Marionett tánc/Ki mit tud?

Tegnap volt az iskolában a Ki mit tud? vetélkedő. Rengeteg szuper produkciót láthattunk, köztük Csilláékat is. Kinga nem tudott szerepelni a gipsze miatt, bár utólag, amikor láttam a táncot rájöttem, hogy simán táncolhatott volna, max. kihagyja a fekvőtámaszt. Késő bánat.
A videó, amit most megosztok a saját osztályom tánca. egyelőre a Csilláékét nem teszem fel, várom a szülők beleegyezését, hogy nyilvános lehessen a videó. Remélem, hogy menni fog azért, mert nagyon arik volt a zumbájukkal.
Az én osztályom viszont remekelt, rettentő büszke vagyok rájuk, megnyerték a vetélkedőt, azt hiszem, joggal. :-) A magyartanáruk készítette fel őket, aki frissen érkezett a suliba, és mit mondjak? Profi munkát végzett.
Nos, élvezzétek ti is ennek a maroknyi gyereknek a produkcióját, nagyon sok munka van benne sok mindenki részéről. :-)

Őszi egyveleg

Csak nekiveselkedek egy posztnak, már nem is magyarázom, hogy mit miért, nem akarok dolgokat bepótolni (ha egyszer mégis, persze annál jobb, de nem most).

Néhány fotó arról, hogy mi is van velünk mostanság, néhány pillanatkép.

Zita év elején elkezdett focizni, az ovisokkal átjár a suliba, és néhány szombaton egy program keretében járunk játékos focis tornára. Az első nekünk október 4-én volt. Itt éppen akcióban:

Előtte be kellett melegíteni, de nem volt partnere, én nagyon fáztam, örömmel rúgtam vele kicsit a bőrt, egy anyuka viszont lencsevégre is kapta:

 A sor elején:

 Akcióban ismét:

 Nem időrendi sorrendben jönnek a fotók, mert egy része nem az enyém, a nevük alapján így rangsorolta gugli barátom, én viszont most nem akarom tologatni őket, mert még elrontom.
Csilla boszijelmezben október 22-én, az utolós tanítási napon megrendezett Tökjó bulin:

Szeptember végén a közelünkben átadtak egy műfüves focipályát, az aszfaltplaccon, ahol korábban rengeteget bicikliztünk a lányokkal. Fáj, hogy nincs, de haladni kell a korral, és amúgy szép lett. Zita friss focisként részt vett a nyitómeccsen.

 Kinga ezzel párhuzamosan a falu központjában szerepelt a Szent Mihály-napi rendezvényen:

Aztán voltunk Verőcén sütizni és köveket dobálni a Dunába:

Csoportkép, amit Zita készített

voltunk néhányszor Alsópetényben is, amikor Janit vittük gyógymasszázsra, amíg rá vártunk, a lányok műsort adtak elő nekem a petényi tó melletti színpadon:

A petényi tóben rengeteg kacsa él, jól megetettük őket, éhesek voltak:

Ez ismét a nőtincsi focitorna, csak már az én fotóüm:

A nőtincsi torna utn kicsvel kezdődött a szüreti felvonulás, ahol Csilla vonult az osztályával kocsikon, az állomásokon pedig ropták a táncot a frissen lekészült népviseletben:

Mi ketten Zitával mindig vártuk valahol a felvonulókat:

cicaidill a teraszon. Lett egy új macskeszunk augusztusban, a szomszédos kempinglakó cicsu nálunk fialt le, amit mi nem is tudtunk, amikor egyszer Kinga 3 pici cicát látott felbukkanni az egyik farakás mögül. Volt öröm, nekem kevesebb, de végül össz-vissz egy cica maradt ott, a többivel nem tudom mi lett, és az anyuka is ott hagyta egy idő a csemetetét. Jelenleg Mogyi néven "fut" a macsek, jól kijönnek Gyémánttal, az idősebbik nagyon rendes vele:

Október elején Zita hatéves lett. Aznap reggel muffinokkal köszöntöttük:

Este volt az ajándékbontás:

Közben a szomszéd telken elkezdtek építeni egy házat, ami nagy szó, mivel mióta beköltöztünk, nem volt ilyesfajta mozgás, változás:

Zitát megünnepeltük a családdal:

Zalánnal, akivel egy napon született, egy év eltéréssel:

És egy hétre rá jött egy újabb duplaszülinap, sógornőm barátja és én voltunk az ünnepeltek. Na, vajon, melyik kié? :-)

Hát, igen, így:

vicceskedtek. Mi van, ha megélem? :-)))

s egy friss szerzemény, régóta szerettük volna, igaz, rendes építetettet, de most csak erre futotta: egy kandalló. Még sokszor nem tudtunk befűteni (most már hidegebb van, de valószínűleg van valami a padlófűtéssel, mert állandóan fűt, így nem hűl le a ház, ami amúgy is nehezen adja le a hőt), de az egy-két alkalom nagyon kellems volt. :-)

Töklámpás is volt, az ovisokkal közösen faragtuk:

Egyelőre ennyi. aztán hátha nem nyolc hónap múlva írok újra. :-)

Ki mit tud?-os szereplésünk

A videóhoz most illene némi magyarázatot írnom, de megint nem lesz rá sok idő, mert késő van, és még mindig nem értem a munkám végére, de ha nem osztom meg, akkor meg teljesen elvész az egész.
Annyit azért leírok, hogy tavaly márciusban bollywood órákra kezdtem járni (modern indiai tánc, nyugati és hastáncos elemek ötvöződnek benne), amit nagyon szerettem (és szeretek most is), de januárban a nagy leterheltség miatt már nem tudtam folytatni. arra viszont jó volt, hogy a lányoknak is megtetszett, és ők is megtanultak egy koreográfiát a tánctanáromtól, amit farsangkor szerettünk volna bemutatni. Farsang azonban nem volt, de volt helyette Ki mit tud? vetélkedő múlt héten, ahol végül felléptünk, és megmutattuk, mit tudunk mi négyen  együtt. Különdíjat kaptunk, de nem ez volt a legfontosabb: örültem, hogy a lányok szépen végigcsinálták, elég bátrak voltak, hogy kiálljanak és ami a legfontosabb: együtt csináltunk valamit, csakcsajok, családilag. Jó volt, és jól esett a nagy taps és elismerő szavak is, noha egyikőnk produkciója sem volt tökéletes. De mint mondtam, nem ezen volt a hangsúly, hanem, hogy táncoltunk egyet együtt és megmutattuk a diákságnak, hogy ilyen is létezik. :) És akkor itt a videó, köszönet érte Tamás kollégámnak, aki felvette:


A koreográfiáért és a lányok ruhájáért pedig köszönet Solymos Móninak, aki sokat dolgozott velünk, velük! :)

Aktuális kedvencem

Terjed a hír

Így van ez falun: nem is mondtam senkinek, hogy költözni akarunk vagy hirdetjük a házat, mégis azzal fogadott Kinga napközis tanító nénije, hogy látta, hogy el akarjuk adni a házat... Megtalálta a hirdetést a neten. És persze az egész nő egy nagy kérdőjel volt, hogy de miért???

Átmentünk az oviba. Csilla óvó nénije azzal fogadott, hogy hallja ám, hogy el akarjuk adni a házat...nahát.

"Csak" a blogba tettem fel eddig, helyileg nem emlékszem, hogy reklámoztuk volna. :)

A lányoknak még nem mondtuk eddig, annyira nehéz mit mondani, mert nem lehet tudni, mikor lesz ebből eladás, mikor költözünk, ha költözünk és hova, minden bizonytalan. De most hallották, miről beszélgettem, és egyből jöttek a kérdések.

Kinga nem akar költözni, mert lehet, hogy Zorka másodunokatesója pont most jön szeptemberben a mi iskolánkba (ezt még nem tudom, de érdeklődtek), és ő vele akar járni. Ha költözünk, akkor költözzünk anyósomhoz, szerinte (ez a verzió eszünkbe sem jutott, és nem is megvalósítható, valószínűleg ezért nem jutott eszünkbe).

Csilla sem akar költözni, azt mondta: Ti költözzetek akárhova, ő nem megy, mert itt olyan jó lenni!

Hála istennek, egyelőre a témát hanyagolták, de ennél a résznél könnybe lábadt a szemem...

Jó lenne itt lenni, ha nem jelentene ekkora terhet ez a ház...és persze jó lenne tudni, merre visz a sorsunk tovább, amikor menni kell, pár hétnél tovább nem látok semmit előre, és ez nagyon rossz. De mennyit volt ilyen időszak az életünkben! Talán ezért is van elegem belőle...

Helyzet-és állapotjelentés

Csilla állapota javulgat, itthon gyógyulgatunk csendesen. :) Igazából "csak" az orra folyik, délutánra kicsit mindig elpilled, ágyon heverészve mesét néz, de ma délelőtt például lelkesen segített palacsintát sütni, amit legalább megevett, mert az étvágya nem túl nagy. Lehet, hogy ízeket sem érez úgy, mint szokott, mert tényleg semmit nem akar enni néha.

Csillával viszonylag nyugodt az itthonlét, el tud szöszölni magának ha akar, de ha nem, akkor ugráltatni is tud szépen. :) Nagy volumenű dolgokkal persze haladni nem lehet, pedig voltak nagy tervek a hétre, hogy ismét itthon vagyok, de ezeket maximum eltolom egy héttel. Minden megvár.

A két tesó egész jól tűri, hogy nekik menni kell, máskor sokkal több konfliktus szokott ebből lenni, de eddig minden oké ezen a téren is.

Kingáéknál tegnap nyílt nap volt, bemehettek a nagycsoportos ovisok és a szüleik egy-egy órát megnézni, volt esemény.

Én pedig tegnap kipróbáltam a habo-hip táncot, ami igazából a hastánc és az indiai bollywood alapjait elegyíti, nagyon pörgős, dinamikus, indiai, arab, török és görög zenékre. Még sokat kell tanulni (na, ja első alkalom volt, bár a hastáncot már harmadik hete kóstolgatom), de ha belejön az ember, akkor rettenetesen fel tud dobni. igazán klassz, hogy el tudtam menni, és Jani addigra haza tudott érni, hogy ez megvalósulhasson.

Ezek mifelénk most a legfontosabb hírek, nem eget rengetőek, de hírek.

Egy korszak lezárult

A mai napon töltöttem az ötödik napot a munkahelyen és egyben az utolsót...

Ma hajnalban már a felmondólevelemmel autóztam befelé, és nem kis megkönnyebbülés volt a tudat, hogy ezt ilyen formában nem kell folytatni.

Azt hiszem, nem túlzás azt mondani, hogy ezt így nem lehet hosszú távon csinálni. Ezt nagyon gyorsan felismertük Janival, és megszületett a döntés, hogy akkor kilépek a cégtől.

Fizikailag nagyon megterhelő ez az élet, hogy szinte mindig reggel négykor kelek, késő délután érek haza, és még akkor is sok a teendő a lányok körül, mert Jani nem mindig érhet haza korán. A héten megoldottuk, de állandó jelleggel ez nem megy.

Jani sem tudta volna így ellátni a munkáját, nemhogy a másodállását, de még a főállását sem. És ha azt nézzük, melyikünk fizetése a fontosabb, hát, nem kétséges, hogy a Jani munkáit féltjük. Anyagilag sem nagyon érte meg nekem sem, mivel az utazási költség még úgyis magas, hogy a cég valamennyit megtérít ebből, a nettó fizum fele elment volna utazásra, és nem kaptam olyan hú, de sokat a hatórás munkáért.

Teljesen felborult az életünk, Jani rendezte a gyerekeket, én pénzt kerestem. Neki nem igazán fekszik ez a dolog, legalábbis nem állandó jelleggel. Ha úgy adódik, mindent megcsinál körülöttük, de valljuk be, ezidáig az életünk nem erről szólt. Arról nem is beszélve, hogy nekem is nagyon idegen volt az egész. Sokkal nehezebben követtem nyomon, mi van a lányokkal, az egész olyan távolinak tűnt. Tudom, minden új helyzetet meg lehet szokni, újra lehet osztani a feladatokat, bele lehet rázódni egy új fajta életbe, ha tényleg megéri. De igazából nekem szakmailag sem volt nagyon az igazi, én már annak idején is megállapítottam, hogy a call center-es munka nem az én asztalom. Hiába ismerték el annak idején is a munkámat, ha nem lettem volna terhes Kingával, csoportvezetőnek jelöltek volna, most is mondta a csop.vezető, hogy a többiektől úgy hallotta, hogy ügyes vagyok (na, ezt úgy kell érteni, hogy viszonylag gyorsan jöttek elő az emlékképek, frissült a beporosodott tudás, de én még mindig azt mondom, hogy én nem igazán vagyok alkalmas az effajta a munkára), folyton csak azt éreztem, hogy ezt én nem akarom csinálni. Megint csak hónapokat vagy éveket pocsékolok el az életemből, ha ezt folytatom, ahelyett, hogy megtalálnám azt, amivel szívesen foglalkozom. Mindezt úgy, hogy emellett a gyerekeimet sem kell elhanyagolni, de legalábbis kevesebbet látni, kevesebbet foglalkozni velük.

Kicsit pislogott a csoportvezető is, mikor odavittem a felmondólevelemet, de végül megértette, hogy elfogadhatóak az érveim. Sokkal korrektebb így, mintha egy hónap után mondok fel, amikor már betanultam, amikor terhelhető vagyok, számolnak jobban velem, amikor minden eszközt megkapok, minden jogosultságot. most még nem kaptam meg semmit, se gépem, se asztalom, semmim nem volt még meg. Természetesen a felmondási időtől is eltekintettek, tényleg nem lett volna értelme egy betanulós fázist folytatni. tudom, hogy okoztam ezzel kényelmetlenséget, de a cégre való tekintettel nem lett volna szabad maradni.

A HR-esek is néztek kicsi (szerdán írtam alá a munkaszerződésem módosítását), de végül elintézték, hogy még ma kiléptessenek, aláírtam minden papírt, mindent megbeszéltünk, egyedül az ideiglenes belépőkártyámat kellett leadni, aztán viszlát.

Közel kilenc (megszakított) év után végül kiléptem az irodaépület ajtaján, és borzasztóan megkönnyebbültem.

Jani várt rám Csillával, aki mára belázasodott (november óta lényegében nem voltak betegek egy-két orrfolyástól eltekintve, de ez Murphy, természetesen), és mivel nem volt kire hagyni (anya munkában, ugye), Janinak is be kellett jönni Pestre, így ment Janival a megbeszélésére, amit egy főnöki fotelben, Jani kezét fogva átaludt. Nos, azt hiszem, nem is kérdéses, hogy hol van nekem a helyem...

Anyagilag olyan nagyon nem kerülünk hátrányba, amúgy is megszületett a nagy döntés, hogy fogjuk ezt a részt megoldani, igen drasztikus lépés lesz, de erről még később, ha eljön az ideje.

Újra "megtámadom" az Államkincstárt és csatlakozom a főállású anyák táborához. Ezzel együtt kezdhetem újra megtalálni magamat, itt a lehetőség, hogy felfedezzem azt a bizonyos utat... :-)

Negyedik nap munkával

ha már elkezdtem írni a krónikát munkába való visszaállásomról, úgy illik, hogy folytassam...

Na, szóval, ma is már 4-kor pattantam az ágyból, frissen és üdén (khm, csak úúúúgy dobott ki az ágy! :-D), háromnegyed ötkor nekiindultam a nagy setétségnek, jó hideg volt az autóban, nem igazán akar rendesen fűteni, így Vácon már átfagyva szálltam ki. A vonatra várva jót dideregtem, amely tevékenységet tovább folytattam a vonaton. :) Teljes lelkesedéssel. az jó, hogy ilyen hajnali órán annyi még a parkolóhely az állomás körül, csak győzzek választani. :)

Vonat után villamos, ma már bóbiskoltam is, kész szerencse, hogy a végállomásig mentem, és a Combino-n istenesen hangos a végállomást jelző szignál...Fél hétkor már bent voltam, legalább volt időm megreggelizni. :)

délelőtt hol tudtak velem foglalkozni, hol nem, olvasgattam a kinyomtatott papírokat, nem mondanám, hogy el voltam havazva, de ezt ki kell élvezni, mert utána eljön az az idő, hogy az ember vécére is alig tud kimenni. A call centeres munka tisztára robot munka, úgyhogy ennyi lazulást illik elnézni. :) miközben olvasgattam, végighallgattam, ahogy a kollégák kapkodják a telefont, helyzet volt, a Brussels Airlines-nál valami rendszer izmosan lehalt, és hajajj, mennyi volt a munka ezzel...míg ezt hallgattam, elgondolkoztam, hogy tényleg ezt akarom-e csinálni...mivelhogy sosem igazán szerettem ezt a munkát...

nagy nehezen eljött a déli egy óra, akkor végeztem, Janival találkoztam a recepción, eljött értem, együtt ebédeltünk, aztán elautóztunk Vácra a másik kocsiért. Én hazamentem, Jani Kingáért, majd ők visszamentek a fogorvoshoz, de erről majd másik bejegyzésben. Mivel elhúzódott a dolog, én robogtam az oviba a Kicsikért, akkor döbbentem rá, hogy ilyen sem volt mg: csütörtök délután volt már, mikor először az oviban jártam a héten... :) Rámcsimpaszkodott a két kis manólány, majd feldőltem...Jani mesélte, hogy reggel hiányoltak, nem igazán ment mindig a készülődés, Janinak kihívás Kinga haja, szóval, nem volt egyszerű. Hiányolt ő is a reggeli készülődésben. Már negyedik reggel egyedül csinálja, azt hiszem, neki is fárasztó. Nekem meg hiányzik. Persze mehetek későbbre is dolgozni, de akkor meg altatásnál nem vagyok, az sem szerencsés.

Ovi után hazamentünk, kicsit hagytam Zitát bújni, majd újra beautóztam Vácra, ezúttal hastáncra. Múlt héten bukkant fel ez a hobbi, akkor sajnáltam, hogy talán nem is fogok tudni járni, pedig nagyon megtetszett. No, most sikerült elmenni, csak megint rosszul jött ki, hogy épphogy találkoztam a lányokkal, máris lépek. Zita is sírt keservesen, én meg nehezen tudom ezeket helyrerakni, megfordult a fejemben, hogy otthon maradok, de Jani küldött, hogy nem lesz baj. hát, igen, végül is sok-sok éve semmi ilyet nem csináltam, rendjén van ez, hogy hetente egyszer egy órát valamit csinálok, de ilyen munkarend mellett...hm.

Fürdés közben értem haza, utána még néztünk együtt mesét, aztán mentek is aludni.

Én is ezt teszem, még ruhát készítek ki, de holnap ismét négykor kell kellni, így muszáj korábban lefeküdni, mint régebben tettem. Remélem, nem fogok elaludni. :)

Harmadik nap a munkában

Ma , amikor hajnalban Vác felé autóztam, már még annyira sem voltam lelkes, mint tegnap. :))

Ma négykor keltem, háromnegyed ötkor indultam, a vonaton hála istennek nem volt tömeg, de nagyon álmosító volt az egész szitu. Fél hétre be is értem,7-re kellett volna eredetileg. Annyi pozitívum volt a dologban, hogy elkerültem a csúcsforgalmat. :)

A délelőtt kicsit álmosítóan telt, így, hogy én csak figyelek, hamarabb bekómázok, és munka sem sok volt. Dél előtt kicsivel aztán voltak megoldandó feladatok, nekem is vissza kellett embereket hívni, akkor kicsit felélénkültem. Kimentem ebédet venni, összefutottam Janival, akinek szintén az irodaépületben volt dolga, találkozott valakivel. Visszamentem, még kicsit dolgoztam, aláírtam a szerződésemet, majd én is ebédeltem Szilvivel, aki kilenc éve, engem, mint újonc kolléganőt, betanított. Ő is most jött vissza gyesről, nagy öröm volt találkozni.

Jani várt a recepción, együtt mentünk Vácig, ott felszedtük a másik autót, aztán a sulinál találkoztunk legközelebb. Együtt elhoztuk Kingust, Jani meg visszament a Kicsikért az oviba.

Nagyon kómás a fejem, de azért neki kell állni itthon kicsit házimunkát is végezni.

szívfájdalmam, hogy ma délelőtt lemaradtam Zita nyílt napjáról. Hála istennek Jani el tudott menni, fényképek vannak, majd megnézem, ha lesz időm, akkor ide is feltöltöm. Állítólag nagyon cuki volt, nekem meg nem kicsit rossz, hogy nagy hirtelen eltávolodtam ezektől a dolgoktól, hogy nem tudok ezekben aktívan részt venni. nem igazán fog ez a dolgozósdi hosszútávon működni, hogy mennyire hosszúra nyújtjuk, csak rajtam múlik. Tervek már vannak, majd időben elárulom.

De most megyek mosni, aztán meg jön a család többi tagja is, kezdődik az esti móka. :)

második nap munkában

Ma reggel, amikor Vác felé autóztam, már nem voltam olyan roppant lelkes. :)

Ötkor keltem, háromnegyed hatkor indultam, rövid vonat jött fél hétkor, nagy tömeg volt a vonaton, tényleg örültem, hogy normális állóhelyem volt, de majdnem 20 perccel később ért be a vonat a nyugatiba, így már nem volt vidám az álldogálás. Esett a hó, hát, nem voltam elragadtatva, ráadásul a villamoson is a csúcsidőszakban utaztam. Tudom, más is megteszi, de akkor közel két óra utazás után már tényleg nem élveztem annyira.

Ma munka is kevés volt a csoportomnak, alig volt megoldandó eset, persze az utóbbi két-három hétben úsztak a munkában, most, hogy mutatni kellett volna dolgokat, most alig volt valami. A kolléganő mellett üldögéltem, mivel saját gépem még nincs, de hogy ne zavarjam őket állandóan, így sétáltam az emeleten vagy próbáltam valamit csinálni, elég béna volt az egész.

2-ig voltam bent, elvillamosoztam a nyugatiig, ott most kivételesen várt Jani egy nagy pohár kávéval :-), a vonatutat így megúsztam. elvitt a váci állomásra, hogy összeszedjem a másik autót, de ő ment előre a lányokért, így is késett kicsit.

holnap 7-re megyek, nem is húzom nagyon a beszámolót, mert korán kell kelni, délután én megyek a lányokért. Nagyon bízom benne, hogy nem marad ki vonat, semmi fennakadás nem lesz, ez a stresszes része az egésznek, ettől félek, hogy Pesten ragadok, és nincs senki, aki menne a lányokért. Illetve valahogy biztos megoldom, de nem szeretném megélni ezt a helyzetet.

Sok-sok "elsős" nap!

Nos, ez is megvolt, elmondhatom, hogy közel 7.5 év után ismét dolgoztam. Mindenféle drámai él nélkül mondhatom, hogy eltelt az első nap, tádám!

Reggel azért, elárulom, egy pöttyet izgultam. Na jó, nagyon. :) Háromnegyed hétkor indultam itthonról az autóval, tegnap már kikészítettem mindent a lányoknak, hiszen azzal, hogy én a munkában debütáltam, Jani is átesett az első reggelen, amikor teljesen egyedül vitte a lányokat suliba, oviba. Nekem is fura volt, neki meg pláne! De végül zökkenőmentesen ment minden, a lányok öltöztek szépen, Jani még copfot is csinált Zitának, ami nagy szó, mert soha nem csinált előtte, nem is tudtam megmutatni, hogy kell, elfelejtettük, Zita sosem akar copfot, és most még tetszett is neki! Végül Csilla rondított bele kicsit az idillbe a megjegyzésével, hogy Zita nem is szereti a copfot...Zitának sem kellett több, kihúzta a hajgumit, nesze neked copf! Onnantól nem is öltöztek tovább lelkesen, elkezdődött a nyűglődés, de még így is jóval hamarabb beértek mindenhova, mint máskor szoktunk. nem is kellek én ide... :-)

Én fél nyolckor már vonaton ültem (álltam) Pest felé. Ha ilyenkor kell járni, azt fogom legkevésbbé szeretni, mert ilyenkor megy a nagy tömeg, örültem, hogy állni kényelmesen tudtam. Még szerencse, hogy szűk fél óra az út a vonattal, azt ki lehet bírni. Pesten vettem valami harapnivalót, jegyet (egyelőre nem vettem havi bérletet, nem tudtam, hogy mennyire fog ez az egész tetszeni :-D), majd 20 perc alatt a Móriczra értem. A recepción várakoztam majdnem fél órát, eközben egy rég látott kolléganőm és a férje ugrottak ki hozzám, legnagyobb örömömre. még Szilvi tanított be 9 éve, amikor kezdtem, ő is nemrég jött vissza GYESről, úgyhogy hasonló cipőben járunk.

Aztán bevittek a csoportomhoz, kiderült, kit fogok támogatni (persze nem azt az ügyfelet, akiről az elején szó volt, illetve a csoporton belül több ügyfelet is támogatnak, és abból egy jut nekem). Rögtön leültettek a kolléganők mellé, egész nap okosodtam, zúgott a fejem már 1 körül a sok info miatt, de reményteli a helyzet, sok minden ismerős, csak az a halom rövidítés ne lenne... :-)) De majd belejövök. Nagy pozitívum, hogy ennél az ügyfélnél hívás nem sok van, sőt, effektíve nincs, emailen és a jegykezelő rendszerben érkező ügyeket kell intézni. ahogy azonban ismerem a céget, hamarosan másik ügyfelet is fogok támogatni, és akkor vége lesz ennek a jó életnek. :) A csoport elég nagy, a másik részében kell hollandul is támogatni például, úgyhogy ha nem titkolom el, hogy tudok hollandul, akkor még azt is "megnyerhetem". Aztán majd kiderül, hogy mennyire járok jól. De ez még odébb van. Egyelőre se gépem, se asztalom, azt sem tudni, mikor lesz, hiszen a másik kolléganőnek is két hónap alatt lett saját gépe. De fő az optimizmus!

Ha bírom egyáltalán két hónapig, ugye...Ma kilencre mentem, ez az egyik legrosszabb verzió. A lányokat se elvinni, se hazahozni nem tudtam, Jani itthonról dolgozott, hogy megoldjuk. de ez nem fog mindig működni. HOlnap is ő intézi úgy, hogy délután értük menjen, mivel nyolcra megyek, és neccesen érnék be értük, bár ez még nem vészes. szerdán megpróbálkozunk a hetes kezdéssel, amihez nekem 4:50-kor startolni kell itthonról, és akkor kb. fél hétre érek be. említettem bent, hogy én jobban preferálom a korai kezdést, mert akkor egykor léphetek, és akkor pont ott tudok lenni a lányokért, a kollégák meg örültek, hogy lesz megint valaki, aki vállalja a reggeli műszakot. Csak Janival belegondoltunk, hogy ilyenkor 4-4:15-kor kell kelnem, amint hazaérek, egyből menni kell a lányokért, itthon csinálni velük a teendőket, és ha Jani is éppen később jön, akkor kipurcanok. Az esti altatásnál én alszok el elsőnek. :)

a hatórás műszakkal ráadásul mindösszesen 3x10 perc szünet jár, ebéd nincs, csak ha a 6.5 órás szerződést kötök. De annyit nem ér az egész, majd szünetekben elintézem, hogy harapjak valamit. már így is király ez a három szünet, mikor eljöttem szülés előtt csak kétszer 10 perc szünet volt és az ebéd (az 30 perc volt, ezt is emelték a nyolc órában dolgozóknak 45 percre).

Délután háromkor elindultam haza, rettenet örültem, hogy a hatalmas kazamata irodában megtaláltam a liftet :-P, a Westendben még megleptem magam egy kávéval, amit a vonaton elkortyoltam (igaz, megint zsufi volt a négyes vonaton, ez is sűrű időszak, de most ültem). Vácon már kicsit leeresztve mint a lufi ültem be az autóba, bekapcsoltam a kedvenc számokat, és hazaautóztam. Zita és Kinga repültek felém, majd eleestem, úgy csimpaszkodtak, Csilla csak azután akaszkodott rám, hogy bementem a nappaliba. hej, de jó és más érzés volt őket így viszontlátni!

Jani meg teljesen egyedül (illetve a lányok segítettek) csinált egy tepsinyi sport szelet sütit, hogy meglepjen! Soha semmilyen sütit nem csinált még, de most kitalálta, hogy ismerősnél volt ma és ott evett, hogy megpróbálja megcsinálni. Interneten megtalálta a receptet, kitalálta egyedül, milyen edényben csinálja a dolgokat, és megcsinálta! És nagyon finom lett!

Azt hiszem, igazán emlékezetes "első" nap lett a mai sok téren! :)

Munka-ügy-fejlemény

Munkaügyben nem lettem sokkal okosabb. Felhívtak egy körül, hogy hétfőn kilencre be tudok-e menni, mondtam, hogy igen, de ennyi. Éppen az iskolából hurcoltam ki az aprónépet, nem is nagyon tudtam volna kérdezni, meg aztán annyi kérdésem van, hogy azt most mindet nem lehetett volna feltenni. Hétfőnél előbb semmi nem fog valószínűleg kiderülni. Lehet tovább találgatni, de végülis nem baj, előbb-utóbb úgyis minden kiderül.

Munka: megkaptam az ajánlatot

Ma délelőtt befutott a munkahelyemről az ajánlat, hova vennének vissza. Sok gyakorlati részletet nem tudtam meg, de ha sikerül, pénteken be tudok menni, és megpróbálok valamelyik vezetővel egyeztetni. Elvileg már pénteken kellett volna kezdenem, de arra a napra egy kötelező program miatt egyből szabit kértem (indításnak biztos tuti), így csak hétfő az első nap. nekem azért még így is gyors, hogy tudtam, hogy február végén telik le a szabadságom...

annyit kell tudni a munkámról, hogy telefonos helpdesken dolgoztam, mielőtt szülni mentem, angol és német felhasználók számítógépes problémáit kellett telefonon és emailben felvenni, megoldani vagy továbbküldeni. Úgy tudom, most is ilyen munkakörbe vesznek vissza, megvan, hogy melyik csoportba, melyik ügyfelet kell támogatni. leírás szerint három nyelven kell majd támogassak, angol, német, holland (holland miatt izgulandusz, mert nagyjából 9 éve beszéltem utoljára többet ezen a nyelven, de fő az önbizalom és az optimizmus! :-D) és hat órában kellene dolgozzak. Ez lesz az érdekes, hogy ez a hat óra hogyan oszlik majd el, mert a kezdés és végzés minden nap más lehet. Tehát lehet, hogy egyik nap hétkor már a telefonokat kapkodom és egykor végzek (nekem ez lenne a legideálisabb, mert akkor a délután nagyjából ugyanolyan a lányokkal, mint eddig), de lehet olyan is, hogy déli egytől este 7-ig dolgozom (és akkor este 9-re érek haza, ami azt jelenti, hogy kicsiZita mélyvízbe kerül és kénytelen lesz apával aludni). Újabb feladat, hogy Janival hogyan oldjuk meg, ki viszi-hozza a lányokat, az ő munkája valamivel rugalmasabb, de van olyan, hogy neki is korán kell menni vagy később jön. Lehet logisztikázni, hogy ezek ne egybe essenek. És akkor remélhetőleg anyósom is be tud kicsit segíteni, de neki is másik faluból kell átjönni, ha netán menni kell a lányokért, és akkor nekik pl. gyalogolni kell hazáig (amit csináltunk sokáig, de a több mint két kilométer fáradt lurkókkal, nehéz táskával, cuccokkal még babakocsival sem volt leányálom, most babakocsi sem lesz, viszont Zita sem túl nagy, hogy kitartó legyen). egy csomó kérdés gyűlik a kis kobakomban, egyrészt izgatott vagyok, mert valami új jön, de félek, mert nagyon drasztikusan fog megváltozni az életünk. azt sem tudom, hogy fogom bírni ezt a nagy hajtást, bennem van a drukk, hogy állok át a napjait itthon töltő anyukából dolgozó nővé és háziasszonnyá (és továbbra is türelmes anyává). Persze ezen sokan átesnek, de én még csak most először. :) Vannak pillanatok, mikor elönt a kétely, hogy ez nem fog működni, de tudom, hogy meg kell próbálni, addig nem mondhatok semmit.

szokatlan a gondolat, hogy ha jön a szünet a suliban, oviban, akkor már nem lesz evidens, hogy ki vigyáz a gyerekekre, ha mégis nekem (ami a legjobb lenne), akkor elengednek-e szabira. Jani húsvét előttre már lefoglalt szállást Egerbe, hogy milyen klassz lesz, megyünk. aha, azt elfelejtettük, hogy én akkor már dolgozni fogok, tehát anya nem elérhető, valószínűleg. Fura. Lehet, hogy Egerbe végül csak Jani megy, vagy később kihasználjuk még azt, ami kifizetett. Meg mi lesz nyáron? Lehet szervezni, ki milyen táborba megy, mama mikor ér rá, én mikor tudok szabira jönni éssatöbbi. Hát, biztos belerázódunk... :)

Másrészről örülök, mert olyan szakaszában járok az életemnek, amikor le kell magam foglalni valamivel, jobb, ha nem elmélkedem mindenfélén itthon a magam csendességében. Jó lesz, hogy emberek között lehetek, eleinte biztos élvezni fogom, hogy "normálisan" fel lehet öltözni (na, és jó ok egy kis vásárlásra, hogy "jaj, nincs egy göncöm a munkahelyre" :-D), amibe persze úgyis beleunok, és várni fogom a hétvégét, amikor elég egy póló és szabadidőnadrág. :) Örülök, hogy újra megmozgatom az agyamat, hogy beszélhetek a nyelveken, amiken olyan régen nem, hogy nem egész nap a Börzsöny fáit nézem, de ha hazajövök a nyüzsgő Pest után, akkor jól fog esni kiülni a teraszra a kis családdal, és élvezni a csendet, madárcsicsergést. Ha az előnyöket nézem, akkor ott van, hogy utazás alatt majd olvashatok, tanulhatok, no, nem lesz olyan hú, de sok idő, de mindenképpen több a korábbi mennyiségnél. :) Úgyis egyetemre készülök újra, de erről majd másik posztban (ha sikeresen feladtam a jelentkezési lapomat). Ha a logisztikát tényleg sikerül megoldani, akkor akár élvezhetem is, az anyagi oldala meg mindenképpen megéri.

egyelőre csak találgatok, hogy mi hogyan lesz, remélem, hogy holnap sikerül tényleg elérni valakit a vezetőim közül, és hátha összejön egyy pénteki találkozó. akkor majd okosabb leszek. :)

Pénztárca

A pénztárcám legalább előkerült, miután az oviban is megkérdeztem, óvónők készségesen felajánlották, hogy körbenéznek, kérdezgetnek gyerekeket, hátha látta valaki. kimentem az autóhoz, és az ülés és a sebváltó közé volt becsúszva, amit eddig nem vettem észre. :) Hurrá! Ismét van 3 bankkártyám, be tudom fizetni az egyetemi jelentkezésemet és ki tudom fizetni a futárt, aki Kingának hoz matekos könyveket. még egyszer hurrá! :) (már csak a cégemtől kapott ajánlatnak kellene ennyire örülni, akkor lenne igazán hurrá! :-))

Spontan laza nap

Ma úgy alakult, hogy lett egy laza napom. Délután megtudtam, hogy valószínűleg az utolsók egyike, úgyhogy jól tettem, hogy azzá tettem.

Jani vetette fel reggel, hogy menjek be vele Pestre, sétáljak, csináljak azt, ami tetszik, ebédeljünk együtt, délután pedig visszaérünk együtt a lányokért. Elég sok dolgom lett volna, de végül belementem.

Jani kitett a Westendnél, ahol egy ideig csak sétáltam, mert semmi nem volt nyitva. Séta közben futottam össze egy szendehelyi ismerőssel, egy háromfiús anyukával, akivel jóban voltunk, mikor ott laktunk, de mióta elköltöztünk, nem is beszéltünk. Ő ajánlotta anno azt a gyerekorvost is, akihez még most is járunk (hála istennek, régen voltunk, maradjon is így). Megörültünk a találkozásnak, megittunk egy teát, és beszélgettünk, amíg neki nem kellett menni.

Ezután én megejtettem egy kis vásárlást, majd elindultam a Kikába, ahová Janival megbeszéltük, hogy ebédelünk. Ebéd után még kicsit sétáltunk az áruházban, majd hazafelé vettük az irányt. Otthon futotta az időből még egy kávéra, aztán spuri a lányokért. Velük is csak hazajöttünk, mert egyből mentünk be Vácra, ugyanis életemben először egy hastánc órán vettem részt, amit Jani egy régi barátja tartott. Jöttek a lányok is, amíg én "ráztam", addig ők vásároltak.

Mielőtt elindultunk volna otthonról, telefonáltak a munkahelyemről, hogy holnap küldik a munkába való visszatérésemről az emailt, ugyanis letelt az a 97 nap szabi, ami a 7 év alatt összegyűlt, 24-én kellene kezdjek...Egyelőre nem tudom, milyen pozicióba vesznek vissza, holnap kiderül, annyit tudok, hogy próbáltak nekem egy hatórás munkát összehozni, de hogy ez pl. fix munkaidejű lesz vagy műszakban kell járjak, azt még nem tudom. Holnap talán eldől minden, nem kicsit izgulok, ha újra munkába állok, járhatok be minden nap a Móricz Zsigmond körtérre...

A hastánc remek volt, örülök, hogy részt vehettem, ügyesnek találtattam, kár, hogy ezek után kis eséllyel fogok tudni egy órára is elmenni, sajnálom, hogy későn találtam rá.

A kis család ott várt rám a terem előtt, volt öröm, hogy anya kemény egy óra távollét után visszatért (Zitus az autóban előtte elsírta magát, hogy "Hiányozni fog anya!").

A kellemes és laza napot beárnyékolja, hogy nem találom a pénztárcám...ha holnap nem lesz az oviban, mert esetleg ott elhagytam, akkor nincs több ötletem. :(

10 éve

Ma van 10 éve, hogy nincs anyukám...3-kor írom ezt a bejegyzést, kb. fél ötkor lesz pontosan 10 éve már, hogy életem legborzasztóbb délutánját éltem át...még most is emlékszem, percre pontosan...nem lehet kitörölni.

Pár perc alatt megtörtént, vásároltunk az öcsémnek ajándékot, majd hazaindultunk. Már éppen gurultunk a mélygarázsban az autóval, amikor annyi mondott, hogy "Jaj, szédülök!" és soha többé nem hallottam többé semmit... Ezek voltak az utolsó szavak. Utólag kiderült, hogy szívinfarktust kapott, mire kijöttek a rohammentők, már nem tudták újraéleszteni. végignéztem a küzdelmet, jeges szívvel néztem Őt, és azt hittem, egy filmjelenet része vagyok, és az a gép mindjárt elkezd pityegni, és Ő kinyitja a szemeit. De ez a valóság volt. A mentőorvos egy idő után csak ingatta a fejét, és abbahagyták a küzdelmet. Járókelők mentek el mellettünk, dermedten néztek minket, majd továbbmentek, ajándékot vásárolni...még akkor sem fogtam fel, hogy ez velem történik. hiszen fél órával előtte karácsonyi ajándékot vásároltunk, fél órával később pedig kérték, hogy vegyem le az ékszereit, mert elvinnék...

azt hittem akkor, hogy 10 év múlva jobban fogom viselni ezeket a gondolatokat, de nem. Most is könnybelábad a szemem, és nem értem. Mit vétettünk mi, hogy 46 évesen elvették tőlünk? Sokat nem lehet ezen változtatni, csak együttélni a történtekkel. De az biztos nem véletlen, hogy én ott voltam vele, utólag "örülök", hogy nem egyedül volt, hanem legalább az utolsó pillanataiban valaki olyan ölelte, aki nagyon szerette. enyhe vigasz, persze.

Ez egy évtizeddel később sem könnyebb, mint 2001 decemberében. Kedves anyukám, nagyon hiányzol!!!

Mindhárom gyermek intézményben

Most jöttünk haza az oviból-iskolából. Közel 3 év 7x24 órás háromgyerekes élet után először egy egész délelőtt egyedül vagyok itthon, mivel ma már Zita is bent marad ebéd utánig.

Rettentően fura érzés. Üres a ház (na, jó, Jani még éppen készül dolgozni), szinte visszhangzik. Most még szoknom kell, nagyon új felállás ez nekem. Azt hiszem, alapvetően nagyon jól fog esni a nyugalom, de ez nem kimondottan az a pihentető nyugalom lesz, mivel szívem kicsi Zita miatt zakatol, de azért próbálom kiélvezni a csendes perceket.

Most úgy tűnik, hogy gyorsan hagytam ott Zitát ebéd utánig, de péntek délelőtt nagyon jól elvolt nélkülem az alatt a bő egy óra alatt, amíg távol voltam, de amint megérkeztem, folyton az ölemben ült. Ráadásul volt egy kisfiú, aki szintén az anyukája után kezdett sírni, rossz volt neki is látni, hogy én ott vagyok Zitával, neki pedig nincs ott az anyukája. Megzavartam az ovis élet nyugalmát. :-) szóval, azt beszéltük az óvónőkkel, hogy nyugodtan lehet Zitával nagyobbat lépni, és majd meglátjuk. Én ráértem volna fokozatosabban csinálni a beszoktatást, de igazság szerint a korábbiaknál is az volt a tapasztalat, hogy minél tovább húzom, annál nehezebb. Zitával ráadásul valamivel könnyebb a dolgom, mert ő rengeteget volt bent Kinga révén a csoportban, ismerte már az óvónőket, azt lehet mondani, hogy őt tavaly félig-meddig már beszoktattam.

szóval, bent maradt. Ismerős érzés, ahogy állandóan rá gondolok, izgulok, hogy mit csinálhat, hogyan szokja az ovis szabályokat, izgatottan fogok futni érte az oviba (konkrétan tényleg futva megyek), és akkor remélhetőleg azzal fogadnak az óvónők, hogy minden rendben volt. Remélem, legalábbis. :) Ha ma még nem, akkor majd előbb-utóbb úgy lesz.

Kinga ügyesen bement reggel, leült a padba és várta a tanító nénit. annyira büszke voltam rá, és annyira jó volt látni, hogy ő már teljesen az iskolapadba "passzol", ez az ő közege. Reggel ő is pityergett, hogy nem akar napköziben maradni, de miattam egyelőre muszáj délutánig maradnia. A napközis tanító néni szimpatikus volt, jó "híre" van, sokat fognak játszani is, ráadásul a nyáron szétbontott osztály napköziben együtt van, így én biztos vagyok benne, hogy jó alkalma lesz Kingának a másik osztályból is barátokra szert tenni (az osztály szétbontásáról szerintem még nem írtam, de talán lassacskán tudok majd időt szakítani erre is, a rám szakadt hatalmas szabadidőben... :-)) ). holnap délután pedig Kinga már részt vesz az első rajzos-képzőművészeti szakkörén, amit egy művészeti iskola hirdetett meg, és az egyik iskolai tanár tartja, Kinga pedig várja is. A tanárnak is jó híre van, állítólag nagyon sok tehetséges gyermek került ki kezei alól (amihez persze kell a gyerek tehetsége is, ezt Kinga részéről még meglátjuk, de az óvónők nagyon ajánlották ezt Kingának, lévén nagyon ügyesen és kitartóan rajzol), szóval megpróbáljuk. Az a lényeg, hogy Kinga lelkes, ez már alapnak jó. :)

Csilla ma abszolút mosolyogva ment be, elméletileg bent is alszik, de ezt majd meglátjuk. Zitáért ugyanis ebéd után megyek, jó esélyem van "lebukni", ha észrevesz, akkor természetesen jön haza velem. Csak mivel elég húzósan menetelős lesz ez a nap, ezért kicsit egyszerűbb lenne, ha bent aludna, de megoldjuk azt is, ha nem.

Én most itthon teszek-veszek kicsit, azt sem tudom igazából, hogy kicsit pihenjek (körmöt lakkozzak, szobabiciklizzek :-))) vagy essek neki egyből valami teendőnek. szerintem az lesz a legjobb, ha jut ebből is, meg abból is. Elvégre majd' hét éve állok állandó "szolgálatban", nagyon érzem, hogy legalább egy picit újra kell töltődjek. Dél körül futóruhára váltok, és bekocogok az oviba Zitáért fél egyre. Azért a futás, hogy minél kevesebb idő menjen el a közlekedésre, ebből kezd kicsit elegem lenni, meg ma többször megteszem a távot amúgy is. És, hát, még mindig van 3 kiló, amitől meg kell szabaduljak az októberi szülinapomig, ártani nem fog a történet. :)

az oviból Zitát "villámgyorsan" hazahozom (ha babakocsiban ül, márpedig nagyrészt még úgy lesz, mert soha nem érnénk haza), akkor fél óra gyors gyaloglás után hazaérek. Ha Csilla is jön, akkor ez megnő 40-45 percre, de sebaj. Zitát itthon gyorsan elaltatom, addig kicsit Csillával egykézek, szerintem nagyon jól fog most ez esni neki. Zitát ébresztjük, és legkésőbb 3/4 3- kor indulás vissza, attól függően, hogy Csilla is itt van-e velem. Ha nincs, Zitával a babakocsiban gyorsabban haladok. Fél négy előtt picivel igyekszem beérni Kingáért, majd, ha Csilla is maradt oviban, akkor őt is felvesszük.

Majd szépen hazasétálok a három lánnyal, hátamon a Hannah Montana-s iskolatáskával. :)) mire hazaérek, meglesz 2 km futás és 6 km gyaloglás a napra. nem olyan vészes, de intenzív lesz ide-oda gyalogolni az erdő széle és a faluközpont között (amúgy komoly erőkkel intéződik nekem egy autó, fantasztikus baráti segítséggel, de erről majd máskor, de nagyon kell most már, az tuti).

Hát, így fog telni az első napom, amikor először van mindhárom intézményben. :) Délután pedig nagy örömmel és büszkeséggel nézek végig a kis csapatomon, és megpróbálok nem nagyon azon agyalni, hogy milyen gyorsan eljött ez is... :-)) Mert, hiszen, ez az élet rendje, ugye? :)

Képek--Diósjenő, strand

És ha már így belelendültem ma este, feltettem néhány képet a szombat délutáni strandolósakból is. Életünkben először jártunk a tőlünk párszáz méterre lévő strandon... :-))

Képek itt.

Kép kettőnkről

Ez is ritka(viszonylag), egy kép kettőnkről.

A kép a diósjenői strandon készült, most voltunk ott életünkben először. Végül is majdnem a szomszédunkban van... :-)))

Debreceni fotók

Kicsit pesszimista voltam a feltöltés gyorsaságát tekintve...a képeket ezúttal jóval hamarabb fel tudtam tölteni, így a mai termést is meg lehet tekinteni.

Délelőtt vásárolni voltunk, délben apukáméknál ebédeltünk, majd meglátogattuk nagymamámat, végül pedig egy jó kis sétával a belvárosban zártuk a napot. :-)) Jó volt! (egyedül nagymamám gyenge állapota keserített el, de annyira, hogy komolyan töröm az agyam, hogy tudnék kicsit segíteni neki távolról is-de azért örülök, hogy sok hónap után láttam, ő pedig nagyon örült, hogy ott voltunk!)

És akkor íme, ebben az albumban a mai fotók.