Tegnap délelőtt végigmentünk a Gyadai-tanösvényen, amely éppen Szendehely-Katalinpuszta határában indul, amikor Szendehely felé elhagyjuk a falurészt a 2-es úton. Éppen a falu végét jelző táblánál kell megállni, van parkolóhely, majd beljebb sétálva kezdődik a kb. 5 km hosszú tanösvény. Nagyon-nagyon régóta látjuk kiírva a tanösvényt hirdető táblát, hiszen nemcsak mióta itt lakunk, hanem mióta Romhányba járunk anyósomékhoz is milliószor elhaladtunk mellette, így érthetően kíváncsiak voltunk már rá. Hallottuk másoktól, hogy nagyon kellemes túraútvonal az erdőben, gyerekekkel is vállalható, így most, hogy csak Zita volt velünk, teszteltük az útvonalat. annyit előrebocsátanék, hogy sajnálom, hogy nem előbb jártunk itt, nagyon klassz két órát töltöttünk a hegyek-dombok közt. De jöjjön akkor a képes beszámoló!
Még a parkolóban a térkép mellett, útra készen:
Utazik hátiban a kis csaj, ő kérte magát hordozóba; a parkolótól kell még kicsit gyalogolni a tényleges bejáratig, az erdő széléig:
A tanösvény bejárata mellett kis tó, mellette több pad, kuka, minden szépen rendben tartva:
Belépünk a bejáraton, és...
...és megkezdjük a sétát a magas, árnyat adó fák között:
Nem sokat gyalogoltunk még, még hallani lehetett a 2-es úton zúgó autók hangját, mikor Zita hevesen ki akart szállni. Volt egy-egy pad pihenő gyanánt az út mentén, így rögtön az elején kapott egy kis erőnövelő kekszet:
Majd egy ideig gyalogolt is, de végül visszaült a hordozóba, különben még most is ott császkálnánk:
Az út mentén végig sok-sok tábláról olvashattunk mindenféle okos dolgot, a Naszály-hegységben élő madarakról, állatokról, erdőgazdálkodásról, talajerózióról és még rengeteg érdekes dologról. Mi persze nem tudtuk elolvasni, Zita nem bírta volna ki, de el tudom képzelni, hogy már egy Kinga korú gyermeknek is el lehet mesélni egy részét, nagyobb gyerekekkel akár végig is lehet olvasni. Érdekes, lényegretörő adatokat emeltek ki, nem volt unalmas, és ugyan számos táblával találkoztunk, mégsem találtam (volna) fárasztónak elolvasni:
A tanösvény egész vonalán sok-sok számozott madárodú volt látható a fákon, ez itt a négyes számú, a túra végén kb. a 34.-nél vesztettem el a számolás fonalát:
Ilyen T jelzéssel jelezték végig az útvonalat, kétszer voltunk csak bizonytalanok, hogy merre menjünk, de mindig másodpercek alatt előkerült a következő jelzés. Jól járhatóak voltak az utak, nem lehetett eltévedni, ami szerencse, mert most kicsit trehány módon nem készültünk térképpel:
Séta, séta; az erdő részen volt néha egy-egy kisebb emelkedő, de nem durva kaptató, ami abszolút kibírható kezdő túrázóknak, kisebb gyerekeknek is, sőt, egy túrához ennyi emelkedő még szükséges is :)
Rövid erdei séta után egyszer csak kiértünk egy hatalmas rétre, a Gyadai-rétre:
Állandóan kaszálják, karbantartják, nagyon szép volt, akár piknikezni is lehet, de később elértünk egy rendes pihenőhelyet is:
Séta a réten:
ÉS szemből is, hogy ne mindig a hátsó felüket lássuk (szaladtam egy jót, hogy a jó iramban lépkedő Janit megelőzzem egy fotó erejéig :-D):
A rétről aztán jött egy kis kerülő egy mocsarasabb, láposabb részre, emitten a bejárat:
mindjárt fapallókon indult az utunk, lévén mocsarasabb, ingoványosabb terület.
No, nem valami vad mocsárra kell gondolni, ha leléptem volna se süllyedtem volna el, de így kényelmesebb volt. Ez is stabilan össze volt rakva, nem kellett félni, hogy a gerendák közé esünk:
A mocsaras részen való séta után kiértünk egy tisztásra, amit Óriások pihenőjének hívnak, mert hatalmas rönkökből készültek itt padok és asztalok, ahol enni-inni-pihenni lehet:
Volt egy kis esőház is asztalokkal, ahol Zita ismét kekszet kapott:
A bal oldali "hupszli" a Naszály-csúcs:
Pihi után folytattuk utunkat a mocsarasban, ahol ilyen gerendákon is lépkedtünk:
majd ismét a gerenda "úton", majd jött egy híd, amiről kiderült, hogy kicsit cseles...
...mert ahogy átmegy az ember, átbillen, mint egy libikóka-Jani jól meg is lepődött, de ez is direkt van így, nem mert elavult a hidacska:
A mocsaras után ismét kijutottunk a rétre, lényegében tettünk egy kis kitérőt:
Igen, én is ott voltam:
A távolban látszik a mocsaras bejárata:
A rét után visszatértünk az erdőbe, innen már visszafelé vezetett az utunk, Zita jól bírta, kicsit bágyadt volt néha, de nem volt semmi gond:
Az erdőben várt még ránk egy kis érdekesség, egy függőhíd:
Janiék már átmentek:
Itt én is a hídon vagyok, egy gyors fotó, és...
...már át is értem! Ez is egy új szerkezet, teljesen biztonságos:
az utolsó kilométeren már Zita is kezdett éledezni, felállt a hordozó támasztó rúdjára, kacagott, ha Jani kocogott vele, és mivel sok volt a szúnyog és légy, szedtük is a lábunk:
Itt pedig már kiértünk a tanösvényről, kifelé tartunk a kettes út mellé, ahol az autót hagytuk:
Nagyon klassz kis kirándulás volt, túrának is nevezhetjük, de abból is a könnyű fajta, inkább kellemes erdei sétának mondanám. Amit meg lehet tenni gyorsan is, de kényelmesen, ráérősen is, táblákat olvasgatva, piknikezve. Mi bő két óra alatt tettük meg, ez Zitának épp' megfelelő volt, de a Nagyokkal hosszabbra is nyújthanánk. Kellemesen elfáradtunk, de nem kitikkadtunk, Zita is hatalmasat aludt délután. :) még visszatérünk, az biztos!
