ha már elkezdtem írni a krónikát munkába való visszaállásomról, úgy illik, hogy folytassam...
Na, szóval, ma is már 4-kor pattantam az ágyból, frissen és üdén (khm, csak úúúúgy dobott ki az ágy! :-D), háromnegyed ötkor nekiindultam a nagy setétségnek, jó hideg volt az autóban, nem igazán akar rendesen fűteni, így Vácon már átfagyva szálltam ki. A vonatra várva jót dideregtem, amely tevékenységet tovább folytattam a vonaton. :) Teljes lelkesedéssel. az jó, hogy ilyen hajnali órán annyi még a parkolóhely az állomás körül, csak győzzek választani. :)
Vonat után villamos, ma már bóbiskoltam is, kész szerencse, hogy a végállomásig mentem, és a Combino-n istenesen hangos a végállomást jelző szignál...Fél hétkor már bent voltam, legalább volt időm megreggelizni. :)
délelőtt hol tudtak velem foglalkozni, hol nem, olvasgattam a kinyomtatott papírokat, nem mondanám, hogy el voltam havazva, de ezt ki kell élvezni, mert utána eljön az az idő, hogy az ember vécére is alig tud kimenni. A call centeres munka tisztára robot munka, úgyhogy ennyi lazulást illik elnézni. :) miközben olvasgattam, végighallgattam, ahogy a kollégák kapkodják a telefont, helyzet volt, a Brussels Airlines-nál valami rendszer izmosan lehalt, és hajajj, mennyi volt a munka ezzel...míg ezt hallgattam, elgondolkoztam, hogy tényleg ezt akarom-e csinálni...mivelhogy sosem igazán szerettem ezt a munkát...
nagy nehezen eljött a déli egy óra, akkor végeztem, Janival találkoztam a recepción, eljött értem, együtt ebédeltünk, aztán elautóztunk Vácra a másik kocsiért. Én hazamentem, Jani Kingáért, majd ők visszamentek a fogorvoshoz, de erről majd másik bejegyzésben. Mivel elhúzódott a dolog, én robogtam az oviba a Kicsikért, akkor döbbentem rá, hogy ilyen sem volt mg: csütörtök délután volt már, mikor először az oviban jártam a héten... :) Rámcsimpaszkodott a két kis manólány, majd feldőltem...Jani mesélte, hogy reggel hiányoltak, nem igazán ment mindig a készülődés, Janinak kihívás Kinga haja, szóval, nem volt egyszerű. Hiányolt ő is a reggeli készülődésben. Már negyedik reggel egyedül csinálja, azt hiszem, neki is fárasztó. Nekem meg hiányzik. Persze mehetek későbbre is dolgozni, de akkor meg altatásnál nem vagyok, az sem szerencsés.
Ovi után hazamentünk, kicsit hagytam Zitát bújni, majd újra beautóztam Vácra, ezúttal hastáncra. Múlt héten bukkant fel ez a hobbi, akkor sajnáltam, hogy talán nem is fogok tudni járni, pedig nagyon megtetszett. No, most sikerült elmenni, csak megint rosszul jött ki, hogy épphogy találkoztam a lányokkal, máris lépek. Zita is sírt keservesen, én meg nehezen tudom ezeket helyrerakni, megfordult a fejemben, hogy otthon maradok, de Jani küldött, hogy nem lesz baj. hát, igen, végül is sok-sok éve semmi ilyet nem csináltam, rendjén van ez, hogy hetente egyszer egy órát valamit csinálok, de ilyen munkarend mellett...hm.
Fürdés közben értem haza, utána még néztünk együtt mesét, aztán mentek is aludni.
Én is ezt teszem, még ruhát készítek ki, de holnap ismét négykor kell kellni, így muszáj korábban lefeküdni, mint régebben tettem. Remélem, nem fogok elaludni. :)





