Ma délelőtt befutott a munkahelyemről az ajánlat, hova vennének vissza. Sok gyakorlati részletet nem tudtam meg, de ha sikerül, pénteken be tudok menni, és megpróbálok valamelyik vezetővel egyeztetni. Elvileg már pénteken kellett volna kezdenem, de arra a napra egy kötelező program miatt egyből szabit kértem (indításnak biztos tuti), így csak hétfő az első nap. nekem azért még így is gyors, hogy tudtam, hogy február végén telik le a szabadságom...
annyit kell tudni a munkámról, hogy telefonos helpdesken dolgoztam, mielőtt szülni mentem, angol és német felhasználók számítógépes problémáit kellett telefonon és emailben felvenni, megoldani vagy továbbküldeni. Úgy tudom, most is ilyen munkakörbe vesznek vissza, megvan, hogy melyik csoportba, melyik ügyfelet kell támogatni. leírás szerint három nyelven kell majd támogassak, angol, német, holland (holland miatt izgulandusz, mert nagyjából 9 éve beszéltem utoljára többet ezen a nyelven, de fő az önbizalom és az optimizmus! :-D) és hat órában kellene dolgozzak. Ez lesz az érdekes, hogy ez a hat óra hogyan oszlik majd el, mert a kezdés és végzés minden nap más lehet. Tehát lehet, hogy egyik nap hétkor már a telefonokat kapkodom és egykor végzek (nekem ez lenne a legideálisabb, mert akkor a délután nagyjából ugyanolyan a lányokkal, mint eddig), de lehet olyan is, hogy déli egytől este 7-ig dolgozom (és akkor este 9-re érek haza, ami azt jelenti, hogy kicsiZita mélyvízbe kerül és kénytelen lesz apával aludni). Újabb feladat, hogy Janival hogyan oldjuk meg, ki viszi-hozza a lányokat, az ő munkája valamivel rugalmasabb, de van olyan, hogy neki is korán kell menni vagy később jön. Lehet logisztikázni, hogy ezek ne egybe essenek. És akkor remélhetőleg anyósom is be tud kicsit segíteni, de neki is másik faluból kell átjönni, ha netán menni kell a lányokért, és akkor nekik pl. gyalogolni kell hazáig (amit csináltunk sokáig, de a több mint két kilométer fáradt lurkókkal, nehéz táskával, cuccokkal még babakocsival sem volt leányálom, most babakocsi sem lesz, viszont Zita sem túl nagy, hogy kitartó legyen). egy csomó kérdés gyűlik a kis kobakomban, egyrészt izgatott vagyok, mert valami új jön, de félek, mert nagyon drasztikusan fog megváltozni az életünk. azt sem tudom, hogy fogom bírni ezt a nagy hajtást, bennem van a drukk, hogy állok át a napjait itthon töltő anyukából dolgozó nővé és háziasszonnyá (és továbbra is türelmes anyává). Persze ezen sokan átesnek, de én még csak most először. :) Vannak pillanatok, mikor elönt a kétely, hogy ez nem fog működni, de tudom, hogy meg kell próbálni, addig nem mondhatok semmit.
szokatlan a gondolat, hogy ha jön a szünet a suliban, oviban, akkor már nem lesz evidens, hogy ki vigyáz a gyerekekre, ha mégis nekem (ami a legjobb lenne), akkor elengednek-e szabira. Jani húsvét előttre már lefoglalt szállást Egerbe, hogy milyen klassz lesz, megyünk. aha, azt elfelejtettük, hogy én akkor már dolgozni fogok, tehát anya nem elérhető, valószínűleg. Fura. Lehet, hogy Egerbe végül csak Jani megy, vagy később kihasználjuk még azt, ami kifizetett. Meg mi lesz nyáron? Lehet szervezni, ki milyen táborba megy, mama mikor ér rá, én mikor tudok szabira jönni éssatöbbi. Hát, biztos belerázódunk... :)
Másrészről örülök, mert olyan szakaszában járok az életemnek, amikor le kell magam foglalni valamivel, jobb, ha nem elmélkedem mindenfélén itthon a magam csendességében. Jó lesz, hogy emberek között lehetek, eleinte biztos élvezni fogom, hogy "normálisan" fel lehet öltözni (na, és jó ok egy kis vásárlásra, hogy "jaj, nincs egy göncöm a munkahelyre" :-D), amibe persze úgyis beleunok, és várni fogom a hétvégét, amikor elég egy póló és szabadidőnadrág. :) Örülök, hogy újra megmozgatom az agyamat, hogy beszélhetek a nyelveken, amiken olyan régen nem, hogy nem egész nap a Börzsöny fáit nézem, de ha hazajövök a nyüzsgő Pest után, akkor jól fog esni kiülni a teraszra a kis családdal, és élvezni a csendet, madárcsicsergést. Ha az előnyöket nézem, akkor ott van, hogy utazás alatt majd olvashatok, tanulhatok, no, nem lesz olyan hú, de sok idő, de mindenképpen több a korábbi mennyiségnél. :) Úgyis egyetemre készülök újra, de erről majd másik posztban (ha sikeresen feladtam a jelentkezési lapomat). Ha a logisztikát tényleg sikerül megoldani, akkor akár élvezhetem is, az anyagi oldala meg mindenképpen megéri.
egyelőre csak találgatok, hogy mi hogyan lesz, remélem, hogy holnap sikerül tényleg elérni valakit a vezetőim közül, és hátha összejön egyy pénteki találkozó. akkor majd okosabb leszek. :)






2 megjegyzés:
Hát, drukkolok, hogy jól sikerüljön minden!!!
Nekem annyiból könnyebb a helyzetem, hogy nekem is vakációim vannak, nemcsak 2-3 hét szabadság egy évben. Így ünnepekkor és nyáron szinte biztos, hoyg otthon vagyok, csak kevés időt kell bemennem ilyenkor dolgozni. Ez a hatalmas előnye/szerencséje a tanügyben dolgozóknak azokkal szemben, akik mondjuk egy irodában dolgoznak.
Kitartás, minden kialakul, elrendeződik, majd visszatekintve azt mondod: ettől féltem én ennyire?:D:P
Szia Vera, mar reg nem latogattam el hozzatok, most latom csak, mennyit nottek a lanyok, es hogy mar munkaugyben gondolkodsz. Milyen szep gesztus otthon, hogy ilyen sokaig varnak az emberre :-) Biztos furcsa lesz az elejen, en meg egyelore nem tudom elkepzelni, hogyan oldanank meg az altalad felvetett kerdeseket...
Millio puszi es sok sikert az uj kihivasokhoz. Csilla
Megjegyzés küldése