Szilvaszombat Kétbodonyban

Idén is megrendezték Kétbodonyban a Szilvaszombatot, amiről az elmúlt években hallottunk a rokonok révén, akik rendszeresen járnak ki, de még egyszer sem volt szerencsénk eljutni. Én is kíváncsi voltam rá nagyon, kiírás alapján jó kis programnak ígérkezett. A két Nagy már mamáékkal ott voltak szombat délután, amikor mi megérkeztünk. Fotót nem sokat tudtam csinálni, mert nagyon kellett a lányokra figyelni vagy éppen evett valamelyik (vagy pisiltettem vagy körhintázott vagy nyűglődött blablabla... :D), de egy-kettőt ellőttem.

A Szilvaszombat fő eseménye, hogy több sátornál szilvásgombócot főznek (főleg asszonyok), amit meg is lehetett kóstolni "gombócjegy" ellenében (vagy hogy hívták). Sőt, ha jól tudom, versenyeztek is egymással, aki benevezett arra. Itt vannak a pavilonok, futtában készült kép, de azért látszik, miről beszélek; több helyen népviseletbe öltözött asszony is felbukkant:

Zita keresztapukájának az anyukája (huh, ezt csak egyszer kell leírnom, röviden Magdi :-D) is ott főzött a sok asszony között, kevéssel indulás előtt az ő és "csapata" gombócait sikerült megkóstolni, igaz, azt is futtában... :-) És, hát az mennyei volt! Idén már én is kétszer csináltam házilag szilvásgombócot (taps, taps! :) Judit segítségével, aki közzétett Twitteren egy videót, hogyan kell szilvás gombócot csinálni, az alapján készítettem), nagyon finom, puha lett, amit napokkal később is meg lehetett enni némi melegítés után, de a Magdiék gombócai ezen is túltettek! Jövő héten fogunk velük találkozni egy nagy esemény kapcsán, biztos kifaggatom, hogyan lett nekik ilyen finom. Emellett nemcsak simán zsemlemorzsába vagy dióba hempergetett gombócot ettünk, hanem cukrozott darált mákba forgatottakat is, amilyet előtte még nem kóstoltam. Nagyon tetszett, mit ne mondjak, tudtam volna még kóstolgatni! Ha nem lettek volna már nagyon nyűgösek a lányok, vagy talán csak hűvös volt már, nem tudom, mindenesetre elindultunk hazafelé.

A mákos verzió kapcsán apukámra is gondoltam, aki nagyon szereti a mákos ételeket (Apa, remélem, nem baj, hogy lebuktattalak! :) ), el is határoztam, ha egyszer végre hazakeveredünk Debrecenbe, tuti csinálok neki ilyet. Persze elég sok jó mákos receptet találtam az utóbbi időben, mindnél megfogadtam ugyanezt, úgyhogy nem kell majd meglepődni, ha utánfutóval megtoldott autóval gördülünk be debreceni házunk elé, megpakolva mákos ételekkel... :) (amihez előbb másik autót kell keríteni, mert a miénken nincs vonóhorog...hoppá)

visszatére a fesztiválra, volt színpad is, sok-sok fellépővel, jórészt népi együttesekkel, én el tudtam volna nézni őket kis ideig (fellépett a diósjenő néptánc együttes is, egy pillanatra láttam őket, hurrá!), de hát nem lehetett túlzottan bambizni:

Zitus és Kinga lufija:

Csilla a saját lufijával parádézik, aki nem volt hajlandó cipőt húzni (papucsban nyomult a jó hűvös idő ellenére), sírba kergetve ezzel szerintem szegény anyósomat, de ma már felvette, bár nem lehetett könnyű menet mamának:

És megint Zita, a körhinta "huligán", két körre is be kellett fizetni (jó pénzért, persze), eszméletlenül élvezte, én meg a körmöm rágtam, mikor akar hirtelen kiszállni, bár duplán és viszonylag szorosan volt bekötve:

mikor megállt a körhinta, éktelen hangos sírásban tört ki, alig lehetett megnyugtatni, majd elnyammogott egy gombócot, utána egyből derűsebb lett a kis manó :)

Nagyon jól éreztem magam, ahhoz képest, hogy egy tényleg kis falunak a programja, nagyon színvonalas, sokan el is jöttek. mi is összefutottunk sok ismerőssel, de volt akit csak futtában láttam, még köszönni sem tudtam, annyira erősen kellett a lányokat figyelni. És nemcsak az enyémeket, hanem Zsófiék legidősebb gyermeke, Zorka is olykor a felügyeletem alá került (Zalán aludt egy ideig Zekő babakocsijában, utána kómás volt kicsit, Zekő meg még ugye, "nem játszik"), így különösen koncentráltam. Pár hete láttam egy Gyilkos elmék epizódot, amiben pont egy hasonló búcsú vagy karneválszerűségről tűnt el egy nyolc éves kislány, az anyukája mellől rabolták el, pillanatok alatt, és noha tudtam, hogy az egész kitalált történet, olyan borzasztó lett a vége (bár említett kislány előkerült), hogy sírtam is (ha gyerekekről szól egy ilyen történet, az mindig kiakaszt, persze minek nézek ilyeneket...). Elevenen élt bennem tegnap ez az epizód, és noha tudtam, hogy ahhoz hasonló esetek nem történnek minden nap meg csak úgy, jobbnak láttam figyelemmel kísérni minden mozdulatokat. Ha az egyikkel arrébb kellett menni, mindig vezényeltünk egymásnak, ki kire figyel, számoltuk rendszeresen őket, nyilvántartottuk ki melyik felnőttel van. :-)

Jól elfáradtunk, de ez nem változtatja meg a véleményem, hogy jó kis rendezvény volt, és jövőre és szándékozunk menni, talán akkor már csipetcsapat is tovább bírja kicsivel! :-)) ott fogunk nyomulni az esti koncerten is, az első sorban! ollé! :)

Megint eljátszottam

El sem hiszem. Megint megtörtént: ez "azt hittem van még a kamrában belőle, de mégsem", és ott áll a kaja félig készen, és nincs meg az egyik legfontosabb összetevő. De most este fél 11-kor konstatáltam, hogy bizony nekem nincs se habtejszínem, se főzőtejszínem. A habtejszínről tudtam, de tutira biztos voltam, hogy egy nagy doboz főzőtejszín ott figyel a kamra polcán.

éppen szilvás lepényt sütök (a hétvégi kétbodonyi Szilvaszombat ihletése nyomán), Limara receptje alapján, aminek az egyik különlegessége, hogy pálinkás tejszínnel kell sütés előtt meglocsolni a lepényt. nagy nehezen találtunk Janival szilvapálinkát, erre hiába keresem a tejszínt a kamrában...azért ez borzasztó. :)

A lepényt meg kell azonban már sütni, úgyhogy némi tejet, tejfölt kevertem el a pálinkával, és most reménykedem, hogy talán megközelíti az íze a tejszínes verziót. Amit persze úgy tudok majd összehasonlítani, ha egyszer megsütöm tejszínnel is. :) Ezek után nem nyugszom!

Mindegy, ez most így alakult, de holnap első dolgom lesz elmenni egy boltba és venni egy raklap habtejszínt, majd egy raklap főzőtejszínt, biztos ami tuti alapon, de persze csak azután, hogy fél raklap élesztőt is a kosárba tettem (vagy valami óriási bevásárlókocsiba), a múltkori esetemből tanulva. :-)

Most pedig rákukkantok a lepényre, nehogy az egész odaégjen... :)

Vasárnapi grillezés

Két hete kb. hogy Edith feltette a blogjába a miccsnek a receptjét, ami tulajdonképpen a csevapnak a rokona, és mivel pont akkor merült fel bennem az igény, hogy jó lenne csevapot enni, elhatároztam, hogy kipróbálom a receptet. Első olvasásra nagyon jónak tűnt (és be is vált persze), így nem is keresgettem más receptet. Éppen egy hete vettünk egy kerekes grillsütőt, azt is ki kellett próbálni, és evidens volt, hogy a miccs lesz az első étel, amit rajta sütünk.

A receptet nem írom le külön, mert Edith receptjét követtem egy az egyben, annyi hibádzott csak, hogy korianderem nem volt, de így is finom, fűszeres lett a hús (természetesen a legközelebbi alkalomra pótolom, úgy a tökéletes.) . 1-2 napig sem tudtam érlelni, de majd legközelebb. Annyi gondom volt csupán, hogy nem tudtam pontosan milyen méretű az igazi kolbászka, elméletileg az utasítások szerint jártam el, e szerint ekkorák lettek:

Ha Edith véletlenül látod a képeket, meg tudod nekem mondani, hogy ilyennek kell-e lenniük vagy nagyok lettek?

Megsülni megsültek szépen, szerintem minden jó lett. A külseje picit roppanósabb volt, belül viszont puha, szaftos, bár Janinak nem tetszett, hogy roppan a külseje, nem tudom, hogy ez normális-e. Én élveztem, hogy nem száradt ki, nem volt rágós, hanem jól átsült. Kicsit eltartott, míg megsült, talán mert a faszén nem volt olyan forró, ezért gondoltuk, hogy nagyok a kolbászok, ízre, állagra viszont jó lett.

A másik újdonság a franicia kenyér volt, amit szintén most sütöttem először, Yasmine receptje alapján, igaz, én kenyérsütő géppel csináltam a dagasztást-kelesztést, de nagyon szép tésztát kaptam. Isteni finom kenyér lett, a 3 rúdból úgy kaptam el másfelet, hogy lefényképezzem. :) Jani is csak úgy járt rá, vagdosta a szeletkéket. Nagyon örültem neki, hogy jó lett, ráadásul Graham-liszt és zabkorpa is volt benne, ami ízre nem ütközik ki rajta dominánsan (tehát nem olyan markánsan "reform", így ínyenc családom is simán megette :-D)

Így esett, hogy a vasárnap délután-este sütögetős újításokkal telt, és mind hasznosnak bizonyult. :) Sőt, a kenyérből azóta ma délután újabb adag is készült. :)

Kinga puncstortája

Mivel Ági és Edith is kérték a receptjét a tortának, megosztom mindenkivel a receptjét.

A tészta maga 6 tojásból készült piskóta, ennek most nem írom le a receptjét. A torta egy olyan tortaformában sült, amit eddig nem próbáltam. Jani egyszer ugyanis olyan tortasütőt vett nekem (mikor a régiben állandóan odaégett a tészta), amibe lehet tenni egy kalapszerű betét, és elméletileg ezáltal emeletes tortának nézne ki a torta. Most először sütöttem ebben, de egyelőre nem vált be a dolog. A "kalap" közepébe került ugyanis a legtöbb tészta, a "pereme" vékonyabb lett, és mivel a sütőm sem a legjobb, az jól meg is sült, szárazabb lett, itt-ott le is tört. Nagyon sajnáltam a dolgot, de igazából nem kell elkeseredni, tanultam belőle, hogy több tészta kell így a formába, hogy ne legyen vékony az alsó szintet jelentő része sem a tortának. Legközelebb tudni fogom, és örülök, hogy nem "élesben" próbáltam ki, mondjuk akkor, amikor sok vendég is jön. Ezúttal kénytelen voltam letörni a "karimát", így kb. egy 18 centi átmérőjű tortánk lett csak, amihez a krém is sok lett, de nem aggódok amiatt sem, hogy rajtunk marad a krém: vagy a lányok kanalazzák be magában :-) vagy a levágott piskótadarabokkal együtt poharakba rakom, így kisebb édességetadagokat kapok.

És akkor jöjjön a krém receptje.

Puncskrém

Hozzávalók:

• 2 tojássárgája
• 1 meggybefőttnek a leve, de el bírom képzelni, hogy más "piros" gyümilével is finom, mondjuk eper vagy málna
• annyi tej, hogy a befőtt levével fél literre egészüljön, ez nekem most kb. másfél deci lett
• 1 kevés rumaroma (most csak szemre öntöttem bele, kb. két evőkanál lehetett, de lehet több is, és akkor karakteresebben rumos íze van
• 10 dkg cukor
• 1 főzős puncs pudingpor (én Dr Oetkert használtam)
• 1 200 grammos teavaj

Elkészítés:

A tojássárgákat, a tejes befőttlevet, a cukrot elkeverem a pudingporral, majd állandóan kevergetve sűrű krémet főzők belőle. Ezután hűlni hagyom, néha közben is megkeverem, hogy ne csomósodjon (ha sietek, hideg vízbe állítom a lábast), mert teljesen ki kell hűlnie, hogy a vajjal összekeverve a vaj meg ne olvadjon (én már jártam így párszor, meg is tanultam a leckét, jó ideig nem tudtam a krémmel dolgozni, mert folyós lett :) ).

Míg hűl, a vajat habosra keverem. Én gépi habverővel szoktam csinálni, addig habosítom, míg szép fehér lesz.

Ha a főzött krém teljesen kihűlt, összekeverem a vajjal, és lényegében kész is a krém, lehet felhasználni.

Én csak három lapra vágtam a tortát, megtöltöttem, és mivel maradt bőven krém, kívül is bevontam, rózsákat is nyomtam rá nyomózsák segítségével. A kamrában véletlenül találtam egy doboz Bonbonetti ostyarudat, azokat állítottam az oldala mellé, de nem is tudtam teljesen beborítani, annyi nem volt. Sebaj, a közökbe nyomtam újfent rózsákat. :) Amúgy Kinga és Csilla legfőképp a rudakra hajtott, ha nem vagyunk résen, leeszik a torta oldaláról az összeset. :) És ha belegondolok és újranézem a képet, nem is lett csúnya. Csak azért írtam a tessék-lássék módon díszítést, mert a szülinapi tortákkal rengeteget dolgoztam, ahhoz képest most ezt csak úgy "összedobtam". De mint tudjuk, nem mindig az a jó, ami bonyolult. Meg amúgy is: ez "csak" "félszülinap" volt, nem is volt igazán "hivatalos" a torta. Úgy "illik", hogy az "igazi" torta legyen a munkás, hamár kacifántosabbat akarok alkotni.

A krémről még tudni kell, hogy egy ideje az ilyen krémeket szigorúan teavajjal készítem, mert teljesen már íze van, mint a margarinnak. Tavaly csinált Zita keresztanyukája, Zsófi isteni finom narancsos csokikrémes tortát (aminek azóta megvan a receptje, mármint a krémnek, az az érdekes, szerintem azt is megosztom majd a "közzel", anélkül, hogy nagyon gasztroirányt vennék, bár ez sem baj, mert az annyira finom), én meg csak áradoztam ,hogy milyen finom, de amikor én csináltam, akkor olyan "margarin"-íze lett. olyan nagyon áthatóan cukrász íze volt a krémnek, amiket én a cukrászdákban sem szeretek. Sajnos, nem sajnos, ilyen finnyás vagyok, valahogy azokat a vajas krémeket nem szeretem. A Zsófién azonban nem lehetett semmi ilyet érezni, pedig recept szerint vaj volt benne. Kiderült aztán, hogy ő bizony nem margarint, hanem teavajat használ, és attól van olyan lágy íze a krémnek, hiszen az eleve kicsit tejes ízű. Eleinte azt hittem, hogy ettől jó drága lesz a krém, de kitapasztaltam, melyek az olcsóbb, de finom teavajak, azóta nem sajnálom rá a pénzt, egy krém ennyit megér (krémes sütit, tortát sem sütök gyakran)Én a Cora saját márkás, Winny vaját használom, mivel Jani legtöbbször ott vásárol, de jó tapasztalatom van a Liddlis vajjal is. Ezeknek az ára is megfizethető, nem szükséges nagyon márkás teavajat használni, persze lehet, de az íze így is remek.

Mióta én ezt tudom, minden ilyesfajta krémet teavajjal csinálok. nekem jobban ízlik, de természetesen, mindenki maga dönti el, hogy melyik verzióra voksol. Ja, és aki szereti, tehet mazsolát is a krémbe, én sajnos kénytelen vagyok mindig elhagyni a mazsolát, mert szerintem ötünk közül csak én szeretem, mindenki más antirajongó, de szerintem finom lehet benne.