Ez az utolsó budapesti hétvégénk, amikor még viszonylag könnyű szerrel elérhetünk pesti célpontokat.
Elsőként eszembe jutott, hogy el kellene intézni harmadszülött leányunk fülbevaló kérdését. Mindkét lány még a kórházban megkapta a fülbevalóját, most is így tervezem. Kingával már megbeszéltük, hogy az ő elölkapcsos fülbevalóját adjuk a picinek, és ő kap egy „nagylányos” újat. Minekután elméletileg éppen mához egy hónapra születik meg a pici, és a költözés miatt nem sok időnk lesz, jó ötletnek tűnt elintézni a feladatot.
Elsőként eszembe jutott, hogy el kellene intézni harmadszülött leányunk fülbevaló kérdését. Mindkét lány még a kórházban megkapta a fülbevalóját, most is így tervezem. Kingával már megbeszéltük, hogy az ő elölkapcsos fülbevalóját adjuk a picinek, és ő kap egy „nagylányos” újat. Minekután elméletileg éppen mához egy hónapra születik meg a pici, és a költözés miatt nem sok időnk lesz, jó ötletnek tűnt elintézni a feladatot.
Elindultunk hát a Westendbe, menetközben hozzánk csapódott az öcsém is, aki nem messze onnan lakik. Ebédeltünk egyet, majd az első ékszerüzletben le is zajlott a vásárlás. Kinéztem Kingának egy nagyon szolid, pillangó alakú kis fülbevalót. Igen ám, de ő meg kiszúrt egy kék-rózsaszín közepű, szív alakút, és onnantól kezdve nem lehetett rábeszélni az enyémre. Ő nyert, mi meg mellesleg 4000 Ft-ot, mert annyival volt olcsóbb az övé. Szerencsére 25%-os kedvezmény is járt a pici ékszerre, úgyhogy mindenki elégedett volt, elég olcsón megúsztuk. Kinga nagyon örült, és tudtam, hogy nem vette volna fel a pillangósat, pedig nagy kedvence most a pillangó, szeretné, ha az új oviban az lenne a jele, amit persze nem tudok garantálni, és mégsem fogadta el a pillangós fülbevalót. Most szokja, hogy nem szúr-e alvásnál, mert ez már az átdugós fajta. Az ő régi fülbevalóját pedig szépen megtisztítjuk, és várja következő tulajdonosát.
Íme, a szerzemény:
A Westend előtt bementünk egy közeli bababoltba, amit én nagyon szeretek, csak amúgy sosem esik útba. Sikerült beszerezni egy kókuszpólyát, aminek segítségével talán Kinga is könnyebben tartja majd legkisebb húgát. Nem nélkülözhetetlen dolog természetesen, de boldoggá tette Kingát. (Este meg is jegyezte, hogy ő már nem tudja kivárni, hogy megszülessen a pici baba, de meggyőztem, hogy nem túl jó, ha sokkal hamarabb érkezik.) Neki is találtunk vékony, átmeneti sapkát a közelgő őszre (az egyik pillangós, nagyon tetszett neki… no comment), és Pocakzita is kapott egy vékony sapkát, mivel főleg vastag sapkánk van, lévén mindkét lány téli születésű. Itthon a pólyát kipróbáltuk egy játék babával, és olyan jó kis csihi-puhi veszekedés alakult ki a lányok között érte, hogy győztem diplomáciai képességeimet latba vetni! Aztán inkább elpakoltam, hogy még egyben legyen, mire tényleg szükség lesz rá. Amúgy ez az első babakelengye a sapival együtt, amit a pici kapott, de valószínűleg oltári sok mindent nem kell már neki beszerezni. Azért egy pici új neki is járt.
Csilla, amikor éppen megszerezte a pólyát a babával:
Délután elmentünk az Állatkertbe, ami elég felemásra sikeredett. Az elején kibéreltünk egy húzható kiskocsit, amiben tök jól elutaztak egy ideig, aztán vita kerekedett, hogy ki kit húzzon. Annyira elegünk lett, hogy visszavittük a kocsit, még elmentünk megnézni az elefántokat és a zebrákat, de már nagyon fáradtnak bizonyultak, úgyhogy hazamentünk. Nekem nagyon melegem volt, amiatt is, mert hosszú farmerban voltam (a vékonyabb terhesgatyóim kezdik megadni magukat-3. terhességemet szolgálják ki, na, igazán nem meglepő), meg azért érezni a plusz két kilós gyereket és pár kiló súlyfelesleget is. Összességében nem volt egy sikertörténet ez az állatkerti látogatás, de nem sikerülhet minden tökéletesen.
Itt még minden oké, mindenki hepi:
A nagy majomkezek és Csilla:






2 megjegyzés:
Nagyon szép a kis fülbevaló, Timi egyből kitalálta, hogy neki is ugyanilyen kell! :)))
Az állatkert miatt ne bánkódj, vannak ilyen napok...
Hurrá! Zita lesz! Készülj fel egy határozott, karakán, bűbájos tündérpalántára!!! Szerintem szende, csöndes gyerek nem születik Zitának.... :-)
Viszont kaland vele az Élet!
Nem semmi hónap előtt állsz és mégsem tűnsz úgy, mint aki nagyon aggódna! Le a kalappal és jó költözést!
Szilvi és a négy lány
Megjegyzés küldése