
ritkán jutok el nagyobb bevásárlóobjektumba. Hogy ez kinek mennyire jó, nem tudom, én szívesen mennék gyakrabban, mindenesetre egyelőre Jani szokta a nagyobb vásárlást intézni hetente egyszer.
Ma pl. délután emailben megkapta a listát, kinyomtatta, arról vásárolt (kőprofi módon, meg kell vallani, lassan három éve "űzi az ipart"). A Corába érve azonban meglátta, hogy egy keleti tárgyakat árusító bolt hamarosan bezár, minden féláron kapható. Látott is gyönyörű ládát, így elküldte nekem a fotóját emailben, megnéztem, telefonon megvitattuk, hogy legyen-e vagy sem, végül megvette.
Ezután bement a Corába, a listán szerepelt Kingának zokni. Néhány hete próbálok neki venni, egy másik hipermarketben volt sok, de Kingának egyik sem tetszett. :( /csak alig szeszélyes.../ Most Jani újra megpróbálta. Felkutatta a méretét, emailben elküldte a fényképet a zoknikról, Kinga megnézte, és minekután volt, ami tetszett, megvette (halleluja!!). Telefonon közben ezt is végigbeszéltük. Nekem sampont is hasonlóan vett, igaz, itt nem kellett fotót küldeni, de telefonos kapcsolatban voltunk, leírtam a dobozt, így megtalálta. Remek. Holnap tudok hajat mosni. :)
Cora után visszament a keleti tárgyas boltba, mert eszembe jutott, hogy névnapra kell ajándék. Bement, felhívott, elmondta milyen tárgyak vannak, aztán, ami számításba jöhetett, lefotózta és elküldte. :-) Megvizsgáltam, döntöttem, ő megvette.
Köszönjük a technológia fejlettségének, hogy a héten a kényesebb tételeket zökkenőmentesen meg tudtuk venni. :) Azért persze Jani is biztos fog örülni, ha egyszer én is jobban ki tudok mozdulni, és el tudom intézni ezeket a "kényes" vásárlásokat.
/Interneten is rendszeresen rendelek, pl. ma is idetalált egy futárszolgálat, a nagy vadon szélére, de megvan a hátránya ennek is: nem tudom megnézni a dolgokat és ma pl. kimaradt egy aprócska tétel a dobozolásból. Futhatok néhány kört, hogy meglegyen, csak kicsit kínos, mert 250 Ft-os tételről van szó, és csinálhatok neki nagy hűhót. De muszáj, mert kifizettem, nem hagyhatom annyiban a dolgot. Élelmiszert viszont egyelőre nem akarok interneten rendelni... :-) Ezért vásárolok én olykor távolról irányítva. A képen fent a láda, amit szerzett. A nappaliban szuper helye lesz, már alig várom, hogy lássam! :-D/





