-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 25., vasárnap

Horvátországi pillanatok

A nyaralásról szóló beszámoló még váratott eddig magára, most próbálom összekapni magamat és pótolni ezeket a fontos pillanatokat.
Idei nyaralásunk előzménye a tervek voltak, hogy a kalandozásokat Szlovéniában, Bled és annak környékén kezdjük, ez lett volna a "menősebb" része a nyaralásnak, több kulturális látnivalóval, programmal. Bled után pedig elautóztunk volna az olasz tengerpartra, ami onnan már nincs olyan messze. tudom, hogy van picike szakasz tengerpartja Szlovéniának is, és nem is csúnya, de mivel még Olaszországban soha nem jártam, és erősen vonz egy ideje az ország, gondoltam, miért ne lehetne oda menni. A szlovén napok ötlete nem saját eredetű, már tavaly olvastam az Ágnes blogjában, hogy Bledben jártak és tartalmas napokat töltöttek el ott, és annyira magával ragadott a hely szépsége, hogy szinte tudtam, ha idén tudunk külföldre menni, az úticél csak az lehet. Ez így nagyon szépen ki is volt találva. Adva volt a lehetőség, hogy mehetünk külföldre, de idén először erős gyermeki ellenállásba ütköztünk... Ilyen még nem volt. Méghozzá Kinga részéről. Ő ugyanis nem akarta ezt a tervet megvalósítani, miután megtudta, hogy Jani unokatestvéréék idén ismét Horvátországba, Rab szigetére mennek nyaralni. Tavaly együtt töltöttünk el sátrasan szűk két hetet, és Kinga annyira jól érezte magát (naná, a vele egyidős Zorkával remekül lefoglalták egymást), hogy elképzelni sem tudta, hogy máshol is lehet esetleg jó neki. Lehet azt is mondani, hogy rendesen "terrorizált" minket otthon, hogy márpedig Rab szigetére menjünk, és sehova máshova! nagyon sokáig ellenálltam, gondolván, hogy csak azért mondja mindezt, mert nem tudja, de utólag be fogja látni, hogy szuper helyeken jártunk és az olasz tengerpart és a pizza őshazája is bizonyosan elnyeri tetszését, és majd haza sem akar jönni. Meg valahol úgy gondoltam, hogy ilyen nagy volumenű dolgokban hagy döntsünk mi, szülők véglegesen. Végül elfáradtam, nagyon akarta. Arra jutottam végül, hogy nagyrészt ő róluk fog szólni a nyaralás, miattuk (is) megyünk, kössünk kompromisszumot: Rab szigetén kezdünk, mivel a rokonok már akkor csak pár napot lesznek ott, ők előbb mentek idén, viszont Jani nem tudott hamarabb szabit kivenni, majd miután ők hazautaztak, még eldöntjük, mennyit maradunk "szólóban", aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és jöhet a kirándulósabb része a nyaralásnak. így nincs Olaszország, megbékéltem a dologgal, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz csalódás vagy "unalmas" ugyanarra a helyre visszamenni. Ugyanis a tapasztalat az, ha egy dolog remekül sikerül egyszer, azt nehéz megismételni. a tavalyi horvát nyaralásnak megvolt a maga varázsa, féltem, hogy most kevésbbé lesz meg. Nem magával a hellyel van gond, noha Rab szigetén a strandoláson kívül, kicsi gyerekkel nem olyan sok dolgot lehet csinálni, hacsak nem viszünk biciklit vagy szeretünk túrázni. Vannak kulturális események, lehet búvárkodni, hajózni, templomokat, múzeumokat nézni, de sokat ebből mi még nem tudtunk bevállalni és biciklit sem tudtunk magunkkal vinni (egy "szimpla" autó ötünknek, sátorral, tetőbox-szal már nem tette lehetővé a bicikliszállítást, örültünk, hogy két roller és futóbicikli befért :D)
Végül kicsit nekem lett igazam. Ugyan nagyon kellemes érzés volt megint az ismerős helyeket látni (készülni pl. sokkal könnyebb volt, hogy tudtam, milyen körülmények vannak!), de most nem éreztünk katarktikus élményt az ott eltöltött öt nap végén, nekem már kicsit mehetnékem is volt. Eleve úgy kezdődött, hogy miután hétfő este megérkeztünk, kiderült, hogy a rokonok szerdán már mennek haza, szemben azzal, amit addig tudtam, hogy majd csak csütörtökön vesznek búcsút. akkor már nyeltem kicsit, hogy azért az egy napért jól leautóztunk, de azzal nyugtattam magam újfent, hogy attól még mi jó nagyot tengerpartozhatunk. azzal nem is lett volna gond, csak Kinga nagyon fárasztó viselkedést vett fel, miután Zorka már nem volt, állandóan baja volt mindennel, hogy minden milyen unalmas (!!!), menjünk innen azonnal... Sokszor alig kaptam levegőt, nem győztem kérni, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert miatta vagyunk itt elsősorban, és mi szeretnénk magunkat jól érezni, ha már így döntöttünk. Nagyon fárasztó volt, de tényleg. ez számomra meg is pecsételte az egésznek a hangulatát, bár mindig igyekeztem felülkerekedni az egészen. Az is kicsit nehezítette a lazítást, hogy a sátrat háromszor tettük új helyre. elsőnek, mikor megérkeztünk, nagy nehezen sikerült a rokonék sátra mellé felverni, jó szorosan, nagyon kedves német szomszédok közreműködésével, akik nem bánták, ha az autókkal jobban ráállunk az ő sátraikra, hogy elférjünk (hogy én hogy örültem, hogy tudtam velük kommunikálni, és ők is hogy örültek, hogy értik a felvetéseinket... :D). Utána szerdán arrébb tettük a sátrat, mikor Zsófiák mentek, mert nem nagyon lehetett a miénktől közlekedni. az egyik kedves német szomszéd lakóautójához jó közel tettük, mivel azt mondták, hogy szerda este mennek, úgyhogy lesz majd több helyünk, addig majd csak kibírjuk. Egész déltől este hétig tűzte a sátor bejáratát a nap, már a tengerparton is alig bírtunk lenni, mert hihetetlen meleg volt, el is fáradtak a lányok, de a sátornál árnyék meg nem volt. Vártuk, hogy a németek menjenek, de nem mentek el este...Csak másnap délelőtt, de azt is csak nehezen. Addig nem tudtunk mit csinálni, vártuk, hogy menjenek, hogy végre elfordítsuk a sátrat, így megoldottuk az árnyékolás problémáját, onnantól éreztük úgy valahogy, hogy megérkeztünk, be lehetett jobban rendezkedni. (ekkor döntöttünk, hogy előzetes tervek ellenére nem megyünk pénteken, de lehet, hogy még szombaton sem, nem lett volna erőm csak pakolni, ebből állt volna az a pár nap :) , végül vasárnap mentünk)

A nehézségek ellenére persze lett sok szép emlék is, jöjjön néhány kép. Nem sokat csináltam, tavaly kifotóztam magam, most sem lett sok olyan "húha" kategóriás fotó, de annyi van, amit meg lehet osztani.

Odafele a kompon, nagy szélben, délutáni órákban, a négy lány plusz a ló :)

 Homokozás; ezt nagyon sokáig élvezettel csinálták, szerettem én is, ahogy élvezik:

Zita a forró homokban, nagyon bírták! :)

 egy esti póz Csillától

kicsit fáradtan Rab városában, egy fagyizó teraszán, az egyetlen kirándulós napon

Rab város kilátással, nagyon hangulatos város, kár, hogy itt éppen Csilla duzzogott, de Zita lelkesen mutatja a városról készült képeslapot, ugye, látszik? :)


Homokangyal készül :)

A kis mókamester, Zita kitalálta, hogy homokból cicit csinál magának; nevettünk rajta annyit, ahogy a "műcicikkel" parádézik, tényleg vicces volt :)

Hableány a habból. Kicsit olyan modellesen jön ki Kinga a vízből :)

Csillasellő:

itt már elfelé tartottunk, egy kilátó részen megálltunk "kinézni", és a lányok még éppen itták a kempingben vásárolt búcsú jégkását, amit mindenki kapott, és nagyon jól esett az egész délelőttös sátorösszeszedés után:

Ilyen kompokkal lehet a szigetet megközelíteni, és ilyen kopár domboldalak fogadják az érkezőt, ami aztán persze szépen változik és jönnek a hatalmas leanderek, pálma-és fügefák:

 az utolsó előtti pillantás a tengerre Rijekánál, miután végigautóztunk a tengerparton, majd Rijekától északra nem sokkal elhagytuk Horvátországot és kezdődhetett a szlovén kaland :)

szívesen ajánlom Rab szigetén, Lopar városában a San Marino kempinget, kisbabás és kisgyerekes családoknak különösen, hiszen a kempingnek saját homokos tengerpartja van, sok fával, a "mifélénknek" ez paradicsom. :) Van bolt, játszótér, zöldséges, pékség, fagyizó, ajándékbolt, gyerekeknek külön vizesblokkok, úgyhogy nagyon sok dologban könnyítik meg a pihenést. A kempingben nem csak sátrazni lehet, hanem nagyon szép mobilházakat is lehet bérelni, sőt, magyar vállalkozásként is telepített lakókocsival várja az odaérkezőket, amiket szintén lehet bérelni, internetes elérhetőség most nem jut eszembe (pedig terveztem, hogy gyűjtök a helyszínen néhányat, de talán interneten meg lehet találni kereséssel). Mi most egy ideig nem megyünk, de hátha más tud eltölteni itt néhány kellemes napot! :)
A szlovén napokról pedig majd egy külön posztban. :)

2013. augusztus 9., péntek

Horvátország és Szlovénia

Remélem, lesz időm némi beszámoló készítésére, addig is egy kis ízelítő az idei nyaralós képekből.

Már éppen úton elfelé a szigetről, de még Rab szigetén egy kis kilátással a tengerre. No, és némi frissítő jégkása, az ottani sláger, fogyott belőle rendesen a nagy hőség miatt :) 5 napot voltunk itt, tengerparti henyélésre (bár pihenni nem sikerült :D)
 Ez pedig már Szlovénia alpesi gyönyszeme, ahogy az útikönyv írta, Bled. Fent a kastélyból a tóra való kilátással. Bő 4 napot voltunk itt és a környéken, egyszerűen csodálatos! :)


2011. augusztus 29., hétfő

Képek--Diósjenő, strand

És ha már így belelendültem ma este, feltettem néhány képet a szombat délutáni strandolósakból is. Életünkben először jártunk a tőlünk párszáz méterre lévő strandon... :-))

A balatoni képek

Mivel szombaton átadtuk a Petrovszki családnak a balatoni képekből összeállított meglepi fotókönyvet, ezért nem "lövök le poént", ha megmutatom a nyaralós képeket. :) Elég sokat cenzúráztam, úgy döntöttem, hogy csak azok kerülnek fel, amin csak mi vagyunk, egyelőre így tartom helyesnek.

2011. augusztus 27., szombat

Kép kettőnkről

Ez is ritka(viszonylag), egy kép kettőnkről.
A kép a diósjenői strandon készült, most voltunk ott életünkben először. Végül is majdnem a szomszédunkban van... :-)))

2011. augusztus 19., péntek

Egy nyaralás krónikája 2.

Ahogy írtam a beszámoló első részében, véget ért a Szemes-Őszöd "körforgás", s bár Szemesen még voltunk utolsó nap, 7-től változatosabban alakult a program (ez nem azt jelenti, hogy unatkoztunk, sőt, igazából most, hogy leírom, tűnt fel, hogy az első napokban viszonylag szűk körben mozogtunk, de a lányok miatt mindig volt annyi teendő, elfoglaltság, hogy nem is hiányzott, hogy akárhová menjünk).

7-én azonban úgy döntöttünk, hogy aznap próbáljuk ki a gyenesdiási strandot. Kicsit kerültünk ennek érdekében, de nekem nagyon tetszett, hogy másfelé is megyünk a Balaton körül. A strandra érve erős szél fogadott, a Balatonon nagy hullámok voltak, amit a lányoknak kellett idő megszokni. Végül csak Zita idegenkedett tőle a végén is, a másik négy lány nagyon élvezte az egészet. Ebédidőben itt is finomakat ettünk, amit fájlaltam, hogy a partról ellopták kedvenc papucsomat. Volt szandálom, amiben hazamenjek, de az a papucs volt az itthoni papucsom is, így azóta is mezítláb jövök-megyek itthon. Sebaj, ez pótolható, letargiába azért nem estem emiatt. :-)
8-án ismét a déli parton "hódítottunk", mégpedig a lellei Napfény strandon. Az őszödi nyugalom után érdekes volt látni a hatalmas tömeget, de mivel hely még volt, ez sem volt zavaró. Sőt, én sokszor kimondottan szeretem a nyári strandos nyüzsiket, most is jó volt látni, hogy jó idő van, sokan élvezik a nyarat. Kirpóbáltuk az élményfürdőt is, de a négy kisebb csajszi hamar megunta. Én maradtam tovább Kingával csúszni, de egy idő után már én fáradtam el a sok csúszás miatt, így megkerestük inkább a csapatot, és ettünk finom hagymás-szalonnár lángost. :-) Délután még megejtettünk egy fürdést a Balatonban, bár, mire én beértem a Zita altatása után, már jöttek ki a többiek. Ekkor jött az ötlet, hogy vízibiciklizzünk, de akkora pont kezdték elpakolni a járgányokat, mert már másodfokú viharjelzés volt érvényben. Mikor a szél erősödött, mi is sebesen pakoltunk, és továbbálltunk. Addigra kellően el is fáradtunk, nem is volt baj. Később dékután még kimentünk a szeles őszödi strandra, fociztunk, a fiúk elkortyoltak egy korsó sört (vagy kettőt?), majd hazamentünk az esti procedúrákat megejteni.

9-én, kedden a veszprémi állatkertet szemeltük ki célpontnak, gondolván, nincs igazán strandidő. Nos, igazából nem volt gond az idővel, de klassz volt az állatkertet végigjárni, még úgy is, hogy én nagyon rövid idő után szédültem, annyira kellett figyelni az 5 kis csajt. Az állatokra is csak kicsit emlékszem... :-) A gyerekeknek nagyon tetszett, jól el is fáradtak.

10-én, szerdán ismét kicsit szelesebb napunk volt, így ez lett az első nap, amikor lényegében sehol nem voltunk, kivéve játszin. Azaz, mi öten voltunk, de összcsapatilag nem. Délelőtt a játszin fárasztottuk aprónépet (és magunkat-fociztunk :-) ), ebédeltünk a strandon a Maja Tanya büfében, majd hazatérvén elaltattam Zitát. Az ébren maradt csipetcsapattal Tibi gyurmázott és társasozott, amíg én megsütöttem a nagy adag beígért palacsintát. A vad palacsinta parti után mi Szemesnek vettük az irányt, ahol meglátogattuk Andrásékat, akik szintén ekkor nyaraltak ott. András Janinak kollégája, és "mellesleg" a polgári esküvőnkön a tanúja volt. Azt hiszem, ez azért komoly kapocs, és mivel régen találkoztunk velük (én biztosan), a két kisfiukat még nem is láttam, nem volt vitás, hogy átugrunk hozzájuk. Finom vacsival készült Zsuzsa, majd elsétáltunk fagyizni egyet. Csak azért indultunk haza, mert a lányokon a fáradtság jelei mutatkoztak, az biztos, hogy tudtunk volna még beszélgetni. Azonban ennek is örültünk, hogy így összejött, meg is beszéltük, hogy hamarosna meglátogatnak minket itt a "világ végén", így nem tűnt olyan szomorúnak a búcsú.

11-én, csütörtökön jött az első hajózós kaland a gyermekek számára: átkompoztunk Tihanyba. Tihanyból átmentünk Füredre, és sütiztünk a Bergmann cukrászdában. A cukrászda ötletét Szilvinek és rajta keresztül a férjének, Zolinak köszönhetjük, akik nemrég jártak itt, és Szilvi említést tett egy blogbejegyzésben róla. Nagyon-nagyon finom volt a süti, ezt itt és most tanúsítom. De azért a kiszolgáló személyzettől legalább egyetlen picike mosolyt elvártunk volna...én általában nem fektetek éles hangsúlyt erre, tehát nem nézem árgus szemekkel, hogy ki hogy dolgozik, de most feltűnt még nekem is, hogy milyen mogorván néznek ránk. nem tudom, lehet, hogy sok gyerekkel voltunk...Nem tudom, a süti nagyon ízlett, csak ajánlani tudom én is, a mosolytalanságot meg pillanatnyi zavarnak könyvelem el, remélhetőleg csak rossz napjuk volt. :-)

Sütizés után sétáltunk egy nagyot kedvenc balatoni sétányomon (gyerekkoromban mindig Füreden nyaraltunk a szüleimmel, nekem Füred volt A Balaton sokáig), de mivel nagyon fújt a szél, programot váltottunk. Átautóztunk Siófokra a Galérius élményfürdőbe. Két órás jegyet váltottunk, ami a lányoknak bőven elég is volt. Az igali negatívabb benyomás után itt kellemesen csalódtam, kultúráltabbnak, színvonalasabbnak találtam a létesítményt, és ami fontos volt, volt hely öltözni! :-) Emellett külön öröm volt, hogy Zita megtalálta a helyét a 30 cm mély vízben, irtó klasszul elpancsolt benne, tényleg csak felügyelni kellett. Dalmi pedig megtanult hosszabb ideig a víz alá merülni, sőt, kicsit siklani is. Tibi vállalta (nagy duzzogva :-)) a Kingával való csúszdán csúszásokat. Meglepődtem, de Csilla is hajlandó volt kipróbálni Janival, annak pláne örültem, hogy Jani lába nem sínylette meg a kalandot. :)

Éhesen, fáradtan indultunk el, ismét Őszödön, a Maja Tanyában ettünk (hol máshol?), majd megnéztük Őszöd másik játszóterét is. Dia, úgy könyveljük el, azt hiszem, ezen a játszótéren tanulta meg hajtani magát egyedül a hintával (de Katiék majd javítanak, ha hülyeséget írok), valamint részesei lehettünk egy betörés helyszínelésének is, bár csak egy kérdés erejéig, de jegyzőkönyvbe került a nevünk és címünk. Ez is kipipa. :)

12-án pénteken elérkezett a nyaralás utolsó, teljes napja. Ezen a napon kipróbáltuk Szemes élményfürdős strandját. Mivel délelőtt megint csak szeles idő volt, a Balcsi és a medencék vize sem volt túl meleg, ebéd után elmentünk egyet sétahajózni. A hajókázás alatt Zita kb. 10 msp alatt lepaktált egy kb. 11-13 éves testvérpárral, bohóckodtak vele, kergették körbe-körbe, nagy lett a szerelem hirtelen. Én meg álmélkodtam, hogy legkisebb lányom ilyet is tud...bár jelei voltak a siófoki élményfürdőben, mert ott is gyorsan összebarátkozott egy kislánnyal a medencében. Aranyosak voltak. :)
Hajókázás után jöhetett az élményfürdő, ami nagyon bejött a lányoknak. Kinga rengeteget csúszott, sőt, kis családunk 3/5-e is csúszott együtt, erről fotó is készült, amit természetesen fel fogok majd tölteni.

Annyira elment az idő, hogy Balcsis fürdésre már nem futotta az időnkből, hanem hazaindultunk egy búcsú szalonnasütésre. Ezzel zártuk a nyaralást, meglehetősen sok nevetés, felnőttek részéről egy-két pohár bor társaságában. Jóóóóó volt! :-)

Másnap délelőtt csak pkaoltunk, és végülis dél körül búcsúztunk el a Petrovszki családtól, Őszödtől, az idei nyaralástól. Most nem azért írom, mert Tibiék is olvassák, de részünkről minden nagyon oké volt, örömmel ismétlünk jövőre is! :-) Örülök, hogy ott lehettünk, hogy kibírtak minket, a sokgyerekes pörgést (enélkül amúgy nem is ért volna semmit az egész), köszönjük, hogy megszervezték a nyaralót!

A képekkel még adós vagyok, azok is jönnek nemsokára, de holnaptól vár még ránk egy párnapos kaland, szerintem utána lesz időm a feltöltéssel foglalkozni.

2011. július 14., csütörtök

Medencés

Indulunk a szomszédba fürdeni:

Zita a medencében énekel, Kinga a háttérben búvárkodik:

Csilla, aki egy nap leforgása alatt megtanult egyedül bemenni a mélyvízbe karúszóval:

A képek egy részéért köszönet Szilvi barátnőmnek, aki hét elején majdnem 3 napot volt velünk. :)

2011. június 22., szerda

Dúl a szünet, itthon a csapat


Jelentős szünetet hagytam blogolás terén, de mint mindennek, ennek is megvan az oka. A legfőbb, hogy most kettővel több leányzó van itthon a "megszokottól" :), ez határozottan érezhető az élet minden területén. :) Én határozottan szétcsúszottabb vagyok... :)

Hétköznap nem nagyon tudok írni, még este sem, mert állandó ébredések és visszaaltatások zajlanak, és Jani is utazósdit játszik, tehát sokszor egyedül "szórakozom" ezekkel a dolgokkal. Hétvégén sem tudok írni, mert mindig van valami program.

Azért remélem, hogy be tudok számolni a következőkről, amelyek tényleg klasszak voltak:

11-én ovi trophy-n vettünk részt Szentén, Kinga második díjat hozott el a nagycsoportosoknál.
12-én nagy családi szüli-névnapozás zajlott Romhányban.
13-án fakivágást eszközöltünk a telek határa mentén, mert nem tudjuk a kerítést építeni a Börzsöny fái miatt... :)
15-én Jani szülinapját ünnepeltük, bár semmi ünnepi nem volt benne, és nem is kellemesen végződött (nekünk nem lett bajunk, de kórház volt benne).
18-án Kaposváron voltunk esküvőn.
Mindezek mellett élvezzük a szomszéd ház medencéjét, már amikor az idő engedi, ismét őzes élményünk volt, egész közeli fotók születtek egy példányról (igen, szokásos "vadrezervátumi" jelenségek, ahogy Edit találóan nevezte meg nemrég :D), és elhoztuk a harmadik cicánkat is. Szóval, zajlik az élet, illene megemlékezni ezekről a pillanatokról. :) A képeket átnézve is biztos találok érdekességeket. No, azokat is jó lenne megosztani a "közzel". :)

De most megint csak rohanok, mert Zita felébredt, Csilla és Kinga meg már zizegnek, hogy menjünk fürdeni. Hát, menjünk, ha már végre a víz is elég meleg lehet és jó idő van! Igazam van vagy igazam van? :))

2010. augusztus 22., vasárnap

Kemencei strand

A tegnapi Börzsönyben tett autóút végén fedeztük fel Kemence község határában, de még pont az erdőszélen azt a kicsi strandot, ahová ma elkirándultunk. Ez volt az úticél, amit tegnap nem árultam el, gondoltam, ha nagyon nem jön be, akkor nem is említem. bár, negatív élmény is lehet egy tapasztalat, információ. Nem így történt azonban, a programmal nem fürödtünk be, mint ahogy tartottam tőle, helyette nagyot fürödtünk a kicsi strandon.

Mikor tegnap láttuk a strandot, az fogott meg elsőre, hogy mennyire kevesen vannak, pedig gyönyörű helyen van, gondoltuk, biztos van valami turpisság a háttérben. Jó, jó, pici falu határában pici strand, nem felkapott helyen, de miért vannak ilyen kevesen? A záráshoz közeli időszak miatt vajon? Nos, nem tudjuk, hogy tegnap miért voltak annyian, de este Jani megnézte a strand honlapján, hogy a medencék vize hideg, nem melegítik, nagyjából annyira melegszik fel, amennyire a nap felmelegíti. Lehet, hogy ezérta gyér látogatószám? Kezdtem kicsit aggódni, hogy tényleg jó ötlet-e ez a strandlátogatás, féltem, hogy vékonyka lánykáim pillanatok alatt jégcsappá fagynak a vízben, és fél óra után csomagolhatunk majd...

De mivel már megígértük nekik, hogy megyünk és éjnek évadján megsütöttem a kétszeres adag palacsintát (okulva a múltkori gödi strandolás során végigszenvedett étkezésből, mikor mindenféle kaját "jó" pénzért vettünk, de senkinek nem volt jó szinte semmi), muszáj volt legalább kipróbálni.

Kicsit később indultunk a tervezettnél, negyed 11-kor, de végül ez sem volt később probléma. Ismét átgurultunk a Börzsönyön, és ezúttal kattintottam néhány képet, amik nem a legprofibbak, de lehet érezni valamennyire a táj szépségét.

Ez itt épp' egy tisztás, de sokáig magas fák árnyékában halad az út:

Megérkeztünk, a strand bejárata:
Mikor bementünk, pont elhaladt egy kis vonat, valamiféle erdei vasút a strand egyik oldalán, ha valakinek jó a szeme, fel is fedezheti a fák között. :)) viszont arra jó a kép, hogy látszik valamennyire a strand szinte végig árnyékos oldala (ahol a szemetes és a padok vannak), ha valaki nem szereti a napot huzamosabb ideig (és kisgyerekes családoknak is előnyös), itt van hely bőven letelepedni:
A nagyobbik medence a strand bejáratával háttérben:
És a másik irányban a három kicsi medence, ahová a lányok egyből bementek, élen Zitával:
Csilla, aki megint el tudott szöszmötölni egy-két kicsi játékkal (Katinak és Tibinek újfent köszönet a tavaly tőlük kapott kicsi Ariel és Erik figurákért, ők voltak a játék középpontjában, úsztatta őket, utaztatta őket a "szörfözőn"=úszódeszkán) :)
És Zita, a medencék mai királynője, komolyan, nem túlzok! tényleg hűvös volt a medencék vize, de őt alig lehetett kirobbantani! Esetleg egy kis palacsinta evés erejéig hajlandó volt kijönni, de húzott is hamar minket vissza a vízhez:
Csilla és Zita az egyik kismedencében, Csilla rengeteget csimpaszkodott:
Csilla-csobi:
Kinga épp' partra szállt:
nagyon családias volt a légkör, alig volt egy-két család, néhány pár, idősebb és fiatalabb korosztályból is, ha a kis medencénél hagytunk valamilyen játékot, labdát, senki el nem vette, ott folytatták a lányok a játékot, ahol abbahagytuk. A nagy medencénél is volt rövid időszak, amikor csak mi voltunk bent. életünkben nem lesz ekkora saját medencénk még egyszer... :-))

Csilla a "szörfözőn", imádta, a nagy medencében is örömmel húzatta magát rajta:
Egy csimpaszkodás, aminél égnek állt a hajam, mindig féltem, hogy lecsúszik (a háttérben a "szörfözőn" Ariel és Erik figurák "szörföznek" :-D):
távolabbi kép a kis medencében pancsoló családomról. Próbáltam volna megörökíteni, ahogy a hegyek melletünk fölénk "tornyosultak", de nem jön át jól ezen a képen:
A hegyek és az egyszem strand büfé, ahol végül most nem vettünk semmit, de tetszett, hogy a strand felől és kívülről is lehet rendelni, több biciklis és gyalogos túrázó is megállt itt felfrissülni:
Éppen kis ideig parton, kacsalábas papucsozás:
Kinga nagy medencében:
Tavaly elvolt ugyan az itthoni medencénkben, de ha víz érte az arcát, jócskán visított. Most, egy évvel később, pedig a kis úszófenoménjelölt:
A strand búcsúzóul:
A nagymedence vize is hideg volt elsőre, de mikor az ember túlvolt az első borzongáson, és egy-két tempót úszott, rájött, hogy teljesen élvezhető, kellemes és frissítő és nem vacogott többé. Úszómedencék hőmérséklete volt a víznek, kb. 24-25 fokra tippelem, ami szerintem egyáltalán nem veszélyes. A lányok vacogtak ugyan egy idő után, de időnként ki-kimentünk felmelegedni, és így jól működött a dolog. Zita még kis időre sem akart kimenni... A legkisebb volt a legnagyobb medenceőrült. :-D

Két óra felé kezdtünk csomagolni, mert elfáradtak a lányok. Én nem szívesen mentem még, jól lett volna maradni. Ekkor jött volna jól egy plusz ember, aki kicsit vállalta volna a lányok felügyeletét, és így le tudtunk volna ülni Janival kettesben szusszanni kicsit. Intenzív volt a 3 lány strandoltatása, de azért megoldható, ezerszer könnyebb mint tavaly lett volna. az, hogy Zita is lelkes volt, hogy hajlandó volt vízbe jönni (hajajj, még az úszópelus felvételét is alig bírta kivárni!), és hogy be tudtuk már vinni (tavaly még talán kicsi lett volna), sokat segített. De azért jól esett volna néhány hossz úszás is, egy jégkrém elnyalogatása az egyszem büfé asztalánál. No, majd jövőre. Ha lett volna most egy gyorsan felállítható, cipzározható sátrunk, akkor megpróbálhattuk volna Zitát ott altatni. Csak nyitott strandsátrunk van (de nem is vittük), ott nemigen aludt volna el, tuti állandóan nézelődni akart volna. De nem volt ilyensátrunk, így ezúttal menni kellett. Még kettőt sem kanyarodtunk Kemence községben, és Zita már teljesen ájultan aludt. Olyan kis drága volt! :-) Kicsit később Csilla is "megadta" magát, ő is durmolt egy jót. Ezúttal északnak mentünk haza, Parassapusztánál "átintegettünk" Szlovákiába, majd Drégelypalánk-Nagyoroszi felé jöttünk haza. Ezzel elmondhatjuk, hogy ezen a hétvégén több részletben, szakaszban ugyan, de megkerültük a Börzsönyt! :)

Azért nincs nagy búslakodás a viszonylag rövid strandolás miatt, mert nagyon jól éreztük magunkat, jól esett ez a nagy nyugalom, csend, a fák, a hegyek közelsége (annak ellenére, hogy amúgy is hegyekhez közel lakunk és méginkább fogunk a jövőben). Talán gyerekkori emlékeim, élményeim miatt is élvezhettem ezt ennyire: gyerekkoromban több hetet nyaraltam apai nagyszüleimnél a Mecsek határán fekvő Mázán. A szomszédos Szászváron is hasonló kaliberű kis strand volt, mint a kemencei, és mindig nagy volt az öröm, mikor odamentünk apukámmal. emlékszem, hogy majd megfagytunk a hideg vízben, de nagyon élveztük! Csak remélni tudom, hogy egyszer az én lányaim is hasonlóan kellemes érzésekkel gondolnak vissza ezekre a strandolásokra! Gyakori visszatérésekkel lehet az emlékeket mélyíteni, és mi mindent megteszünk majd ennek elősegítéséért! :-) Ide is visszajövünk!

2010. augusztus 21., szombat

Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.
1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben
Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

2010. augusztus 17., kedd

Úszótábor-további sikerek

Kinának tetszett a második nap is, ma már mondogatta, hogy játszott Vivivel és annával (a másik kilenc éves kislány), és állítólag valami csapatot akarnak alkotni titkos jelszóval...Nagyon kemény. Nem hiszem, hogy magányos lenne a lánykám. holnap meg már Domi is mehet, úgyhogy lesz öröm. Domi amúgy ügyesen úszik ,szereti a vizet, ő már akkor átúszta a medencét a víz alatt, amikor Kinga éppenhogy elős merülésére készült, még szeptemberben. Szóval, Domi még húzóerő is lehet.

ma valahol állatokat néztek meg, nem tudtam eldönteni, hogy valami mini állatkert vagy állatkereskedés volt, de voltak halaktól kezdve nyuszigi mindenféle apróbb állat. Természetesen Kinga úgy jött haza, hogy ő szeretne egy nyuszit...Mikor mondtam, hogy ez most necces szitu, akkor csak egy hörcsögöt kért...Halakba belemennék, de leghamarabb költözés után, még úgy is, hogy akár a saját szobájába kapna egy kisebb akváriumot, ami nagy álma. Kingánál már számíthatok is rá, hogy komolyabban részt is vesz a gondozásukban. Meg amúgy is, ha ő valamiért lelkesül, ha szeretne nagyon valamit, akkor azt komolyan is gondolja. Persze akvárium is csak akkor lesz, ha végre felépült a ház, észhez térünk anyagilag, mert ez a rész most nagyon fájó pontja életünknek...

Azt hiszem, ez az állatos porgram vitte a pálmát ma Kingánál, úgy foglalta össze a napot, hogy az állatok, az étterem és a játszi voltak a legjobbak. És az úszás?-kérdeztem, de erre csak rázta a fejét, hogy az nem tetszett, de, hogy konkrétan mi nem, nem tudom.

Egyébként én azt hittem (nagy naivan), hogy egy-egy ilyen nap után Kinga hullafáradtan fog itt nekem este nyüszögni. De mondom én, hogy naiv voltam: hazaérkezés után még itthon rohangál, játszik Csillával, motorozik, és csak este kilenc körül látszik, hogy fáradt. Van energiája a csajnak az biztos!

2010. augusztus 16., hétfő

Az első táboros nap...

...teljesen flottul ment, és Kinga ragyogó arccal, élményekkel telve ért haza! Úgy örültem neki! (az más kérdés, hogy két percig sem tudtam folyamatosan hallgatni az élménybeszámolót, mert a két kisebbnek éppen akkor volt szintén szüksége a figyelmemre, hiába, megérezték, hogy az egész napos hármasban töltött lét után hirtelen Kinga lett a középpontban, és nem viselték jól-pedig Kingának kijárt volna néhány perc osztatlan figyelem)

Kétszer úsztak a nap folyamán, délelőtt és délután egyszer, volt reggeli, ebédelni egy étteremben ettek, Kinga elmondása szerint finom volt a leves és a pörkölt is, délután uzsonna után pedig játszótérre vitték őket. A köztes időben rajzoltak, természetesen Kinga innen is egy szépen színezett kifestő lappal tért haza, nem is ő lenne, ha nem hozott volna valami alkotást! :)

A többi gyerekkel szerintem még nem nagyon barátkozott össze, nem is tudom, milyen idős gyerekekkel van együtt, de azt tudom, hogy a Cápa csoportba osztották be. Vivi keveset játszott vele, Kinga elmesélte, hogy inkább Annával játszott, aki Vivivel kb. egykorú, azaz kb 9 éves, csak amikor Anna más valakivel kezdett játszani a játszin, és Vivi megsértődött, akkor ment vissza Kingához. Nagyon komoly. :-) Ebből is érződik, hogy kis barátnője, Domi hiányzott neki, aki még holnap sem mehet, mert ma ugyan tünetmentes volt hányásügyileg, az orvos javasolta, hogy nézzék meg még egy napig "terhelés" mellett is, mármint, hogy reagál, ha eszik is. Domi nagyon menne, úgyhogy, ha holnap jól van, szerdán csatlakozik. Addig meg remélem, hogy Kinga ellesz valahogy nélküle, vagy máshogy alakulnak a kapcsolatok holnap. Nem tűnt amúgy letörtnek a kiscsaj, volt történés körülötte, nem hiszem, egyedül érezte magát.

Az úszások is tetszettek neki, hiszen most már ügyesebb a vízben. Csak úgy áradt belőle a szó, és csak mesélte és mesélte, hogy milyen feladatok voltak, deszkás és anélküli úszás, karikába ki-bebújás, beugrálás és sok más. Olyan szívesen megnézném, hiszen biztos hatalmas a különbség a mostani úszó Kinga és a június eleji Kinga között, aki elég visszafogottan ült mindig a medence partján, és látszott, hogy nem érzi magát teljesen biztonságban. viszont az egész éves rendszeres úszásoktatásnak köszönhető, hogy nyár eleje óta bátrabb az itthoni medencében, ahol egyszer csak még továbbfejlesztette-észrevétlenül-a tudását, mikor megtanult lemerülni, és rájött, hogy ez milyen jó, és mennyivel nagyobb buli így a medencézés!

Jó ideig gondolkoztam tavasz végén, mikor beírattam ide, hogy nem korai-e neki még egy ilyen táborozás, de végül arra jutottam, hogy ha nem tetszik neki, abbahagyjuk. Nyilván senki nem fogja kényszeríteni, hogy ott legyen, ha nagyon nem tetszik neki. Nem akartam és nem is akarok majd soha nagy terhet rakni rá, hogy olyan helyzetekbe kényszerítsem ,amire nem érett meg, de úgy gondoltam, ha meg sem próbáljuk, nem ismerjük meg a határokat sem. Bíztam abban, hogy ismerős helyre megy, hiszen ide jártunk szeptember óta úszni, bíztam abban, hogy hátha a táborig még jobban megbarátkozik a nagyobb vízzel a kerti medencében (ami végül szerencsére megtörtént). Emellett Kinga a legbátrabb, legbevállalósabb a három lányom közül (bár ez az összehasonlítás nem teljesen "ér", hiszen a korkülönbségek miatt ilyen téren nem lehet összehasonlítani Kingát és Zitát, de még Csilla is kicsi ehhez), ő a nagy pörgős, akinek mindig program kell, aki állandóan pezseg. Tudtam, hogy az idei nyarunk pont nem a pezsgésről és a világjárásról fog szólni, tehát muszáj volt egy hét másféle programot összehozni neki. Gondoltam, hogy az elején nem fog lelkesedni, de ő olyan, hogy nehezebben kezd el mindent, de amikor látja, hogy az jó, akkor minden oké. Csak azt kell elérni nála, hogy elinduljon, megtegye az első lépést, részt vegyen az első alkalmon. komoly és megfontolt is, teljesen elfogadja akár idegenek irányítását is, szépen teszi a feladatát, idegen helyen jobban is eszik, egyszóval (ilyenkor) abszolút problémamentes a hölgy. Ami nekem megnyugtató, ezért mertem remélni, hogy könnyen megszokja majd az új szituációt.

űamikor még csak beszéltünk a táborról, nem akart menni, mondta is, hogy ő inkább itthon maradna. Győzködtem sokat, hogy pedig neki milyen jó programjai lesznek, de mivel ismeretlen volt a dolog, joggal tartott tőle. Sokan vagyunk ezzel így felnőtt fejjel is, sokszor kell nagy levegőt vegyünk, ha valami új dologba vágunk.

Egyelőre örülök, hogy végül tetszett neki, remélem, holnap is örömmel megy, és hogy legalább ennyi élménnyel gazdagabban jön haza. Az első nap mindenesetre bíztató.

2010. augusztus 15., vasárnap

Gödi strandolás

A futóverseny délutánján a gödi strandon lazítottunk a "nagy" futóverseny után. Bár a lazítás az erős kifejezés, a lányok biztos lazítottak, mi annyira nem, de muszáj volt már egyszer együtt is elmennünk. az idő is jó volt, a mostani szeszélyes nyáron sosem lehet tudni, adódik-e még igazi alkalom a strandolásra.

Bali ide már nem tartott velünk, délután ismét Budapest felé vette az irányt, mert neki már programja volt estére. Azért vittünk plusz személyt magunkkal, Katit, aki már délelőtt is velünk volt. Így esett, hogy teszteltük 6 üléses változatban is a nagy pedzsót, és jól vizsgázott. A két leghátsó ülésnél nincs túl sok hely a lábnak, ráadásul ha a középső soron gyerekülések vannak, mint ahogy nekünk alapjáraton vannak is, akkor egy szélső gyerekülést ki kell venni (ami nálunk kis ideig fixen a Kingáé lesz, mert az már nincsen bekötve a biztonsági övvel, könnyebb kiemelni), hogy a szélső ülést előre lehessen tolni, és be lehessen mászni hátra. másik lehetőség, hogy gyerekülést kötünk be leghátra, de ezt én nem preferáltam nagyon, mert a két ülés között nagyobb a rés, nem támasztják egymást, így délelőtt Kinga is dűlöngélt az ülésével, mikor a futóversenyre tartva oda kötöttük be. Kistávon azért még elment, hosszabb úton stabilabb helyre jobb tenni a gyerekeket.

Így én ültem be hátra, (mert Katiért elmentünk Diósjenőre, ő szállt be utoljára, egyszerűbb volt, ha anyósülésen utazik), majd Kingát kötötte be Jani, kiszállásnál pedig végig kellett várnom, amíg Jani a gyerekzáras ajtókat kívülről kinyitja, kiszedi a lányokat (akikre most szerencsére Kati vigyázott, míg én is kiszálltam), majd utána gyerekülés kiszed, ülés előretol, anya kiment... :-))

azért nem kell ám sajnálni minket, tudtuk, hogy ez ilyen lesz, hiszen ez a 7személyes autók között a kisebb verzió. A hátsó ülések amolyan pótülésszerűek, mi nagyon örülünk így is, hogy van ilyen lehetőség, és most sikerült kitapasztalni, hogy is működik a sokszemélyes utazás. Legalább tudjuk, kit hova ültessünk legközelebb, ha így utazunk, tehát magas embert nem paszírozunk be leghátra, hosszabb úton tuti nem. ezúton nyugtatnám meg leendő, magas utasainkat. :-)

Én pedig azért élveztem a hátsó utazást, Jani a vezetőülésen már jó messze volt tőlem, ha beszélgettem az elöl ülőkkel, mindig kértem, hogy ismételjék meg, amit mondanak, mert nem hallottam, mint ahogy a zenét sem, már annyira nem jutott el hozzám... :-))

Ennyi autós bevezetés után essék néhány szó a strandolásról is, végül is az lenne a fő téma... Maga a strand nem olyan hú de extra, mint ahogy anyósomék beszámolójából gondoltam, akik egyébként szintén ott voltak tegnap délután. Ettől függetlenül nem rossz a strand: van egy meleg vizes medencéje, ahová először mentünk, de egy idő után melegnek bizonyult. Ezután átmentünk a nagyobb, hűvösebb vízű pancsoló medencébe, ahol Kinga nagyokat ugrált, Csilla kézenfogva ugrált be a vízbe, Zita pedig apjával pancsizott. Zita egy idő után átment mamával az egyik gyerekmedencébe (kettő van), ahová sajnos felnőtt állva sem léphet be, így azért Zitára nehéz volt vigyázni. Szerencsére ott pacsált a szélén, merülés esetén be lehetett volna lépni, de nekem az nem tetszett, hogy ha nem mehet be szülő (ami amúgy rendjén van a fertőzések elkerülése végett), akkor miért nem áll legalább egy úszómester a medencében. Sekély volt ugyan a víz, de tudjuk nagyon jól, hogy a legkisebb vízben is történhet baj. Ha egy szülő történetesen két gyerekre figyel a partról (és ez nem ritka), és pont az egyik vonja el a figyelmét, és pont azalatt pont arra az egy pillanatra leveszi a szemét a másikról, és pont akkor történik valami... belegondolni is rossz. Természetesen az úszómester sem tud egyszerre minden gyereket felügyelet alatt tartani, de akkor legalább nem kell lekiabálni a szülő fejét sem, aki némi segítség gyanánt bemerészel menni a vízbe. Mert volt egy ilyen eset, pont láttam. No, mindegy. Pont.
Ezen kár filozofálni, idén már nemigen megyünk, jövőre meg Zita is stabilabb lesz a vízben, a másik két lányról nem is beszélve. Kingáért most sem aggódtam, csak szemmel tartottam.

Két fürdés között haraptunk valamit, bár a lángos nem volt éppen tökéletes, de a Csillának vett gyros tál igen. Persze Csilla egy falatot sem evett belőle, csak fagyit...no comment.

Evés után még belefért az időbe egy merülés a meleg medencében, aztán hazafelé vettük az irányt, elmúlt fél hét, mikor hazaindultunk. hazavittük Katit Diósjenőre (ó, de jó lett volna, ha nekünk is csak két utcával arrébb kellett volna gurulni, hogy otthon legyünk, de sebaj, majd jövőre már tutira!), Zita aludt is egy jót (sajnos) a kocsiban. A két nagyobb szinte percek alatt elaludt este, Zitával azért küzdöttem egy kicsit, de ő is fáradt volt, és végül az álommanók győztek (nálam is :-P).

Jó kis eseménydús nap volt, este már emlékeztetni kellett magamat, hogy délelőtt még futóversenyen is indultunk... :-))

2010. július 31., szombat

nyaralás

No, nem mi megyünk nyaralni, erről idén is, úgy tűnik, hogy le kell mondjunk, mégis lett néhány napunk, ami lazább stílusa miatt felér egy kisebb nyaralással, bár az időjárás pont nem támogatott minket a maximális kihasználásban. Anyósom ugyanis a héten és még jövő héten is szabin van, így szerdán este elvitték Kingát és Csillát, azzal, hogy majd jönnek valamikor. Jó. Beleegyeztem. :) Kinga a héten ment volna élete első napközi jellegű táborába, úszótáborba, amit elhalasztottunk augusztus közepére, mert a kis barátnőjének a nővére, akikkel együtt ment volna úszni hármasban, még mindig beteg (a fülgyulladása nem jött rendbe), így ki tudjuk legalább használni a nagymamai segítséget. Kinga amúgy is már arra vágyott nagyon, hogy sokat aludhasson mamánál, ami most megvalósult. Kicsit aggódtam/aggódok folyamatosan, hogy nem fárasztják-e le anyósomékat (elsősorban a rigolyás korszakát élő Csillára gondolok), de eddig semmi nagyobb gond nem volt. Pénteken Csilla nem akart cipőt húzni, pedig hűvös volt, anyósom ezt elég nehezen viselte, hiába próbáltam nyugtatni, hogy Csilla ilyen, nem kell nagy ügyet csinálni, meg különben is: talán nincs olyan nagy hideg, hogy érdemes lenne küzdeni vele. Ő azért küzdögetett Csillával, valahogy aztán sikerült is elsimítani az ügyet, no, meg a nap is kisütött, lehetett tovább papucsozni. Ma délutáni telefonon keresztüli kérdésemre Kinga határozottan kijelenette, hogy nem akar hazajönni, Csilla a telefonhoz sem jött, csak messziről integetett, hogy biza, ő sem akar! PEdig arra számítottam, hogy Csilla két éjszaka után hazavágyik, de egyelőre jól elvan. És mivel szépen eljátszanak (hiába, nincs ott a kis romboló-huligán hugicájuk), anyósomnak sincs gondja velük, így határozatlan ideig még maradnak. hátjólvan.

ennek megfelelően én szerda este óta egy gyerekekkel lazázok. Bár van néha olyan pillanat, hogy inkább cserélnék mamával, hogy inkább Zitát vigye két napra, mert olyan fárasztó tud már ő is lenni (hiába, lassan két éves, ő is egyre határozottabban akar mindent, de mondani nem tudja, így estére a sok találgatástól is le lehet fáradni). nem akarok viszont panaszkodni, hiszen sokkal egyszerűbb teljes erővel a kisasszonyra figyelni, hogy közben nem kell még két másik csajszi igényeit is kielégíteni. Ráadásul szerintem zita is nyugodtabb, néha bámulatosan hssszú ideig képes elszöszmötölni, könyvet nézegetni. A lazázás már néha uncsi is, komolyan!, sokszor van lelkiismeretfurdalásom, hogy én csak lógatom itthon a lábam egy gyermekkel. Hülyeség, tudom. Ma ráadásul már majdnem "idegesítő" volt az a felkészültség, amivel a hétvégét vártam: Zita alvásidejében, illetve még ébrenlévős időszakában is el tudtam előre készíteni a hétvégi ebéd egy részét, így ma nyugodtan mehettünk ismerősöket látogatni, a hűtőből csak ki kellett venni a kész ebédet, mikor hazaértünk. Ez számomra bámulatos és ritka érzés, jól magamba is szívom és raktározom. :)

Tegnap kint játszottunk az udvaron a csajszival, és hintázás közben már majdnem elaludtam, annyira nyugodt és csendes volt minden, Zita elüldögélt, gagyogott, énekeltünk, én meg hiányolni kezdtem, hogy nem kell közben még ide is meg oda is szaladni, egyéb igényeket kielégíteni. :) mintha nem találtam volna a helyem...

Ebből is látszik, hogy nekem az egygyerekes lét már hosszú távon furcsa. Jól esik most csak egyfelé figyelni, de tudom, hogy ezt csak ideiglenesen tudom elviselni. tudom, hogy egyből visszaáll a rohanás, kapkodás, szétesettség érzése és hangzavar, amint egyesül a csapat, nekem már az az életem. Mazochista vagyok, tudom... :-D De nekem jó így. Tudom.

2010. július 20., kedd

Kinga névnapi ajándéka

Csak szombaton lesz Kinga névnapja, de ma megjött az ajándéka. Nem vártam szombatig, hiszen most remek az idő, lehet strandolni, most tudják használni.
Kingáé a nagy delfin, mert ő már fel tud jönni a víz alól, ha lecsúszik...
...Csilláé a sárga úszó "deszka", mert Zsófiéknál tetszett neki, és némi vigaszajándék neki is dukál. :)
Egy a "bajom": ha még Zita úszógumiját is betesszük, teltház lesz, kicsi lesz a medence...Apa, új medencét kell vennüüüünk!!! :-)))

2010. július 17., szombat

Délutáni fürdés

Megírtam a kicsit panaszkodós hangvételű bejegyzést a nagy hőségről, de pont utána délután egy kicsit elviselhetőbb lett az egész. Nem csökkent a hőmérséklet (sőt, itt bent továbbra is 29 fok van), de Zita is hajlandó volt vízbe szállni, ami melegedett valamennyit:

Először apuka felügyelt, nagy-nagy "kínszenvedések" árán :)
Majd amikor ő már megunta Zita sivítását, akkor én váltottam. Zitának ugyanis valahogy sehogy nem volt jó (már nem tud mit csinálni ez a gyerek jó dolgában!), hol ki akart menni, hol nem, hol jó volt az úszógumi, hol nem. Most már nem ér le a lába, hogy Jani meghegesztette a medencét, magasabb lett a víz. lehet, hogy ez zavarta, de azért volt sok kacagás is. :)
Mindegy, a lényeg, hogy sikerült kicsit lehűlni, mert még frissítő hőmérsékletű a víz, a lányok sem fáztak benne, kivéve talán Zitát egy kis idő után. A fürcsi után tényleg higgadtabban lehetett mindent elviselni, amihez talán a lassan lenyugvó nap is rásegített.

Mindezt azért írtam le, mert így igazságos. Ha a nehézségekről írok, akkor úgy illik, hogy a könnyebb pillanatok is lejegyzésre kerüljenek, sőt! És ez most mindenképpen kellemes élémény volt, ha nem is szenzációszámba menő program.
Daisypath Christmas tickers