Két hét betegápolás után

Két hét betegápolás után jön most egy kis szusszanás. Vagyis én nagyon remélem.

Második hete van/volt itthon a két nagyobbik leányzó nem túl súlyos, de azért kiheverendő betegség miatt. Múlt hét közepén fordult elő még némi láz, de amúgy jó volt az általános közérzet (ennek megfelelően az energiaszint is az egekben), egyedül futkosni nem lehetett nagyon piros torokkal, közösségbe menni, pihenést írt elő leginkább az igen tapasztalt doktos bácsink. Kinga gyógyszert sem kapott, csak Zita és Csilla kakukkfüves kanalast és vitamint. Mára egyedül Zita köhög még intenzívebben, folyik az orra, és mivel még nem fújja, szívni kell (a legkisebb a legbetegebb, akit a legnehezebb gyógyítani), viszont lassan ő is javulgat. A gyerekorvos elmondta, hogy ez megint az a fajta meghűléses betegség, amit igazából türelemmel ki kell hordani, a hagyományos pihenés-meleg tea módszerrel enyhíteni. Nos, a meleg teával próbálkoztam néha, de nem nagyon teások a lányaim, a pihenés viszont nehezebb ügy volt. szeles időben szó szerint a széltől is óvtam őket, mert tudtam, hogy némi rohangálás akkor is van, ha csak sétálni megyünk vagy hintázni az udvarra, amikor viszont napsütéses időnek örülhettünk, akkor én is kitereltem kis báránykáimat friss levegőt szívni.

Mivel gyakorlatilag jól volt ma Kinga és Csilla, és anyósom is vett ki két nap szabit, és szerette volna a két csajszit "elrabolni", megnyugodva engedtem őket mamához. Nagy volt a boldogság, csak türelmetlenek voltak, mert délutánig várni kellett, míg anyósomék befutottak. Azért nagy nehezen sikerült a délelőttöt elütni, mégpedig Kinga szinte egyedül sütött egy tál brownies-t, ami egy külön posztot is megérdemel. Koradélután már katonásan sorakozott a két bőrönd az ajtó mellett, egy rendezőpályaudvarnyi játékkal megtoldva, míg végül fél négy tájékán mindkét lány lelkes integetés mellett elautózott egy kis üdülésre. :)

Bevallom őszintén, ez most megint nagyon jókor jött, nagyon intenzív volt ez a két hét, csak úgy ereszt le folyamatosan a fejem, mint egy lufi. Csak nehogy kiürüljön... :-)

Zitával kettecskén játszottunk kicsit az udvaron délután, és csak szívtam magamba ennek a már nem is olyan apró leánykának a látványát, mosolyogtam nagyokat, ahogy hintázás közben a felhőket bámulta, és időnként megszólalt, hogy "sihuhuhú" vagy "ecci", azaz, hogy vonat és repcsi alakú a felhő. Harmadik gyermekem, mégis ámultam ezen a hihetetlen gyors szellemi fejlődésen, hogy pár hete töredéke volt a szókincse a mostaninak, most meg vonat alakúnak nevezi meg a felhőt. jó volt csak rá figyelni, tudtam nyugodtan ide-oda tologatni neki a kicsi teherautót, amibe homok híjján sódert pakolt (főbérlőnk építési vállalkozó, és egy kis kupac található belőle az udvaron-ezzel kihúztuk most, amíg lesz homokozónk). Édespofa volt, jól éreztük magunkat, de az erős szél behajtott minket a házba.

Két hét betegápolás után én most kezdek kicsit lerobbanni, nem komolyan, csak minden nap kijön rajtam valami. Valamelyik nap orrot fújtam, tegnap nyelni nem tudtam, amit kialudtam, ellenben ma reggel a csipától az egyik szemem nem tudtam kinyitni. 10 percig vakartam róla a "cuccot", és mikor megláttam végre magam a tükörben, majd' elájultam, mert mindkettő vérben úszott. Most is hasonlóan remekül nézek ki, és csak bízni tudok benne, hogy ezt az alkoholista light kinézetet holnapra kiheverem. :) Be kéne ugorjak az oviba egy-két dolgot elintézni. :)

Így aztán talán félre is teszem a klaviatúrát, és megpróbálok pihenni, már, ha Zita is hagyja.