-->

2010. január 1., péntek

Szilveszter 2009

Idén szilveszterkor is itthon ünnepeltünk, ismét Niki és Arnold társaságában. idén mindhárom lány velünk volt, így egy kicsit gyerekbarátra (is) szerettük volna csinálni az estét. Sütés, főzés, takarítás után Jani lufikat fújt, néhányba konfettit is töltött:
Lufik közt várták türelmetlenül a lányok Nikiéket, valamint az agyunkra mentek, hogy állandóan harcoltak a trombitákkal (Csillának trombitáló :) ), a Barbie és a 3 testőr mese hatására, egy készlet trombitát amortizáltak is :)
Beiktattunk némi arcfestést, igaz, szigorúan másoltam az október végén készült arcfestését Kingának, ami az oviban volt. Kész szerencse, hogy volt elfekvőben egy kék szemceruzám és szemhéjfestékem, és egy kép az akkori -amúgy profi arcfestő által készített-műről) :)

A koraeste folyamán, szigorúan gyerekbarát időben, az udvarban ellőttünk egy 20 lövetű tűzijátékot, ami inkább csak petárdaszerű volt, tehát nagy dologra nem kell gondolni, de a miénk volt! :)
Utána pedig feldobáltuk és hústűvel kipukkasztottuk majd' az összes konfettis lufit. Nagyon tetszett a lányoknak (is), hullt a konfetti halomra, és én azt kívántam, bárcsak a pénz hullana majd így ránk az új évben! :)

Csilla konfettisen
Ment a táncikálás-tapicskolás a konfettitengerben, de...
...azért a jóból is megárt a sok, galád anyuka gyors porszívózást eszközölt, hogy ne hordjuk nagyon szét a cuccot, megkímélve szegény főbérlőnket, hogy jövő szilveszterkor is konfettit takarítson... :)
Eztán ettünk finomakat, és következett az újévi szerencséthozó patkótortánk:
Zita 8 körül beájult, a két nagy 10-ig bírta, de mivel délután nem volt alvás, ekkor már nem élvezték nagyon a fentlétet, azért lefeküdtek. Mire ők elaludtak, Zita felébredt, és ezután hosszas Zita-altatási procedúra következett. Nem akart visszaaludni, ha a nagyágyban magam mellé vettem, akkor virgonc volt, de ha levittem a nappaliba, ott meg majd összeesett az álmosságtól. Végül kisebb harc után elaludt mellettem a nagyágyon, de kicsit én is elszenderültem, negyed 12-kor keveredtem le ismét a nappaliba. Jani a nagyoknál aludt be, mert Kinga felébredt és megijedt a tüzijátékoktól, de Janit is összeszedtem éjfél előtt kicsivel. Arnold szintén horpasztott egyet a fotelban, egyedül Niki képezte a kemény magot, ő, ha jóól tudom, nem aludt. Éjfélkor azért összehoztunk egy koccintást, és nem ébredt fel egy gyerek sem! :)
Fél 1-kor becsöngetett a rendőrség (frászt kaptam, hogy vajon mit tettünk, illegális volt a tűzijáték, feljelentettek a szomszédok, vagy miszösz), hogy a szembe házsoron két házba betörtek 3 és este 11 között... Csak megkérdeztek minket, nem láttunk-e esetleg ismeretlen autót errefelé vagy valami gyanúsat. Hát, sajnos, nem, bárcsak tudtunk volna segíteni! Klasszul kezdődött az új év annak a két családnak...

Az incidens után szolid virslifalatozás következett, majd szépen sorban elmentünk aludni. Nikivel maradtunk legtovább fent, de mivel Zita újfent ébredt, 3-kor mi is takarodót fújtunk. Én Zitával 9-kor kászálódtam elő, de addigra már mindenki fent volt. :)

Semmi fergeteges buli, inkább gyerekzsúrszerűen, masszív gyerekaltatás és visszaaltatás, jobbra-balra bealvós lett a szilveszter, :-)) de azért ettünk is, ittunk is fincsiket, beszélgettünk is, együtt voltunk, barátok közt, mondhatni. :) szerintem jó volt, mi örültünk, hogy a Saliga páros ismét minket választott. :-)) Nem is volt semmi különös újévi kívánságunk, csak, hogy mindenki sikeresen, mihamarabb költözhessen épülő házába és minél többször össze tudjunk gyűlni így, együtt! :) Úgy legyen!

2 megjegyzés:

? írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Ildikó írta...

Sziasztok!
A leírás alapján szerintem jól sikerült a szilveszteretek, pont ahogy egy kisgyerekes családnak illik :)
Nálunk is "barátok közt" telt, barátok két és fél éves kisfia is jelen volt, tehát a helyzet hasonló volt a Tiétekéhez. Azzal a különbséggel, hogy éjfélkor már csak a szűk család volt itthon.
Boldog új évet kívánok Nektek!

u.i. most volt időm visszamenőleg is megnézni a naplótokat, gyönyörűek a havas házról készült képek! Nagyon szép helyen fogtok lakni!

Daisypath Christmas tickers