-->
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tetőtérépítés. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: tetőtérépítés. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. január 24., vasárnap

Építkezés: tetőtér

Délután az épülő házunknál találkoztunk anyósomékkal, egyrészt, hogy "átadják" a náluk üdülő unokákat, lévén véget ért a hétvége, másrészt megmutassuk nekik, hol tartunk az építkezéssel.

És ha már így alakult, hogy ma megint mentünk, és ma nem is dolgoztak a fiúk a tetőtérben, én is felmásztam, hogy lássam "mi a pálya". Szerintem nyár közepén jártam itt utoljára, akkor még a ház belső részéből vezetett fel a létra. A létra továbbra is az összekötő kapocs, de már a lépcsőházból lehet felmenni, a meredekség azonban mit sem változott. Azért egy lépcső egyszer majd barátságosabb lesz. :) Fentről a lépcsőház, jobbra a létra, ahol fel lehet közlekedni:
Az emeleti fürdőszoba immáron gipszkarton borítással:
Az egyik kis szoba egyik oldala, a tetőn a szigetelés:
És a másik ablaka:
És a másik szoba, ablak alatt a légbefúvás fűtőeleme:
A padlózat még nem kész, még elég nehéz közlekedni a gerendákon, keresztbefektetett osb-lapokon, de a hajópadló már ide is megvan, lent a nappaliban várja a felhasználást. Akkor végre a nappali is kicsit barátibb képet fog mutatni, még mindig ez a legrumlisabb helyiség, de ahhoz képest, hogy talpalatnyi hely nem volt a hatalmas kőzetgyapot hengerektől és más szigetelő anyagoktól, most már szellős és tágas. :)
A tetőteret elméletileg vendégek számára terveztük, egy kis "zugban" egy minikonyhát is be lehet majd rendezni, ez azonban még nem lehet tudni, hogy teljesen mikor valósul meg. Ez egyelőre halasztott része az építkezésnek, de szállóvendégek addig is vígan jöhetnek, csak akad egy kis hely valamelyik szobában nekik! :)

Aztán évek múlva, amikor a lányok nőnek, és nem igénylik majd az állandó szülői társaságot, lehet, hogy vonzó lesz számukra a két tetőtéri szoba, ki tudja? De ez még odébb van (akkor is, ha gyorsan telik az idő), egyelőre örülünk, ha átszokunk sikeresen a földszinti "rendes" szobáikba. :) Maaajd, ha eljön az ideje.

2010. január 14., csütörtök

Építkezés: több változás

Megint abban a helyzetben vagyok (szerencsére), hogy iparkodnom kell az építkezős beszámólóval, mert komolyan lemaradok. az pedig megengedhetetlen! :-))

A villanyszerelők felszereltek lámpákat a pincében, úgy mint a dolgozószobában:

Garázsban:
a lelógó fehér cső a központi porszívó csöve (ezt nem a villanyszerelők "művelték", hanem Attila, aki a fűtést és vizet szerelte/szereli a házban (legalább is remélem, hogy írom a dolgot, megint nem volt idő átbeszélni Janival az összes képet, amit késő este, majdnem éjszaka készített a házban)

Ééééés, megérkezett a légbefúvás "lelke", a hőcserélő egység, ami az egész légbefúvásos fűtést, levegőcserét működteti! Ehhez a fűtésrendszerhez nyertünk pénzt az államtól, fűtéskorszerűsítés címszóval, Jani még augusztusban adta be a pályázatot, októberben befogadták a pályázatot, és kicsivel később megtudtuk, hogy kaptunk pénzt. Enélkül nem tudom, hogy hogyan fizettük volna ki ezt az egységet, ugyanis ez a gépezet a "nehéz eset" anyagi szempontból az egész légbefúvásban. :)

Együtt a kazán és a hőcserélő, ja, és itt is lámpa és központi porszívó lelógó csöve :) Van itt minden! :)
Elméletileg hétvégén indul a fűtés a házban, ami azt jelenti, hogy lezárul a két szint (földszint és tetőtér), ez az alapfeltétele a dolognak.

ez már tetőtéri csendélet, ahogy kerülnek be a belső falak vázai, és sok helyen fent a szigetelés a tető belső felén

Középpontban a létránk, tá-dámm! :)


Ez itt pedig lent, a földszinten a belső folyosó, ahonnan a szobák nyílnak. Elkészült a gipszkartonozása ennek a helyiségnek is. Ide, a jobb oldalra tervezünk végig ikeás gardróbókat, ott, ahol nincsenek szobaajtók, azért sincs középen az ablak. Azért elég optimisták vagyunk, hogy az építkezés után még lesz pénzünk egyrészt gardróbot venni, másrészt megtölteni ennyi ruhával. :-))) Khm. :)
Ugyanaz a folyósó, csak Jani átment a másik végébe. Jobb oldalt a kékes falú helyiség a belső, nagyobb wc, ide vízálló kék gipszkarton borítás került. Jobbra, mellette van a nagy fürdő, de az nem látszik most a képen. A kis bemélyedés, ahol a piros csövek vannak tároló lesz, annak a hátsó falában fut egy csomó cső, de most már ez is el van takarva. Hihetetlen, hogy nemrég még egy hatalmas csőkáosz volt a ház, és most kezd valahogy letisztulni! :) Tovább, eggyel "feljebb" a pöttyös ajtófélfa már a közösségi térbe vezető folyosó, erről a folyosórészről nyílik a mi hálónk is, egy vékony csík erejéig látszik annak az ajtónyílása is.
A kép bal sarkában két ajtó látszik keskenyen, ezek a (talán) Zita és (tuti)Kinga szobái, kicsit távolabb pedig a (talán) Csilla szobájának ajtaja:


Jani kedden elment a festők teherautójával, és vettek néhány szobaajtót (itt a Zita-Kinga szobánál már fent vannak):

Amint elkészült a gipszkartonozás a szobákban, máris jöttek a festők, és elkezdtek glettelni. Ezek a pöttyök kivételesen nem a koszos fényképezőlencse miatt vannak, ezek a falon találhatóak, és határozottan jót jelentenek! :)
Ha el tudjuk indítani a fűtést, a falak is gyorsabban száradnak majd.

Ez pedig egy korábbi kép a konyha állásáról, itt már felkerült az osb-lap borítás, ahova csempe kerül majd, a felső részen itt is lambéria lesz:

további fejlemény, ami engem érint igazán, hogy kiválasztottam a csempéket, padlólapokat, izzadságos munka volt, de ugyanakkor olykor élvezhető is, hiszen itt már némi kreativitásra van szükség. Megvannak a jelöltek, de állandóan gyötör a kétség, hogy jók lesznek-e, hiszen a házat sem látom sosem, hogy könnyebb lenne beleélni magam. No, mindegy, ezt most így tudjuk csak csinálni. Janival a héten egy este sem tudtam átbeszélni a választásaimat (mert azért "mellékesen" őt is megkérdezem, egyetért-e, nagyon rendes vagyok :) ), mert vagy átaltattuk az estét, éjszakát (hétfő-kedd), vagy késő este, éjszaka jön haza (szerda, ma, holnap). Majd hétvégén, reméljük. Csak optimistán, csak optimistán! :-)))

2010. január 8., péntek

Építkezés: gipszkartonozás, tetőtér, hajópadló

az egyik lányszoba elkészült gipszkarton borítása (ezt végre "átvette" Jani, azaz rendben vannak) A képminőségért elnézést, a gépet takarítani kell, majd orvosoljuk a dolgot. azért talán látszik a lényeg:

Másik szoba, de ugyanolyan borítás már a falakon, és hajópadlózás elkezdése
A szülői háló is kapja a gipszkarton burkolatot
Kissé prózai, :) de a házépítésnél elkerülhetetlenül ezt is meg kell csinálni: bekerült mindkét mellékhelyiségbe a wc-tartály, hogy lehessen falazni. ez a nagyobbik mellékhelyiség, itt lesz egy bidé is, a másik "keret" annak a helye:
az egyik gyerekszobában fektetik a hajópadlót:
Itt is hajópadló:
Itt is hajópadló lesz, itt még csak a gerendák a földön
A tető belső szigetelése az egyik tetőtéri szobában:

2010. január 1., péntek

Építkezés: 2009 utolsó képei

Csak nem sikerült tegnap felrakni a képeket. Így akkor most. :)
A nappali-étkező, középen az étkező rész ablakával, háttérben a konyha még fóliázott fallal
A nappali másik oldala, a bejárat (a nagyobbik ajtó), hátul a konyha, valamint az onnan nyíló, végre szépen kirajzolódó kamra:
szemben a konyha. Ott is volt már felül lambéria, azt én is láttam, amikor helyezték fel a legfelső lambérialécet, de valami nem volt jó, leszedték. (de ez nem nagy szakasz, emiatt nem kerülünk nagy hátrányba)
A nappali teraszajtó felőli oldala. Ebbe a sarokba képzelem el mindig régi nagy vágyamat, egy világos, kényelmes kanapét, szemben a kandallóval, hm, nyami-csak világos kanapénk nem lesz egy ideig, anyagi és praktikussági okok miatt, úgy általában nem lesz most új kanapénk, és kandalló is a későbbi tervekben szerepel, az építkezés során szépen ez is bekerült a halasztottak csoportjába :) De lesz az tuti, a helye megvan. :) Nyilvánvalóan nem ez a legfontosabb most.
És itt egy kis szemszögváltás. Már a tetőtérben vagyunk, ahol elkezdődött a padlózat szigetelése. Az úúgy van, ugye, hogy a földszint menyezetét képező lambéria itt a padlónak az alapja. A lambériára fektettek gerendákat, amik közé most bekerül a szigetelés
Így, ni! Le lehet még látni a földszintre, az a kék falú helyiség az egyik a vizesblokkos helyiségek közül:

Az egyik tetőtéri vendégszoba, ahol szintén felkerül a szigetelés a tető belső oldalára
Ilyen állapotban búcsúzott a ház a 2009-es évtől, és csak kívánni tudjuk, hogy hamarosan még ennél is pofásabb külsőt-belsőt kapjon! No, és persze új lakókat, azt a leghamarosabban kívánjuk! :-)
Daisypath Christmas tickers