3 ünnep egy napon és a nagy gyerektelenség

Ma van Janival a hetedik házassági évfordulónk.

Ma van kereken fél éve, hogy beköltöztünk a miházunkba.

Én nem ma ünneplem, de Lukrécia mellett Veronika-nap is van ma, így félig-meddig névnapom is van. A Bookline-tól mindenesetre kaptam egy ajándék kedvezménykupont névnapom alkalmából, amit jó lenne kihasználni.( Gyorsan meg is nézem, mikor van még "másodlagos" Veronika-nap az évben... :-D).

Volt miről megemlékezni, azt hiszem. :)

És mivel Jani az utóbbi bő egy hónapban rengeteget volt távol, meg amúgy sem töltöttünk kettesben egy napot sem sok-sok hónapja (talán több éve sem?), ezért anyósom vállalta mindhárom nokedlit mára, mi pedig kettesben ünnepeltünk.

Voltak nagy tervek, hogy majd ide megyünk, oda megyünk, a nagy gyerektelenségben ilyenkor mindent akarnék csinálni, de igazság szerint néhány óránk volt csak, végül nem bonyolítottuk és meleg is volt nagyon jönni-menni. Jani is késő délelőtt ért haza anyósoméktól, így a következő döntés született:

Rendeltünk egy kétszemélyes tálat a helyi Mona Lisa pizzériából, ahol sűrűn kértek bocsánatot, hogy fél órát is kell várni a tálra, mert nagy csoport van náluk (megjegyzem, a jó idő visszajövetelével pezseg a környék: a szomszédos kempingben sok a sátorozó, lakókocsizó, a közeli Play panzióban is gyerekcsoportok, a strand hangos és tele a vendégekkel, még a helyi önkéntes tűzoltóautó is jött locsolni az utat a környéken, hogy hűtse a vendégeknek a terepet-szóval, nem csodálom, hogy volt munkája az étteremnek :-D, de ez jóóó!).

Jani elment autóval a tálért, majd felvittünk mindent a szomszédos házhoz, ahol a medencét is használjuk. Kivittük az árnyas teraszra az asztalt, székeket, kényelmesen elfogyasztottuk az ebédet pazar panorámával a Cserhát dombjaira a távolban, ami tényleg finom volt, és ehhez képest nem drága, majd vízre dobtuk a két felfújható karfás matracot, és lebegtünk a vízen, napoztunk, hűsöltünk. Mikor meguntuk, a parton olvasgattunk tovább.

Késő délután összepakoltunk, hazajöttünk, megittunk közösen egy kávét, majd Jani nemrég visszaindult Zitáért, aki aludni még hazajön.

Ő amúgy is sírt, mikor Jani eljött délelőtt, de most úgy éreztük, hogy muszáj egy pár órát kettesben lennünk. Tényleg nem volt ilyen mióta Zita megszületett. No, jó, pont fél éve volt a költözéskor, de valljuk be, az minden volt csak nem romantikus, akkor hajtás volt a köbön. Az afféle "szolgálati" gyereknélküliség volt. Remélem, hogy megnyugodott hamar, mert amúgy imád anyósomnál lenni.

Így ünnepeltük a hetediket, a bűvös hetediket, és ugyan még nincs vége a napnak, de úgy tűnik, maradhatok a következő hétre is. Jani viccelődött ezzel az utóbbi napokban, hogy jaj, de jó, letelt a hét év, lehet "újítani". :)) De nem, erről szó sincs, maradok, nem lehet engem olyan könnyen elküldeni. Már csak azért sem, mert elhatároztuk, hogy a 10. évfordulón megpróbálunk nászútra is elmenni, ha az már hét éve kimaradt. :)

Most pedig megyek teregetni, vége a láblógatásnak, romantikának, a nagycsaládos élet megy tovább. :)) De jó volt ez a nap nagyon! :) Köszönjük a támogatóknak!

A hatodik

Janival pénteken ünnepeltük a hatodik házassági évfordulónkat. Hat éve, és most is péntekre esett ez a dátum.

ezt most csak azért írom ide le, hogy tudjuk, volt ilyen, azonban sokat nem lehet róla írni, mert semmi nem történt.

Kicsit visszaemlékeztem a nagy napra, amit veszettgyorsan szerveztünk le, meggyorsított eljárásban július 2-án kiderült, hoyg egy hétre rá lesz a nagy nap, minél előbb, hogy fel tudjuk venni a hitelt a lakásra (aminek az adásvételi szerződését előző nap írtuk alá). Egy hét volt némi készülődésre, bár sokat nem kellett, mert akkor csak a polgárit tartottuk, majd utána a szűk családdal ebédeltünk egyet egy közeli étteremben.

Beszereztem egy háromrészes fehér kosztümöt erre az alkalomra, amit azóta sem tudtam újra felvenni. Eltelt hat év, azóta még kétszer nőtt meg a pocakom, sok minden változott, de azért remélem, hogy egyszer még rámjön a nadrág és a szoknya is. Addigra a lányok is lesznek akkorák, hogy talán nem lesz fél óra elteltével valami folt a ruhámon (mint tavaly a Nikiék esküvőjén-a frissen vásárolt kosztümkabátomat Zita összebüfizte-nyalogatta, a folt azóta sem jött ki, de persze nincs nagy tragédia, az csak egy ruhadarab),

Mosolyogva gondoltam vissza arra, hogy a fodrásznál majd' leégett a fejem, mert gőzöm nem volt, hogy lehet hűteni a szárítóbúrában a levegőt, és mire a csaj visszajött, addigra már majd' meghaltam a forróságtól. De túléltem, ezen a napon nem lehetett meghalni. :)

Nem sok konkrét dolog maradt meg az izgalomtól az anyakönyvezető beszédéből sem, de azt tudom, hogy szépeket mondott, nem volt hosszú, és hogy mindenki meg volt elégedve. Az a maréknyi ember a családdal együtt, aki el tudott jönni péntek déli egy órára a 15. kerületi házasságkötő terembe. :)

És gyerekpezsgővel koccintottunk, mert Jani és a tanuja is vezetett. :)

Emlékszem, hogy finom volt utána az ebéd, ami egy részét egy "jó dolgozói" kitüntetésem okán kapott üdülési csekkel fizettünk (magyarán a cégem finanszírozta az ebéd egy részét), és arra is emlékszem, hogy a napot már kínzó fogfájással fejeztem be, apukámékat már úgy kísértük a Keletiben a vonathoz, hogy majd' szétment a fejem a fájdalomtól. A nászéjszaka (hm, hm pikáns részletek) aludni sem tudtam-a fogfájástól... :-D

Másnap reggel a fogaszati ügyeleten kezdtünk, ahol felnyitották a fájó fog gyökerét, amelyet klassz gyökérkezelési sorozat követett. vidám volt, nagyon...

Kvázi nászúton apukámékkal voltunk Pécsen sátrazni, kirándultunk, rokonokat, barátokat látogattunk. Négy hónapos Kinga pocakosan még simán mentek ezek a dolgok.

Ez az év (még mindig) nem az az év, amikor kettesben, akár pár óra erejéig meg tudnánk ünnepelni. Pedig most már nagyon nagy lenne rá az igény, hat éve vagyunk házasok, de ezalatt az idő alatt egyszer sem tudtuk megünnepelni. Várjuk, várjuk csendesen azt az időszakot, amikor legalább egy ebéd erejéig mindhárom csemetét másra tudnánk bízni, de azt hiszem, nem jött még el az idő. A gyerekek számának növekedésével ez egyre nehezebb.

PEdig idén már terveztük nagyon, hogy Zita születése óta először "elszökünk" kettesben egyet ebédelni, de mikor megtudtam, hogy mama most szombaton is túlórázik, le is tettem róla. Ha csak a vasárnap marad szabadnak, akkor neki is kell pihenőidőt biztosítani (komoly, megterhelő fizikai munkát végez, nagyon megterheli a szervezetet, ráadásul ő sem húsz éves már, sokszor emiatt is regenerálódik nehezebben). Aztán végül mégsem ment dolgozni, de ezt csak szombat dél körül tudtuk meg, és akkor már volt program. És ugyan a két nagyot ott hagytuk megint a mai nap pár órára, arról végképp le is tettem, hogy Zita is marad esetleg.

Hát, nem is tudom, talán majd jövőre. Vagy azután. Vagy nem tudom.

Mindenesetre pénteken Jani elintézte, hogy itthonról dolgozhasson, így egész nap együtt voltunk. Igaz, hogy ő a dolgozóban dolgozott, de együtt ebédeltünk, délután lazításképpen kicsit fürdött a lányokkal, aprónép nagy örömére, csináltunk ismét egy grillezést, hirtelenjött ötlettől vezérelve. Fénykép sem készült, hiszen tényleg csendeske nap volt. Kettőnk ünnepe ugyan ez a nap, de most ötösben ünnepeltük, ami valahol rendjén is van, hiszen ezért az egészért történt az a Nagy Nap is, a család az értelme az egésznek. Ez volt a cél, amit elértünk, és most együtt örülünk minden minket érintő szép pillanatnak. :)