Kunszentmiklósi hétvége

Van nekem egy legjobb barátnőm. Úgy hívják, hogy Szilvi. Nagyon sokat még nem írtam róla, de most, hogy hét év után ismét meg tudtuk látogatni otthonában, Kunszentmiklóson, talán illene néhány sorban megemlékezni erről a barátságról. Például arról, hogyan kezdődött.

Lassan 18 éve. Tavasszal történt, hogy 14 évesen, egymástól függetlenül mindketten írtunk a Bravo magazinban látott hirdetésre, amiben egy lány Bon Jovi levelezőklubot alapított, és kereste azokat a fiatalokat, akik szintén szerették az együttest, és szerettek volna ezáltal levelezőpartnert találni. Annak idején mindketten nagy rajongók voltunk (én továbbra is szeretem az együttest és a zenéjüket, bár nem követem nagyon figyelemmel a velük kapcsolatos történéseket), így mindketten jelentkeztünk. A levelezőklubot alapító lány elküldte nekem a Szilvi címét, másik három lányéval együtt, és én írtam nekik. Egy lány nem válaszolt, a másik három igen. Ebből a négyből végül egyedül Szilvi maradt meg, akivel sűrű levélváltásba kezdtünk, nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Következő évben meg is látogattam, ami számomra nagy szó volt, mert akkor vonatoztam egyedül pesti átszállással, majd ő is meglátogatott engem, főleg nyaranta.

A következő években is megmaradt a levelezés, hol sűrűbben, hol ritkábban, az egyetemi évek alatt ez módosult lassan emailváltásokra. A találkozások is hol összejöttek, hol nem, mikor kinek hogy alakult az élete. Volt olyan év, hogy nem is találkoztunk és alig tudtunk egymásról bármit is, de amikor találkoztunk onnan és úgy folytattuk, mintha ki sem maradt volna egy hosszabb periódus. A jó barátságot bizonyítja, hogy a polgári esküvőn ő volt a tanúm és ő lett Csilla keresztanyukája is (és most nagyon örülünk, hogy végre jó ideje tartós kapcsolata van, így lesz "tiszteletbeli" keresztapukája is a középső lányomnak, ha elfogadja a "posztot" :-)).

Tavaly nyáron eljött hozzánk megnézni az új házunkat, akkor határoztuk el, hogy nem kellene hagyni, hogy ilyen ritkán találkozzunk, és ugyan mindenki elfoglalt és nem is lakunk közel egymáshoz, törekedjünk arra, hogy gyakrabban összefussunk. Így aztán találkoztunk egy napra szeptemberben, december végén, február végén (ilyenkor Pesten találkozunk egy plázában vagy ahol éppen tetszik) és az utolsó találkozáskor lebeszéltük, hogy újra meglátogatjuk őt Kunszentmiklóson. Utoljára akkor voltunk, amikor Kinga fél éves volt, itt volt az ideje! Azóta a vőlegényével lakást vettek, azt is illet már mustra alá venni.

A múlt hétvégére esett a választás, az elkövetkező hetek sűrűek lesznek mindannyiunk számára, így szombaton fel is kerekedtünk.

Másfél óra alatt ott is voltunk, nem volt veszélyes az út. Szilvi finom ebéddel várt minket, a lányok elég hamar oldódtak, azt hiszem, Szilvi vőlegényét, Petit is egész hamar elfogadták. Ebéd után, mivel csudaszép idő volt, átmentünk Tassra a Dunához. A lányok nagyot motoroztak, megcsodáltuk a zsilipet, a helyet, ahol a ráckevei Duna belefolyik a "nagy" Dunába, majd visszafelé elfogyasztottuk az idei első fagyit Tass egyik cukrászdájában. Íme, néhány kép az első napról.

Csak csajok a (zsilipnél-nekünk szemben, háttérben messze a "nagy" Duna), mindketten Szilvivel lájtos terpeszben pózolunk, de muszáj volt a motorokat támasztani, frászoltunk, nehogy leguruljanak, így aztán kicsit koncentrálósan nézünk kamerába-van mosolygós kép is, de ott meg a lányok nem néznek kamerába, nem egyszerű! :-D

Turiék a tassi zsilipnél:

Játék, bohóckodás:

Csilla-Zita játék, nagyon egymásra tudnak találni a Kicsik olykor:

A ráckevei és a Duna találkozása:

Barátnők, csak ketten:

Barátnők, ismét ketten, mosolygósabban, motorok nélkül. :)

másnap délelőtt beiktattunk egy kis játszóterezést, hogy a lányok ne bontsák le a lakást. :)

Csilla végigmászott egyedül ezeken a karikákon, baromi ügyes volt, Jani csak biztonság kedvéért állt ott!

Játszi után besétáltunk a város központjába, a lányok motoroztak vagy ha nem, cipeltették a motorokat velünk. De itt éppen motoroznak, Kingának még éppen jó a motor, de nagyon határeset:

Copfos vad motoros:

A nagy séta után átautóztunk Szilvi szüleihez, akiket szintén nem láttunk hét éve, nagyon jó volt őket újra látni. azt mondták nekünk, hogy mi nem változtunk semmit az elmúlt években, nos, mi ugyanezt elmondhattuk róluk is. :) Szilvi anyukája finom ebéddel várt minket, igazán kitett magáért. Utána jó volt kicsit beszélgetni, a lányok nagy motorozást csaptak a garázslejárónál. Végül mennünk kellett, elbúcsúztunk, visszamentünk Szilviék lakásához, felpakoltuk az autót, tőlük is búcsút vettünk. Kinga, aki előző nap valamiért egyáltalán nem akart menni, már ott siránkozott, hogy ne menjünk haza!

nagyon örülök, hogy összejött a randi, igazán jól éreztük magunkat! amint lehet, megismételjük! :)

este még azért vártak ránk élmények, ugyanis hazafelé bementünk a pesti lakóparkba, ahol a vidékre költözés előtt közel három évet éltünk. az egyik volt szomszédnál volt egy levelünk, ami nemrég valamiért még a régi címükre érkezett (érdekes volt), ezért mentünk be, de jó ürügy volt a látogatásra. Három éve nem jártam a lakóparkban, nem mondom, hogy nem dobogott a szívem, jó volt megint ott lenni. bementünk abba a házba, ahol pár évig naponta jártunk-keltünk, a postládán még mindig ott volt a nevünkből egy darab, nem jött le teljesen a matrica. :) Jó volt Bogit, Győzőt és 5.5 éves kisfiukat, Mátét újra látni, márcsak azért is örültünk, hogy találkoztunk, mert Bogi már bármikor szülhet, e hétvégére van kiírva a második kisfiukkal. A lányok jó ideig visszafogottan viselkedtek, főleg Zita volt nyűgös, akit ébresztettünk az autóban, aztán indulás előtt felélénkült, mintha kicserélték volna, hatalmas hancúrba kezdett Mátéval (kijelentette, hogy tetszik neki Máté :-D), alig bírtunk elindulni, pedig már este hét óra is volt majdnem. Reméljük, minden rendben megy majd a második szülésnél is, aztán ha kicsit "rendeződik" a babával az új élet, akkor ezt a randit is megismételjük, ha más nem, akkor Nőtincsen a Seholszigetben, ahol Győzőék már jártak, és Máténak nagyon tetszett. Úgy legyen, mi örülünk neki, amíg itt lakunk, elmegyünk! :)

Jó kis mozgalmas hétvége volt, jól éreztük magunkat! :)

Újpesti pillanatképek szombatról

Szombaton az újpesti városi napokra szerveztünk randit a Petrovszki családdal, hogy kicsi meglepinket átadjuk és elbúcsúzzunk tőlük, mielőtt visszaindulnak Belgiumba. Az ott készült képekből válogattam, megint sokat nem tettem fel "cenzúra" miatt, de így is maradt jópár számomra értékes darab.

Kinga természetesen kapott arcfestést:

Testvérek :

Csilla és a kürtős kalács:

Nem tudom, kik voltak, de ez így, ilyen formában érdekes volt:

Kinga nézi a műsort:

Csilla is nézi a műsort:

Zita nem nézi a műsort, ő a leszálló repülőknek örül:

A lényeg, hogy tetszett neki valami! :-))

Jó kis délelőtt volt, kár, hogy rövid, no meg hogy jócskán kell most hasonlóra várni. Illetve, ha minden összejön, nem olyan sokat (mintha még többet kellene :-D), de ez egyelőre a jövő zenéje. :)

A balatoni képek

Mivel szombaton átadtuk a Petrovszki családnak a balatoni képekből összeállított meglepi fotókönyvet, ezért nem "lövök le poént", ha megmutatom a nyaralós képeket. :) Elég sokat cenzúráztam, úgy döntöttem, hogy csak azok kerülnek fel, amin csak mi vagyunk, egyelőre így tartom helyesnek.

Itt lehet megnézni a képeket.

Egy nyaralás krónikája 2.

Ahogy írtam a beszámoló első részében, véget ért a Szemes-Őszöd "körforgás", s bár Szemesen még voltunk utolsó nap, 7-től változatosabban alakult a program (ez nem azt jelenti, hogy unatkoztunk, sőt, igazából most, hogy leírom, tűnt fel, hogy az első napokban viszonylag szűk körben mozogtunk, de a lányok miatt mindig volt annyi teendő, elfoglaltság, hogy nem is hiányzott, hogy akárhová menjünk).

7-én azonban úgy döntöttünk, hogy aznap próbáljuk ki a gyenesdiási strandot. Kicsit kerültünk ennek érdekében, de nekem nagyon tetszett, hogy másfelé is megyünk a Balaton körül. A strandra érve erős szél fogadott, a Balatonon nagy hullámok voltak, amit a lányoknak kellett idő megszokni. Végül csak Zita idegenkedett tőle a végén is, a másik négy lány nagyon élvezte az egészet. Ebédidőben itt is finomakat ettünk, amit fájlaltam, hogy a partról ellopták kedvenc papucsomat. Volt szandálom, amiben hazamenjek, de az a papucs volt az itthoni papucsom is, így azóta is mezítláb jövök-megyek itthon. Sebaj, ez pótolható, letargiába azért nem estem emiatt. :-)

8-án ismét a déli parton "hódítottunk", mégpedig a lellei Napfény strandon. Az őszödi nyugalom után érdekes volt látni a hatalmas tömeget, de mivel hely még volt, ez sem volt zavaró. Sőt, én sokszor kimondottan szeretem a nyári strandos nyüzsiket, most is jó volt látni, hogy jó idő van, sokan élvezik a nyarat. Kirpóbáltuk az élményfürdőt is, de a négy kisebb csajszi hamar megunta. Én maradtam tovább Kingával csúszni, de egy idő után már én fáradtam el a sok csúszás miatt, így megkerestük inkább a csapatot, és ettünk finom hagymás-szalonnár lángost. :-) Délután még megejtettünk egy fürdést a Balatonban, bár, mire én beértem a Zita altatása után, már jöttek ki a többiek. Ekkor jött az ötlet, hogy vízibiciklizzünk, de akkora pont kezdték elpakolni a járgányokat, mert már másodfokú viharjelzés volt érvényben. Mikor a szél erősödött, mi is sebesen pakoltunk, és továbbálltunk. Addigra kellően el is fáradtunk, nem is volt baj. Később dékután még kimentünk a szeles őszödi strandra, fociztunk, a fiúk elkortyoltak egy korsó sört (vagy kettőt?), majd hazamentünk az esti procedúrákat megejteni.

9-én, kedden a veszprémi állatkertet szemeltük ki célpontnak, gondolván, nincs igazán strandidő. Nos, igazából nem volt gond az idővel, de klassz volt az állatkertet végigjárni, még úgy is, hogy én nagyon rövid idő után szédültem, annyira kellett figyelni az 5 kis csajt. Az állatokra is csak kicsit emlékszem... :-) A gyerekeknek nagyon tetszett, jól el is fáradtak.

10-én, szerdán ismét kicsit szelesebb napunk volt, így ez lett az első nap, amikor lényegében sehol nem voltunk, kivéve játszin. Azaz, mi öten voltunk, de összcsapatilag nem. Délelőtt a játszin fárasztottuk aprónépet (és magunkat-fociztunk :-) ), ebédeltünk a strandon a Maja Tanya büfében, majd hazatérvén elaltattam Zitát. Az ébren maradt csipetcsapattal Tibi gyurmázott és társasozott, amíg én megsütöttem a nagy adag beígért palacsintát. A vad palacsinta parti után mi Szemesnek vettük az irányt, ahol meglátogattuk Andrásékat, akik szintén ekkor nyaraltak ott. András Janinak kollégája, és "mellesleg" a polgári esküvőnkön a tanúja volt. Azt hiszem, ez azért komoly kapocs, és mivel régen találkoztunk velük (én biztosan), a két kisfiukat még nem is láttam, nem volt vitás, hogy átugrunk hozzájuk. Finom vacsival készült Zsuzsa, majd elsétáltunk fagyizni egyet. Csak azért indultunk haza, mert a lányokon a fáradtság jelei mutatkoztak, az biztos, hogy tudtunk volna még beszélgetni. Azonban ennek is örültünk, hogy így összejött, meg is beszéltük, hogy hamarosna meglátogatnak minket itt a "világ végén", így nem tűnt olyan szomorúnak a búcsú.

11-én, csütörtökön jött az első hajózós kaland a gyermekek számára: átkompoztunk Tihanyba. Tihanyból átmentünk Füredre, és sütiztünk a Bergmann cukrászdában. A cukrászda ötletét Szilvinek és rajta keresztül a férjének, Zolinak köszönhetjük, akik nemrég jártak itt, és Szilvi említést tett egy blogbejegyzésben róla. Nagyon-nagyon finom volt a süti, ezt itt és most tanúsítom. De azért a kiszolgáló személyzettől legalább egyetlen picike mosolyt elvártunk volna...én általában nem fektetek éles hangsúlyt erre, tehát nem nézem árgus szemekkel, hogy ki hogy dolgozik, de most feltűnt még nekem is, hogy milyen mogorván néznek ránk. nem tudom, lehet, hogy sok gyerekkel voltunk...Nem tudom, a süti nagyon ízlett, csak ajánlani tudom én is, a mosolytalanságot meg pillanatnyi zavarnak könyvelem el, remélhetőleg csak rossz napjuk volt. :-)

Sütizés után sétáltunk egy nagyot kedvenc balatoni sétányomon (gyerekkoromban mindig Füreden nyaraltunk a szüleimmel, nekem Füred volt A Balaton sokáig), de mivel nagyon fújt a szél, programot váltottunk. Átautóztunk Siófokra a Galérius élményfürdőbe. Két órás jegyet váltottunk, ami a lányoknak bőven elég is volt. Az igali negatívabb benyomás után itt kellemesen csalódtam, kultúráltabbnak, színvonalasabbnak találtam a létesítményt, és ami fontos volt, volt hely öltözni! :-) Emellett külön öröm volt, hogy Zita megtalálta a helyét a 30 cm mély vízben, irtó klasszul elpancsolt benne, tényleg csak felügyelni kellett. Dalmi pedig megtanult hosszabb ideig a víz alá merülni, sőt, kicsit siklani is. Tibi vállalta (nagy duzzogva :-)) a Kingával való csúszdán csúszásokat. Meglepődtem, de Csilla is hajlandó volt kipróbálni Janival, annak pláne örültem, hogy Jani lába nem sínylette meg a kalandot. :)

Éhesen, fáradtan indultunk el, ismét Őszödön, a Maja Tanyában ettünk (hol máshol?), majd megnéztük Őszöd másik játszóterét is. Dia, úgy könyveljük el, azt hiszem, ezen a játszótéren tanulta meg hajtani magát egyedül a hintával (de Katiék majd javítanak, ha hülyeséget írok), valamint részesei lehettünk egy betörés helyszínelésének is, bár csak egy kérdés erejéig, de jegyzőkönyvbe került a nevünk és címünk. Ez is kipipa. :)

12-án pénteken elérkezett a nyaralás utolsó, teljes napja. Ezen a napon kipróbáltuk Szemes élményfürdős strandját. Mivel délelőtt megint csak szeles idő volt, a Balcsi és a medencék vize sem volt túl meleg, ebéd után elmentünk egyet sétahajózni. A hajókázás alatt Zita kb. 10 msp alatt lepaktált egy kb. 11-13 éves testvérpárral, bohóckodtak vele, kergették körbe-körbe, nagy lett a szerelem hirtelen. Én meg álmélkodtam, hogy legkisebb lányom ilyet is tud...bár jelei voltak a siófoki élményfürdőben, mert ott is gyorsan összebarátkozott egy kislánnyal a medencében. Aranyosak voltak. :)

Hajókázás után jöhetett az élményfürdő, ami nagyon bejött a lányoknak. Kinga rengeteget csúszott, sőt, kis családunk 3/5-e is csúszott együtt, erről fotó is készült, amit természetesen fel fogok majd tölteni.

Annyira elment az idő, hogy Balcsis fürdésre már nem futotta az időnkből, hanem hazaindultunk egy búcsú szalonnasütésre. Ezzel zártuk a nyaralást, meglehetősen sok nevetés, felnőttek részéről egy-két pohár bor társaságában. Jóóóóó volt! :-)

Másnap délelőtt csak pkaoltunk, és végülis dél körül búcsúztunk el a Petrovszki családtól, Őszödtől, az idei nyaralástól. Most nem azért írom, mert Tibiék is olvassák, de részünkről minden nagyon oké volt, örömmel ismétlünk jövőre is! :-) Örülök, hogy ott lehettünk, hogy kibírtak minket, a sokgyerekes pörgést (enélkül amúgy nem is ért volna semmit az egész), köszönjük, hogy megszervezték a nyaralót!

A képekkel még adós vagyok, azok is jönnek nemsokára, de holnaptól vár még ránk egy párnapos kaland, szerintem utána lesz időm a feltöltéssel foglalkozni.

Vasárnapi kirándulások, 04.10 (előzetes)

Futóverseny volt mára tervezve (és végre egy randi Szilviékkel), de az sokféle ok miatt elmaradt, helyette nyugis napot terveztünk, kis kirándulással. Lett két kirándulás is, egy mise közte, ebéd Katival, sok élmény, nevetés, szélfútta fejek, autózás a környéken, és jobban elfáradtam, mintha lefutottam volna a 3.5 km-t. :)

Nos, a beszámoló nem jött össze egyelőre, mert a képek feltöltésével elment az idő (a mostani netünkkel egy hangyányit lassabb a feltöltés, mint korábban), de sebaj! Amilyen egyszerűnek terveztük a napot, olyan nagyszerű lett, ezt érdemes lesz lejegyezni.

Addig pedig lehet a képeket böngészni, én pedig igyekszem pótolni a körítést! :) Jó hír, hogy végre rólam is van kép, közösen kis családommal. :)

Képek az albumban, ITT.

Látogatók Belgiumból

Ha már elkezdtem a nagy poszt-gyártást, be kell számoljak a legfrissebb eseményről, ami ma történt: Kati, Tibi és leányaik, Dalmi és Dia tettek nálunk látogatást. Katiék Belgiumban élnek lassan hat éve, kollégáim voltak mindketten nyolc éve, és szerintem mindig, amikor hazajöttek, meglátogattak minket is.

Ez hatalmas öröm és megtiszteltetés számunkra, hiszen mi csak egyszer tudtuk eddig viszonozni a látogatást, mikor még Kinga 13 hónapos volt (ő az egyetlen gyermekünk, aki már repült repülővel, bár kétségtelenül nem emlékszik rá, és állandóan kérdezgeti, hogy mikor megyünk repülni...igyekszünk, igyekszünk :-D). Emellett, mikor hazalátogatnak, rengeteg programjuk van, két pici leányzóval, sokakat kell meglátogatni, és tényleg nagyon örülünk, hogy ránk tudnak időt szakítani. Még úgy is, hogy azért miattunk kell egy kicsit autózni egy ideje. Ők jöttek Szendehelyre is, és most végre megmutathattuk az új otthonunkat, amiről előtte annyit beszéltünk, tervezgettük, sőt, az épülőfélben lévő házat is megmutattuk.

Kislányaik, Dalmi, Csillánál 11 nappal idősebb, 4.5 éves. Dia Dalminál 15 hónappal fiatalabb, most volt nemrégen 3 éves.

Délelőtt érkeztek, és megint megleptek minket ajándékokkal, nem lehet erről lebeszélni őket sosem. :-) Ráadásul Kinga Hannah Montana-s táskájáért megküzdöttek, mert Belgiumban nem ennyire ismert és népszerű a sorozat, de ha olvassák soraimat, akkor itt is megjegyezném, hogy Kinga nagyon örült: este lefekvéskor gyönyörködött új táskájában, és áradozva mondta, hogy "Anya, nagyon-nagyon örülök ennek a táskának!". Az oldaltáska majdnem iskolatáska kategória is lehetne, bár annak nemigen használjuk, de a mamánál töltött egy-egy éjszakás üdülésekre biztos ebben utaznak a váltásruhák. :-D És máskor is, sok minden más is! ;-)

Zita micimacis Duploja is nagy siker volt, Zita este is nagyon jót játszott vele, Kinga meg élvezte, hogy a papír alapján összerakhatja a Micimackó házikót, amit este végül már képes útmutató nélkül is felépített. Univerzális ajándék. :-D

Csilla, nos, igen, Csilla újabb Barbie-t kapott, és azóta boldogan szaladgál vele! Igen, többedik Barbie, de ő nagyon szereti őket, mindegyiket becsben tartja, szóval, nagy az öröm! És, hát, lila a baba ruhája, teljesen passzol Csilla szobájához... :-D

az ajándékokról csak azért írtam részletesen, mert tudom (vagy legalább gondolom), hogy olvassák soraimat, és legalább itt is elmondhatom, mekkora örömet okoztak, de természetesen sosem az ajándékok miatt várjuk őket.

Azért itt megjegyezném, hogy a sörtől, amit Jani kapott tőlük, és pár korty erejéig megkóstoltam, míg itt gépelgetek, most kezdek szédülni... :-DD De mégiscsak belga sör, meg kell kóstolni, és ugyan én nem vagyok nagy sörös (eddig...), de szerintem ez finom. Na, pont most leszek majd nagy sörös (a nagy idézőjelben, a mérték nálam mindig elsődleges szempont). :)

ajándéktéma még, hogy amit én rendeltem a három lánynak (igen, Katianyának is), nem jött meg, az ötből egy tételt nem tudtak beszerezni, így csak jövő héten szállítják. Nagyon szomorú voltam, mert ugyan Jani még oda tudja adni Tibinek, mégsem látom, ahogy kibontják. :-( Viszont annyi előnye volt, hogy napközben addig-addig beszélgettünk, hogy véletlen kiderült, hogy a két könyvet, amit én is megrendeltem a gyerekeknek, Tibi is szerette volna, de még nem küldte el a rendelést, így milyen jó, hogy azt nem kell, lehet mást helyette, és hogy kiderült az egész! :-D

A látogatás egésze, mondhatni, nyugalmas volt. Sokkal nyugalmasabb, mint korábban. Pont ezért érdekes rögzíteni az egészet, mert most is láttunk hatalmas változásokat a lányok viselkedésében, magukhoz képest is és egymáshoz képest is, és jó lenne ezt pár év múlva visszaolvasni, mikor újfent nagyot nőnek, sokat változnak. Hatalmas volt a fejlődés és változás az egy-két évvel ezelőtti találkozásokhoz képest, ami a lányok növögetésének köszönhető.

Érkezésük után Dia volt nyűgös. Ez köszönhető volt annak, hogy előtte való nap érkeztek Magyarországra, már eleve az új ország, az anyai nagyszülők viszontlátása, aztán hirtelen már nálunk voltak, szóval, valószínű sok lehet ez így egy háromévesnek. vagy ő amúgy is nehezebb oldódik (nálunk Csilla esik ebbe a kategóriába). Meg valami betegség is bújkált benne, mert előtte este még lázas volt. Nem tudni. Ebéd közben sírdogált, nem akart enni, de aludni sem, majd csak csipegetett kicsit, és kezdett rendbejönni, megszokta az új helyet is. Ebéd után az apukákkal elmentek sétálni, motorozni, tavat nézni, addigra kezdett megjönni a jókedve.

Eddigre viszont Zita fáradt el teljesen. A nutellás habtortából már nem bírt enni, sehogy nem volt jó semmi, így elvittem aludni. nem aludt sokat, utána is nyűgös volt, de végre evett a tortából (nagy nehezen kisakkoztam, hogy nekem kell adni a tortát a szájába villával, és hogy először a színes díszcukorkákat adjam, utána a többit, fú, nehéz menet volt, de megvolt! :-D), és attól felélénkült, a pocak is megtelt.

Ebéd után a három nagyobb, Kinga, Csilla és Dalmi nagyon sokáig csendben játszottak vagy Kinga, vagy Csilla szobájában. Nálam a csend azt jelenti, hogy nem volt annyira komoly konfliktus, hogy hozzánk, felnőttekig eljutott volna, ami nagy szó! Ha volt is félreértés, maguk közt elrendezték, békésen. Délután együtt néztek mesét (lejegyezni, a mese Pom pom volt), nevetgéltek a mesén, Csilla maga mellé ültette Dalmit, majd banánt is kértek (király, csokis torta után önként kért gyümit! :-D), és Csilla egyből kettőt kért, egyet Dalminak. később a számítógépen is játszottak kicsit, mikor ki ült a gép elé, a többi köré gyűlt, ebből sem volt komoly konfliktus. Ekkor már Dia is jókedvű volt, nem bújt annyira anyához, Zita is rendben volt.

Mi felnőttek is tudtunk valamicskét beszélgetni, bár, több hónap szünet után egy éjszakát is át lehetne beszélgetni. :) vagy kettőt.

Késődélután aztán menniük kellett, szomorúan vettünk búcsút (én biztosan, én csak magamról tudok nyilatkozni). Gyorsan elment a nap.

Ha minden jól megy, Jani és Tibi még talákoznak jövő héten egy közös túrázás erejéig (és ajándékátadásss!), a lányokkal nyáron találkozunk legközelebb.

Addig talán, ha sikerülne, dejólenne!, megcsinálnánk a tetőtérben a szobákat (mert az anyag megvan, "csak" a mesteremberek munkabérét kellene kifizetni,), így nyáron ittalvásra is vendégül tudnánk látni őket. Mondjuk ezt a tetőtér elkészülte nélkül is meg tudjuk azért oldani, van elég szoba, össze tudjuk húzni, csoportosítani magunkat, a sok jó ember, kis helyen is elv alapján. :-D Ami hely azért nem is kicsi, úgy meg pláne! :-D

Most egyelőre örülünk, hogy hosszú várakozás után megint itt voltak, és főleg, hogy az ajándékok mellett magukat is elhozták!

(én meg nem iszok ebből a belga sörből többet, bár finom, de nem szoktam a szántást-hány évig is szoptattam és voltam terhes eddig? :-D-a nyolc százalékos alkoholtartalma miatt nekem most bőven elég egy pohárka erejéig is... ;-)) )

ui: mielőtt elfelejtem, ajánlom a menüt mindenkinek, gyors volt,és elméletileg finom is. :)

Leves: gombócos raguleves Móni receptje alapján

Főétel: kuglófformában sült hús, amit Ágnes receptjei között is megtalálni, bár én tavaly év elején már csináltam, és Enci barátnőm is átküldte

Desszert: Nutellás habtorta, amit én Stahl Judit Végre otthon! című konyvéből csináltam először, de később Judit blogjában is találkoztam vele, így be tudom linkelni a receptet

Egy szomorú hét

Sanyi tragikus halála után még fel sem ocsúdtunk, amikor sorra kapjuk a rossz híreket.

Jani egy nagyon kedves barátja, akin keresztül Sanyit is megismertük, szívinfarktust kapott, de hála istennek még időben észrevették, műtötték, és úgy tűnik, már jól van. Már Sanyi halála estéjén is rosszul érezte magát, a másnapi tragikus hírek nem sokat javítottak a helyzeten, ekkor ment orvoshoz, aki észrevette, hogy nagy gond van, és sikerült közbelépni. Hála istennek, nagy megkönnyebbülés ez nekünk!

Ami viszont megrendített minket: Jani keresztapukája pár órája itt hagyott minket. Most kaptuk a hírt.

Ő már betegeskedett hónapok óta, de komolyabban tavaly év végén romlott az állapota. Többször volt kórházban, műteni kellett volna a szívét, de már annyira gyenge volt, hogy nem lehetett segíteni, nem bírta volna ki a műtétet. Tegnap ismét hazahozták egy hosszabb kórházi tartózkodás után, mert már nem igazán tudtak mit kezdeni vele, ha lehet így fogalmazni. Nem nagyon tudott magáról, anyósomtól tudom csak, hogy nagyon gyenge volt már.

És most itt is hagyott minket.

Egyelőre próbálom ezt is felfogni, Jani átment hozzájuk. Nekem meg inkább csak kattog az agyam, hogyan segíthetnék Gizusnak, a feleségének, Hanninak és Zsófinak, két lányának, és még inkább 3 kicsi unokájának, Zorkának, Zalánnak, aki nagyon papa-függő, állandóan kereste nagyapját, mikor ő kórházban volt, és kis keresztfiamnak, akinek a 2-án esedékes 1. szülinapját sem érte meg.

Nem volt már fiatal, de idős sem, talán még egy tavalyi műtéttel lehetett volna javítani a helyzetén, de ő nem akarta. most viszont a családja rettentően szomorú.

Szomorkodunk, sírunk és búcsúzunk továbbra is. Ez nem a mi hetünk.

A baleset okai

A tegnapi szörnyű balesettel kapcsolatban találtam ma ezt a cikket az Indexen. Katt IDE.

Eddig is magam alatt voltam az egésztől, tegnap csak kóvályogva léteztem, értetlenül álltam az eset előtt, hogy valaki hogy tud így elnézni valamit. És most itt vannak az okok.

De édes Istenem, EZÉRT MIÉRT KELL VALAKI MÁSNAK IS MEGHALNIA????? A nagybetű most a kétségbeesett kiabálást hivatott szimbolizálni.

Miért kell három gyermeknek árvává válnia és egy erős, temperamantumos, vidám asszonynak esténként egyedül ülnie otthon???? Tönkretenni az ő életüket is???

Nem értem, és nem is fogom, soha.

És azt hiszem, kisebb szikla gördül le este a szívemről, ha Jani hazaért.

Sanyi :(

Jani hívott az imént, hogy hallottam-e a rádióban, hogy Sanyi az M3-ason balesetet szenvedett és meghalt. Arnóth Sándor fideszes képviselő és Püspökladány polgármestere, de ebben a pillanatban a poziciója, politikai hovatartozása és posztja érdekel a legkevésbbé.

Ismertük őt, noha én nem sokszor találkoztam vele, de ismerjük a családját is, és nem utolsó sorban soha nem felejtjük el neki, hogy pár éve nagy-nagy szívességet tett nekünk. Most azonban inkább a történésen vagyok ledöbbenve, az emberi oldala miatt, az egész váratlan mivolta miatt.

A politikai része most, ahogy írtam, nem izgat. Hogy milyen politikus volt általában, hogy hogy ítélték meg. Most nem. A feleségére gondolok, aki egy remek asszony (szerintem), két egyetemista és egy 15 éves gyermekére. Milyen borzasztó lehet most nekik? tudom, hogy nap mint nap történnek hasonló tragédiák (sajnos, sajnos), csak most ez közelről érint.

Ártatlanok voltak (a sofőrje is meghalt-és úgy tudom, a balesetet okozó is, persze ő nem ártatlanul), csak mert valaki nem figyelt, és a lehajtónál felment az autópályára! Édes istenem, fel sem bírom fogni. Ennyi kell és kész. egy rossz döntés, és családok lesznek csonkák.

Kívánom, hogy a családjának legyen sok-sok ereje mindezt a sok borzalmat átvészelni, nem lesz könnyű.

Az én Janimnak meg itt üzenem, aki naponta legalább 150km-t vezet a 2/A-n, hogy nagyon vigyázzon magára, legalább ő ne csináljon hülyeséget! És remélem, megérti, miért aggódok minden nap érte és miért lélegzek fel, amikor esténként hallom az autót begördülni az utcánkba! Mert olyan könnyen történik baj, és nem is neki kell hibázni ehhez... A mai naptól kezdve ezerszer jobban fogom őt is félteni. Talán emiatt is rémített meg ez a hír: az ilyen esetek bárkivel megtörténnek, nem válogat a sors, és ez ijesztő, szívet ledermesztő érzés, hogy tehetetlenek vagyunk vele szemben.

No, ez most egy szomorú és kicsit rendezetlen bejegyzés lett, de én is kicsit zaklatott vagyok még. Megpróbálom összeszedni magam, és dolgomra menni. Tegnap pocsék napom volt, azt hittem a mai jobb lesz, de már tudom, hogy tegnap a nyűgök ellenére is szép napom volt. :(

Összefoglaló

Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.

Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)

Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a Móni által bemutatott rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)

Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P

Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...

Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...

hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...

Remek.

Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.

Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)

Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)

Sárival

Niki barátnőm közzétette a hétvégén az ottjártunkkor készült képeket. Katt ide.

Mindenkinek ajánlom figyelmébe: annak, aki rólam hiányolt képet, és annak is, aki kíváncsi rá, milyen lenne, ha Zitának most kistestvére született volna. Ahogy eddig mindig "menetrendszerűen" jött a kistesó 2 év elteltével. :) Mint ahogy most nem jött. De hála Nikiéknek, azért van kivel babázni. :)

Hétvégi összesítő

A nagy szusszanásból, amit reméltem a hétvégétől, lett egy kisebb szusszanás. :) Két nagyobbik leányom végül egészen vasárnapig maradtak, mama elmondása szerint haza sem nagyon akartak jönni, jól érezték magukat. Egyetlen negatívum a hétvégében, hogy csütörtökön mindkét lány egész jól volt már köhögésügyileg, vasárnap estére azonban Kinga megint többet köhög, néha a fülét fájlalja. Én egyelőre arra gyanakszom, hogy nem akar nagyon oviba menni, és ez csak kifogás, holnap reggel meglátjuk, mi lesz, de egyelőre véget ért a betegszabi számukra.

Pénteken igazából nagyon kellemes és nyugodt napunk volt Zitával, egyetlen szépséghiba csak az volt, hogy a szomszéd építette az előtetőt a bejárati ajtó fölött, éppen Zita alvásidejében, és persze előbb felébredt, mint szokott. Pedig nagyon vártam az alvásidjeét, sok-sok nap után rengeteg dolgot akartam bepótolni, amiből szinte semmi nem lett. Én természetesen megértem a szomszédot, én mindenkit megértek általában, éppen csak picit csikorgattam a fogaimat.

Szombat késődélután az IKEA-ban jártunk, amit én élveztem volna, ha. HA nem hétvége lett volna, amikor általában sokan vannak, és ezerszer megfogadtam, hogy nem megyek ikeaba hétvégén, és ha ezt a tömeget ne növelte volna az ikea 20. szülinapja, ami miatt szerintem még többen jöttek. Félévente egyszer vagy kétszer, ha sikerül összeszervezni, hogy eljussak oda, hát, most nagyon kifogtuk a tömeget. az volt a szerencse, hogy Zita teljesen jól viselte az egészet, az elején kapot egy lufit ajándékba (no, csak volt valami hasznunk a szülinapból), amire egész végig vigyázhattunk, de ő is lelkesen cipelte az emberek között, állandóan fráaszban tartva, hogy mikor tapossák el. De megoldottuk.

Vasárnap délelőtt pedig átmentünk Jani keresztszüleihez, akik a házuk tetejét erősítették meg, nekik segített Jani több rokonnal, családi baráttal együtt. mi, lányok, a gyerekeket terelgettük, készült közben finom ebéd a sok éhes, megfáradt "munkásembernek". Én megint jól kibabáztam magam kicsi keresztfiammal, aki hatalmasat nőtt az egy hónap alatt, hogy nem láttam. Nagyon komolyan tud nézni, mosolyogni, nagyon édes volt. Ráadásul tegnap volt féléves, aminek örömére még tortát is ettünk (mire nem jó egy "félszülinap"!) :-) Sajnos, egy kép sem készült, mert itthon maradt a gép, hol máshol. :(

A nap meglelpetése számomra Zita volt, aki csak késő délután aludt a kocsiban, addig úgy pörgött, játszott, jött-ment, hogy még, nem nagyon látszott rajta fáradtság. :) Akkor viszont kidőlt.

Átaludta, míg hazaugrottunk néhány fontos dologért, és átautóztunk Tolmácsra, hogy végre megnézzük a kicsi Sára babát. :) Nos, íme itt van a kis alvó királylány:

Niki a blogjában szokott feltenni több képet is, de azért remélem, nem baj, ha megmutatom itt is a kisasszonyt. Sokat fog még az életünkben szerepelni, fontos bemutatni az új szereplőt. :)

Átadtunk néhány apró ajándékot, és természetesen azt is, amiért Kinga úgy hajtott, ezt kis szalvétatechnikával díszített dobozt, amiben Kinga által fűzött nyaklánc és karkötő van-azért az nagyon fontos már egy kéthetes lánybaba életében is!

Jó sok hiba lett a dobozon, de mentségemre legyen mondva, hogy eddig nem sokat csináltam, de szeretem ezt a technikát, szívesen csinálnék több ilyen dolgot is.

Sára babát én is megkaptam kicsit ringatásra, eszméletlen jó érzés volt megint ilyen pici babát fogni, megyünk is majd ahányszor csak lehet babázni (mert, hát, nálunk több bébi nem lesz már, muszáj "kihasználni" a rokonok, barátok pici babáit :-D). Én még maradtam volna, de Zita nagyon nyűgös volt, nem volt túl pihentető az autóban alvás, úgyhogy angolosan távoztunk. Sárit azért hangerőtűrésben megedzettük, de egyelőre nem nagyon zavarta. :)

Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni a nem is olyan jelentéktelen hírt, hogy két héttel azután, hogy a zuhanyzót meg kellett bontani, ismét felkerült a csempe a zuhanyzónkra, a főbérlőnk ma fugázta is, kb. két nap múlva lehet használni is, visszaállhat a régi fürdési rend. Itt még csak egy sor csempe van fent:

Kár, hogy véget ért a hétvége, de szomorkodásra semmi ok, jön egy ünneplésben, nosztalgiázásban, emlékezésben, tortákban gazdag hét, levertségre semmi ok! :-))

Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.

1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben

Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

Kinga névnap 2.

végre eljutok oda, hogy befejezzem a névnapi beszámolót...tulajdonképpen a 2. fordulón nem történt semmi rendkívüli, csak mivel az első rész elnyúlt, nem akartam még ezt is beletömöríteni. No, és hát, átkozott késő is volt, és akkor már harmadik este éccakáztam... :-D De nem baj. Azóta sem aludtam sokkal többet, mert Zita ágyáthelyezése igencsak felbolygatja az éjszakáit (de erről külön bejegyzésben), emellett napközben a lányok nagyon lefoglaltak. Örültem is nagyon kicsit, hogy anyósomék tegnap délután elvitték a két nagyot, most tudok végre szusszanni ismét (és újból takarítani, mert azóta újra megérett rá a ház).

Vasárnap délután Nikit és Arnoldot vártuk, akik szombaton nem tudtak eljönni a népünnepélyre, így nekik egy kisebb fordulót rendeztünk az ünnepségből. Én csak azt sajnáltam, hogy a sütik jó részéből pl. már alig maradt, így nekik az étlap már rövidebb volt, de ez most így alakult.

Vasárnap reggel apukámékkal nyugodtan megreggeliztünk (a nyugodt relatív jelző, a 3 lány mellett ezer éve nem reggeliztünk nyugodtan, de azt hiszem, ez most relatíve nyugodt étkezés volt, legalábbis remélem, hogy legalább apukáméknak az volt :-)),majd reggeli után ők elbúcsúztak.

Én egy rövid porszívózást eszközöltem, illetve egy gyors nappali-felmosást, hiszen még tartott az ünnep, Nikiék is megérdemelték, hogy a hétköznapihoz képest tisztább házba érkezzenek. Koradélután sikerült a fél étkezőt is újból felmosni, mert a hűtőnk a megterheléstől önállósította magát, és az alsó részén leengedte önmagát, így már nem is tudom hanyadjára nyúltam a felmosó vödörért. :-) Ilyen csacsiragyi egy vendéglátás alatt/közben nem volt még a kecó, az tuti... :-))

Estefelé be is futottak a fiatalok, sikerült némi beszélgetést eszközölni, de közben a fürdetést is el kellett kezdeni, így számomra továbbra sem ez volt a legpihentetőbb csevegés. :-P Nikinek adtam néhány babaruhát a lassacskán érkező babának, és míg az emeleten válogattunk, Kinga dolgát végezte az emeleti vécén, és ekkor derült ki, hogy az valahol csepeg. Jócskán beleléptem a vízbe, és szerintem ki lehet találni, mi következett: igen, felmostam az emeleti fürdőt is...mondom én, hogy csillogtunk-villogtunk...

A lányok nagyot játszottak Arnolddal, labdáztak, karikát dobáltak, volt nagy kacaj, Kinga többször is elmondta, miután hazaindultak Nikiék, hogy már alig várja, hogy újra jöjjenek!

Este aztán kidőltem, nem volt erőm pakolni, elaludtam a lányok mellett. jani pakolt valamennyire össze, de nyomai még mindig vannak a hétvégi bulinak, mert hétfőtől kezdve aztán lassabban ment a romeltakarítás vége (a grillrács még mindig beáztatva súrolásra vár pölö). Jó kis pörgős, forgalmas hétvége volt, de nagyon örülök, hogy megszerveztük, örülök, hogy nagyjából mindenki el tudott jönni, és akár holnap újra is tudnám kezdeni az egészet! :-)

Fotók továbbra sem futottak be hozzám ,de nem baj, utólag is lehet publikálni őket.

Történések

Ilyen is régen volt már, hogy több napig önszántamból nem ültem gép elé. Egy percet se, be sem kapcsoltam. Pedig most így történt, péntek óta be sem kapcsoltam a gépet... nem tudom miért, vagy kedvem nem volt vagy időm. Vagy lehet, hogy beteg vagyok?? :)

Pedig van mindig valami esemény, feladat.

Múlt szombaton egyetemi barátnőm, Enci látogatott meg minket kétéves Kristóf kisfiával. Nagyon örültem, hogy az amúgy pesti kirándulásukat a kedvünkért megszakítják/megrövidítik, és hozzánk is eljönnek. A négy gyermek nagyon jól elvolt szerintem, igaz, hogy együtt keveset játszottak, de legalább egymás mellett békében. :) az alábbi kép tanusítja, hogy az azért kis időre összejött a csapat, a hinta kiváló eszköz erre. :)

Kristóf, aki korához hűen mindent megnézett, kipróbált, megszerelt, és annak ellenére, hogy sok lányos játékunk van, azért csak talált magának megfelelőt is, ha más nem fejre állította a játék konyhát, és kalapálva "megszerelte" az alját. :-)) Vérbeli kisfiú, a lányaimnak szerintem eszükbe sem jutott volna, hogy a konyhát szerelni is lehet. :)

Jó volt az a bő 3 óra. míg itt voltak, reméljük, hogy máskor is összejön a randi, bár most mi jövünk egy újabb hencidai látogatással. :)

Szombat délután a két nagyobbik leányzó ismét mamához ment egy éjszakára, viszonylag nyugalomban telt az este. Vasárnap délelőtt felkerekedtünk, átmentünk Diósjenőre, és a placcon, ahol a lányok motorozni és biciklizni szoktak, végre ismét volán mögé ültem. Jó sokat "rutinoztam" az aszfaltnégyzeten, addig Jani Zitával sétált és körbenézett a házunknál, majd átvezettem az autót a házhoz, onnan a 2-es útig. nos, teljesen őszintén megvallom, hogy átkozott pocsékul ment a vezetés, azt sem tudtam, melyik pedált mikor nyomjam, csak 3-szor fulladt le a kocsi a fő utcán, de oltári szerencsémre és a tisztes jenőis polgárok szerencséjére senki nem járt akkortájt az utcákon (ebédidő felé jártunk, komolyan jobban jártak, hogy otthon maradtak! :) ), így mindenki sértetlenül megúszta a "kalandot". Jó sokat kell gyakoroljak, jó nagy levegőt kell vegyek majd, hogy legyen bátorságom a volán mögé ülni, de muszáj most már, szüksége van Janinak is néha arra, hogy ne ő vezessen.

Vasárnap délután felállítottuk a medencénket (végre), de lyukas volt a karimája, amit Jani ma reggel ragasztott meg, ezért még csak délutánra töltöttem tele. De áll,melegedhet a víz, lehet lassan használni (reméljük!). Vasárnap estefelé hazajöttek a lányok, a legújabb családtagunkkal:

Ő kérem szépen Jázmin cica, aki végre talán igazán lány, nem derül majd ki róla, hogy fiú, és büszkén viselheti ezt a nevet. Gyönyörűszép cica, akiről egy este és egy éjszaka azt hittük, hogy megszökött. Történt ugyanis , hogy magára hagytuk a garázsban a dobozában, de a garázskaput nem húztam le. Pár perccel később visszamentem, és a cicának hűlt helyét találtam. Ott volt kb. negyed órája... volt nagy kresés, szomorkodás, sírás, egy hét alatt másodjára sirattunk macskát. Kinga ki volt borulva, jogosan. És az én saram volt főként, mert nekem kellett volna lezárni a kaput.

Hétfő reggel azonban előbújt a kis szőrgombóc a pincelépcső alól, és lett nagy öröm!! Igaz, hogy nagyon félt, állandóan elbújt, de mint a kép is tanusítja, mára már egész közel merészkedik, lehet simagtni, sőt, keservesen nyávog, ha magára hagyjuk. A másik két macska is találkozott már vele, egyelőre szagolatják, figyelik egymást, és általában a két nagy menekül el, mert a kicsi akkorát tud fújni... :-) A mi bátor, kan cicáink, khm. :)

Így most van feladat, előkerült az almos láda, lehet ismét cserélgetni, de nagy örömmel teszem, mert én is beleszerettem a kis szőrösbe, no, meg a lányok is rettentően örülnek. amúgy is könnyebb egy pici cica után takarítani (aki amúgy egyből profin elkezdte használni az almot, hála a jó égnek!), mint télen a már nagyobbacska, 3 cica után.

Ja, és vasárnap volt Csilla 3.5 éves, Zita 20 hónapos. Szó ne érje a ház elejét, megemléztem róla! Hogy nem túl bőven, az most már kérdés. :)

Hétfő délelőtt végleg eldőlt, hogy átköltözés után sem maradunk a szendehelyi oviban, hanem átiratkoztunk a jenői oviba. Nagy örömmel fogadott a vezetőnő, akinek immáron harmadik beiratkozásunk alkalmával tutira ígértük, hogy jövünk. :-P Sokáig úgy gondoltam, hogy átjárunk majd Sz.helyre, mert iskolába sem biztos, hogy Jenőre fogunk járni (ez egy hosszabb történet, hogy miért, talán egy másik bejegyzésben ki tudom egyszer fejteni), de december óta sokat változott a helyzet. Úgy gondolom, nem szerencsés ilyen pici korban az átjárkálás (ez a része nem tetszett sosem), Jenőnek is nagyon jó ovija van, sőt, a felszeretltsége, állapota is jobb a szendi ovinál. Míg itt nem, ott minden csoportnak külön mosdója, tágas öltözője van, csak egy, amit nagy hirtelen észrevettem. Ott lehet pl. biciklivel, motorral oviba járni, le vannak kötve a kis gyerekjárgányok, senkit nem zavar, itt nem engedték (nem tudom, miért). Nagyobb, tágasabb az udvara, a Börzsöny közelében (az egész falu börzsönyszéli falu, úgyhogy ez nem nagy újdonság), jobb a levegője. Az óvónőket nem ismerem, de bízom benne, hogy jó l kijövünk majd egymással, akikkel eddig csak köszönés szintjén is összefutottunk, mind egyből mosolyogva, kedvesen köszöntöttek, remélem, később is ilyen marad a viszony. Leginkább a gyerekeim szeressék őket.

Tanulnak a gyerekek játékosan ovis angolt, lehet néptáncolni, van hittan, míg a szendi oviban az egyetlen különfoglakozást (na, jó nem, mert itt is van hittan), az amúgy szuper úszást is lehet, hogy megszüntetik (emiatt rendült meg először a bizalmam, kicsit botrányos lett az úszás-ügy, az óvónők nem akarták, mondván, hogy nagyon megzavarja az ovis napirendet, noha csak néhány gyerek később reggelizett emiatt úszás után, és a fogalkozásba is be tudtak kapcsolódni, és nem óvónők, hanem szülők-köztük én is többször-kísérték a gyerekeket, szóval, nem tudom, mi volt az igazi probléma, és nem is tudom, hogy hogy egyeztek meg a szülők-óvónők, mert már nem érint). Szóval, úszni nem fognak járni ovival, de azt talán megoldjuk magánúton, ha szeretnék a lányok is. Abban pedig biztos vagyok, hogy a lányok könnyen átszoknak, Kinga is könnyen átszokott két éve, most Csilla van hasonló helyzetben. Kinga ugyan csak egy évet, a záróévet fogja itt járni, de ő elég jól barátkozik, bízom benne, hogy nem lesz gond. Ezáltal lesznek azonban Jenőn is barátai, a szendehelyi barátokhoz úgysem tudunk napi szinten átjárni. És nem utolsó szempont, hogy első körben én is az ovin keresztül kezdek majd "beépülni" a faluba, itt, Szendehelyen is rengeteget számított, hogy ott egyből találkoztam helyiekkel.

Ja, és ezúttal már Zitát is beirattam, mert a legújabb rendelet értelmében két és fél évesen felveheti az ovi a gyereket, és mi bizony élünk a lehetőséggel. Én már kétévesen "adnám" Zitát , mert nagyon kellene dolgoznom, de a bölcsis körülmények elég siralmasak itt, a nagy vidéken. Ha Pesten rossz a helyzet, itt gyalázatos. Úgyhogy már annak is örülünk, hogy tavasszal Zita egy intézménybe kerülhet, és ha rövid időre is, de a 3 gyermekem egy helyre fognak járni! :-D

A lányok a héten járnak utoljára oviba, jövő héttől "kiveszem" őket. Jönnek a csoportösszevonós időszakok, meg amúgy is fáradtak, ezért elkezdjük a közös nyári időszakot. Még talán jövő héten elmennek az ovival kirándulni egy napra, ami most kedden nem jött össze, mert Királyrét megközelíthetetlen volt a Dunától. Ha azonban nem lesz kedvük menni, azt is megértem.

így állunk mostanság, én is élvezem az utolsó egygyerekes napokat, még ki-kijárok Zita-alvás alatt kocogni, készülök lelkileg is a szünetre, tervezem, hogyan teljenek a napjaink, hogy ne legyen teljes bezártságérzésünk. Azt hiszem, rengeteg türelemre lesz szükségem, de gyúrok rá nagyon! Legfőkébb arra kell gyúrnom lelkileg, hogy szeptemberig nem lesz az az egy-két óra szünet, amíg nincs ébren gyerek, ami megvan néhány hónapja, kisebb megszakításokkal. Nagyon megszoktam, jó hogy, valahogy ki kell bírjam a hiányát. :) Cserébe nem kell kétszer egy nap az oviba rohanni, mint most is: mehetek Zitát ébreszteni, mert idő van, kelni kell, uzsizni, menni, mert a két nagyobbik nokedli is lassan várni kezd az oviban. :)

Lovagolni voltunk

Május első napjának délelőttjén itthon tettünk-vettünk, délután azonban Zsuzsa és Zoli invitálására elmentünk Gödöllő mellé, ahol a lányok lovagolhattak kicsit Zsuzsi lován, Tequilán. Elméletileg az éppen ma megrendezett díjugrató versenyre is mentünk volna, de Zita alvása miatt lemaradtunk róla. biztos érdekes lett volna, így viszont Zita kialudta magát, nem nyűgösködött, és ez sokat számított.

Kinga ült fel először Tequilára

Zita Janival repülőket nézett, megörült mindnek, és valami "app" felkiáltással kommentált minden egyes repülő járgányt

Csilla is felült ezúttal, nagyon lelkes volt, nyoma nem volt a Debrecenben megismert félénkségnek, vigyorgott nagyokat, és hagyta, hogy Zoli és Zsuzsi vezessék a lovon, nem kellett loholni mellette :)

Együtt is felültek, a képen is látszik, hogy Kinga elég bágyadt volt, és a péntek este észlelt (valószínű) kötőhártyagyulladásnak tulajdonítottuk a csendességét, levertségét. Ettől függetlenül kedvvel csinált végi mindent, a végén kéreckedett csak le a lóról, hogy elfáradt.

A szurkolótábor

Kinga ügetett is a lovon

Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon szép helyen jártunk, csak Kinga szeme aggasztott. A poros, lószőrős környezet most nem volt ideális számára. Hazafelé el is aludt az autóban, itthon is vacogott, és kiderült, hogy majdnem 39 fokos láza van. Gyors zuhany, kamillázás, Nurofenes lázcsillapítás után ágyba került, és gyorsan el is aludt, mint ahogy két testvére is. Csak remélni tudom, hogy holnapra jobban lesz.