-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekdolgok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyermekdolgok. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 16., szombat

További fontos pillanatok

Amelyek az előző bejegyzésből kimaradtak, és hatalmas mérföldkövek életünkben.

Zita harmadik éjszakáját tölti a saját szobájában. Eddig velem aludt a szülői háló nagy matracán, úgy, ahogy az albérletben előtte is megszokta, immáron bő másfél éve, Jani pedig az ő szobájában, mikor átköltöztünk. Néha-néha mondogattuk neki, hogy az az ő szobája, ha vendég jött, büszkén mutatta a saját szobáját, de nem mutatott magától hajlandóságot átköltözni. Végülis nagy zűrt nem kevert ezzel, Jani abszolút kényelmesen aludt :-), én kevésbbé, de amíg bírtam, nem akartam erőltetni Zitusnak a nagy lépést. Többször mondoggatuk neki, hogy egyszer itt fog aludni, de csak úgy, nem kérdezgettem, erőltettem, hogy mikor szeretni, csak lassan próbáltuk a tudatába beépíteni ennek a lehetőségét, eljövetelét.

Tegnapelőtt, csütörtökön áthúztam a Jani ágyneműjét a Zita szobájában. Este azonban látom, hogy nyitja a nappali kanapéját és ott fekszik le, mondván, hogy valamiért szerinte büdös a Zita ágya. (???) BEmentem, végigszagoltam, semmit nem éreztem, max. az öblítő illatát (új öblítő, nem annyira szeretem én sem, de ezt nem mindig lehet pontosan belőni), mindenesetre semmi büdöset nem tapasztaltam. Az az éjszaka ettől függetlenül a nappaliban telt el Jani számára.

Másnap kérdeztem Zitát, hogy mi lenne, ha cserélnénk apával, mert neki büdös a Zita ágya... :-)
Beleegyezett, és este, számomra meglepő módon, vidáman feküdt le ott, mintha mindig is ott aludt volna. Úgy éreztem, ez biztos csak a kezdők szerencséje, de tegnap este félig sírós hangon kérdezte, hogy aludhat-e megint a sárga szobában. Persze, mondtam, sőt, tuliképi nem is tervezem már őt onnan kitenni. :))
Ott aludt megint.
Amit nem változtattam, hogy ugyanúgy mellébújtam elalváskor, ha felébredt, úgy szintén. Viszont most bent van egy kinyitható kanapé is ideiglenesen az ő szobájában, ami a tetőtéri vendégszobák elkészültekor felkerül majd oda, most viszont én tudok ott aludni. Ha éjjel felébred, és mellébújok gyakran ott ragadok, mert nem bírom ki ébren, hogy elaludjon, és én átmásszak a kanapéra, de ez a legkevesebb. A jelenlegi felállás egy hangyányit sem kényelmetlenebb a korábbinál, úgyhogy nincs gáz.

Következő lépés az lesz, hogy lefekvéskor mellébújok, de mielőtt elaludna, felülök mellette valamilyen okkal, és hagyom, hogy úgy aludjon el, majd szépen lassan elérünk oda, hogy a kanapén ülve várom meg, míg elalszik. Ezután pedig már talán lesz annyira nagy, hogy egy jóéjt puszi után ott hagyom. kicsit kell csak türelmesnek lenni, és minden nagyon fain lesz.

Én rettenetesen örülök már annak is, hogy szobát váltottunk, innentől apró lépésekben csak elérjük, amit szeretnénk. :) Jani már bekerült a szülői hálóba (a beköltözésünkkor aludt ott egy éjszakát, azóta sem), már csak nekem kell "beszállingózni" hozzá, és rendet teremtünk nagyjából alvás fronton. :) Cak úgy ellep most a nagy optimizmus! :-))

A másik hatalmas pillanat, ami eljött, ismét engem érint. Több hónap kínlódás után a héten valamelyik nap kattant valami a fejemben, és hirtelen úgy éreztem, hogy megértem a fogyókúrára.

Jól tudom, hogy egy fogyókúra kimenetele nagyrészt fejben dől el, de én nem voltam rá készen. Másfél éve él bennem az elhatározás, hogy azt a nem olyan sok (kb-5-7kg) súlyfelesleget le kellene adni. De nem ment, és ez borzasztóan zavart. Hiába mondták nekem, hogy jól nézek ki, három gyerek után?, ugyan már!, szólt a vigasztalás, meg hogy rengeteg anyuka örülne, ha "csak" ennyi felesleg lenne rajta, de nem vigasztalt. Engem zavart, nem vettem magamnak új ruhákat, mondván, majd belefogyok a régiekbe, de sosem fogytam bele, a nagyobb méretű ruhatáram pedig nem olyan széles választékú, így bajban voltam, ha pl. alkalomra kellett öltözni. Ez az egész sokszor nagyon negatívan befolyásolta az alaphangulatomat.

Másfél éve nagyjából súlytartásra vagyok képes, ami annyit jelent, hogy figyeltem, hogy kerüljem az extrém étkezéseket, de szinte mindig sikerült szépen bevacsorázni a lányokkal, ami ha egy-két szelet kenyeret is jelentett, nekem már lelkiismeretfurdalást okozott. Csakhogy időm nem volt külön diétás vacsikat produkálni magamnak, az, hogy én meg este ne egyek, és éhgyomorra csináljam végig az estét, lehetetlennek tűnt.

Most viszont nem tudom, mi történt. Már a múltheti házassági évfordulóra rendelt tál fogyasztásakor is éreztem, hogy igazából ellenék nélküle, nincs szükségem olyan sok ételre. Mikor Szilvi barátnőmmel és a családdal elmentünk pizzázni, akkor is éreztem, hogy ha ki nem is hagyom, de simán ellennék egy-két szelet pizzával. Ezzel szemben akkor még megettem kb. négyet, de másnap, mikor a lányok megmaradt pizzaszeleteket ették, én tudatosan nem vettem magamnak, hanem megvártam a maradékokat, és abból ettem egy keveset. Inkább megettem helyette a maradék őszibarackkrémlevest. És nem volt hiányérzetem.

Innentől teljesen visszafogottan étkezek, és ami a legfurcsább, hogy nem esik nehezemre lemondani olyan dolgokról, amiket azelőtt megettem. Pl. két hét után végre megcsináltam egy adag körözöttet, amit úúúgy szeretek. Elhatároztam viszont, hogy csak reggelire eszek kenyérrel, addig nem. Kinga több szelet kenyeret megevett belőle, előttem, Zitának végig én tartottam a körözöttes kenyeret, és semmi csábítást nem éreztem, hogy megegyem a maradékát, mondván, á, ez a kevés nem árthat meg! Jani az imént evett két szeletet az említett feltétes kenyérből, de nem érdekelt. Nyugodtan várom a holnap reggelt, amikor szabad! Hihetetlen, ez én vagyok?? :)

Csak azt nem értem, hogy ez a "kattanás" miért nem jött el mondjuk áprilisban??? Az augusztus eleji nyaralásunkra simán bombanő lehettem volna ennyi idő alatt. :-D De még akár nyár elejére is. :) No, nem baj, fő, hogy eljött.

Most inkább arra kell figyeljek, hogy azért egyek is rendesen, nehogy átessek a ló másik oldalára, mert az meg már nem jó. Tehát holnap reggel igenis megeszem én is a jól megérdemelt körözöttes kenyeremet, és estére visszafogom az étkezést. Nem tűnik nagy dolognak, nekem mégis hónapokba került, hogy eljussak ide.

Hónapokig arra vártam, hogy végre megint rendszeresen tudjak sportolni, mert én a fogyókúrát elképzelhetetlennek tartom mozgás nélkül. Úgy éreztem, szimplán diétával sosem leszek képes lefogyni. Aztán valahogy sosem jutott annyi idő sporta, mint szerettem volna. Jani keveset van itthon, futni vagy máshová nem tudtam eljárni, itthon meg csak rövid ideig tudtam tornázni, míg a nagyok oviba jártak, azt sem mindig. Mióta véget ért az ovi nem is tornáztam itthon. igazság szerint nekem a mozgás fogyókúra nélkül is hiányzik, egy jó kis futás például nekem hatalmas feszültségoldással párosul, tehát mindenképpen jó és hasznos lenne, csak nem tudom Jani időbeosztásával összeegyeztetni. nem adom azonban fel, mert alapvetően sportember vagyok, ezt az időszakot átmenetinek tekintem. :)

Ami még fontos: a fogyókúra szünetel családi és baráti összejövetelekkor (de legalábis engedékenyebb leszek magammal szemben), szigorúan vallom, hogy az életet élvezni is kell, ha összejön a család egy szülinap erejéig, akkor nem az ínycsiklandó finomságok mellett kell kiállnom diétás nézeteim mellett. Ha máskor betartom, az az egy alkalom nem lesz végzetes. Most is jön a nagy Kinga-névnapi buli, hát, biztos, hogy együtt eszek majd a családommal.

Jelenleg 60.2 kg-ot mutat a mérleg, ha első körben 55-ig el tudnék jutni, már nagyon szuper lenne. Ezt persze nem a nyaralásra óhajtom elérni (bár, biztos van olyan extrém diéta, amivel sikerülhetne, de tartósságában kételkedem, és én tartósságra hajtok), de ha addig is még egy kicsi lemegy, csak hab a tortán. nem mintha a nyaralás alatt bárki ügyet is vetne arra, hogy nézek ki, ez már csak rólam szól, én akarom magam jól érezni! :) nem másért csinálom, szigorúan magam miatt.

Úgyhogy lehet drukkolni: mind Zitának alvásügyben (ha ebben előrelépnénk, sokat javítana a kedélyállapotom, és talán ritkábban kerülnék olyan mélypontra, amiről írtam, bár nem az ő alvása a legfőbb oka a lelki hullámvölgynek, amiben benne vagyok), no és persze nekem, hogy kitartsak végre fogyókúrás tervem végrehajtásában. :)

2011. június 4., szombat

Meglepi-könyvek, medence, késés

Tegnap délután rendeltem a lányoknak három könyvet. Kingának ballagási ajándék gyanánt, a másik két lánynak szolidaritásból... :-) Kingának Ruminit, mert úgy gondoltam, vele itt lehet az ideje, hogy APG-n túllépjünk, és mivel most jelent meg ennek a sorozatnak az új része, megrendeltem az elsőt belőle, hogy egyszer eljussunk az újonnan kiadotthoz is. :) Csillának az új Bogyó és Babóca Évszakos könyvét, Zitának az új Boribont (Annipanni, mesélj nekem!). A Bookline-nál rendeltem meg, úgy számoltam, hogy jövő hét elején itt is lesz, ami pont jó, mert péntekre kellene az ajándék.

Tegnap késő este kaptam egy emailt, hogy átadták a futárszolgálatnak, a következő munkanapon hozzák is. Ó, remek, akkor hétfőn itt van, minden zsír.

Erre reggel 9 körül csörög a telefonom, a futár hív, hogy hozna egy Bookline-os csomagot... Hö. Futáréknál munkanap van?? Leizzadtam, hogy van-e nálam elég készpénz vagy beszélhetem meg a randit a futárral a faluközpontban a bankautomatánál (még szerencse, hogy az van). Szerencsémre nem volt rá szükség, volt elég kp nálam, ki tudtam fizetni a futárt. Viszont a lányokat nem tudtam távol tartani a csomagtól, rettentő izgatottak voltak. Mondhattam nekik mindenféle hablatyot, nem nagyon lehetett őket eltántorítani, hogy kibontsuk.

Kibontottuk végül a csomagot. Volt nagy öröm! Boribont azonnal elolvastuk, majd a négy Babócás meséből is kettő és felet, a harmadiknál már nem volt türelmük, meg más is közbejött.

De. A Boribon szerintem aranyos történet, az új Bartos Erika könyv is nagyon tetszik. Szerintem klassz, hogy nagy alakú a könyv, szépek a rajzok, aranyosak a történetek. A Bogyó és Babóca rajzai Csillát és Kingát is megihlették, ugyanis mindketten elkezdték másolni a kedves kis képeket: ráteszik a papírt és egyelőre így másolják. Még Csilla is, aki soha nem csinált eddig ilyet, és elég ügyesen sikerült is neki az alkotás!
Nem bántam meg, hogy megrendeltem őket. Ruminibe még nem kezdtünk bele, mert közbelépett a szomszéd...

A szomszédunk egy eredetileg magyar férfi, aki anno kiköltözött Angliába, ott lett családja, és nyugdíjas éveire költöztek vissza feleségével kicsi falunkba. Nagyon jól érzik itt magukat. A felettünk lévő két telket, ha jól tudom, a lányáéknak vették meg (vagy a két gyereknek közösen, nem tudom), de hogy mikor lesz itt ház és milyen célból, nem tudom. Mindegy is, úgyis kiderül egyszer. Az ő telkükkel szemben lévő telket viszont a John angol barátja vette meg, akik nyaralót építettek rá. Csak időnként jönnek Magyarországra, addig Johnék kezelik a "birtokot". Most viszont mi is kaptunk feladatot: megkértek minket, hogy amíg a tulajok nincsenek itt, takarítsuk a medencéjüket. A tulaj teljes egyetértésével. Cserében használhatjuk... :-)) Elvállaltuk. Nekünk megéri, nem is vitáas, nekik is megéri, mert gondozzuk, nincs elhagyatva a ház. Egy komplett, nagyobb méretű, földbe épített medencéről van szó. :)

Ma délelőtt átsétáltam a lányokkal, megnéztük, hogy mit kell takarítani, tenni-venni, azt hiszem menni fog a dolog. :)
Egyelőre még kell takarítani a medencén, meg szerintem a vizének is melegedni kell még, de Kinga azóta félpercenként mondja, hogy akkor ő most indul is fel pancsizni... :)

És a rossz hír. Jani most írta, hogy a fél egyes mallorca-i indulás csúszott, mert zuhogott az eső, és csak negyed 3 körül szálltak fel. Talán. Ezzel már nem éri el a 15.40-es genovai csatlakozást, ami által erősen esélyes, hogy ma még nem látjuk Janit...És azt sem tudom, hogy akkor mikor jön haza. Ma este van egy hete, hogy utoljára láttam, nem akarok még egy egyedül eltöltött éjszakát itt, az erdő szélén, kerítés és minden nélkül. Most hiába a vidám délelőtt, rettenetesen pocsék hangulatom van...és még anyósomék is bejelentkeztek, úgyhogy mehetek mindent összerámolni, mert elég nagy itt a rumli :( (meseolvasás vagy takarítás-ma a meseolvasást választottuk, hát, most főhet a fejem...de azért nem bánom a dolgot :) ) Csak Jani jött volna haza...fáradt vagyok. :(

ui: könyvtémához: le vagyok nyűgözve Bookline-éktól, még kicsit gyorsak is voltak... :) Kingának pedig amúgy is van félretéve kis ajándék a ballagás napjára, úgyhogy akkora is marad meglepi.

2011. június 3., péntek

Vidám és szép pillantok

A sok összekapás, sivalkodás és egymás piszkálása mellett az utóbbi napokban, hetekben sok olyan szokása alakult ki a lányoknak, amin sokat mosolygok, és ilyenkor jön a szokásos gondolat: de jó, hogy hárman vannak!

Kinga rájött, hogy szereti Zitát tisztába tenni. Újabban lelkesen jelentkezik, hogy feladja rá a pelust, este a pizsamát is. Zita gyakran elutasító elsőre, de mikor látja, hogy Kinga sírva fakad, és kicsit kérlelem, akkor megenyhül, és örömmel hagyja, hogy Kinga felöltöztesse. Igazítani persze sokszor kell a peluson, de csak kicsit, hagyom, hogy egyedül tegye a dolgát. Olykor Csilla is szeretné, ilyenkor van némi veszekedés, hogy ki a soros, és amely konfliktust persze újabb feladat elsimítani, hogy mindenki jól járjon, de én magamban mégis jót derülök: nagyobb lánykáim még az utolsó előtti pillanatban jöttek rá, hogy jó móka Zitát ápolgatni, mert az ovi végeztével lassan ráállunk a szobatisztaság témára, és remélhetőleg sikeres lesz. Utána aztán sokkal kevesebb alkalom lesz pelust feladni. :) Maximum játék babára, de az más.

Zita jó ideje ragaszkodik ahhoz, hogy fogja a nagyok kezét, és úgy kísérjük be őket az oviban a csoportszobába. Ha véletlenül lemarad valamiért, nagyon tud zokogni. A legújabb, hogy ő is nyom egy puszit az arcukra, mint én. Addig-addig tornázik, nyomja magát, még sikerül kicsikarni a puszit. Hála istennek, a két tesó jól tűri a lelkesedését, bár Kinga arcán azért már megjelenik afféle "hű, de "égő"!" kifejezés (nem korai egy kicsit?). Sebaj, én mindig mondom Kingának, hogy örüljön, ha kapja a puszit, ha szereti a kishúga, ezt sosem szabad szégyellni.
Ma például mindkét lányt két oldalról kézenfogva, két oldalról megpuszilva kísértük be, és ilyenkor Zita is teljesen elégedett. :) Az óvó nénik meg mosolyognak. Én meg olvadozok legbelül és szerencsésnek érzem magam. :)

Lefekvéskor Zitával sorban bemegyünk Csillához, Kingához, betakarjuk őket, a kis lámpáikat Zita felkapcsolja és én is és Zita is nyomunk néhány cuppanósat a tesók arcára. Majd mindenki keresztül-kasul jó éjszakát kíván a másiknak, én pedig elvonulok Zitával aludni. Ez is viszonylag friss, néhány hete, szépen lassan kialakult rituálé, amit nagyon-nagyon szeretek.

Kinga az utóbbi egy-két nap fő mókamestere nálunk. Magára húzza Zita pelusát (szépen a cicanadrágjára-avagy modernül a leggingsre), és úgy táncikál, bolondozik. Ilyenkor nincs mit tenni, csak nevetni rajta és ezt meg is tesszük szépen. :)

Itt pedig még két korábbi kép (frisseket most nem tudok csinálni, meg amúgy sem tudtam mostanában sokat közölni) a két megfáradt tesóról a függőágyban (inkább Zita a fáradt):
Ez is akkor készült, valamiért kinéztem rájuk, és így találtam két kisebb lányomat, csendben, mesét olvasva:
Ezek után felesleges is lenne leírnom, hogy amúgy mennyit bírnak veszekedni, visítani, engem a világból kikergetni, mert úgysem hinné el senki, ugye? :-))

2010. június 30., szerda

A jófej IKEA

Az IKEA nagyon jófej, mert mindhárom korú és méretű gyermekemre gondolt. Sőt, még kicsit rám is.

Vasárnap óta 3 különböző méretű fellépő parkol a konyha egyik végében, az ablak alatt, ha netalán lánykáim segítkezni akarnának a konyhai teendőknél. A középső fa volt talán legelőbb, amit elsősorban nekem vettünk, mivel nem vagyok éppen egy hórihorgas termet, a felsőbb polcokat csak bajosan érem el, kellett tehát egy sámli, ami gyorsan kéznél van. Ez nagyon bevált, maszív, nem borul, nem kell állandóan nyitogatni mint egy fém változatos fellépőt, ráadásul a húst is ezen ülve klopfolom, úgy, hogy az ölembe veszem (ezt a "rigolyát" még anyukámtól örököltem, aki mindig így klopfolt, hogy ne hallja a fél lakótelep, hogy Mátéék rántott húst esznek; ez megmaradt nálam is, és hiába már kertes házban élünk, most sem szeretem, ha zeng a ház, ez van, no).

A jobb szélső kisebb is régóta megvan már, abból van egy a fürdőben is, sőt, már anyósoméknál is.

Egy jó ideig elég jól elvoltak a lányok a két fellépővel, Csilla a fán, Kinga a kisebben, mert neki már az is elég, de újabban Zita is "bejött a képbe", azaz inkább a konyhába, mert egyre inkább ő is szeret velünk matatni, ha segíteni nem is (hátráltatni inkább), de pakolászik, megnéz ezt-azt, kiborít, ledobál ezt-azt, muszáj ott lennie, na! Csillával ketten álltak a fa fellépőn eddig, de állandó visítás volt belőle, és sokszor kis híján letolták egymást. A főzési idő nagy része a békítéssel és megoldás keresésével ment el, kezdtett kimeríteni.

Mígnem aztán most vasárnap elkeveredtünk az IKEA-ba, és hirtelen elhatározásból leemeltem még egy fa fellépőt, mondván, nem érdekel, ha nem férek tőlük, én ezt nem bírom idegileg. :-)
Később aztán belebotlottunk a bal oldalon található másik, magasabb műanyag sámliba, és inkább az jött haza velünk. Olcsóbb is volt, könnyebb és Csillának teljesen jó méret.

Így most már mindenkinek megvan a megfelelő méretű sámlija (hurrá!), amik az ablak alatt állnak, ha nincsenek használatban. AMi még jó is, mert így egyszerre állhat fel mindhárom lány, hogy ujjongva üdvözöljék hazaérkező apjukat. vagy éppen integessenek neki távozáskor (ez kevésbbé örömteli, de legalább kilát mindenki! fontos. :) ).

Főzés közben, "élesben" még nem próbáltuk a hármat együtt, de gyanítom, hogy én már nem nagyon fogok odaférni a konyhapulthoz. Sebaj, de legalább nem lesz visítás... :-))) Ezután csendben nem haladok majd a dolgommal, azért az is valami, nem?

Mondom én, hogy kincs ez az IKEA! :-)
Daisypath Christmas tickers