-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szolgálati közlemény. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. január 16., hétfő

szolgálati

Két bejegyzéssel lejjeb olvasható a karácsonyi beszámoló, csak mivel még karácsony után kezdtem el írni, piszkozatként akkori dátummal mentette el. Most nincs kedvem átdátumozni, de nem is nehéz megtalálni, nem mondanám, hogy úszunk a bejegyzéstengerben... :)

2011. november 28., hétfő

Szolgálati

Akit érdekel, megírtam végre az előző játszis kirándulás képaláírásait, nagyon sajnálom, hogy így elhúzódott, de volt esemény bőven. :) Pl., hogy életemben először elvezettem Debrecenig, sőt, egyedül, mert Jani nem tartott velünk ezúttal, majd egy hétig (múlt héten) mindhárom lány itthon volt köhögés ürügyén, meghalni sem lett volna időm. Hála istennek. :) aztán most az új kamrapolcok is adják a feladatot, amit Jani saját maga készített, nagyon klassz lett, rengeteg pakolóhelyem lett, így előkerülhettek végre azok a dobozok is, amik a költözés óta várják, hogy kibontsam őket. Szóval, van feladat, de ez mind kellemes, jó lenne legkésőbb karácsonyig valami rendet varázsolni e téren is.
Emellett lassan nyakunkon egy újabb szülinap, ami mindig forgalmasabb a "szokásosnál", lévén Mikulás-napra esik :), Jani meg szombaton Dubajba utazik egy hétre. Lesz itt pörgés illetve forgás, így ha megint csúsznék a beszámolóval, kéretik elnézni. Végülis, ma van egy hónapja, hogy elindultunk Belgiumba, remélem, az összes beszámoló az útról elkészül az évforduló előtt... :-))

2011. augusztus 17., szerda

Szolgálati

Közzétettem a nyaralásról készült első beszámolót, de mivel piszkozatként volt mentve korábban, és én nem tudom hirtelen, hogy lehet a dátumot átállítani, ezért "lejjebb", 15-ei dátumozással olvasható. Kéretik tisztelettel észrevenni, akit érdekel a krónika. :-)

2011. július 18., hétfő

A másik blog feltámasztása

Tavaly elkezdtem írni egy külön blogot a fogyókúrás eredményeimről, élményeimről, de májusban elmaradt az írás.

most, hogy újult erővel kezdtem neki a "projektnek", azt is megpróbálom folytatni. Itt lehet olvasni a fogyis hírekről, hogy hogy haladok, így legalább nem kell ezt a blogot "terhelni" ezzel a nagyon spéci témával. Akit nem érdekel, kihagyhatja. :)

Úgyhogy lehet drukkolni, nekem csak jót tesz és nagyon sokat segít! Nagyon fontos ez most nekem!

(Naná! Olyan klassz bikiniket láttam ma Decathlonban, hogy még! És bár egyelőre egyrészest vettem, mivel a kockahasamat takarja némi "úszógumi", (:-P)megfogadtam, hogy jövőre már a bikini sorról kell majd válasszak :-D)

A blog ITT található, de oldalt is kilinkeltem, akit érdekel.

2011. június 22., szerda

Dúl a szünet, itthon a csapat


Jelentős szünetet hagytam blogolás terén, de mint mindennek, ennek is megvan az oka. A legfőbb, hogy most kettővel több leányzó van itthon a "megszokottól" :), ez határozottan érezhető az élet minden területén. :) Én határozottan szétcsúszottabb vagyok... :)

Hétköznap nem nagyon tudok írni, még este sem, mert állandó ébredések és visszaaltatások zajlanak, és Jani is utazósdit játszik, tehát sokszor egyedül "szórakozom" ezekkel a dolgokkal. Hétvégén sem tudok írni, mert mindig van valami program.

Azért remélem, hogy be tudok számolni a következőkről, amelyek tényleg klasszak voltak:

11-én ovi trophy-n vettünk részt Szentén, Kinga második díjat hozott el a nagycsoportosoknál.
12-én nagy családi szüli-névnapozás zajlott Romhányban.
13-án fakivágást eszközöltünk a telek határa mentén, mert nem tudjuk a kerítést építeni a Börzsöny fái miatt... :)
15-én Jani szülinapját ünnepeltük, bár semmi ünnepi nem volt benne, és nem is kellemesen végződött (nekünk nem lett bajunk, de kórház volt benne).
18-án Kaposváron voltunk esküvőn.
Mindezek mellett élvezzük a szomszéd ház medencéjét, már amikor az idő engedi, ismét őzes élményünk volt, egész közeli fotók születtek egy példányról (igen, szokásos "vadrezervátumi" jelenségek, ahogy Edit találóan nevezte meg nemrég :D), és elhoztuk a harmadik cicánkat is. Szóval, zajlik az élet, illene megemlékezni ezekről a pillanatokról. :) A képeket átnézve is biztos találok érdekességeket. No, azokat is jó lenne megosztani a "közzel". :)

De most megint csak rohanok, mert Zita felébredt, Csilla és Kinga meg már zizegnek, hogy menjünk fürdeni. Hát, menjünk, ha már végre a víz is elég meleg lehet és jó idő van! Igazam van vagy igazam van? :))

2011. február 19., szombat

beköltözős-visszatérős

Tegnap volt egy hete, hogy megkaptuk a jogerős, végleges lakhatási engedélyünk, így végre írhatok a nagy eseményről, hogy lassan másfél hónapja beköltöztünk új otthonunkba. A költözés január 8-9-én zajlott, ennyit kellett még várni, hogy az építési hatóság is megfelelőnek találja a házat, és hivatalosan is áldását adja az itteni életünkre. Én viszont “felsőbb utasításra” addig a költözésről sem írhattam, ami elég rossz érzés volt, de nem lehetett mit tenni. Így történt, hogy a beharangozott előnévnapi ajándékomat csak ekkora késéssel tudom a nyilvánosság elé tárni. Őszintén mondom, nem volt szándékos az időhúzás és feszültségkeltés. J

Nagyon sok mindenről kellene most írni. Nagyon-nagyon sok mindenről, de egyszerűen nem tudok, nincs időm. Rengeteget változott a napjaink menete, messze az ovi, a napom nagy része gyaloglásból áll (amikor éppen járunk oviba, a héten 30 km-t abszolváltam, amivel nem lenne gond,van súlyfelesleg, amit jó lesz elhagyni J csak a lányok nem élvezték mindig a hosszú, havas, latyakos túrákat), itthon alig van szabad időm, ha van, próbálok kicsit a házzal kapcsolatban előre jutni, de nem igazán sikerül, Zita esténként rengeteget ébred, így az estéim sem szabadok. A lányok első héten itthon voltak, második héttől kezdték az ovit, jártunk két hetet, majd kettőt itthon voltak. A héten mentek megint, de Kinga péntek délelőtt már megint lázas volt. Egy szó mint száz, eléggé lefoglalnak mostanában. Emellett komoly nehézség, hogy csak mobil netünk van, ami rém lassú. Tegnap végre azonban a sorban az utolsó webes szolgáltató, az utolsó reménységünk, megállapította, hogy ők be tudják kötni a műholdas netet, ami így is jóval lassabb lesz a régi kábelnetünknél, de bízom benne, hogy fényévekkel gyorsabb a mostaninál. Tehát egy oldal nem negyed óra alatt nyílik meg, hanem mondjuk 3 perc alatt. J

De nem baj. Most már végre csak a bekötést kell megvárni, onnantól próbálok apránként pótolni mindent. Öcsémnek hála fényképezőgépünk is van, aki amolyan karácsonyi-lakásavatós ajándék gyanánt meglepett minket egy új fényképezővel, aminek rettenetesen örültünk! Ennek köszönhetően sok szép pillanatot sikerült megörökíteni, a költözéstől kezdve a kezdeti őskáoszon át az első őzikéket, amiket a szemközti dombon láttunk. J És azóta is többször legeltek arrafelé, nagyon szívmelengető látvány. J

Mondani sem kell, nagyon jól érezzük magunkat. Aki olvasgatta az építkezés történetét (már amikor lehetett írni róla), tudja, hogy küzdelmes volt, nagyot harcoltunk ezért a házért, így különösen nagy az öröm, hogy egyáltalán sikerült beköltözni. Nem tudom az okát, lehet, hogy én is lenyugodtam, de mióta beköltöztünk spontán fogytam majdnem két kilót. Pedig eszünk fincsi kenyeret eleget, mert itt végre két nagyobb bolt is van, ahol finom kenyeret lehet szerezni, de az is igaz, hogy nincs még sütőm, amivel sütit süssek. Lehet, hogy csak ennyi az oka a fogyásnak. J

A lányok is nagyon gyorsan megszokták az új helyet, igaz, sokat jártunk ki, tudták, hogy mi vár rank. Kinga és Csilla azóta egyedül alszanak el új szobáikban, reméltem is, hogy varázshatása lesz a lila és rózsaszín szobáknak. J Az ovit is kezdjük lassan megszokni, de ez egy külön téma, erről majd írok bővebben.

Hosszabb-röviden most ennyi, megyek megnézem, betöltődött-e már teljesen a blogom, hogy egyáltalán be tudok-e jelentkezni. Ha olvassátok a bejegyzést, nyilván sikerült. J

2010. november 10., szerda

építkezési szolgálati

Úgy döntöttem, hogy egy időre felfüggesztem az építkezés állásáról szóló bejegyzéseket, de legalábbis egy részét biztos, főleg, ami magát a házat érinti. tudom, hogy sokakat érdekel, de előjött a paranoiás énem (és Janinak is), így bizonyos dolgokról egyelőre nem írok, hacsak nem teszem zárttá a blogot, ezt viszont egyelőre nem tervezem.
Egy kósza ígéretet azért teszek, hogy utólag pótlom, amit lehet. ez az építkezés már csak ilyen "kalandos", nem éppen pozitív értelemben.

2010. június 26., szombat

Mínusz feles

Visszaolvastam az előző bejegyzésem, és ha 1-5-ig terjedő skálán akarnám értékelni, akkor kb. -0.5-öt adnék rá. Jóindulattal.

Visszaolvastam én ezt írás közben és után is, de azt hiszem, valami nem lett jó. Talán túl sok téma került egy bejegyzésbe. Csak írtam és írtam, jött mindenféle, de azt hiszem, jobb lett volna a témákat különválasztani. Sejtettem én ezt már akkor is, mikor a "közzététel" gombra nyomtam, de ahhoz már túl sokat dolgoztam vele, hogy egyáltalán ne tegyem közzé. Zita is felébredt közben, nem maradt idő további szerkesztésre.

Ezer elnézést, legközelebb szétválasztom inkább a háromgyerekes élet nehézségeiről és az én belső harcaimról, gondolataimról szóló posztokat, mert mindkettő hosszú és szinte kimeríthetetlen, tanulságos téma. Addig meg marad ez a kicsit ömlesztett, hosszú iromány.

2010. június 17., csütörtök

Szolgálati

Szendehelyiek, figyelem!

Rövidesen elaltatom Zitát, és mivel Jani itthonról dolgozik, az autó a garázsban, ezért Zita alvásidejében kimegyek vezetni a faluba.

Ez nem fenyegetés akar lenni, csupán figyelmeztetés. :)

Ezért kérem a tisztelt falulakókat, hogy húzódjanak házaikba biztonságos helyre, értékeiket is helyezzék biztonságos helyre, és kb. 2-ig ki ne mozduljanak! A saját és családtagjainak testi, lelki épsége érdekében.

Azért persze igyekszem senkiben, semmiben kárt tenni, biztosíték gyanánt két gyermekem jelen lesz a hátsó ülésen, ez kellő indok az óvatosságra.

Együttműködésüket, türelmüket nagyra értékelem és nagyon köszönöm!! :)

És a végén megjegyezném, hogy természetesen ez most csak vicc, nem lesz ez olyan vészes (remélem :-))) ) De muszáj gyakorolnom. :) A hétvégi családi szülinapról, Romhányból jó lenne nekem hazahozni a családot, hogy Jani évek után végre ismét tudjon egyet koccintani. Mert az ő szülinapját is ünnepeljük ám!

Under construction

azt hiszem, látszik, hogy a blogom átalakulóban van. Még nem ez a végkifejlet, szeretném még picit alakítani, úgyhogy senki ne lepődjön meg, ha olykor-olykor más a felállás, majd szépen lassan befejezem. illetve nem egyedül csinálom, Jani jelentős mértékben segít, az ő szabadidejére is szükség van eme irdatlanul fontos feladatnál. :-)))

Kérem jelezzétek, ha valakinél gondot okozna a blog megnyitása, olvasása. nem tudom, hogy ez az új háttér nem okoz-e ilyen jelenségeket, ha igen, akkor azon nyomban intézkedek. Előre is köszönöm! :)
Daisypath Christmas tickers