A havas Börzsöny...

...a házunk mellett (a képen az nem mi házunk, de a lényeg, hogy ezt látjuk mi is, kis ideig még "átutazóban" csak):

nem túl szenzációs kép, de én ennek is örülök, hogy ketyeg a kütyü. :)

Hull a hó, hull a hó, minden hófehér

Hull a hó, rendületlenül, minden hófehér és vastagon. Ha nem lehetetlenítené el a közlekedést mind gyalogosan, mind autóval, még jó is lenne. És nem győzöm tisztítani a járdát, lépcsőt.

Csilla kedd óta kötőhártyagyulladás gyanújával itthon van (a cseppentéseket végre jól tűri, és már szép a szeme), Kingáért így ebéd után járunk. Zita alvásrendjét ez totál megborítja, és így nekem sincs egy-két óra szabad délután, ezáltal megint totál szét vagyok csúszva estére. .-P És természetesen most hétvégére kellene mindenféle földi jóval készülni. :) Majd valahogy.

Az adventi zsákokba végre mindbe bekerült a pici csoki (idén is a megszokott, általam pár éve készített zsákokba kerültek az apró csokik, tavalyi bejegyzésemben meg lehet tekinteni, annyi különbséggel, hogy most Zita miatt egy koszorúalapot betekertem karácsonyi szalaggal, és arra kötöttem fel a zsákokat, és felakasztottuk a függöny karnisára), és végre összeraktam a Miku csomagokat is. Most már csak a kari ajándékoknak kell befutni futárok által, de az elkövetkezendő napokban az is meglesz. Mindenesetre örülök, hogy a család aprónépe számára végre megérkezik minden. :) egyébként az is tipikusan Murphy, hogy mikor van itthon mindhárom csemete (kedden délután)? amikor egy futárszolgálat nagy dobozban hozta az ajándékok egy részét... :-)) annyit mondtam, hogy a főbérlőinknek vettem át, mert nincsenek otthon. aztán este fél tízig várhattam, míg megnézhettem a kincseket. szerintem én izgatottabb voltam, mint a lányok lesznek karácsonykor. ;-) És hála istennek minden nagyon szép, hála a Fakopáncsnak.

Most csak ennyire futotta, egy röpke helyzetjelentésre, megyek is rendet rakni mind a szobákban, mind a gyermekek között. :-))

Havas-overálos, ha már szó volt róla

Az ominózus szombat délelőtti öltözés után, itt már vidáman:

No, csak jó volt felküzdeni azt az overál nadrágot: milyen jó huppani a puha hóba! Zita maradt a biztonságos terepen, ő nem komálta a havat, se a földön, se a szél által arcba verziót :-))
azért cuki:

Még egy huppanós:

hogy örülünk mi a hónak!

Tegnapra virradóra hatalmas hó esett.

Örült aprónép rendesen, mi, felnőttek már visszafogottabban.

Tépni kellett ki ezerrel hóembert építeni, természetesen. De amíg ide eljutottunk...

Mindhárom lány sírt, hisztizett, ordított, nyávogott, ki-ki kedve szerint, vagy külön, vagy együtt, az overál és a sok ruha miatt.

Janival már kínunkban röhögtünk, és fogcsikorgatva felöltöztettük őket. Kint már jó kedvük volt, de az a hangzavar előtte...

Most megint megismételték az egészet, megspékelve azzal, hogy CSAK apa öltöztetheti őket.

Végre kijutottak az udvarra. De Csilla még mindig ordít. szerintem a fél falu hallja. :-P

Én pedig máris unom a telet, mindenkitől elnézést a negatív hozzállásért. De azért persze nagyon örülünk, hogy idén is megérkezett az első hó. De nagyon. :)

Téli képek innen és onnan

Bár én már tavaszváró üzemmódban vagyok, igen erőteljesen, inkább most mutatom ezeket a képeket, mint áprilisban (ööö, remélem, áprilisban nem lesz alkalom ilyen havas képeket csinálni!! :) )

Épülő ("bomló" :-) ) házunk jágcsapdíszekkel

Ház madártávlatból-képletesen is távolodunk a beköltözéstől...
a hozzánk vezető, kemping melletti út Diósjenőn
És ez már szendehelyi tél-az udvarunk egy hete, de most is így néz ki:
A mi utcánk felfelé:
mi utcánk lefelé:
és megint udvar:
Mindben egy a közös: a temérdek hó. :)

Hárman a szánkón

Tegnap Jani megcsinálta, ma délután kipróbáltuk:

A három lány a szánkón, végre Zita sem esik le, nem ugrik le. Eddig ezért nem tudtam őket együtt húzni, pedig nagy segítség lett volna korábban is. Aztán a minap láttam az utcában egy anyukát, aki a 16 hónapos kisfiát a szánkóra erősített hintában húzta. No, nekünk sem kellett több, koppintottuk az ötletet, Jani csavarok hiányában műanyag kötözőkkel erősítette fel, és teljesen stabil, biztonságos.

Zitának tetszett a dolog, egy bajom volt csak, hogy Zita lába hegye leért, így ezt félig-meddig húztuk a hóban, de nem volt vészes. Ettől függetlenül lehet, hogy erre (is) ki kell találni valamit. De nem baj, azért az oviig el lehet már menni így is, ha kell, ezerszer jobb, mint a babakocsival küzdeni vagy Zitát magamon cipelni kabátostul-overálostul.

Nem mentünk ma sokat, nehogy betegségből kilábalóban megfázzanak a szánkón ücsörögve, és igazság szerint nekem is nagy strapa volt őket az igen dombos utcában felhúzni. Az edzettségi szintemen még van mit javítani. :-P A jó hír viszont, hogy a szánkóhúzással is tettem már ez irányba lépéseket. :)

A hótakaró alól jelentkezem

Szombat reggel igencsak visszahőköltem, mikor a redőnyöket felhúztam, és megláttam a hatalmas hómennyiséget, ami reggelre összegyűlt. És kezdetét vette a kétnapos maratoni hótakarítás. J

Szombat koradélelőtt Jani kb. 20, de lehet, hogy 30 centi havat lapátolt el, autóbejáróról, járdáról. Erősen havazott még, de muszáj volt, mert később különben fél méteres havat kellett volna lapátolni. Nem terveztünk kimenni autóval ilyen időben, de bármikor előfordulhatott volna, hogy mégis el kell indulni, akkor azért előnyös, ha az ember minél kevesebb hóval küzd meg. Délelőtt jött az utcába egy markoló, hóekével az utat is letolta, majd később még egyszer, sőt, szélesített is az úton. Hm, jutott a luxusból bőven! ;-) Kiderült, hogy az egyik szembe házban lakó férfi ült a traktor volánja mögött, nem is csoda, ha a saját utcájára fordított némi figyelmet és energiát. Ez jól jött nekünk, utána már “csak” ki kell ásni az útig. Én ebéd előtt mentem ki, gondolván, hogy leseprem lájtosan az eddig esett havat: nos, gyorsan rájöttem, hogy itt bizony seprés szóba sem jöhet, erősen lapátolni kellett bizony, mert azalatt az egy-két óra alatt is esett majdnem 20 centi. Persze mire végigértem a “pályán”, addigra a bejárati lépcsőn megint 3 centis hó volt. Nyilván nem volt cél, hogy teljesen eltüntessük a havat, csak annyi, hogy ne legyen olyan sok.

A nagy hó miatt Niki és Arnold sem tudtak átjönni hozzánk, az Indexen is megemlített Romhány “fogságában” maradtak. Reméltük, hogy vasárnap, ha nem esik több hó, akkor át tudnak jönni, de ma is esett, így újra elmaradt a randi. Így hát kénytelenek voltunk négyen (mert Zita csoki-és kakaóeltiltáson van, piros kiütései miatt) elfogyasztani a narancsos csokikrémrózsákkal díszített minimuffinokat, amivel őket vártuk. Ígérem, legközelebb újra megcsinálom, azon ne múljon!

Szombat délután Jani még egyszer ellapátolt egy nagy adag havat, majd elvitte a lányokat szánkózni. A szánkózás lényegében annyiból állt, hogy a hókotró által eltolt nyomtávban elhúzta a két nagyot a főbérlőnkig, ott voltak kicsit, kutyát sétáltattak, majd hazahúzta őket. Mivel Zita álmos volt, én itthon maradtam őt elaltatni, de “természetesen” Zita nem aludt el. Nos, mondani sem kell, hogy kicsit szontyoli voltam, hogy akár mi is mehettünk volna…

Vasárnap koradélelőtt Jani útrakelt, hogy kimegy a házunkhoz, megnézni mi újság, és hogy hazahozza a “helyszínelő” fényképezőnket. Még itthon volt, mikor újra esni kezdett, úgyhogy iparkodnia kellett, hogy még járhatóak legyenek az utak, úgy-ahogy. A házunkig azonban nem jutott el autóval, a kemping utáni egyenes szakaszon elakadt a hóban. Csak visszatolatni tudott, de így is mások is segítettek neki kihúzni az autót, ásni is kellett, a kabátja totál saras lett, mire hazaért. No, ez nem olyan nagy gond, inkább a tény, hogy a ház autóval megközelíthetetlen (volt délelőtt), Ott is eltolták ugyan egy sávban a havat, de arra már esett sok friss hó, és nem ismételték meg az akciót. Így az is világossá vált számunkra, hogy következő télre meg kell szervezni, hogy komolyabban takarítsák arrafelé is a havat. Jani végül letette a kimenekített autót, gyalog beevickélt a házunkhoz, elhozta a gépet, amihez az összes aksi le volt merülve, így nem készült kép a vastag hóborította házról. Egyelőre. Itthon Jani délután beszélt is a szakemberekkel, akik most újracsinálják a gipszkartonozást, hogy holnap lehet, hogy nem kell jönni, mert nem lehet eljutni a házig.

Koradélután újra én mentem lapátolni, ezúttal kb. 5-6 centi volt csak, de kiástam a másik kocsibeállót is, ahonnan az udvarra lehet beállni, mert ha elkezd a mínuszokban összefagyni, akkor aztán nehéz lesz takarítani, és használatban van az is. Ezt a beállót Jani tegnap délelőtt takarította, így most kb. 20 centis réteg volt már rajta, jó kis testedzés volt eltüntetni onnan. A két kocsibeálló szélein most majdnem akkora hódombok vannak mint én, egy kis tuja el is tűnt a rálapátolt hó miatt. J Estére, úgy tűnt, elállt a hóesés, és most már nagyon reméljük, hogy egyelőre nem is jön több, köszönjük, elég lesz egy ideig. Ha összeszámoljuk, biztos ellapátoltunk fél méternyi havat a két nap alatt. az udvarban annyi hó van, hogy Kinga nehezen tudott csak menni benne, Csilla szerintem esélytelen is volt erre a feladatra. :-P

A két nagy nyúzott minket, hogy menjünk szánkózni még később délután, de mindketten köhögnek, Kinga nagyon rekedt is, nem nagyon erőltettük a dolgot. Oviba sem megyünk holnap, egyelőre azt sem tudom, mikor megyünk, mert nehezen gyógyulnak. Kinga sem akar túlzottan sok meleg folyadékot inni, pedig jót tenne neki, ráadásul, ha nincs lázuk, a szokásos energiákkal rendelkeznek, és rengeteget ugrálnak. Az pedig mindent, csak jót nem tesz a torkuknak. Úgyhogy egyáltalán nem súlyos az állapotuk, de így nehéz lesz meggyógyulni. Zita inkább kezd egyre csúnyábban köhögni, jó lenne holnap orvosnak megmutatni, de ahhoz, ugye, Verőcére kell átmenni, és feltételezem, hogy arrafelé is prímák az utak, szóval, nem tudom. Pedig lehet, hogy muszáj lesz valahogy átküzdeni magunkat, ha reggel sem jobb a helyzet. De mitól lenne?. Ilyenkor sóhajtok, hogy ha már Diósjenőn laknánk, akkor lenne helyben gyerekorvos, még gyalog is le tudnánk menni-feltéve, ha az orvos eljut Diósjenőre, mert úgy tudom, hogy két éve ő meg Vácra költözött, és kijár Jenőre, király J, és akkor megint morci leszek, ha arra gondolok, hogy ma is falbontós képeket hozott haza Jani. Hiába tudom, hogy nemsokára rendbehozzák, azért szomorú újra a gyapotszigetelést és hőtükör fóliát látni. No, mindegy, megcsinálják újra (harmadjára, khm), és akkor már talán tényleg örülhetünk. Mindenesetre azért már kicsit sikerült megbékélni az új helyzettel, hogy újra bontunk és várni kell a továbbhaladásra kicsit.

Így esett az első sokhavas hétvégénk, semmi különösebb móka vagy örömködés, inkább a munka és bosszúság része jutott most nekünk, de kétségtelenül gyönyörű most minden. J

Debrecen: szülinap és előkarácsony

Múlt héten ünnepelte keresztanyukám az 50. szülinapját. Azt hiszem, nyugodtan elárulhatom a korát, mert nem látszik annyinak, olyannyira, hogy én is el voltam tévedve, pontosan hány éves. Kevertem állandóan a születési dátumát, csak múlt hét elején tisztáztam Apával, hogy bizony, kerek évfordulóhoz érkezett Éva. Eredetileg idénre már nem terveztünk hazautazást, de egy ilyen kerek évfordulót izibe' meg kell ünnepelni, így fél év után ismét meglepetés szülinapot szerveztünk. Éva nem tudta, hogy érkezünk. A héten keddtől péntekig minden este sütöttem valamit késő éjszakába nyúlóan, be is vezettem "boldog kialvatlanság" fogalmát, :) mivel most jó cselekedet érdekében nem aludtam, ezáltal nem is éreztem másnap fáradtságot. Kedden egy adag mézes süti készült, igaz, főleg azért, hogy a hűtőben lévő tésztát ne kelljen kidobni, nem kimondottan hétvégére készült, de persze jutott belőle oda is. szerdán ismét nekiugrottam a zebrasütinek:

ami most sokkal jobban sikerült, lévén nem margarinnal, hanem zsírral sütöttem. Csütörtökön este és éjszaka elkészült a torta töltéssel együtt, majd pénteken a díszítéssel bíbelődtem. Sajnos, egyelőre nincs kép a tortáról, mert Zita rengetegszer felébredt a díszítés során, pl. a végén is, így csak beraktam a hűtőbe, és rohantam fel hozzá. Nem volt időm a művet megörökíteni, mint máskor, később meg pláne elfelejtettem. Hála istennek öcsém csinált róla képeket szombaton, tehát tőle kapok majd képeket, de ő most nincs netközelben, így nem tudom, mikor tudom megmutatni. na, de majd.

Szombaton tudtunk csak indulni, akkor is csak negyed 3-kor, mert javában ment a fűtésszerelés a házunkban, Janinak muszáj volt ott lenni. Még így sem maradt végig, mert el kellett indulni. Az utat ismét bravúros gyorsasággal, két óra alatt megtettük, mivel mind3 leányzó aludt. Jó volt, könnyebség volt. nem sokkal érkezésünk után már érkezett is Éva Nellivel és Petivel, és természetesen volt meglepetés! naná!

Apukám hazahozta közben a közeli pizzériából az ünnepi menüt: :-))

erre ugyanis már nem volt időm, hogy kaját is produkáljak, az ünnepeltet meg nem lehetett bevonni. Nem is volt baj, nagyon fincsi pizzák voltak, mindenki teleette magát. Eszem-iszom után dínom-dánom szolidan, ajándékozás szintén szolidan, kivéve az ünnepeltet és a lányokat, akik kézhez kapták Balázstól ajándékkönyveiket (amik kis izgalmak után előző este viszonylag kicentizve futár által nálam befutottak, és így szállítottuk őket Debrecenbe-tesómmal kicsit kanyarogva oldottuk meg az ajándékozást, mindenféle egyéb okok miatt).

A kiruccanás vitathatatlanul legnegatívabb pontja a Zita altatása volt, aki majd szétesett a fáradtságtól, míg készültek az ágyak, mikor viszont aludni kellett volna, kurjongatott mellettem, "ugrált", dumált, tornázott, felállt és csilingelt az ágy fölött felakasztott kiskupac érmemmel, amiket megboldogult fiatalkoromban szereztem nagy munkával. :-))) Kénytelen voltam átrendezni a fél szobát, ami után míg így is hosszú idő után aludt csak el Zita, és vele együtt én is. így az est további része számomra kimaradt, de örültem, hogy végre alszik aprónép.

Amit még szerettem volna, hogy bemenjünk a főtérre a kivilágított belvárost megnézni, de ez elmaradt, mert később érkeztünk a városba, mint terveztük, és nem fért már bele a programba. no, majd talán jövőre. Talán... :)

másnap viszont bementünk a főtérre karácsonyi vásárt nézni, amely program viszont talán hanyagolható lehetett volna, mert piszok hideg volt, és akkora esett le a nagy adag hó. Kipuceváltuk a kocsit a hó alól, bementünk a központba, tettünk egy kis kört a hóesésben, mínuszokban (Jani vékony kocsikabátban, se sapka, se semmi, örült a programnak nagyon), vettünk Janinak sapkát, nekem kesztyűt, 3 hölgyrokonnak ajándékot, kürtőskalácsot, és téptünk haza. ennyi idénre elég is volt a karácsonyi vásárokból. :)

Úgy döntöttünk, hogy egyből indulunk vissza Sz.helyre, bőröndök úgyis összepakolva, mert nem tudtuk, mekkora hó és menetidő vár ránk. így kicsit hamarabb és hirtelen vettünk búcsút, nagymamámat meg sem tudtuk látogatni. Utólag felesleges volt, mert jól járhatóak voltak az utak, de ezt előre nem tudtuk. a nagy sietségben ráadásul Jani hátizsákja ott maradt, sebaj, jövőre visszakapja, csak borotvát kellett újat venni. :)

Itthon hatalmas hótenger fogadott, a házhoz szinte be kellett ásni magunkat. :)

Így esett az idei utolsó debreceni utunk, ha még kapok képeket azt pótolom. Viszlát, Debrecen, 2010-ben! :)

Ovis, havas, cicás, bealvós mix

Ma délelőtt megérkezett Csilla ovis zsákja (amit INNEN rendeltem még múlt héten), rajta a felvarrt lufi jellel. Izgultam, milyen lesz, de nagyon megörültem, mikor kézbe vettem, mert nagyon szép zsákot sikerült találni! A képen kicsit sötétebb a színe, de élőben szép farmerkék, a hercegnős rész tényleg csillogós egy icipicit, de nem túlzottan. elegáns és masszív a kék anyag miatt, csajos, kislányos és könnyed a zsebektől. 3.5 évig használja Csilla, azt hiszem, nem baj, ha tetszik is neki. És furcsa, de Kinga még nem vágta rá, hogy neki is kell ilyen, lehet, hogy megússzuk egyelőre az új zsákvásárlást...

Amúgy csak remélni tudom, hogy tényleg tetszik Csillának, mert éppen nagy balhé közepette mentünk öltözni ebéd után, akkor vettük elő az új zsákot. Történt ugyanis, hogy Kinga is odaszaladt hozzám, mikor végzett a naposi teendőivel, mikor már Csilla átkarolva bújt hozzám. nem tetszett neki, hogy Kinga is jön, nagy hirtelen elkezdett Kingával kiabálni, még ütögette is a karját, én csak lestem. Innentől Csilla keservesen sírt, szerintem totál fáradt volt, kijött rajta a feszültség, az egész délelőttös anyahiány, minden. Nagy nehezen felöltöztünk, még hazafelé is csak kóválygott. Azt hiszem, tényleg jó döntés volt, hogy nem alszik még bent.

Emellett láthat némi agressziót is az oviban vagy a feszültséget új fajta formában vezeti le, nem tudom, mindenesetre olykor Csilla megrugdossa Kingát és Zitát is, ha nem tetszik neki valami. Nem tudja elmondani, mi bántja, és így jön ki rajta. Persze azonnal abbahagyatom vele a rúgdosást, de egyelőre magyarázom, hogy miért nem jó, próbálom tolerálni, hogy neki most nehezebb időszaka van. A rossz az egészben, hogy este a fürdőkádban, mikor Csilla megint piszkálta Zitát, a kis 14 hónapos, megelégelve a macerát, enyhén vicsorítva belerúgott Csillába. Húdejó... azért elvagyunk mi ám!! :)

itt pedig az ügyes nagylány, éppen naposi teendőit végzi:

Most először láttam hosszabban, hogy zajlik egy ilyen ebéd utáni elpakolás, és azt hiszem, büszkén mondhatom, hogy Kinga nagyon határozottan, magabiztosan szedte le a poharakat (két bögrét egy kézben), irányítás nélkül törölte le az asztalt, öntötte ki a morzsát a kukába, kis ügyes volt. Míg a másik két napos dadusi felügyelettel ténykedett, addig Kinga önállóan csinált mindent. Örülök, na! Itthon amúgy Kinga magától elkezdte összehajtogatni a kimosott ruhákat, életében először ílyen spontán. A végeredmény hagyott némi kivetnivalót maga után, de semmit nem szóltam, hanem a legszélesebb mosollyal engedélyeztem, hogy be is tegye a szekrényekbe. így most kicsit szabálytalanul hajtogatott polók vannak itt-ott, de kit érdekel, hiszen a szándék a fontos a kis ötéves részéről! (Azért zárójelben megjegyezném, hogy mielőtt bárki azt hinné, hogy Kinga egy teljesen rendszerető és maga után elpakoló gyermek, hogy nem, nem az, ez az eset elég egyedi, és a rendrakás egyedül az oviban megy neki, itthon azért még tanuljuk az elpakolunk-magunk-után témát, csak erről most ünneprontás lenne részletesen írni. :) Mindenesetre a mai, egyedi esetnek is roppant örültem, kapott is Kinga elég dicséretet, hogy legyen motiváció későbbre is, és az "eset" ne egyedi legyen :) )

Itt pedig séta hazafelé az első jelentősebb mennyiségű hóban:

Nagyobb sétára nem futotta az időből, csak míg hazamentünk, mert Zita is fázhatott, a keze biztosan (de ha ledobja a kesztyűit, sok mindent nem tehetek, legfeljebb próbálok alternatívát találni a dologra), meg Csilla is nyűgös volt. Kinga viszont ment volna, de mivel Zita is elaludt még később délután, akkor sem tudtunk kimenni. Gyakran sajnálom Kingát, mert kisebbik húga miatt jobban korlátozva vagyunk, és kicsit örülök, hogy lassacskán könnyebbé válnak ezek a dolgok, ahogy Zita nő. Egyre nehezebb a 3 különböző korú gyermek igényeit és napirendjét összehangolni. De azért alalkul. :)

az utcánk sarkán:

És mikor hazaértünk, kiket találtunk a pincében a kazán tetején? Hát a két testvér cicát. :) Jó meleg van ott, nem csoda, ha begyere-kategória nekik :) ;-)

Délután még elaltattam Zitát, és mire lejöttem az emeletről, így találtam a kis nagyovist:

Elfáradt a sok esemény miatt, de a saját ágyában nem volt hajlandó aludni. Így a kanapén szundított másfél órát, most csak remélni tudom, hogy könnyen elalszik éjszakára.