A hótakaró alól jelentkezem

Szombat reggel igencsak visszahőköltem, mikor a redőnyöket felhúztam, és megláttam a hatalmas hómennyiséget, ami reggelre összegyűlt. És kezdetét vette a kétnapos maratoni hótakarítás. J

Szombat koradélelőtt Jani kb. 20, de lehet, hogy 30 centi havat lapátolt el, autóbejáróról, járdáról. Erősen havazott még, de muszáj volt, mert később különben fél méteres havat kellett volna lapátolni. Nem terveztünk kimenni autóval ilyen időben, de bármikor előfordulhatott volna, hogy mégis el kell indulni, akkor azért előnyös, ha az ember minél kevesebb hóval küzd meg. Délelőtt jött az utcába egy markoló, hóekével az utat is letolta, majd később még egyszer, sőt, szélesített is az úton. Hm, jutott a luxusból bőven! ;-) Kiderült, hogy az egyik szembe házban lakó férfi ült a traktor volánja mögött, nem is csoda, ha a saját utcájára fordított némi figyelmet és energiát. Ez jól jött nekünk, utána már “csak” ki kell ásni az útig. Én ebéd előtt mentem ki, gondolván, hogy leseprem lájtosan az eddig esett havat: nos, gyorsan rájöttem, hogy itt bizony seprés szóba sem jöhet, erősen lapátolni kellett bizony, mert azalatt az egy-két óra alatt is esett majdnem 20 centi. Persze mire végigértem a “pályán”, addigra a bejárati lépcsőn megint 3 centis hó volt. Nyilván nem volt cél, hogy teljesen eltüntessük a havat, csak annyi, hogy ne legyen olyan sok.

A nagy hó miatt Niki és Arnold sem tudtak átjönni hozzánk, az Indexen is megemlített Romhány “fogságában” maradtak. Reméltük, hogy vasárnap, ha nem esik több hó, akkor át tudnak jönni, de ma is esett, így újra elmaradt a randi. Így hát kénytelenek voltunk négyen (mert Zita csoki-és kakaóeltiltáson van, piros kiütései miatt) elfogyasztani a narancsos csokikrémrózsákkal díszített minimuffinokat, amivel őket vártuk. Ígérem, legközelebb újra megcsinálom, azon ne múljon!

Szombat délután Jani még egyszer ellapátolt egy nagy adag havat, majd elvitte a lányokat szánkózni. A szánkózás lényegében annyiból állt, hogy a hókotró által eltolt nyomtávban elhúzta a két nagyot a főbérlőnkig, ott voltak kicsit, kutyát sétáltattak, majd hazahúzta őket. Mivel Zita álmos volt, én itthon maradtam őt elaltatni, de “természetesen” Zita nem aludt el. Nos, mondani sem kell, hogy kicsit szontyoli voltam, hogy akár mi is mehettünk volna…

Vasárnap koradélelőtt Jani útrakelt, hogy kimegy a házunkhoz, megnézni mi újság, és hogy hazahozza a “helyszínelő” fényképezőnket. Még itthon volt, mikor újra esni kezdett, úgyhogy iparkodnia kellett, hogy még járhatóak legyenek az utak, úgy-ahogy. A házunkig azonban nem jutott el autóval, a kemping utáni egyenes szakaszon elakadt a hóban. Csak visszatolatni tudott, de így is mások is segítettek neki kihúzni az autót, ásni is kellett, a kabátja totál saras lett, mire hazaért. No, ez nem olyan nagy gond, inkább a tény, hogy a ház autóval megközelíthetetlen (volt délelőtt), Ott is eltolták ugyan egy sávban a havat, de arra már esett sok friss hó, és nem ismételték meg az akciót. Így az is világossá vált számunkra, hogy következő télre meg kell szervezni, hogy komolyabban takarítsák arrafelé is a havat. Jani végül letette a kimenekített autót, gyalog beevickélt a házunkhoz, elhozta a gépet, amihez az összes aksi le volt merülve, így nem készült kép a vastag hóborította házról. Egyelőre. Itthon Jani délután beszélt is a szakemberekkel, akik most újracsinálják a gipszkartonozást, hogy holnap lehet, hogy nem kell jönni, mert nem lehet eljutni a házig.

Koradélután újra én mentem lapátolni, ezúttal kb. 5-6 centi volt csak, de kiástam a másik kocsibeállót is, ahonnan az udvarra lehet beállni, mert ha elkezd a mínuszokban összefagyni, akkor aztán nehéz lesz takarítani, és használatban van az is. Ezt a beállót Jani tegnap délelőtt takarította, így most kb. 20 centis réteg volt már rajta, jó kis testedzés volt eltüntetni onnan. A két kocsibeálló szélein most majdnem akkora hódombok vannak mint én, egy kis tuja el is tűnt a rálapátolt hó miatt. J Estére, úgy tűnt, elállt a hóesés, és most már nagyon reméljük, hogy egyelőre nem is jön több, köszönjük, elég lesz egy ideig. Ha összeszámoljuk, biztos ellapátoltunk fél méternyi havat a két nap alatt. az udvarban annyi hó van, hogy Kinga nehezen tudott csak menni benne, Csilla szerintem esélytelen is volt erre a feladatra. :-P

A két nagy nyúzott minket, hogy menjünk szánkózni még később délután, de mindketten köhögnek, Kinga nagyon rekedt is, nem nagyon erőltettük a dolgot. Oviba sem megyünk holnap, egyelőre azt sem tudom, mikor megyünk, mert nehezen gyógyulnak. Kinga sem akar túlzottan sok meleg folyadékot inni, pedig jót tenne neki, ráadásul, ha nincs lázuk, a szokásos energiákkal rendelkeznek, és rengeteget ugrálnak. Az pedig mindent, csak jót nem tesz a torkuknak. Úgyhogy egyáltalán nem súlyos az állapotuk, de így nehéz lesz meggyógyulni. Zita inkább kezd egyre csúnyábban köhögni, jó lenne holnap orvosnak megmutatni, de ahhoz, ugye, Verőcére kell átmenni, és feltételezem, hogy arrafelé is prímák az utak, szóval, nem tudom. Pedig lehet, hogy muszáj lesz valahogy átküzdeni magunkat, ha reggel sem jobb a helyzet. De mitól lenne?. Ilyenkor sóhajtok, hogy ha már Diósjenőn laknánk, akkor lenne helyben gyerekorvos, még gyalog is le tudnánk menni-feltéve, ha az orvos eljut Diósjenőre, mert úgy tudom, hogy két éve ő meg Vácra költözött, és kijár Jenőre, király J, és akkor megint morci leszek, ha arra gondolok, hogy ma is falbontós képeket hozott haza Jani. Hiába tudom, hogy nemsokára rendbehozzák, azért szomorú újra a gyapotszigetelést és hőtükör fóliát látni. No, mindegy, megcsinálják újra (harmadjára, khm), és akkor már talán tényleg örülhetünk. Mindenesetre azért már kicsit sikerült megbékélni az új helyzettel, hogy újra bontunk és várni kell a továbbhaladásra kicsit.

Így esett az első sokhavas hétvégénk, semmi különösebb móka vagy örömködés, inkább a munka és bosszúság része jutott most nekünk, de kétségtelenül gyönyörű most minden. J