nyaralás

No, nem mi megyünk nyaralni, erről idén is, úgy tűnik, hogy le kell mondjunk, mégis lett néhány napunk, ami lazább stílusa miatt felér egy kisebb nyaralással, bár az időjárás pont nem támogatott minket a maximális kihasználásban. Anyósom ugyanis a héten és még jövő héten is szabin van, így szerdán este elvitték Kingát és Csillát, azzal, hogy majd jönnek valamikor. Jó. Beleegyeztem. :) Kinga a héten ment volna élete első napközi jellegű táborába, úszótáborba, amit elhalasztottunk augusztus közepére, mert a kis barátnőjének a nővére, akikkel együtt ment volna úszni hármasban, még mindig beteg (a fülgyulladása nem jött rendbe), így ki tudjuk legalább használni a nagymamai segítséget. Kinga amúgy is már arra vágyott nagyon, hogy sokat aludhasson mamánál, ami most megvalósult. Kicsit aggódtam/aggódok folyamatosan, hogy nem fárasztják-e le anyósomékat (elsősorban a rigolyás korszakát élő Csillára gondolok), de eddig semmi nagyobb gond nem volt. Pénteken Csilla nem akart cipőt húzni, pedig hűvös volt, anyósom ezt elég nehezen viselte, hiába próbáltam nyugtatni, hogy Csilla ilyen, nem kell nagy ügyet csinálni, meg különben is: talán nincs olyan nagy hideg, hogy érdemes lenne küzdeni vele. Ő azért küzdögetett Csillával, valahogy aztán sikerült is elsimítani az ügyet, no, meg a nap is kisütött, lehetett tovább papucsozni. Ma délutáni telefonon keresztüli kérdésemre Kinga határozottan kijelenette, hogy nem akar hazajönni, Csilla a telefonhoz sem jött, csak messziről integetett, hogy biza, ő sem akar! PEdig arra számítottam, hogy Csilla két éjszaka után hazavágyik, de egyelőre jól elvan. És mivel szépen eljátszanak (hiába, nincs ott a kis romboló-huligán hugicájuk), anyósomnak sincs gondja velük, így határozatlan ideig még maradnak. hátjólvan.

ennek megfelelően én szerda este óta egy gyerekekkel lazázok. Bár van néha olyan pillanat, hogy inkább cserélnék mamával, hogy inkább Zitát vigye két napra, mert olyan fárasztó tud már ő is lenni (hiába, lassan két éves, ő is egyre határozottabban akar mindent, de mondani nem tudja, így estére a sok találgatástól is le lehet fáradni). nem akarok viszont panaszkodni, hiszen sokkal egyszerűbb teljes erővel a kisasszonyra figyelni, hogy közben nem kell még két másik csajszi igényeit is kielégíteni. Ráadásul szerintem zita is nyugodtabb, néha bámulatosan hssszú ideig képes elszöszmötölni, könyvet nézegetni. A lazázás már néha uncsi is, komolyan!, sokszor van lelkiismeretfurdalásom, hogy én csak lógatom itthon a lábam egy gyermekkel. Hülyeség, tudom. Ma ráadásul már majdnem "idegesítő" volt az a felkészültség, amivel a hétvégét vártam: Zita alvásidejében, illetve még ébrenlévős időszakában is el tudtam előre készíteni a hétvégi ebéd egy részét, így ma nyugodtan mehettünk ismerősöket látogatni, a hűtőből csak ki kellett venni a kész ebédet, mikor hazaértünk. Ez számomra bámulatos és ritka érzés, jól magamba is szívom és raktározom. :)

Tegnap kint játszottunk az udvaron a csajszival, és hintázás közben már majdnem elaludtam, annyira nyugodt és csendes volt minden, Zita elüldögélt, gagyogott, énekeltünk, én meg hiányolni kezdtem, hogy nem kell közben még ide is meg oda is szaladni, egyéb igényeket kielégíteni. :) mintha nem találtam volna a helyem...

Ebből is látszik, hogy nekem az egygyerekes lét már hosszú távon furcsa. Jól esik most csak egyfelé figyelni, de tudom, hogy ezt csak ideiglenesen tudom elviselni. tudom, hogy egyből visszaáll a rohanás, kapkodás, szétesettség érzése és hangzavar, amint egyesül a csapat, nekem már az az életem. Mazochista vagyok, tudom... :-D De nekem jó így. Tudom.

Kinga névnap 2.

végre eljutok oda, hogy befejezzem a névnapi beszámolót...tulajdonképpen a 2. fordulón nem történt semmi rendkívüli, csak mivel az első rész elnyúlt, nem akartam még ezt is beletömöríteni. No, és hát, átkozott késő is volt, és akkor már harmadik este éccakáztam... :-D De nem baj. Azóta sem aludtam sokkal többet, mert Zita ágyáthelyezése igencsak felbolygatja az éjszakáit (de erről külön bejegyzésben), emellett napközben a lányok nagyon lefoglaltak. Örültem is nagyon kicsit, hogy anyósomék tegnap délután elvitték a két nagyot, most tudok végre szusszanni ismét (és újból takarítani, mert azóta újra megérett rá a ház).

Vasárnap délután Nikit és Arnoldot vártuk, akik szombaton nem tudtak eljönni a népünnepélyre, így nekik egy kisebb fordulót rendeztünk az ünnepségből. Én csak azt sajnáltam, hogy a sütik jó részéből pl. már alig maradt, így nekik az étlap már rövidebb volt, de ez most így alakult.

Vasárnap reggel apukámékkal nyugodtan megreggeliztünk (a nyugodt relatív jelző, a 3 lány mellett ezer éve nem reggeliztünk nyugodtan, de azt hiszem, ez most relatíve nyugodt étkezés volt, legalábbis remélem, hogy legalább apukáméknak az volt :-)),majd reggeli után ők elbúcsúztak.

Én egy rövid porszívózást eszközöltem, illetve egy gyors nappali-felmosást, hiszen még tartott az ünnep, Nikiék is megérdemelték, hogy a hétköznapihoz képest tisztább házba érkezzenek. Koradélután sikerült a fél étkezőt is újból felmosni, mert a hűtőnk a megterheléstől önállósította magát, és az alsó részén leengedte önmagát, így már nem is tudom hanyadjára nyúltam a felmosó vödörért. :-) Ilyen csacsiragyi egy vendéglátás alatt/közben nem volt még a kecó, az tuti... :-))

Estefelé be is futottak a fiatalok, sikerült némi beszélgetést eszközölni, de közben a fürdetést is el kellett kezdeni, így számomra továbbra sem ez volt a legpihentetőbb csevegés. :-P Nikinek adtam néhány babaruhát a lassacskán érkező babának, és míg az emeleten válogattunk, Kinga dolgát végezte az emeleti vécén, és ekkor derült ki, hogy az valahol csepeg. Jócskán beleléptem a vízbe, és szerintem ki lehet találni, mi következett: igen, felmostam az emeleti fürdőt is...mondom én, hogy csillogtunk-villogtunk...

A lányok nagyot játszottak Arnolddal, labdáztak, karikát dobáltak, volt nagy kacaj, Kinga többször is elmondta, miután hazaindultak Nikiék, hogy már alig várja, hogy újra jöjjenek!

Este aztán kidőltem, nem volt erőm pakolni, elaludtam a lányok mellett. jani pakolt valamennyire össze, de nyomai még mindig vannak a hétvégi bulinak, mert hétfőtől kezdve aztán lassabban ment a romeltakarítás vége (a grillrács még mindig beáztatva súrolásra vár pölö). Jó kis pörgős, forgalmas hétvége volt, de nagyon örülök, hogy megszerveztük, örülök, hogy nagyjából mindenki el tudott jönni, és akár holnap újra is tudnám kezdeni az egészet! :-)

Fotók továbbra sem futottak be hozzám ,de nem baj, utólag is lehet publikálni őket.

Kinga névnapja 1.

Most jutok csak oda, hogy beszámoljak a Kinga névnapi bulijáról. A buli után jó ideig takarítottam, majd kidőltem, és kimaradt alvást pótoltam, most végre jöhet némi beszámoló. Képet nem tudok sokat közzétenni, csak a két ünnepelt tortáját (az öcsém 23-án lett egy híján 30), mert én nem tudtam fotózni, de várom a fotósok képeit, ha befutnak, ide is felteszek néhányat.

A buli krónikájához némileg jozzátartozik az előkészület is, mert az sem mindennapi ilyen alkalmakkor. hivatalosan 24 főt hívtunk meg, ebből 20 meg is jelent, 6 gyerekkel, úgyhogy a létszám is igényelt "némi" készülést. Külön öröm volt számomra, hogy apukámék is elutaztak Debrecenből hozzánk az eseményre, el is határoztam, hogy az elkövetkező nyarakon a hagyományt folytatjuk, és Kinga-napon egyesítem a nógrádi és hajdú-bihari rokonságot. Csak remélem, hogy jövő évtől már tényleg másik házban... :-) Rajta vagyunk.

Szóval, a készülődés. Nos, igen. Tulajdonképpen már hét elején elkezdtem készülni, mindenféle apróság számított, pl. hogy lehetőleg ne legyen sok mosnivaló hétvége felé, hogy a rendrakásra tudjak koncentrálni, hogy ha pénteken rövid időre gyerekmentes órákat kapok, akkor meg gyorsan tudjak takarítani (ki volt ez találva, kérem szépen! nem lehet csak úgy, puffnekibulit szervezni...). Hétfőn hagymalekvárt is főztem, amit Virág blogjában találtam egyszer, nagyon véletlenül. Elkerekedett a szemem az ötleten első ránézésre, de végigolvasva a receptet nem tartottam meredeknek, gondoltam, a mostani grilles ételekhez ki lehetne próbálni. Valóban nem lett rossz a "lekvár", szerintem nagyon jól elférnek egymás mellett ezek a fűszerek, az édes és a hagyma íze. Nem tudom, a vendégeknek mennyire tetszett, mert kétségtelen, hogy nem mindennapi étel, de néha új ízeket is ki kell próbálni. Emellett volt természetesen más kísérő is a húsok mellé, nem csak az újdonságnak számító hagymalekvár. Viszont a megbontott üveg hagymalekvár fele hiányzott, tehát bűnrossz nem volt (nekem nagyon ízlik, aki szeret új ízeket kipróbálni, annak melegen ajánlom)

Csütörtökön délután, ahogy erről az előző bejegyzésben beszámoltam, a két nagyobbik mamához ment és csak szombat délelőtt jöttek haza. Ez mindenképpen nagy segítség volt, de ténylegesen akkor haladtam a dolgaimmal ekkor is, amikor Zita aludt, vagy amikor péntek délelőtt a főbérlőnk anyukája elvállalta Zitust majdnem 3 órára. Most lehet, hogy hülyén hangzik, de nekem akkora élmény volt megszakítás nélkül, egyhuzamban kitakarítani legalább a földszintet! (porszívózás, felmosás, no és még néhány dolog is belefért) :)

mivel "csak" egy hűtővel rendelkezünk, nem sok kaját tudtam nagyon előre elkészíteni, egyedül Kinga tortájához sütöttem meg a piskótát még csütörtök délután (azt is már gyermektársaság nélkül, kivételesen nagyon gyorsan). Ennek köszönhetően péntek délután, éjszaka és szombat hajnalban állt össze a gyümölcsleves, friss, vegyes saláta, fejeződött be a húspácolás (a múltkori sikeres miccs-sütés után ismét ez készült, remélve, hogy a vendégeknek is tetszeni fog, illetve gyrosos fűszerrel ízesített darált csirkehús-kolbászkák készültek még, ha a miccs mégsem jönne be valakinek), valamint a torták is ekkorra nyerték el végső külsejüket. Jani is sokat segített, hogy a salátának való rengeteg zöldséget csinos, apró darabokra vagdosta, rengeteg időt spórolt nekem! Emellett még pakolnivaló is akadt (a lányok 3 kicsi rajzasztala még mindig dugig volt papírral, ceruzákkal, szétvagdosott papírfecnikkel, ezt el kellett tüntetni), így csak hajnali fél ötkor dőltem el a nappali kanapéján. Jani aludt Zita mellett ezúttal odafent, ami most fordult elő először, és viszonylag zökkenőmentesen telt az éjszakájuk. nem is tudom, mi lett volna, ha az amúgy sűrűn ébredő Zita visszaaltatásával is eltöltök egy csomó időt...még most is húst pácolnék...De nem, elkészültem, szombat délelőttre már nem sok dolog maradt. Jani hazahozta a lányokat, Kinga örömmel mutogatta a mamáéktól és Ritától frissen kapott ajándékokat, pörgött-forgott az újonnan kapott ruhákban, csacsogtak, meséltek. Eközben megérkezett a másik ünnepelt, Balázs, Pestről, majd a debreceni delegáció is befutott (jobban mondva begördült) kapunk elé. Szegénykéim csak gyümölcslevest kaptak vaníliafagyival ebédre, mert azt már nem volt időm külön készíteni, de mivel finom volt, elnézték nekem, és egész jól bírták a délutáni evészetig (akkor már anyósom és Zsófiék is befutottak gyorsan harapható előételekkel-pogi, fasírt, ribizlis süti). :-) Levesevés után Zita aludni tért, majd rajtam kívül mindenki tiszteletét tette épülő házunknál. Ennél többre idén nem futotta a diósjenői házból, nem is idegesítem magam azon, hogy ez a buli már javában ott lett volna megtartva....

Nem sokkal aztuán, hogy hazaértek, jött az első malőr, amikor már éppen Jani rakta a tüzet a grillsütőn, amikor is Kinga tornacipőt húzott, hogy kimenjen biciklizni (ez még nem volt baj), de valahogy sikerült belelépnie egy macskakakiba (ami amúgy eddig nem fordult elő az udvaro cicáink valahogy ügyesen és diszkréten oldották meg a dolgot mindig, nagy örömömre, csak most nem), majd azzal jött-ment a házban, grrrr (amúgy a cipős jövés-menés is általában elnézett dolog, képtelenség elvárni tőlük, hogy udvarról ki-bemenet mindig levegyék a cipőt vagy papucsot). Jani figyelt fel a büdire, majd gyors nyomozás után megtaláltuk a büdiforrást, eltávolítottuk a lábról és a helyszíntől is messzire, majd kis családomat félreültettem, és újból felmostam a földszintet, az egyik ikeás szőnyeget, amire szintén ráéléphetett Kinga (és amelyet amúgy szépen kimostam pénteken), beraktam újra a gépbe (mikor jöttek a népek, ment a mosógép, pedig mit összeszerveztem, hogy hétvége felé ruhát se kelljen mosni, nemhogy a vendésgés alatt-de azt sem akartam, hogy esetleg a szőnyegbe valami beleszáradjon...). A nemvárt takarítási malőr után elkezdtem sütni kint a fritőzben a sült krumplit, várva a jelet, amikor a faszén megfelelő a hús sütésére, de az csak nem jött. Janinak ugyanis meggyűlt a baja ezúttal a tűzzel, elég szeles volt az idő, és alig talált megfelelő szélvédett helyet, ahol rendesen éghetett volna a tűz. Nagy nehezen felmelegedett a szén, elkekezdtük sütni a húst, de addigra megérkeztek az első vendégek. Ezzel sem lett volna gond, csakhogy a szél ezután is gyengítette a faszén melegét, így a gyrosos husi alapból serpenyőben sült a konyhában, gyorsítás végett. Jani továbbküzdött a miccsel odakint, de az utolsó pár darabot abból is serpenyőben sütöttük. A nehézségek ellenére azért tűrhető időben kész lettünk, nem halt éhen senki, neki lehetett állni enni.

A főfogásokat édességek követték, ezek nagy részét anyósom prezentálta, nagy köszönet érte, majd tortázással fejeztük be az evést.

Kinga tortája a múltkori puncs volt, ezúttal azonban extra (rózsaszín) tejszínhab borítást is kapott, mert nem volt elég a krém (ami persze jócskán éjszaka derült ki, és még szerencse, hogy volt behűtve habtejszín, így éjjel kettőkor-mikor máskor?-bevonultam a gépi habverővel a fürdőbe, ami a legtávolabb van a fenti hálóktól, és habot vertem, rózsaszínűt, persze...). Eredetileg fondant borítású tortát szerettem volna, de nem volt időm előkészíteni kicsit korábban a fondant-t, így ez máskorra tolódik:

Ez itt pedig a szintén legutóbb, Jani szülinapján jól vizsgázott Sport-szelet torta, melyet Öcsém kapott, és talán jobban is fogyott, mint a puncs :-)

Étkezés alatt újfent eszközöltem két gyors felmosást, mert Zsófiék középső gyermeke, Zalán kétszer zuttyintotta ki a baracklevet, amivel az ég világon semmi probléma nem volt, csak vasárnap este lett érdekes, mikor összeszámoltam, hogy péntek délelőttől kezdve hányszor sikerült a padlót valamilyen formában felsikálnom. :)

Este majdnem 9 volt már, mikor elment a vendégsereg, kivéve apukámékat. A gyerekek nagyokat játszottak, Kinga Zorkával alig volt látható, úgy elmerültek a játékban: többek között a még Csilla névnapjára kapott csillámos folyékony kézmosóval sikáltak kavicsokat, leveleket, el is fogyott a maradék kevés szappan, amit először morgással fogadtam, majd rájöttem, hogy felesleges: ez az ő napja volt, ez legyen a legkisebb veszteség! az is jellemezte az önfeledt játék mértékét, hogy Kinga szerintem kétszer pisilni is később érkezett picivel, így volt némi ruhacsere, de egy névnapi buliba ez is belefér. :)

Az esti finálé ismét érdekesen alakult, ugyanis kicsit utolsó pillanatban ugyan, de Zita ágyát átvittük a gyerekszobába, mert ezúttal mind az öten ott aludtunk, hogy apáék birtokba tudják venni a hálónkat. Ez volt a debütáló éjszaka Zita részéről, kíváncsian vártuk, hogy telik majd, hiszen a kiságyban ezer éve nem aludt, hiába egyik oldalon már nem volt rács, és neki volt tolva a mi matracunknak: ő mindig szorosan mellémbújva aludt el, és nem is tágított éjszaka sem. Nos, ahogy vártam, nem nagyon tetszett neki az új felállás, nehezen aludt el, majdnem 11volt, mire le tudtam jönni, és végre én is ettem a kajákból. :)

Negyed 1-ig tesómmal beszélgettem, majd Zita felébredt, akivel fél 2-ig küzdöttem, de nem nagyon aludt vissza. Ekkor nem bírtam tovább, ott hagytam Janival a szobában, és azt hiszem, végül hamar elaludt ezután, és újfent nem volt semmi komolyabb fennakadás reggelig. Én pedig nekiálltam romeltakarítani, megspékelve egy étkező és konyha felmosással (hehe), majd fél ötkor, jó szokásomhoz híven :-P lefeküdtem. Őrült dolognak hangzik, de tényleg nagy volt a kupi, másnap reggel, mikor apukámékkal ültünk volna le reggelizni, rosszul esett volna kapkodni, hogy legyen hely. Így meg úgy feküdtem le, hogy meg is terítettem reggelihez, ezután már tényleg csak ki kellett rakni a reggelit és enni. azért az jó volt. :)

A névnapozás vasárnap folytatódott, de erről a következő bejegyzésben. Ez a bejegyzés is elnyúlt kicsit, no, és késő is lett, ha nem vigyázok, megint fél ötkor fekszem le...

Csend van

Csend van. El sem hiszem.

Zita alszik, a nagyokat pedig Jani elvitte mamához, akinek szerdától két és fél hetes leállás van a gyárban, így vállalta a két nagyobbik Nokedlimet. ott is alszanak, és majd pénteken vagy szombat reggel jönnek haza, attól függően, hogy bírják a felek. :-)

nekem rengeteg dolgom a hétvégi nagy családi buli kapcsán (aminek nagyon örülök, félreértés ne essék!), így most megyek dolgozgatni, de végre nyugodtan tehetem mindezt. Ez nálam nagy szó. felfoghatjuk úgy is, hogy nagymami szponzorált nekem egy névnapi kerti partit, amiért hálás vagyok.

A dolgozgatás mellett pedig élvezem a csendet. És saját gondolataimat. vagy netán beteszek egy cd-t, és azt. Jó érzés kicsit fellélegezni.

Kinga névnapi ajándéka

Csak szombaton lesz Kinga névnapja, de ma megjött az ajándéka. Nem vártam szombatig, hiszen most remek az idő, lehet strandolni, most tudják használni.

Kingáé a nagy delfin, mert ő már fel tud jönni a víz alól, ha lecsúszik...

...Csilláé a sárga úszó "deszka", mert Zsófiéknál tetszett neki, és némi vigaszajándék neki is dukál. :)

Egy a "bajom": ha még Zita úszógumiját is betesszük, teltház lesz, kicsi lesz a medence...Apa, új medencét kell vennüüüünk!!! :-)))

Délutáni fürdés

Megírtam a kicsit panaszkodós hangvételű bejegyzést a nagy hőségről, de pont utána délután egy kicsit elviselhetőbb lett az egész. Nem csökkent a hőmérséklet (sőt, itt bent továbbra is 29 fok van), de Zita is hajlandó volt vízbe szállni, ami melegedett valamennyit:

Először apuka felügyelt, nagy-nagy "kínszenvedések" árán :)

Majd amikor ő már megunta Zita sivítását, akkor én váltottam. Zitának ugyanis valahogy sehogy nem volt jó (már nem tud mit csinálni ez a gyerek jó dolgában!), hol ki akart menni, hol nem, hol jó volt az úszógumi, hol nem. Most már nem ér le a lába, hogy Jani meghegesztette a medencét, magasabb lett a víz. lehet, hogy ez zavarta, de azért volt sok kacagás is. :)

Mindegy, a lényeg, hogy sikerült kicsit lehűlni, mert még frissítő hőmérsékletű a víz, a lányok sem fáztak benne, kivéve talán Zitát egy kis idő után. A fürcsi után tényleg higgadtabban lehetett mindent elviselni, amihez talán a lassan lenyugvó nap is rásegített.

Mindezt azért írtam le, mert így igazságos. Ha a nehézségekről írok, akkor úgy illik, hogy a könnyebb pillanatok is lejegyzésre kerüljenek, sőt! És ez most mindenképpen kellemes élémény volt, ha nem is szenzációszámba menő program.

hőségben

Azt hiszem, eljött az az idő, amikor ki kell jelenteni, hogy a nagy nyár is kicsit fárasztó kezd lenni. Isten ments, hogy emaitt hirtelen télért kiáltsak, nem, dehogyis, de ez az egész, ebben a formában már nem annyira buli.

Jelenleg úgy állunk, hogy ablak csak éjszaka van nyitva, illetve árnyékos oldalon még délelőtt kicsit, de onnantól már csak meleg levegő jön be. A hálószobáink keletre néznek, reggel záródnak az ablakok, redőnyök szorosan lehúzódnak, és késő délutánig úgy is marad. Legnagyobb gondom a teraszajtó, ami szintén keletre néz, de ezen keresztül járunk ki az udvarra. Kívülről csak macerásan, a belső kilincsre akasztott szalaggal lehet behúzni, amit én meg is szoktam tenni, de a lányok nem nagyon. így aztán innen árad be némi meleg a házba, de azért igyekszem zárogatni lelkiismeretesen az ajtót. Ma például az első, bejárati ajtón jártunk ki, mert már irdatlanul meleg volt a terasz felől, és mivel nem akartam, hogy a nehezen tartott földszinti 28 fokból 30 legyen, elöl kezdtünk el közlekedni. Ami persze nagyon kényelmetlen, de most ez van. Ilyen óvintézkedések mellett a földszinten tartjuk a 28-29 fokot, az emeleten estére örülünk, ha "csak 31 van. A héten a hálószobai ablakokról levettem a fényáteresztő függönyt, és felszereltem a még a pesti lakásunkban használt sötétítő függönyöket, így éjszaka teljesen ki tudjuk nyitni az ablakokat, redőnyöket felhúzzuk, de mégsincs teljes világosság. Persze nagyobb fény jön be azért, ezért Zita is felébred 6 és fél 7 között, szemben a korábbi fél nyolccal. ÉS ha azt vesszük, hogy mostanában, pont a meleg miatt, fél 10, 10 felé alszik el este, akkor nem nagyon alussza ki magát. Emiatt és a hőség miatt aztán roppant nyűgös délelőtt, ami jól igénybe veszi az ember idegeit, azokat az idegeket, amelyek már szintén aléltak "kicsit" a melegtől. Egy rokon megkérdezte minap, hogy miért nem veszünk egy mobilklímát, amivel kicsit hűvösebb levegőt tudnánk az emeleten csinálni, ha más nem, alvás idejére. Nem 20 fokos hideget, elég egy lájtos 26 fok is. Ez a hűvös utána pedig lefelé is szállna a földszintre, így ott is hűtenénk kicsit a levegőt. Ez persze jó lenne, de egyelőre annyi kiadásunk van az épülő ház miatt is, hogy ez sajnos nem megy. Meg sajnálunk is már erre a házra költeni, a miházunkban már a légbefúvásos rendszer fogja nyáron befújni a hűvös levegőt a föld alatti csövekből. Nyami.:-)

Itt jön a másik nagy problémánk, ami miatt nehezebb elviselni ezt a meleget: mégpedig, hogy egy faluval arrébb ott áll a majdnem kész házunk, egy gerendaház, aminek a hőtartó-hőátengedő tulajdonságai sokkal jobbak, így egy hete is, amikor dél körül kint voltunk, a hálószobákban 23 fok volt...Most már lehet, hogy 25 vagy 26 is van... A halószobák falát nem süti nap, északra néznek, azonkívül éjjel, mikor hűl a levegő, a fa falak is gyorsabban hűlnek. Márpedig itt, vidéken, azért éjszaka jár a levegő, az erdő mellett fekvő miházunknál különösen, tehát, ha a ház is "együttműködne", egy éjszaka folyamán is sokat lehetne javítani a körülményeken, mint ahogy a mostani ház ezt nem "teszi": a téglafala csak melegszik, melegszik, éjjel pedig szinte semmit nem hűl. Ma reggelre, nyitott ablakoknál 28.5 fokról csökkent egy fokot a hőmérséklet (wow!) az emeleten 31-ről 29-re. Ez az egész csak fokozódik, egyre rosszabb. Tudjuk, hogy ezerszer jobb a helyzet még így is, mintha a pesti társasházban laknánk, de irdatlanul nehéz a helyzetet elviselni, ha belegondolunk, hogy milyen kulturált körülmények között vészelhetnénk át ezt az időjárást (is) a saját házunkban.

Ezért naponta többször mondok magamban cifrákat a kivitelezőre, ami semmit nem segít, de én legalább kieresztem magamból a gőzt. Nem sokat abból sem, de valami. Jó lenne valahogy nagyobb türelemmel viselni ezt az egészet, hiszen intéződnek a dolgok, csak lassan. De talán kicsit indokolt, hogy türelmetlenek vagyunk, ha azt vesszük, hogy négy hónapja ott lakhatnánk, és még lesz ebből több is. Mindegy.

Aztán ott van a medence, ami szintén nagyobb előny a társasházi élethez képest. Ebben főleg a gyerekek találnak menedéket, és már ez is valami, sőt, sőt! Most már talán majd néha én is bemehetek, hogy Zita is hajlandó volt bejönni velem a héten, és még élvezte is eddig mi kint főttünk a medence mellett, tehát én annyit nem profitáltam még belőle. A medencével csak annyi a gond, hogy éppen szüneteltetni ill. korlátozni kell a fürdést, mert csütörtökön le kellett ereszteni a vizét, mert a bő egy hónap alatt, mióta áll a medence, teljesen zavaros lett a vize. Hiába minden algaölőszer és klórtabletta, elhasználódott. Több oka is lehet: a fűzfa szemetelése, ami alatt áll a medence, máshova nem tudtuk tenni, és bár takarjuk rendszeresen a medencét, csak hullik ezerrel ennek a fának a levele, illetve a kis virágai; az idén több ezer belefulladt muslica boldogít minket (tavaly nem is voltak itt ezek a pici rovarok, hogy most honnan kerültek elő és ennyien, nem tudom), amiket halásztunk mi teljes erővel, de túlerőben voltak. Aztán a vízforgató sem egy nagy teljesítményű valami, ilyet csak a nagy medencékkel adnak együtt, az sem tisztította igazán a medencénket. így leeresztés következett, és ha már így alakult, Jani megigazította alatta a talajt, úgyhogy most már egyenes, első felépítésnél nem lett igazán vízszintes. Szép tiszta lett a víz, csak hideg. Csütörtök óta 22 fokról már 26-ra melegedett, de még fáznak benne a lányok, bár kétségtelen, hogy frissítő ebben a fázisban a medence vize. Zita sem bírja nagyon, így az ő fürdésével is várunk picit, bár, amilyen meleg van, sokáig nem kell majd. Mehetnénk éppen strandra is addig, de valószínűleg kismillióan vannak, ahhoz pedig nem sok kedvem van.

A héten gondoltam arra, hogy nem is lenne olyan vészes ez az egész, ha a beárnyékolt szobában csak feküdni kellene, akkor egész jól ki lehetne bírni. A három leányzó mellett azonban tegnap is csak délután tudtam pár percre leülni, totál kitikkadtan, szakadt rólam a víz, és semmi másra nem vágytam, mint egy kellemes zuhanyra. Amit aztán este 11-kor meg is kaptam... :-)

Úgyhogy sok millió honfitársunkhoz hasonlóan mi is kicsit nyűgösen viseljük a meleget, de ettől függetlenül hálát adok az égnek, hogy nem egy panelrengetegben töltjük most az időt, vannak emlékeim, hogy az milyen nehéz. No, és hát az is reményt ad, hogy jövőre már tényleg a miházunkban "nyaralunk", ahol tényleg kellemesebbek lesznek a körülmények. Reméljük. Tavaly nyáron azt ígértem egy barátnőmnek, legalábbis úgy emlékszem, hogy idén már jöhetnek hozzánk nyaralni az erdőszélre. Nos, jövőre már tényleg betartjuk az ígéretünket! :)

(a kép fent Zita keresztszüleinél készült csütörtökön, ahová ismét átmentem a lányokkal, mert Jani itthonról dolgozott, ott pedig nem volt ideiglenes medenczárás, csobizhattak a lányok-amit Kinga meg is tett, Csilla nem akart nélkülem bemenni, és mivel Zita nem akart bemenni, és mással sem volt hajlandó kint maradni, én sem tudtam)

Miházunk mostanában-képekkel

Nem írok mostanában a házunkról, mert továbbra sem kezdődtek el a kijavítási munkálatok. Nem is nagyon akarok egyelőre írni a háttérmunkáról, amit Jani végez annak érdekében, hogy elkezdődjön megint minden, csak megint valami biztos lesz. hivatalos úton zajlanak az események, szitkozódunk nagy magyar bürökrácia lassúsága miatt, a nyári szabadságolások miatt, egyelőre kicsit minden összejött. Csak várni tudunk, bízni benne, hogy egy cseppnyi szerencsénk csak lesz, hogy valami csak elintéződik hamar, mert most éppen olyan ügyintézések folynak, aminél gyorsítani nem tudunk semmit. Kitűztünk egy költözési időpontot, ami tartásához most jó adag szerencse kell. Nagyon nagy adag szerencse. Én szoktam az elkeseredettebb lenni, de az nem azt jelenti, hogy feladtam az egész tervünket, hogy beköltözünk a házba, csak talán én többet vagyok itthon az albiban, így jobban is érintenek a hibái, ami miatt nehezebbek a mindennapok. No, és hát már Kinga is érzékeli kicsit a gondokat, ő is várja a költözést, neki is jót tenne a saját szoba, nagyon szeretne nagy homokozót, mert a szomszéd épp' most rak össze egyet a másfél éves ikerlányainak, és nehezen fogadja el, hogy itt, most nekünk nem lehet ilyenünk, mert nem éri meg befektetni. Komolyan, ha tavaly tudjuk, hogy még ezt a nyarat is itt töltjük, akkor csinálunk nagy homokozót is. a fene gondolta volan... :( Arról nem is beszélve, hogy továbbra sem tudom, hol kezdjük az ovit ősszel, nem bírok zöldágra vergődni ez ügyben, idegesít a bizonytalanság, de ha elhúzódik a költözés, akkor nem éri meg átjárkálni Jenőre. Egyelőre nem mondtam semmit a két oviban, hol kezdünk, de augusztusban már el kéne dönteni.

Nyomasztó a rengeteg kiadás is, pl. most is kb. két nagycsaládos nyaralásnyi pénzt vagy talán egy szép nagy ülőgarnitúra árát adjuk ki mindenféle ügyintézés, hivatali munkadíjak címen. És mi meg várhatunk munkájuk eredményére heteket...

És ez csak egy a sok, nem is, rengeteg plusz költség közül, ami már felmerült, csak azért, mert sikerült egy trehány vállalkozót kifognunk... Január vége óta állnak munkák, fél éve...Más cég ennyi idő alatt átad szinte egy teljes gerendaházat...Jól beleválasztottunk. Rossz érzés.

szoktunk rendszeresen kijárni a házhoz, körülnézünk, amit egyrészt muszáj is megtenni, másrészt jó érzés is kimenni. Ugyan belevegyül egy csomó bosszúság is, hogy már itt lakhatnánk hónapok óta, de azért jó látni a házat, és jó továbbra is tervezgetni az ottani életünket.

nem sok a változás a nappaliban:

Az udvaron nő a gaz, vagy le kellene már vágni vagy vágatni, az egyik sok idő, a másik sok pénz, Jani ereje minden téren véges

Az oldalsó tornác

Jövőre itt fogunk ücsörgni, teázni, kávézni, eszegetni, beszélgetni, most már komolyan!! :)

Másik oldalról

Az udvar kicsit romosabb része-jövőre ez is szebb lesz, most már komolyan!! :)

hátul is csak a nagy, elhagyatott gaz, a fürdő ablakáig felér, no, de jövőre! :)

Udvar és a szomszédos, madarakkal teli erdő :)

Az út mellett álltam, velem majdnem egy szinten a gazok--nálam magasabbak voltak... Ez a rész önkormányzati terület, már nem telekrész, de van egy olyan sejtésem, hogy jobban járunk, ha mi irtjuk ki gazt. És ezt nem jövőre...

Még mindig kicsit Visegrád

Most kaptuk nemrég ezt a fotót Fidótól, aki a telefonjával csinálta a képet, kicsit homályos is, de a lényeg látszik. A képnek a címe: Ez az igazi lovag

Fidó csak annyit fűzött hozzá az egészhez, mikor látta, hogy milyen nyűgösek a lányok vagy egy részük, mennyit bajlódunk azzal, hogy kitaláljuk, mi jó nekik: "Jani, te nem is bátor vagy! Vakmerő!"

Lehet, hogy igaza volt, mindenesetre Jani tényleg igazi lovag is volt. Lovag és hátasló egyben. :-)))

Fidó, köszi a képet!

Azért elképzeltem tegnap...

...hogy milyen lett volna, ha véletlenül, netalántán, esetleg, az előbbi bejegyzésben leírt kirándulást gyerekek nélkül tettük volna meg. Netalán, esetleg, totál véletlen... :) Mert megérintett a hely "szelleme", a hangulata, varázsa, és mert átkozott régen kirándultunk Janival kettesben.

Mindent jelen időben írok majd, hogy ne kelljen annyi 'volna'-t írni. De mindenki tudja, hogy feltételesben, álmodozó módban kell érteni az egészet.

Na, szóval. Reggel bemegyünk Vácra, letesszük az autót. Felülünk az első Visegrádra tartó hajóra, gyönyörködünk a látványban, fújja a szél hajunkat, üdítőt szürcsölünk, és közben szeretettel gondolunk három leánykánkra, akik vannak nekünk, és hálával a felvigyázóra, aki vállalta a nagy bébiszittelést. Hős ő, akárki akármit mond is! Jó, hogy vannak nekünk, de jó, hogy kis időre csak ketten vagyunk.

megérkezünk Visegrádra, beülünk valamilyen programra, nem kell félbehagyni pisilés, uantkozás, nyűglődés miatt, élvezettel végignézzük, szívjuk magunkba a kultúrát. :) majd felsétálunk a Fellegvárba, gyönyörködünk, nézelődünk, majd harapunk valamit, valahol. Rengeteg étkezde, színvonalas gyorsbüfé van, lehet valami finomat találni. vagy, mivel kivételesen nem a lányok kütyüire kell költeni (amit amúgy szívesen teszünk, hiszen ez a dolgunk, ők már a legfontosabbak), lehet, hogy bevállaltuk volna az 1000 forintos "királyi" kürtős kalácsot is, aminek az ára talán a legborsosabb volt az egész kirakodóvásárban, 5 métert ugrottunk hátra ijedtünkben, mikor megláttuk az ártáblát, és mint pestises helyet, kerültünk jó messzire tőle, nehogy észrevegyék a lányok. Tegnap, de most ők ugye, nincsenek itt. :)

Ha nem éppen egy gyors büfében eszünk, akkor bele-belekóstolunk abba a sok guszta édességbe, amit a kirakodóvásárban kínáltak, nagyon guszták voltak, de gyerekek mellett épp' ha fél szemmel láttam őket (éljen a fogyókúra!). És mivel van valami a pocakunkban, végigböngésszük a kirakodóvásárt, választunk valami szépet a lányoknak és magunknak is, nyugodtan, megfontoltan, nem elkapkodva. vagy megjegyezzük, ami tetszett, és majd még visszatérünk, ha most nem tudjuk megvenni.

A séta, a sok ember és a meleg miatt biztos elfáradunk, ezért beülünk valamelyik hangulatos étterembe, amiből rengeteg volt arrafelé. Eszünk egy jót, majd felülünk egy visszatartó hajóra, innentől majdnem ugyanaz mint amivel kezdtem az elején, kiegészítve azzal, hogy az üdítő szürcsölése és a táj csodálása mellett az élményeket is feldolgozzuk. Vácon autóba ülünk, és az élményektől még mindig csendesen hazaautózunk. Vagy a lányokért, akiket örömmel látunk viszont.

A bébiszitter meg minket, aki, amint hazaindultunk a lányokkal, végre le tud ülni nyugodtan enni. :) ÉS titkon reméli, hogy sokára lesz megint hasonló esemény. :-)

Otthon odaadjuk a vásárfiát, mesélünk, mesélnek, gyönyörködünk bennük. Örülünk, hogy vannak nekünk, de örülünk, hogy elértük azt az időt, amikor icipicit nélkülük is tudunk programot szervezni.

Én nem is értem, miért törnek rám folyton ezek az ábrándos képek! Talán mert Visegrádon tegnap tényleg kellemes volt, magával ragadott a hely, nem tudom...

Vagy mert már tényleg borzasztóan vágyom egy ilyen napra. Titkon (leszámítva, hogy megírtam a világnak is a blogban...), esetleg, netalán, ha. Egyszer úgyis összejön, addig meg cipeljük önként vállalt édes "terhünket".

Most pedig lassan ülünk autóba, és megyünk a lányokért mamához (a két nagyért), mert ha gyerekmentesség és kirándulás nem is jött össze, kicsit csendesebb lett a ház pár órára, ami alatt leírhattam vágyaimat! Minimális házimunka, alvó legkisebb, láblógatós blogírás...Apának meg lesötített szobában nyugalomban F1 nézés...Ez is valami, na!! :-)))

Visegrádi Palotajátékok

Csütörtökön megemlítette Jani egyik barátja, Fidó (becenév), hogy egy ismerős családdal elmennek a visegrádi Palotajátékokra, szintén háromgyerekes családostul, lenne-e kedvünk velük tartani. Naná, hogy lenne, mondtuk mi, bár sejtettük, hogy minden programot nem fogunk tudni megnézni, sőt, lehet, hogy csak egy séta lesz belőle, ettől függetlenül megért egy próbát. Szombat délben dőlt csak el, hogy délután megyünk, és bár a másik családnak közbejött valami, Fidó eljött, hogy találkozzon velünk.

A kirándulás izgalmasan kezdődött a lányok számára, hiszen Vácnál átkompoztunk Tahitótfaluba. Két éve tettük ezt utoljára, Leányfaluban voltunk strandolni, akkor még Zitapocakosan. :)

A kompozás a legkisebbnek is tetszett, mutogat is apának rendesen:

A Naszály a távolban a mészkőfalaival. Ha ezt a hegyet megkerüljük "balról", ott lakunk mi. :)

A távolodó váci Bazilika (teteje)

Dunán

Nekem nagyon gyorsan elrepült ez a pár perc, míg átértünk, legszívesebben hajóra szálltam volna, hogy Visegrádig azzal menjünk (és bár lett volna rá lehetőség), a három lánnyal ezt most nem vállaltuk.

Visegrádon nehezen találtunk parkolóhelyet, de végül csak sikerült, a Fő utcától nem is olyan nagyon messze, ami köré lényegében minden program és néznivaló tömörült. Zitát egyből a hátihordozóba ültettük, ahol jó ideig elvolt, a hordozó jól vizsgázott élesben (múlt héten vettük, friss szerzemény)

Jó ideig nyugalomban sétáltunk a Fő utcán lévő kirakodóvásárban, amiról azt hittem, hogy egy-két árusból álló valamicske lesz, ehhez képest az a hosszú utca tele volt nagyon klassz dolgokat árusító pavilonokkal, csupa hasznos és értékes, egyedi dolgot is lehetett volna vásárolni, ha tudtunk volna igazán nézelődni. A lányok miatt azonban nem álltunk meg tüzetesebben szemlélődni, ami olyan szempontból előnyös, hogy nem is költöttünk... :) azért így is ment el pénz, mert a lányoknak venni kellett dolgokat, mindjárt az elején Kinga megkívánta a jégkását, de mivel megálltunk, Zita is ki akart szállni. Innentől kezdve nagyon nehéz volt Zitával. Hol én cipeltem, hol Jani, aki az időközben elfáradt Csillát tette a hordozóba. Csilla még belefér a súlyhatárba, ez nem volt gond, és ő szívesen is ücsörgött bent. Neki nem is volt hangja, és ugyan cipelni kellett, legalább nem volt nyűgös. De hát ezért vettük a hordozót, ugyebár.

Találtunk lovaglási lehetőséget, amit ki kellett használni:

Volt mindenféle finomság, ínyenc és látványos dolog, de mi csak néztük és fotóztuk:

A vásár egy része a hömpölygő tömeggel, ami egyáltalán nem volt vészes, nem taposták az emberek egymást, lehetett nézelődni (aki tudott :) ), délutánra már nagyrészt árnyékban is volt az utca:

Papírárus--egy ilyen helyről van két cicás és egy lovas képünk, mivel Zita teljesen eksztázisba jött a lovaktól (leendő szobáikban biztos helyet kapnak a falon, igaz, Zitáé már kicsit leharcoltabb állapotban van, de még nincs komoly baja)

A séta elején csatlakozott hozzánk Fidó, sétáltunk egy ideig, időnként megcsodáltuk a tömegben elvegyülő jelmezes színészeket, de mivel Zita nagyon nyűgös volt, feladtuk. nem igazán tudom, mi volt a baja, vagy sok volt az inger, mindent meg akart nézni, vagy melege volt, nem tudom. délután aludt itthon eleget, enni is evett, ivott is, de valahogy nem tudtunk a kedvére tenni. Ha vittük az volt a baj, ha sétálni hagytuk, elsodorták az emberek, de a hordozóban is visított. Kinga is elfáradt a végére, bár ő szinte szó nélkül sétálgatott, néha emlegette az itthoni medencét, melege volt kicsit.

Nem kicsit megfáradva értünk vissza a kocsihoz, és én csak azon törtem a fejem, hogy miért nem volt igazán sikeres a kirándulás.

A megoldás az lehetett, hogy Zitát nem kellett volna vinni kicsi volt még ehhez a programhoz. Talán ez lehetett volna az első alkalom, hogy hosszabb időre mamával marad, ha csak ő van egyedül ,akkor mamának sem olyan megterhelő. Csakhogy későn tudtuk meg, hogy mama mégsem dolgozott szombaton, nem volt idő a Zita-felügyeletet megszervezni.

A másik probléma a tévhit volt, hogy a lovagi játékokat a lányok nem bírnák végigülni. Úgy gondoltuk, hogy fárasztó lenne nekik még a melegben ott ücsörögni, igaz, a programba Zitát is "bekalkuláltuk", vele tényleg nem lehetett volna. Ezért csak a játékokon kívüli egyéb programokkal terveztünk (korhű játszóházat is írtak a szervezők a programba, de az nem készült el, ez bosszantott is, mert kívülről jól nézett ki). Azt viszont nem tudtam, hogy én Zitával simán találok magamnak nézelődnivalót, sokkal színvonalasabb volt minden, mint vártam. Jani meg beülhetett volna a két leányzóval, és még ha ki is kell jönniük, valamennyit láttak volna belőle, és ez lett volna a lényeg, a Palotajátékokon ez a nagy néznivaló (a hangokból ítélve jó lehetett, mert ott sétáltunk el a palotakert mellett, ahol a lovagi tornák és játékokat tartották, volt csimmbumm, zenebona, ágyúdörgés rendesen). Ha meg Zita mamánál maradt volna, és csak Csilla unja meg, akkor egyikünk még mindig ki tud vonulni a helyszínről.

egy szó mint száz, kicsit nyűglődés lett a dologból, és nagyon sajnáltam. nem kellett volna, hogy az legyen, de a körülmények sem segítettek minket. gondoltam, hogy lesznek fennakadások, hiszen pici gyerekkel nem olyan a kirándulás mint nélkülük, de hogy szinte végig kínlódni fognak, arra nem számítottam.

A tanulság megvan: Zitát idén még kihagyunk hasonló "bulikból", ha tudunk. Ha megyünk még hasonló rendezvényre egyáltalán. Tegnap sokkal levertebb voltam a sikertelen kirándulás miatt, mára már feldolgoztam valamennyire. No, és hát ezeket a játékokat megrendezik jövőre és azután is, biztos, hogy visszatérünk még! Szép helyszínen színvonalas programok, mindenképpen megéri újrajönni!

A hatodik

Janival pénteken ünnepeltük a hatodik házassági évfordulónkat. Hat éve, és most is péntekre esett ez a dátum.

ezt most csak azért írom ide le, hogy tudjuk, volt ilyen, azonban sokat nem lehet róla írni, mert semmi nem történt.

Kicsit visszaemlékeztem a nagy napra, amit veszettgyorsan szerveztünk le, meggyorsított eljárásban július 2-án kiderült, hoyg egy hétre rá lesz a nagy nap, minél előbb, hogy fel tudjuk venni a hitelt a lakásra (aminek az adásvételi szerződését előző nap írtuk alá). Egy hét volt némi készülődésre, bár sokat nem kellett, mert akkor csak a polgárit tartottuk, majd utána a szűk családdal ebédeltünk egyet egy közeli étteremben.

Beszereztem egy háromrészes fehér kosztümöt erre az alkalomra, amit azóta sem tudtam újra felvenni. Eltelt hat év, azóta még kétszer nőtt meg a pocakom, sok minden változott, de azért remélem, hogy egyszer még rámjön a nadrág és a szoknya is. Addigra a lányok is lesznek akkorák, hogy talán nem lesz fél óra elteltével valami folt a ruhámon (mint tavaly a Nikiék esküvőjén-a frissen vásárolt kosztümkabátomat Zita összebüfizte-nyalogatta, a folt azóta sem jött ki, de persze nincs nagy tragédia, az csak egy ruhadarab),

Mosolyogva gondoltam vissza arra, hogy a fodrásznál majd' leégett a fejem, mert gőzöm nem volt, hogy lehet hűteni a szárítóbúrában a levegőt, és mire a csaj visszajött, addigra már majd' meghaltam a forróságtól. De túléltem, ezen a napon nem lehetett meghalni. :)

Nem sok konkrét dolog maradt meg az izgalomtól az anyakönyvezető beszédéből sem, de azt tudom, hogy szépeket mondott, nem volt hosszú, és hogy mindenki meg volt elégedve. Az a maréknyi ember a családdal együtt, aki el tudott jönni péntek déli egy órára a 15. kerületi házasságkötő terembe. :)

És gyerekpezsgővel koccintottunk, mert Jani és a tanuja is vezetett. :)

Emlékszem, hogy finom volt utána az ebéd, ami egy részét egy "jó dolgozói" kitüntetésem okán kapott üdülési csekkel fizettünk (magyarán a cégem finanszírozta az ebéd egy részét), és arra is emlékszem, hogy a napot már kínzó fogfájással fejeztem be, apukámékat már úgy kísértük a Keletiben a vonathoz, hogy majd' szétment a fejem a fájdalomtól. A nászéjszaka (hm, hm pikáns részletek) aludni sem tudtam-a fogfájástól... :-D

Másnap reggel a fogaszati ügyeleten kezdtünk, ahol felnyitották a fájó fog gyökerét, amelyet klassz gyökérkezelési sorozat követett. vidám volt, nagyon...

Kvázi nászúton apukámékkal voltunk Pécsen sátrazni, kirándultunk, rokonokat, barátokat látogattunk. Négy hónapos Kinga pocakosan még simán mentek ezek a dolgok.

Ez az év (még mindig) nem az az év, amikor kettesben, akár pár óra erejéig meg tudnánk ünnepelni. Pedig most már nagyon nagy lenne rá az igény, hat éve vagyunk házasok, de ezalatt az idő alatt egyszer sem tudtuk megünnepelni. Várjuk, várjuk csendesen azt az időszakot, amikor legalább egy ebéd erejéig mindhárom csemetét másra tudnánk bízni, de azt hiszem, nem jött még el az idő. A gyerekek számának növekedésével ez egyre nehezebb.

PEdig idén már terveztük nagyon, hogy Zita születése óta először "elszökünk" kettesben egyet ebédelni, de mikor megtudtam, hogy mama most szombaton is túlórázik, le is tettem róla. Ha csak a vasárnap marad szabadnak, akkor neki is kell pihenőidőt biztosítani (komoly, megterhelő fizikai munkát végez, nagyon megterheli a szervezetet, ráadásul ő sem húsz éves már, sokszor emiatt is regenerálódik nehezebben). Aztán végül mégsem ment dolgozni, de ezt csak szombat dél körül tudtuk meg, és akkor már volt program. És ugyan a két nagyot ott hagytuk megint a mai nap pár órára, arról végképp le is tettem, hogy Zita is marad esetleg.

Hát, nem is tudom, talán majd jövőre. Vagy azután. Vagy nem tudom.

Mindenesetre pénteken Jani elintézte, hogy itthonról dolgozhasson, így egész nap együtt voltunk. Igaz, hogy ő a dolgozóban dolgozott, de együtt ebédeltünk, délután lazításképpen kicsit fürdött a lányokkal, aprónép nagy örömére, csináltunk ismét egy grillezést, hirtelenjött ötlettől vezérelve. Fénykép sem készült, hiszen tényleg csendeske nap volt. Kettőnk ünnepe ugyan ez a nap, de most ötösben ünnepeltük, ami valahol rendjén is van, hiszen ezért az egészért történt az a Nagy Nap is, a család az értelme az egésznek. Ez volt a cél, amit elértünk, és most együtt örülünk minden minket érintő szép pillanatnak. :)

Mai fotók

Ma készült képek, íme.

Nem is tudom, Miamiban vagy Kaliforniában tipikus jelenség a fürdőruhás görkoris lányok látványa...nem tudom hirtelen, de az biztos, hogy Kinga hozta a "fílinget", és természetesen nem én adtam az instrukciókat, hogyan menő görkorizni... :)

Én is csiniben nyomom:
Csilla pont ma 3 éves és 7 hónapos:
Kinga meg volt 5.5 éves, de ezt már tudjuk :) (az orra nem csokis, a múltkori eséstől lett plezúros)
Macskahajkurászás, a macskák jobbnak látták elbújni a nagy fűben... :)
A ma 21 hónapos Zita-már csak 3 hónap és szülinap... őrület!Legkisebb és legnagyobb tűnődnek:
Délutáni ébredés utáni hancúr közben:
Hancúr teljes gázzal Csillával, aki abszólút partner:
Vidám, kócos :)

Vasárnapi grillezés

Két hete kb. hogy Edith feltette a blogjába a miccsnek a receptjét, ami tulajdonképpen a csevapnak a rokona, és mivel pont akkor merült fel bennem az igény, hogy jó lenne csevapot enni, elhatároztam, hogy kipróbálom a receptet. Első olvasásra nagyon jónak tűnt (és be is vált persze), így nem is keresgettem más receptet. Éppen egy hete vettünk egy kerekes grillsütőt, azt is ki kellett próbálni, és evidens volt, hogy a miccs lesz az első étel, amit rajta sütünk.

A receptet nem írom le külön, mert Edith receptjét követtem egy az egyben, annyi hibádzott csak, hogy korianderem nem volt, de így is finom, fűszeres lett a hús (természetesen a legközelebbi alkalomra pótolom, úgy a tökéletes.) . 1-2 napig sem tudtam érlelni, de majd legközelebb. Annyi gondom volt csupán, hogy nem tudtam pontosan milyen méretű az igazi kolbászka, elméletileg az utasítások szerint jártam el, e szerint ekkorák lettek:

Ha Edith véletlenül látod a képeket, meg tudod nekem mondani, hogy ilyennek kell-e lenniük vagy nagyok lettek?

Megsülni megsültek szépen, szerintem minden jó lett. A külseje picit roppanósabb volt, belül viszont puha, szaftos, bár Janinak nem tetszett, hogy roppan a külseje, nem tudom, hogy ez normális-e. Én élveztem, hogy nem száradt ki, nem volt rágós, hanem jól átsült. Kicsit eltartott, míg megsült, talán mert a faszén nem volt olyan forró, ezért gondoltuk, hogy nagyok a kolbászok, ízre, állagra viszont jó lett.

A másik újdonság a franicia kenyér volt, amit szintén most sütöttem először, Yasmine receptje alapján, igaz, én kenyérsütő géppel csináltam a dagasztást-kelesztést, de nagyon szép tésztát kaptam. Isteni finom kenyér lett, a 3 rúdból úgy kaptam el másfelet, hogy lefényképezzem. :) Jani is csak úgy járt rá, vagdosta a szeletkéket. Nagyon örültem neki, hogy jó lett, ráadásul Graham-liszt és zabkorpa is volt benne, ami ízre nem ütközik ki rajta dominánsan (tehát nem olyan markánsan "reform", így ínyenc családom is simán megette :-D)

Így esett, hogy a vasárnap délután-este sütögetős újításokkal telt, és mind hasznosnak bizonyult. :) Sőt, a kenyérből azóta ma délután újabb adag is készült. :)

Kinga puncstortája

Mivel Ági és Edith is kérték a receptjét a tortának, megosztom mindenkivel a receptjét.

A tészta maga 6 tojásból készült piskóta, ennek most nem írom le a receptjét. A torta egy olyan tortaformában sült, amit eddig nem próbáltam. Jani egyszer ugyanis olyan tortasütőt vett nekem (mikor a régiben állandóan odaégett a tészta), amibe lehet tenni egy kalapszerű betét, és elméletileg ezáltal emeletes tortának nézne ki a torta. Most először sütöttem ebben, de egyelőre nem vált be a dolog. A "kalap" közepébe került ugyanis a legtöbb tészta, a "pereme" vékonyabb lett, és mivel a sütőm sem a legjobb, az jól meg is sült, szárazabb lett, itt-ott le is tört. Nagyon sajnáltam a dolgot, de igazából nem kell elkeseredni, tanultam belőle, hogy több tészta kell így a formába, hogy ne legyen vékony az alsó szintet jelentő része sem a tortának. Legközelebb tudni fogom, és örülök, hogy nem "élesben" próbáltam ki, mondjuk akkor, amikor sok vendég is jön. Ezúttal kénytelen voltam letörni a "karimát", így kb. egy 18 centi átmérőjű tortánk lett csak, amihez a krém is sok lett, de nem aggódok amiatt sem, hogy rajtunk marad a krém: vagy a lányok kanalazzák be magában :-) vagy a levágott piskótadarabokkal együtt poharakba rakom, így kisebb édességetadagokat kapok.

És akkor jöjjön a krém receptje.

Puncskrém

Hozzávalók:

• 2 tojássárgája
• 1 meggybefőttnek a leve, de el bírom képzelni, hogy más "piros" gyümilével is finom, mondjuk eper vagy málna
• annyi tej, hogy a befőtt levével fél literre egészüljön, ez nekem most kb. másfél deci lett
• 1 kevés rumaroma (most csak szemre öntöttem bele, kb. két evőkanál lehetett, de lehet több is, és akkor karakteresebben rumos íze van
• 10 dkg cukor
• 1 főzős puncs pudingpor (én Dr Oetkert használtam)
• 1 200 grammos teavaj

Elkészítés:

A tojássárgákat, a tejes befőttlevet, a cukrot elkeverem a pudingporral, majd állandóan kevergetve sűrű krémet főzők belőle. Ezután hűlni hagyom, néha közben is megkeverem, hogy ne csomósodjon (ha sietek, hideg vízbe állítom a lábast), mert teljesen ki kell hűlnie, hogy a vajjal összekeverve a vaj meg ne olvadjon (én már jártam így párszor, meg is tanultam a leckét, jó ideig nem tudtam a krémmel dolgozni, mert folyós lett :) ).

Míg hűl, a vajat habosra keverem. Én gépi habverővel szoktam csinálni, addig habosítom, míg szép fehér lesz.

Ha a főzött krém teljesen kihűlt, összekeverem a vajjal, és lényegében kész is a krém, lehet felhasználni.

Én csak három lapra vágtam a tortát, megtöltöttem, és mivel maradt bőven krém, kívül is bevontam, rózsákat is nyomtam rá nyomózsák segítségével. A kamrában véletlenül találtam egy doboz Bonbonetti ostyarudat, azokat állítottam az oldala mellé, de nem is tudtam teljesen beborítani, annyi nem volt. Sebaj, a közökbe nyomtam újfent rózsákat. :) Amúgy Kinga és Csilla legfőképp a rudakra hajtott, ha nem vagyunk résen, leeszik a torta oldaláról az összeset. :) És ha belegondolok és újranézem a képet, nem is lett csúnya. Csak azért írtam a tessék-lássék módon díszítést, mert a szülinapi tortákkal rengeteget dolgoztam, ahhoz képest most ezt csak úgy "összedobtam". De mint tudjuk, nem mindig az a jó, ami bonyolult. Meg amúgy is: ez "csak" "félszülinap" volt, nem is volt igazán "hivatalos" a torta. Úgy "illik", hogy az "igazi" torta legyen a munkás, hamár kacifántosabbat akarok alkotni.

A krémről még tudni kell, hogy egy ideje az ilyen krémeket szigorúan teavajjal készítem, mert teljesen már íze van, mint a margarinnak. Tavaly csinált Zita keresztanyukája, Zsófi isteni finom narancsos csokikrémes tortát (aminek azóta megvan a receptje, mármint a krémnek, az az érdekes, szerintem azt is megosztom majd a "közzel", anélkül, hogy nagyon gasztroirányt vennék, bár ez sem baj, mert az annyira finom), én meg csak áradoztam ,hogy milyen finom, de amikor én csináltam, akkor olyan "margarin"-íze lett. olyan nagyon áthatóan cukrász íze volt a krémnek, amiket én a cukrászdákban sem szeretek. Sajnos, nem sajnos, ilyen finnyás vagyok, valahogy azokat a vajas krémeket nem szeretem. A Zsófién azonban nem lehetett semmi ilyet érezni, pedig recept szerint vaj volt benne. Kiderült aztán, hogy ő bizony nem margarint, hanem teavajat használ, és attól van olyan lágy íze a krémnek, hiszen az eleve kicsit tejes ízű. Eleinte azt hittem, hogy ettől jó drága lesz a krém, de kitapasztaltam, melyek az olcsóbb, de finom teavajak, azóta nem sajnálom rá a pénzt, egy krém ennyit megér (krémes sütit, tortát sem sütök gyakran)Én a Cora saját márkás, Winny vaját használom, mivel Jani legtöbbször ott vásárol, de jó tapasztalatom van a Liddlis vajjal is. Ezeknek az ára is megfizethető, nem szükséges nagyon márkás teavajat használni, persze lehet, de az íze így is remek.

Mióta én ezt tudom, minden ilyesfajta krémet teavajjal csinálok. nekem jobban ízlik, de természetesen, mindenki maga dönti el, hogy melyik verzióra voksol. Ja, és aki szereti, tehet mazsolát is a krémbe, én sajnos kénytelen vagyok mindig elhagyni a mazsolát, mert szerintem ötünk közül csak én szeretem, mindenki más antirajongó, de szerintem finom lehet benne.

5.5

Kinga éppen ma 5.5 éves. Ezt természetesen meg kellett ünnepelni! :-)

Az "ünnepelt" lehorzsolt orral (tegnap nagyot esett biciklivel), csapzott, vizes hajjal, mivel éppen csak a torta kedvéért jött ki a medencéből. :)

Puncstorta, tessék-lássék módon, hirtelen talált dolgokkal díszítve


A csalafinta gyertya, háromszor gyulladt újra, hiába volt már ilyenünk, megint volt kacagás :-)