-->

2010. szeptember 30., csütörtök

Két hét betegápolás után

Két hét betegápolás után jön most egy kis szusszanás. Vagyis én nagyon remélem.

Második hete van/volt itthon a két nagyobbik leányzó nem túl súlyos, de azért kiheverendő betegség miatt. Múlt hét közepén fordult elő még némi láz, de amúgy jó volt az általános közérzet (ennek megfelelően az energiaszint is az egekben), egyedül futkosni nem lehetett nagyon piros torokkal, közösségbe menni, pihenést írt elő leginkább az igen tapasztalt doktos bácsink. Kinga gyógyszert sem kapott, csak Zita és Csilla kakukkfüves kanalast és vitamint. Mára egyedül Zita köhög még intenzívebben, folyik az orra, és mivel még nem fújja, szívni kell (a legkisebb a legbetegebb, akit a legnehezebb gyógyítani), viszont lassan ő is javulgat. A gyerekorvos elmondta, hogy ez megint az a fajta meghűléses betegség, amit igazából türelemmel ki kell hordani, a hagyományos pihenés-meleg tea módszerrel enyhíteni. Nos, a meleg teával próbálkoztam néha, de nem nagyon teások a lányaim, a pihenés viszont nehezebb ügy volt. szeles időben szó szerint a széltől is óvtam őket, mert tudtam, hogy némi rohangálás akkor is van, ha csak sétálni megyünk vagy hintázni az udvarra, amikor viszont napsütéses időnek örülhettünk, akkor én is kitereltem kis báránykáimat friss levegőt szívni.

Mivel gyakorlatilag jól volt ma Kinga és Csilla, és anyósom is vett ki két nap szabit, és szerette volna a két csajszit "elrabolni", megnyugodva engedtem őket mamához. Nagy volt a boldogság, csak türelmetlenek voltak, mert délutánig várni kellett, míg anyósomék befutottak. Azért nagy nehezen sikerült a délelőttöt elütni, mégpedig Kinga szinte egyedül sütött egy tál brownies-t, ami egy külön posztot is megérdemel. Koradélután már katonásan sorakozott a két bőrönd az ajtó mellett, egy rendezőpályaudvarnyi játékkal megtoldva, míg végül fél négy tájékán mindkét lány lelkes integetés mellett elautózott egy kis üdülésre. :)

Bevallom őszintén, ez most megint nagyon jókor jött, nagyon intenzív volt ez a két hét, csak úgy ereszt le folyamatosan a fejem, mint egy lufi. Csak nehogy kiürüljön... :-)

Zitával kettecskén játszottunk kicsit az udvaron délután, és csak szívtam magamba ennek a már nem is olyan apró leánykának a látványát, mosolyogtam nagyokat, ahogy hintázás közben a felhőket bámulta, és időnként megszólalt, hogy "sihuhuhú" vagy "ecci", azaz, hogy vonat és repcsi alakú a felhő. Harmadik gyermekem, mégis ámultam ezen a hihetetlen gyors szellemi fejlődésen, hogy pár hete töredéke volt a szókincse a mostaninak, most meg vonat alakúnak nevezi meg a felhőt. jó volt csak rá figyelni, tudtam nyugodtan ide-oda tologatni neki a kicsi teherautót, amibe homok híjján sódert pakolt (főbérlőnk építési vállalkozó, és egy kis kupac található belőle az udvaron-ezzel kihúztuk most, amíg lesz homokozónk). Édespofa volt, jól éreztük magunkat, de az erős szél behajtott minket a házba.

Két hét betegápolás után én most kezdek kicsit lerobbanni, nem komolyan, csak minden nap kijön rajtam valami. Valamelyik nap orrot fújtam, tegnap nyelni nem tudtam, amit kialudtam, ellenben ma reggel a csipától az egyik szemem nem tudtam kinyitni. 10 percig vakartam róla a "cuccot", és mikor megláttam végre magam a tükörben, majd' elájultam, mert mindkettő vérben úszott. Most is hasonlóan remekül nézek ki, és csak bízni tudok benne, hogy ezt az alkoholista light kinézetet holnapra kiheverem. :) Be kéne ugorjak az oviba egy-két dolgot elintézni. :)

Így aztán talán félre is teszem a klaviatúrát, és megpróbálok pihenni, már, ha Zita is hagyja.

2010. szeptember 26., vasárnap

Kinga, a határozott

A lányokról mindig és sokat lehetne írni, de mostanában nagyon gyéren rendelkezek szabad idővel.

Az alábbi eset viszont annyira tipikusan Kingára vall, hogy muszáj leírni.

Hétfőn megszületett barátaink kislánya, Sára. ez volt az a titkolózás, amivel az utolsó bejegyzésem zártam, és ugyan én már hét elején meg akartam osztani ezzel kapcsolatos örömöm a világgal, a lányok betegsége, itthon töltött napjaik nem kedveztek a blogolásnak. így legalább Niki megelőzött, mégiscsak úgy illik, hogy ő kürtölje szét a jó hírt elsőnek.

Beszámolni ugyan nem tudtam róla, de egész héten gyakorlatilag Sárinak készítünk ajándékokat. És itt jön az, amiért leültem írni. Kinga ugyanis kinézett egy dolgot a Tündérek és tündérholmik nagykönyve című könyvében, amihez kicsit speciális hozzávaló kellett. Onnantól kezdve folyamatosan rágta fáradtan hazaérkező apja fülét, hogy mikor hoz neki olyat a megfelelő boltból. És nem mintha Janinak nem lett volna kedve hozzá, sajnos nem tudott rá időt keríteni hétközben. Pedig ő aztán tényleg beszorítja ezeket a feladatokat is, de most nagyon nem ment neki.

Eljött a szombat. Jani délelőtt a Börzsönyben "lenyomott" egy 20 kilométeres teljesítménytúrát. Ebéd táján ért haza, jó fáradtan, éhesen (azér' nem kell ám sajnálni, azután a délelőtt után én is inkább egy ilyen teljesítménytúrán vettem volna részt... :-D). Még éppen ebédelt, amikor Kinga újra kezdte a kérlelést, faggatózást. Jani kérdezte végül tőlem, hogy hol van esetleg még nyitva kreatív bolt, mondtam, hogy hol, és innentől kezdve Kinga cipőben járkált, hogy azonnal induljanak. Próbáltuk meggyőzni, hogy talán máskor kellene menni, hiszen apa fáradt, én éppen benne voltam egy elmaradt leves főzésében, Zita éppen elaludt. Végül Janinak semmi esélye nem volt, beült Kingával és Csillával az autóba, és a fóti Coráig utaztak, hogy megszerezzék a hozzávalót.

Miután hazahozták, elkezdődött a nyomás nálam, hogy mikor csináljuk meg. Annyira "nyomta" a témát Kinga, hogy jobbnak láttam nem húzni a dolgot, nekiálltam megcsinálni. És mivel olyan dolog, aminél száradási idő van, lényegében még most is folyik apró lépésekben a munka. És Kinga állandóan jön, és nyüstöl, hogy folytassuk. Lassan kész lesz, és csak azért nem árulom el, hogy mi az, mert meglepi lesz, és az érintettek is olvassák a blogot.

Hát, szóval, ez Kinga. Ha valamit a fejébe vesz, onnantól mi "el vagyunk veszve", kész. Addig nem hagy minket békén, amíg a terve meg nem valósul, amit persze mi a megvalósíthatóság keretein belül igyekszünk teljesíteni. Olyan határozott elképzelesei vannak dolgokról, hogy én csak ámulok.

De azt hiszem, nagyobb és felnőtt korában ez a tulajdonsága nagyon jól fog neki jönni. Mi meg addig "tűrjük a nyomást" és próbáljuk határozott kis elképzeléseit megvalósítani. :) No, és persze tanítgatjuk, hogy elfogadja olykor azt is, ha nemet mondanak neki. nehéz, nehéz, de ezt is meg kell tanulni. :)

2010. szeptember 20., hétfő

Újra hétfő

Szombaton sikerült a nagyját feltakarítani a kosznak. Az egész szombat délutánom ráment, egyedül a mosdókagyló körül nem tudtam már letörölni, azt másnap pótoltam. Nem azt mondom, hogy nem fért rá a fürdőre amúgy is egy nagy takarítás, de el bírtam volna képzelni, hogy nem most csinálom. :)
Nem baj, megvagyunk vele, ha megszárad a fal, jön még rá csempe. Azért remélem, hogy ez a munkálat feleannyi takarítást fog majd maga után vonni... :-D

Szombaton Csilla elkezdett köhögni, ez azóta is tart. Nem is ment mamához, csak Kinga, egy éjszakára. Azóta már Zita orra is folyik, néha hőemelkedése is van, délelőtt hipernyűgös volt, csak karban volt hajlandó létezni, kicsit fellélegeztem, mikor délután elaludt. Kinga reggel fájlalta a torkát, bágyadtnak tűnt, ezért nem ment oviba egyik lány sem. Kingának viszont kutya baja, holnap rá újra vár az "ovidolgozó". :)

Jani sem százas egészségileg, de hősiesen elindult a "munkadolgozóba", reméljük, nem lesz rosszabb az állapota.

Én továbbra is úszok mindennel, a sok-sok blogbejegyzés téma is itt "tolong", de nem tudom, mikor érek el oda, hogy le is írjam.

De nem baj, ez most nem zavar, nagyon klassz híreket kaptunk délután, örömködünk rendesen. Nem minket érint konkrétan, hanem közeli barátokat, ezért csak akkor írok róla, ha ők is beszámoltak róla. :) Maradok tisztelettel titokzatos. :)

2010. szeptember 18., szombat

Szombat délutáni program

Twitteres villámhír mellé-az ebből származó port törlöm le éppen az utolsó fülbevalómról és flakonról is, ami a fürdőben fellelhető:
Elvagyunk... :-)

2010. szeptember 17., péntek

Boldogulgatunk

Eltelik lassan ez a hét is, és most már kicsit örlök neki, az az igazság. Ez nem az én hetem volt, de lesz ez még így se. :-))

Keddig teljesen jól elvoltunk, azt mondhatom, hogy szépen kezeltük az apanélküli állapotot. Vasárnap hiányzott napközben (persze máskor is), de főleg a tudat miatt, hogy vasárnap van, és ilyenkor együtt szoktunk lenni. A lányok viszont szépen játszottak, hála istennek nagy gixer nem volt. Délután meg átautóztunk Jenőre biciklizni egyet, jól kirohangálták magukat, így az este is jól telt. Én meg különösen jól vállon veregettem magam, mert jól ment a vezetés, apró hibákat vétettem csak, de ez nem volt a forgalomra veszélyes (lassan váltok, és ezt kell javítani, de ez is egyre jobb lesz, jót tett, hogy pár napig minden nap vezettem).

Hétfőn normál napirend szerint mentünk oviba, annyi könnyebbség volt, hogy autóval mentünk. Élvezték a lányok, kicsit autóztunk a faluban még, zenét hallgattunk, így jobban ráhangolódtak az ovira. :) napközben minden olyan volt, mintha Jani dolgozna. Hétfőn este mindig nagyon későn jön amúgy is, itt sem volt feltűnő a változás, ellenben az autót kihasználtuk, és meglátogattuk Nikit Tolmácson, így kicsit változatosabb lett a délutánunk (remélem, Niki sem fáradt le túlságosan tőlünk 38 hetes terhesen :-P).

Kedden délben hazaért Jani, igaz, fáradtan, de itthon volt végre. szerdán szabin volt, így elmentünk vásárolni, ami nekem kifejezetten jól esett. :) Szerda este azonban újra útra kelt, dolgozni ment Pestre, a hétfő esti dolgokat bepótolandó. Mivel későn ért volna haza, és másnap már korán reggel a Tisza-tónál kellett volna lennie, ezért egy kollégánál aludt. Tegnap és ma pedig zajlik a céges elvonulásuk, ahonnan csak később este várjuk haza (Kölnbe másodállás kapcsán jutott el, afféle jutalomutazás, a mostani főállású, hivatalos "kiruccanás", szegéény Jani! :-D).

Én tegnap már rosszabbul viseltem a dolgokat, fogy a türelmem, folyamatosan zuhog az eső, természetesen most gyalogolhatunk naponta kétszer oda-vissza az oviba, nincs autó (no nem a gyaloglással van gond, két éve szinte mindig ezt tesszk, de néha jól esik egy kis lazítás). Szerda este ráadásul Csilla és Zita birkóztak a kanapén, ahonnan Zita lezúgott (nem voltam ott, mert a szokásos esti rohanás zajlott, mint mindig, ha egyedül navigálok esténként), és Zita beüthette a fejét. Nagyon sírt, kicsit szédült, és mikor magamhoz húztam, egy-két másodpercig zavartan nézett. aztán semmi. Én már sírtam a tehetetlenségtől, aggódtam egész éjjel, de végül nem történt utána sem semmi. Jani készenlétben várta a fejleményeket, hátha haza kell jönnie, de végül nem volt szükség riadóra.

Nekem az egyik legnagyobb nehézség az éjszakák: együtt alszunk most, egy szobában, de ez nekünk nem műkszik. Zita másfél hónapja kapott új ágyat, ami a gyerekszobába került, de olyan gyakran ébred, hogy Kingát egyenesen zavarja már. Ráadásul Jani nem mehet be hozzá, csak én, így, ha a másik két lány ébred, és felébresztik Zitát, akkor is nekem kell menni visszaaltatni. ezzel gyakorlatilag nincs szabad estém. El is határoztam, hogy Zitával szépen visszaköltözünk a hálóba, Jani ismét a gyerekszobába (ő még nem tudja :-D), de most már nem kell a földön aludnia, hiszen Zita ágya is 90x200-as, azt lehet használni. Én meg szépen leszoktatom Zitust az éjszakai szopikról, a sok sírással járó projektet nem lehet a másik két lány jelenlétében tenni. Ezért is várom most Janit, hogy nekifogjak ennek, mert az elmúlt két éjszaka is rémes volt. sokszor felébredt a leányzó, szopizott néha (már mondja, hogy "kéek szopi"), de aztán nem engedte, hogy a földre lefeküdjek az ideiglenes ágyamba. Ott aludtam mellette vagy az ágya végében, és teljesen elgémberedtem reggelre. Mindkét este elaludtam velük este, reggelig ki sem tudtam jönni (a ház persze úszik), de fáradtabban ébredtem, mintha 5 órát alszok egyhuzamban, normális körülmények között. brrr. :)

Egyszóval meggyűrődtem az elmúlt hét során, mind képletesen, mind szó szerint, várjuk, hogy kiegészüljünk 5 főre, reméljük, hogy kicsit rendeződnek a körülmények. :-) A lányok mamához készülnek, ő is várja őket, én meg csak reménykedem, hogy ők meg meggyógyultak/nak addigra, mert most éppen egy jó kis lebetegedés hiányozna...De hátha nem lesz egyelőre ilyesmi. :)

"mellesleg" ma ünnepeljük a templomi esküvőnk és lagzink 5. évfordulóját (mi ilyen szerencsések vagyunk, hogy két házassági évfordulónk van, bár a polgári az "igazibb"), remélem, még ébren látom ma Janit, hogy legalább annyit mondjak, hogy szevasz, na! ;-) Hátha, hátha... :-))

2010. szeptember 11., szombat

Boldogulunk mi apa nélkül is

Jani kilépett az ajtón, én megírtam az előző blogbejegyzést, majd utána nemsokára elszállt a wireless internetünk...Mikor, ha nem most? :-)

Hívtam Janit, hogy a 3 vagy 4 router vagy modem közül melyiket kell újraindítani (vagányabbul bútolni :-) ), mikor felvette, alig hallottam, mert a kollégái olyan hangosan kacarásztak a buszban. Éppen akkor indult el velük a busz Kölnbe. Bosszankodtam is, hogy de jó kedvük van, egy szegény magára maradt asszony ura távollétében az internet szerelésével küzd, miközben mindhárom leányának éppen akkor volt valami nyűgje. Ők meg ott vidámkodnak, mint egy csapat gyerek osztálykirándulásra indulva. :)

na, mindegy, én ettől még bútoltam, ki-behúztam, dugdostam kábeleket, imádkoztam; az eredmény: a fenti, régi céges gépen ment is a "kábel"net, de lent a wireless nem (ja, pardon, vezetéknélküli). Sóhaj, sóhaj, apával egyeztetés, hogy akkor bizony fent kell majd még valamit buherálni, hogy a gép ismét tudjon vezeték nélkül csatlakozni is. Hogy mikor tudom megcsinálni, nem tudom, mert közeledett az este, még süti is sült éppen, hát, majd valamikor. Belenyugodtam, azzal vigasztaltam magam, hogy úgysem lesz időm netezni, hiszen elalszok a lányok mellett, vagy valakit visszaaltatok majd, és ellenben akkor is elalszok mellette...

nagy nehezen végre elaludt a kis csipetcsapat, én lejöttem, és újra adtam egy esélyt a netnek, hátha magától "észhez tért", de nem. Ekkor már minden mindegy alapon egy-két dologra ráklikkeltem, kérdezte is tőlem, hogy diagnosztizálja-e a problémát, mondom neki, na, ja, erre megállapítja a rendszer, hogy a wireless-t nem ismeri fel, állítsa-e helyre a problémát, mondtam, nagyon tuti lenne...egy klikk, és kiírja, hogy a probléma megoldódott... Juhéjj!

nos, ennyi volt...persze nem gondoltam, hogy ez összejön, az életben nem csináltam, szerintem szerencsém is volt.

De nagy szükség van egy kis szerencsére is emilyen apátlan időkben. :)

Négy lány itthon

Kicsit szomorkásak vagyunk, mert elapátlanodtunk.

Jani egy órája lépett ki a kapun, hamarosan bent van Pesten, és estefelé indul Kölnbe munkaügyben. Kedden délután ér haza, addig négyesben maradunk a lányokkal.

Reménykedtünk, hátha mama be tud valamiben segíteni, de nem. Pont máshol van dolguk (szobát festenek, takarítanak utána), így kis időre sem tudom legalább a nagyokat rábízni.

nagy gáz azért nincs, ki fogjuk bírni, ráadásul van autóm, mert Jani busszal ment be Pestre, tehát ki tudunk itthonról mozdulni. Kérdés, hogy a folyamatosan zuhogó eső mennyi programot enged meg nekünk, de valamennyit biztos. Emellett az autó jelenléte megnyugtató, ha bármi gond van, tudok menni (most aztán gyakorolhatok, rá vagyok kényszerítve! :-D)

A nagy apátlanságban nehezítő tényező az aggódás, mert 19 óra alatt érnek oda, ami egyrészt szerintem sok, másrészt-és ezért lehet, hogy lesznek, akik hülyének néznek-én jobban örülnék, ha inkább repülne, a buszozás számomra több veszélyt rejt (ha New Yorkba repülne, akkor csak 10 órát kellene paráznom, így majdnem a kétszeresét).

holnapra megpróbálok valamit kitalálni, hétfőn meg már ovi. És úri módon autóval fogunk menni, úgyhogy nézzük a pozitív oldalát a dolognak. az esték és éjszakák nehezek lesznek, ilyenkor állandóan kelek, ingázom, de majd egyszer ezt is bepótolom.

No, és a legpozitívabb vonulata a helyzetnek: Jani elvitte a vasalót, mert kint öltönyt kell húznia, és a szállodában fog vasalni. így még nagyon akarnék sem tudok vasalni, emiatt nem kell görcsölni. Remek. :)

2010. szeptember 10., péntek

Egy hét az egerek jegyében

Rettentően izgalmas és változatos a témával foglalkozom újra: az egerekkel. Mert, hogy nem teljesen ért véget az “egérdráma”, és ez az egész hetemre rányomta a bélyegét.

egy egeret sikeresen elkaptunk a csapda segítségével keddre virradóra. Másnap megint motoszkálást véltem hallani a gyerekszobában, mikor Zitát altattam, nagy lendülettel át is vonultunk a hálóba a délutáni szieszta erejéig (mármint Zita sziesztázott, én nem). Újabb csapdákat csak tegnapelőtt este sikerült megint kirakni, azóta nem került bele újabb példány, ami bíztató.

Már csak azért is örülök, mert az alsó konyhaszekrényekben viszont mindenhol egérpiszkot találtam elpotyogtatva. Brrrr. Kicsit bosszankodtam heves idegrohamot kaptam, mert így pakolhattam ki az összes alsó szekrényt, minden táljával, reszelőkkel, tepsikkel, moshattam el őket (vagy megkértem a barátomat, mosogatógépet J, hogy segítsen, de még így is sok volt), hogy a piszkokhoz közel esőeket mindenképpen megtisztítsam az esetleges szennyeződéstől. Egy szekrény, amiben nem edények vannak, még mindig hátravan, de már nagyon unom. Egy előnye van csak: a majdani költözésünk alkalmával terveztem, hogy kitakarítom a szekrényeket, no, ezt most megcsináltam. Ennyivel kevesebb lesz akkor a teendő, ami jó hír, mert lesz más egyéb teendő bőven (itt eltakarítani magunk után, ott meg “előtakarítani” az érkezéshez, bárcsak már itt lenne. Amúgy. J).

ha ma éjszaka sem lesz egér a csapdákban, visszaköltözik mindenki a saját alvóhelyére (én Zita ágyának végébe, összekuporodva, jajdejó!:)) , és reménykedhetek csak, hogy az egeres sztori ezzel véget ért. Így végre én is foglalkozhatok mással is, mint az utánuk takarítás. Elég volt. J

2010. szeptember 7., kedd

Az "egérdráma" vége

Az egeret, jelentem, elkaptuk, vagyis a csapda. Este még nem volt benne, mikor aludni vittem a lányokat, így mindenkit más szobába kellett "menekíteni": Kinga és Csilla a hálóban aludtak a miágyunkon, Jani, a bátor, :) a földön, én Zitával pedig a dolgozó-vendégszoba kinyitható kanapéján.

Este, sajnos nem sajnos, nagyon elaludtam az elhúzódó altatás folyamán, így csak reggel tudtam meg, hogy Jani késő este kiszállította a csapdába ragadt egérkét.

Nagyon örülünk, ma este mindenki a saját helyén tér nyugovóra, és csak remélni tudjuk, hogy egérkének nincs több tesója, nagynénije, bácsija, sógora, netán néhány utód... :-P :-D

2010. szeptember 6., hétfő

Macska egérvadászaton

Éjjel kezdődött a történet, mikor egyszer-kétszer megébredtem, hogy valami kaparászik, neszel a gyerekszobában. nem voltam azonban annyira magamnál, hogy megállapítsam, hogy tényleg a szobában van-e. aztán egyszer annyira hangos volt, hogy figyelni kezdtem, és megállapítottam, hogy bizony az ajtó felől jön, nem a padlásról, jól kivehető volt, ahogy a kis karmok akadnak a padlószőnyegbe, emellett az "illető" lelkesen matatott az ajtóval, elég hangos volt. Ekkor már tudtam, hogy nem tücsök (azok is jönnek be újra a házba, és azokat is lehet valamennyire hallani, ahogy a padlószőnyegen másznak, de ez most hangosabb volt), pedig kivételesen örültem volna, ha "csak" egy tücsök. :-P

Reggel nem láttam nyomát az "illetőnek", de tudtuk, hogy a padlószőnyeg mögött vannak olyan rések, ahová bebújhatott. Ajtót zárva tartottuk, hogy lehetőleg egy helyiségben maradjon.

Délelőtt aztán hallottam a földszintről is a zajt, megint a szobaajtónál. kimentem, "kerítettem" egy macskát, éppen Mózi sietett hozzám nagy éhesen, és mentünk is fel vadászni. Ahogy benyitottam a szobába, egyből észrevettem, hogy a földön, a lányok könyvei mellett van az illető egér, de mire azokat feltúrtam, nyoma veszett. bezárkóztam a cicussal, Zitát kicsit lent hagytam, kivételesen nagyon örültem, hogy elmélyülten nézett egy micimackós mesét. nem nagyon volt mozgás, ezért az ágyneműtartókat is megmozgattam, és ekkor aztán lecsapott a macska. villámgyors volt, vagy két rohanás után ott volt a szájában az egér!!

Sajnos, még nagyon eleven volt a kis szürkeség, kipottyant a szájából, megszökött, egyelőre nem került elő. :(
Macskit kivittem egy idő után, de picivel később ismét bevittem. Magára hagytam, remélve, hogy nem piszkít a szobába. Egy ideig ott hagytam, de mivel nem hallottam futkosást, felmentem, megnézni, mit csinál.

A drága lélek ott feküdt Kinga pléddel leterített ágyán. :)

Sejtettem, hogy ez lesz, de nem haragudtam rá, bár normál körülmények között macska nálunk házon kívül van (talán ennek is ksöznönhető, hogy él benne a vadászösztön rendesen, nem tudom). Most is kivittem, hogy mégse legyen csupa fekete szőr Kinga ágya, de ha tudom, hogy az egér felbukkan, hagytam volna. Úgyis felpattant volna, ha neszezést hall, addig ennyi kényeztetés kijárt volna a nagy Vadásznak. Inkább kimostam volna Kinga plédjét, de akár az egész szobát kisikálom, puceválom, csak lett volna meg a rágcsáló! :)

Nos, egyelőre nem jött össze, de megyünk még majd be a macsekkal, Kingának is biztos tetszik majd, hogy ideiglenesen beengedjük cicust, ha meg nem tudja elkapni (a fránya egér is tuti érzi, hogy ott a macska, de azért csak nem szoktatjuk be a szobába a macskát, hogy távol tartsuk egérúrfit, bár Mózi biztos nem ellenkezne ;-) ), akkor jön az egércsapda. Két éve decemberben a kamrában kaptunk el így egy egeret, most is bízom a sikerben. Mert mondani sem kell, nem vagyok lelkes a jövevény láttán, na, nem mert megesz minket, hanem mert ki tudja mit rág meg, éjjel hangos volt, no, és ki tudja, hova piszkít. Szóval, egérfinek menni kell! :)

Mózi az ajtós alsó sarkát lesi, ott érezte az egeret:
Paparazzi fotót a vadászó macskáról, ágy alá belógva:
Szétrobbantottam a gyerekszobát, hogy a nyomára bukkanjunk, és cicusnak is legyen helye futni :) az egész délelőttöm elment rá... :P
Aztán, hogy az örömöm teljes legyen, délután elkaptam "végre" egy tücsköt is az emeletre vezető lépcsőn. Nehogy az már ma kimaradjon! :)

2010. szeptember 4., szombat

Zekő

Eljött a nagy nap, a mai, amikor Janival keresztszülőkké váltunk. :)

Zita keresztszüleinek 3. gyermekét, Zekőt, ma délelőtt keresztelték meg itt, kicsi falunk templomában (miután komoly összezördülések adódtak a romhányi pappal, aki nem is pap igazából, de nem ez a lényeg, és erről itt nem is számolok be bővebben, mert egy külön bejegyzést is kitenne, meg különben sem kell ezt a szép eseményről szóló bejegyzést elrondítani efféle szomorú esetekkel). Zsófiék már pár hónappal ezelőtt felkértek minket a megtisztelő szerepre, és mi örömmel vállaltuk. Korábban is próbáltam megfogalmazni, hogy miért is érzem ezt olyan szép és különleges feladatnak, de egyelőre nem tudom frappánsan szavakba önteni. Egyszerűen jó érzés, ezáltal szorosabb kötelék alakult (és alakul is még) köztünk és a pici fiú között, és, nem utolsó sorban ennek köszönhetően a 3 lányunk mellett lett végre egy (kereszt)FIUNK is! :-D

A szendehelyi Géza atya most is egy megfelelő hosszúságú szertartással kereszelte meg Zekőt, épp úgy, mint másfél éve Zitát is. Az öt hónapos Zekő már kezdett nyugtalan lenni a végére, de pont véget ért, mielőtt nagyon elfáradt volna, amúgy jól viselte az egészet. A háttérben hallottam Zita hangját is élénkülni, de végül ő is elvolt mamáékkal, amiért hálásak vagyunk neki, nem gondoltam volna, hogy szó nélkül hagyja majd, hogy mi előre üljünk nélküle. :)

A templomból kiérve pont elkaptuk a faluban most megrendezett szüreti felvonulás egy részét, a felvonuló traktorok vonultak a felvonulás kezdési helyéhez, úgyhogy ez nem annyira a témához vág, de mutatom, hogy ehhez hasonló felvirágozott trakik haladtak el előttünk, elsősorban aprónép örömére (felnőttnépnek kicsit várni kellett emiatt, míg autóval el lehetett haladni, de ki lehetett bírni :D)
és egy jócskán durcás kép Csilláról és Kingáról:
Kinga durcás volt, mert mamáékkal akart átmenni Romhányba (Zsófiéknál volt az ebéd), de valamiért nem vitték, így mosolyszünet következett. Csilla meg csak inkább elbambult, így esett, hogy az ünneplő ruhás kép nem lett vidám. Zitát oda sem lehetett állítani, úgyhogy örüljek, hogy kettőről van kép. :) Az ünneplő cipőket pedig még ma délelőtt vettük Vácon, úgyhogy jó volt, hogy csak délben kezdődött a keresztelő, különben mindketten tornacipőben állnának most itt, azért az meg már mégsem járta volna! :-D Jó szoros volt a délelőttünk. :)

A szertartás után mi még hazaszaladtunk átöltözni, összeszedtük a sütit, a rahedli váltóruhát (köztük jócskán meleg darabokat is, mert hideg volt-ehhez nem is fűznék semmit hozzá), ajándékot, és mi is téptünk át Zsófiékhoz. Zita elaludt az autóban, vele még Jani autózott keveset, Zekő pedig otthon így heverte ki a nagy esemény fáradalmait:
Az ebéd nagyon-nagyon finom volt, az ételt a berkenyei Szent Anna fogadóból hozták Zsófiék, és nem volt panasz rá! Sokan szeretik azt az éttermet, anyósomék is járnak olykor oda, Csilla keresztelői ebédje is ott volt anno, szóval már bevált helyről érkezett az ünnepi ebéd.
A finom húsleves és mindenféle sült hús után ejtőzés következett, némi játékkal a tőlünk kapott névreszóló takarón-balról Kinga, Zekő, Zorka, Zsóka (Zorkáék unokatesója):
Zita, a kis harcias is odaheveredett, igaz, nem vette jó véven, hogy Zekő rátenyerelt (hótvéletlen) a kezére, és hangos "Hééé!" kiáltással (ezt gyakran hallani tőle mostanában :-P) húzódott félre:
Nagyszemű gyönyörűség (bár pár év múlva tuti kikéri nekem ezt a jelzőt... :-)):
A másik gyönyörűség:
És mielőtt bárki aggódna, a kiadós ebéd után sem éheztünk, számos aprósüti és "csak" néhány torta gondoskodott erről:

Ezt szerény személyem csinálta, a túrótorta még üvegbúra alatt:

Volt tortázás, sütizés éééés babázás bőőven! :) Én és Zsóka baba (szépen cseperedik, és gyönyörű a csajszi! :-D)
No, és persze volt sok játék, miután egyre többen húzódtunk be a hideg és eső elől a házba:
5 gyerek egy kupacon, jövőre ez a szám már bővülni fog (Zekővel és Zsókával, mielőtt bárki további gyermekáldásra gondolna ;-) , legalábbis a mi részünkről nincsenek ilyen tervek)
Csilla játszik:
Zita a benti csúszdán csúszik:
Zekő pedig hagyta, hogy sok-sok-sok fotó készüljön róla :) De neki "muszáj" volt, ma ő volt a sztár :-D
Estefelé aztán csak elindultunk haza, mert kezdtek fáradni a csajszik, Kinga mamáékkal maradt. Én mindig feltöltődöm érzelmileg egy-egy ilyen nagycsaládi esemény után (és most jócskán voltunk létszámilag), Zsófiék nagyon szépen megszerveztek mindent, tudom, hogy sok munkájuk van benne.

Nagyon jól éreztük magunkat, és noha a buli véget ért, a sütik előbb-utóbb elfogynak, egy dolog megmarad örökre, e nap "termékeként": pici keresztfiunk és a nemes feladat, ami a keresztszülőséggel jár. Ez a kötelék ma létrejött, és mi nagyon büszkék vagyunk rá! :)

2010. szeptember 1., szerda

Ovis nyitány

Eljött hát hozzánk is ez a nap, mikor újra becuccoltunk mindent az oviba, és a két nagyobb csemete megkezdte dolgos hétköznapjait a helyi oviban.

Mert hogy hosszas dilemma után úgy döntöttem, hogy nem járunk még át a másik oviba, 'ki tudja mi történik az építkezésen' alapon. Elvileg mi nagyon hajtunk a mihamarabbi költözésre, de bármi közbejöhet (mint ahogy ezen az építkezésen eddig lényegében minden közbejött), nem akarom a mindennapjainkat nehezíteni egy másik településre átjárással. Remélni tudom csak, hogy év közben is viszonylag simán átszokunk majd, mást nem tudok tenni.

Hétfőn be is sétáltunk az oviba, szólni a vezetőnőnek, hogy számítsanak ránk. nem is volt semmi gond, mindkét lány benne volt a névsorban. Kinga nagycsoportos, ahogy "kell", Csillát viszont létszámgondok miatt a középsőbe tették, noha ő hivatalosan még mindig kiscsoportos lenne. Elfogadtam az érveket, de azért jobban örültem volna, ha kiscsoportos marad, mert a másik oviban szinte tuti az lesz, hiszen akkor már azzal a csoporttal járja ki az ovit is. Mindegy, meglátjuk majd, hogy alkalmazkodik a középsős feladatokhoz, mint naposság, tornaterembe járás. Hétfőn amúgy Csilla elsírta magát, hogy megyünk oviba, nagy sokára értette meg, hogy egyelőre csak "tárgyalni" megyünk. Ennek megfelelően tegnap megvoltak a tippjeim, melyik lány hogy fogja fogadni a mai kezdést (persze készülünk lelkiekben egy ideje, pont a reakcióik miatt is próbáltam megtippelni, milyen lesz a mai reggel):

Úgy gondoltam, hogy Csilla vagy itthon, de legkésőbb az oviban elsírja majd magát, netán pityeregve adom át az óvónőknek. reggel hisztizve, minden ruhadarabba belekötve fog öltözködni, úgy kell majd kérlelni.

Kingáról azt gondoltam, hogy nem akaródzik majd neki az indulás, öltözés, húzni fogja kicsit az időt, de amúgy nem lesz gond. A csoportba biztos szomorkásan megy majd be, hiszen mindent újra meg kell szokni, de itt sem lesz nagy gond.

nos, a ma reggel így nézett ki:
Csilla szinte ellenkezés nélkül öltözött, a farmert vágta földhöz egyedül elsőre, de aztán azzal is viszonylag gyorsan megbékélt, hagyta, hogy copfot csináljak, felvette az új pulóverét (mindketten kaptak egyformát, abban mentek ma, olyan kis csinik voltak :-) ), egyedül kabátot nem akart húzni ,de végül, miután kiment, és megcsapta a nagy szél, vett szó nélkül polár mellényt és kabátot is (most örülök nagyon, hogy kingának is beszereztük a meleg ruhákat a hétvégén, és húztam még a dolgot egy ideig!). Az oviban nyugodtan konstatálta, hogy a szekrénynél megvan a helye, felvette a benti cipőjét, ami csak ma reggel dőlt el, melyiket is akarja bevinni (rettegtem, hogy ott kezd el problémázni, de nem), adtam neki puszit, majd besétált a szobába. A többiek már elmentek kezet mosni reggeli előtt (ennél hamarabb kell majd beérjünk a jövőben, főleg Kinga miatt, de az első napok nem számítanak), átment a mosdóba, vissza sem nézett! :) Én még bemutatkoztam az új óvónőjüknek (az óvónéni átcsoportosítás révén Csilláék kapták Kinga egyik tavalyi óvónőjét, illetve jött egy új, így most mindkét óvónő Ágnes :-D), váltottunk két szót, de ezalatt sem jött vissza. A mosdóhoz még visszamentem hozzá, mert nem láttam, hogy beteszi-e a helyére a fésűjét (de betette), mosolygott rám, és ment is be reggelizni (nem nézett vissza, mondani sem kell :-)).

Kinga reggel eleve később jött le, amit nem nagyon szokott. Elkezdett még a gépen játszani, úgy kellett alkudozni, hogy jöjjön reggelizni. nem akart semmit csinálni, de reggeli után jobb kedve lett. Kérte, hogy segítsek neki öltözni (pedig ő már szinte mindent egyedül csinál), de amúgy lassan, de biztosan csinálta a dolgát. Az oviban már éppen kezdtek a nagycsoportosok leülni az asztalhoz enni, mikor beértünk, de Kinga nagyon lassan öltözött át. Búcsúzáskor hozzám bújt, adtam neki puszit, megint hozzám bújt, mondta, hogy jó illatú a pulcsim , kérte, mossam ki az övét is (patyolattisztán emeltem le a vállfáról aznap reggel :D). Végül könnyeit törölgetve, de nem sírva ment be, és leült az új helyére, amit aznap kaptak az óvónőtől.

Nos, nem volt olyan sima a reggeli kezdés, Kingán lepődtem meg a legjobban, de olyan aranyos volt a ragaszkodása! Megígértem neki, hogy nagyon sietek délután, ez a minimum így első nap. :) Meg amúgy máskor is. :)

Most pedig kicsit élvezem a csendet, Zita alszik, próbálom elkezdeni utolérni magam. Rengeteg dolgot szeretnék már elintézni itthon, ezután szép lassan lesz is rá időm Zita alvásidejében. Kellett már az ovikezdéssel járó változás, csak az időjárás ne változott volna ilyen drasztikusan. ez nem tetszik túlságosan, de ez olyan dolog, amit nem mi döntünk el. :)

jövő ilyenkor pedig már háromból egynek iskolatáska lesz a hátán... el sem hiszem. :)
Daisypath Christmas tickers