Beszámoló Janinak 1.

Az a helyzet mifelénk, hogy kedvenc férjem és lányaim kedvenc apukája (Jani-no, nem mintha olyan sokból kellene választani :-D) a mai napon Mallorcára "disszidált". Egy kemény hétre... No, nem nyaralni, hanem tanfolyamon vesz részt. Nyaralni csak minden délután 5-től fog, mikor a tanfolyás véget ér neki. :) Ez alkalomból jutott eszembe a kósza gondolat, hogy talán pár sorral meg kellene őt örvendeztetni, hogy a nagy messziségből is képben legyen, mi történik kicsi családjával. :) Ez az apropó a blogírásnak is roppant kedvezne, mert mostanában nem sok bejegyzés született. No, nem mert semmi érdemesre méltó nem történt, egyszerűen nem jutottam gép elé hosszabb időre. Sok szép esemény marad már rögzítés nélkül... :(

Most azonban megpróbálok néhány sornyira időt keríteni, nehogy feledésbe merüljünk a napsütötte Mallorcán... :) No, ez csak vicc volt, szerintem ennek pont az ellenkezője történik, hiszen este kaptam Janitól egy sms-t, hogy látott egy boltot tele Disney holmikkal... Ebből következtetek, hogy "néha" azért csak eszébe jutunk. :) De legalábbis a lányok... :-D

Nem biztos, hogy vadregényes, kalandos történetek kerülnek majd lejegyzésre, de feltételezem, hogy a családfőnk értékelni fogja. :)

Szóval, az első nap.

Eltelt. :)

Kedves ismerősünk hős módjára, egy átvirrasztott éjszaka után korareggel hazajutatta nekünk az autónkat a repülőtérről, hogy ne maradjak jármű nélkül a hétre, én nekem viszont a vezetési rutinom sem túl jó, hogy ezt a tettet bevállaltam volna (na, ez tuti hőstett lett volna a részemről) és nem is lett volna kényelmes Zitával együtt hajnali négykor útra kelni...Pont ezért örök hálánk a segítőnknek, azzal, hogy van autóm, könnyebben átvészelem a hetet.

Még viccelődtem is a héten, hogy mehetne már Jani, mert akkor megkapnám az autót, nem kellene az egész napomat oviba gyaloglással tölteni. :) Most tuti nem kell sétálgatni, ami nálunk hatalmas dolog, hiszen, és erről nem is nagyon írtam mostanában, rettentő sok időm elmegy az oviba jövés-menéssel. Ha reggel nekem kell a lányokat vinni, van, hogy 10-re érek haza Zitával, és fél három körül lehet lassan visszaindulni. A köztes idő nagy részét Zita terelgetésével töltöm, tehát minden egyéb teendő elmarad. Ez kezd az utóbbi időben frusztrálni, kezdtem teljesen szétcsúszni. Amit régebben be tudtam iktatni a napjainkba, azt most nehezen. Hosszú távon ez nehezen viselhető, csak sokat egyelőre nem tudunk tenni ellene (hamarosan nyári szünetre vonulunk oviügyileg, akkor nem kell jönni-menni, viszont a három lány együttes itthonléte tuti garantálja, hogy semmi egyébbel ne foglalkozzak :-D). Nagyon remélem, hogy a héten kicsit hatékonyabb leszek, hiszen jóval hamarabb hazaérek délelőtt, és nem kell olyan korán indulni délután. Ez azonban nem tartozik szorosan az első nap történéseihez, viszont hangsúlyozza, hogy mennyire fontos tett volt az autó visszaszállítása. :)

Zitával hazavittük a kedves ismerőst, hogy végre pihenhessen (a másik két lány mamánál üdült egy éjszaka erejéig). Mikor hazaérve vettem ki Zitát a kocsiból rosszul mozdulhattam, mert a bal lapockám alatt éles fájdalom nyillat a hátamba, hogy levegőt alig kaptam. Utána egy ideig csak feküdtem és merengetem, hogy akkor most mi lesz, de végül nagy nehezen meg tudtam mozdulni, pár óra múlva pedig már nem is görcsölt be minden karnyújtásra a hátam. Most például érzem néha, de már egész jól van. Örültem, hogy Janit nem kellett reggel 8-kor Münchenből hazahívnom. :) Szerintem ő is örül, így utólag. Feltéve, hogy a steak jól sikerült, amit egy palma-i kávézóban fogyasztottak. :):)

Zitával karöltve főztünk ebédet, amihez ilyen előzmények után nem sok kedvem volt, már ott tartottam, hogy lemegyünk az egyik pizzériába (kis falu létére minimum három helyen lehet jelenleg pizzázni...) enni egy levest (ami teljesen finom és abszolút nem drága), mégiscsak gyereknap volt vagy mi...meg kicsit anyanap is lett volna, khm. :) De meglett az ebéd, finom lett, a kimenős evést más "rendkívüli helyzetre" tartalékoljuk (bár, ez is most csak azért merült fel lehetőségként, mert autóval könnyen kivitelezhető, gyalog manapság nem indulnék be egy levesért a faluközpontba. :-P Akkor már inkább megfőzöm. :) Szeretek gyalogolni, de a gyalogláshoz fűzött jelenlegi viszonyomat feljebb már érintettem :) )

Ebéd után, amikor már majdnem vittem volna Zitát aludni, telefonált anyósom, hogy Csilla sírdogál, azt mondja, hogy nem érzi jól magát, és mintha valami pír lenne az arcán, ami biztos az új himlő jele, amiről a napokban hallott a rádióban...

Én reméltem azért, hogy Csilla valami más miatt nyűgös, ami szerencsémre be is igazolódott, az oka nem derült ki, de mikor én megérkeztem, sokkal vidámabb lett. :-) Mivel Zita alvásidejében keltünk útra, Zita 10 percet aludt csak az autóban, estére totál elfáradt, sokat sírt, nyűgös volt, ami próbára tette a türelmemet rendesen (ekkor jó lett volna mindenképpen az a plusz két apai kéz segítség gyanánt), de végül csak elszenderült mindhárom leányzó. Előtte, koraeste még sikerült Kinga óhajának megfelelően a csokis tejszínhabot megcsinálni, ami már be volt készítve a hűtőbe, csak nem tudtam végül befejezni, mivel eljöttünk koradélután. Így azért csak lett valami kis gyereknapi édesség is, örültek neki, én meg örültem, hogy ez abszolút nem volt bonyolult kérés. És, főleg, hogy sikerült rá időt keríteni...

Most pedig nyugovóra térek, hogy újult erővel kezdhessem a második apanélküli napot. :) Remélem, arról is lesz erőm beszámolni, még ha sok izgalmas nem is igen történik majd (lehet, hogy a 4-5. napon kezdenek majd elmaradozni a bejegyzések...). Bár, én remélem, hogy délutánra valamicske programot sikerül szervezni, ha már autónk van a héten. :) Ki kell használni a remek lehetőséget.

Megint feladom :)

A kedves olvasó ma végigköveti mai lelkivilágom erőteljes hullámzását. :)

sikerült, ugye, mint írtam volt, nagy nehezen összeszedni magam, optimista "üzemmódba" kapcsolni. :)

Erre Zita felébredt háromnegyed óra alvás után... (3 óra helyett) egyszer fordult elő ilyesmi idén, és most másodjára, khm, vicces. visszaaludt mellettem, de mikor ki akartam jönni, felébredt. Majd a szomszéd pont akkor zajongott valamit (szeretjük), megijedt, és vége.

megint kiegészültünk, kezdődik minden elölről, próbálom Zitát visszatartani a lányok berendezett dolgaitól, kezdődik a hangzavar. Az erő legyen velem. :-D

És még éppen csak kiszedtem a vizes ruhákat a gépből... :-)))

szerintem esszük a "bóti" bejglit. :))

A "feladós" poszt-újragondolva

kipuffogtam magam, azt hiszem jót tett. vagy az, hogy ebédeltünk, Zita elaludt, kicsit lecsendesült minden. Kicsit összeszedtem magam. Már nem is tűnik az egész olyan vészesnek.

Ahogy ott ebédeltek a lányok (mirelit pizzát, lévén igen gázosra sikeredett a délelőtt, de történelmi eseményként elkönyvelhetek egy sikert, mégpedig, hogy Csilla is evett a paradicsomos alapú pizzából, pedig eddig csak tejfölös alapút evett meg, de arról sem tudta, hogy az tejföl, csak "sajt", mert ha tudta volna, nem ette volna meg), néztem őket, és tiszta bolondnak éreztem magam. hiszen itt van nekem ez a három gyönyörű lányka, együtt vagyunk, az apukájuk most is értünk gürizik, mit akadok itt ki, hogy néhány porcica "futkos" körülöttünk? Meg hogy nem is igazán lesz sütink idén, mi van akkor? PErsze azt eddig is tudtam, hogy a karácsony nem attól karácsony, hogy 120féle sütit legyártunk, 5fogásos étkeket kreálunk, de azért jó (lenne) kicsit alkotni. De ha nem sikerül, akkor mi van?

komolyan, én kicsit bolond vagyok. megártott nekem a tél, sötétség és bezártság (de már hosszabbodnak a nappalok, ha egy-egy percet is, de túlvagyunk a leghosszabb éjszakán!).

Persze ezt is ki lehet magyarázni, hiszen évek óta felemásra sikerül a karácsonyunk (talán a 3 évvel ezelőtti viszonylag rendezett volt), de csak azért, mert mindig volt pici baba, pici gyerek a háznál, ami meg a legjobb a világon! :-D ez nem hálaadás ünnep, de azért nagyon hálás lehetek, hogy nekem mindez megadatott.

És ezt most gyorsan le kellett írjam, hogy azért javítsak az imidzsemen, ne csak puffogjak és elégedetlenkedjek itt, no és, hogy a siránkozós és cukormázas bejegyzéseim aránya kiegyenlítődjön. :))

Kinga és Csilla most nagy egyetértésben babáznak, kihasználom, teregetek és berakok egy új mosást. De ha megunják, leülünk társasozni, és ha belefér, míg Zita alszik, folytatom a keksz sütésének előkészítését (talán segítenek is kicsit a lányok-jövőre meg egyedül csinálják-haha :D). Ha nem sikerül, megpróbálom este befejezni. Ha akkor sem sikerül, akkor talán holnap. Ha akkor sem, hát kisnyúl. Jani hozott "bóti" bejglit. :) ami egyébként kivételesen finom, igaz, a lányok nem eszik, de akkor még mindig ott lapul egy adag mirelit gesztenyepüré a mélyhűtőben (úgyis nagy kilvasztást tervezek jövő hétre, jó is lenne, ha ürülne). ezt most jól megtárgyaltam itt magammal. :) Nem tudom, mit problémáztam ezeken eddig annyit.

Kívánok mindenkinek vidám és meghitt készülődést! :))

Feladtam

Pár perccel ezelőtt feladtam, hogy bárminemű fontosabb előkészületet tegyek karácsonyra. Pont mint tavaly. egy "kicsit" el vagyok keseredve.

itthon a három lány, ami nem baj, de két percig nem tudok valamit egyhuzamban csinálni. Lassan ebédidő, és küzdök, hogy a reggeli után elpakoljam a konyhát. Esélytelen.

Jani hajópadlót csiszol, konyhabútort rak össze a házunknál, szerintem estig nem látjuk, a holnap szerintem hasonlóan fog telni, remélem, délután felé azért hazajön egyet Szenteste ürügyén.

Csak legalább a hűtőben pihenő sakk-és spirálmintás kekszeket még ki tudom valamikor, valahogy sütni. Bár ne lenne ez a belső késztetésem, hogy ilyenkor tudunk valami különlegeset csinálni! hogy kéne ezt kiirtani magamból? Hogy úgy kezeljem az ünnepeket, mint egy átlagos napot? Akkor nem lenne semmi bajom, nem lenne a belső konfliktus. nem akarom, hogy tökéletes legyen, csak kicsit más. Csinálnék én minden éjszaka is, de akkor is állandóan "műszak" van. jaj. Bennem a hiba, én vagyok rosszul kódolva.

Megyek, mert Zita megmarta Kingát, pedig Csilla és Kinga pont jól eljátszottak. Zajlik az élet nálunk, a legnagyobb békességben és szeretetben készülünk a szeretet ünnepére. :-P

De legalább a fenyő már áll, égők rajta (reggel 7-kor már arra jöttem le az emeletről, hogy Jani rakja össze a fát, a két nagy meg örömködve ugrál körülötte), délután megpróbálom a lányokkal feldíszíteni. Tavaly is így csináltuk, nem lett olyan sűrű a 24-e. A mostani állapotokat nézve ez most is szükséges. És ajándékok is becsomagolva, a szenteste így talán nem marad el. :) Legalább az rendben lesz, úgy ahogy. :)

kikeseregtem magam szegény blogomnak, mert nincs másnak, ő mindig meghallgat, most megyek, és szétválasztom két kisebb lányomat. Ezúttal ők akaszkodtak össze. Kitalálok valami elfoglaltságot nekik. Megint és újra. nincs megállás. Csak merülnek a készletek, ha már régen le nem merültek. Sajnos.

Egyik ki, másik be valamint hó, hó, hó

Csilla múlt héten szemészeti problémák miatt leledzett itthon. Meggyógyult, a héten mehetett oviba.

Kinga viszont nem, elkezdett köhögni. Ő most már javul, úgy tűnik, hétfőn csatarendbe állhat.

Tegnap Csilla belázasodott, ma is kétszer felment a láza, kicsit köhög. Hétfőn valószínűleg marad itthon. PErsze már Kinga is elkezdte a tárgyalásokat/alkudozásokat, hogy maradhasson. :)

Emellett Zita orra is intenzíven folyni kezdett. Lehet ismét porszívóval szívni. Mert az olyan jó... :-P De neki más baja nincs, leszámítva esetleg a fogzást, mert az van bőven a napokban (éjjel többszöri ébredéssel, juhéjj! :-D)

Jani is fájlalja a torkát, de rajta nem látszik ,alig szól róla valamit, csak onnan látom, hogy Neocitrant készít magának.

A fényképezőnk is kilehelte a lelkét két napja (Zita megadta neki az utolsó lökést, szó szerint), nem reagál semmire. nagy veszteség ez most nekünk, jelenlegi helyzetünkben nem tudjuk pótolni. :(

Én jól vagyok, de én nem is lehetek beteg. Nagy tettekre készülünk, az kéne, hogy kidőljek! :-)))

És ismét zuhog a hó, hideg van, meg is marad, lehet napjában többször seperni, lapátolni. Szép ez meg minden, csak olyan bonyolult az élet ilyenkor. :)

hát, ez van minálunk december 11-én este. De holnap jön az öcsém látogatóba, ezért örülünk!! :-))

Ezt meddig lehet bírni?

Kimegyek a fürdőbe átöltözni, még a küszöböt sem lépem át, valaki visít a másikra.

Felveszem a pólóm, valaki megint vicsorít a másikra.

Megmosom az arcom, görcsbe rándul a gyomrom, mert valaki keservesen sírva fakad a másik miatt.

Kiteszek egy tányért (kitennék), már hallom: Anyaaaaa!

sokszor ellenségesek egymással, mostanában sokat hallom: Bárcsak ne lennél!, De jó volt egyedül, míg te oviban voltál! éssatöbbi. Mit csinálok rosszul? De amikor Zitát kicsit hátrahagytam egy nap, mert nem akart jönni az ovi elöl, mi meg fáztunk, és mondtam neki, hogy Na, helló, viszlát, mi mentünk, Kinga sírva fakadt és remegve kérlelt, hogy ne hagyjuk ott!

De átkozott nehéz ez az egész!

Megyek, kérdezek, próbálom kideríteni, mi történt, nem mindig sikerül. Békítek, akit lehet, nem mindig sikerül. A kétévessel ráadásul nehéz egy ilyet megbeszélni. Ő csak érez, mondani nagyon nem tudja, mi bántja. visít, rúg, harap, ha nem tetszik valami. A két nagyobbnak meg fárasztó állandóan elnézőnek lenni, okosabbnak lenni, hogy is, ha fáj a harapás, rúgás. Jogos a két pont, ezt én sem engedem. De akkor is várnunk kell, míg Zita kicsit nagyobb lesz.

Addig meg két percenként visít majd valaki. Jujjdejó.

folyamatosan elemzek, agyalok, próbálom a megoldást keresni, próbálok türelmes lenni, ami egyre nehezbb. És ettől is csak rosszabb lesz.

rumlis az életünk, alig várom, hogy végre rendeződjön, az is sokat segítene. Talán Janit is többet látnánk, meg amúgy is. A reményt az adja, hogy talán nagyon záros határidőn belül ez megtörténik.

És most veszek egy giganagy levegőt, mert valaki megint ingerülten rámordult a másikra. Megint elemezni kell, meg békíteni, csitítani, figyelmet elterelni. De átkozott nehéz ez az egész.

Fáradt vagyok. :(

hogy örülünk mi a hónak!

Tegnapra virradóra hatalmas hó esett.

Örült aprónép rendesen, mi, felnőttek már visszafogottabban.

Tépni kellett ki ezerrel hóembert építeni, természetesen. De amíg ide eljutottunk...

Mindhárom lány sírt, hisztizett, ordított, nyávogott, ki-ki kedve szerint, vagy külön, vagy együtt, az overál és a sok ruha miatt.

Janival már kínunkban röhögtünk, és fogcsikorgatva felöltöztettük őket. Kint már jó kedvük volt, de az a hangzavar előtte...

Most megint megismételték az egészet, megspékelve azzal, hogy CSAK apa öltöztetheti őket.

Végre kijutottak az udvarra. De Csilla még mindig ordít. szerintem a fél falu hallja. :-P

Én pedig máris unom a telet, mindenkitől elnézést a negatív hozzállásért. De azért persze nagyon örülünk, hogy idén is megérkezett az első hó. De nagyon. :)

Kamubeteg

Reggel Kinga fülfájásra panaszkodott. De úgy, hogy sírva-remegve fogta a fülét, így, ugyan gondoltam, hogy nemigen lehet igazi, azért eldöntöttük, hogy ma kihagyja az ovit. mivel azonban pont ő kérte, hogy velem menjenek oviba (és ne apával, autóval), és Jani el is tűzött, Csilla miatt gyalogolhattunk le az oviba. Csilla a szokásos cirkuszt vágta le az öltözéssel (szúr/szorít a zokni- ami amúgy 72x volt már a lábán-, az új cipő is szorít, pedig a bélés miatt a 26-os lábára a 28-as ment fel, és tuti nem kicsi, na, mindegy), fogszorítva sikerült elindulnunk. Odafele Csilla ült a babakocsiban, Zita szinte végig szaladt nagy vidáman, mi meg utána.

Kinga már határozottan vidámabb volt... :)

Az oviban mondtam Csillának, hogy Kinga most hazajön, mert úgy tűnik, beteg. szegénykém teljesen kiborult. Rövid dilemma után őt is kikértem erre a napra. Akkor tartsunk egy extra nap őszi szünetet, gondoltam. :)

Így aztán, jót sétáltunk, ovimenet oda-vissza, mikor akár telefonon is el lehetett volna intézni. De, mondjuk, tényleg nem volt rossz sétálni.

Főleg úgy, hogy Csillának sem "szúrt" már hirtelen a cipő, hogy nem kellett oviba menni...Olyan vidáman gyalogolt hazafelé, hogy csak itthon vette észre, hogy hoppá, hát, nincs is semmi baj a cipővel!

Még jó, hogy kivételesen tegnap késő este sikerült egy részét előkészíteni a mai ebédnek (ezt csak ritkán tudom megcsinálni), mert volt itt aztán délelőtt hangzavar, még a szokásos keddi porszívózást sem sikerült megcsinálni, nem mintha ez tragédia lenne, csak jó lett volna. Ráadásul két percenként összevesznek, főleg Zita miatt, aki a két nagy játékát állandóan elrontja.

Tegnap este próbáltam leülni játszani velük, de egyszerűen katasztrófa volt. Zita mindent elvesz, nem érti, mit szeretnénk, ha párhuzamosan játszok vele mást, akkor a nagyokéra nem tudok úgy figyelni, szóval, rövid idő alatt kudarcot vall összes kísérletem. Tegnap este úgy kimerültem, hogy komolyan nem tudom, hogy bírom ki az előttem álló hosszú telet...Bláh. nem lenne semmi bajom a bezártsággal, ha értelmesen, tartalmasan tudnánk eltölteni ezt az időt, de egyelőre csak kínlódás az egész. Feladni nem fogom azért, ráadásul hiszek abban, hogy Zita növekedésével napról-napra javulni fog a helyzet. :)

Holnap mindesetre megy mindenki oviba, én meg nekiállok felkutatni a legközelebbi szanatóriumot... :-DDD

Boldogulgatunk

Eltelik lassan ez a hét is, és most már kicsit örlök neki, az az igazság. Ez nem az én hetem volt, de lesz ez még így se. :-))

Keddig teljesen jól elvoltunk, azt mondhatom, hogy szépen kezeltük az apanélküli állapotot. Vasárnap hiányzott napközben (persze máskor is), de főleg a tudat miatt, hogy vasárnap van, és ilyenkor együtt szoktunk lenni. A lányok viszont szépen játszottak, hála istennek nagy gixer nem volt. Délután meg átautóztunk Jenőre biciklizni egyet, jól kirohangálták magukat, így az este is jól telt. Én meg különösen jól vállon veregettem magam, mert jól ment a vezetés, apró hibákat vétettem csak, de ez nem volt a forgalomra veszélyes (lassan váltok, és ezt kell javítani, de ez is egyre jobb lesz, jót tett, hogy pár napig minden nap vezettem).

Hétfőn normál napirend szerint mentünk oviba, annyi könnyebbség volt, hogy autóval mentünk. Élvezték a lányok, kicsit autóztunk a faluban még, zenét hallgattunk, így jobban ráhangolódtak az ovira. :) napközben minden olyan volt, mintha Jani dolgozna. Hétfőn este mindig nagyon későn jön amúgy is, itt sem volt feltűnő a változás, ellenben az autót kihasználtuk, és meglátogattuk Nikit Tolmácson, így kicsit változatosabb lett a délutánunk (remélem, Niki sem fáradt le túlságosan tőlünk 38 hetes terhesen :-P).

Kedden délben hazaért Jani, igaz, fáradtan, de itthon volt végre. szerdán szabin volt, így elmentünk vásárolni, ami nekem kifejezetten jól esett. :) Szerda este azonban újra útra kelt, dolgozni ment Pestre, a hétfő esti dolgokat bepótolandó. Mivel későn ért volna haza, és másnap már korán reggel a Tisza-tónál kellett volna lennie, ezért egy kollégánál aludt. Tegnap és ma pedig zajlik a céges elvonulásuk, ahonnan csak később este várjuk haza (Kölnbe másodállás kapcsán jutott el, afféle jutalomutazás, a mostani főállású, hivatalos "kiruccanás", szegéény Jani! :-D).

Én tegnap már rosszabbul viseltem a dolgokat, fogy a türelmem, folyamatosan zuhog az eső, természetesen most gyalogolhatunk naponta kétszer oda-vissza az oviba, nincs autó (no nem a gyaloglással van gond, két éve szinte mindig ezt tesszk, de néha jól esik egy kis lazítás). Szerda este ráadásul Csilla és Zita birkóztak a kanapén, ahonnan Zita lezúgott (nem voltam ott, mert a szokásos esti rohanás zajlott, mint mindig, ha egyedül navigálok esténként), és Zita beüthette a fejét. Nagyon sírt, kicsit szédült, és mikor magamhoz húztam, egy-két másodpercig zavartan nézett. aztán semmi. Én már sírtam a tehetetlenségtől, aggódtam egész éjjel, de végül nem történt utána sem semmi. Jani készenlétben várta a fejleményeket, hátha haza kell jönnie, de végül nem volt szükség riadóra.

Nekem az egyik legnagyobb nehézség az éjszakák: együtt alszunk most, egy szobában, de ez nekünk nem műkszik. Zita másfél hónapja kapott új ágyat, ami a gyerekszobába került, de olyan gyakran ébred, hogy Kingát egyenesen zavarja már. Ráadásul Jani nem mehet be hozzá, csak én, így, ha a másik két lány ébred, és felébresztik Zitát, akkor is nekem kell menni visszaaltatni. ezzel gyakorlatilag nincs szabad estém. El is határoztam, hogy Zitával szépen visszaköltözünk a hálóba, Jani ismét a gyerekszobába (ő még nem tudja :-D), de most már nem kell a földön aludnia, hiszen Zita ágya is 90x200-as, azt lehet használni. Én meg szépen leszoktatom Zitust az éjszakai szopikról, a sok sírással járó projektet nem lehet a másik két lány jelenlétében tenni. Ezért is várom most Janit, hogy nekifogjak ennek, mert az elmúlt két éjszaka is rémes volt. sokszor felébredt a leányzó, szopizott néha (már mondja, hogy "kéek szopi"), de aztán nem engedte, hogy a földre lefeküdjek az ideiglenes ágyamba. Ott aludtam mellette vagy az ágya végében, és teljesen elgémberedtem reggelre. Mindkét este elaludtam velük este, reggelig ki sem tudtam jönni (a ház persze úszik), de fáradtabban ébredtem, mintha 5 órát alszok egyhuzamban, normális körülmények között. brrr. :)

Egyszóval meggyűrődtem az elmúlt hét során, mind képletesen, mind szó szerint, várjuk, hogy kiegészüljünk 5 főre, reméljük, hogy kicsit rendeződnek a körülmények. :-) A lányok mamához készülnek, ő is várja őket, én meg csak reménykedem, hogy ők meg meggyógyultak/nak addigra, mert most éppen egy jó kis lebetegedés hiányozna...De hátha nem lesz egyelőre ilyesmi. :)

"mellesleg" ma ünnepeljük a templomi esküvőnk és lagzink 5. évfordulóját (mi ilyen szerencsések vagyunk, hogy két házassági évfordulónk van, bár a polgári az "igazibb"), remélem, még ébren látom ma Janit, hogy legalább annyit mondjak, hogy szevasz, na! ;-) Hátha, hátha... :-))

Négy lány itthon

Kicsit szomorkásak vagyunk, mert elapátlanodtunk.

Jani egy órája lépett ki a kapun, hamarosan bent van Pesten, és estefelé indul Kölnbe munkaügyben. Kedden délután ér haza, addig négyesben maradunk a lányokkal.

Reménykedtünk, hátha mama be tud valamiben segíteni, de nem. Pont máshol van dolguk (szobát festenek, takarítanak utána), így kis időre sem tudom legalább a nagyokat rábízni.

nagy gáz azért nincs, ki fogjuk bírni, ráadásul van autóm, mert Jani busszal ment be Pestre, tehát ki tudunk itthonról mozdulni. Kérdés, hogy a folyamatosan zuhogó eső mennyi programot enged meg nekünk, de valamennyit biztos. Emellett az autó jelenléte megnyugtató, ha bármi gond van, tudok menni (most aztán gyakorolhatok, rá vagyok kényszerítve! :-D)

A nagy apátlanságban nehezítő tényező az aggódás, mert 19 óra alatt érnek oda, ami egyrészt szerintem sok, másrészt-és ezért lehet, hogy lesznek, akik hülyének néznek-én jobban örülnék, ha inkább repülne, a buszozás számomra több veszélyt rejt (ha New Yorkba repülne, akkor csak 10 órát kellene paráznom, így majdnem a kétszeresét).

holnapra megpróbálok valamit kitalálni, hétfőn meg már ovi. És úri módon autóval fogunk menni, úgyhogy nézzük a pozitív oldalát a dolognak. az esték és éjszakák nehezek lesznek, ilyenkor állandóan kelek, ingázom, de majd egyszer ezt is bepótolom.

No, és a legpozitívabb vonulata a helyzetnek: Jani elvitte a vasalót, mert kint öltönyt kell húznia, és a szállodában fog vasalni. így még nagyon akarnék sem tudok vasalni, emiatt nem kell görcsölni. Remek. :)

Tolmácsi lakásavató buli

Lakásavató vagy évfordulóparti, nagy hirtelen nem is tudom, mi volt a pontos apropója az összejövetelnek, hiszen Niki és Arnold most rendezett nagyobb összejövetelt, mióta beköltöztek új otthonukba, de házassági évfordulójukat is ünnepelhettük akár, hiszen egy éve, 22-én tartották a "második" fordulóját az esküvőjüknek: a templomi részt és a lagzit.

Én egy kicsit zilált állapotban voltam az előző bejegyzésemben is megemlített aznapi sütési mizériám miatt, de az este folyamán lassan elfelejtettem, hogy mi miatt idegeskedtem aznap. Viszont a hirtelen ötlettől vezérelt diós muffint azért megkóstolhattam volna, úgy vittem el az összeset nagy önzetlenül és lelkesen, hogy egy falatot sem ettem belőle (és előtte sem csináltam soha), és nem nekem hiányzott az édesség, de azt sem tudom, mit vittem magammal. azt mondták, finom volt, hát, remélem. máskor azért előkóstolok...

Mindegy volt végül, milyen alkalomból gyűltünk össze pontosan, vagy ha mind miatt az sem baj, a lényeg, hogy összejöttünk náluk néhányan a barátaik közül, volt beszélgetés, sűrű koccintgatás (én nem, sofőrállásban voltam), nevetés, mókázás. Arnold csirkecombból készített pörköltje remek volt, merészelem titkon megsúgni, hogy repetáztam is, már amikor végre le tudtam ülni enni... :)

Az én szemszögemből azért más volt kicsit a buli, de hát ez várható is volt és az elmúlt évek alatt meg is szoktam. A lányok után járkáltam, Zita nem akart a "tömeg" közelébe menni, így tisztes távolban tőlük repülőket bámultunk és számoltunk az égen (nem kimondottan alkalmas a szitu hosszas beszélgetésekre :-D). Majd a teraszról ugráltak le a kezemet fogva, és mikor Jani felbukkant, vele is folytatták. Az étel elkészülte után megetettük őket, majd Janival felváltva mi is asztalhoz ültünk. Ekkor már jöttek elő a fáradtság jelei a lányokon: bent akartak maradni a házban, fáztak, öltöztünk, majd végül az autóba kívánkoztak. Gyorsan bekaptam az utolsó falatokat, és gyors búcsú után hazaindultunk.

A hazaút történelmi jelentőségű számomra, két okból.

1. Nem emlékszem, hogy korábban mennyit vezettem sötétben, az alkalmak száma a nullához konvergál, de lehet, hogy el is éri...A mostani nagy come back óta nem vezettem sötétben, nyár lévén később is sötétedett.

2. Az új autót most vezettem először...nem volt semmi faluban kis gyakorlás, itt-ott kicsi rutin, hogy az új kezelőszerveket megszokjam...neeem, nem.

Tehát sötétben, új autóban nekivágtunk a hazaútnak. Én kezeltem az alapvető dolgokat (amik persze a régi auótval megegyeztek, bár minden más egy kicsit, az autó méretétől kezdve sok minden), Jani a további kütyüket, mint zene, gps éssatöbbi. Majd egyszer én is...

De: hazaértünk, és nem is lett pánikjárat a vége, teljesen kulturáltan, csak az alapvető gyengeségekkel (mint pl. hogy néha lassan váltok, de ez a régi autónál is megvolt) hoztam haza a kocsit, büszke voltam magamra!

Másik autóval jött utánunk Tomi, Jani egyik barátja, aki Janit azon mód vissza is vitt a partira, én meg nyugovóra tértem a lányokkal. Vagyis tértem volna, de amint hazaértünk, mintha az életben semmi bajuk nem lett volna! Nem voltak már álmosak: leültek Barbie babákkal játszani, Zita mesét nézett...pedig hogy rohantunk haza, hogy szegény gyerekek milyen fáradtak! Kicsit hagytam őket, majd 10 körül takarodót fújtunk. Sajnos, nem sajnos, én is elaludtam Zita mellett, később is csak annyira bírtam felkelni, hogy a lépcsőházban lekapcsoljam a lámpát, majd elaludtam, reggel pedig Zita ágya végében kuporodva ébredtem, elzsibbadva, fázva, mert Zita a vékony plédet is lehúzta rólam. :P Jani másnap délelőtt keveredett haza Niki jóvoltából, aki hazafuvarozta a Zuramat. :-D

Kinga grimasz a sötétben

Csilla már útra készen, hátizsákkal, amibe a világ legaróbb mütyürjeit pakolta, azt vittük magunkkal, és persze Arnoldéknál ki is borult, szedhettük az apróságokat serényen! :)

Hárman a szánkón

Tegnap Jani megcsinálta, ma délután kipróbáltuk:

A három lány a szánkón, végre Zita sem esik le, nem ugrik le. Eddig ezért nem tudtam őket együtt húzni, pedig nagy segítség lett volna korábban is. Aztán a minap láttam az utcában egy anyukát, aki a 16 hónapos kisfiát a szánkóra erősített hintában húzta. No, nekünk sem kellett több, koppintottuk az ötletet, Jani csavarok hiányában műanyag kötözőkkel erősítette fel, és teljesen stabil, biztonságos.

Zitának tetszett a dolog, egy bajom volt csak, hogy Zita lába hegye leért, így ezt félig-meddig húztuk a hóban, de nem volt vészes. Ettől függetlenül lehet, hogy erre (is) ki kell találni valamit. De nem baj, azért az oviig el lehet már menni így is, ha kell, ezerszer jobb, mint a babakocsival küzdeni vagy Zitát magamon cipelni kabátostul-overálostul.

Nem mentünk ma sokat, nehogy betegségből kilábalóban megfázzanak a szánkón ücsörögve, és igazság szerint nekem is nagy strapa volt őket az igen dombos utcában felhúzni. Az edzettségi szintemen még van mit javítani. :-P A jó hír viszont, hogy a szánkóhúzással is tettem már ez irányba lépéseket. :)

A mai reggelünk

A mai reggelünk borzasztónak minősíthető.

Előzmény: hajnali 3-kor feküdtem le, konyhát terveztem, most muszáj komolyan nekifeküdni, sürgetnek a határidők. ez nem lett volna baj, de sem a telefonom ébresztésére, sem Jani egyszeri ébresztésére nem keltem fel, csak 7-kor (6 helyett), mikor Jani elindult dolgozni. Lévén, hogy nekem kellett Kingát bevinni az oviba, ez a kelési időpont rendkívül rossz pozícióba helyezett.

És akkor: borzasztó kómásan próbáltam először a két nagyobbikat összeszedni. Csilla először húzott egy szoknyát, natúr, plusz nyári flip-flop papucs, hogy ő megy a macskákhoz. Elkezdődik a magyarázás, kérlelés, hogy ugyan, öltözzünk fel rendesen, akkor lemehet, így hideg van, és ne öltözzünk sokszor, mert sietünk oviba 8minden nap eljátszuk, majdnem, nagyon gáz). Annyit elértem, hogy húzott harisnyát a szoknya alá (juhéjj) és félcipőt, de innentől egy időre feladtam, lement macskázni a pincébe. Közben Kingával reggeliztünk (Csilla pár falat kakaós kekszet evett össz-vissz), de 86-szor felugráltam, mert Csilla feljárkált, hogy mindenféle cicás hírt megosszon, én meg állandóan csuktam utána a pinceajtót, jön be hideg ugyanis. Nagy nehezen megettem a két kicsi pirítóst, megittam a kávém (nem azért ettem nehezen, mert rossz vagy sok volt, hanem ugrálni kellett kétpercenként). Kingára nagy nehezen „rábeszéltem” a ruhát, ő meg rajzolgatott az asztalnál, és állandóan csapkodott, mert nem sikerült minden, ahogy elképzelte. Fél kézzel próbáltam ott is segíteni, de mondogattam, hogy ezt inkább délután kéne befejezni. No, mindegy, Kingán ruha, fésülködés, ő is le a macskákhoz. Ekkor téptem fel Zitához, aki még édesdeden aludt, hogy ő következzen. Ekkor volt 8 óra, irtó rossz részidő, pedig meg nem álltam egész idő alatt. ekkor lett volna jó legalább elindulni, de inkább már ott lenni, na, mindegy. Zita gyors szopi, öltözetés, méltatlankodott is eleget, majd rohanás Csilláért, hogy jöjjön nadrágot venni, rendes meleg cipőt, satöbbi. Csilla jön, vita nadrág körül (kedvenc farmerét vette, én nem értem, hogy mire föl ez az állandó dacolás, mikor törődik bele, hogy hideg van kint???), de végül sikerül, némi sírással (mert szerinte szoros a cipő és kacsaláb) Csilla levonul macskázódni. Anya rohan öltözni, a még ébredés utáni tervemet,-hogy ma szemhéjtussal kivételesen kihúzom a szemem, hátha rendezettebbnek érzem magam (hogy mi látszik kifele, az már mindegy)-elvetem, még az is rengeteg időnek tűnik. Ugrok a ruhába, de közben vagy Zita nadrágrángatva kapaszkodik belém vagy még rosszabb, az állandóan feljárkáló lányokhoz teper négykézláb, én meg teperek utána, nehogy lezúgjon a pincelépcsőn. tizenkettedjére is biztosítom a két nagyot, hogy igen, borzasztó, hogy a macskák kiborították a tejet (megjegyzem, tényleg nem örültem neki, pedig akkor újfent csak két cica rombolt odalenn), és megkérem őket, várjanak lenn, két perc és indulunk. Aha, gondolom én. Zitán már cipő, én is húznám a kabátom, ekkor csapja meg az orromat a Szag. Hurrá, Zita telerakta a pelust. turbópeluscsere, mindjárt fél kilenc, már tényleg bent kéne lennünk, ugyan 9-kor reggeliznek, de ha Kinga a napos esetleg, akkor ott kéne lennünk hamarabb. Az, hogy a reggeli vizuális fejlesztésről (festés, rajz, ragasztás) lemarad, már evidens, klassz. Tépünk le Zitával, berakom a kocsiba, visszarohanok a lányok kabátjaiért, majd leesik, hogy a cicák talán éhesek. Gyorsan adok nekik (enni, bár némi verés is jól jönne, ha a macskáknál ez számítana, mert tényleg nagy tejtengert csináltak egy helyen, vár rám a móka, hogy az alom mellett a padlót is takarítsam , szerencsémre padlólappal burkolt, nem olyan bonyolult, de idő persze, de mindent a gyerekért). végül fél kilenc után kirobogunk a kapun, Csilla kismotorral. Kinga is akar vinni, de hazafelé kettőt kéne hoznom, lévén emelkedik fel az út, tuti, hogy Csilla sem ülne fel, ezért nem viszünk kettőt, sőt, Csillát is próbálom lebeszélni a rendelkezésre álló 13 másodpercben, hogy ő se vigyen, így igazságos. Miért is sikerült volna, talán, ha egy délelőttöm van rá, sikerül, most nem, visszük a motort, egyelőre minden oké. Útközben összetalálkozunk Tamarával, aki legkisebb fiával már hazafelé tart, váltunk pár szót az ovis úszásról. ezalatt Kinga felül a motorra, mert Csilla leszállt. Nagy civakodás kerekedik, végül Csilla ülhet vissza, Kinga szinte toporzékol, Tamarától gyorsan búcsúzom, és továbbnyomom a vidám menetet az ovi felé. Beesünk, Kinga duzzog, a csoporttársai már szaladnak elé, hogy ő a napos. Frankó. Sajnos, elkéstünk, mire levetkőzne, már rég kész kéne lenni a terítésnek. Kinga duzzog, nem akar öltözni. Végül ingerültebben megsürgetem, Zitát közben agyonsimogatják a gyerekek, két nagyobb fiú verekszik melletünk, Csilla bújik belém, ó, lennénk már készen! A többiek elkezdenek enni, Kinga nem nagyon akar bemenni, de végül szelíden, de határozottan beküldöm.

Felsóhajtok.

szakad rólam a víz.

Üresnek érzem magam, ez rémes volt.

Kiténfergek a két kicsivel, írok Janinak egy sms-t, hogy ezentúl sokkal keményebben lépjen fel az ébresztésemmel, tök mindegy, hogy álmos vagyok, mert így nem tudok elkészülni. tudom, korábban kell lefeküdni, korábban is szoktam, de most helyzet és feladat van.

Csillával kicsit küzdögetve, hogy mikor ki vigye a motort, hazaérünk, és indul a nap. Ami hasonlóan jó volt, mint a reggel, a napot félig meddig a délután előkerült cica híre menti meg, de erről másik bejegyzésben.