Vidám és szép pillantok

A sok összekapás, sivalkodás és egymás piszkálása mellett az utóbbi napokban, hetekben sok olyan szokása alakult ki a lányoknak, amin sokat mosolygok, és ilyenkor jön a szokásos gondolat: de jó, hogy hárman vannak!

Kinga rájött, hogy szereti Zitát tisztába tenni. Újabban lelkesen jelentkezik, hogy feladja rá a pelust, este a pizsamát is. Zita gyakran elutasító elsőre, de mikor látja, hogy Kinga sírva fakad, és kicsit kérlelem, akkor megenyhül, és örömmel hagyja, hogy Kinga felöltöztesse. Igazítani persze sokszor kell a peluson, de csak kicsit, hagyom, hogy egyedül tegye a dolgát. Olykor Csilla is szeretné, ilyenkor van némi veszekedés, hogy ki a soros, és amely konfliktust persze újabb feladat elsimítani, hogy mindenki jól járjon, de én magamban mégis jót derülök: nagyobb lánykáim még az utolsó előtti pillanatban jöttek rá, hogy jó móka Zitát ápolgatni, mert az ovi végeztével lassan ráállunk a szobatisztaság témára, és remélhetőleg sikeres lesz. Utána aztán sokkal kevesebb alkalom lesz pelust feladni. :) Maximum játék babára, de az más.

Zita jó ideje ragaszkodik ahhoz, hogy fogja a nagyok kezét, és úgy kísérjük be őket az oviban a csoportszobába. Ha véletlenül lemarad valamiért, nagyon tud zokogni. A legújabb, hogy ő is nyom egy puszit az arcukra, mint én. Addig-addig tornázik, nyomja magát, még sikerül kicsikarni a puszit. Hála istennek, a két tesó jól tűri a lelkesedését, bár Kinga arcán azért már megjelenik afféle "hű, de "égő"!" kifejezés (nem korai egy kicsit?). Sebaj, én mindig mondom Kingának, hogy örüljön, ha kapja a puszit, ha szereti a kishúga, ezt sosem szabad szégyellni.

Ma például mindkét lányt két oldalról kézenfogva, két oldalról megpuszilva kísértük be, és ilyenkor Zita is teljesen elégedett. :) Az óvó nénik meg mosolyognak. Én meg olvadozok legbelül és szerencsésnek érzem magam. :)

Lefekvéskor Zitával sorban bemegyünk Csillához, Kingához, betakarjuk őket, a kis lámpáikat Zita felkapcsolja és én is és Zita is nyomunk néhány cuppanósat a tesók arcára. Majd mindenki keresztül-kasul jó éjszakát kíván a másiknak, én pedig elvonulok Zitával aludni. Ez is viszonylag friss, néhány hete, szépen lassan kialakult rituálé, amit nagyon-nagyon szeretek.

Kinga az utóbbi egy-két nap fő mókamestere nálunk. Magára húzza Zita pelusát (szépen a cicanadrágjára-avagy modernül a leggingsre), és úgy táncikál, bolondozik. Ilyenkor nincs mit tenni, csak nevetni rajta és ezt meg is tesszük szépen. :)

Itt pedig még két korábbi kép (frisseket most nem tudok csinálni, meg amúgy sem tudtam mostanában sokat közölni) a két megfáradt tesóról a függőágyban (inkább Zita a fáradt):

Ez is akkor készült, valamiért kinéztem rájuk, és így találtam két kisebb lányomat, csendben, mesét olvasva:

Ezek után felesleges is lenne leírnom, hogy amúgy mennyit bírnak veszekedni, visítani, engem a világból kikergetni, mert úgysem hinné el senki, ugye? :-))

Egy cica mínusz

Ahelyett, hogy örömmel számolnék be arról, hogy a péntek délutáni kimenőm után milyen jól sikerült a debreceni hétvége, itt szomorkodunk, mert időközben az egyik cicánkat elvesztettük.

még péntek este telefonált a főbérlőnk, aki jött a cicusokat etetni, hogy a vörös cica (aki nemrég még lány volt, de állatorvosi vizsgálat után kiderült, hogy bizony ő is fiú, és lassan elkezdtük Jázmin helyett Jácintnak szólítani) az úton fekszik véresen. Valószínűleg autó ütötte el. A bolhairtó nyakörv alapján azonosítottam, hogy tényleg ő. Hogy hogyan került az autó elé a gyér forgalommal sem rendelkező utcánkban, rejtély, de valahogy megtörtént. :(

Főbérlőink nagyon rendesek voltak, elvégezték azt a legkevésbé hálás feladatot, hogy eltemetik a cicust. Emiatt kicsit rossz érzésem volt, hogy pont akkor történik, amikor elutazunk, másrészről talán annyiból "szerencsés" volt, hogy a lányok nem látták. normál esetben Jani későn jött volna, tuti én veszem észre, azt sem tudom, hogy tartottam volna távol őket, míg én eltávolítom az utcáról.

Ma este csak két cica szaladt elénk, falták a kaját, mintha mi sem történt volna, és ezúttal több is jutott fejenként, mert csak kétfelé oszlott.

Kinga nagyon ki van borulva, már újabb cicát kér, én meg nem tudom egyelőre eldönteni, hogy engedjek-e neki vagy sem. Jó eséllyel be fogom adni a derekam, mert a vörös cicus volt nem hivatalos felosztás szerint a Kingáé, és ő most cica nélkül maradt. Igaz, hogy nekem megint újabb feladat lenne egy macskakölyök ellátása, és azt sem tudom, a két nagy macska hogy fogadná (ez az új jövevény és féltékenység témakör úgy látszik nálunk állandó szereplő az életünkben), de az kétségtelen, hogy a 3 gyerek-3 macska egyensúlya megbomlott, az egyensúlyra pedig mindig törekedni kell. Ha már egyszer belekezdtünk és így alakult...

Kis ideig még gondolkodunk, addig pedig szomorkodunk a cicus miatt. Újabb szülői kihívás, hogy hogyan fogadtassuk el az 5.5 és 3.5 évessel a kis kedvenc elvesztését. De hazudni nem akartunk, azt hiszem, ez így tisztességes, úgyis elszólta volna magát valaki. Megvan a feladat, az biztos.

Hogy ne csak szomorú dologgal zárjam a hétvégét, beszámolok a kicsit sűrű, de annál szebb debreceni hétvégéről is.