Nos, ahogy a gyerekorvos egy hete már jelezte, ez a fajta köhögős betegség nem múlik könnyen. Ezen a héten is nélkülözzük az ovit, mert még mindig van némi köhögés és orrfújás. De mindenki javul, és ez jó! De nézzük szépen sorban ("végre" egy "igazságos"bejegyzés, mivel mindhárom lány betegeskedik, mindhárom szerepel is a bejegyzésben, nincs mellőzés és diszkrimináció :-D)
Kinga múlt hét elején még majd megfulladt a köhögéstől, Stodalt kapott meg vitaminokat, de úgy tűnt, pár nap múlva sem használ. Váltottunk lándzsás útifű szirupra, ami úgy tűnik, meghozta a kívánt hatást, már csak keveset köhög, csak ha rohangál, akkor erősödik. A rohangálást meg olykor nem tudom kivédeni. Egyszóval, folytatjuk tovább a kúrát, és remélem, jövő hétfőre teljesen elmúlik minden nyavalya. A képen látható szerelést ő maga választotta nagy határozottsággal tegnap, mikor a C&A-ba is beugrottunk harisnyáért. Harisnyát nem kaptam a méretében, helyette beadtam a derekam e két darab ügyében. Tetszett neki más is, de az drága volt, és klasszul meg tudtam vele egyezni, hogy ez legyen, ha már veszünk valamit. A nadrágtól nem lehetett eltántorítani, mutattam neki más színt is, de hajthatatlan volt. ezekről legalább tudom, hogy fel is veszi majd őket. :)
Csilla volt a legkevésbé beteg, neki főleg az orra folyt és folyik most is, de némi köhögés miatt kapta a Stodalt, ami nála hatott, szerintem, tegnap óta viszont önként kér ő is útifű szirupot. Kanállal szépen beveszi, nem kell innivalóba rejteni, nem kell hadakozni, lefogni. Úgyhogy hagy egye, ártani nem fog neki. No, persze csak amíg köhög, buliból nem gyógyszerezünk gyereket. :-)
A kép alapján szerintem ki lehet találni, ki Csilla legjobb barátja mostanában ;-)
Zita jól volt egy hete, őt nem is vizsgálta az orvos, de hétvégére szépen leromlott. köhögés, öklendezés, vasárnapra virradóra hányás, rengeteg orrszívás, éjszakánkét láz is, bár akkor nem mérem, nem tudom mennyi az annyi. Reggelre elmúlik, általában éjjelre korlátozódik a lázas állapot. Ma éjszaka azonban nem volt, egész nyugodtan is telt, orrot sem szívtunk.
Jani pár napja szintén beállt a köhögők sorába, "itt volt az ideje", hogy ő is elkapja a kórságot, de hála istennek nem döntötte le a lábáról, csak gyógyszerezést igényel és, hát, kellemetlen.
Én tegnap óta náthás vagyok, én is örülhetek, hogy eddig ellen tudtam állni, és talán nem is lesz komolyabb.
Így nyitjuk ezt a hetet, és csak remélni tudom, hogy hétvége felé már csak kevés családtagnak kell gyógyszert adagolni, netán nem is kell egyáltalán. Hátha, hátha :)





