Majd másnap tortáztunk egyet, Erika jóvoltából, aki olvasta egy péntek hajnali FB posztomat, miszerint nem sikerült a péntek reggelre tervezett kuglóf (meglepit szerettem volna Kingának, hogy reggel az várja egy gyertyával, én ugyan már hajnalban elmentem dolgozni, de azért ők még örülhettek volna itthon), és váratlanul felajánlott egy tortát nekünk (cukrászdában dolgozik). annyit kért, menjek ki érte az állomásra, amikor jön haza, amit persze meg is tettem, így is nagyon meghatódtam a felajánláson, nagyon jól esett. :) És a torta mennyei fionom volt, és persze nagyon szép:
Ünnepelt kilenc gyertáyval:
A nagy örömködős hétvégébe még az is belefért, hogy Zitának kiesett az első foga, 5 éves és 3 hónapos korában, magasan a leghamarabb a három leány közül:
A iskolai ünneplésre legyártottam közel 50 Sacher minimuffint...
....amelyet végül nem tudtunk bevinni a suliba, mert vasárnap Kinga fájlalta a hasát, hétfőn sem múlt el a görcsölés, sőt, akkor már sokszor hányt is, aminek a vége hétfő este sürgősségi lett, vakbél gyanúval. Vakbélgyulladása szerencsére nem volt, de nagyon kiszáradt, kérdés nem volt, hogy bent tartják. Hétfő éjjel így beköltöztünk, mióta gyermekünk van először kellett kórházba menni. Három napig váltva voltunk vele Janival. Én estétől reggelig, ő nappal. Kedden még nem volt túl jól, kapta az infúziót, de valószínűleg az is hatott, hogy a harmadikos napközis csoport egy jókívánság füzetecskét alkotott neki, és a sok pozitív energia átmehetett a leányzó (látszik a képen, hogy serűsen olvassa az üzeneteket):
Szerdán már egyenesen jól volt, sokat rajzolt, többek között megörökítette édesapját is, ahogy a kórházi ágyon ülve hol dolgozott, hol filmet nézett, mikor Kinga pihent vagy mást csinált:
Csütörtökre minden eredménye jó volt, így jöhettünk haza! Nagyon örülök, hogy végül egész jól megúsztuk és nem lett nagyobb baj. Hétfő este azért még aggasztóbb volt a helyzet. :) Az esetnek "köszönhetően" Zita is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor anyának kórházba kell menni egy tesó miatt (a két nagynak alapból volt ilyen helyzet az életében, Zitának, poziciójából adódóan, soha :) )
A szombatra tervezett szülinapi gyerekzsúr elmaradt, mert hagyni akartunk Kingának időt, hogy erősödjön, de most hétvégén már nem maradt el azelőre már betervezett családi ünnepelés, már csak azért sem, mert sógornőm, Kinga keresztamamija éppen szombaton ünnepelte a szülinapját, így volt miért összegyűlni.
A torta:
Eredetileg másmilyet szeretett volna Kinga, de mivel sűrűek voltak az elmúlt napok, nekem is volt vizsgám is, nem tudtam olyan toraburkolóról gondoskodni, amivel tudtam volna díszíteni, így maradt egy "átlagtorta", ami belülről volt kicsit különlegesebb, igaz, mivel nagyon hajnalban raktam össze a tortát, és természetesen le is ragadt a tészta, annyira arra koncentráltam, hogy egyáltalán össze tudjam tenni a lapokat, hogy a sorrendre nem figyeltem, pedig kellett volna, hogy meglegyen a szabályos sakkminta :)
Így nem lett szabályos. :) De ha nem szólok, kevesen veszik észre, csak én is jól meglepődtem, mikor felvágtam. Viszont nekem nagyon ízlett a tésztája, a barnához a Sacher muffinhoz is használt tejcsokis-barackos tésztát használtam, a fehérhez hasonlót, csak nem tejcsokit, hanem fehércsokit olvasztottam a tésztába, plusz lekvár. Tömörebb, de nagyon finom tésztája lett a tortának, aminek nagyon örülök, mert régóta szerettem volna olyan tésztára találni, ami nem száraz, szivacsos vagy "mammogós" :)Az ünneplés jól sikerült, és már lassan a romeltakarítás is befejeződik. :)
Jövő hétvégén nagy tanulás miatt részemről szünet a bulik terén, de remélhetőleg két hét múlva szombaton pótolhatjuk a szülinapi zsúrt. És mindjárt duplán, hiszem decemberben Csilla zsúrja is elmaradt időhiány miatt, úgyhogy dupla leány-parti készül lassacskán. :) Két lánycspatnak, két tortával (persze rendelés leadva, kívánságok vannak, csak győzzem :D)







