Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megy majd, de úgy tűnik, tényleg ilyen simán sikerült Csillának megszoknia az egész napos ovis létet.
Január 5-én aludt bent először, és nem volt semmi gond. Legalábbis az óvónők nem mondanak semmit, hogy sírna, nem aludna, stb. Egy nap mondták, hogy nehezen aludt el, de ennyi. Úgy általában is jól viseli az ovit, szerintem szeret ott lenni. Nem tiltakozik reggel, ha menni kell, bár néha van ilyen kósza beszólása, hogy ő nem szereti a gyerekeket, de ez sok mindent jelenthet, talán azt is, hogy néha zavarja a nagy hangzavar, ami egy oviscsoporttal együtt jár. Talán kis barátja is van, Flóra személyében, de nem tudom leszűrni, mennyit játszanak együtt. Reggelente nincs sírás, mikor bemegy, kissé félénken megy a többiek közé, de megy, nem is kell általában kézen fogva bevezetni. Ha Kinga néni van reggel, ő mindig felemeli, integetnek együtt az ablakból nekem, amitól Csilla pityeregni kezd. Talán szólok majd neki, hogy ezt nem kéne, ugyanis, ha Szilvi van, akkor ő mindig vidáman behívja, esetleg kézen fogva bekíséri, tereli is a figyelmét a lánynak, olyankor vissza se néz, nincs könnycsepp sem. És ő büszkén mondogatja is gyakran, hogy “Képzeld, anya, én nem is sírtam az oviban!”.
Enni változóan eszik, ezen még van mit javítani. Állítólag a reggeli jól megy nála, ebédelni szokott, a levest különösen szereti, egyedül uzsonnára nem eszik gyakran. Nem szereti a kenyeres dolgokat, talán azért. De minap banán és keksz volt, és örömmel újságolta, hogy ő bizony megette mindet! Bezzeg Kinga, tutira vettem, hogy a banánt kihagyja, és úgy is lett. J Valamelyik leányom mindig bojkottálja az uzsit, nehogy már mindkettő jókedvű legyen hazaúton. :-P
Gyakran gyöngyfűzés közben találom délután, máskor elmélyülten kirakózik, ilyenkor néz is engem egy ideig, mire felfogja, hogy ott vagyok. No, ezek miatt gondolom, hogy szeret bent lenni. Kinga közelsége is nagy előny, ez vitathatalan!
Mióta ovis, egyre ügyesebben öltözik egyedül. Sok mindent felvett eddig is, de a póló és harisnya nem ment. hétfőn, mikor itthon voltak az ovis betörés miatt, délután kimentünk, készülődtünk, és egyszer csak nézem, hogy Csillán már harisnya és nadrág is van. Pislogtam rendesen, nem emlékeztem ,hogy feladtam volna. És kiderült, hogy nem is, valóban, ő egyedül húzta fel.
Remélem, az ovi továbbra is csak jó hatással lesz rá, és segítene, hogy valamilyen oknál fogva ezek után hajlandó lenne sálat venni, vagy legalább felhúzni jobban a pulóvert (Csillának puvóver) vagy kabátot, mert állandóan kint a nyaka. ÉS ősz óta még nem volt beteg… Kopp-kopp. Nem is értem, hogy úszta emeg eddig, de hála istennek megúsztuk betegség nélkül.
Egy pár hónapja elhagytuk nála a cumit, még valamivel ovi előtt. Szilveszter körül találtam egy zacskó régi cumit, amit talán még Csillának vettünk régen, de nem használta őket, csak játéknak volt összegyűjtve. Odaadtam Zitának játszani, aki bevette ugyan a szájába, mókás is volt látni cumisan, szokatlan módon “eltűnt” a fél feje J, de hamar kiköpte. Csilla megtalálta őket természetesen, de nem gondoltam, hogy “veszélyes” lehet. Hát, de pedig az volt! Csilla “visszaesett”, egy-két hétig megint cumizott (bezzeg két-három éve nem kellettek ezek a cumik! J), főleg éjszaka, és néha itthon, nappal. Én viszont galád voltam, a napokban kidobtam az éppen elöl lévő szájbavalókat, hiszen egyszer már viszonylag könnyen leszokott róla, megvoltunk nélküle, nincs már rá szükségünk. Tegnap-tegnapelőtt kereste őket, de igazából semmi komoly balhé nincs belőle. Azért ma reggel aranyos volt, hogy kezes-lábas pizsamában jár-kel a nappaliban, Jani nagy elemlámpájával, ide-oda bevilágít és mondogatja nagy fontoskodva: “Én most keresem a cumim!”. Aztán kisvártatva közli: Á, nem is kell az már nekem!” No, hát ő is tudja akkor, nem csak én. J
hármójuk közül ő most a legnagyobb zsivány, állandóan háborgatja, piszkálja Kingát, engem is elég gyakran felidegesít ezzel. És, hát, persze hiába szólunk, kérünk, nem is hallja, csak tovább huligánkodik. Ma például azt hittem, megtépik egymást, mikor rövid időre telefonálni kimentem (engem hívtak, magamtól nem kezdtem volna akkor hívást, mert kis ideje akkor már állt a bál kettejük között J ), nem tudtam bemenni hirtelen, de nagy volt a csete-paté, bíztam csak, hogy marad hajuk… Volt sírás rendesen, de mire beértem, egymás mellett ültek a kis asztaluknál, és valamin mulattak. Ki érti ezt?
Pont emiatt a hullámzó hangulat miatt kicsit örülök, hogy anyósom megint vállalta őket holnap délelőttől egyalvásos üdülésre, megpróbálom magam felszívni a jövő hétre, még akkor is, ha tudom, hogy elég egy újabb összekapás, és máris kiakasztanak. Ha egy hónapra mennének is így lenne. Úgyhogy akkor inkább ne menjenek sok időre, csak hiányoznának! J






3 megjegyzés:
Ugyanarról írtunk...:)
Gratulálok Csillának! Nagyon ügyes, tényleg! Bár a "kor" is meglátszik már rajta!
Tényleg szólj az óvónőnek, butaság, valóban, hoyg integessen neked. Bevallom, ez az, ami nem tetszik a magyarországi "beszoktatásban": túlreagálják a dolgokat. Sokszor a gyereknek semmi baja, mégis az óvónők elültetik bennük a kételyeket. Hasonlót olvastam Loihinál is az ősszel. Úgy kell viselkedni, mintha az, hoyg ők az oviban vannak, a világ legtermészetesebb dolga. Mert végülis az is, minek kell túlmisztifikálni? Persze, mi is rágódunk, búsulunk, hoyg telik az idő, de közhellyel élve: ez a dolgok rendje. :)
Edith, teljesen egyetértek! jobban kéne figyelni a gyereket, és ha jól megy a beszoktatás, akkor nem kellene azt elrontani! Elég nekem azt elfogadni, ahogy te is írtad, hogy telik az idő, és már ő is ovis korú lett, ha nem muszáj, minek azt nehezíteni ilyenekkel? Remélem, rájön az óvónő magától, azért nem szívesen "oktatnék ki" egy idősebb óvónőt, aki ráadásul ezelőtt a vezető volt, de ha így megy tovább, szólok neki. :) Sarkamra állok, vagy miszösz. :)
Épp ma mondtam Daninak este, hogy ha most megfogná valaki az összeset, és elvinné egy napra, hát nem bánkódnék...
Csilla milyen nagylány lett! :) és tényleg nagyon ügyes.
Megjegyzés küldése