-->

2011. február 23., szerda

Őzikék

Az elmúlt másfél hónapban, mióta itt lakunk, rengetegszer volt olyan pillanat, élmény, amit azonnal jó lett volna megosztani a "közzel". Mivel azonban nem írhattam a beköltözésről, ez mindig elmaradt. Természetesen attól még leírhattam volna egy doksiban, és utólag is lehetett volna közölni, de az nem ugyanaz.

Jelenleg rengeteg mindenről kellene beszámoljak, sok az újdonság, de ez eltart egy ideig, amíg mindent bepótolok. Ezalatt azonban folyamatosan történnek mindenféle dolgok velünk, és mivel most már nagyjából mindenről írhatok, lejegyzem gyorsan a friss élményeket. Hogy ne felejtődjön el és ne kerüljön fel a bepótlandók listájára, ami egyre hosszabb, ugye. :-)

A mai téma: az őzikék. Beköltözés után jócskán kellett várni, mire megláttuk az elsőket. Tudtuk, hogy szoktak járkálni a házunk közelében is, mert az itt dolgozó emberek is mondták, hogy szoktak látni őzeket, de nekünk nem adatott meg egyből az élmény. vagy csak rutintalanok voltunk az észlelésben. Mert miután egyszer láttuk őket, tudtuk, hogyan lehet őket észrevenni, és utána valahogy gyakrabban is bukkantunk rájuk a nem is távoli domboldalon. Pl. utána már nagyon gyorsan kiszúrtuk a fehér hátsójukat a havas domboldalon is, mert kicsit sötétebb fehér a hónál. Amikor meg elolvadt a hó, a fehér hátsó egyből feltűnt a barna háttérben (ilyenkor, ha oldalt fordultak volt nehezebb észrevenni őket, ilyenkor tényleg bele tudnak olvadni a környezetbe, no, de ennyit az őzészlelés legalapvetőbb tudnivalóiról).

Általában a konyhaablakból szúrtam ki őket, pont szemközt van az a domb, ahol többször legeltek vagy átvonultak. Legtöbbször kettőt láttunk, de pár nappal ezelőtt egyszer négy is felbukkant egyszerre. Máig a legközelebb Csilla szobájából láttam egyet, a háztól max. 50 méterre volt, a házunk melletti erdősávban. Teljesen odavoltam a boldogságtól! :)

Ma reggel aztán kinéztem a konyhaablakon, és meglepetten vettem észre, hogy a felső szomszédos telken van két példány, egészen közel hozzánk, kb. 25 méterre. Ott eszegettek, vakaróztak, nézelődtek. Kiosontam a ház másik oldalán a teraszajtón és lefényképeztem őket. Nem sokra rá ennek a teleknek a felső határában megjelent négy másik őz is, nyugodtan ugra-bugráltak végig a domboldalon. Nem volt semmi!

Ebéd előtt aztán megint feltűnt a két első őzike, ezúttal Csilla szobájából láttuk, és szinte a telekhatárig lejött az egyik. teljesen klassz fotókat sikerült róla csinálni, noha üvegablakon keresztül csináltam. Amint javul az internetünk minősége, ezeket is megmutatom. No, meg bizonyítékképpen is, hogy nem csak jár a szám, tényleg ott vannak az állatok. :)

Hát, így vagyunk. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen élményben lehet részem, ki is élvezzük rendesen, mielőtt a felső telken is felépül a szomszéd háza, onnantól már nemigen jönnek be az ő telkükre. :) Tényleg nem mindennapi, hogy nem a szomszéd kutyáját bagy tyúkjait nézegetjük állatok gyanánt (bár az se rossz, amennyire Zita lázba tud jönni a látványuktól :)), hanem vadon élő őzikéket. :) ez az élmény, a látvány feledteti, hogy azért autó nélkül nehézkes a falu szélén lakni, főleg három kisebb gyerekkel, de ez meg olyan dolog, hogy egyszer lesz tavasz is, nem lesz olyan fárasztó a kintlét, nőnek a lányok, jobban bírják a túrát (Csilla eszméletlen kitartóan bír gyalogolni, kellemes csalódás nekem középső leányom, inkább Zitának kell nőni még picit a feladathoz, de mivel ő sem szeret babakocsizni már, biztos, hogy ő is sokat fog sétálni), no, és egyszer autóra is futja majd, talán. :-) Vagy nem, de akkor sincs tragédia természetesen, és így szerintem a sok gyaloglástól mi leszünk a legjobb vádlikkal rendelkező négyes hölgyfogat a faluban. :-)) (khm, csak szerényen!)

Addig meg élvezzük a nem mindennapi "vadas" pillantokat! :-D Ingyen és bérmentve (relatíve;-) )

3 megjegyzés:

JuditAu írta...

De miért nem lehetett írni a beköltözésről? Babona, vagy praktikus ok áll a háttérben?

Vera írta...

Abszolút praktikus okai vannak. Az szerintem nagyjából eddig is átjött, úgy-ahogy, hogy eléggé megromlott a viszonyunk az első kivitelezővel (ügyvédi szinten folyt a kommunkáció, fenyegetéseket kaptunk éssatöbbi). Nem akartunk semmilyen információt kiszolgáltatni neki, ami az építkezéssel kapcsolatos. Nem biztos, hogy olvassa/olvasta a blogot, de muszáj volt valamennyire védeni magunkat. komolyan megfontoltam a blog zárttá tételét, amit elvetettem, inkább többé nem írtam a részletekről. Sajnos, ennek az építkezésnek volt/még van is ilyen "sötét" oldala.

S. Nora írta...

Ezekert az elmenyekert (mrmint az ozek, nem a veszekedes...) irigyellek. :)

A gzaloglas pedig nmecsak a vadlitokat teszi szep formassa. ;)


Viszont az arnyoldalrol is: ugy latszik, ma Magyarorszagon az ingatlanbiznisz nem tud maskepp mukodni sajnos. Az ujepitesu lakasunkkal folyamatosan problemak voltak, a kivitelezovel nagyon sok lako ment pereskedesig, mi "csak" az anyazasig. Aztan eladtuk, de ez is honapokig tarto macera volt, es most epp a dragalatos vevonket kergetjuk, mert nem fizetett idoben, de a kotbert nem akarja kifizetni, es eltunt, mint szurke szamar a kodben.

Daisypath Christmas tickers