Nyúl az udvarunkban

Az imént széthúztam a sötéstítőt a mi hálónkban, ez az egyetlen háló, ami az udvarra néz, és látom, hogy mozdul valami a fűben. Gondoltam, hogy egy macska. De egyből észrevettem, hogy nem. Egy nyuszi legelészett békésen:

Még egy messzebbről, hogy tényleg a mi udvarunkban van :)
Szökdelve szalad, sajnos homályos lett mert bemozdult, no, és ablak is volt köztünk:
Távozik a még nem kész kerítés fölött:
Kint van:
Ezután elszaladt. Milyen jó, hogy Jani most nem vitte el a fényképezőgépet! :) Reggeli kezdésnek éppen kellemes élmény. :))

Valami állat volt...

Juj, én most olyan izgatott vagyok...

Láttam valamilyen állatot, de nem tudom meghatározni, hogy mi volt...

Már elnézést, hogy megint efféle állatos témával jövök, de most mit csináljak: a vadon szélén élünk, hogy is mondjam, ezt itt természetes. :) No, meg aztán kinek mondjam el hirtelen: két lány oviban, egy alszik, a Zuram még messzebb...Marad a tisztelt blogolvasó közönség. :)

No, szóval: pakoltam éppen a konyhában. Kinéztem a domboldal felé néző ablakon, és abban a pillanatban láttam, hogy valamilyen állat kocog a szomszédos telek felső telekhatárán az erdő felé. Magas a fű, csak a háta látszott. Barna volt, lehetett volna őz, de az nem így kocog, inkább szökellve fut, ha fut vagy sétál, ha "ráér". Lehetett volna kutya is éppen, de én most szeretném elképzelni, hogy talán vaddisznó volt... :) Sosem tudom meg.

De azért én most nagyon izgatott vagyok. :)

Őzikék újra

Mielőtt a mai nap elmesélésébe belekezdenék (remélem, lesz időm, és nem "ébred bele" egy gyermek sem :) ), addig itt van egy-két kép a ma reggeli látványról. azt már írtam, hogy őzeket gyakran látunk a szembenlévő domboldalon. Azóta is rengetegszer láttunk, nem írtam róla minden alkalommal, nehogy már uncsi legyek. :) Pár napja azonban nem bukkantak elő, ezért kárpótlás gyanánt ma reggel ott szaladt három példány is a felettünk lévő ház előtti aszfaltúton. Mire én a gépet előkaptam, már feljebb haladtak. A kép is gyatra lett, de siettem, gyorsak voltak és ablakon keresztül tudtam csak fotózni. Egy őz a kerítésen néz befelé, a másik az oszlop előtt jól látható, a harmadik jobb oldalt a fehér hátsóját mutatja, nagyított képen jobban kivehető:

Egy még a kerítésen kukucskál, a második is feljebb ment, a harmadik már eltűnt szem elöl:
A legutoljára maradt példány:
Nem tartott sokáig, most hamar elbújtak, de annál nagyobb örömet okoztak. :)

És tanulságos volt, hogy miért is kellene minél előbb kerítést csinálni... :D Lehet, hogy a mi udvarunkon is keresztülmentek előtte? :)

Őzek és más állatos esetek

Mert megígértem, hogy ezeket a képeket is megmutatom. És, mert amúgy is fontos jelenség ez életünkben (eddigi életemben nem sűrűn gyönyörködtem vadon élő őzekben, miközben készült a reggeli kakaó és kávé, de most nagyjából ez a helyzet :-D).

A bejárati ajtón kilépve ezt a dombot látjuk, a konyhaablakból is ide látok. Itt, fent látjuk leggyakrabban legelni az őzeket:

ez a példány viszont közel volt, a szomszéd telken a fa mellett balra, pár méterre a házunktól:

Elindul a tőlünk oldalt (is) húzódó erdőbe:

Ezt kicsit később, Csilla szobájának ablakából fotóztam. A kerítésünk oszlopai látszanak az alsó részen:

Észrevett? Nem tudom, de idenéz. :) És, mellesleg a bal alsó kerítésoszlop mellett ott fekszik összegömbölyödve a szürke Gyémánt cicánk is:

Állatok minden mennyiségben. :)

Ez így nagyon klassz, csak a kutyák ne jönnének be a telekre, az idegesít. Tegnap is úgy kellett elzavarni egy kutyát, saját testi épségem kockáztatásával, mert Mózi cicánk kis híján az áldozatául esett. Alig tudott egy vékony fán megkapaszkodni, majd leugrott, kergetőztek két kört, egy rakás fára felmászott a macska. Ekkor nekem indulni kellett a lányokért az oviba, nem tudtam maradni, bíztam, hogy ügyes lesz a cica, és szerencsére a kutya eljött velem. Megúsztuk a kalandot. Azért nem vagyok elkeseredve, mert a kerítésanyag már megvan, csak kicsit enyhébb időnek kell jönni, és "csak" fel kell rakni. Novemberben már ez is napirenden volt (mint ahogy a kerítésoszlopok bekerültek, mutatja, hogy rajta voltunk a projekten, csak leesett a hó...és onnantól kezdve nem lehetett kint dolgozni).

A teraszunk védett a kutyáktól, elkészült végig a korlát, és a második héten, hogy itt laktunk, a fiúk csináltak egy kaput is, így a lányok sem mennek ki olyan könnyen (Kinga és Csilla ki tudja nyitni, de szépen megértik, ha kérem, hogy ne nyissák ki, mert nem akarom, hogy Zita kimenjen-elég nagy a terasz és tornác egyben, hogy ott is nagyokat motorozzanak, hála istennek, néhányszor életet mentett a nagy terasz megléte, kis levegőzés erejéig), és a macskákon kívül más állat nem tud feljönni.

Egy kis történet ezzel kapcsolatban: második hétfőn késő este, mikor még nem volt teraszkapu (az eset hatására lett meg gyorsan), egyedül ücsörögtem a nappaliban, Jani későn jött, hatalmas teraszablakok és ajtó, függöny még nincs, hajtogatom a ruhákat, mikor a szemem sarkából látom, hogy valami nagy fehér mozog a teraszon, két karnyújtásnyira tőlem: egy hatalmas fehér kutya volt...

Gyorsan szívinfarktust kaptam, mikor felfogtam, hogy "csak" kutya, a macskákért kezdtem aggódni, majdnem nem ok nélkül, mert hirtelen nagy morgást hallottam, nagy macskanyávogást, rohanást, macskusz illan, ugrik-még szerencse, hogy volt-a nagy OSB-lap kupac mögé. Megmenekült, de látszott mindkét macskán utána, hogy félnek, hozzám is nehezen jöttek oda másnap reggel. Így lett nekünk villámgyorsan kapu a teraszon, azóta nyugodtabb vagyok. :)

Szelídebb, de szomorú történet, hogy pár hete lett újra egy picike aranyhalunk, Kinga nagy örömére az ő szobájába tettük, anyagi krach ide vagy oda, egy olcsóbb levegőztetőt is beszereztünk, hogy halacska túlélési esélyeit és életkörülményeit javítsuk, erre szűk négy hétre rá elpusztult. Okait nem ismerjük. Nem etettük túl, már növény sincs bent neki, hogy azt is megegye, kapott oxigént, a vizét kezeltük klór ellen, nem tudom, talán hideg a víz. Most vegyünk vízmelegítőt is??Még eggyel próbálkozunk, utána szerintem nem éri meg a gyerekkönnyekért, akkor inkább más halfaj után nézünk.

Így vagyunk mi, kérem szépen, vad és kevésbé vad állatok között. :)

ui: félreértések elkerülése végett: a kutyákkal nincs bajom, mi is tervezünk a nem olyan távoli jövőben beszerezni egyet (kettőt esetleg, mert a lányok picikutya-fanok, én viszont örülnék egy kicsit komolyabb kinézetű, tiszteletet parancsoló házőrzőnek, aki azonban gyerekbarát is, itt, faluszélén talán érthető óhaj :-D), csak az idegen, kóbor kutyák ellen tiltakozok hevesen, de ez is érthető, azt hiszem.

Őzikék

Az elmúlt másfél hónapban, mióta itt lakunk, rengetegszer volt olyan pillanat, élmény, amit azonnal jó lett volna megosztani a "közzel". Mivel azonban nem írhattam a beköltözésről, ez mindig elmaradt. Természetesen attól még leírhattam volna egy doksiban, és utólag is lehetett volna közölni, de az nem ugyanaz.

Jelenleg rengeteg mindenről kellene beszámoljak, sok az újdonság, de ez eltart egy ideig, amíg mindent bepótolok. Ezalatt azonban folyamatosan történnek mindenféle dolgok velünk, és mivel most már nagyjából mindenről írhatok, lejegyzem gyorsan a friss élményeket. Hogy ne felejtődjön el és ne kerüljön fel a bepótlandók listájára, ami egyre hosszabb, ugye. :-)

A mai téma: az őzikék. Beköltözés után jócskán kellett várni, mire megláttuk az elsőket. Tudtuk, hogy szoktak járkálni a házunk közelében is, mert az itt dolgozó emberek is mondták, hogy szoktak látni őzeket, de nekünk nem adatott meg egyből az élmény. vagy csak rutintalanok voltunk az észlelésben. Mert miután egyszer láttuk őket, tudtuk, hogyan lehet őket észrevenni, és utána valahogy gyakrabban is bukkantunk rájuk a nem is távoli domboldalon. Pl. utána már nagyon gyorsan kiszúrtuk a fehér hátsójukat a havas domboldalon is, mert kicsit sötétebb fehér a hónál. Amikor meg elolvadt a hó, a fehér hátsó egyből feltűnt a barna háttérben (ilyenkor, ha oldalt fordultak volt nehezebb észrevenni őket, ilyenkor tényleg bele tudnak olvadni a környezetbe, no, de ennyit az őzészlelés legalapvetőbb tudnivalóiról).

Általában a konyhaablakból szúrtam ki őket, pont szemközt van az a domb, ahol többször legeltek vagy átvonultak. Legtöbbször kettőt láttunk, de pár nappal ezelőtt egyszer négy is felbukkant egyszerre. Máig a legközelebb Csilla szobájából láttam egyet, a háztól max. 50 méterre volt, a házunk melletti erdősávban. Teljesen odavoltam a boldogságtól! :)

Ma reggel aztán kinéztem a konyhaablakon, és meglepetten vettem észre, hogy a felső szomszédos telken van két példány, egészen közel hozzánk, kb. 25 méterre. Ott eszegettek, vakaróztak, nézelődtek. Kiosontam a ház másik oldalán a teraszajtón és lefényképeztem őket. Nem sokra rá ennek a teleknek a felső határában megjelent négy másik őz is, nyugodtan ugra-bugráltak végig a domboldalon. Nem volt semmi!

Ebéd előtt aztán megint feltűnt a két első őzike, ezúttal Csilla szobájából láttuk, és szinte a telekhatárig lejött az egyik. teljesen klassz fotókat sikerült róla csinálni, noha üvegablakon keresztül csináltam. Amint javul az internetünk minősége, ezeket is megmutatom. No, meg bizonyítékképpen is, hogy nem csak jár a szám, tényleg ott vannak az állatok. :)

Hát, így vagyunk. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen élményben lehet részem, ki is élvezzük rendesen, mielőtt a felső telken is felépül a szomszéd háza, onnantól már nemigen jönnek be az ő telkükre. :) Tényleg nem mindennapi, hogy nem a szomszéd kutyáját bagy tyúkjait nézegetjük állatok gyanánt (bár az se rossz, amennyire Zita lázba tud jönni a látványuktól :)), hanem vadon élő őzikéket. :) ez az élmény, a látvány feledteti, hogy azért autó nélkül nehézkes a falu szélén lakni, főleg három kisebb gyerekkel, de ez meg olyan dolog, hogy egyszer lesz tavasz is, nem lesz olyan fárasztó a kintlét, nőnek a lányok, jobban bírják a túrát (Csilla eszméletlen kitartóan bír gyalogolni, kellemes csalódás nekem középső leányom, inkább Zitának kell nőni még picit a feladathoz, de mivel ő sem szeret babakocsizni már, biztos, hogy ő is sokat fog sétálni), no, és egyszer autóra is futja majd, talán. :-) Vagy nem, de akkor sincs tragédia természetesen, és így szerintem a sok gyaloglástól mi leszünk a legjobb vádlikkal rendelkező négyes hölgyfogat a faluban. :-)) (khm, csak szerényen!)

Addig meg élvezzük a nem mindennapi "vadas" pillantokat! :-D Ingyen és bérmentve (relatíve;-) )

Lehet, hogy lesz egy macskánk?

A tegnapi történet egy kissé vicces szituációval kezdődött. Történt, hogy Kingával fociztunk az udvaron-- ami szintén vicces volt számomra kicsit, afféle női foci Kinga részéről: szoknyában, flip-flop papucsban, labdát-leteszem-és-jól-nekifutok-aztán-mégis-luftot-rúgok című történet, amiken mindig jókat derülök a kapuból, mert én vagyok ugyanis a kapus, ami nekem kényelmes, mert a gyermek futkos a labda után, gyűjtve a kilométereket, én meg néha védek valamit, és mégis együtt játszunk.

No, szóval, állok a kapuban, és magam is meglepődtem, mert Kinga igencsak belerúgott a labdába, jó magasra, hogy a labda kirepült az utcára. Sebaj, odakocogtam a kapuhoz, amelyiket könnyen ki tudtam nyitni, hogy behozzuk a labdát, semmi pánik. Aztán mégis lett némi pánikszerűség, mikor látom, hogy a labda izomból gurul elfele tőlünk: elfelejtettem, hogy az utca lejt, és mi vagyunk kvázi a dombtetőn. Hajajj, utánaeredtem a lasztinak, és mit mondjak, igencsak szedni kellett a lábaimat, hogy elkapjam: három házzal lejjebb sikerült is. Biztos vicces látvány voltam, ahogy száguldok a labda után, kezemben a csörgő telefonommal. Nagy lihegve másztam vissza a házunkhoz, és mikor felértem, hozzánk csapódott egy pici fekete-fehér cica. Kicsit hosszabb bevezető után innen kezdődik a mai történet.

A cica ugyanis bátran odajött hozzánk (ott volt Kinga is), odasimult a lábunkhoz. Azt hittem, hogy talán beteg, azért dörgölőzik ennyire. Végül kiderült, hogy nem beteg, de nem is látszott rajta betegség, a szőre is szép volt. A macsek klasszul besétált velünk az udvarunkra, egyenesen hátra a teraszhoz. Csilla éppen bent ordított valamiért, valamin előtte megsértődött, végül nagy nehezen kijött, és mikor meglátta cicahaverunkat, el is felejtette sérelmét. Nagy cicázás kerekedett a dologból. Eleinte vonakodtam, de végül kapott vizet, majd macskaeledelt is, amit egyszer reklámanyagként egy magazinhoz kaptunk ajándékba. Már hónapok óta pakolgattam a konyhapulton, most jól jött. A cica éhes is volt, rácsapott a kajcsira. Kinga el is nevezte Mortisának a macskát, röviden Mortinak. Állítólag anyósom párja édesanyjának van egy macskája, akit így hívnak. Hát jól van, nekem mindegy. Láttam, hogy Kinga el van bűvölve a cicától, és időben mondogattam is neki ,hogy haza fog menni a cica, nem marad itt örökre. Bár, így, hogy adtunk neki enni, sejtem, hogy fel fog bukkani. Látván az örömüket, fel is hívtam Janit, hogy mi lenne, ha beszereznénk egy kis állatot, persze csak az udvarra. Jani a meglepetéstől elnevette magát, egyből felsorolta a kényelmetlen oldalát a macskatartásnak. Ráadásul nekem egy újabb “szakma” részleteit kéne most kitanulni, és nem biztos, hogy van erőm erre. Egy macska majdnem olyan lenne nekem, mintha negyedik gyereket vállalunk. Mert foglalkozni kell vele, szeretgetni, amíg kicsi főleg, gondozni, takarítani utána, ha kell. Megbeszélés alatt van a dolog, de van egy gyanúm, hogy beadjuk a derekunk, és előbb-utóbb lesz egy kis szőrös izénk.

Mortisa természetesen este elkószált innen, azóta nem láttuk, de Kinga percenként emlegeti, sóhajtozik, hogy mikor jön már vissza, állandóan kérdezi, hogy úton van-e már vissza a macska, és szervezkedik, hogy menjünk át a szembeszomszédhoz, és pakoljuk össze a cuccait a cicának, és költöztessük ide. J Nem tudom, meddig bírom a nyomást… J