Arcfestős

Zorka szülinapját ünnepeltük ma délután/este Romhányban. Hosszabb beszámolóra most nincs idő (most sincs, és nem tudom, hogy mikor lesz...), mivel holnap vendégeket várunk, és van teendő, de négy kép leányaimról azért belefér az időbe.

Hárman a piros autóban, Kinga és Csilla arca már kifestve:

Kinga arcfestése:
Csilláé, aki kicsit türelmetlen volt a fotózáskor:
És végül Zita is végigülte a festést, teljesen önként:
Az arcfestés mind Jani unokatesója, Hanna keze munkáját dícséri. Örültek neki a lányok nagyon. Zita nem engedte lemosni lefekvéskor, szerintem holnap cserélhetem a lepedőnket... :-D

Zekő első szülinapja

A következő esemény családi jellegű volt: múlt szombaton ünnepeltük keresztfiunk, Zekő első szülinapját. No, és persze bátyja, Zalán és édesapjuk, Gábor névnapját is, utólagosan.

Az időjárás kegyes volt hozzánk, remek volt az idő, így végre az idő nagy részét a Zsófiék udvarán tölthettük. A főétel spagetti volt többféle szósszal, no, és persze mindenféle apróság. Azért többen is készültünk vagy sós vagy édes apróságokkal, megint nem haltunk éhen. Én is kreáltam természetesen (nehogy már a keresztfiam szülinapjára ne vigyek valamit! :-D), mégpedig túrós rétes minimuffint, amit az előzetes terveim ellénére megint csak késő éjszaka sikerült befejezni, mivel Zita kihagyta a péntek délutáni alvást...Hogy miért, nem tudom, de a legrosszabbkor...akkor pokoli mérges voltam, persze nem direktben rá, hanem a sorsra és Murphy-re általában, de azért megcsináltam a muffint (széjjelhasználom az új sütőmet :D), mert nagyon szerettem volna. Az idő azóta elhomályosítja az akkor érzett bosszúságot, és totál optimista vagyok, hogy egy-két éven belül már nem okvetlenül éjjel kell ilyesmit elvégeznem. :) Mondom, nem okvetlenül, semmi nem biztos... :-)

A szülinapi buli kellemesen telt, annak ellenére, hogy Keresztapa hiánya nagyon érezhető volt, de tuti nagyon mérges lett volna, hogy miatta szomorú csendbe burkolózunk, és nem ünnepeljük meg a kis csemetéket (akik amúgy sem értették volna, hogy miért nem). Rettentő furcsa volt, hogy ő már csak egy, ablakpárkányra kitett fotóról mosolygott ránk, hogy mégis valahogy ott legyen velünk. És hogy sorban készült a kis ünnepeltről a sok kép, közösen mamákkal, dédikkel (keresztszülőkkel is, persze), és Gyuszi papával már nem lett közös kép...

Zsófi sütött három tortát is, fényképem most nincs róluk, sajnos Zita addigra kicsit elfáradt, ölben tartottam, már nem bírtam fotózni is. De volt egy diós torta Gabinak, egy szívárványos torta Zekinek (a piskótatészta-rétegek-6 vagy 7-mind más színű volt, nagyon tetszett) és vakondtúráson csücsülő kisvakondos, amit szintén Zsófi csinált. Azt hiszem, dolgozott a remekművekkel eleget. :)

Anyósomék tortázás után hazamentek, velük két nagyobb leányom is (ki nem hagyták volna, hogy most mamánál aludhatnak), mi hárman kicsit később autóztunk haza. Zita teljesen beájult, nem kellett különösen altatni. :)

Lennének képeim az eseményről, de szinte mindegyiken szerepel más családtag is, én meg már nem merek családtagokról sem feltenni ide képeket, az ő engedélyük nélkül, így ez most elmarad. Amiken meg csak a lányok vannak, nem sikerültek olyan jól. Ilyen az élet. :)

Temetés és szülinap

Pénteken délután búcsút vettünk Jani keresztapukájától a romhányi temetőben.

Egész héten feszült voltam és szomorú, a veszteség miatt is és amiatt is, hogy nem tudtam, hogyan tudunk részt venni az egész búcsúztatón. Mivel Zsófi azt mondta, hogy viszi a gyerekeket is (hogy ők is jobban megértsék, mi miért történik, végül az egyéves Zekőre valaki mégis vigyázott, mert ő talán nehezen bírta volna az egészet), ezért én is úgy döntöttem, hogy jönnek a lányok is. Kinga amúgy is rengeteget kérdezett arról, hogy mi történt, jobbnak láttam elvinni, így utólag nem volt rossz döntés.

Előtte viszont nem tudtam, hogy fognak viselkedni, úgyhogy drukkoltam. Drukkoltam, hogy hogyan és mikor fogom Zitát altatni, tartottam tőle, hogy nem alussza ki magát, és nyűgös lesz, bár akkor is még ott a lehetőség, hogy kint sétálok vele, tőle abszolút nem elvárható, hogy egy ilyet végigüljön (bár, utólag tudom már, hogy nem volt hosszú a szertartás sem a templomban, sem a sírhelynél). Nem volt még e téren tapasztalatom, no, de nem is akarok sokat gyűjteni a közeljövőben.

Zita valami csoda folytán elaludt negyed 11-kor délelőtt, mintegy megérezve aggodalmamat a délutáni alvást illetően, ami végülis nem csoda, hiszen Csilla kivételesen már fél hatkor felébresztett minket. Örültem neki, hogy magától akart aludni menni, ezzel az ő délutáni alvása megoldódott. Délig aludt, a két órai kezdetű temetésre éppen jókedélyű volt.

A szertartást Csilla és Kinga jól bírták, Kinga egy fokkal jobban, mint Csilla, de ez érthető. Zitával elkövettem azt a hibát, hogy beültünk a templomba, mikor megérkeztünk, és mire a pap beért és elkezdődött a szertartás, megunta. Innentől kezdve mi a kapuból figyeltük az eseményeket, aminek következtében én nem sokat hallottam, de senki nem kért emiatt számon.

Az egész temetésben engem a közeli hozzátartozók mérhetetlen fájdalma rázott meg legjobban, rossz volt látni, hogy akiket nagyon szeretek, sírnak. Annyira szerettem volna csak egy kicsit átvenni a fájdalmukból, de tudom jól, hogy ezt nem lehet, magam is megtapasztaltam már. Azzal is segítettünk legalább valamit, hogy ott voltunk, puszta jelenlétünkkel tartottuk bennük a lelket.

Ezzel kapcsolatos a következő dolog is: nagyon meglepett, hogy rengetegen voltak a temetésen, pedig Gyuszi nem volt úgymond "híres" ember a faluban, de sokan ismerték több évtized ottélés után. A rokonok viszonylag kis számát tették ki a gyászoló embereknek, a "maradék" merő tiszteletből és szeretetből volt ott. Volt olyan, akit én is ismertem, csodálkoztam, hogy ő is eljött, erre kiderült, hogy Jani unokatestvérének osztálytársa volt, de az is lehet, hogy Jani miatt is részt vett a temetésen. Merő tiszteletből, együttérzésből. Vannak hátrányai a falun élésnek, a mindenki-tud-mindenről effektus nekem nem mindig jön be és idegen is egyelőre (nem tudom, hogy valaha megszokom-e), de sokszor nagyobb az összetartó erő az emberekben, mint a nagyvárosokban. Jól esett, hogy másnak is jelentett valamit, valakit a mi szerettünk, és ezt ki is fejezték.

A temetés után következett még egy rokoni találkozó, beszélgetés, emlékezés néhány falat és korty társaságában. Ha az asztalt nézzük, fel sem tűnik, hogy temetés utánra készült, inkább egy szülinapra:

A gyerekek nem nagyon érzékelték, hogy ez most más összejövetel, ők önfeledten játszottak, de ez így is volt jól. Kinga és Zorka Kinga táskájának tartalmát böngészik át, mert Kinga táskája mindig jön velünk mindenhova, amolyan igazi csajos módon:

Majd' az összes gyereket a sarokban felhalmozott sóder vonzotta a legjobban. Mikor máskor, ha nem tetőtől talpig ünneplőben? :) De persze senki nem haragudott. A képen Zita és Csilla lakkos-ünneplős cipős sódermászásban (megjegyzem, Csillának volt játszós cipője tartalékban, de elutasította, mert az kevésbé csini...):

És, Zita Tücsi cica bűvöletében:

Másnap délután ismét összegyűltünk, ezúttal anyósoméknál, hogy anyósom élettársát, Lacit felköszöntsük szülinapja alkalmából. Mi nagyon nem is készültünk még ajándékkal sem, annyira nem tudtam, hogy a történések fényében lesz-e egyáltalán valami. És lett. Nem nagy családi dínom-dánom, az nyilván nem, de egy torta, jókívánságok, vidámabb és szomorkásabb beszélgetések azért csak sikeredtek. Ez most ilyen lett. Nagyon sajnálom, nagyon-nagyon. Azt hiszem viszont, hogy Jani keresztapukája lett volna a legjobban kiakadva, hogy miatta elhalasztanánk egy családi eseményt, annyira szerény, csendes, mások érdekeit abszolút előtérbe helyező ember volt.

Egyetlen családi összejövetel sem lesz már nélküle olyan mint régen. Ebben biztos vagyok. Csak remélni tudom, hogy hiányát a hónapok során valahogy megszokjuk, az érzéssel együtt tudunk élni.

Egy szomorú hét

Sanyi tragikus halála után még fel sem ocsúdtunk, amikor sorra kapjuk a rossz híreket.

Jani egy nagyon kedves barátja, akin keresztül Sanyit is megismertük, szívinfarktust kapott, de hála istennek még időben észrevették, műtötték, és úgy tűnik, már jól van. Már Sanyi halála estéjén is rosszul érezte magát, a másnapi tragikus hírek nem sokat javítottak a helyzeten, ekkor ment orvoshoz, aki észrevette, hogy nagy gond van, és sikerült közbelépni. Hála istennek, nagy megkönnyebbülés ez nekünk!

Ami viszont megrendített minket: Jani keresztapukája pár órája itt hagyott minket. Most kaptuk a hírt.

Ő már betegeskedett hónapok óta, de komolyabban tavaly év végén romlott az állapota. Többször volt kórházban, műteni kellett volna a szívét, de már annyira gyenge volt, hogy nem lehetett segíteni, nem bírta volna ki a műtétet. Tegnap ismét hazahozták egy hosszabb kórházi tartózkodás után, mert már nem igazán tudtak mit kezdeni vele, ha lehet így fogalmazni. Nem nagyon tudott magáról, anyósomtól tudom csak, hogy nagyon gyenge volt már.

És most itt is hagyott minket.

Egyelőre próbálom ezt is felfogni, Jani átment hozzájuk. Nekem meg inkább csak kattog az agyam, hogyan segíthetnék Gizusnak, a feleségének, Hanninak és Zsófinak, két lányának, és még inkább 3 kicsi unokájának, Zorkának, Zalánnak, aki nagyon papa-függő, állandóan kereste nagyapját, mikor ő kórházban volt, és kis keresztfiamnak, akinek a 2-án esedékes 1. szülinapját sem érte meg.

Nem volt már fiatal, de idős sem, talán még egy tavalyi műtéttel lehetett volna javítani a helyzetén, de ő nem akarta. most viszont a családja rettentően szomorú.

Szomorkodunk, sírunk és búcsúzunk továbbra is. Ez nem a mi hetünk.

karácsony 2010

Kicsit nehézkes felksézülés után azért csak eltelt ez a karácsony. Nem mondom, hogy életem legjobb karácsonya volt, de nem panaszkodom. Majd kiderül, hogy miért. Akkor lássuk, hogy is telt az idei karácsony.

December 24.

Gyönyörű tavaszi napra ébredtünk. :)

Ez nem vicc. Hetek óta hó van nálunk, aminek november végén nem örültünk, de hogy éppen mára olvad el totálisan, nem gondoltam volna. De így lett. egyedül a novemberi hóemberünkből maradt egy kis kupacocska. :)

Jani ötkör kelt, fél hatkor már nem volt itthon, kiment a házunkhoz dolgozni.

Mi a lányokkal otthon múlattuk az időt, nem mondanám, hogy békében teljesen, de azért elment az idő. Ebédre Csilla spagettit óhajtott, így azt ettünk, kivéve Kingát, aki az utóbbi időben nem szereti a spagettit. Délután Zita aludt, kettő körül már fel is ébredt. Hívtam Janit negyed 3 tájékán, hogy mikor akar jönni, mert a Jézuska már nagyon kereng a házunk körül (aznap valahogy nagyon éreztem az aurámban). azt mondta, még két órás munkája van, aztán jön. Elszontyolodtam, hogy akkor a lányok már nem tudnak játszani az ajándékokkal, így, miután megígértem neki, hogy másnap egész nap kint lehet, hazajött. :) Felkaptuk a lányokat, még egyszer átautóztunk a házunkhoz, kapott a pár hete felszerelt teraszkorlát némi fenyőgirlandot:

csak hogy kedves házikónk se legyen magányos, majd, mivel a csipet csapat meglehetősen kíváncsi volt már, hogy járt-e nálunk a Jézuska:

...hazaindultunk. Nekem innentől kezdve rettentő rossz kedvem volt, a szívem szakadt meg, hogy nem maradhatunk, hogy megint el kell jönni, hogy már alakulnak a dolgok, és még mindig nem a jó meleg otthonunkban ünneplünk. azt hiszem, éppen Szenteste jött el az a pillanat, hogy nem bírom tovább, nincs több türelmem. Csak az ünnep szentsége miatt nem kívántam hihetetlen rosszakat az illetőnek, aki ezt az egészet előidézte. Ma már tudjuk, hogy ha igazán lelkiismeretesen dolgozik, akkor a tavalyi karácsonyt is SIMÁM ott tölthettük volna. Mindegy. Már tényleg mindegy.

azért sikerült kicsit kilendülni a sírásközeli állapotból, rettentően izgultam, hogy fogadják a lányok az ajándékokat.

Lássuk csak, mit is találunk:

Zita talált is, gyorsan nekiállt bontani, persze nem sikerült neki:

Csillának nagyon talált a kis színes bőrönd benne fém teáskészlettel:

Ez számomra szerelem volt első látásra, ezt egyből tudtam, hogy be kell szerezzük. Mármint a Jézuskának... :)

Kinga pedig nagyon boldog volt az erdei házikóval:

Ezzel is szerencsém volt, mert szinte ugyanolyan, mint amit mostanában reklámoztak a Minimaxon, csak 10000 Ft-tal olcsóbb. :) Viszont annak a másiknak a kiegészítői ebbe is jók, így lehet bővíteni később még sok mindennel. :) Ha úgy hozza a sors.

Zita segít Kingának a bőröndjét bontani:

Némi segítséggel sikerült, elégedettek vagyunk:

Apa a nagy házépítés után újabb házépítős megbizatásban:

Anya, szervírozok neked egy kis teát!

Ez csak egy kép Zitáról, nem tudom, melyik, de valamelyik nővére készítette:

Ajándékbontogatás után játék következett, játszottunk a házikókkal (Csilla is kapott egy kisebbet), játszottunk "piknikeset" a bőröndös készletekkel, pecáztunk Zita mágneses horgászjátékával, majd pihenőre tért a kis csapat. azt hiszem, nagyon örültek mindennek. Megnyugodtam, nagy munka volt kitalálni. :)

Én még utána is kicsit lehangolt voltam, többek között, mert nem volt igazán ünnepi vacsoránk, Jani is spagettit melegített magának. az igaz viszont, hogy a lányokat a legkevésbbé az evés érdekelte, volt fontosabb dolguk is. ;-) Ez valószínűleg nekem volt inkább fontos, de ezen a kis apróságon sikerült hamar túllendülni.

December 25.

Ha gyönyörű nem is, de igazi őszi napra ébredtünk.

ez nem vicc. Az előző napi enyhe idő után, még negyed kilenckor is alig tartottam érdemesnek felhúzni a redőnyt, mert totál sötét volt odakint. Zuhogott ez eső, nagyon lehangoló volt.

Jani ötkor kelt, és ment dolgára. Diósjenő felé letérvén a kettes útról "összeszedett" egy defektet. Mikor máskor, mint karácsony első napján hajnali fél hatkor?? a házunkig el tudott menni, de később délelőtt nemhogy egy óráját elrabolta a kerékcsere, de még jól meg is ázott. Napközben nem volt itthon, csak valamikor este 6 körül ért haza, jó fáradtan.

Én is nagyon elfáradtam, azt hiszem, kezdtük egy kicsit megunni a bezártságot, összezártságot, egyre több konfliktus adódott a lányok között, én egyre kevésbbé voltam humoromnál, nekem se volt már sok kedvem játszani, figyelmet elterelni, csökkent a figyelmem, örültem volna, ha vállvetve csináljuk végig a napot, de jól tudtam, hogy nem lehet. az előző napi depim után örültem, hogy Jani csinálja, hogy halad, hogy haladunk, és végül ez adott erőt. Nem gondoltam arra, hogy ilyenkor a legtöbb ember együtt van a családjával, abba kapaszkodtam, hogy ezt most végig kell csinálni, és lassan minden könnyebb lesz. Reméljük tényleg a véghajrában vagyunk, fogunkat összeszorítva kell befejezni az egészet, ha eddig eljutottunk, most már igazán kicsi van vissza.

rossz kedvemet növelte, hogy Kingának és Csillának egyre jobban folyt az orra, köhögni kezdtek, féltem, hogy teljesen lerobbannak a másnapi egyetlen családi karácsonyozásra.

Délután összakaptuk magunkat a lányokkal és meglepi gyanánt csináltunk egy pici tortát apának, narancsos-fahéjas csokikrémmel töltve, ami megint nem lett igazán díjnyertes kinézetre, az íze remek volt, de mentségemre legyen mondva, hogy a lányok mellett csináltam, kapkodva, megszakítva, ilyen körülmények között szupernek mondható :

A kis gyertyát is meggyújtottuk rajta, énekeltünk két karácsonyi dalt, Zita édes volt, ahogy élvezte. azt hiszem, pótoltuk kicsit a szenteste elmaradt ünnepiességet. :)

Az estét némi malőrrel zártuk, Csilla hányt egyet, mert lement a gyomrába egy rakás orrváladék, amit az nagyon nem tolerál. Megkönnyebbült a kis csaj, de én így karácsony másnapján is moshattam. Karácsony első napján is kénytelen voltam, mert reggel meg másfajta malőr történt, amiatt is indult egy mosás, így hiába küzdöttem, nem sikerült a két napot mosás nélkül megúszni. :) :)

December 26.

gyönyörű téli napra ébredtünk.

Ez nem vicc. :)

Előző este már havazott, reggelre lett vagy 20-30 centis havunk. Csak fehér lett a karácsonyunk! sajnos én most sem örültem neki első látásra, egyből görcsbe rándult a gyomrom, hogy Jani rendben kiért a házhoz (ötkor ismét kelt és ment dolgára), mert arrafelés nemigazán gyorsan tolják el a havat, ráadásul pont elöl nem megfelelő gumijú kerék volt. De nem történt semmi baj, egy telefonhívás után megnyugodtam.

Kimentem havat lapátolni, miközben erősen izgultam, hogy a lányok nem csinálnak bent galibát. de nem történt semmi veszélyes, hála istennek. Reggeliztünk, majd a két nagyobb leányzó nagyon aranyos és elég hosszantartó játékba kezdett, főleg szerepjátékokat játszottak. A frissen kapott bőröndök fontos szerepet töltöttek be, sejtettem én, hogy nemcsak maga a teáskészlet, hanem a kis bőrönd is fontos szereplője lesz játékaiknak (és amely bőröndöt ma sikeresen ott felejtettünk anyósoméknál, a Csilláét, nem tudom, mi lesz reggel, ha Csilla észreveszi-nem tudom, miért, de az az érzésem, hogy Janinak rövidesen arra kell kanyarodni :) ). Míg ők játszottak, én megejtettem az elmaradt karácsonyi takarítást, ami főleg egy porszívózásra terjedt csak ki. Ha most, hát most.

Jani ma korábban jött haza, mert először anyósomékhoz mentünk karácsonyozni (végre kimozdultunk és családdal voltunk! :D), majd Zsófiékhoz. Kinga nagy örömére mamáéknál hagyott a Jézuska egy játék gitárt (a kezem ebben is benne volt, idén én rendeltem a lányok részére ajándékot anyósomék nevében, de azt hiszem, megérte a munkát), Zitának egy hangszerkészletet, ha hazaérnek azok is (ők is mamánál felejtődtek), lesz itt zenebona! :)

Zsófiéknál lett aztán eszem-iszom, életemben most ettem először afrikai harcsát, roston sütve, szinte alig fűszerrel, hát, nagyon fonom volt. No, és minden más is, mint ez a torta, ami ismét Zsófi keze munkáját dícséri:

A gyerekek rettentő klasszul eljátszottak, Kinga Zorkával, Csilla Zalánnal (ő enni sem ért rá), Zita mikor hol és kivel. Nagyon jól éreztük magunkat ismét, nekem különösen jól esett, hiszen nem igazán sikerült a karácsonyi felkészülés, de itt most volt minden: szikrázó hó, gyönyörűen kivilágított ház, bent meleg, ropogó tüzű kandalló, szépen, hangulatosan feldíszített ház, gyerekzsivaly, finom ételek és italok és persze egy kis beszélgetés, Janinak pókerezés a fiúkkal. Már-már giccses, de akkor is jó volt, nekem utolsó utáni pillanatban jött kis feltöltődés gyanánt.

Mindent összevetve munkás, dolgos karácsonyunk volt idén, olykor magányos, de a szétválasztottságban ott volt a hatalmas összetartó erő: a közös cél, a költözés, amit nagyon gyorsan össze kell hozzunk. És azért csak lett egy nyugodt Szentesténk és családi karácsonyunk is. Mindemellett. :-)) Ja, és remélem, hogy apukámékkal is mielőbb pótolni tudjuk a karácsonyt, akikkel szintén nem találkoztunk, a szétválasztottságban ez is benne van, és ennek is az építkezés az oka. De milyen jó lesz még kicsit később is utókarácsonyozni, a lányoknak még akkor is ajándékot kapni!! :)

És remélem, holnap gyönyörű nyári napra ébredünk! :) :)

Családi szülinap

Egy újonnan kapott pulcsiban a kis ünnepelt

Szombaton megünnepeltük Zita és Zalán szülinapját családi körben is, ahogy illik és szoktuk. Teljesen hagyományos szülinapozás volt, sok-sok finom kajával, sütivel és tortákkal. Részünkről csak négyen tudtunk menni, mert Jani beteg lett, és noha nem volt halálán, pénteken már antibiotikumot kapott, nem volt teljesen világos, hogy alakul a köhögése, mennyire komoly másokra nézve, így ő inkább itthon maradt. Tegnap aztán kiderült (miután vasárnap délután kimetn füvet nyírni, és mikor bejött, szúrt a tüdeje lélegzetvételkor), hogy tüdőgyulladása van, így tényleg jobb, hogy nem szórtuk a bacikat.

A lányok nagyon jól elvoltak, Zita is jött-ment, csak az este előrehaladtával kezdett nyűgös lenni, mikor kezdett fáradni, de amúgy nem volt semmi gond.

Természetesen az este fénypontja a tortázás volt. Zsófi gyönyörű tortát csinált Zalánnak (elöl), én, mivel tudtam, hogy szépséges torta készül, egy túró rudi tortát csináltam (háttérben), amit még Zita mellett is meg lehetett csinálni:

Igazából bőven elég lett volna a Zalán tortája, anyósom is csinált még tortát (noha mondtuk neki, hogy mindketten csinálunk), és se az enyémre, se az övére nem volt nagy kapacitás már, ami érthető. viszont egy torta azért Zitának is dukált, így alakult ,hogy kicsit túlkínálat lett torta terén. Jövőre ezt valahogy máshogy kell csinálni, ez így sok volt. így jár az ember két lánya is, ha gyermekeik egy év eltéréssel egy napon születnek! :-)) De ettől nagyobb bajunk ne legyen ezután sem!

És a itt a két kis ünnepelt, a kétéves és a hároméves "aradi vértanús" gyermek :-)

Mindketten érdeklődve figyelték a tüzijátékot, Zita ide-oda billegett a széken, míg énekeltünk, nézett ide-oda, hogy mennyien odagyűltünk, majd szépen elfújta a gyertyákat, és mindenkivel együtt megtapsolta saját magát. :-) Én pedig örülök, hogy nem kellett ott állni mellette, nehogy belenyúljon a tortába, gyertyába, tudtam fényképezni, gyönyörködni benne. :)

Este már fél kilenc is elmúlt, mire elindultunk szerintem, de jól éreztük magunkat. Kinga és Csilla anyósomnál aludtak, én meg hazaautóztam Zitussal. Pillanatok alatt elaludt, mondanom sem kell. Szép kis délután volt újfent!

az ünnepelést pedig folytatjuk Debrecenben, ha Jani állapota megengedi, és talán, talán, most hétvégén végre hazautazunk (május vége óta nem voltunk, emiatt is legfőbb ideje).

Hétvégi összesítő

A nagy szusszanásból, amit reméltem a hétvégétől, lett egy kisebb szusszanás. :) Két nagyobbik leányom végül egészen vasárnapig maradtak, mama elmondása szerint haza sem nagyon akartak jönni, jól érezték magukat. Egyetlen negatívum a hétvégében, hogy csütörtökön mindkét lány egész jól volt már köhögésügyileg, vasárnap estére azonban Kinga megint többet köhög, néha a fülét fájlalja. Én egyelőre arra gyanakszom, hogy nem akar nagyon oviba menni, és ez csak kifogás, holnap reggel meglátjuk, mi lesz, de egyelőre véget ért a betegszabi számukra.

Pénteken igazából nagyon kellemes és nyugodt napunk volt Zitával, egyetlen szépséghiba csak az volt, hogy a szomszéd építette az előtetőt a bejárati ajtó fölött, éppen Zita alvásidejében, és persze előbb felébredt, mint szokott. Pedig nagyon vártam az alvásidjeét, sok-sok nap után rengeteg dolgot akartam bepótolni, amiből szinte semmi nem lett. Én természetesen megértem a szomszédot, én mindenkit megértek általában, éppen csak picit csikorgattam a fogaimat.

Szombat késődélután az IKEA-ban jártunk, amit én élveztem volna, ha. HA nem hétvége lett volna, amikor általában sokan vannak, és ezerszer megfogadtam, hogy nem megyek ikeaba hétvégén, és ha ezt a tömeget ne növelte volna az ikea 20. szülinapja, ami miatt szerintem még többen jöttek. Félévente egyszer vagy kétszer, ha sikerül összeszervezni, hogy eljussak oda, hát, most nagyon kifogtuk a tömeget. az volt a szerencse, hogy Zita teljesen jól viselte az egészet, az elején kapot egy lufit ajándékba (no, csak volt valami hasznunk a szülinapból), amire egész végig vigyázhattunk, de ő is lelkesen cipelte az emberek között, állandóan fráaszban tartva, hogy mikor tapossák el. De megoldottuk.

Vasárnap délelőtt pedig átmentünk Jani keresztszüleihez, akik a házuk tetejét erősítették meg, nekik segített Jani több rokonnal, családi baráttal együtt. mi, lányok, a gyerekeket terelgettük, készült közben finom ebéd a sok éhes, megfáradt "munkásembernek". Én megint jól kibabáztam magam kicsi keresztfiammal, aki hatalmasat nőtt az egy hónap alatt, hogy nem láttam. Nagyon komolyan tud nézni, mosolyogni, nagyon édes volt. Ráadásul tegnap volt féléves, aminek örömére még tortát is ettünk (mire nem jó egy "félszülinap"!) :-) Sajnos, egy kép sem készült, mert itthon maradt a gép, hol máshol. :(

A nap meglelpetése számomra Zita volt, aki csak késő délután aludt a kocsiban, addig úgy pörgött, játszott, jött-ment, hogy még, nem nagyon látszott rajta fáradtság. :) Akkor viszont kidőlt.

Átaludta, míg hazaugrottunk néhány fontos dologért, és átautóztunk Tolmácsra, hogy végre megnézzük a kicsi Sára babát. :) Nos, íme itt van a kis alvó királylány:

Niki a blogjában szokott feltenni több képet is, de azért remélem, nem baj, ha megmutatom itt is a kisasszonyt. Sokat fog még az életünkben szerepelni, fontos bemutatni az új szereplőt. :)

Átadtunk néhány apró ajándékot, és természetesen azt is, amiért Kinga úgy hajtott, ezt kis szalvétatechnikával díszített dobozt, amiben Kinga által fűzött nyaklánc és karkötő van-azért az nagyon fontos már egy kéthetes lánybaba életében is!

Jó sok hiba lett a dobozon, de mentségemre legyen mondva, hogy eddig nem sokat csináltam, de szeretem ezt a technikát, szívesen csinálnék több ilyen dolgot is.

Sára babát én is megkaptam kicsit ringatásra, eszméletlen jó érzés volt megint ilyen pici babát fogni, megyünk is majd ahányszor csak lehet babázni (mert, hát, nálunk több bébi nem lesz már, muszáj "kihasználni" a rokonok, barátok pici babáit :-D). Én még maradtam volna, de Zita nagyon nyűgös volt, nem volt túl pihentető az autóban alvás, úgyhogy angolosan távoztunk. Sárit azért hangerőtűrésben megedzettük, de egyelőre nem nagyon zavarta. :)

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a nem is olyan jelentéktelen hírt, hogy két héttel azután, hogy a zuhanyzót meg kellett bontani, ismét felkerült a csempe a zuhanyzónkra, a főbérlőnk ma fugázta is, kb. két nap múlva lehet használni is, visszaállhat a régi fürdési rend. Itt még csak egy sor csempe van fent:

Kár, hogy véget ért a hétvége, de szomorkodásra semmi ok, jön egy ünneplésben, nosztalgiázásban, emlékezésben, tortákban gazdag hét, levertségre semmi ok! :-))

Zekő

Eljött a nagy nap, a mai, amikor Janival keresztszülőkké váltunk. :)

Zita keresztszüleinek 3. gyermekét, Zekőt, ma délelőtt keresztelték meg itt, kicsi falunk templomában (miután komoly összezördülések adódtak a romhányi pappal, aki nem is pap igazából, de nem ez a lényeg, és erről itt nem is számolok be bővebben, mert egy külön bejegyzést is kitenne, meg különben sem kell ezt a szép eseményről szóló bejegyzést elrondítani efféle szomorú esetekkel). Zsófiék már pár hónappal ezelőtt felkértek minket a megtisztelő szerepre, és mi örömmel vállaltuk. Korábban is próbáltam megfogalmazni, hogy miért is érzem ezt olyan szép és különleges feladatnak, de egyelőre nem tudom frappánsan szavakba önteni. Egyszerűen jó érzés, ezáltal szorosabb kötelék alakult (és alakul is még) köztünk és a pici fiú között, és, nem utolsó sorban ennek köszönhetően a 3 lányunk mellett lett végre egy (kereszt)FIUNK is! :-D

A szendehelyi Géza atya most is egy megfelelő hosszúságú szertartással kereszelte meg Zekőt, épp úgy, mint másfél éve Zitát is. Az öt hónapos Zekő már kezdett nyugtalan lenni a végére, de pont véget ért, mielőtt nagyon elfáradt volna, amúgy jól viselte az egészet. A háttérben hallottam Zita hangját is élénkülni, de végül ő is elvolt mamáékkal, amiért hálásak vagyunk neki, nem gondoltam volna, hogy szó nélkül hagyja majd, hogy mi előre üljünk nélküle. :)

A templomból kiérve pont elkaptuk a faluban most megrendezett szüreti felvonulás egy részét, a felvonuló traktorok vonultak a felvonulás kezdési helyéhez, úgyhogy ez nem annyira a témához vág, de mutatom, hogy ehhez hasonló felvirágozott trakik haladtak el előttünk, elsősorban aprónép örömére (felnőttnépnek kicsit várni kellett emiatt, míg autóval el lehetett haladni, de ki lehetett bírni :D)

és egy jócskán durcás kép Csilláról és Kingáról:

Kinga durcás volt, mert mamáékkal akart átmenni Romhányba (Zsófiéknál volt az ebéd), de valamiért nem vitték, így mosolyszünet következett. Csilla meg csak inkább elbambult, így esett, hogy az ünneplő ruhás kép nem lett vidám. Zitát oda sem lehetett állítani, úgyhogy örüljek, hogy kettőről van kép. :) Az ünneplő cipőket pedig még ma délelőtt vettük Vácon, úgyhogy jó volt, hogy csak délben kezdődött a keresztelő, különben mindketten tornacipőben állnának most itt, azért az meg már mégsem járta volna! :-D Jó szoros volt a délelőttünk. :)

A szertartás után mi még hazaszaladtunk átöltözni, összeszedtük a sütit, a rahedli váltóruhát (köztük jócskán meleg darabokat is, mert hideg volt-ehhez nem is fűznék semmit hozzá), ajándékot, és mi is téptünk át Zsófiékhoz. Zita elaludt az autóban, vele még Jani autózott keveset, Zekő pedig otthon így heverte ki a nagy esemény fáradalmait:

Az ebéd nagyon-nagyon finom volt, az ételt a berkenyei Szent Anna fogadóból hozták Zsófiék, és nem volt panasz rá! Sokan szeretik azt az éttermet, anyósomék is járnak olykor oda, Csilla keresztelői ebédje is ott volt anno, szóval már bevált helyről érkezett az ünnepi ebéd.

A finom húsleves és mindenféle sült hús után ejtőzés következett, némi játékkal a tőlünk kapott névreszóló takarón-balról Kinga, Zekő, Zorka, Zsóka (Zorkáék unokatesója):

Zita, a kis harcias is odaheveredett, igaz, nem vette jó véven, hogy Zekő rátenyerelt (hótvéletlen) a kezére, és hangos "Hééé!" kiáltással (ezt gyakran hallani tőle mostanában :-P) húzódott félre:

Nagyszemű gyönyörűség (bár pár év múlva tuti kikéri nekem ezt a jelzőt... :-)):

A másik gyönyörűség:

És mielőtt bárki aggódna, a kiadós ebéd után sem éheztünk, számos aprósüti és "csak" néhány torta gondoskodott erről:

Ezt szerény személyem csinálta, a túrótorta még üvegbúra alatt:

Volt tortázás, sütizés éééés babázás bőőven! :) Én és Zsóka baba (szépen cseperedik, és gyönyörű a csajszi! :-D)

No, és persze volt sok játék, miután egyre többen húzódtunk be a hideg és eső elől a házba:

5 gyerek egy kupacon, jövőre ez a szám már bővülni fog (Zekővel és Zsókával, mielőtt bárki további gyermekáldásra gondolna ;-) , legalábbis a mi részünkről nincsenek ilyen tervek)

Csilla játszik:

Zita a benti csúszdán csúszik:

Zekő pedig hagyta, hogy sok-sok-sok fotó készüljön róla :) De neki "muszáj" volt, ma ő volt a sztár :-D

Estefelé aztán csak elindultunk haza, mert kezdtek fáradni a csajszik, Kinga mamáékkal maradt. Én mindig feltöltődöm érzelmileg egy-egy ilyen nagycsaládi esemény után (és most jócskán voltunk létszámilag), Zsófiék nagyon szépen megszerveztek mindent, tudom, hogy sok munkájuk van benne.

Nagyon jól éreztük magunkat, és noha a buli véget ért, a sütik előbb-utóbb elfogynak, egy dolog megmarad örökre, e nap "termékeként": pici keresztfiunk és a nemes feladat, ami a keresztszülőséggel jár. Ez a kötelék ma létrejött, és mi nagyon büszkék vagyunk rá! :)

Hétköznapi délután Romhányban

Jani ma úgy intézte, hogy itthonról tudjon dolgozni, ami azzal jár, hogy az autó is itthon van.

Mivel én egy ideje fogadkozom, hogy ha itthon lesz az autó, elmegyek a csajokkal valahova, és ezt a fogadalmat be is kellett váltani, hát, felpakoltam őket, és átmentünk Romhányba, Zsófiékhoz, Zita keresztszeüleihez. Mi tagadás, izgultam, mert most nem ült mellettem Jani, de minden jól ment, illetve megoldottam, ha nem ment olyan jól. Romhánycityben akadt néhány "szituációm", amit célszerű lesz elfelejteni (kétszer nem tudtam kettesbe váltani, hanem négyesbe, a kocsi nem méltányolta, és a falu főutcáján lefulladt, meg még kisebb málőrök, de mondom, megoldottam), de ott voltunk! Épségben (csak Janit felejtettem el értesíteni, ő meg már telefonálgatott, hogy mi a szösz van velünk).

Olyan jó érzés volt! Egyedül, Janitól függetlenül, aki eközben a füvet is le tudta nyírni, nem háborgatta az aprónép, és nem a hétvégéből megy el ez az idő. Nem itthon kellett tengődni, nyűglődni a lányokkal (hanem máshol :-D). Jó volt felnőtt társaságban lenni, bár beszélgetni nem igazán tudtam, mert hol egyik leányzó, hol másik rángatott valahova, a jeges kávémat is lecserélte Zsófi, mert teljesen összeesett, mire meg tudtam volna inni, de jó volt rövidke időre is találkozni a család egy részével.

Kinga egyből lelkesen ment a nagy medencébe (balra vigyori Zorka, hátul vigyori Zalán és persze vigyori Kinga jobbra)

Csilla először csak velem akart bemenni, de mivel Zita nem hajlandó bemenni, a család többi tagjával még nem nagyon marad egyedül, ezért eleinte maradt Csillának a parton ücsörgés:

miközben Zekő kispasi így töltötte az időt:

Kinga csobis kép:

És végül Csillánál is megtört a jég, bement a vízbe, ez az úszós micsoda nagyon bejött neki, ki se akart a végén jönni

Már mindenki kint volt, amikor ő még egyszer visszament egyedül, frászoltam is kicsit, nehogy lecsússzon a gumibigyóról, mert lett volna megszeppenés, én meg tuti ruhástul ugrok a medencébe, ha helyzet adódik. :)

7 óra felé búcsút vettünk, majd hazafelé vettük az irányt. Ismét teljesen jól ment a vezetés, meg voltam elégedve, nagyon örültem, hogy belevágtam a kirándulásba. :) Kár, hogy holnap Jani elviszi az autót... Kezdek függő lenni netalán? :)

Kinga is nagyon örült, hogy ott voltunk, ezért meg pláne megérte a kis stressz a vezetés miatt (a másik két lány nem nyilatkozott, de szerintem ők is jól érezték magukat). Amint lesz alkalom, megismételjük. Ünnepélyesen fogadom. :)