Eljött a nagy nap, a mai, amikor Janival keresztszülőkké váltunk. :)
Zita keresztszüleinek 3. gyermekét, Zekőt, ma délelőtt keresztelték meg itt, kicsi falunk templomában (miután komoly összezördülések adódtak a romhányi pappal, aki nem is pap igazából, de nem ez a lényeg, és erről itt nem is számolok be bővebben, mert egy külön bejegyzést is kitenne, meg különben sem kell ezt a szép eseményről szóló bejegyzést elrondítani efféle szomorú esetekkel). Zsófiék már pár hónappal ezelőtt felkértek minket a megtisztelő szerepre, és mi örömmel vállaltuk. Korábban is próbáltam megfogalmazni, hogy miért is érzem ezt olyan szép és különleges feladatnak, de egyelőre nem tudom frappánsan szavakba önteni. Egyszerűen jó érzés, ezáltal szorosabb kötelék alakult (és alakul is még) köztünk és a pici fiú között, és, nem utolsó sorban ennek köszönhetően a 3 lányunk mellett lett végre egy (kereszt)FIUNK is! :-D
A szendehelyi Géza atya most is egy megfelelő hosszúságú szertartással kereszelte meg Zekőt, épp úgy, mint másfél éve Zitát is. Az öt hónapos Zekő már kezdett nyugtalan lenni a végére, de pont véget ért, mielőtt nagyon elfáradt volna, amúgy jól viselte az egészet. A háttérben hallottam Zita hangját is élénkülni, de végül ő is elvolt mamáékkal, amiért hálásak vagyunk neki, nem gondoltam volna, hogy szó nélkül hagyja majd, hogy mi előre üljünk nélküle. :)
A templomból kiérve pont elkaptuk a faluban most megrendezett szüreti felvonulás egy részét, a felvonuló traktorok vonultak a felvonulás kezdési helyéhez, úgyhogy ez nem annyira a témához vág, de mutatom, hogy ehhez hasonló felvirágozott trakik haladtak el előttünk, elsősorban aprónép örömére (felnőttnépnek kicsit várni kellett emiatt, míg autóval el lehetett haladni, de ki lehetett bírni :D)
és egy jócskán durcás kép Csilláról és Kingáról:
Kinga durcás volt, mert mamáékkal akart átmenni Romhányba (Zsófiéknál volt az ebéd), de valamiért nem vitték, így mosolyszünet következett. Csilla meg csak inkább elbambult, így esett, hogy az ünneplő ruhás kép nem lett vidám. Zitát oda sem lehetett állítani, úgyhogy örüljek, hogy kettőről van kép. :) Az ünneplő cipőket pedig még ma délelőtt vettük Vácon, úgyhogy jó volt, hogy csak délben kezdődött a keresztelő, különben mindketten tornacipőben állnának most itt, azért az meg már mégsem járta volna! :-D Jó szoros volt a délelőttünk. :)
A szertartás után mi még hazaszaladtunk átöltözni, összeszedtük a sütit, a rahedli váltóruhát (köztük jócskán meleg darabokat is, mert hideg volt-ehhez nem is fűznék semmit hozzá), ajándékot, és mi is téptünk át Zsófiékhoz. Zita elaludt az autóban, vele még Jani autózott keveset, Zekő pedig otthon így heverte ki a nagy esemény fáradalmait:
Az ebéd nagyon-nagyon finom volt, az ételt a berkenyei Szent Anna fogadóból hozták Zsófiék, és nem volt panasz rá! Sokan szeretik azt az éttermet, anyósomék is járnak olykor oda, Csilla keresztelői ebédje is ott volt anno, szóval már bevált helyről érkezett az ünnepi ebéd.
A finom húsleves és mindenféle sült hús után ejtőzés következett, némi játékkal a tőlünk kapott névreszóló takarón-balról Kinga, Zekő, Zorka, Zsóka (Zorkáék unokatesója):
Zita, a kis harcias is odaheveredett, igaz, nem vette jó véven, hogy Zekő rátenyerelt (hótvéletlen) a kezére, és hangos "Hééé!" kiáltással (ezt gyakran hallani tőle mostanában :-P) húzódott félre:
Nagyszemű gyönyörűség (bár pár év múlva tuti kikéri nekem ezt a jelzőt... :-)):
A másik gyönyörűség:
És mielőtt bárki aggódna, a kiadós ebéd után sem éheztünk, számos aprósüti és "csak" néhány torta gondoskodott erről:
Ezt szerény személyem csinálta, a túrótorta még üvegbúra alatt:
Volt tortázás, sütizés éééés babázás bőőven! :) Én és Zsóka baba (szépen cseperedik, és gyönyörű a csajszi! :-D)
No, és persze volt sok játék, miután egyre többen húzódtunk be a hideg és eső elől a házba:
5 gyerek egy kupacon, jövőre ez a szám már bővülni fog (Zekővel és Zsókával, mielőtt bárki további gyermekáldásra gondolna ;-) , legalábbis a mi részünkről nincsenek ilyen tervek)
Csilla játszik:
Zita a benti csúszdán csúszik:
Zekő pedig hagyta, hogy sok-sok-sok fotó készüljön róla :) De neki "muszáj" volt, ma ő volt a sztár :-D
Estefelé aztán csak elindultunk haza, mert kezdtek fáradni a csajszik, Kinga mamáékkal maradt. Én mindig feltöltődöm érzelmileg egy-egy ilyen nagycsaládi esemény után (és most jócskán voltunk létszámilag), Zsófiék nagyon szépen megszerveztek mindent, tudom, hogy sok munkájuk van benne.
Nagyon jól éreztük magunkat, és noha a buli véget ért, a sütik előbb-utóbb elfogynak, egy dolog megmarad örökre, e nap "termékeként": pici keresztfiunk és a nemes feladat, ami a keresztszülőséggel jár. Ez a kötelék ma létrejött, és mi nagyon büszkék vagyunk rá! :)






Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése