez lett volna a "menősebb" része a nyaralásnak, több kulturális látnivalóval, programmal. Bled után pedig elautóztunk volna az olasz tengerpartra, ami onnan már nincs olyan messze. tudom, hogy van picike szakasz tengerpartja Szlovéniának is, és nem is csúnya, de mivel még Olaszországban soha nem jártam, és erősen vonz egy ideje az ország, gondoltam, miért ne lehetne oda menni. A szlovén napok ötlete nem saját eredetű, már tavaly olvastam az Ágnes blogjában, hogy Bledben jártak és tartalmas napokat töltöttek el ott, és annyira magával ragadott a hely szépsége, hogy szinte tudtam, ha idén tudunk külföldre menni, az úticél csak az lehet. Ez így nagyon szépen ki is volt találva. Adva volt a lehetőség, hogy mehetünk külföldre, de idén először erős gyermeki ellenállásba ütköztünk... Ilyen még nem volt. Méghozzá Kinga részéről. Ő ugyanis nem akarta ezt a tervet megvalósítani, miután megtudta, hogy Jani unokatestvéréék idén ismét Horvátországba, Rab szigetére mennek nyaralni. Tavaly együtt töltöttünk el sátrasan szűk két hetet, és Kinga annyira jól érezte magát (naná, a vele egyidős Zorkával remekül lefoglalták egymást), hogy elképzelni sem tudta, hogy máshol is lehet esetleg jó neki. Lehet azt is mondani, hogy rendesen "terrorizált" minket otthon, hogy márpedig Rab szigetére menjünk, és sehova máshova! nagyon sokáig ellenálltam, gondolván, hogy csak azért mondja mindezt, mert nem tudja, de utólag be fogja látni, hogy szuper helyeken jártunk és az olasz tengerpart és a pizza őshazája is bizonyosan elnyeri tetszését, és majd haza sem akar jönni. Meg valahol úgy gondoltam, hogy ilyen nagy volumenű dolgokban hagy döntsünk mi, szülők véglegesen. Végül elfáradtam, nagyon akarta. Arra jutottam végül, hogy nagyrészt ő róluk fog szólni a nyaralás, miattuk (is) megyünk, kössünk kompromisszumot: Rab szigetén kezdünk, mivel a rokonok már akkor csak pár napot lesznek ott, ők előbb mentek idén, viszont Jani nem tudott hamarabb szabit kivenni, majd miután ők hazautaztak, még eldöntjük, mennyit maradunk "szólóban", aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és jöhet a kirándulósabb része a nyaralásnak. így nincs Olaszország, megbékéltem a dologgal, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz csalódás vagy "unalmas" ugyanarra a helyre visszamenni. Ugyanis a tapasztalat az, ha egy dolog remekül sikerül egyszer, azt nehéz megismételni. a tavalyi horvát nyaralásnak megvolt a maga varázsa, féltem, hogy most kevésbbé lesz meg. Nem magával a hellyel van gond, noha Rab szigetén a strandoláson kívül, kicsi gyerekkel nem olyan sok dolgot lehet csinálni, hacsak nem viszünk biciklit vagy szeretünk túrázni. Vannak kulturális események, lehet búvárkodni, hajózni, templomokat, múzeumokat nézni, de sokat ebből mi még nem tudtunk bevállalni és biciklit sem tudtunk magunkkal vinni (egy "szimpla" autó ötünknek, sátorral, tetőbox-szal már nem tette lehetővé a bicikliszállítást, örültünk, hogy két roller és futóbicikli befért :D)
Végül kicsit nekem lett igazam. Ugyan nagyon kellemes érzés volt megint az ismerős helyeket látni (készülni pl. sokkal könnyebb volt, hogy tudtam, milyen körülmények vannak!), de most nem éreztünk katarktikus élményt az ott eltöltött öt nap végén, nekem már kicsit mehetnékem is volt. Eleve úgy kezdődött, hogy miután hétfő este megérkeztünk, kiderült, hogy a rokonok szerdán már mennek haza, szemben azzal, amit addig tudtam, hogy majd csak csütörtökön vesznek búcsút. akkor már nyeltem kicsit, hogy azért az egy napért jól leautóztunk, de azzal nyugtattam magam újfent, hogy attól még mi jó nagyot tengerpartozhatunk. azzal nem is lett volna gond, csak Kinga nagyon fárasztó viselkedést vett fel, miután Zorka már nem volt, állandóan baja volt mindennel, hogy minden milyen unalmas (!!!), menjünk innen azonnal... Sokszor alig kaptam levegőt, nem győztem kérni, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert miatta vagyunk itt elsősorban, és mi szeretnénk magunkat jól érezni, ha már így döntöttünk. Nagyon fárasztó volt, de tényleg. ez számomra meg is pecsételte az egésznek a hangulatát, bár mindig igyekeztem felülkerekedni az egészen. Az is kicsit nehezítette a lazítást, hogy a sátrat háromszor tettük új helyre. elsőnek, mikor megérkeztünk, nagy nehezen sikerült a rokonék sátra mellé felverni, jó szorosan, nagyon kedves német szomszédok közreműködésével, akik nem bánták, ha az autókkal jobban ráállunk az ő sátraikra, hogy elférjünk (hogy én hogy örültem, hogy tudtam velük kommunikálni, és ők is hogy örültek, hogy értik a felvetéseinket... :D). Utána szerdán arrébb tettük a sátrat, mikor Zsófiák mentek, mert nem nagyon lehetett a miénktől közlekedni. az egyik kedves német szomszéd lakóautójához jó közel tettük, mivel azt mondták, hogy szerda este mennek, úgyhogy lesz majd több helyünk, addig majd csak kibírjuk. Egész déltől este hétig tűzte a sátor bejáratát a nap, már a tengerparton is alig bírtunk lenni, mert hihetetlen meleg volt, el is fáradtak a lányok, de a sátornál árnyék meg nem volt. Vártuk, hogy a németek menjenek, de nem mentek el este...Csak másnap délelőtt, de azt is csak nehezen. Addig nem tudtunk mit csinálni, vártuk, hogy menjenek, hogy végre elfordítsuk a sátrat, így megoldottuk az árnyékolás problémáját, onnantól éreztük úgy valahogy, hogy megérkeztünk, be lehetett jobban rendezkedni. (ekkor döntöttünk, hogy előzetes tervek ellenére nem megyünk pénteken, de lehet, hogy még szombaton sem, nem lett volna erőm csak pakolni, ebből állt volna az a pár nap :) , végül vasárnap mentünk)

A nehézségek ellenére persze lett sok szép emlék is, jöjjön néhány kép. Nem sokat csináltam, tavaly kifotóztam magam, most sem lett sok olyan "húha" kategóriás fotó, de annyi van, amit meg lehet osztani.

Odafele a kompon, nagy szélben, délutáni órákban, a négy lány plusz a ló :)

 Homokozás; ezt nagyon sokáig élvezettel csinálták, szerettem én is, ahogy élvezik:

Zita a forró homokban, nagyon bírták! :)

 egy esti póz Csillától

kicsit fáradtan Rab városában, egy fagyizó teraszán, az egyetlen kirándulós napon

Rab város kilátással, nagyon hangulatos város, kár, hogy itt éppen Csilla duzzogott, de Zita lelkesen mutatja a városról készült képeslapot, ugye, látszik? :)


Homokangyal készül :)

A kis mókamester, Zita kitalálta, hogy homokból cicit csinál magának; nevettünk rajta annyit, ahogy a "műcicikkel" parádézik, tényleg vicces volt :)

Hableány a habból. Kicsit olyan modellesen jön ki Kinga a vízből :)

Csillasellő:

itt már elfelé tartottunk, egy kilátó részen megálltunk "kinézni", és a lányok még éppen itták a kempingben vásárolt búcsú jégkását, amit mindenki kapott, és nagyon jól esett az egész délelőttös sátorösszeszedés után:

Ilyen kompokkal lehet a szigetet megközelíteni, és ilyen kopár domboldalak fogadják az érkezőt, ami aztán persze szépen változik és jönnek a hatalmas leanderek, pálma-és fügefák:

 az utolsó előtti pillantás a tengerre Rijekánál, miután végigautóztunk a tengerparton, majd Rijekától északra nem sokkal elhagytuk Horvátországot és kezdődhetett a szlovén kaland :)

szívesen ajánlom Rab szigetén, Lopar városában a San Marino kempinget, kisbabás és kisgyerekes családoknak különösen, hiszen a kempingnek saját homokos tengerpartja van, sok fával, a "mifélénknek" ez paradicsom. :) Van bolt, játszótér, zöldséges, pékség, fagyizó, ajándékbolt, gyerekeknek külön vizesblokkok, úgyhogy nagyon sok dologban könnyítik meg a pihenést. A kempingben nem csak sátrazni lehet, hanem nagyon szép mobilházakat is lehet bérelni, sőt, magyar vállalkozásként is telepített lakókocsival várja az odaérkezőket, amiket szintén lehet bérelni, internetes elérhetőség most nem jut eszembe (pedig terveztem, hogy gyűjtök a helyszínen néhányat, de talán interneten meg lehet találni kereséssel). Mi most egy ideig nem megyünk, de hátha más tud eltölteni itt néhány kellemes napot! :)
A szlovén napokról pedig majd egy külön posztban. :)

2013. augusztus 9., péntek

Horvátország és Szlovénia

Remélem, lesz időm némi beszámoló készítésére, addig is egy kis ízelítő az idei nyaralós képekből.

Már éppen úton elfelé a szigetről, de még Rab szigetén egy kis kilátással a tengerre. No, és némi frissítő jégkása, az ottani sláger, fogyott belőle rendesen a nagy hőség miatt :) 5 napot voltunk itt, tengerparti henyélésre (bár pihenni nem sikerült :D)
 Ez pedig már Szlovénia alpesi gyönyszeme, ahogy az útikönyv írta, Bled. Fent a kastélyból a tóra való kilátással. Bő 4 napot voltunk itt és a környéken, egyszerűen csodálatos! :)


2011. augusztus 29., hétfő

A balatoni képek

Mivel szombaton átadtuk a Petrovszki családnak a balatoni képekből összeállított meglepi fotókönyvet, ezért nem "lövök le poént", ha megmutatom a nyaralós képeket. :) Elég sokat cenzúráztam, úgy döntöttem, hogy csak azok kerülnek fel, amin csak mi vagyunk, egyelőre így tartom helyesnek.

2011. augusztus 19., péntek

Egy nyaralás krónikája 2.

Ahogy írtam a beszámoló első részében, véget ért a Szemes-Őszöd "körforgás", s bár Szemesen még voltunk utolsó nap, 7-től változatosabban alakult a program (ez nem azt jelenti, hogy unatkoztunk, sőt, igazából most, hogy leírom, tűnt fel, hogy az első napokban viszonylag szűk körben mozogtunk, de a lányok miatt mindig volt annyi teendő, elfoglaltság, hogy nem is hiányzott, hogy akárhová menjünk).

7-én azonban úgy döntöttünk, hogy aznap próbáljuk ki a gyenesdiási strandot. Kicsit kerültünk ennek érdekében, de nekem nagyon tetszett, hogy másfelé is megyünk a Balaton körül. A strandra érve erős szél fogadott, a Balatonon nagy hullámok voltak, amit a lányoknak kellett idő megszokni. Végül csak Zita idegenkedett tőle a végén is, a másik négy lány nagyon élvezte az egészet. Ebédidőben itt is finomakat ettünk, amit fájlaltam, hogy a partról ellopták kedvenc papucsomat. Volt szandálom, amiben hazamenjek, de az a papucs volt az itthoni papucsom is, így azóta is mezítláb jövök-megyek itthon. Sebaj, ez pótolható, letargiába azért nem estem emiatt. :-)
8-án ismét a déli parton "hódítottunk", mégpedig a lellei Napfény strandon. Az őszödi nyugalom után érdekes volt látni a hatalmas tömeget, de mivel hely még volt, ez sem volt zavaró. Sőt, én sokszor kimondottan szeretem a nyári strandos nyüzsiket, most is jó volt látni, hogy jó idő van, sokan élvezik a nyarat. Kirpóbáltuk az élményfürdőt is, de a négy kisebb csajszi hamar megunta. Én maradtam tovább Kingával csúszni, de egy idő után már én fáradtam el a sok csúszás miatt, így megkerestük inkább a csapatot, és ettünk finom hagymás-szalonnár lángost. :-) Délután még megejtettünk egy fürdést a Balatonban, bár, mire én beértem a Zita altatása után, már jöttek ki a többiek. Ekkor jött az ötlet, hogy vízibiciklizzünk, de akkora pont kezdték elpakolni a járgányokat, mert már másodfokú viharjelzés volt érvényben. Mikor a szél erősödött, mi is sebesen pakoltunk, és továbbálltunk. Addigra kellően el is fáradtunk, nem is volt baj. Később dékután még kimentünk a szeles őszödi strandra, fociztunk, a fiúk elkortyoltak egy korsó sört (vagy kettőt?), majd hazamentünk az esti procedúrákat megejteni.

9-én, kedden a veszprémi állatkertet szemeltük ki célpontnak, gondolván, nincs igazán strandidő. Nos, igazából nem volt gond az idővel, de klassz volt az állatkertet végigjárni, még úgy is, hogy én nagyon rövid idő után szédültem, annyira kellett figyelni az 5 kis csajt. Az állatokra is csak kicsit emlékszem... :-) A gyerekeknek nagyon tetszett, jól el is fáradtak.

10-én, szerdán ismét kicsit szelesebb napunk volt, így ez lett az első nap, amikor lényegében sehol nem voltunk, kivéve játszin. Azaz, mi öten voltunk, de összcsapatilag nem. Délelőtt a játszin fárasztottuk aprónépet (és magunkat-fociztunk :-) ), ebédeltünk a strandon a Maja Tanya büfében, majd hazatérvén elaltattam Zitát. Az ébren maradt csipetcsapattal Tibi gyurmázott és társasozott, amíg én megsütöttem a nagy adag beígért palacsintát. A vad palacsinta parti után mi Szemesnek vettük az irányt, ahol meglátogattuk Andrásékat, akik szintén ekkor nyaraltak ott. András Janinak kollégája, és "mellesleg" a polgári esküvőnkön a tanúja volt. Azt hiszem, ez azért komoly kapocs, és mivel régen találkoztunk velük (én biztosan), a két kisfiukat még nem is láttam, nem volt vitás, hogy átugrunk hozzájuk. Finom vacsival készült Zsuzsa, majd elsétáltunk fagyizni egyet. Csak azért indultunk haza, mert a lányokon a fáradtság jelei mutatkoztak, az biztos, hogy tudtunk volna még beszélgetni. Azonban ennek is örültünk, hogy így összejött, meg is beszéltük, hogy hamarosna meglátogatnak minket itt a "világ végén", így nem tűnt olyan szomorúnak a búcsú.

11-én, csütörtökön jött az első hajózós kaland a gyermekek számára: átkompoztunk Tihanyba. Tihanyból átmentünk Füredre, és sütiztünk a Bergmann cukrászdában. A cukrászda ötletét Szilvinek és rajta keresztül a férjének, Zolinak köszönhetjük, akik nemrég jártak itt, és Szilvi említést tett egy blogbejegyzésben róla. Nagyon-nagyon finom volt a süti, ezt itt és most tanúsítom. De azért a kiszolgáló személyzettől legalább egyetlen picike mosolyt elvártunk volna...én általában nem fektetek éles hangsúlyt erre, tehát nem nézem árgus szemekkel, hogy ki hogy dolgozik, de most feltűnt még nekem is, hogy milyen mogorván néznek ránk. nem tudom, lehet, hogy sok gyerekkel voltunk...Nem tudom, a süti nagyon ízlett, csak ajánlani tudom én is, a mosolytalanságot meg pillanatnyi zavarnak könyvelem el, remélhetőleg csak rossz napjuk volt. :-)

Sütizés után sétáltunk egy nagyot kedvenc balatoni sétányomon (gyerekkoromban mindig Füreden nyaraltunk a szüleimmel, nekem Füred volt A Balaton sokáig), de mivel nagyon fújt a szél, programot váltottunk. Átautóztunk Siófokra a Galérius élményfürdőbe. Két órás jegyet váltottunk, ami a lányoknak bőven elég is volt. Az igali negatívabb benyomás után itt kellemesen csalódtam, kultúráltabbnak, színvonalasabbnak találtam a létesítményt, és ami fontos volt, volt hely öltözni! :-) Emellett külön öröm volt, hogy Zita megtalálta a helyét a 30 cm mély vízben, irtó klasszul elpancsolt benne, tényleg csak felügyelni kellett. Dalmi pedig megtanult hosszabb ideig a víz alá merülni, sőt, kicsit siklani is. Tibi vállalta (nagy duzzogva :-)) a Kingával való csúszdán csúszásokat. Meglepődtem, de Csilla is hajlandó volt kipróbálni Janival, annak pláne örültem, hogy Jani lába nem sínylette meg a kalandot. :)

Éhesen, fáradtan indultunk el, ismét Őszödön, a Maja Tanyában ettünk (hol máshol?), majd megnéztük Őszöd másik játszóterét is. Dia, úgy könyveljük el, azt hiszem, ezen a játszótéren tanulta meg hajtani magát egyedül a hintával (de Katiék majd javítanak, ha hülyeséget írok), valamint részesei lehettünk egy betörés helyszínelésének is, bár csak egy kérdés erejéig, de jegyzőkönyvbe került a nevünk és címünk. Ez is kipipa. :)

12-án pénteken elérkezett a nyaralás utolsó, teljes napja. Ezen a napon kipróbáltuk Szemes élményfürdős strandját. Mivel délelőtt megint csak szeles idő volt, a Balcsi és a medencék vize sem volt túl meleg, ebéd után elmentünk egyet sétahajózni. A hajókázás alatt Zita kb. 10 msp alatt lepaktált egy kb. 11-13 éves testvérpárral, bohóckodtak vele, kergették körbe-körbe, nagy lett a szerelem hirtelen. Én meg álmélkodtam, hogy legkisebb lányom ilyet is tud...bár jelei voltak a siófoki élményfürdőben, mert ott is gyorsan összebarátkozott egy kislánnyal a medencében. Aranyosak voltak. :)
Hajókázás után jöhetett az élményfürdő, ami nagyon bejött a lányoknak. Kinga rengeteget csúszott, sőt, kis családunk 3/5-e is csúszott együtt, erről fotó is készült, amit természetesen fel fogok majd tölteni.

Annyira elment az idő, hogy Balcsis fürdésre már nem futotta az időnkből, hanem hazaindultunk egy búcsú szalonnasütésre. Ezzel zártuk a nyaralást, meglehetősen sok nevetés, felnőttek részéről egy-két pohár bor társaságában. Jóóóóó volt! :-)

Másnap délelőtt csak pkaoltunk, és végülis dél körül búcsúztunk el a Petrovszki családtól, Őszödtől, az idei nyaralástól. Most nem azért írom, mert Tibiék is olvassák, de részünkről minden nagyon oké volt, örömmel ismétlünk jövőre is! :-) Örülök, hogy ott lehettünk, hogy kibírtak minket, a sokgyerekes pörgést (enélkül amúgy nem is ért volna semmit az egész), köszönjük, hogy megszervezték a nyaralót!

A képekkel még adós vagyok, azok is jönnek nemsokára, de holnaptól vár még ránk egy párnapos kaland, szerintem utána lesz időm a feltöltéssel foglalkozni.

2011. augusztus 15., hétfő

Egy nyaralás krónikája

Három évvel ezelőtt voltunk utoljára nyaralni a Békéscsaba melletti Szanazugban, a Kőrösök találkozásánál, sátorral. A Petrovszki családdal közösen töltöttük az időt, érintve pl. Gyulát is. Az egész kellemes emlékként maradt meg bennünk (akkor is, ha én akkor már kezdtem nehezen mozogni Zita-pocak miatt, nehezen ment a Csilla utáni futkosás a sátor körül vagy nem éppen én voltam a bajnok vízibicikli-hajtásban a gyulai vár melletti tavon, de nem is ez volt a legfontosabb), így ez is biztos közrejátszhatott, hogy idén ismét a Petrovszki családot választottuk útitársnak. Emellett a július eleji találkozónk alkalmával kiderült, hogy mindkét család szeretne a Balatonnál nyaralni, így gondoltuk, ha kibírjuk egymást több napon át is (és miért is ne, az előjelek jók voltak), akkor vágjunk bele. :) Végül az ő jóvoltukból találtunk egy nyaralót, ahol időzhettünk, és ez mindenképpen szuper volt, még akkor is, ha lényegében mindenki sátorban aludt az udvaron (kivéve Kingát, aki az utolsó napokban nem bírta, ahogy a szél csapkodja a sátrat, így bevonult a szobánkba-de jó volt, hogy volt alternatíva :-) ).

Fontos körülmény volt, hogy Janinak 1-jén levették a gipszet a lábáról, kapott helyette egy bokarögzítőt (az árát ne kérdezze senki, rettenet sokat elkértek érte, de ez a muszáj megvenni kategória volt), ezzel már tudott könnyebben közlekedni, vezetni. Vízbe is tudott menni, ilyenkor levette a rögzítőt, ezzel azonban nőtt a sérülésveszély, így, ha lehetett próbáltuk őt leváltani pancsolás terén, csak sajnos nem mindig jött ez össze. Ettől függetlenül remekül bírta a kiképzést, és annak ellenére is javult a lába, hogy pl. több órát gyalogolt a veszprémi állatkertben. Ennyit az egészségügyi körülményekről, ezt mindenképpen be kellett illeszteni, hiszen előzetesen elég sötétnek láttuk a nyaralás kimenetelét a sérülés miatt, de végül minden jól alakult.

Tavaly és tavalyelőtt az építkezés miatt nem tudtunk hosszabban távol maradni, rendesen kijöttem a gyakorlatból, hogy is kell ilyen hosszú időre csomagolni. Persze azért megoldottam a dolgot, így 2-án, kedden délelőtt sikeresen el is indultunk itthonról. Mivel be kellett ugrani még vásárolni és Janinak is el kellett intézni valamit a munkahelyén, így csak délután 5-re érkeztünk meg a balatonőszödi nyaralóba. A Petrovszki család már várt minket, ők egy nappal korábban érkeztek. Így lett meg egy csapásraa 9 fős létszám: mi, öten valamint Kati és Tibi, a szülők, valamint két kislányuk, Dalma és Diána. Dalmi 11 nappal idősebb Csillánál, Dia éppen 3.5 éves. Az öt kiscsajjal vágtunk neki az elkövetkezendő napok kalandjainak.

Rögtön első este letepertünk a Balaton partjára, miután felállítottuk a sátrakat (a négyszemélyest és Jani régebbi háromszemélyes sátrát is felállítottuk, mert öten már nehezen fértünk volna a nagyban is, de még jó is volt, mert kellett ide-oda költözni, kombinálni a fekhelyeket, ráadásul a négyszemélyes "elbukott" a 12 fokos, szeles éjszakákon, amiatt is muszáj volt a másikban aludni, igaz, akkor már csak hárman, így elfértünk). A lányaim nagyon be voltak sózva a fürdés lehetőségétől, nem lehetett lebeszélni őket. Nem is nagyon akartuk. :) A víz nem volt még túl meleg, de ez láthatóan nem zavarta őket. Az őszödi strand abszolút elnyerte tetszésemet: nagy füves terület, kevés ember (még melegebb napokon is), a Maja Tanya hekkje pedig szintén vitte a prímet a többi megkóstolt "példány" közül. Ha valamikor azt akartunk enni, nem is próbálkoztunk máshol, egyenesen oda mentünk belül omlós, kívül pont kellemesen ropogós halhusit falatozni. A fenti képen is az őszödi strand látható, még első este.

Szerdán, 3-án átmentünk a közeli Balatonszemesre, annak is a "homokos" strandjára. Ez annyiban volt jobb az őszödinél, hogy sekélyebb volt a víz, többet lehetett a parton játszani. A homokozás, sarazás nagy vonzerő volt ám! :-) Élvezték is a lányok rendesen, ha nem fürödtek, saraztak. Zitát ekkor még hazavittük aludni, ezek után a strandon vagy autóban aludtminden gond nélkül sikerült ezt is megoldani. A többi leányzó már elvolt délutáni alvás nélkül is, igaz, fáradtsági mélypontok voltak. Este Tibi régi kolis barátai, egy házaspár érkeztek vendégségbe, így aznap este volt bőven nevetés, kártya, nosztalgia, jól bele az éjszakába. J

4-én, csütörtökön borongós napra ébredtünk. Nagyon nem örültünk neki, de voltak esőnapi programok a tarsolyban, így megijedni sem nagyon tudtunk. Miután Zoliéktól búcsút vettünk, autóba ültünk, és elautóztunk az igali gyógyfürdőbe. Így utólag ez volt az a program, amit valószínűleg hamar nem ismétlünk meg, vagy maximum jó időben. Szerintünk meglehetősen zsúfolt volt így a két benti medence, a kinti dolgokat a zuhogó eső miatt pici gyerekekkel nem akartuk használni, így nem keltett bennünk túl jó benyomást az egész. Azaz bennem nem legalábbis, de a gyerekek élvezték, alig akartak elindulni. Nehézkesen lehetett öltözni is, elméletileg családi öltözőfülkébe küldtek, de mindenki ott öltözött, nagy volt a tumultus. Mire átöltöztünk, teljesen leizzadtam, ehhez képest a kinti eső már semmi nem volt. J

Fürdés után betértünk a Koppány csárdába Bonnyapusztán, ami útba esett, és véletlenszerűen néztük ki odafelé menet. Nos, ez meg az a hely, ahová még jó időben sem fogunk visszamenni J, mert olyan lassan kaptuk meg az ételeket. Rettenetesen sokat vártunk, ami miatt olyan érzésünk volt, hogy max. a pincér és egy szakács dolgozik aznap. Lehet, hogy nem is tévedtünk sokat. Ráadásul Janinak aznap este vissza kellett utazni Pestre, már ott is várták, ahogy haladt az idő, úgy lettünk egyre feszültebbek. Az étel finom volt (bár én a lányaim spagettijét kicsit édesnek találtam), azzal nem volt gond, de a kiszolgálás hagyott kivetnivalót. Téptünk is vissza a nyaralóba utána, majd Jani fel Pestre. Mivel nem hivatalos dolga volt, baj nem lett belőle.

Így történt, hogy a csütörtöki napunk nem lett annyira emlékezetes (vagy éppenhogy negatívan lett az), fénykép sem készült egy darab sem, ettől függetlenül azóta mosolyogva emlegetjük azt a napot és estét is. J

Ha tovább nézem a fényképeket (ma már tényleg csak így tudok emlékezni, pontosan mikor hol jártunk), akkor látom, hogy 5-én, pénteken a nyugis, közeli őszödi strandot választottuk programnak, minekután a nap is kisütött, Jani sem volt délelőtt, így egy autóval nagy programot nem tudtunk szervezni. Annyira nem is kellett, hiszen kellemesen elstrandoltunk, vártuk bőszen Janit, aki ebéd tájékán meg is érkezett. Innentől kezdve lájtos strandolás volt a program estig. Sok konkrét nem jut eszembe erről a délutánról, összemosódik a sok strandos program, de jól éreztük magunkat. Ekkora már jó idő volt, azt tudom, ez sem rondított bele a napunkba.

6-án, szombaton ismét Szemesre mentünk, aznap Kati nélkül, akinek otthon akadt dolga. Strandoltunk, ebédeltünk, kürtős kalácsot ettünk, majd hazafelé menet engedtünk aprónép kérésének, is felülhettek néhány körre a vasút mellett kihelyezett körhintákra és csúszhattak nagyokat az óriás csúszdán. Nagyon élvezték az egészet. megint egy olyan program, amit én annyira nem szeretek, de ezt az egy alkalmat érdemes volt a gyerekek miatt végigcsinálni. Otthon kivételesen az udvaron terítettünk nekik (mindig a konyhában ettünk, alapvetően az volt gyorsabb és kényelmesebb, de ezen az estén kérték, hogy kint legyen a vacsi), és szinte mindenki jóízűen evett a virsliből.

És akkor itt most közzéteszem az első részét a nyaralásnak, amúgy is ezután kiléptünk az Őszöd-Szemes „körforgásból”, változatosabban alakultak a napok. Képeket később töltök fel, mert éppen máshová töltődnek a képek, és mivel nálunk lassú a feltöltés egyszerre nem tudok két helyen fotókat prezentálni. De ígérem, lesznek azok is. J

2011. augusztus 14., vasárnap

Újra itthon

Újra itthon vagyunk kb. 11 balatonöszödi nap után (vagy Balatonőszöd, sosem tudom), tele élményekkel, amiket rövidesen itt is megosztok. Muszáj is lesz, mert annyi mindent csináltunk, hogy ha nem lennének a dátummal megjelölt fényképek most sem tudnám megmondani, hogy melyik nap merre jártunk. :-) Hát, még 10 év múlva... :-))

Szóval, jövök hamarosan, csak fogyjon a szennyes, ürüljenek a táskák és legyek túl egy porszívózáson. :-))
Daisypath Christmas tickers