2013. augusztus 22., csütörtök
Nagy vagy! elődöntő
Nagy vagy! döntő, 2. rész
2013. július 3., szerda
TV-s szereplés--Nagy vagy!
2012. február 20., hétfő
A Tagore télen
2011. augusztus 29., hétfő
A balatoni képek
2011. augusztus 19., péntek
Egy nyaralás krónikája 2.
2011. augusztus 15., hétfő
Egy nyaralás krónikája
4-én, csütörtökön borongós napra ébredtünk. Nagyon nem örültünk neki, de voltak esőnapi programok a tarsolyban, így megijedni sem nagyon tudtunk. Miután Zoliéktól búcsút vettünk, autóba ültünk, és elautóztunk az igali gyógyfürdőbe. Így utólag ez volt az a program, amit valószínűleg hamar nem ismétlünk meg, vagy maximum jó időben. Szerintünk meglehetősen zsúfolt volt így a két benti medence, a kinti dolgokat a zuhogó eső miatt pici gyerekekkel nem akartuk használni, így nem keltett bennünk túl jó benyomást az egész. Azaz bennem nem legalábbis, de a gyerekek élvezték, alig akartak elindulni. Nehézkesen lehetett öltözni is, elméletileg családi öltözőfülkébe küldtek, de mindenki ott öltözött, nagy volt a tumultus. Mire átöltöztünk, teljesen leizzadtam, ehhez képest a kinti eső már semmi nem volt. J
Fürdés után betértünk a Koppány csárdába Bonnyapusztán, ami útba esett, és véletlenszerűen néztük ki odafelé menet. Nos, ez meg az a hely, ahová még jó időben sem fogunk visszamenni J, mert olyan lassan kaptuk meg az ételeket. Rettenetesen sokat vártunk, ami miatt olyan érzésünk volt, hogy max. a pincér és egy szakács dolgozik aznap. Lehet, hogy nem is tévedtünk sokat. Ráadásul Janinak aznap este vissza kellett utazni Pestre, már ott is várták, ahogy haladt az idő, úgy lettünk egyre feszültebbek. Az étel finom volt (bár én a lányaim spagettijét kicsit édesnek találtam), azzal nem volt gond, de a kiszolgálás hagyott kivetnivalót. Téptünk is vissza a nyaralóba utána, majd Jani fel Pestre. Mivel nem hivatalos dolga volt, baj nem lett belőle.
Így történt, hogy a csütörtöki napunk nem lett annyira emlékezetes (vagy éppenhogy negatívan lett az), fénykép sem készült egy darab sem, ettől függetlenül azóta mosolyogva emlegetjük azt a napot és estét is. J
Ha tovább nézem a fényképeket (ma már tényleg csak így tudok emlékezni, pontosan mikor hol jártunk), akkor látom, hogy 5-én, pénteken a nyugis, közeli őszödi strandot választottuk programnak, minekután a nap is kisütött, Jani sem volt délelőtt, így egy autóval nagy programot nem tudtunk szervezni. Annyira nem is kellett, hiszen kellemesen elstrandoltunk, vártuk bőszen Janit, aki ebéd tájékán meg is érkezett. Innentől kezdve lájtos strandolás volt a program estig. Sok konkrét nem jut eszembe erről a délutánról, összemosódik a sok strandos program, de jól éreztük magunkat. Ekkora már jó idő volt, azt tudom, ez sem rondított bele a napunkba.
6-án, szombaton ismét Szemesre mentünk, aznap Kati nélkül, akinek otthon akadt dolga. Strandoltunk, ebédeltünk, kürtős kalácsot ettünk, majd hazafelé menet engedtünk aprónép kérésének, is felülhettek néhány körre a vasút mellett kihelyezett körhintákra és csúszhattak nagyokat az óriás csúszdán. Nagyon élvezték az egészet. megint egy olyan program, amit én annyira nem szeretek, de ezt az egy alkalmat érdemes volt a gyerekek miatt végigcsinálni. Otthon kivételesen az udvaron terítettünk nekik (mindig a konyhában ettünk, alapvetően az volt gyorsabb és kényelmesebb, de ezen az estén kérték, hogy kint legyen a vacsi), és szinte mindenki jóízűen evett a virsliből.
És akkor itt most közzéteszem az első részét a nyaralásnak, amúgy is ezután kiléptünk az Őszöd-Szemes „körforgásból”, változatosabban alakultak a napok. Képeket később töltök fel, mert éppen máshová töltődnek a képek, és mivel nálunk lassú a feltöltés egyszerre nem tudok két helyen fotókat prezentálni. De ígérem, lesznek azok is. J





