2011.03.04
Ez az a nap, amikor Zita születése óta először egyetlen egyszer sem szopizott.
Mert igen, még szopizik.
Noha én másfél éves kora körül már el tudtam volna képzelni, hogy abbahagyjuk (no, meg a testvérek miatt is, akiknek szintén másfél év szopi jutott, fő az igazságosság), de máshogy alakult. Zita ragaszkodott hozzá, a tejem sem apadt olyan gyorsan, mint a másik két lánynál, igaz, most terhes sem voltam. Egy idő után már csak elalváshoz és éjszaka kellett a szopi.
Az éjszakai szopiról kb. fél éve kezdtem leszoktatni, nagyon fárasztott, lehetett érezni, hogy az egész csak megszokás, egy kétévesnek nem kell okvetlenül 3-4-szer szopizni éjjel. Az OK, hogy neki jól esik, jót tesz, de ha anyuka kipurcan tőle, nyilván megoldást kell keresni.
Megtaláltuk, egyszerúen azt mondtam neki, hogy éjszaka, sötétben nem szopizunk. eleinte sokat sírt (sőt, épp' pár napja is kérte éjszakai álmából felébredve, meg is lepődtem, de szóltam, hogy ilyenkor nem, kicsit sírt, én pánikoltam, hogy tényleg sosem lesz vége, de ennyi volt), de folyamatosan megszokta azért az új felállást. A délutáni és esti elalváskor azonban ragyogó arccal bújt hozzám, hogy "Kéjek szopit!" És én adtam, mert szerette, és nem volt teher. Volt egy-két alkalom, hogy valamiért elfelejtette, de ez tényleg egy-két alkalom volt.
Tegnapelőtt nem tudom, mi történt. egyszerűen csak odabújt mellém, én pedig nem szóltam semmit. Este totálisan fáradt volt, megint csak eldőlt mellettem. Ma autózás közben aludt napközben, este pedig szó nélkül mellém feküdt, mikor lefeküdtem az ágyunkra.
nem biztos, hogy véget ért egy korszak, de most nagyon arra mutat minden jel. Kíváncsi vagyok. :)
