-->

2008. szeptember 27., szombat

Mindenfele ujdonsag

Nos, azt kell, hogy mondjam, hogy sok minden nagyon jol alakul uj helyunkon, egyedul internetunk nincs gyorsabb. Az a problema, hogy az elozo helyen egy eves husegnyilatkozatbol meg visszavan valamennyi, most ezen dunnyognek, hogy at lehet-e ide hozni. Meg nem sikerult eldonteniuk, pedig nemleges valasz eseten egy helyi szolgaltato nagyon gyors kabelinternetet tudna bekotni. En mar nagyon varom, mert kicsit furcsa, de megszoktam Pesten ezt a dolgot, es tobbek kozott a blogot is surubben szeretnem frissiteni. Mert lenne mirol irni, az biztos! Persze idot is nehez olykor keriteni ra, mert neha ejszakaba nyuloan rendezkedunk Janival, ilyenkor mar nincs ero gephez ulni, de ha az ember tudja, hogy a net is borzaszto lassu, akkor plane nem motivalt.
Na, mindegy, most nehany dolgorol azert beszamolok, meg ha kicsit ide-oda csapongonak is tunik majd a bejegyzes.
Eloszor is az oviügyrol: Kinga hetfo ota ott ebedel, ebed utan megyek erte. Szerdan nem ment oviba, de a tobbi negy napon keserves sirassal valt el, kapaszkodott belem, majd leszakitotta a dzsekit rolam, Csillaval panikszeruen hagytuk el a terepet minden alalommal. Csilla mindig mondogatja is kikerekedett szemekkel, hogy "Kinga cí", azaz Kinga sir. Hat, bizony a javabol. Nekem ezzel nyomaszto delelottoket okozott, hiaba tudtam, hogy egy-ket perc az egesz, es utana gond nelkul jatszik, rajzol, reszt veszt a csoport munkajaban, uj baratnoje van Karin szemelyeben, szepen es viszonylag sokat eszik. Orommel ujsagolja, mi tortent vele, az udvaron is nagyokat rohangal, ovonok szerint is nagyon jol erzi magat. Csak azok a reggelek ne lennenek... Meg aztan mondogatja otthon is, hogy nem akar menni, de aztan valahogy mindig elindulunk.
Most mar sikerult beszerezni egy szivacsot neki, igy jovo heten, talan kedden, ott is alszik.
Csillaval itthon a delelott igy joval nyugisabb, bar sokszor gondolok ra, hogy Csilla egyedul farasztobb, mintha itt lenne Kinga, aki eltereli a figyelmet. Tobbet log rajtam, ujabban minden megjegyzesemre visszakerdez, hogy Mi?, amitol olykor a falnak birnek mar menni. :) Ettol fuggetlenul altalaban jol el tud szoszmotolni, penteken pl. megtalaltuk a labdas zsakot, amibol mindenfele meretu labda kerult elo (neki minden "golyo" egyelore), es azokkal nagyon jol eljatszott. Ide-oda pakolaszta, hozta-vitte oket, és csak mondogatta, hogy "Mé golyo" azaz meg tobb golyoja van.
Ami nem tetszik, hogy nagyon hamar kell visszaindulni Kingaert, nem sok mindent lehet igy delelott csinalni, raadasul nekem most fizikailag is strapas ennyiszer elgyalogolni oda. oda hagyjan, mert lejt az ovi fele az utca, de vissza felfele kell kaptatni, a mi utcan meg nagyobb aranyban emelkedik, szoval fujtatok rendesen, mig felerunk. Allandoan rettegek, hogy megeroltetem magam,akarmennyire vigyazok, de eddig hala istennek nem tortent semmi baj. Es amugy is mar csak egy het... ::)) Ha meg ott alszik Kinga a heten, akkor a szules elott ket-harom napot kapok meg ajandekba, amikor Kinga oviban, Csilla delutan alszik, tehat eppen nincs gyerek ebren, lehet szusszanni. Utana ki tudja, mikor lesz ilyen idilli a helyzet? :) Bar, ha Pocakmano aktivitasat figyelem, es folytatja a semat idekinn is, akkor napkozben hangjat nem lehet majd hallanni, csak ejszaka lesz parade. Juhejj. :)
Szerdan voltunk az elso magzatszivhang vizsgalaton. Anyosom vett ki szabit, koran hajnalban itt volt a ket leanyzora vigyazni, mi meg elmentunk Janival, és hala az uj M0-s szakasznak egy ora alatt elertuk a del-pesti korhazat. A szivhang rendben volt, sokat mozgott a gyermek, kemenyedesek nincsenek. az orvosom szabin volt, igy egyeb vizsgalat nem tortent. A korhaz utan egesz delutanig szabad voltam, mert Jani csak akkor tudott hazavinni, anyosom meg amugy is vallalta, hogy estig is marad. Igy elmentem a regi ovinkba, leadtam az uj cimet, hova kuldjek Kinga torzslapjat. Kicsit szomorkodtam, hogy ott kellett hagyni az ovit, de aztan azzal vigasztaltam magam, hogy minden ovi jo valamiben, az uj ovink is sok szempontbol szimpibb, mint a regi, Kinga itt is jol erzi magat, es ez a lenyeg. az ovi utan pedig elmentem mindenfele dolgot beszerezni, kesz lazulas volt a nap. Bar delutanra nagyon fajt mar a labam es derekam, azert jol esett egyedul boklaszni a bevasarlokozpontban, és nyugodtan megvenni azt, amire meg szukseg van. Itthon a lnyok vidaman fogadtak minket, bar, eleteben eloszor, Csilla nem aludt delutan! En is mindig kesobb tudom altatni, mivel pont ebedidoben megyunk Kingaert, de azert valahogy mindig elaludt. Na, most nem, hat, nem kicsit volt faradt estere.
Csutortokon meghoztak az uj etkezosztalunkat, amit augusztusban rendeltunk, es harom honapot kellett volna varni, hogy elkeszuljon, de varatlanul megis egy honap alatt meglett. Nagyon orultunk persze, foleg annak, hogy eppen ki is tudtuk fizetni a hatralevo reszletet, mert nem volt keves. Gyonyoru szep nagy osszezart allapotban is, kinyitva 3.6 meterre kinyithato. Ugyhogy most mar sokan elferunk korulotte, csak ra kellett dobbenjunk, hogy most meg szek nincs annyi, konkretan osszesen negy van... Mert ugye, a kis lakasban eddig ennyi fert el. :) itt az ujabb feladat, szeket szerezni.
Gyerekorvost nem talaltunk meg. A vedonovel talalkoztam mar, o kis hijan leszurt, hogy miert olyan hianyos a terheskonyvem, szinte semmi nincs benne. Na, meg ezert is en leszek a hibas. De amugy rendes volt, sok mindent elmondott, hogy videken hogy mukodnek a dolgok. Szendehelyen csak felnott orvos van. A gyerekek lapjat neki is leadhatnank, mert oltani o is tud, de pl. mar az ujszulotteknek kotelezo K-vitamint nem irhatja fel. Tehat, azt a korhazban kellene kernem. Igy felmerul bennem a kerdes, hogy mi van, ha kesobb is esetleg elofordul, hogy valamilyen gyogyszert nem irhat fel. Nagy valoszinuseggel egy verőcei gyerekorvost valasztunk, sokan hordjak át oda a gyerekeket. Csak, hat, igyekezni kene, mert szorit az ido...
Jani igy is allandoan intezkedik, ugyintez, a hazassagi anyakonyvi kivonatrol megsincs meg masolatunk, ami a szuleshez kell... Jani lot-fut, hajnalban megy, koraeste jon, en is varom mint a messiast, hiszen estere nagyon elfaradok a harom lany miatt, ugye, a harmadik is jelentos terhet kepez mar a pocakban. Persze nem negativ ertelemben, de azt hiszem, mindenki alairhatja, hogy az utolso hetek elso terhessegnel sem olyan egyszeruek mar. :)
A hazban irto lassan csokken a kaosz. A babaagyat pl. szerintem Jani a korhazi napok alatt fogja osszeszerelni, annyira el vagyunk havazva teendokkel.
Ma itt volt Jani unokatestvere, Zsofi a csaladjaval. Van nekik egy nagyon eros takaritogepuk, azzal kitakaritottak a padloszonyeges helysegeket. Hat, komolyan, meg a szine is szebb lett! Es jobb a levego. Kinga meg Zorka tudtak egyutt jatszani, bar meglehetosen sok volt a konfliktus is. Ez persze normalis.
A napokban folytatjuk a pakolasi hadmuveletet, szerdan ujabb korhazi vizsgalat kovetkezik, bar most valoszinu nem lesz egesz napos kirandulas, mert anyosom nem vesz ki szabit, hajnalban ejszakai muszak utan jon a lanyokra vigyazni, ami meg faraszto azert. Koran megyunk, meglesz az utolso vervetel es labor a mutet elott.
No, most ennyit, igyekszem hamarosan ujra jelentkezni, foleg kepekkel, amiket most még mindig nem tudok feltolteni a netre.

2008. szeptember 22., hétfő

És ami azóta történt

A szerdáról szóló bejegyzés óta annyi történt, hogy csütörtökön és pénteken is voltunk oviban, Kinga jól érezte magát, de nem akarta, hogy pénteken ott hagyjam kis időre. Egyelőre engedtem, maradtam vele. Csillával nem volt egyszerű, de azért eltelt az idő. Megegyeztünk, hogy hétfőn ebéd után megyek érte. Szilvi óvó néni szerint nem lesz semmi gond, és én is úgy gondolom, hogy a kis siránkozás csak nekem szól. Ügyes ő már, nem most kezdjük az ovit, itt is belerázódik. Az ebéd témát rugalmasan megoldották, annak ellenére, hogy lemaradtunk a befizetésről, simán fizethetjük majd utólag. Pénteken a többi gyerek engem is kezdett megkedvelni, kezdtek óvó néninek hívni, :-P egyik-másikra én adtam a cipőt udvarra menet. Gondoltam is, hogy nekem lassan ideje lesz kilépni a csoport életéből, egyelőre, pocakkal örülök, ha két gyereket és magamat felöltöztetem. Azért nagyon aranyosak voltak, és jól éreztem én is magam köztük.

szombat délelőtt a két leányzót vittük Romhányba, ott aludtak, és vasárnap délután mentünk értük. Szombat hajnali kettőig pakoltunk, szereltünk, takarítottunk, suvickoltunk. A konyha nagyjából egész jó, polcokat szerelt össze Jani, így a lányoknak egész szép játszósarkot tudtam csinálni. Sok doboz eltűnt, de jönnek újabbak, mert szedjük elő Csillának a nagyobb ruhákat, mindkettőjük kinőtt ruháit vinni kellene le a pincébe, úgyhogy a feladatok száma nem csökken, hanem nő. Plusz a legkisebb leányzó cuccait is elő kéne már bányászni, hiszen, ahogy éppen az órára pillantok, látom, hogy hétfő van, és mához két hétre ő is köztünk lesz. Az igaz, hogy kiságyat lehet szerelni a kórházi napok alatt is, de sok minden máshoz csak én értek. Meg olyan jó lenne úgy effektíve is készülni kicsit az érkezésére, ha nem is úgy, mint Kingánál, vagy még annyira se mint ahogy Csillát vártuk, mert ott is volt idő rendezkedésre, de egy picit jó lenne jobban ráhangolódni az egészre. Nem szabad hagyni, hogy a költözés összevisszasága miatt ez elmaradjon, mert az utolsó ilyen alkalom.

Pocakügyben minden rendben. A költözés előtti napon voltunk UH-n, minden rendben volt. Kb. 2500 gr lehetett a leányzó. Az orvos hivatalosan is kérte a császármetszést, október 6-ra jegyeztek elő. Még két hét. Azaz jövő hét utáni héten 3 gyermekem lesz. Ejha! :) A sok esemény miatt sokszor el is felejtem, néha úgy gondolok az egész szülésre, mint valami megoldandó feladatra vagy esetleg egy program. Nincs sok idő parázni, ami nagyon jó, mert amikor mégis eszembe jut a műtét maga vagy a kórházi napok, akkor bizony nem sok kedvem van hozzá, de ez nem is kedv kérdése. Túl kell lenni rajta, mert szeretném már látni Zita lányomat is, és különben is, hóóót rutinos vagyok már benne, így csak könnyebb lesz átvészelni a fájdalmat és a sok kényelmetlenséget is. Gondolom én.
Most megyek, alszom egy kicsit, aztán holnap meglátjuk, hogy küzdünk meg az első anya nélküli délelőttel az új oviban.
Képek is lesznek majd, ha végre meglesz a szélessávú netünk, most csak Jani telefonján keresztül tudok netezni. Egyelőre nem tudom, mikor jönnek bekötni.
Most már az is elegendő lenne nekem, ha kisütne a nap, mert mióta itt vagyunk, talán ha kétszer pár percig sütött. Még ilyet! Na! :)

2008. szeptember 21., vasárnap

2008. szeptember 17. szerda

2008. szeptember 17. szerda:
"Ismerkedés a szendehelyi ovival
A napirend a következő a mostani csoportunkban: reggel viszonylag korán jönnek a gyerekek, általában sok vizuális tevékenységet ilyenkor csinálnak a gyerekekkel, mint pl. a festés. Ahogy megérkeznek, 2-3 gyerekkel leülnek festeni. 9-kor van a közös reggeli, előtte kicsit tornáznak nyitott ablaknál. Azután saját ülőpárnájukon a földre ülnek, és valamilyen kis mese következik, valamilyen eszköz segédletével (most pl. a három kismalac és farkas meséjét meséli az óvó néni.) Mese és játék után szabad játék következik, de ha valamelyik gyerek nem bír magával, akkor az óvónő ad neki feladatot, kicsit irányítottá válik a dolog. Kingával ez eddig nem volt gond, ő úgy tűnik, el tudja magát foglalni, még soknak is tűnt neki a kötött program. Jó időben, tehát ha nem esik, fél 11-kor kimennek az udvarra, és délig vannak kinn, illetve akkor már ebédelni kezdenek. Nos, eddig ismerem egyelőre a menetet, bár ebédig még nem jutottunk el, igaz a befizetésről is lemaradtunk, még az októberiről is, nem tudom, hogy lesz megoldva (az ebédet egyébként az óvoda mellől egy étteremből hordják, ahová én is be akarok kukkantani, jól fog jönni, ha néha napján lesz honnan ebédet hozni)
Szerda reggel sikerült pont reggelire odaérni. Hiába igyekeztem, keltem korán, a káosz a házban nagyon lelassított. Ráadásul a hasam miatt egyszerűen nem bírom már gyorsabban csinálni. Hála istennek most még bármikor mehettünk, csak én akartam volna korábban érkezni. Hát, nem sikerült, de azért így is jó volt. Egyből le is ültünk enni, Kinga, sőt Csilla is kapott egy adagot, noha nem fizettük be, ugye. (Csilla is velem volt, Janinak megint menni kellett reggel) Kinga nem evett sokat, egyből ment volna játszani. Emiatt volt rossz az időzítés, hogy pont kötött programra értünk oda. Alig tudtam fegyelmezetten az asztalnál tartani, majd a földre ültetni, hogy még megvárjuk a mesét. Azért sikerült, és a mesét élvezte, odakövülten hallgatta Szilvit. Inkább Csilluval volt nehéz dolgom ezután, ő aztán nem értette a szabályokat. Eljött a szabad játék ideje, így Kinga ideje is. Először hívott, hogy én is menjek oda vele a játékokhoz, de aztán mondtam, hogy nekem le kell ülni, és leültem a szoba másik végében. Nagyon jól eljátszott magában, csak amikor odatömörült a többi gyerek, akkor jött oda hozzám szipogva, hogy nem tud játszani. Elég sok hangos, élénk gyerek van, köztük pár olyan is, aki ismétli a kiscsoportot, mert nyáron vagy ősszel született, és Kinga tart a heves gyerekektől, noha itthon meglehetősen hangos tud lenni ő is. Az persze más. Ettek almát a gyerekek, Kinga nem, csak Csilla, totál meglepődtem. Ja, és sikerült új ovis jelet választani Kingának: sál lesz az új jel. Sokból már nem lehetett választani, a pillangót szerette volna nagyon, már régen, de az természetesen foglalt volt. A tulipán is tetszett volna neki, az is elkelt. Már úgy döntöttünk, hogy marad a régi csillag jele, csinálnak neki újat az öltözőben és mosdóban, de végül kedden az ovis megbeszélés után határozottan kiválasztotta a sálat, otthon közölte velem döntését, és azóta is nagyon meg van vele elégedve. Örömmel veszi, hogy a rajzaira már ezt rajzoljuk, ki is színezi. Rajzolt az első nap is az oviban, ez elég jól leköti, tetszett neki.
Fél 11 körül kimentünk a gyerekekkel az udvarra, de sokat nem tudtak csinálni, csak a betonon játszani, mert minden vizes volt. Továbbra is nyirkos, nedves idő volt, délután esett megint. Az udvari résznél Csilla fáradni látszott, Kinga is haza akart menni, így eljöttünk.
Kingának tetszett odabenn, nagyon bíztató volt a kezdés, annak ellenére is, hogy tudtam, hogy a jelenlétem megnyugtató volt számára.
Délután, koraeste, követve a régi napirendünket, sétálni indultunk. Ez még nagyon bennünk van, hogy megyünk játszira, hiába az udvar, ki kell menni világot látni. Nekem is jó, hiszen az utcánkba néha jön csak autó, olyankor egyből kapom fel a fejem, hű, ki jöhet errefelé. Na, nem mintha Pesten nagyobb lett volna a forgalom, vagy több időm lett volna bámészkodni, de mégis lehet érezni a különbséget. Ez nekem nem negatív változás, nagyon nagy megkönnyebbülés a csend és nyugalom. Idővel biztos ezt is megunom valamilyen szinten, de addigra valószínűleg nekem is lesz autóm, jobban ki tudok mozdulni a gyerekekkel, és hát én is elkezdek majd dolgozni. Akkor úgysem leszünk otthon annyit. Akkor már persze Diósjenőn fogunk lakni, de az is ugyanolyan nyugis hely, mint ez.
Este Jani meglepett, hozott nekem ajándékot, mert 3 éve ezen a napon volt a templomi esküvőnk és lagzink. A polgári előtte évben volt, hivatalosan ezt ünnepeljük. Ennek ellenére ő mégis vett nekem meglepit, emlékezett, hogy valamit kinéztem múltkor, amikor Kingának vettük a fülbevalót, és ott várakozott már 10 előtt a bevásárlóközpontban, hogy kinyisson a bolt, és meg tudja venni. Egy egyszerű gyűrűóráról van szó, több éves vágyam, és noha lehet olcsóbbat is kapni, valahogy sosem került rá sor. De most itt van, és én büszkén "divatozok" vele az oviban. Mert hétköznap túl sok más helyre nem megyünk.
:-D"

2008. szeptember 16., kedd

2008. szeptember 16. kedd:
"Reggel Kinga ivott gyümölcslét, ivott egy Actimelt, és hála istennek nem jött vissza semmi. Janinak ma nem kellett bemenni Pestre, így megbeszéltük, hogy Jani átmegy érte, elhozza hozzánk, és dél körül innen megy dolgozni, mert délutános volt. Minden király lett volna, de olyan lassan tudtunk és tudunk még most is elkészülni, hogy alig két órát volt csak végül nálunk. Semmit nem találok, mindenért fel kell mindent túrni, mire egy gyereket felöltöztettem, egy kisebb maratont legyalogoltam, ráadásul lépcsőkkel tarkítva. A dolgot nehezítette, hogy bejött a nem is kicsit hűvös idő, inkább hideg, a meleg cuccokat kellett előbányászni, azokat meg pláne nem tudtam hol vannak. Plusz Csillának a 80-as ruhák már kicsit kicsik, most váltani kellene 86-osra, abból is a melegebb verzióra, az is egy nagy feladat, hogy megtaláljuk, bár talán még az lesz az egyszerűbb, mert azokat korábban szépen feliratozva dobozoltam.
Jani ment Csillával Romhányba mamáért, én meg Kingával bementem az oviba, hogy akkor meglássuk végre, mi is lesz az ovival. Már a kapuban összefutottunk a vezetőnővel, aki nagyon közvetlenül le is tegezett engem, ami nem volt bántó, inkább meglepő. Utána a többi óvónő is simán letegezett, úgy beszéltek velem, mintha ezer éve ismernénk egymást. A vezetőnő, Szilvi meghallgatta a történetünket, és mondta, hogy befér Kinga a kiscsoportba. Igaz, hogy pont a kiscsoport a legnagyobb létszámú, bár azt csak év végére érik majd el, de kora miatt Kinga még nem mehet a középsőbe. 3 csoport van amúgy, és pont Szilvi a kicsik egyik óvónője. Az ovi nem egy modern épületben van, de minden szépen rendben tartott, udvara is jóval nagyobb a régi ovinkénál. A hiányzást itt sem nagyon szeretik, de végül is itt csak egy utcán kell lesétálni, sokkal egyszerűbben el tudjuk érni, mint Diósjenőt. Alapvetően igazuk van az óvónőknek abban, hogy az össze-vissza ovibajárás a gyereknek se jó, mert nem tudja, mire számíthat. A feltételeket elfogadtuk, így aztán Szilvi fel is írta az adatokat, majd megmutatta a csoportot és csoportszobát. Kinga egyből ment volna játszani, de megbeszéltük, hogy csak másnap jövünk, hiszen most nem is így készültünk. Egyébként Szilviről kiderült, hogy neki is 3 gyereke van, másfél év korkülönbséggel születtek, csak a legnagyobb most lesz 16 éves, 2 lány után egy fiú (van, akinek bejön…), és most júliusban költöztek a mi utcánkba, két házzal lejjebb. Aztán menet közben találkoztam a nagycsoportosok egyik óvónőjével, akiről gyorsan kiderült, hogy a férjével, aki szintén János, már találkoztak szombaton a költözés napján, mert pont a szomszédunkban építkeznek. Nagyon szimpatikus a nő, egyből ellátott hasznos infókkal, hogy lehet a védőnőt elérni, tippet adott gyerekorvosra, stb. (Szendehely nagy hátránya, hogy gyerekorvosa nincs, így vagy váci, vagy diósjenői vagy rétsági orvost választunk, lényeg, hogy jó szakember legyen, és vállalja, hogy ki is jön hozzánk, az nekem nagyon fontos). Találkoztam a nagycsoportosok másik óvónőjével is, aki korábban pont a mi házunkat akarták megvenni a tulajtól, de kiderült, hogy albérletbe fogja adni, majd találkoztam a nagycsoportosok dadusával, aki a házunk tulajának majdnem szomszédja. Tja, kérem, falun vagyunk már vagy mi szösz. Elég családias lett hirtelen a hangulat, ami nekem pont jól jött, hiszen nagyon sok kedves anyuka és kismama ismerőstől kellett a költözés miatt elbúcsúzni, és kicsit pótolja a hiányukat a felénk áradó kedvesség és befogadásra készség. De helyettesíteni persze sosem fogja, ez egy más világ.
Ja, másik érdekesség, hogy éppen most ballagott el egy Turi Kinga az oviból, minden óvónő nagyot mosolygott, mikor hallották, hogy Kinga is Turi, megvan az utánpótlás.
Otthon már várt minket Mama, hozott nekünk ebédet, nagyon jól esett. Az ebéd is, és a segítség is. Ebédnél kerültem Kingával nagy konfliktusba. Történt ugyanis, hogy hétfőn még nem, de kedden már össze volt kötve a dvd lejátszó a tv-vel. ráadásul megtaláltuk Kinga nagy kedvencét, a Némó nyomában dvd-t a költözés során. No, hát természetesen egyből nézni is kezdte, de emiatt nem akart asztalnál ebédelni. Mindenképpen az ágyon, tévézés közben akarta megenni az ebédet. A történethez még azt is kell tudni, hogy a régi lakásban nem volt külön étkezőasztalunk, hanem a konyhapultból alakítottunk ki direkt étkezőrészt. A döntést a helyhiány miatt hoztuk, ami szerintem nem volt rossz. Az evések így is a tévével egy térben zajlottak, és gyakran nézte Kinga tévét evés közben, amit én nem szeretek. Nagyon nehéz volt kizárni a ketyerét, főleg, hogy Jani is gyakran bekapcsolta. Most viszont, hogy elköltöztünk, és lett külön étkezőnk, és egy egyelőre nem saját, hanem kölcsön étkezőasztalunk, elérkezettnek láttam az időt, hogy elválasszuk az evést a tévézéstől. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, és hirtelen váltás lesz Kingának, de úgy gondoltam, rögtön az elején vezessük be az új szabályokat. El is mondtam Kingának, hogy ezentúl ezt szeretném. Próbáltam vele egyezkedni, hogy addig megállítjuk a dvd-t, onnan folytatja, ahol abbahagyta (ez mellesleg régen jól bevált, elfogadta), de nem most. Ő már nem is akart enni, csak mesét nézni. Volt egy halom hisztiszerű sírás, de nem engedtem. Végül egy kis kekszet evett (a kanapén, mese közben), majd az ágyában aludt két órát. Feltételezem, hogy gyenge volt a hányás miatt is. Este eljátszottuk ugyanezt. Nem akart vacsorázni jönni, nem akart fürdeni, hiába megengedtem, hogy folytassa a mesenézést. Evés, fürdés nélkül feküdt le.
Másnap reggeltől szó nélkül ült le az asztalhoz. Ha megy is a mese, megegyezünk, hogy megállítjuk, majd folytatjuk. Teljesen zökkenőmentes a dolog. Az egy más kérdés, hogy most többet nézi a tévét, mint szeretném, de el kell fogadjam, hogy most találtuk meg Némót, amit hónapok óta meg akar újra nézni, és nem tudta. Le fog ez is csengeni, ráadásul az oviprojekt is elkezdődött, azzal is kitöltjük majd a napokat. Ráadásul nekem kicsit haladni kell a pakolással, ezért, kicsit szégyellem, de örülök, hogy olykor valamivel le lehet Kingát ültetni, nem tudok most annyit foglalkozni vele, mint jó lenne. Összességében örülök, hogy megnyertem egy kisebb csatát, ami Kinga makacsságát tekintve nem is kis teljesítmény (a hétfői esőkabát-dolgot csúnyán elveszítettem, sajnos, de persze ő is rosszul járt, mert elmaradt a séta az esőben)"

2008. szeptember 15. hétfő

18-án este ezeket jegyeztem le az első napunkról:
"Janinak reggel menni is kellett egyből ügyintézni, majd Pestre dolgozni, ráadásul este 8-ra ért haza, úgyhogy gyorsan egyedül maradtunk a csajokkal. Plusz egész nap esett az eső, reggel szomorú látvány volt, hogy a Naszály és a körülötte lévő hegyek felhőben vannak. (A szép kis panoráma, ami annyira tetszett már az első ittlétkor is most sehol se volt) Délelőtt megpróbáltam a lányokkal sétálni menni, főleg, hogy pár dolgot venni is kellett volna, de nem jött össze, mert Kinga nem volt hajlandó esőkabátot venni. Elindultunk, de csak nem akart kötélnek állni. Még az első sarokig sem értem el, amikor már teljesen elázott a sapkája és farmerdzsekije, így vissza kellett fordulni. Hasonló okok miatt délután sem mentünk ki, így nem lett kenyerünk és gyufánk, amivel a tűzhelyt be tudtam volna gyújtani.
Sokat a pakolással nem haladtam, de nem is vártam, hogy sikerül. A nap „eseménye” este volt, mikor késő este Kinga felébredt, és hányni kezdett. Mindent kiadott magából, elsőre szinte mindent az ágyába, utána néha sikerült vödörrel odaérni. Éjjel ivott kis gyümölcslét, reméltem, hogy benne marad, a vizet nem akarta meginni. No, hát az sem maradt benne, így már majdnem hajnalban, elcsigázottan megkértem, hogy aludjon velem a mi szobánkban, mert nem bírunk ennyi sprintet levágni, vödörrel szaladni, és időben oda is érni. Ja, merthogy nem akart átjönni hozzánk, mert ott nincsenek hercegnők… Azért végül átjött, és csak egy kis incidens volt csak ezután, azt is gyorsan megoldottuk, és aludtunk tovább."

A költözés

Mikor ezeket a sorokat elkezdem lejegyezni, még nincs gyors internetünk. Az eseményeket azonban célszerű megőrizni az utókornak, ezért döntöttem úgy, hogy utólag töltöm fel ezeket a bejegyzéseket.

Kezdjük az elején, a költözéssel. 12-én, pénteken délután elvittük a lányokat anyósomékhoz, hogy este és másnap teljes gázzal tudjunk pakolni. Hazafelé jövet még vadásztunk egy kicsit Disney hercegnős tapétacsíkra, amit Kingának ígértünk meg, hogy felteszünk majd az új szobájuk falára. Na, azt nem találtunk, de hercegnős és Micimackós falra ragasztható matricákat igen, az is telitalálat lett. Muszáj volt kicsit ilyen életbevágóan fontos apróságokkal is elszórakozni, mert Kinga már beleélte magát, és, hát, reméltük, hogy segít valamennyire megszokni új kis birodalmukat.

Otthon majdnem éjjel 2-ig pakoltunk, Jani szerelte le a polcokat, amiket tudott, aztán 3-kor sikerült is lefeküdni. 6-kor keltünk szombaton, és folytattuk tovább. A költöztető autó 9-re jött volna, de jelezték, hogy késni fognak fél órát. Ez nekünk kivételesen jól jött, nyertünk még időt. Időközben befutott az öcsém és apukám, majd végül 10 körül a teherautó. Úgy számoltuk, hogy másfél óra biztos kell, hogy lepakoljunk mindent. Ebből lett 3 óra. Egy óra is elmúlt, mire elindultunk Szendehely felé.
Én ezen a napon voltam utoljára kis lakásunkban. Érzelmes búcsút vettem nagy hirtelen, és noha nem akarok most nagyon érzelegni itt, de azért kicsit összeszorult a szívem, hiszen első lakásunk volt, és bár nekünk kicsi lett, szerettem ott lakni, főleg a lakóparkot szerettem. Ezentúl teljesen más jellegű életünk lesz, és ezt bizony meg kell szokni, fel kell dolgozni. Új életünk azonban még szebb és jobb lesz, úgyhogy nincs semmi megbánás vagy hasonló.
A költöztető srácok nagyon korrektek voltak, szépen, rendezetten dolgoztak. Semmi nem ment tönkre, minden épen megérkezett új otthonunkba. Időközben Romhányból átjöttek anyósomék is a lányokkal. Onnantól kezdve vagy rajtam vagy Janin lógtak, volt, hogy Jani Csillával a karján hordta be a zsákokat. Őket persze nem érdekelte, hogy most sokat és gyorsan kell dolgozni, egy napig nem láttak minket, mi lettünk újból a sztárok. Illetve Balázs öcsém és Papa (apukáám) is értek el sikereket e téren, :) így azért sikerült megoldani a gyerekfelügyeletet is.
Estére átmentünk még Romhányba aludni, mert nem maradt már idő, hogy annyira előszedjük a dolgokat, hogy gyerekkel ott aludjunk.

Vasárnap Jani visszament Pestre, mert jó adag cucc ott maradt, apukámékkal karöltve még jó nagyot pakoltak. Külön hála nekik a kitartásért, segítségért, hiszen nem egy felemelő munka.

A tágas nappali és étkező megtelt dobozokkal és zsákokkal, rossz volt nézni. Vagy inkább belegondolni, hogy hova fog kerülni az a sok minden. Tudtam, hogy a csajok mellett nem sokra fogok haladni, és ez így is történt. Vasárnap este azért sikerült már ott aludni. Az első éjszaka egész jól telt. Kinga nagy örömmel feküdt le az új szobában, különösen, hogy a már említett matricákból került fel a falra. (érdekes volt, hogy lenn mindenki gőzerővel pakolt befelé, én meg a lányokkal matricákat kezdtem ragasztani a falukra. De mivel nagy sikere volt, azt hiszem, megérte. Én meg úgyse nagyon tudtam cipekedni, sőt, egyáltalán nem, legalább hasznosan telt az idő) Éjjel fel-fel sírtak, de vissza is aludtak. Mi végre ismét normális matracon aludtunk, hiszen kb. 3 és fél éve nem tudjuk használni a jó kis matracunkat, mert a kis lakásban nem fért el, nem volt külön szülői háló, és addig Romhányban várt ránk. Most is csak a földön van, de nekem már ez is szuper.
Így esett a nagy költözés, és azóta megkezdtük a mindennapokat új helyünkön.

2008. szeptember 14., vasárnap

Elkoltoztunk

Mivel lassu az internet most, mobiltelefonon keresztul, igy csak annyit irok most, hogy sikeresen átköltöztunk uj helyunkre. Van meg par dolog a regi lakasban, de azokat Jani mar gyorsan elhozza. Nem gyenge hetvege volt, foleg Janinak, apukamnak es ocsemnek, akik oroszlánrészt vállaltak a pakolásban, sot, csomagolasban is, de minden jol ment. Most teszteljuk, hogy megy az elso ejszaka az uj hazban. :)
Emellett a kicsinek nem nevezheto nappali es etkezo dugig van dobozokkal, zsakokkal, és egyelore fogalmam nincs, mikor pakoljuk ki oket. A lurkoktol nem nagyon lehet, Jani holnap megy dolgozni, be is kell mennie Pestre, ugyhogy nem tudom. Mindegy, valahogy majd megoldodik. Mi valoszinu elsetalunk az itteni oviba, és megprobalunk Kingának egy helyet intézni, amennyiben tetszik az ovi, és fel is vennék.
Ha lesz gyorsabb netunk, jelentkezem.

2008. szeptember 10., szerda

Ovis nehézségek

Az albérlet problémájának megoldásával gondjaink nem értek véget. Ma délelőtt felhívtam a diósjenői óvodát, hogy akkor mire jutottak velünk kapcsolatban. Mármint, hogy nem lesz helyi címünk, és hogy nem biztos, hogy minden nap be tudunk járni.
A vezető helyettes azt mondta, hogy vagy 5 napot járunk vagy semmit, ugyanis, ha kevesebb napot jár Kinga, akkor nem jó a kihasználtságuk, és nem kapnak pénzt a gyerek után. (nem értek hozzá, de nem azután kapják, hány gyerek jár oda?) Erre én mondtam, hogy nem hivatalosan gondoltam kevesebbet járni, hanem csakha úgy alakul a helyzet, hogy nem tudunk bemenni, mennyire probléma a hiányzás. A mostani ovinkban ugyanis 3 napot igazolhat a szülő, tehát egy kis náthát, köhögést lehet itthon kezelgetni, ha úgy látom jónak, ha lázas lesz a gyerek, és elhúzódik a betegség, akkor persze orvosi igazolás kell. Sőt, addig, míg nem tanköteles a gyerek, tehát nincs öt éves, ha szólok, hogy elutaznánk egy hétre, minden gond nélkül meg lehet tenni. Lemondom előre az ebédet, a következő hónapban kevesebbet fizetek, ha már amúgy befizettem azokra a napokra az ebédet. Szóval, teljesen korrekt a rendszer. Itt azt mondták, hogy nem lehet az ebédet lemondani, mert azt is ellenőrzik, és ha látják, hogy nem ebédelt a gyerek aznap, akkor igazolni kell, hogy hol volt. Tehát minden egyes nap hiányzásról orvosi igazolás kell. Megoldás lehet, ha nekünk jó, hogy az ebédet nem mondjuk le, hanem veszni hagyjuk, ha mégsem megyünk egy-egy nap. Tehát a pénzt is bukjuk, és még a kaját is kiöntik.
Nekem zúgott a fejem, semmi logikát nem láttam a dologban. Azt megértem, hogy vannak bizonyos szabályok, de egyelőre nagyfokú rugalmatlanságnak vélem az egészet. Kétlem, hogy minden nap jönne valaki, és ellenőrizné, hány gyerek ebédelt benn, és ha nem, megvan-e az orvosi igazolás. Gondoltam, hogy oké, valahogy eljuttatjuk a gyermeket minden nap az oviba, de tényleg, mi van akkor, ha kicsit csak pihentetni akarom, mert úgy érzem, elfáradt az oviban, maradjon egy napot otthon. Vagy van kicsi náthája, kúrálom otthon egy-két napig, ne kapja el a többi gyerek, ha nem muszáj, megengedhetem magamnak, hiszen otthon leszek a másik két lurkóval. Az itteni oviban ennek nagyon is örültek, hiszen kevesebb gyerek, nem fertőz, stb. Vagy nem tudok majd hazamenni Debrecenbe egy hétre, mint máskor néha tettük, mert szigorúan oviba kell menni. Mintha már tanköteles lenne. Egyszóval kis ellenérzésem van most az egész jenői ovival kapcsolatban.
A telefonbeszélgetés után értem be pont a mostani ovinkba, hogy elbúcsúzzunk az óvó néninktől, és megmondjam, hová küldjék Kinga törzslapját. Az óvó nénink hitetlenkedve hallgatta, hogy milyen rugalmatlan rendszer van itt, noha az ember azt hinné, hogy vidéken minden egyszerűbb. Felvetette, hogy hagyjak ki Kingával egy évet, jövőre úgyis fel kell, hogy vegyék, mert öt éves lesz azt követő januárban. Igen ám, csak Kingának hiányzik a közösség. Most is, amint beértünk az ovi udvarára, ahol éppen kinn voltak a gyerekek, Kinga el is vegyült. Találkozott Bencével, és már ott se volt. Mintha nem is több mint 3 hónap szünet lenne a háta mögött. Szóval, megszokta már, hogy közösségbe jár, most jó egy évre ki kellene vegyem, így még kapcsolatokat sem tud létesíteni, én meg nem tudom a kortársakat pótolni. Autóm nem lesz egy ideig, hogy ide-oda eljárjunk, tehát ilyen verzióban a vidéki élet nem túl izgalmas. Hiába, hogy kertes ház lesz, önmagában Kinga meg fogja unni.

Nehéz ügy. Nem küldik innen, Pestről Kinga törzslapját egyelőre sehova, én pedig gondolkozom egy más megoldáson. Valószínűleg beszélünk a szendehelyi óvodavezetővel, hogy nem tudják-e felvenni, feltéve, hogy ez rugalmasabb óvoda, mint a diósjenői. Ha nem jobb, akkor valószínűleg tovább próbálkozok. Ha Szendehely beválik, akkor lehet, hogy nem is váltunk jövőre, mikor felépül a házunk (ami, ugye, nekem fontos szempont lett volna, hiszen nagyon megviseli a kis embert ez a sok oviváltás), de akkor valószínűleg a többi gyermekem is oda fog járni, hiszen nekik is egyszerűbb a beszokás, ha nagyobb tesó jár oda. Meg ha én is elégedett vagyok velük, akkor pláne nem váltunk. Csak aztán Kinga 3 év múlva iskolába megy, valószínűleg Diósjenőre, és jöhet több év ingázás. Ez így nagyon macerásan hangzik. Ezt elég lett volna középiskolás korban kezdeni. Az időm nagy része a gyerekek szállításával telne el, pedig nem lenne muszáj. Azért nem akartam ennyire megbonyolítani az életünket. Most se lenne baj, ha meglenne a diósjenői albi, de ezen persze kár már filozofálni.

A diójenői vezető helyettes egyből lelkesen ajánlotta, hogy próbáljuk meg Szendehelyet, ami megint fura volt: kicsit mintha lerázni akart volna minket. Mikor mondtam, hogy nem sok az esély, hogy év közben felvegyék, csak annyit mondott, hogy hát, előfordulhat, de érdemes megpróbálni. Szerintem nem érdekelte a dolog, mi lesz velünk, oldjuk meg, őt kötik a szabályok. Jani most menne be hozzájuk, hogy újra megkérdezze, hogy miért ez az akadékoskodás, én meg próbálom lebeszélni. Egyelőre nincs értelme, csak talán még kevésbe kedvelnek majd minket. Ha meg oda kell mégis járni, nem biztos, hogy jól fog jönni.

Még egy megoldás lehet, ha nem tudják most felvenni Szendehelyre (amire év közepén jó esély van), hogy kihagyunk egy évet, de esetleg bejárhat 2-3 napot pl. a szendehelyi oviba, esetleg úgy, hogy fizetünk érte. Ez persze nem hivatalos, ebbe nem tudom, mennyire megy bele egy ovi. Megkérdezni meglehet. Így is el kell válni attól az ovitól, ez a nehézség megmarad, de legalább járt közösségbe Kinga. Ettől otthon is eleget lenne, össze tudna jobban csiszolódni a két húgával. Csillával lassan tudnak majd együtt játszani, és legkisebb húgával is lenne annyit, hogy olyan szoros kapcsolat alakuljon ki köztük, mint most Csillával. Vagy legalább nagyjából, hiszen nagyobb a korkülönbség.

Ez az egész azért is olyan bosszantó, mert a szülés előtt elkezdhettünk volna ismerkedni az új ovival, hogy szülés után már könnyebb legyen. Még ez is kicsit sűrűnek ígérkezett, de most már nincs meg az ovi sem, még ezzel is szórakozhatunk, hogy valamit kitaláljunk.

No, majd próbálok beszámolni, hogy mire jutottunk. Holnaptól kezdünk pakolni, dobozolni, hétvégén költözünk végleg. Jövő héten igyekszem intézkedni személyesen is ez ügyben.

2008. szeptember 9., kedd

Romhányi vasárnap

Költözés előtt még egy napra leugrottunk Romhányba, főleg, mert Kinga nagyon akart Zorkával játszani. Nos, egyből jól lefoglalták egymást. Ilyenkor hitetlenkedek, hogy Kinga milyen szépen eljátszik a kortársakkal, hétköznap meg simán széttépi az idegeimet, otthon a négy fal közé bezárva. :)



Csilla Zalánnal, Zorka tesójával cicalesen. Éppen 10 hónap a korkülönbség.



Zalán magánpancsiban. HAngját nem lehetett hallani jó ideig:



Egy régi babakocsival. Hiába a mai álom játékkocsik, két lányom megint jól össze tudtak kapni ezen a régin. Itt éppen Csilla a nyertes:


Kinga rátalált a felfújható úszódeszkára. Roppant élvezte. Kár, hogy egész nyárom csak kerülgettem a strandokon ezt a dolgot, és nem vettem meg neki, pedig lehet, hogy jó lett volna. Késő bánat, idén spóroltunk legalább, jövőre meglátjuk, kell-e még. Jövőre szívesen járatnám már úszótanfolyamra. Triatlonos múltam miatt is bennem van, hogy egészséges dolog az úszás, meg amúgy is nagyobb biztonságban van az ember, ha tud úszni. Én is nyugodtabb vagyok, ha tudom, hogy legalább az alapok megvannak. Most annak is örülök, hogy a vizet szereti, és örömmel lábtempózott a medencében Jani unokatestvérééknél. :)


A nagy kánikula után esős hétfővel vágtunk neki utolsó hetünknek PEsten. Jöhet a dobozolás, pakolás ezerrel. ÉS elvileg tegnaphoz négy hétre itt a legkisebb leányzó. Már nagyon várom. :) De hamarabb azért ne jöjjön, remélem, ő is kivárja az idejét. Én türelmes vagyok.

2008. szeptember 6., szombat

Fülbevaló, kókuszpólya és állatkert

Ez az utolsó budapesti hétvégénk, amikor még viszonylag könnyű szerrel elérhetünk pesti célpontokat.
Elsőként eszembe jutott, hogy el kellene intézni harmadszülött leányunk fülbevaló kérdését. Mindkét lány még a kórházban megkapta a fülbevalóját, most is így tervezem. Kingával már megbeszéltük, hogy az ő elölkapcsos fülbevalóját adjuk a picinek, és ő kap egy „nagylányos” újat. Minekután elméletileg éppen mához egy hónapra születik meg a pici, és a költözés miatt nem sok időnk lesz, jó ötletnek tűnt elintézni a feladatot.

Elindultunk hát a Westendbe, menetközben hozzánk csapódott az öcsém is, aki nem messze onnan lakik. Ebédeltünk egyet, majd az első ékszerüzletben le is zajlott a vásárlás. Kinéztem Kingának egy nagyon szolid, pillangó alakú kis fülbevalót. Igen ám, de ő meg kiszúrt egy kék-rózsaszín közepű, szív alakút, és onnantól kezdve nem lehetett rábeszélni az enyémre. Ő nyert, mi meg mellesleg 4000 Ft-ot, mert annyival volt olcsóbb az övé. Szerencsére 25%-os kedvezmény is járt a pici ékszerre, úgyhogy mindenki elégedett volt, elég olcsón megúsztuk. Kinga nagyon örült, és tudtam, hogy nem vette volna fel a pillangósat, pedig nagy kedvence most a pillangó, szeretné, ha az új oviban az lenne a jele, amit persze nem tudok garantálni, és mégsem fogadta el a pillangós fülbevalót. Most szokja, hogy nem szúr-e alvásnál, mert ez már az átdugós fajta. Az ő régi fülbevalóját pedig szépen megtisztítjuk, és várja következő tulajdonosát.
Íme, a szerzemény:


A Westend előtt bementünk egy közeli bababoltba, amit én nagyon szeretek, csak amúgy sosem esik útba. Sikerült beszerezni egy kókuszpólyát, aminek segítségével talán Kinga is könnyebben tartja majd legkisebb húgát. Nem nélkülözhetetlen dolog természetesen, de boldoggá tette Kingát. (Este meg is jegyezte, hogy ő már nem tudja kivárni, hogy megszülessen a pici baba, de meggyőztem, hogy nem túl jó, ha sokkal hamarabb érkezik.) Neki is találtunk vékony, átmeneti sapkát a közelgő őszre (az egyik pillangós, nagyon tetszett neki… no comment), és Pocakzita is kapott egy vékony sapkát, mivel főleg vastag sapkánk van, lévén mindkét lány téli születésű. Itthon a pólyát kipróbáltuk egy játék babával, és olyan jó kis csihi-puhi veszekedés alakult ki a lányok között érte, hogy győztem diplomáciai képességeimet latba vetni! Aztán inkább elpakoltam, hogy még egyben legyen, mire tényleg szükség lesz rá. Amúgy ez az első babakelengye a sapival együtt, amit a pici kapott, de valószínűleg oltári sok mindent nem kell már neki beszerezni. Azért egy pici új neki is járt.
Csilla, amikor éppen megszerezte a pólyát a babával:

Délután elmentünk az Állatkertbe, ami elég felemásra sikeredett. Az elején kibéreltünk egy húzható kiskocsit, amiben tök jól elutaztak egy ideig, aztán vita kerekedett, hogy ki kit húzzon. Annyira elegünk lett, hogy visszavittük a kocsit, még elmentünk megnézni az elefántokat és a zebrákat, de már nagyon fáradtnak bizonyultak, úgyhogy hazamentünk. Nekem nagyon melegem volt, amiatt is, mert hosszú farmerban voltam (a vékonyabb terhesgatyóim kezdik megadni magukat-3. terhességemet szolgálják ki, na, igazán nem meglepő), meg azért érezni a plusz két kilós gyereket és pár kiló súlyfelesleget is. Összességében nem volt egy sikertörténet ez az állatkerti látogatás, de nem sikerülhet minden tökéletesen.
Itt még minden oké, mindenki hepi:

A nagy majomkezek és Csilla:


2008. szeptember 5., péntek

Albi, most már tuti, és ovi, ami nem tuti?

Jani elment ma délután, és aláírta a szerződést az albérlet tulajdonosával, ami azt jelenti, hogy megvan az albi. Elméletileg még így is járhatunk pórul, még akkor is, amikor már ott lakunk, de azért talán nem kell ennyire sötéten látni a világot.

Akkor milyen is új, leendő otthonunk. Szép nagy családi ház Szendehely olyan részén, ahol mostanság is épülnek új házak, viszonylag új parcellázású terület. Alá van pincézve a ház, van egy földszint és egy emelet. A földszinten van egy kamra, mellette egy kisebb fürdőszoba egy zuhanytálcával. Rendes a tulaj (aki amúgy építési vállalkozó, minő érdekes fordulat egy építkezés előtt család számára), vállalta, hogy szerel fel vagy paravánt, vagy függönyt a tálca köré, mert nincsen semmi. Nem biztos, hogy nagy dolog, de úgy is hagyhatta volna, hogy csináljuk meg magunk, ha akarjuk. Az ember az előszobából egy nagy étkezőbe ér (ahol elfér majd a már a felépült házunkba tervezett, és megrendelt étkezőasztal). Az egyik oldalán van a konyha, két, párhuzamos munkafelülettel. A konyhabútor két oldalt ugyan különböző, mert a régi tulajok egy válás során megosztották a konyhabútort, de ez nekem mindegy, jó állapotban van minden. A tulaj pluszba megcsinálja nekünk, hogy a mosogatógép is beköthető legyen. (tja, az úrinő már élni sem tud nélküle!) Az étkező másik oldalán egy hatalmas nappali van, ahonnan egy keskeny terasz visz le az udvarba. A nappali előnye, hogy a jelenlegi nappali bútorunkat is be lehet talán illeszteni, ami nagy szó, mert ide méretre készült, és fogalmunk nem volt arról, mit kezdünk a szekrénysorral költözés után. Ráadásul a lányok játékainak is lesz hely, bőséges játszótérrel, ami szintén nagy előny. Amúgy az egész ház teljesen felújított, szépen ki van festve, padlófűtéses. Az emeleten van 3 szoba, kettőből erkély nyílik szép kilátással a Naszály hegyre. Nem hiszem, hogy sok alkalom lesz, hogy nyugiban ott ücsörgünk, és gyönyörködünk benne, de nem rossz, ha az ember szépet lát, mikor a redőnyt felhúzza. Van fent egy nagyobb fürdőszoba fürdőkáddal, szépen csempézve, és még egy kisebb szoba, aminek nagyon megörültem, mert be lehet egy csomó dobozt ideiglenesen hajigálni oda, és szép lassan ki lehet őket onnan üríteni. A mindennapi életünket a dobozhalom nem fogja zavarni, a szülésig nem hiszem, hogy sokat ki tudunk pakolni. Egy szobában elfér a két „nagy” haramianő, a másikban mi a picivel. Egy marad dolgozónak, vendégszobának. Szóval, tiszta luxus a jelenlegi körülményeinkhez képest. A tulaj csinál még nekünk valamiféle ajtót a földszinten, hogy a gyermekek ne mászkáljanak fel állandóan az emeletre.
Az udvar is rendezett, a tulaj az öntözőrendszert is megcsinálja még, hogy azzal se legyen gond. Jövő héttől bármikor költözhetünk. Konkrét tervünk nincs, az tuti, hogy én a két csajszi mellett nem tudok napközben sok mindent csinálni, Janinak rohangálni kell sokat a hét elején, plusz még ultrahangra is el kell menni. Csütörtökön és pénteken szabin lesz, úgyhogy a költözés nagy részét ebben a négy napban fogjuk megcsinálni. Jó lenne kiüríteni a lakást hét végére.

A másik dolog, hogy felhívtam a diósjenői óvodát, hogy mennyit változtat a helyzetünkön, hogy nem rendelkezünk helyi címmel egy ideig. Elvileg nem gond, volt már bejáró gyerekük. Aztán kérdeztem, hogy nagy gond lesz-e, ha időnként csak 3-4 napot jár Kinga oviba. Az itteni ovinkban ez nem volt gond, egy-egy napot szülő igazolhatott, hiszen nincs Kinga 5 éves, nem a kötelező egy óvodai évében jár. (Megjegyzem, talán még örültek is az óvónők, ha kevesebb gyerekre kellett vigyázni) Azért kérdeztem meg, mert nem biztos, hogy minden nap át tudunk vele járni. 12 perc ugyan az ovi a háztól, de autóval és a 2-es úton. Ha nekem nem lesz még autóm, akkor tudjuk vinni, ha Jani otthon dolgozik. Busz van ugyan, de ha mindhárom gyerekkel nehezen fogok egy ideig átbuszozni. Erre már azt mondta a Kinga óvónője, aki a vezető helyettes is egyben, most derült ki, hogy megbeszéli vezetővel, és telefonáljunk jövő héten. Mikor letettem a telefont, már nem tudtam, hogy akkor most mégis van valami probléma vagy mi. Ki ne találják nekem, hogy Kinga nem járhat oviba, mert szívrohamot kapok. De remélem, csak én parázom túl a dolgot. Gyorsan lenyugtattam magam, hogy ha mégis ez lenne a helyzet, akkor is megoldjuk valahogy, hogy járhasson kicsit közösségbe. Mert nemcsak az a lényeg, hogy nekem mennyire lesz könnyű otthon 3 pici gyerekkel, hanem miatta is. Pár napja rendszeresen kérdezgeti, hogy ki jár már oviba, és látszik rajta, hogy hiányzik neki a társaság.

Ma itt voltak nálunk Bencéék, Kinga (volt) ovis társa, legjobb barátja, a két éves húgával és anyukájukkal. Nagyon örült Kinga, nagyon jól eljátszottak, hiába, egy 3,5 éves életében már fontosak a kortársak. A minap ki is jelentette, hogy menni akar oviba, mert Csilla állandóan elrontja a játékát. És ez az esetek 90%-ban így is van. Meglátjuk, hogy alakul az oviügy. Az albi is elrendeződött.

2008. szeptember 4., csütörtök

Albi

Délután tettünk egy kis kiruccanást, és megnéztünk 3 potenciális albérletet. Először Vácon kezdtünk, majd Szendehelyre mentünk át, végül Vácon fejeztük be a körutat.

Az egyikre rábólintottunk, nagyon tetszik, és érdekes volt látni, hogy a lányok önkéntelenül is elkezdtek ott rohangálni, visongani, jól érezték magukat, míg a másik két helyen csak néztek körbe, egyből az ajtó felé mentek volna.

Holnap megy Jani aláírni a szerződést. Ha nem baj, addig nem árulom el, hogy melyik, milyen és egyebek, most már csak babonából sem. Akkor talán már biztos lesz a dolog, és lehet róla beszélni.

Zita

Késő este kimondtuk végre az áment születendő gyermekünk nevét illetően: Zitának fogják hívni. Nem volt semmi harc, vitatkozás. Csak megkérdeztem Janit, hogy akkor lehet-e a Zita, mert kismillióan kérdezik meg naponta, és mindig azt válaszolom, hogy nagy valószínűséggel Zita, de azért még… Nos, nem gondolkodunk tovább, mert ez elég régen eldőlt amúgy is.
A Zita névről ezt írja a Magyar utónévkönyv:
„A magyarba a német nyelvből került, ott a Felicitász becézője, és c-vel ejtik. Az olasz Zita név is c-vel ejtendő, és a hajadon jelentésű zita, citta szóból származik. Ritka. Névnap: ápr. 27.”

Legalább ez is egy újabb biztos pont az életünkben. ::::)))

Kiegészültünk, de feje tetején a világ

Jani rendben megérkezett szombat délután. Ugyan egy órát késett a gép, de így is el tudtunk indulni Debrecenbe, ahogy megjött. Az osztálytalálkozóm elejét lekéstem ugyan, nem tudtam a többiekkel elmenni a gimibe, de a vacsira lazán odaértem. Nagyon örülök, hogy sikerült elmenni, hogy ott lehettem. Nem voltunk sokan, de nem is ez volt a lényeg, hanem, hogy jót beszélgettünk, nevettünk sokat, és végre ismét megehettem nyugodtan egy vacsorát.
Másnap átmentünk Hajdúszoboszlóra strandolni, ahová mamáék is megérkeztek még előző nap nyaralás céljából. Kicsit fárasztóra sikeredett a nap, mert Kinga sokat nyűgösködött, sokára találta meg, hogy mi tetszik neki. Janinak az időeltolódás okozott nehézséget, el is kellett küldeni egyszer aludni kicsit, mert ramaty állapotban volt. Csilla viszont nagyon élvezte a fürdést, az egyik medencében nem is hagyta, hogy fogjam, állig érő vízben menetelt, a mellettünk szóló zenére rugózott, táncolt. Mindenki nagyon fáradt volt, mire hazaindultunk. Azt hiszem, ezzel a strandolással idén le is zártuk a strandszezont, ami minket illet.
Hétfőn délután jöttünk haza Debrecenből, és az igazi izgalmak ezután kezdődtek.
Jani felhívta a leendő albink tulajdonosát, hogy érdeklődjön, mégis milyen ütemben kezdhetünk kiköltözni. Hidegzuhanyként ért a hír, hogy előtte héten pénteken eladták a lakást!!!!!!!!!!!!!! ÉS erről még csak nem is szóltak!!!!!! Júniusban fixáltuk le, hogy megyünk. Augusztus közepén mondták, hogy minden OK, mehetünk. Csak azt felejtették el közölni még júniusban, hogy azért ők tovább hirdetik a lakást eladásra. Azt hittük, hogy a kezdeti dilemma, hogy eladják vagy kiadják a lakást, eldőlt az albérlet irányába. Nem tudom, mikor akartak szólni, hogy nincs lakás, ahová mehetünk. Nekünk innen szept. 15-ig kellene kiköltözni. Nem hallottam, hogy Jani mit mondott a nőnek, mert bevonult a kisszobába, hogy nyugodtan telefonálhasson, de saját bevallása szerint nagyon csúnyát. Meg is kérdezte a nőtől, hogy arra nem gondoltak, hogy velünk mi lesz (legalább szólhattak volna)? Válasz: Ja, háááát, ők arra nem gondoltak.
Jó, Először nevettünk, ilyen nincs. Aztán én felhúztam magam, és szerencséjük, hogy személyesen nem kell találkoznunk, mert hivatalos teendő nincs velük, nem tudom, én is mit mondtam volna nekik. Utána a sírógörcs kerülgetett. Mert eddig sem tűnt jó bulinak a terhesség 35. hét elejére tervezett költözés, de hogy nincs hova, hát ez még rosszabb. Végül nagy levegőt vettünk, tenni ellene nem tudunk semmit, inkább próbálunk a tettek mezejére lépni. Csütörtök délután 3 lakást illetve házat nézünk meg, kettőt Vácon, egyet Szendehelyen. Muszáj gyorsan cselekedni. Valamelyik csak jó lesz, bár kicsit még sírok, hogy nem Diósjenőn vannak, távol mind a leendő ovinktól. Így még macerásabb lesz bejárni, de ezt is megoldjuk majd valahogy. Szóval, ez van.
Közben Kinga kezd eszmélni, hogy költözünk. Ma este sokat pityergett, hogy ő inkább ebbe az oviba akar járni, nem akar költözni. Nem lehetett megvigasztalni. Nem lesz egyszerű menet vele: új település, lakás, ovi, újabb kistestvér. Ájjáj. Ebben a nagy bizonytalanságban már csak annak örülök, hogy nem váltottam szülész orvost és kórházat. Legalább ott tudom, mire számíthatok.
Daisypath Christmas tickers