Mikulás, ovis-szülinap, céges miku, ovis fotózás

Akkor folytatnám a krónikát. :)

Hétfő reggel megérkezett hozzánk is a Mikulás. Az ablakban ott vártak az apró ajándékok, fő ajándékként mindegyik lánynak egy kicsi nyújtódeszka pici sodrófával. Ezzel remélem elérni, hogy mindenki jobban részt tudjon venni pl. egy nagy mézeskalács sütő akcióban, és én is haladjak valamennyire a projekttel. J

Csilla, kigyógyulván a szemgyulladásból, ismét ment oviba, bár nem nagyon akaródzott neki. Reggel sebtiben, talán fél óra sem volt, csináltam egy sportszelet tortát a kis szülinapos hölgynek, hogy az oviban is meg tudják ünnepelni. Csilla viszont annyira sírt, hogy Jani cipelte a kocsiig, nem volt már több keze a tortát is bevinni. Így esett, hogy én vittem be az oviba a tortát Zitával úgy, hogy ebéd után még legyen idejük megenni. Ennek az a nagy előnye volt, hogy részt tudtam én is venni a köszöntésen, és néhány képet is kattintottam, igaz, használhatóságuk nem az igazi. De nagyon aranyosak voltak az ovisok, ahogy Csillát beültették a szoba közepére egy “ünnepi” asztalhoz, körülállták, felköszöntötték, énekeltek neki, majd Csilla választhatott három dalt, amit elénekeltek neki. aztán szépen felvágtuk a tortát, és szinte teljesen el is fogyott. Még Kingának és Zitának is jutott egy szeletke.

Csilla a köszöntők körében:

Az ünneplés után, tarsolyunkban az ovis Miku ajándékaival is, hazaindultam mindhármójukkal, ugyanis délután meg Jani cégének mikujával “volt randink”, a Mammut 2-ben. Jani szabin volt hivatalosan, de azért reggel csak be kellett mennie (Budára), mert volt egy ügyféltalálkozója. Már-már úgy nézett ki, hogy ha menni akarunk, be kell buszozzak a csajokkal Pestre, ami nem lett volna vészes önmagában, csak féltem, hogy Zita nem fog így aludni. De nem volt mit tenni, elhatároztam, hogy a 2 órás busszal megyünk, aztán meglátjuk. Kinga nagyon szeretett volna menni, ilyen “apró” kis kellemetlenség miatt igazán nem akartam csalódást okozni. Mikor ezt eldöntöttem, jött Jani sms-e, hogy lemondták a találkozót, tud jönni értünk. Ollé! Örültem, hogy akkor Zita tuti alszik az autóban. Jani szépen hazajött értünk (ő is biztos “örült”, hogy kétszer bemehetett aznap Budára Nógrád megyéből…de ő egy ilyen apa, képes megtenni értünk-mindent és a nagy utat is), odaadtuk Csillának a szülinapi ajándékát (jó sűrű nekünk ez a nap… J), majd sietve útnak indultunk kettő körül, mert Zita elfáradt.

Mondani sem kell, Zita nem aludt el… Ráadásul irtó hamar beértünk a Mammuthoz, talán egy óra sem kellett, így volt két óránk a Mammutban. Sétáltunk erre-arra, és nagy meglepetésemre szembejött az az orvos, aki segített Csilla születésekor az orvosomnak, ő volt a társműtő. nem ismert meg persze, de én jót mosolyogtam, hogy pont tegnap, Csilla szülinapján, pont ott és akkor ő sétál el mellettünk. J

A lányok roppant élveztek mindent, mozgólépcsőztünk, lifteztünk, mekiben sült krumplit ettünk,de mi Janival nagyon lefáradtunk ötre. J Ekkor már be lehetett menni a játszóházba, ahol a rendezvényt tartották.

no, itt fáradtunk csak le igazán! J hatalmas ugrálóvár rendszerrel találtuk szembe magunkat, ahol Csilla és Kinga már biztonságosan mozogtak, de Zita a nagy részéhez kicsi volt. Egyszer meg is indult felfele, Janinak muszáj volt utána menni, aminek kapcsán kiderült, hogy nyugodtan felmehetünk mi, szülők is, csak vegyük le a cipőnket. Ez nagy megnyugvás volt, Zita is nyugodtan mehetett, és még Csillának is megnyugtató volt a közelségünk, volt ott azért néhány nagyobb gyerek, akik rohantak, én is féltem néha, hogy nem lesz-e baleset. hála istennek nem volt azért tömeg, mégis csak egy céges mikuünnepség volt az egész.

A mikulás nem váratott magára sokat, hála istennek, már éppen kezdtem magamban imádkozni, hogy lassan jöhetne…Zita egyből az ölebe ugrott, Csilla Janiba csimpaszkodott. Az elején szólítottak minket, a jó öreg nagyszakállú (Jani főnöke “másodállásban”J) tudta, hogy messzire kell hazamenjünk, kicsivel vagyunk, megkímélt minket a hosszas várakozástól. Zita sivított mikor a Miku színe elé járultunk, Csilla szégyenlős volt, Kinga volt a legbátrabb, láblógatás közepette, időnként visszanézve rám, válaszolgatott a piroskabátosnak, azokra a kérdésekre, dolgokra, amit előtte én írtam, súgtam meg a télapónak.

Csilla van soron:

Kinga, láblógatva válaszolgat:

Mikor átvettük az ajándékokat, Csilla egyből indulni akart, de Zita és Kinga még visszamentek hancúrozni. Zita, aki aznap volt kereken 26 hónapos, nulla alvással úgy bírta az egészet, hogy csak néztem. J nem így terveztük, de végül nem volt semmi gond. Mikor a Mikulás is elindult, hogy máshol is tiszteletét tegye, mi is hazaindultunk. Jani rendes volt, csinált nekünk egy kis városnézést, a Lánchídon és az Andrássí úton jöttünk, hogy lássuk a karácsonyi díszkivilágítást is. Nagyon tetszett a lányoknak, persze én is, régen jártam errefelé. Azért estére jó volt hazajönni a csendbe, nyugalomba és a nagy hóba. J

Az utóbbi napok pörgése kedd délelőtt folytatódott, mert ma volt az ovis karácsonyi fotózás. Az eseményre nem tudtam kimondottan jól felkészülni, mert 1. hétfő este Zita mellett elaludtam, 2. kedd reggel elaludtam ,azt sem tudtam, melyik ruhácskát vasaljam. Ehhez jött Kinga dacossága, hogy márpedig ő nem akar menni. amúgy is köhögött (már a játszóházas ugri-bugri sem tett jót), nem ment volna oviba, csak a fotózásra. Erre reggel még erre sem akart bejönni, elment inkább Janival miházunknézőbe. Én meg bementem Csillával és Zitával fényképezkedni.

Teljesen lefáradtam itt is. Először Csilla átöltözött ugyan, de aztán baja lett a ruhával, valami “nyomta” hátul. jó, levettük, kérünk csak mellképet, gondoltam, ahhoz tökéletes a rózsaszín póló is. Eközben Zita is elkezdett sírni, két kisírt szemű manóval kezdtem neki a kép beállításához. Csilla nem akart egyedül odaülni, Zitát nem lehetett rólam leválasztani, így törént, hogy hármónkról készült fotó, aminek 1. nagyon örültem, mert rólam nincs normális fotó a lányaimmal (most se minddel, sajnos), 2. abszolút nem készültem fotózásra, második napja aktuális lett volna a hajmosás, nem is öltöztem túl a dolgot, de mindegy. A képet megmutatta a fotós hölgy, teljesen elfogadható a “búrám” minden előkészítés nélkül is, a színes csíkos kardigán igazán vidáman mutat. :)

Csilla rettentően sírt, hogy ő is haza akar velünk jönni, és látván, mekkora felfordulás van az oviban a fotózás miatt (a középső és nagycsoport egyben volt), kikértem Csillát is aznapra, így hárman indultunk haza.

Utána már csak annyi kalandom volt, hogy a kulcsom otthon maradt, Jani a telken Kingával, ami kevésbé volt vészes, mint ha valahova messzebb ment volna, de nem ideális. ekkor éreztem némi előnyét az albiban élésnek, ugyanis a főbérlőinknek volt természetesen tartalékkulcsa, így "csak" hozzájuk kellett elsétálni az amúgy ezerrel olvadó hóban, locspocsban. Csilla nagyot esett is az olvadó jeges úton, de nem lett komoly baj, hála istennek.

ezek után igazán örültem, hogy hazaértünk. :) Azóta Kingával és Zitával töltöm itthon a napokat, mivel Kinga köhög, de hála istennek lassan javuló tendenciát mutat a dolog.

Ma este pedig meggyújtjuk az adventi koszorún a második gyertyát, mert ma vettük észre, hogy a vasárnapi események közepette azt elfelejtettük. :-P :)