-->

2011. február 19., szombat

beköltözős-visszatérős

Tegnap volt egy hete, hogy megkaptuk a jogerős, végleges lakhatási engedélyünk, így végre írhatok a nagy eseményről, hogy lassan másfél hónapja beköltöztünk új otthonunkba. A költözés január 8-9-én zajlott, ennyit kellett még várni, hogy az építési hatóság is megfelelőnek találja a házat, és hivatalosan is áldását adja az itteni életünkre. Én viszont “felsőbb utasításra” addig a költözésről sem írhattam, ami elég rossz érzés volt, de nem lehetett mit tenni. Így történt, hogy a beharangozott előnévnapi ajándékomat csak ekkora késéssel tudom a nyilvánosság elé tárni. Őszintén mondom, nem volt szándékos az időhúzás és feszültségkeltés. J

Nagyon sok mindenről kellene most írni. Nagyon-nagyon sok mindenről, de egyszerűen nem tudok, nincs időm. Rengeteget változott a napjaink menete, messze az ovi, a napom nagy része gyaloglásból áll (amikor éppen járunk oviba, a héten 30 km-t abszolváltam, amivel nem lenne gond,van súlyfelesleg, amit jó lesz elhagyni J csak a lányok nem élvezték mindig a hosszú, havas, latyakos túrákat), itthon alig van szabad időm, ha van, próbálok kicsit a házzal kapcsolatban előre jutni, de nem igazán sikerül, Zita esténként rengeteget ébred, így az estéim sem szabadok. A lányok első héten itthon voltak, második héttől kezdték az ovit, jártunk két hetet, majd kettőt itthon voltak. A héten mentek megint, de Kinga péntek délelőtt már megint lázas volt. Egy szó mint száz, eléggé lefoglalnak mostanában. Emellett komoly nehézség, hogy csak mobil netünk van, ami rém lassú. Tegnap végre azonban a sorban az utolsó webes szolgáltató, az utolsó reménységünk, megállapította, hogy ők be tudják kötni a műholdas netet, ami így is jóval lassabb lesz a régi kábelnetünknél, de bízom benne, hogy fényévekkel gyorsabb a mostaninál. Tehát egy oldal nem negyed óra alatt nyílik meg, hanem mondjuk 3 perc alatt. J

De nem baj. Most már végre csak a bekötést kell megvárni, onnantól próbálok apránként pótolni mindent. Öcsémnek hála fényképezőgépünk is van, aki amolyan karácsonyi-lakásavatós ajándék gyanánt meglepett minket egy új fényképezővel, aminek rettenetesen örültünk! Ennek köszönhetően sok szép pillanatot sikerült megörökíteni, a költözéstől kezdve a kezdeti őskáoszon át az első őzikéket, amiket a szemközti dombon láttunk. J És azóta is többször legeltek arrafelé, nagyon szívmelengető látvány. J

Mondani sem kell, nagyon jól érezzük magunkat. Aki olvasgatta az építkezés történetét (már amikor lehetett írni róla), tudja, hogy küzdelmes volt, nagyot harcoltunk ezért a házért, így különösen nagy az öröm, hogy egyáltalán sikerült beköltözni. Nem tudom az okát, lehet, hogy én is lenyugodtam, de mióta beköltöztünk spontán fogytam majdnem két kilót. Pedig eszünk fincsi kenyeret eleget, mert itt végre két nagyobb bolt is van, ahol finom kenyeret lehet szerezni, de az is igaz, hogy nincs még sütőm, amivel sütit süssek. Lehet, hogy csak ennyi az oka a fogyásnak. J

A lányok is nagyon gyorsan megszokták az új helyet, igaz, sokat jártunk ki, tudták, hogy mi vár rank. Kinga és Csilla azóta egyedül alszanak el új szobáikban, reméltem is, hogy varázshatása lesz a lila és rózsaszín szobáknak. J Az ovit is kezdjük lassan megszokni, de ez egy külön téma, erről majd írok bővebben.

Hosszabb-röviden most ennyi, megyek megnézem, betöltődött-e már teljesen a blogom, hogy egyáltalán be tudok-e jelentkezni. Ha olvassátok a bejegyzést, nyilván sikerült. J

13 megjegyzés:

Linda írta...

Szia!

Én leszek az első gratuláló. Gratulálunk új házikótokhoz. Sok szépet és jót hozzá. Kívánom, hogy boldogan éljetek benne. :)
Várom majd a beszámolókat.
És még egyszer köszönjük, hogy mindig eszetekbe (eszedbe) jutottunk.


Pusza: Linda

Kata anya írta...

Szia Vera!!!!

Öszintén Gratulálok a beköltözéshez.Sok boldogságot,vidámságot,esgészséget Nektek az új házikóban:)!!!
Küzdelmes volt de megérte!
Kingának pedig gyógypuszi!

Kata anya

sedith írta...

Szóval ez volt a nagy titkolózás!:) Bár gondoltam!:)
Örülök, hogy most már a magatok házában vagytok! Az igaziban. Hosszú, boldog éveket kívánok az új családi fészekben!:)
Szeretettel: Edith

fenci írta...

Gratulálok! Hát nem ráhibáztam? Várjuk a képeket, a további beszámolót - de te csak rendezkedj be nyugodtan, megvárunk :-) Hiányoztatok

JuditAu írta...

Hát amin átmentetek ezzel a házzal kapcsolatban... nagyon is megérdemlitek a nyugalmat! Gratulálok a költözéshes, aztán ha lesz jobb net, akkor várjuk a képeket és a további beszámolót is!

Szitya írta...

Hurráááááá!!!! Már annyira hiányoltalak!!! Fotókat, légyszi, amint lehet!!!
Sok boldogságot nektek ebben a nehezen elért álomban!
Szilvi

S. Nóra írta...

Végre itt is leírhattad!
A lehető legjobbakat kívánom Nektek!
Sok puszi:
Nóra

Unknown írta...

Szia Verocska!
Nagyon örülök, mostantól kezdve sokkal nyugisabban tudtok majd élni :) Alig várom, hogy megnézzem a kész házatokat is, a környékre emlékszem, az csodálatos, irigyellek érte :)
Sok puszi a csajoknak és Janinak is!
Angi

Névtelen írta...

Újra interneten a Turi család!
Zendülj harsona, perdülj dob!
Papa

Enci írta...

Én is csak titkon mertem reméleni, hogy a majd másfél havi leállás oka a várva várt kötltözés és családi fészek belakása és egyéb teendők miatt csúszik.
És nem hiába gondoltam erre oly sokat. Nagyon nagyon örülök, hogy mesébe illő vége lett a sok gyötrelemnek! Gratulálok a kitartásotokhoz, a türelmetekhez és legalább ilyen sok-sok boldogságot, rengeteg vidám évet, sok örömöt, minden szépet kívánok nektek az új házikóban. És nagyon kíváncsiak vagyunk mi is, hogy hogyan történt, hogy néz ki, mi változott azóta részleteiben. Úgyhogy minden apránként majd behozol, elsősorban próbáld meg élvezni a családoddal együtt a beteljesült álmot drága Verám!!

Puszi Janinak és a lányoknak, és hatalmas ölelés neked!!

Enci és cs.

NőiCsizma írta...

Nagyon örülök a boldogságotoknak!!!

? írta...

Gratulálunk és nagyon örülünk, hogy sikerült végre eljutnotok ide!

Kívánunk sok sok boldog percet-órát-éveket az új házikótokban, sok őzikét, sok-sok pihenést :)!

rjmlp

SKY írta...

Vera, ez aztán a jó hír, gratulálok!!!!!!! :):) Fantasztikusak vagytok, tanulni lehet tőletek kitartást, türelmet. Ölellek szeretettel. Kinga

Daisypath Christmas tickers