Visszatekintő: az építkezés befejezése

Még mielőtt nagyon belemrülnék új életünk bemutatásában, muszáj említést tenni a költözés előtti két hónapról, amikor is végre valahára sikerült az építkezést befejezni. Ezzel adós vagyok, erről nem szívesen írtam menet közben, de most már nagyjából ez is publikus.

Ha jól emlékszem, október vége felé váltak el útjaink a régi kivitelezővel, majd november 9-én újfent neki lehetett kezdeni az építkezésnek. 10 hónapot vártunk erre, január végétől kezdve csak harc ment, de hiába. November 9-én nekállt az új kivitelező a munkáknak, amik eleinte bontást jelentettek. A belső falakat teljesen vázig bontották, a ház egyik feléből ismét át lehetett látni a másikba... Ez elsőre lehangoló volt (másodjára is), viszont őszintén örültünk, hogy folytatni tudtuk az építkezést, annak ellenére, hogy jó ideig visszafelé haladtunk. De haladtunk. Muszáj volt, ha nem is teljesen, de a jelentős mértékben terhányul felépített házat rendbe tenni. Minden fa építőanyagot kezeltek védőszerrel (azokat a gerendákat és léceket, amiket eleve védőszerrel kezelten kellett volna kapnunk, kifizettük, satöbbi-többek között erre is pluszban kellett költeni), megerősítettek mindent, rengeteget és nagy iramban dolgoztak a fiúk. Jóval több mindent kellett javítani az előzetes felmérésekkel szemben (ahogy bontottak, úgy bukkantak "csalafintaságokra", sokáig csak nőtt a kijavítandó tételek listája), de azért lassacskán lettek újra falak, és megint kezdtünk ott tartani, mint januárban...

A december nagyon hajtós volt, tervben volt egy karácsonyi költözés, de ez hamarosan látszott, hogy nem fog menni. egymás hegyén hátán dolgoztak a különböző szakemberek: egyik helyiségben még a lambériát rakták fel, a másikat már padlólapozták, Jani pedig természetesen vezényelt, irányított, rohangált, intézett, döntött, dolgozott, nem ragozom. Majdnem 15, de 10 kg-ot biztos leadott az építkezés véghajrás két hónapjában és a költözés környékén... Örülök, hogy vége. Ezért is. :-)

Karácsonykor Jani hajópadlót csiszolt, az volt az a rejtélyes elfoglaltság, amiről szintén nem írhattam, de a karácsonyunk ráment teljesen. Két ünnep között is folyt a munka, hátha sikerülne még év végéig beköltözni, de végül ez nem jött össze. Szükség volt még január első hetére, hogy minden meglegyen a földszinten, hogy kényelmesen költözhető legyen. A kényelmes relatív, mert a zuhanykabin még mindig nincs kész, tehát van még most is munka, de a lambériát pl, egyszerűbb volt úgy alapozóval lekenni, hogy még nem laktunk ott.

A tetőtér, ahol a két vendégszoba van, még jóval alacsonyabb készültségi szinten állt, a beköltözés után három hétig még fent dolgoztak az emberek. Nagyon fárasztó volt a végére, hatalmas kosszal, zajjal, jövés-menéssel járt, de nem volt más út, az albérletet anyagi okok miatt fel kellett már mondani. A tetőtérben amúgy továbbra is van még munka, azt csak annyira csinálták meg, hogy lakhatási meglegyen, ha egyszer sikerül, azt is befejeztetjük.

Január 8-ra "kiírtuk" a költözés időpontját, ami annyira hihetetlennek tűnt. Túlestünk egy,ha nem is könnyes, de szomorú ovis búcsúzáson, majd 8-án szombaton kezdetét vette a nagy pakolás.

Innen folytatom. :)

Őzikék

Az elmúlt másfél hónapban, mióta itt lakunk, rengetegszer volt olyan pillanat, élmény, amit azonnal jó lett volna megosztani a "közzel". Mivel azonban nem írhattam a beköltözésről, ez mindig elmaradt. Természetesen attól még leírhattam volna egy doksiban, és utólag is lehetett volna közölni, de az nem ugyanaz.

Jelenleg rengeteg mindenről kellene beszámoljak, sok az újdonság, de ez eltart egy ideig, amíg mindent bepótolok. Ezalatt azonban folyamatosan történnek mindenféle dolgok velünk, és mivel most már nagyjából mindenről írhatok, lejegyzem gyorsan a friss élményeket. Hogy ne felejtődjön el és ne kerüljön fel a bepótlandók listájára, ami egyre hosszabb, ugye. :-)

A mai téma: az őzikék. Beköltözés után jócskán kellett várni, mire megláttuk az elsőket. Tudtuk, hogy szoktak járkálni a házunk közelében is, mert az itt dolgozó emberek is mondták, hogy szoktak látni őzeket, de nekünk nem adatott meg egyből az élmény. vagy csak rutintalanok voltunk az észlelésben. Mert miután egyszer láttuk őket, tudtuk, hogyan lehet őket észrevenni, és utána valahogy gyakrabban is bukkantunk rájuk a nem is távoli domboldalon. Pl. utána már nagyon gyorsan kiszúrtuk a fehér hátsójukat a havas domboldalon is, mert kicsit sötétebb fehér a hónál. Amikor meg elolvadt a hó, a fehér hátsó egyből feltűnt a barna háttérben (ilyenkor, ha oldalt fordultak volt nehezebb észrevenni őket, ilyenkor tényleg bele tudnak olvadni a környezetbe, no, de ennyit az őzészlelés legalapvetőbb tudnivalóiról).

Általában a konyhaablakból szúrtam ki őket, pont szemközt van az a domb, ahol többször legeltek vagy átvonultak. Legtöbbször kettőt láttunk, de pár nappal ezelőtt egyszer négy is felbukkant egyszerre. Máig a legközelebb Csilla szobájából láttam egyet, a háztól max. 50 méterre volt, a házunk melletti erdősávban. Teljesen odavoltam a boldogságtól! :)

Ma reggel aztán kinéztem a konyhaablakon, és meglepetten vettem észre, hogy a felső szomszédos telken van két példány, egészen közel hozzánk, kb. 25 méterre. Ott eszegettek, vakaróztak, nézelődtek. Kiosontam a ház másik oldalán a teraszajtón és lefényképeztem őket. Nem sokra rá ennek a teleknek a felső határában megjelent négy másik őz is, nyugodtan ugra-bugráltak végig a domboldalon. Nem volt semmi!

Ebéd előtt aztán megint feltűnt a két első őzike, ezúttal Csilla szobájából láttuk, és szinte a telekhatárig lejött az egyik. teljesen klassz fotókat sikerült róla csinálni, noha üvegablakon keresztül csináltam. Amint javul az internetünk minősége, ezeket is megmutatom. No, meg bizonyítékképpen is, hogy nem csak jár a szám, tényleg ott vannak az állatok. :)

Hát, így vagyunk. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen élményben lehet részem, ki is élvezzük rendesen, mielőtt a felső telken is felépül a szomszéd háza, onnantól már nemigen jönnek be az ő telkükre. :) Tényleg nem mindennapi, hogy nem a szomszéd kutyáját bagy tyúkjait nézegetjük állatok gyanánt (bár az se rossz, amennyire Zita lázba tud jönni a látványuktól :)), hanem vadon élő őzikéket. :) ez az élmény, a látvány feledteti, hogy azért autó nélkül nehézkes a falu szélén lakni, főleg három kisebb gyerekkel, de ez meg olyan dolog, hogy egyszer lesz tavasz is, nem lesz olyan fárasztó a kintlét, nőnek a lányok, jobban bírják a túrát (Csilla eszméletlen kitartóan bír gyalogolni, kellemes csalódás nekem középső leányom, inkább Zitának kell nőni még picit a feladathoz, de mivel ő sem szeret babakocsizni már, biztos, hogy ő is sokat fog sétálni), no, és egyszer autóra is futja majd, talán. :-) Vagy nem, de akkor sincs tragédia természetesen, és így szerintem a sok gyaloglástól mi leszünk a legjobb vádlikkal rendelkező négyes hölgyfogat a faluban. :-)) (khm, csak szerényen!)

Addig meg élvezzük a nem mindennapi "vadas" pillantokat! :-D Ingyen és bérmentve (relatíve;-) )

beköltözős-visszatérős

Tegnap volt egy hete, hogy megkaptuk a jogerős, végleges lakhatási engedélyünk, így végre írhatok a nagy eseményről, hogy lassan másfél hónapja beköltöztünk új otthonunkba. A költözés január 8-9-én zajlott, ennyit kellett még várni, hogy az építési hatóság is megfelelőnek találja a házat, és hivatalosan is áldását adja az itteni életünkre. Én viszont “felsőbb utasításra” addig a költözésről sem írhattam, ami elég rossz érzés volt, de nem lehetett mit tenni. Így történt, hogy a beharangozott előnévnapi ajándékomat csak ekkora késéssel tudom a nyilvánosság elé tárni. Őszintén mondom, nem volt szándékos az időhúzás és feszültségkeltés. J

Nagyon sok mindenről kellene most írni. Nagyon-nagyon sok mindenről, de egyszerűen nem tudok, nincs időm. Rengeteget változott a napjaink menete, messze az ovi, a napom nagy része gyaloglásból áll (amikor éppen járunk oviba, a héten 30 km-t abszolváltam, amivel nem lenne gond,van súlyfelesleg, amit jó lesz elhagyni J csak a lányok nem élvezték mindig a hosszú, havas, latyakos túrákat), itthon alig van szabad időm, ha van, próbálok kicsit a házzal kapcsolatban előre jutni, de nem igazán sikerül, Zita esténként rengeteget ébred, így az estéim sem szabadok. A lányok első héten itthon voltak, második héttől kezdték az ovit, jártunk két hetet, majd kettőt itthon voltak. A héten mentek megint, de Kinga péntek délelőtt már megint lázas volt. Egy szó mint száz, eléggé lefoglalnak mostanában. Emellett komoly nehézség, hogy csak mobil netünk van, ami rém lassú. Tegnap végre azonban a sorban az utolsó webes szolgáltató, az utolsó reménységünk, megállapította, hogy ők be tudják kötni a műholdas netet, ami így is jóval lassabb lesz a régi kábelnetünknél, de bízom benne, hogy fényévekkel gyorsabb a mostaninál. Tehát egy oldal nem negyed óra alatt nyílik meg, hanem mondjuk 3 perc alatt. J

De nem baj. Most már végre csak a bekötést kell megvárni, onnantól próbálok apránként pótolni mindent. Öcsémnek hála fényképezőgépünk is van, aki amolyan karácsonyi-lakásavatós ajándék gyanánt meglepett minket egy új fényképezővel, aminek rettenetesen örültünk! Ennek köszönhetően sok szép pillanatot sikerült megörökíteni, a költözéstől kezdve a kezdeti őskáoszon át az első őzikéket, amiket a szemközti dombon láttunk. J És azóta is többször legeltek arrafelé, nagyon szívmelengető látvány. J

Mondani sem kell, nagyon jól érezzük magunkat. Aki olvasgatta az építkezés történetét (már amikor lehetett írni róla), tudja, hogy küzdelmes volt, nagyot harcoltunk ezért a házért, így különösen nagy az öröm, hogy egyáltalán sikerült beköltözni. Nem tudom az okát, lehet, hogy én is lenyugodtam, de mióta beköltöztünk spontán fogytam majdnem két kilót. Pedig eszünk fincsi kenyeret eleget, mert itt végre két nagyobb bolt is van, ahol finom kenyeret lehet szerezni, de az is igaz, hogy nincs még sütőm, amivel sütit süssek. Lehet, hogy csak ennyi az oka a fogyásnak. J

A lányok is nagyon gyorsan megszokták az új helyet, igaz, sokat jártunk ki, tudták, hogy mi vár rank. Kinga és Csilla azóta egyedül alszanak el új szobáikban, reméltem is, hogy varázshatása lesz a lila és rózsaszín szobáknak. J Az ovit is kezdjük lassan megszokni, de ez egy külön téma, erről majd írok bővebben.

Hosszabb-röviden most ennyi, megyek megnézem, betöltődött-e már teljesen a blogom, hogy egyáltalán be tudok-e jelentkezni. Ha olvassátok a bejegyzést, nyilván sikerült. J