BUÉK 2011!

Ezzel a néhány képpel búcsúzunk 2010-től, és optimistás, bizakodva nézünk 2011 elébe. :)

Kinga bulihangulatban:

Csilla bulihangulatban, foltos pólóban, de érezzük jól magunkat, az a lényeg! :)

Zita szolidan bulihangulatban:

Nagyon köhög, este megint hányt is tőle, enni nem eszik, nyűgös, ez megpecsételi a hangulatunkat is.

Ötösben vagyunk itthon, túl egy raklettezésen, egy tüzijátékon, amiből mi, lányok, végül alig láttunk valamit bentről, mert takarta kintről az erkély. Fel kellett volna menni az emeletre... :( Vagy átmenni Diósjenőre, ahogy terveztük eredetileg, de Zita szottyos állapota miatt nem sok kedvem volt. Kinga rövidnek találta, Zita is sír azóta, hogy "mécceke", azaz még egyszer!, mármint tüzijátékot.

A csajok lassan mennek fürdeni, nem várjuk meg együtt az éjfélt, én is csak remélni tudom, hogy Zita jobban alszik, mint az utóbbi két éjszaka, nem kell az egész estét mellette töltenem (szegényke, nagyon köhögött), és talán tudok Janival koccintani éjfélkor. Ha nem, jó lesz holnap is, nálunk mindig van esőnap, megszoktuk. :)))

Mindenkinek vidám szilvesztert, és nagyon-nagyon boldog új évet kívánok! :)

Jani

Tegnap volt az én kedvenc férjemnek a névnapja. :) Nem mintha lenne több, hogy rangsorolni kellene őket, ;-) de szeretem őt így hívni (mint ahogy a lányaimat is kedvenc elsőszülöttnek és így tovább, így mindenki igazságosan 'kedvenc' :D)

Karácsonyhoz hasonlóan ezt sem igazán sikerült megünnepelni, igazán nem is nagyon láttuk őt tegnap, mert ment, dolgozott, tette a dolgát, noha már nagyon fáradt. Nem nagyon szokta mondogatni, de most már látszik rajta. Szerntem. Az elmúlt bő két és fél éve (lassan 3) nagyon nehéz volt neki. Vagy mondjuk inkább sűrű, hajtós és zsúfolt, ami biztos sok millió más ember életében is van, előfordul, de minket a Janié érint leginkább. Telket vásárolt, lakást adott el, háromlányos apuka lett, házépítésbe kezdett, másodállást vállalt, építkezett, és építkezik hónapok óta, gondolkozik, kitalál, milliót telefonál, szervez, harcol, rengeteget vezet, továbbra is kétállásban dolgozik és keveset pihen. Aggódok is eleget. És nem lehet elégszer megköszönni. Szeretnék már terhet levenni a válláról, csak sok tekintetben meg van kötve a kezem, várni kell, míg ezt igazán meg tudjuk valósítani (konkrétan, amíg Zita nem ovis-de legalább nem alussza át az estéket és éjszakákat biztonsággal, hogy itthoni munkát vállaljak-nem tudok elmenni dolgozni, nincs, aki vigyázzon rá, a keretbe meg nem fér bele bébiszitter-pedig ez lenne most az egyik legnagyobb segítség számára, de nem csüggedünk, eljön ez is nemsokára, ha minden igaz, két és fél évesen mehet oviba a kis csaj, amit jelenleg muszáj leszek kihasználni)

Sajnálom, hogy karácsony "levezetéseként" nem igazán tudtuk őt felköszönteni (noha a spontánmód jól sikerült fifis fotókból nyomtattunk egyet, egy fa képkeretbe tettük, lefestettük, és odaadtuk ajándék gyanánt, meg is lepődött kellemesen, valamint Kinga is rajzolt neki), de biztos vagyok benne, hogy jövőre minden nyugisabb lesz. Ezért dolgozik most ő, nagyon magas fordulatszámon.

Remélem, tudja, hogy nagyon-nagyon hálás vagyok neki ezért! Nehéz ezt szavakba önteni, nem is akarom nyújtani vagy cukormázasra csinálni a posztot, de ez régóta kikívánkozik belőlem. Mostanában keveset látjuk egymást, családilag még kevésbbé tudunk együtt lenni, ha együtt vagyunk is, látszik, hogy máshol jár, akkor is pörög az agya. Mindezt értünk teszi, és én nagyon szeretem ezért! Az utóbbi hónapok ébresztettek rá, hogy nem kell ahhoz sülve-főve együtt lennünk, hogy teljes legyen a boldogság (de persze ettől többet és minőségileg jobbat el tudunk majd viselni, ez a cél, ezen dolgozunk), nekem sokat jelent a tudat, hogy VAN nekünk, még ha messze is jár. Ilyen családapát kívánok mindenkinek! :)

Jani, mindent, mindent köszönünk, köszönjük, hogy ilyen vagy és, hogy vagy nekünk! Nagyon szeretünk Téged! :)

Három kis Fifim

Zita keresztszüleitől (illetve a Jézuskától, csak ezeket náluk rakta le, ugye) egyen-Fifis kötényt és hajpántot kaptak a lányok. Magam sem hittem volna, de sikerült mindhármójukra egyszerre ráadni és egy képre terelni őket:

Zitafifi
Csillafifi

Kingafifi
Zsófi, köszönjük! :) Mármint, hogy kértétek a Jézuskától... ;) :)

karácsony 2010

Kicsit nehézkes felksézülés után azért csak eltelt ez a karácsony. Nem mondom, hogy életem legjobb karácsonya volt, de nem panaszkodom. Majd kiderül, hogy miért. Akkor lássuk, hogy is telt az idei karácsony.

December 24.

Gyönyörű tavaszi napra ébredtünk. :)

Ez nem vicc. Hetek óta hó van nálunk, aminek november végén nem örültünk, de hogy éppen mára olvad el totálisan, nem gondoltam volna. De így lett. egyedül a novemberi hóemberünkből maradt egy kis kupacocska. :)

Jani ötkör kelt, fél hatkor már nem volt itthon, kiment a házunkhoz dolgozni.

Mi a lányokkal otthon múlattuk az időt, nem mondanám, hogy békében teljesen, de azért elment az idő. Ebédre Csilla spagettit óhajtott, így azt ettünk, kivéve Kingát, aki az utóbbi időben nem szereti a spagettit. Délután Zita aludt, kettő körül már fel is ébredt. Hívtam Janit negyed 3 tájékán, hogy mikor akar jönni, mert a Jézuska már nagyon kereng a házunk körül (aznap valahogy nagyon éreztem az aurámban). azt mondta, még két órás munkája van, aztán jön. Elszontyolodtam, hogy akkor a lányok már nem tudnak játszani az ajándékokkal, így, miután megígértem neki, hogy másnap egész nap kint lehet, hazajött. :) Felkaptuk a lányokat, még egyszer átautóztunk a házunkhoz, kapott a pár hete felszerelt teraszkorlát némi fenyőgirlandot:

csak hogy kedves házikónk se legyen magányos, majd, mivel a csipet csapat meglehetősen kíváncsi volt már, hogy járt-e nálunk a Jézuska:

...hazaindultunk. Nekem innentől kezdve rettentő rossz kedvem volt, a szívem szakadt meg, hogy nem maradhatunk, hogy megint el kell jönni, hogy már alakulnak a dolgok, és még mindig nem a jó meleg otthonunkban ünneplünk. azt hiszem, éppen Szenteste jött el az a pillanat, hogy nem bírom tovább, nincs több türelmem. Csak az ünnep szentsége miatt nem kívántam hihetetlen rosszakat az illetőnek, aki ezt az egészet előidézte. Ma már tudjuk, hogy ha igazán lelkiismeretesen dolgozik, akkor a tavalyi karácsonyt is SIMÁM ott tölthettük volna. Mindegy. Már tényleg mindegy.

azért sikerült kicsit kilendülni a sírásközeli állapotból, rettentően izgultam, hogy fogadják a lányok az ajándékokat.

Lássuk csak, mit is találunk:

Zita talált is, gyorsan nekiállt bontani, persze nem sikerült neki:

Csillának nagyon talált a kis színes bőrönd benne fém teáskészlettel:

Ez számomra szerelem volt első látásra, ezt egyből tudtam, hogy be kell szerezzük. Mármint a Jézuskának... :)

Kinga pedig nagyon boldog volt az erdei házikóval:

Ezzel is szerencsém volt, mert szinte ugyanolyan, mint amit mostanában reklámoztak a Minimaxon, csak 10000 Ft-tal olcsóbb. :) Viszont annak a másiknak a kiegészítői ebbe is jók, így lehet bővíteni később még sok mindennel. :) Ha úgy hozza a sors.

Zita segít Kingának a bőröndjét bontani:

Némi segítséggel sikerült, elégedettek vagyunk:

Apa a nagy házépítés után újabb házépítős megbizatásban:

Anya, szervírozok neked egy kis teát!

Ez csak egy kép Zitáról, nem tudom, melyik, de valamelyik nővére készítette:

Ajándékbontogatás után játék következett, játszottunk a házikókkal (Csilla is kapott egy kisebbet), játszottunk "piknikeset" a bőröndös készletekkel, pecáztunk Zita mágneses horgászjátékával, majd pihenőre tért a kis csapat. azt hiszem, nagyon örültek mindennek. Megnyugodtam, nagy munka volt kitalálni. :)

Én még utána is kicsit lehangolt voltam, többek között, mert nem volt igazán ünnepi vacsoránk, Jani is spagettit melegített magának. az igaz viszont, hogy a lányokat a legkevésbbé az evés érdekelte, volt fontosabb dolguk is. ;-) Ez valószínűleg nekem volt inkább fontos, de ezen a kis apróságon sikerült hamar túllendülni.

December 25.

Ha gyönyörű nem is, de igazi őszi napra ébredtünk.

ez nem vicc. Az előző napi enyhe idő után, még negyed kilenckor is alig tartottam érdemesnek felhúzni a redőnyt, mert totál sötét volt odakint. Zuhogott ez eső, nagyon lehangoló volt.

Jani ötkor kelt, és ment dolgára. Diósjenő felé letérvén a kettes útról "összeszedett" egy defektet. Mikor máskor, mint karácsony első napján hajnali fél hatkor?? a házunkig el tudott menni, de később délelőtt nemhogy egy óráját elrabolta a kerékcsere, de még jól meg is ázott. Napközben nem volt itthon, csak valamikor este 6 körül ért haza, jó fáradtan.

Én is nagyon elfáradtam, azt hiszem, kezdtük egy kicsit megunni a bezártságot, összezártságot, egyre több konfliktus adódott a lányok között, én egyre kevésbbé voltam humoromnál, nekem se volt már sok kedvem játszani, figyelmet elterelni, csökkent a figyelmem, örültem volna, ha vállvetve csináljuk végig a napot, de jól tudtam, hogy nem lehet. az előző napi depim után örültem, hogy Jani csinálja, hogy halad, hogy haladunk, és végül ez adott erőt. Nem gondoltam arra, hogy ilyenkor a legtöbb ember együtt van a családjával, abba kapaszkodtam, hogy ezt most végig kell csinálni, és lassan minden könnyebb lesz. Reméljük tényleg a véghajrában vagyunk, fogunkat összeszorítva kell befejezni az egészet, ha eddig eljutottunk, most már igazán kicsi van vissza.

rossz kedvemet növelte, hogy Kingának és Csillának egyre jobban folyt az orra, köhögni kezdtek, féltem, hogy teljesen lerobbannak a másnapi egyetlen családi karácsonyozásra.

Délután összakaptuk magunkat a lányokkal és meglepi gyanánt csináltunk egy pici tortát apának, narancsos-fahéjas csokikrémmel töltve, ami megint nem lett igazán díjnyertes kinézetre, az íze remek volt, de mentségemre legyen mondva, hogy a lányok mellett csináltam, kapkodva, megszakítva, ilyen körülmények között szupernek mondható :

A kis gyertyát is meggyújtottuk rajta, énekeltünk két karácsonyi dalt, Zita édes volt, ahogy élvezte. azt hiszem, pótoltuk kicsit a szenteste elmaradt ünnepiességet. :)

Az estét némi malőrrel zártuk, Csilla hányt egyet, mert lement a gyomrába egy rakás orrváladék, amit az nagyon nem tolerál. Megkönnyebbült a kis csaj, de én így karácsony másnapján is moshattam. Karácsony első napján is kénytelen voltam, mert reggel meg másfajta malőr történt, amiatt is indult egy mosás, így hiába küzdöttem, nem sikerült a két napot mosás nélkül megúszni. :) :)

December 26.

gyönyörű téli napra ébredtünk.

Ez nem vicc. :)

Előző este már havazott, reggelre lett vagy 20-30 centis havunk. Csak fehér lett a karácsonyunk! sajnos én most sem örültem neki első látásra, egyből görcsbe rándult a gyomrom, hogy Jani rendben kiért a házhoz (ötkor ismét kelt és ment dolgára), mert arrafelés nemigazán gyorsan tolják el a havat, ráadásul pont elöl nem megfelelő gumijú kerék volt. De nem történt semmi baj, egy telefonhívás után megnyugodtam.

Kimentem havat lapátolni, miközben erősen izgultam, hogy a lányok nem csinálnak bent galibát. de nem történt semmi veszélyes, hála istennek. Reggeliztünk, majd a két nagyobb leányzó nagyon aranyos és elég hosszantartó játékba kezdett, főleg szerepjátékokat játszottak. A frissen kapott bőröndök fontos szerepet töltöttek be, sejtettem én, hogy nemcsak maga a teáskészlet, hanem a kis bőrönd is fontos szereplője lesz játékaiknak (és amely bőröndöt ma sikeresen ott felejtettünk anyósoméknál, a Csilláét, nem tudom, mi lesz reggel, ha Csilla észreveszi-nem tudom, miért, de az az érzésem, hogy Janinak rövidesen arra kell kanyarodni :) ). Míg ők játszottak, én megejtettem az elmaradt karácsonyi takarítást, ami főleg egy porszívózásra terjedt csak ki. Ha most, hát most.

Jani ma korábban jött haza, mert először anyósomékhoz mentünk karácsonyozni (végre kimozdultunk és családdal voltunk! :D), majd Zsófiékhoz. Kinga nagy örömére mamáéknál hagyott a Jézuska egy játék gitárt (a kezem ebben is benne volt, idén én rendeltem a lányok részére ajándékot anyósomék nevében, de azt hiszem, megérte a munkát), Zitának egy hangszerkészletet, ha hazaérnek azok is (ők is mamánál felejtődtek), lesz itt zenebona! :)

Zsófiéknál lett aztán eszem-iszom, életemben most ettem először afrikai harcsát, roston sütve, szinte alig fűszerrel, hát, nagyon fonom volt. No, és minden más is, mint ez a torta, ami ismét Zsófi keze munkáját dícséri:

A gyerekek rettentő klasszul eljátszottak, Kinga Zorkával, Csilla Zalánnal (ő enni sem ért rá), Zita mikor hol és kivel. Nagyon jól éreztük magunkat ismét, nekem különösen jól esett, hiszen nem igazán sikerült a karácsonyi felkészülés, de itt most volt minden: szikrázó hó, gyönyörűen kivilágított ház, bent meleg, ropogó tüzű kandalló, szépen, hangulatosan feldíszített ház, gyerekzsivaly, finom ételek és italok és persze egy kis beszélgetés, Janinak pókerezés a fiúkkal. Már-már giccses, de akkor is jó volt, nekem utolsó utáni pillanatban jött kis feltöltődés gyanánt.

Mindent összevetve munkás, dolgos karácsonyunk volt idén, olykor magányos, de a szétválasztottságban ott volt a hatalmas összetartó erő: a közös cél, a költözés, amit nagyon gyorsan össze kell hozzunk. És azért csak lett egy nyugodt Szentesténk és családi karácsonyunk is. Mindemellett. :-)) Ja, és remélem, hogy apukámékkal is mielőbb pótolni tudjuk a karácsonyt, akikkel szintén nem találkoztunk, a szétválasztottságban ez is benne van, és ennek is az építkezés az oka. De milyen jó lesz még kicsit később is utókarácsonyozni, a lányoknak még akkor is ajándékot kapni!! :)

És remélem, holnap gyönyörű nyári napra ébredünk! :) :)

helyzetjelentés

Feldíszítettük a fát, a lányok egy ideig segítkeztek, Kinga legtovább. A vége felé, míg én "kreatívkodtam"a fával, a három lány össze is veszett valamin. A szent fa árnyékában... :-))

Mással nem haladtam, de már mindegy. Jani hazajött, de ő sem jutott sokra a dolgaival, mert ide-oda kellett mennie, eszközhiány is fellépett, lényegében nem tart sehol... :(( Holnap hajnalban megy és folytatja.

Enyhe vigasz, de mindkettőnknek sikertelen napja volt. Bízunk egy sikeresebb folytatásban. :))

Megint feladom :)

A kedves olvasó ma végigköveti mai lelkivilágom erőteljes hullámzását. :)

sikerült, ugye, mint írtam volt, nagy nehezen összeszedni magam, optimista "üzemmódba" kapcsolni. :)

Erre Zita felébredt háromnegyed óra alvás után... (3 óra helyett) egyszer fordult elő ilyesmi idén, és most másodjára, khm, vicces. visszaaludt mellettem, de mikor ki akartam jönni, felébredt. Majd a szomszéd pont akkor zajongott valamit (szeretjük), megijedt, és vége.

megint kiegészültünk, kezdődik minden elölről, próbálom Zitát visszatartani a lányok berendezett dolgaitól, kezdődik a hangzavar. Az erő legyen velem. :-D

És még éppen csak kiszedtem a vizes ruhákat a gépből... :-)))

szerintem esszük a "bóti" bejglit. :))

A "feladós" poszt-újragondolva

kipuffogtam magam, azt hiszem jót tett. vagy az, hogy ebédeltünk, Zita elaludt, kicsit lecsendesült minden. Kicsit összeszedtem magam. Már nem is tűnik az egész olyan vészesnek.

Ahogy ott ebédeltek a lányok (mirelit pizzát, lévén igen gázosra sikeredett a délelőtt, de történelmi eseményként elkönyvelhetek egy sikert, mégpedig, hogy Csilla is evett a paradicsomos alapú pizzából, pedig eddig csak tejfölös alapút evett meg, de arról sem tudta, hogy az tejföl, csak "sajt", mert ha tudta volna, nem ette volna meg), néztem őket, és tiszta bolondnak éreztem magam. hiszen itt van nekem ez a három gyönyörű lányka, együtt vagyunk, az apukájuk most is értünk gürizik, mit akadok itt ki, hogy néhány porcica "futkos" körülöttünk? Meg hogy nem is igazán lesz sütink idén, mi van akkor? PErsze azt eddig is tudtam, hogy a karácsony nem attól karácsony, hogy 120féle sütit legyártunk, 5fogásos étkeket kreálunk, de azért jó (lenne) kicsit alkotni. De ha nem sikerül, akkor mi van?

komolyan, én kicsit bolond vagyok. megártott nekem a tél, sötétség és bezártság (de már hosszabbodnak a nappalok, ha egy-egy percet is, de túlvagyunk a leghosszabb éjszakán!).

Persze ezt is ki lehet magyarázni, hiszen évek óta felemásra sikerül a karácsonyunk (talán a 3 évvel ezelőtti viszonylag rendezett volt), de csak azért, mert mindig volt pici baba, pici gyerek a háznál, ami meg a legjobb a világon! :-D ez nem hálaadás ünnep, de azért nagyon hálás lehetek, hogy nekem mindez megadatott.

És ezt most gyorsan le kellett írjam, hogy azért javítsak az imidzsemen, ne csak puffogjak és elégedetlenkedjek itt, no és, hogy a siránkozós és cukormázas bejegyzéseim aránya kiegyenlítődjön. :))

Kinga és Csilla most nagy egyetértésben babáznak, kihasználom, teregetek és berakok egy új mosást. De ha megunják, leülünk társasozni, és ha belefér, míg Zita alszik, folytatom a keksz sütésének előkészítését (talán segítenek is kicsit a lányok-jövőre meg egyedül csinálják-haha :D). Ha nem sikerül, megpróbálom este befejezni. Ha akkor sem sikerül, akkor talán holnap. Ha akkor sem, hát kisnyúl. Jani hozott "bóti" bejglit. :) ami egyébként kivételesen finom, igaz, a lányok nem eszik, de akkor még mindig ott lapul egy adag mirelit gesztenyepüré a mélyhűtőben (úgyis nagy kilvasztást tervezek jövő hétre, jó is lenne, ha ürülne). ezt most jól megtárgyaltam itt magammal. :) Nem tudom, mit problémáztam ezeken eddig annyit.

Kívánok mindenkinek vidám és meghitt készülődést! :))

Feladtam

Pár perccel ezelőtt feladtam, hogy bárminemű fontosabb előkészületet tegyek karácsonyra. Pont mint tavaly. egy "kicsit" el vagyok keseredve.

itthon a három lány, ami nem baj, de két percig nem tudok valamit egyhuzamban csinálni. Lassan ebédidő, és küzdök, hogy a reggeli után elpakoljam a konyhát. Esélytelen.

Jani hajópadlót csiszol, konyhabútort rak össze a házunknál, szerintem estig nem látjuk, a holnap szerintem hasonlóan fog telni, remélem, délután felé azért hazajön egyet Szenteste ürügyén.

Csak legalább a hűtőben pihenő sakk-és spirálmintás kekszeket még ki tudom valamikor, valahogy sütni. Bár ne lenne ez a belső késztetésem, hogy ilyenkor tudunk valami különlegeset csinálni! hogy kéne ezt kiirtani magamból? Hogy úgy kezeljem az ünnepeket, mint egy átlagos napot? Akkor nem lenne semmi bajom, nem lenne a belső konfliktus. nem akarom, hogy tökéletes legyen, csak kicsit más. Csinálnék én minden éjszaka is, de akkor is állandóan "műszak" van. jaj. Bennem a hiba, én vagyok rosszul kódolva.

Megyek, mert Zita megmarta Kingát, pedig Csilla és Kinga pont jól eljátszottak. Zajlik az élet nálunk, a legnagyobb békességben és szeretetben készülünk a szeretet ünnepére. :-P

De legalább a fenyő már áll, égők rajta (reggel 7-kor már arra jöttem le az emeletről, hogy Jani rakja össze a fát, a két nagy meg örömködve ugrál körülötte), délután megpróbálom a lányokkal feldíszíteni. Tavaly is így csináltuk, nem lett olyan sűrű a 24-e. A mostani állapotokat nézve ez most is szükséges. És ajándékok is becsomagolva, a szenteste így talán nem marad el. :) Legalább az rendben lesz, úgy ahogy. :)

kikeseregtem magam szegény blogomnak, mert nincs másnak, ő mindig meghallgat, most megyek, és szétválasztom két kisebb lányomat. Ezúttal ők akaszkodtak össze. Kitalálok valami elfoglaltságot nekik. Megint és újra. nincs megállás. Csak merülnek a készletek, ha már régen le nem merültek. Sajnos.

Ajándékot kaptam

Pár napja nagy meglepetés ért: Móni (illetve pontosabban lányai) kihúzta a nevem egy nyereményjátékban, amiben egy általa, papírmaségolyókból készült ékszerszettet lehetett nyerni:

Tényleg nagy meglepetés volt, és nagyon-nagyon megörültem! Ma délelőtt meg is érkezett a csomagocska, én meg csak gyönyörködök, örülgetek. Felakasztottam a nyakamba, és azóta Zita is csodálja: "Á, dönöjűűű" (gyönyörű). szerintem is az. :)

már megköszöntem ugyan, de nem győzöm eleget: nagyon szépen köszönöm! :-))

ui: a háttérben az ovis fotózáson készült kép rólam és két kisebb lányomról. Egész tűrhető lett, csak sajnálom, hogy Kinga nincs rajta. Én csak csupafog-képnek hívom (pedig csak 28 fogam van), mert hosszú másodpercekig vigyorogtam így, mire kattintott a fotós, teljesen kiakadt a szám. :)

A havas Börzsöny...

...a házunk mellett (a képen az nem mi házunk, de a lényeg, hogy ezt látjuk mi is, kis ideig még "átutazóban" csak):

nem túl szenzációs kép, de én ennek is örülök, hogy ketyeg a kütyü. :)

Hétköznapi örömeink

Az örömeink idézőjelben. :)

Nekünk ebből a házból már nagyon kellene menni, azt mutatják a jelek. A jelekre meg nagyon kell figyelni, ugye.

Na,szóval. Pár hete történt, hogy a ház környékét oltári szennyvízszag árasztotta el, de a lenti fürdő is totál büdi lett, mert az összefolyónál bejött a házba. valami nem stimmel a szennyvízrendszerrel, és mivel aznap négyet is mostam, a mosogatógép is ment, megállapítottam, hogy a rendszer erre "érzékeny", itt ezt nem szabad. Kicsit később erről megfeledkezve hármat mostam egy nap, és ugyanígy jártam. szidtam is a fejemet rendesen. A hidegzuhany akkor jött, mikor pár napja összesen egyszer ment a mosógép és a mosogatógép is, és megint elárasztott a bűz minket. Ma pedig csak a mosogatógépet kapcsoltam be egyszer, és annyira büdös minden, hogy a szomszéd is érzi. Remek.

Múlt héten vagy két hete a gáztűzhely két gombja "lőtt le", csak úgy, az egyiknél a lángok is kicsaptak. nem lett baj, csak én ijedtem meg, és azóta csak két rózsán tudok főzni, ami néha kevés. Erőnk és időnk már nincs ezzel foglalkozni, nagyobb szabású terveink vannak ennél.

A fényképezőgépünk a Csilla szülinapján még csinált képeket, eredeti stílusban az tuti, de voltak képek. Pár napra rá Zita megszerezte a gépet, és bár nem szokta "bántani", ezúttal leejtette, és nem szólt többé a gép. Rettentően sajnáltam, mert mostanában nagyon kellene a gép dokumentálni, a karácsony is itt van, de a költségvetésünk csak januárra engedte volna egy új, olcsóbb gép beszerzését. Esetleg. Aztán ma délután Jani hirtelen ötlettől vezérelve szétszedte a masinát (veszetnivalónk nem volt), bütykölt vele egy ideig, majd, láss csodát, a gép ismét bekapcsolt, igaz, recsegve nyílik a lencse, de csinál képet!! húzhatjuk még kicsit a gépvásárlást. Remek!

Ennek "örömére" úgy másfél órája kiégett félig-meddig a mikrónk. Már egy ideje hallgatom, hogy egyet-egyet puffan melegítés közben a szerkezet. Azt hittem, a tányér van rossz helyen, de nem. Semmi gyanúsat nem találtam. Ma délután grilleztem a mikróval, ugyanaz a puffogós hang jött, benéztem, és furán villant is néha valami. Kinyitottam, és lángolt belül a rács, és istentelenül füstölt. Először megállt kicsit a szívem, de egyből lehiggadtam, gondolkodtam, majd rohantam volna egy nagyobb plédért, hogy begyömöszöljem, hogy elzárjam a levegőtől, mivel poroltónk nincs. Pedig milyen jó lenne! jobb ötletem nem volt, ami nem is csoda, hiszen a szívem sem vert még rendesen. :) végül nem kellett a pléd, megszűntek a lángok. Én még mindig kicsit remegve leültem és hálát adtam az égnek, hogy megúsztam. egyedül itthon Zitával.

Na, szóval. Nem kell venni fényképezőt, de vehetünk mikrót. hogy mikor, nem tudom, minden egyéb megvágta most a családi kasszát (összefüggésben a nagyszabású terveinkkel, amiről remélem, hamarosan írhatok már, mert lenne mit közölni), így ilyen földi "hívságok" most napolva.

Persze ettől nagyobb bajunk ne legyen, bár én egy kicsit most parázok, mert nagyon sűrűn jönnek nekem ezek a "lángolós" események. Remélem, efféle kalandjaim itt véget is értek. :)

A jövő ruhavásárlása

Szép, új ruhákat kedvelő, viszont a ruhapróbálást nem kedvelő olvasóim figyelmébe ajánlom ezt a videót.

Még csak a prototípusa van meg, nem lehet tudni, mikor lesz terjed el tömegesen (szívemhez közel áll egy munkatárs :-D, de ő sem tudja ezt megtippelni sem, bár érdeklődnek a termék iránt), mindenesetre szerintem pozitív, hogy legalább ilyesmit kitaláltak. Legalábbis szerintem, mert én ugyan kibírom a ruhapróbálást, de elég hosszú időt tud igénybe venni, ami mostanában nekem meg nincsen. Szóval, én örülnék egy hasonló "kütyünek" az üzletekben. :)

És amikor már a kiborulás szélén vagyok...

...akkor jön Csilla, és olyat csinál, ami feledteti az egész napos fáradalmakat, küzdelmet.

Mindhárman kaptak uzsira egy Dörmi maci piskótát. Zita és Kinga hamarabb megették, mert Csilla elpilledt a láztól a nappaliban.

mikor felébredt, kibontottam neki, örömmel vette el. Zita azonban sírva fakadt, hogy neki is kell még egy. Hiába magyaráztam neki, hogy ő már megette a részét, így van rendjén, ő nem nagyon akarta elfogadni a szitut.

egyszer aztán csak csend lett, és azt látom, hogy Csilla elfelezi a maciját Zitával! :-))

Sőt, utána a másik felét is odaadta Zitusnak.

annyira megdícsértem, és gyorsan leültem ezt megírni, mert megígértem neki, hogy Papa is tudni fog róla Debrecenben. No, papa, látod, milyen jószívű is tud lenni Csilla?

És hogy én hogy örülök ilyenkor! Ilyenkor tudom, hogy van remény, nincs minden veszve (persze nem is volt, csak én érzem azt néha). :-D

Egyik ki, másik be valamint hó, hó, hó

Csilla múlt héten szemészeti problémák miatt leledzett itthon. Meggyógyult, a héten mehetett oviba.

Kinga viszont nem, elkezdett köhögni. Ő most már javul, úgy tűnik, hétfőn csatarendbe állhat.

Tegnap Csilla belázasodott, ma is kétszer felment a láza, kicsit köhög. Hétfőn valószínűleg marad itthon. PErsze már Kinga is elkezdte a tárgyalásokat/alkudozásokat, hogy maradhasson. :)

Emellett Zita orra is intenzíven folyni kezdett. Lehet ismét porszívóval szívni. Mert az olyan jó... :-P De neki más baja nincs, leszámítva esetleg a fogzást, mert az van bőven a napokban (éjjel többszöri ébredéssel, juhéjj! :-D)

Jani is fájlalja a torkát, de rajta nem látszik ,alig szól róla valamit, csak onnan látom, hogy Neocitrant készít magának.

A fényképezőnk is kilehelte a lelkét két napja (Zita megadta neki az utolsó lökést, szó szerint), nem reagál semmire. nagy veszteség ez most nekünk, jelenlegi helyzetünkben nem tudjuk pótolni. :(

Én jól vagyok, de én nem is lehetek beteg. Nagy tettekre készülünk, az kéne, hogy kidőljek! :-)))

És ismét zuhog a hó, hideg van, meg is marad, lehet napjában többször seperni, lapátolni. Szép ez meg minden, csak olyan bonyolult az élet ilyenkor. :)

hát, ez van minálunk december 11-én este. De holnap jön az öcsém látogatóba, ezért örülünk!! :-))

Ezt meddig lehet bírni?

Kimegyek a fürdőbe átöltözni, még a küszöböt sem lépem át, valaki visít a másikra.

Felveszem a pólóm, valaki megint vicsorít a másikra.

Megmosom az arcom, görcsbe rándul a gyomrom, mert valaki keservesen sírva fakad a másik miatt.

Kiteszek egy tányért (kitennék), már hallom: Anyaaaaa!

sokszor ellenségesek egymással, mostanában sokat hallom: Bárcsak ne lennél!, De jó volt egyedül, míg te oviban voltál! éssatöbbi. Mit csinálok rosszul? De amikor Zitát kicsit hátrahagytam egy nap, mert nem akart jönni az ovi elöl, mi meg fáztunk, és mondtam neki, hogy Na, helló, viszlát, mi mentünk, Kinga sírva fakadt és remegve kérlelt, hogy ne hagyjuk ott!

De átkozott nehéz ez az egész!

Megyek, kérdezek, próbálom kideríteni, mi történt, nem mindig sikerül. Békítek, akit lehet, nem mindig sikerül. A kétévessel ráadásul nehéz egy ilyet megbeszélni. Ő csak érez, mondani nagyon nem tudja, mi bántja. visít, rúg, harap, ha nem tetszik valami. A két nagyobbnak meg fárasztó állandóan elnézőnek lenni, okosabbnak lenni, hogy is, ha fáj a harapás, rúgás. Jogos a két pont, ezt én sem engedem. De akkor is várnunk kell, míg Zita kicsit nagyobb lesz.

Addig meg két percenként visít majd valaki. Jujjdejó.

folyamatosan elemzek, agyalok, próbálom a megoldást keresni, próbálok türelmes lenni, ami egyre nehezbb. És ettől is csak rosszabb lesz.

rumlis az életünk, alig várom, hogy végre rendeződjön, az is sokat segítene. Talán Janit is többet látnánk, meg amúgy is. A reményt az adja, hogy talán nagyon záros határidőn belül ez megtörténik.

És most veszek egy giganagy levegőt, mert valaki megint ingerülten rámordult a másikra. Megint elemezni kell, meg békíteni, csitítani, figyelmet elterelni. De átkozott nehéz ez az egész.

Fáradt vagyok. :(

Futárosdi: update

Alcím: avagy hogyan buktatott le majdnem egy figyelmetlen futár...

az előző bejegyzésben írtam róla, hogy bőszen várok egy csomagot, tele karácsonyi ajándéknak szánt játékokkal. Na, jó, nem olyan rengeteg, de hat gyerek érintett a témában, ezért tűnt az egész soknak.

Délelőtt be is futott a futár, miután először a szomszédba csengetett (volna, ha lenne csengőjük, nem tudom, hogyan hívta elő a szomszédasszonyt), de aztán megtalált engem is.

Nyitom az ajtót, hangsúlyoznám, MELLETTEM Kinga és Zita (bár utóbbi még nem lett volna vészes), a férfi áll a csomaggal a kerítés előtt, és bekiált:

"Jó napot, játékot hoztam!"

Váááááááá!!!!

Mondani sem kell, hogy egyből kaptam egy lájtos szívinfarktust. Sietve kimentem, és halkan ennyit morogtam neki, hogy ezt nem kellett volna, a lányok ajándékai vannak benne. Nem hiszem, hogy rosszat akart, de nagyon figyelmetlen volt. Idegesen aláírtam a papírt, becipeltem a dobozt a pincébe, közben zakatolt az agyam, hogy most aztán hogyan vágom ki magam...Eleve, a csomagot is magyarázni kell, de így...

Kinga gyorsan kérdezte is, hogy nem bontjuk-e ki, de rávágtam, hogy ez megint nem a mi csomagunk, Rita néniéknek (főbérlők) vettem át a csomagot.

Kinga kíváncsi, persze. Miért vettek játékot Rita néniék? (egy 23 és egy 22 éves lányuk van). Izé, mit is mondjak. Míg gyorsan gondolkozom, Kinga megoldja a problémát:

K: Biztos azért, hogy ha mennek hozzájuk gyerekek, akkor legyen náluk is játék!

Én: Na, látod, Kinga, eltaláltad, szerintem is azért! :-) Majd apa átviszi a csomagot.

K: Én is vele mehetek?

Én: Neeeeem! :-)))

Azóta sem jutott eszébe a csomag, hála istennek. Izgalmasan alakul ez a bevásárlósdi. :-))

Bezzeg nekem ezerszer eszembe jutott a csomag! alig várom, hogy Jani végre hazaérjen, leváltson gyermekálom örző posztomon kicsit, és lemehessek megnézni a "zsákmányt"! :-)

Tipikus

Múlt héten kedden hozott és ma hoz a futárszolgálat egy nagyobb doboz karácsonyi ajándékot a lányoknak. Lévén idén abszolút nem tudtuk megoldani, hogy elmenjünk vásárolni.

Nem is lenne ezzel baj, de természetesen múlt héten és most is pont van itthon nagyobb gyermek, ha később délután jön egyenesen mind a három jelen lesz. csak hogy hebeghessek-haboghassak, hogy miféle csomag az. Általában, ilyen esetben, a főbérlőink nevében veszek át csomagot...eddig mázlim volt, le is szálltak a csomag témáról utána, elfelejtették. Mint ahogy múlt pénteken is, amikor Kinga szülinapi ajándéka jött meg, egy táska, amire még nem számítottam (azt írták, 5-7 nap múlva szállítanak, de lehet, hogy mikulás kapcsán gyorsítottak, és két nap múlva itt volt a csomag). Este 6 körül már mind a hárman itthon voltak. :-P Behoztam a csomagot, Kinga repült is felém, hogy ez biztos neki jött, én lefagytam, azt hittem, kilátszik valami a csomagolásból, alig tudtam hirtelen mit mondani, de végül kivágtam magam, és ment a kamrába a csomag. :) Ezt a csomagot meg amúgy az ÉMÁSZ mentette meg, mert ha nincs az a rendszerük, hogy a túlfizetést postán visszaküldik, és múlt szerdán nem küldenek vissza valamennyi pénzt, akkor nem lett volna nálam zseton, hogy kifizessem a futárt, annyira nem számítottam még a csomagra. Köszönjük, ÉMÁSZ! :))

Nos, így készülünk mi a karácsonyra. Tömeget elkerülve, de azért izgalmaktól nem mentesülve. :-))

Mikulás, ovis-szülinap, céges miku, ovis fotózás

Akkor folytatnám a krónikát. :)

Hétfő reggel megérkezett hozzánk is a Mikulás. Az ablakban ott vártak az apró ajándékok, fő ajándékként mindegyik lánynak egy kicsi nyújtódeszka pici sodrófával. Ezzel remélem elérni, hogy mindenki jobban részt tudjon venni pl. egy nagy mézeskalács sütő akcióban, és én is haladjak valamennyire a projekttel. J

Csilla, kigyógyulván a szemgyulladásból, ismét ment oviba, bár nem nagyon akaródzott neki. Reggel sebtiben, talán fél óra sem volt, csináltam egy sportszelet tortát a kis szülinapos hölgynek, hogy az oviban is meg tudják ünnepelni. Csilla viszont annyira sírt, hogy Jani cipelte a kocsiig, nem volt már több keze a tortát is bevinni. Így esett, hogy én vittem be az oviba a tortát Zitával úgy, hogy ebéd után még legyen idejük megenni. Ennek az a nagy előnye volt, hogy részt tudtam én is venni a köszöntésen, és néhány képet is kattintottam, igaz, használhatóságuk nem az igazi. De nagyon aranyosak voltak az ovisok, ahogy Csillát beültették a szoba közepére egy “ünnepi” asztalhoz, körülállták, felköszöntötték, énekeltek neki, majd Csilla választhatott három dalt, amit elénekeltek neki. aztán szépen felvágtuk a tortát, és szinte teljesen el is fogyott. Még Kingának és Zitának is jutott egy szeletke.

Csilla a köszöntők körében:

Az ünneplés után, tarsolyunkban az ovis Miku ajándékaival is, hazaindultam mindhármójukkal, ugyanis délután meg Jani cégének mikujával “volt randink”, a Mammut 2-ben. Jani szabin volt hivatalosan, de azért reggel csak be kellett mennie (Budára), mert volt egy ügyféltalálkozója. Már-már úgy nézett ki, hogy ha menni akarunk, be kell buszozzak a csajokkal Pestre, ami nem lett volna vészes önmagában, csak féltem, hogy Zita nem fog így aludni. De nem volt mit tenni, elhatároztam, hogy a 2 órás busszal megyünk, aztán meglátjuk. Kinga nagyon szeretett volna menni, ilyen “apró” kis kellemetlenség miatt igazán nem akartam csalódást okozni. Mikor ezt eldöntöttem, jött Jani sms-e, hogy lemondták a találkozót, tud jönni értünk. Ollé! Örültem, hogy akkor Zita tuti alszik az autóban. Jani szépen hazajött értünk (ő is biztos “örült”, hogy kétszer bemehetett aznap Budára Nógrád megyéből…de ő egy ilyen apa, képes megtenni értünk-mindent és a nagy utat is), odaadtuk Csillának a szülinapi ajándékát (jó sűrű nekünk ez a nap… J), majd sietve útnak indultunk kettő körül, mert Zita elfáradt.

Mondani sem kell, Zita nem aludt el… Ráadásul irtó hamar beértünk a Mammuthoz, talán egy óra sem kellett, így volt két óránk a Mammutban. Sétáltunk erre-arra, és nagy meglepetésemre szembejött az az orvos, aki segített Csilla születésekor az orvosomnak, ő volt a társműtő. nem ismert meg persze, de én jót mosolyogtam, hogy pont tegnap, Csilla szülinapján, pont ott és akkor ő sétál el mellettünk. J

A lányok roppant élveztek mindent, mozgólépcsőztünk, lifteztünk, mekiben sült krumplit ettünk,de mi Janival nagyon lefáradtunk ötre. J Ekkor már be lehetett menni a játszóházba, ahol a rendezvényt tartották.

no, itt fáradtunk csak le igazán! J hatalmas ugrálóvár rendszerrel találtuk szembe magunkat, ahol Csilla és Kinga már biztonságosan mozogtak, de Zita a nagy részéhez kicsi volt. Egyszer meg is indult felfele, Janinak muszáj volt utána menni, aminek kapcsán kiderült, hogy nyugodtan felmehetünk mi, szülők is, csak vegyük le a cipőnket. Ez nagy megnyugvás volt, Zita is nyugodtan mehetett, és még Csillának is megnyugtató volt a közelségünk, volt ott azért néhány nagyobb gyerek, akik rohantak, én is féltem néha, hogy nem lesz-e baleset. hála istennek nem volt azért tömeg, mégis csak egy céges mikuünnepség volt az egész.

A mikulás nem váratott magára sokat, hála istennek, már éppen kezdtem magamban imádkozni, hogy lassan jöhetne…Zita egyből az ölebe ugrott, Csilla Janiba csimpaszkodott. Az elején szólítottak minket, a jó öreg nagyszakállú (Jani főnöke “másodállásban”J) tudta, hogy messzire kell hazamenjünk, kicsivel vagyunk, megkímélt minket a hosszas várakozástól. Zita sivított mikor a Miku színe elé járultunk, Csilla szégyenlős volt, Kinga volt a legbátrabb, láblógatás közepette, időnként visszanézve rám, válaszolgatott a piroskabátosnak, azokra a kérdésekre, dolgokra, amit előtte én írtam, súgtam meg a télapónak.

Csilla van soron:

Kinga, láblógatva válaszolgat:

Mikor átvettük az ajándékokat, Csilla egyből indulni akart, de Zita és Kinga még visszamentek hancúrozni. Zita, aki aznap volt kereken 26 hónapos, nulla alvással úgy bírta az egészet, hogy csak néztem. J nem így terveztük, de végül nem volt semmi gond. Mikor a Mikulás is elindult, hogy máshol is tiszteletét tegye, mi is hazaindultunk. Jani rendes volt, csinált nekünk egy kis városnézést, a Lánchídon és az Andrássí úton jöttünk, hogy lássuk a karácsonyi díszkivilágítást is. Nagyon tetszett a lányoknak, persze én is, régen jártam errefelé. Azért estére jó volt hazajönni a csendbe, nyugalomba és a nagy hóba. J

Az utóbbi napok pörgése kedd délelőtt folytatódott, mert ma volt az ovis karácsonyi fotózás. Az eseményre nem tudtam kimondottan jól felkészülni, mert 1. hétfő este Zita mellett elaludtam, 2. kedd reggel elaludtam ,azt sem tudtam, melyik ruhácskát vasaljam. Ehhez jött Kinga dacossága, hogy márpedig ő nem akar menni. amúgy is köhögött (már a játszóházas ugri-bugri sem tett jót), nem ment volna oviba, csak a fotózásra. Erre reggel még erre sem akart bejönni, elment inkább Janival miházunknézőbe. Én meg bementem Csillával és Zitával fényképezkedni.

Teljesen lefáradtam itt is. Először Csilla átöltözött ugyan, de aztán baja lett a ruhával, valami “nyomta” hátul. jó, levettük, kérünk csak mellképet, gondoltam, ahhoz tökéletes a rózsaszín póló is. Eközben Zita is elkezdett sírni, két kisírt szemű manóval kezdtem neki a kép beállításához. Csilla nem akart egyedül odaülni, Zitát nem lehetett rólam leválasztani, így törént, hogy hármónkról készült fotó, aminek 1. nagyon örültem, mert rólam nincs normális fotó a lányaimmal (most se minddel, sajnos), 2. abszolút nem készültem fotózásra, második napja aktuális lett volna a hajmosás, nem is öltöztem túl a dolgot, de mindegy. A képet megmutatta a fotós hölgy, teljesen elfogadható a “búrám” minden előkészítés nélkül is, a színes csíkos kardigán igazán vidáman mutat. :)

Csilla rettentően sírt, hogy ő is haza akar velünk jönni, és látván, mekkora felfordulás van az oviban a fotózás miatt (a középső és nagycsoport egyben volt), kikértem Csillát is aznapra, így hárman indultunk haza.

Utána már csak annyi kalandom volt, hogy a kulcsom otthon maradt, Jani a telken Kingával, ami kevésbé volt vészes, mint ha valahova messzebb ment volna, de nem ideális. ekkor éreztem némi előnyét az albiban élésnek, ugyanis a főbérlőinknek volt természetesen tartalékkulcsa, így "csak" hozzájuk kellett elsétálni az amúgy ezerrel olvadó hóban, locspocsban. Csilla nagyot esett is az olvadó jeges úton, de nem lett komoly baj, hála istennek.

ezek után igazán örültem, hogy hazaértünk. :) Azóta Kingával és Zitával töltöm itthon a napokat, mivel Kinga köhög, de hála istennek lassan javuló tendenciát mutat a dolog.

Ma este pedig meggyújtjuk az adventi koszorún a második gyertyát, mert ma vettük észre, hogy a vasárnapi események közepette azt elfelejtettük. :-P :)

December eleji sűrűje: Csilla-szülinap

Lassan kezdek kicsit leengedni az utóbbi néhány nap pörgése után. Csilla szülinapjával és a mikulással kezdetét vette nálunk a december elejétől majdnem január közepéig tartó ünnepi sorozat.

Csilla múlt héten keddtől itthon volt, kötőhártyagyulladás-gyanúval. Kapott szemcseppet, amitől gyorsan javult a szeme, de az is lehet, hogy nem volt igazán komoly az a gyulladás. Ez persze nem baj, jobb volt kikezelni az elején, mint hogy ráfertőzödjön az oviban. Mivel ő nem volt oviban, Kinga is kibulizta, hogy menjünk érte ebéd után. Utólag visszagondolva, nem volt olyan jó ötlet, de már nem lehet visszafordítani. minden délben rohantam Csillával és Zitával érte, már amennyire rohanni lehetett, mert hol bazi nagy hóesésben mentünk, hol "csak” metsző szélben, hol csak nagy hidegben és nagy hóban testvérfellépős babakocsival, hol nagy hóban szánkóval. Volt itt mindenféle verzió, mi szem-szájnak ingere! :) Zita mindig később aludt el délután, így kicsit borult a délutáni napirend is. Én pedig egész héten nem tudtam utolérni magam a megszokott alap teendőimmel sem, nemhogy előkészüljek a hétvégi szülinapra.

Janival úgy döntöttünk, hogy idén nem rendezünk külön családi bulit. Mivel anyósom szombaton ünnepelte a névnapját (és kicsit Csilla is, hiszen a keresztségben a Borbála nevet kapta :-D), ezért náluk együtt megünnepeltük a kettőt. Anyósom főzött, én készítettem egy tortát Csillának, amiről viszont használhatatlan lett a kép (azért itt nem annyira örültem a különös effektnek). emellett végre kipróbáltam egy bejgli torta receptet, ami szerintem kicsit édes ugyan, de remek lett.

A szombat délelőttöt kicsit elmászkáltuk, kint voltunk a házunknál terepszemlén, és csak délután tudtam nekiállni a készülődésnek. A torta így is estére maradt, a lányok elalvása után tudtam (volna) jobban csinálni, de Zita még így is sokszor felébredt, nem is tudtam befejezni a díszítést, csak másnap délelőtt.

Vasárnap délután aztán végre úton voltunk anyósomékhoz, a lányok már tűkön ültek, és persze mama is nagyon várt minket. Kezdetét vette az ajándékosztás és a csokihegyek érkezése (milyen jók lesznek ezek később, sütisütésre!). :)

Befutottak a romhányi rokonok is, édes volt Zitát látni, ahogy a bejárati ajtóban megölelte Zorkát, akit egy hónapja látott utoljára, még a kabátját sem volt lehetősége levenni neki, Zita "lerohanta". Csilla tőlük is kapott szép ajándékokat, többek között egy táskányi pónit, amiből egy darab nem volt még háztartásunkban, hiába vagyunk lányos ház, ez valahogy kimaradt. Csilla nagyon örült ezeknek a-szerintem kivételesen szép-daraboknak (most is egy ott alszik az ágya mellett egy babaágyban, szépen betakargatva :-D).

Volt nagy játék, tortázás, és közben még a miku is befutott néhány csomaggal. J

Este jó fáradtan indultunk haza, muszáj volt már pihenni a csipet csapatnak, hiszen hétfőn még eseménydús nap várt rájuk.

Innen folytatom (már megírtam a folytatást, csak hosszú lett volna egyben közzétenni).

Mikulásgyerek

Csilla tegnap apával a családi tortázás közben:

A kép minőségéért elnézést, kezd tönkremenni a gépünk, még dolgozunk rajta, hogy megmentsük.

És Csilla 2006 decemberében, 2 hetesen:

Négy éve, ezen a napon 3300 grammos csomagot hozott nekünk a Miku, kétségtelenül életünk ledrágább mikuajándéka. :-)) ez a nap róla szól, persze töménytelen mikueseménnyel fűszerezve, de akkor is: nálunk ez az ő napja. :)

Nagyon boldog szülinapot, Csilla! :)

Hull a hó, hull a hó, minden hófehér

Hull a hó, rendületlenül, minden hófehér és vastagon. Ha nem lehetetlenítené el a közlekedést mind gyalogosan, mind autóval, még jó is lenne. És nem győzöm tisztítani a járdát, lépcsőt.

Csilla kedd óta kötőhártyagyulladás gyanújával itthon van (a cseppentéseket végre jól tűri, és már szép a szeme), Kingáért így ebéd után járunk. Zita alvásrendjét ez totál megborítja, és így nekem sincs egy-két óra szabad délután, ezáltal megint totál szét vagyok csúszva estére. .-P És természetesen most hétvégére kellene mindenféle földi jóval készülni. :) Majd valahogy.

Az adventi zsákokba végre mindbe bekerült a pici csoki (idén is a megszokott, általam pár éve készített zsákokba kerültek az apró csokik, tavalyi bejegyzésemben meg lehet tekinteni, annyi különbséggel, hogy most Zita miatt egy koszorúalapot betekertem karácsonyi szalaggal, és arra kötöttem fel a zsákokat, és felakasztottuk a függöny karnisára), és végre összeraktam a Miku csomagokat is. Most már csak a kari ajándékoknak kell befutni futárok által, de az elkövetkezendő napokban az is meglesz. Mindenesetre örülök, hogy a család aprónépe számára végre megérkezik minden. :) egyébként az is tipikusan Murphy, hogy mikor van itthon mindhárom csemete (kedden délután)? amikor egy futárszolgálat nagy dobozban hozta az ajándékok egy részét... :-)) annyit mondtam, hogy a főbérlőinknek vettem át, mert nincsenek otthon. aztán este fél tízig várhattam, míg megnézhettem a kincseket. szerintem én izgatottabb voltam, mint a lányok lesznek karácsonykor. ;-) És hála istennek minden nagyon szép, hála a Fakopáncsnak.

Most csak ennyire futotta, egy röpke helyzetjelentésre, megyek is rendet rakni mind a szobákban, mind a gyermekek között. :-))

Havas-overálos, ha már szó volt róla

Az ominózus szombat délelőtti öltözés után, itt már vidáman:

No, csak jó volt felküzdeni azt az overál nadrágot: milyen jó huppani a puha hóba! Zita maradt a biztonságos terepen, ő nem komálta a havat, se a földön, se a szél által arcba verziót :-))
azért cuki:

Még egy huppanós:

hogy örülünk mi a hónak!

Tegnapra virradóra hatalmas hó esett.

Örült aprónép rendesen, mi, felnőttek már visszafogottabban.

Tépni kellett ki ezerrel hóembert építeni, természetesen. De amíg ide eljutottunk...

Mindhárom lány sírt, hisztizett, ordított, nyávogott, ki-ki kedve szerint, vagy külön, vagy együtt, az overál és a sok ruha miatt.

Janival már kínunkban röhögtünk, és fogcsikorgatva felöltöztettük őket. Kint már jó kedvük volt, de az a hangzavar előtte...

Most megint megismételték az egészet, megspékelve azzal, hogy CSAK apa öltöztetheti őket.

Végre kijutottak az udvarra. De Csilla még mindig ordít. szerintem a fél falu hallja. :-P

Én pedig máris unom a telet, mindenkitől elnézést a negatív hozzállásért. De azért persze nagyon örülünk, hogy idén is megérkezett az első hó. De nagyon. :)

történelmi esemény

Tegnap délelőtt Zita is ott maradt anyósomnál, míg Janival ügyet intéztünk Vácon. Ez volt az első, hogy kicsit hosszabb időt töltsön ott a három lány, nélkülünk. :)

Zita remekül elvolt, az ég világon semmi gond nem volt vele.

mi pedig ezerszer könnyebben tudtuk elintézni dolgainkat, jól esett rádiót hallgatni út közben, nyugodtan átbeszélni dolgokat. Őszintén szólva, bírtam volna még a gyerektelenséget, mondjuk estig (egy nyugodt ebéd kettesben, hm ;-) )de nem lehet sokkal kezdeni. Zitának is jó a fokozatosság, és anyósomnak sem szabad, hogy megterhelő legyen. 3 gyerek az nem kettő, főleg, hogy a harmadik még nem annyira önálló mint a többi. Ennek is örülünk nagyon, anyósom is megnyugodott, hogy nem volt semmi gond. Én sejtettem, hogy nem lesz nagy baj, mert szerda délelőtt Zitát kénytelen voltam a főbérlőnk anyukájára bízni, míg elmentem az ovisokkal úszni. akkor nagyon sírt a kis drága, egész végig zakatolt a szívem, de végül kiderült, hogy miután átsétáltak Ritáék ő hozzájuk, Zita remekül elvolt. Joghurtot evett, mesét nézett, a főbérlőnkkel rajzolt.

Anyósomékat azért jobban ismeri, örül, ha odaérünk, így sokkal nyugodtabb voltam. Alakul ez majd szépen. azért az reménykeltő, hogy egy esetleges költözésnél, amikor sok dolgom lesz majd, egy ideig ott is kibírja a leányzó. :)

Álomépítők

Az imént néztük meg a Viasat3-on az Álomépítők egyik részét felvételről, mivel ismerős is felbukkant benne. ez egy olyan műsor, amikor (általában rászoruló embereknek, legalábbis ebben a részben emiatt volt), felújítanak egy házat, lakást.

Most éppen egy 15 éves leukémiás fiúnak és családjának építettek lényegében egy teljesen új házat, mivel a régi romos volt. Párhuzamosan mutatták az építkezés fázisait és az éppen kórházban lévő kisfiú sorsát, mikor milyen kezelést kap (csontvelőátültetés). A csontvelőátültetés sikeres volt, de utána kétszer is intenzívre került a fiú, mert leállt a veséje, vírusfertőzést kapott.

Eközben a ház elkészült, gyönyörű, könnyűszerkezetes ház lett, külön steril szobával és ahhoz tartozó külön fürdővel, direkt a fiúnak. A fiú nem lehetett ott az átadáson, mert intenzíven volt, kómában, leállt vesékkel. a család sem igazán tudta átadni magát az örömnek, hiszen nem volt ott az egyik leginkább érdekelt családtag.

Az átadás utáni 3. napon a kisfiú meghalt.

Ez borzasztó lehet. Ott a vadonatúj ház, és a gyermeket elvesztették, több hónap küzdelem, kórházi tartózkodás és szenvedés után.

Megint magamba néztem egy pillanatra. Rengeteg problémánk van, de ezek fényében a miénk semmi az övékhez képest...

Összefoglaló

Az utóbbi napokban fontos, családunk boldogulását érintő feladatom volt, így nem is tudtam írni jó néhány kisebb-nagyobb eseményről. De mivel végeztem a feladattal, ezért most összefoglalva azért lejegyzem ezeket az eseményeket.

Például a múlt hét csütörtökieket, amikor is kicsit mászkálósabb napban volt részem, lévén Jani itthonról dolgozott, Kimentünk a házunkhoz, élveztem Zitával a sétálást, tócsába kavicsdobálást a kellemes napsütésben. Utána autóban altattam (illetve elaludt az autóban, nem értem már vele haza), ezért kétszer megtettem a házunk és albink közti távolságot, ami kivételesen szintén jól esett, mivel forgalom is alig volt. Estefelé pedig az ovisokkal sétáltunk egyet a falu utcáin, az általunk készített lámpásokkal, Márton-napi felvonulás keretében. Svábfalu lévén, a gyerekek szinte csak németül énekeltek, közülük is főleg az elöl menetelő nagycsoportosok, köztük Kinga is, így a végén már zúgott a fejem a sok Martin, martin-tól. :-)) Jani is elkísért minket, ő lényegében Zitát cipelte végig, vagy futott utána, én Csillával küzdöttem, aki szintén az apjával akart menni, valószínűleg nem sokat uzsizott, ezért volt nyűgös. Kinga elöl szépen lépdelt az ovisokkal, egy-egy fotó erejéig előreszaladtam, no, meg hogy érezze, hogy szeretjük mi őt is, csak hátrébb vívjuk a csatákat a tesókkal. :) nem mondom, hogy élveztem az egészet, de rossz sem volt. Külön tetszett, hogy rengeteg szülő tudott párban jönni, még akkor is, ha esetleg egy nagycsoportost kísértek, akik elöl már fegyelmezetten sétáltak. Kart-karba öltve sétáltak, nagyon hangulatos volt, az utcákra pedig sok lakó kijött megézni a kisebb-nagyobb ovisokat. :)

Pénteken ritkán látott vendégeink voltak, a Belgiumban élő Petrovszki család. Lányaim szabadnapot kaptak ez alkalomból, aminek külön örültek. Délelőtt jöttek, késő délutánig maradtak, és jól esett, hogy itt voltak. Kaptunk tőlük ajándékba egy diavetítőt (persez nem ezért örültünk, hogy jöttek :-D), amitől teljesen padlót fogtam, természetesen nem számítottunk ekkora ajándékra. Nagyon hálásak vagyunk érte, azóta is rendszeres esti program a vetítés, ami még nem megy zökkenőmentesen, és nemcsak a kis kétéves garázdálkodásai miatt, hanem a nagyok sem bírnak mindig a fenekükön megülni, és a fénysugárban táncolnak. Nos, végülis nekem mindegy, hogy mivel töltjük az időt: ha nekik ez tetszik, akkor legyen, csak ne egymást nyúzzák. Szóval, nagyon szépen köszönjük, Tibiék lehet, hogy kicsit megmentettek a közelgő sötét télidőre. :) Lelkiismeretfurdalásom is volt rendesen, mert én meg nem tudtam úgy készülni, ahogy eredetileg terveztem, mivel az előző napot elbóklásztuk, így a helyi fogadóból hoztuk a pizzát, amit azért mindenki jó étvággyal evett meg. Mentségemre legyen mondva, hogy desszert volt háromféle is (fontos!), egy tepsi brownies, és a Móni által bemutatott rétes alagút, almás és túrós változatban-az még belefért az estébe. Nagyon örültünk, hogy meglátogattak minket, mint ahogy az elmúlt öt évben rendszeresen, ez a gesztus az ajándéknál is többet ér, és most már csak nekünk kell anyagilag és szabadidőügyileg helyrerázódni, hogy végre mi is tudjuk viszonozni a látogatást Belgiumban. :)

Szombaton délelőtt ismét jöttünk-mentünk, majd délután már autóban ültünk, Debrecen felé haladva. Az autós babahordozónk új gazdára talált legfiatalabb másodunokatesóm, az egy hónapos Zétény személyében, azt vittük el nekik. Vasárnap délelőtt náluk jártunk, onnan szinte egyenesen hazajöttünk, nagyon fáradtan és éhesen, így noha láttuk a legfiatalabb rokont, megint nem ez volt a legpihentetőbb debreceni utunk. :-P

Hétfő délelőtt Csilla ágya mögött felfedeztem, hogy a sarokban szinte végig penészes a fal...

Ez úgy kellett mint egy falat kenyér...

hogy hogy nem vettem eddig észre, nem tudom, talán a baldachin takart, és nem is értem, miért penészes ott a fal, azt a falat süti legtöbbet a nap. nem tudom, mindenesetre ez sem volt egy ebben a házban marasztaló tényező. Csilla ágyát elhúztam, aki, mikor este meglátta a falat (aznap délután nem jutottam már el oda, hogy lefújjam, annyira a hétvégéről maradt hadiállapotot akartam megszüntetni), kijelentette, hogy fél a penésztől (????). És hogy ő márpedig velem és Zitával alszik a hálóban. De akkor már Kinga sem akar egyedül aludni...

Remek.

Amúgy is hétfő volt, Jani éjfél körül jött, hajmosás mindhárom lánynál, lassabban értem az esti procedúra végére, elmúlt fél kilenc, mire felmentünk aludni, és akkor még ez is jött. Ott győzködtem Csillát, hogy az csak kosz, le lehet takarítani, nem értem el semmit. Végül átcipeltem a matracát a miágyunk végébe, Kingát meg sikerült maradásra bírni. Meígértem neki, hogy amint elalszanak a lányok, jövök hozzá is. na, ja. Zita nem akart aludni, mert feldobta Csilla jelenléte, de mikor már elcsendesedett, Csilla nyöszörgött valamiért. aztán nagy nehezen csak csend lett, de addigra Kinga is elaludt. Majdnem este 10-ig "szórakoztam" velük... Másnap Kingának meg már bent kellett lenni fél nyolckor, mert mentek át az iskola tornatermébe tornázni. Alig lehetett őket kivakarni az ágyból.

Csilla aztán kárpótolt a hétfői allűrért: tegnapelőtt szépen kitartóan kiszínezett egy karácsonyi kifestőt, igaz, kb. 3 színnel összesen (köztük dominánsan rózsaszín :-D), de sokáig ott ült fölötte, élvezettel, és szépen színezett. Ez nekem öröm, mert Csilla nem sokat rajzol, akkor is vázlatosan (sematikus emberfejet és lufit-az ovis jelét), úgyhogy ez a lépés fontos most. Kinga is inkább színezett annak idején, úgy látszik Csilla is ebbe az irányba indul el. nekem mindegy, csak leljék benne örömüket, ha nem akarna semmit sem színezni, az sem izgatna, egyelőre biztos nem. :)

Ezek voltak a legfőbb események, kicsit töményen most egy bejegyzésbe, de örülök, hogy végre le tudtam ülni írni. :)