-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saligáék. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: saligáék. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 8., péntek

Sárival

Niki barátnőm közzétette a hétvégén az ottjártunkkor készült képeket. Katt ide.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe: annak, aki rólam hiányolt képet, és annak is, aki kíváncsi rá, milyen lenne, ha Zitának most kistestvére született volna. Ahogy eddig mindig "menetrendszerűen" jött a kistesó 2 év elteltével. :) Mint ahogy most nem jött. De hála Nikiéknek, azért van kivel babázni. :)

2010. augusztus 21., szombat

Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.
1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben
Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

2010. július 29., csütörtök

Kinga névnap 2.

végre eljutok oda, hogy befejezzem a névnapi beszámolót...tulajdonképpen a 2. fordulón nem történt semmi rendkívüli, csak mivel az első rész elnyúlt, nem akartam még ezt is beletömöríteni. No, és hát, átkozott késő is volt, és akkor már harmadik este éccakáztam... :-D De nem baj. Azóta sem aludtam sokkal többet, mert Zita ágyáthelyezése igencsak felbolygatja az éjszakáit (de erről külön bejegyzésben), emellett napközben a lányok nagyon lefoglaltak. Örültem is nagyon kicsit, hogy anyósomék tegnap délután elvitték a két nagyot, most tudok végre szusszanni ismét (és újból takarítani, mert azóta újra megérett rá a ház).

Vasárnap délután Nikit és Arnoldot vártuk, akik szombaton nem tudtak eljönni a népünnepélyre, így nekik egy kisebb fordulót rendeztünk az ünnepségből. Én csak azt sajnáltam, hogy a sütik jó részéből pl. már alig maradt, így nekik az étlap már rövidebb volt, de ez most így alakult.
Vasárnap reggel apukámékkal nyugodtan megreggeliztünk (a nyugodt relatív jelző, a 3 lány mellett ezer éve nem reggeliztünk nyugodtan, de azt hiszem, ez most relatíve nyugodt étkezés volt, legalábbis remélem, hogy legalább apukáméknak az volt :-)),majd reggeli után ők elbúcsúztak.

Én egy rövid porszívózást eszközöltem, illetve egy gyors nappali-felmosást, hiszen még tartott az ünnep, Nikiék is megérdemelték, hogy a hétköznapihoz képest tisztább házba érkezzenek. Koradélután sikerült a fél étkezőt is újból felmosni, mert a hűtőnk a megterheléstől önállósította magát, és az alsó részén leengedte önmagát, így már nem is tudom hanyadjára nyúltam a felmosó vödörért. :-) Ilyen csacsiragyi egy vendéglátás alatt/közben nem volt még a kecó, az tuti... :-))

Estefelé be is futottak a fiatalok, sikerült némi beszélgetést eszközölni, de közben a fürdetést is el kellett kezdeni, így számomra továbbra sem ez volt a legpihentetőbb csevegés. :-P Nikinek adtam néhány babaruhát a lassacskán érkező babának, és míg az emeleten válogattunk, Kinga dolgát végezte az emeleti vécén, és ekkor derült ki, hogy az valahol csepeg. Jócskán beleléptem a vízbe, és szerintem ki lehet találni, mi következett: igen, felmostam az emeleti fürdőt is...mondom én, hogy csillogtunk-villogtunk...

A lányok nagyot játszottak Arnolddal, labdáztak, karikát dobáltak, volt nagy kacaj, Kinga többször is elmondta, miután hazaindultak Nikiék, hogy már alig várja, hogy újra jöjjenek!


Este aztán kidőltem, nem volt erőm pakolni, elaludtam a lányok mellett. jani pakolt valamennyire össze, de nyomai még mindig vannak a hétvégi bulinak, mert hétfőtől kezdve aztán lassabban ment a romeltakarítás vége (a grillrács még mindig beáztatva súrolásra vár pölö). Jó kis pörgős, forgalmas hétvége volt, de nagyon örülök, hogy megszerveztük, örülök, hogy nagyjából mindenki el tudott jönni, és akár holnap újra is tudnám kezdeni az egészet! :-)

Fotók továbbra sem futottak be hozzám ,de nem baj, utólag is lehet publikálni őket.
Daisypath Christmas tickers