-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belgium 2011. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: belgium 2011. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. november 11., péntek

Belgium, 1. nap: játszóterezős

Belgiumban töltött első napunkon egy közeli település játszóterére mentünk, autóval nem volt messze. Már rögtön a befelé séta is nagyon kellemes volt, vízparton, hattyúkkal, kacsákkal:
Szép, nagy részen a kisebbeknek való játékok:
Ez pont nem ott van, de itt tudni kell, hogy a csúszda vizes volt, és mire kiáltottam volna, hogy ne csússzon Zita, már lent is volt, persze csurom vizes lett a harisnyája:
forgás:
Csimpaszkodás koszos popókkal :)
a legkisebbünk a kicsik játsziján, apai kísérettel:
nagyobbaknak való, a két ötéves és a hétéves leányzó nagyon élvezte:
És és föld között:
Hinta, a háttérben szintén tó, nagyon klassz és nyugis volt:

erre a részre már el sem jutottunk:
Banánszünet:
Kastély:
Kavicsozás, a nagy buli:

Akrobatazita a forgón :)
Kinga:
Csilla:

másik oldalról a fő játszóhely:
Nagy focipálya és füves terület is volt, Zita hódít:

Valamiért megsértődött:
itt is duzzogi van:
Kinga nagyon lelkesen focizott:
Koncentrál:
Azt hiszem, ez bement :)
De aztán jól kirúgta! :)
anya, madártollat találtam!
Itt már hazaérvén a nagy szaladgálásból, jól esik egy kis csendes játék:
És egy kis rajzolás:
A művésznő alkotás közben:
Zita az ördögjelmezben, amit Tibiéktől kapott Halloween alkalmából:
Délután voltunk egy másik játszótéren is, ez közelebb és kisebb volt, mint a másik, de ekkor itt nem készült kép, mert már elég rosszul éreztem magam. Lehet, hogy az indulás előtti gyomorpanaszokkal fügött össze a dolog, de valahogy mégis más volt: eleinte a gyomrom felett, aztán később a mellkasom felé is nyomsát éreztem, mintha levegő nyomná. Csak álltam vagy ültem a padon, képtelen voltam beszállni az öt gyerek terelgetésébe. Hazavittek a fiúk, aztán ők még elvitték a lányokat, hogy a közeli repülőtérre leszálló repülőkben gyönyörködjenek, én meg pihenni tudjak, de sajnos nem lett sokkal jobb. Felmentem az ágyunkba lefeküdni, de aznap nem tudtam részt venni az esti teendők körül. Ez is rossz érzés volt, meg meg is voltam rémülve, hogy mi lehet velem, és már készültem, hogy megismerem a belga ügyeletet. Később este lementem kicsit, egy ideig jó volt, aztán megint romlott. elmentem aludni, és fohászkodtam, hogy ne legyen baj.
Végül másnap reggel úgy ébredtem, mintha mi sem történt volna, így vállaltam, hogy megyek a csapattal Antwerpenbe állatkertbe. Indulás előtt az izgalom kedvéért enyhe hasmenéses tüneteket produkáltam, de nagy bátran elindultam. Hála istennek semmi baj nem történt, semmilyen tünet nem jött elő, kicsit gyenge voltam, mert nem ettem, de ettől eltekintve jól bírtam a napot.
És akkor jöhetne is az a beszámoló az állatkertes kiruccról is, igaz? :) És mondjuk hamarabb mint ahogy itt megszülettek a képaláírások... :)

2011. november 8., kedd

Az előzmények, a készülődés és odaút

Azt hiszem, ehhez a belga úthoz igen rögös út vezetett. Nagyon régóta terveztük, hogy meglátogatjuk a barátainkat Belgiumban (akikkel együtt is nyaraltunk), de az utóbbi években mindig történt valami, ami miatt halasztódott az ügy. Hol "újabb" baba született, hol javában folyt az építkezés, hol az építkezés miatt nem volt pénz az utazásra. Most nyár végén úgy váltunk el a Petrovszki családtól, hogy talán-talán idén, az őszi szünetben már összejöhet. Én meglehetősen bele is éltem magam az utazásba, ezért ért nagyon váratlanul október legelején a hír, hogy anyagi okok miatt (továbbra is az építkezés terhei miatt) most sem jön össze az utazás. nagyon letörtem, bár tudtam, hogy méltósággal kellene viselni, örülni annak, hogy van egy szép házunk, de nagyon kétségbe estem, nagyon szerettem volna már messzebbre kimozdulni.

Úgy teltek a napok, hogy nem utazunk a szünetben. Ettől függetlenül nem tudtam beletörődni a dologba, biztos, ami biztos alapon, október elején bekalandoztam busszal a lányokkal Rétságra az okmányirodába, hogy személyit csináltassunk, ami még akár meg is érkezhetett október végéig. Időpontunk sem volt az irodában, reszkettem, mennyi ideig kell ott várni a három fáradt lánnyal, végül másfél óra alatt megúsztuk, egy hét múlva pedig megérkeztek az okmányok! Halleluja!

egy hétre rá pedig megoldódtak váratlanul az anyagi problémák (no, nem az építkezésé, hanem meglett az útiköltségre a pénz), madarat lehetett volna velem fogatni, annyira örültem!! Ekkor örültem igazán, hogy csakazértis megcsináltattam a személyiket, pedig akkor tényleg nem volt rá remény, hogy tudunk utazni.

Végül eljött az utolsó egy-két nap, gőerővel próbáltam mindent összekészíteni, de végül a sors úgy intézte, hogy a finisben is küzdjünk némi akadállyal. 28-án pénteken suli-ovi után indultunk, előtte csütörtökön este és péntekre virradó éjjel viszont rettentően rosszul voltam, mindent kiadtam magamból. Csütörtökön egy zoknit nem tudtam bőröndbe csomagolni, minden maradt péntek délelőttre. Hála istennek jobban éreztem magam, tudtam tenni a dolgomat, csak azon izgultam, hogy nehogy rosszabb legyen, netán más családtagon is kijöjjön. nem jött. Sikerült mindent összerakni, és némi késéssel ugyan, de délután fél kettőkor kigördültünk kicsiny falunkból.
Sajnos, nem sajnos, Pesten még két dolgot el kellett intézni: Jani egyik főnökének oda kellett adnia egy papírt, ezért kerengtünk egyet a IV. kerületben, majd a MOM Parkba kellett bemenni, hogy az autónk visszakapja az eredeti gumiját, ami szervízben volt ott, és ennek is csak örülhettünk, hogy egyáltalán elkészült. Lecserélték, szereztünk némi ennivalót, aztán már tényleg nekivághattunk a nagyvilágnak!

nem mondanám, hogy kellemes volt az első napi utazás. A lányok fáradtabbak voltak, estefelé többször nyűgösködtek, elsősorban Csilla. Kinga abszolút nem panaszkodott, csak akkor, ha mertünk valamiért megállni. :) Ő szünetet sem tartott volna, sőt, megaludni sem akart sehol, csak menjünk és legyünk már ott! :) Mi, szülők, nem osztottuk ezt a nézetet olyan szenvedélyes lelkesedéssel, és nekünk volt igazunk. Fél hatkor átléptük a magyar határt, majd este fél 11 körül a Regensburg közelében lévő velburgi szállodát, ahol egy éjszakát töltöttünk. A szállodát Tibiék ajánlották, ők is szálltak már meg ott többször, és tényleg nagyon kellemes, hangulatos bajor szálloda volt, bár az este folyamán többször felmerült, hogy megállunk ad hoc egy másik szállásnál, mert nem bírja Csilla. Jani nyomta a gázpedált rendesen, most inkább nem írnám le, hogy néha mennyivel száguldottunk a német éjszakában, de végül odaértünk, a csajokat "bedobtuk" a fekhelyeikre, és mi is dőltünk ki azonnal.

Másnap reggel vidáman ébredt mindenki, jóval hamarabb, mint számítottam rá, de ez nem volt gond. Egy gyors fürdés után, és némi vidámkodás után reggeliztünk az éttermi részben (annyira imádom ezeket a német reggeliket, annyira finom, friss és illatos minden, hogy az ember legszívesebben mindent végigkóstolna), majd tovább indultunk.
A három leányzó a nagyágyon (itt aludtam én Csillával és Zitával keresztben, összebújva)
Velem:
Janival:

A szállodát elhagyva találtunk egy diszkontot, vásároltunk néhány dolgot az útra, majd délelőtt fél 11-kor ismét autópályán voltunk. Elég monoton tud lenni ez a hosszas autópályás utazás, de a környező táj színes őszi pompája kárpótolt valamennyit:
A lányok jobban bírták már az utat, mesét néztek, zenét hallgattak, rágcsáltak valamit. Bonn közelében következett egy nagyobb pihenő, minijátszótérrel:
kicsit felszabadultabban a hosszú autózás közben:
megfutattuk a népet:
Futkároztak, sült krumplit ettek, tetszett nekik a hiper-szuper higiénikus mellékhelyiség (hazafelé direkt ilyen helyeken akartak már csak pisilni, ahol szinte semmihez nem kell kézzel nyúlni, minden automatán öblít, tisztít, adagol, külön esemény volt, hogy a vécéülőkét is letisztította a gép :-D), úgyhogy kicsit pihentebben mehettünk tovább.

Köln után a gps kerülőt javasolt, itt kerültünk is egy jót, annyira, hogy egyszer csak Hollandiában találtuk magunkat. Elsőre fura volt, de hamar kiderült, hogy ezzel sokat nem vesztünk. Maastricht felett fordított vissza a gps, innen sem lett volna már sok Brüsszel, de kicsit később megint hallgattunk a gps "javaslatára", ami valószínűleg "kapja" a balesetes-torlódásos infókat, és így jutottunk el Liege központjába is. No, itt aztán kaptunk egy kis dugót, én itt kezdtem elveszteni a türelmem kicsit, de aztán próbáltam pozitívabban felfogni a dolgot, és megnézni jól Liege központját, amennyit autóból látni lehetett. Liege-ből kikeveredve végül tényleg könnyen haladtunk, és négy helyett negyed hat körül megérkeztünk a Brüsszel közelében lévő településre, ahol barátaink laknak.
Olyan hihetetlen volt, hogy véget ért a hosszú utazás, nagyon örültünk a viszontlátásnak, annak meg méginkább, hogy az öt lány úgy fogadta szinte egymást, mintha előtte való nap találkoztak volna utoljára. az első este természetesen az új hely megszokásával telt, közös játékkal, ajándékosztással, bontással. Jó volt oda megérkezni, másnaptól pedig megkezdődtek az igazi belgiumi kalandjaink. Innen folytatom. :)

2011. november 7., hétfő

Képes ízelítő az elmúlt hét pillanataiból

a teljesség igénye nélkül kikaptam 5 képet az elmúlt heti több százas termésből, csak, hogy megmutassam, hogy messze jártunk az iskolai szünetben. :)






Amint sikerül az összes kép nagyjábóli feldolgozása, teszek fel többet is, no, persze némi beszámolóval kiegészítve. :)
Daisypath Christmas tickers