Kinga 10.szülinapja

Kinga 10 éves lett. Nincs ezen mit szépíteni. Tíz éve van velünk ez a nagylány, 10 éve vagyok általa anyuka.

Az ünnepek után kicsit sem szusszanva gyűlt össze a család, hogy megünnepeljük őt. 

Most több idő és energia volt saját tortára, így a menü mellett sikeredett egy belül könnyű citromos torta, amiből még Csilla is repetázott, noha ő aztán abszolút csokitorta rajongó:

És az ünnepelt:

 Két számjegyhez két tüzijáték dukál:

 A kísérő énekes:

Zita az én fotós oldalamon ült, róla nem tudtam fotót csinálni.
Egy újabb családi összejövetelen vagyunk túl, részünkről ezzel zárul egy időre a szülinap-sorozat, és zárjuk a téli ünnepeket is.

Veszünk egy nagy levegőt, mert hétfőn indul újra a munka-suli-rohanás...

Csilla 8. szülinapja

A nagy decemberi hajtásban teljesen elmaradt a Csilla-szülinapi beszámoló. Most döbbenek rá, mikor már lement egy újabb szülinap, hogy elmaradásom van...

De pótolni sosem késő.

Csilla szülinapi tortája, ezúttal cukrászdából, az ő kérésére puncs torta lett, amin jócskán meglepődtünk, hiszen ő nagy csokitorta-fan:

 Mondtam én, hogy elégedett volt! :-)

 Zitával:

 Aztán volt zsúr is, ami kicsit Zita pótló zsúrja is volt, mert neki elmaradt októberben a baráti buli, ahogy ők hívják. És mivel pótlásban nagy vagyok, hát, félig az övé is volt a zsúr, ezúttal trüffel tortával (csak lett csokis is!)

 Csilla is örült, bár itt nem látszik:

És ki sem hevertük az egyik szülinapot és az ünnepeket, újra szülinap kopogtatott ajtónkon... :-)

Szülinap, torták, kórház

Mint ahogy mindig lenni szokott, Kinga szülinapjával indítottuk az évet. Harmadikán, a napján köszöntöttük mi a már kilencéves nagylányt:

Majd másnap tortáztunk egyet, Erika jóvoltából, aki olvasta egy péntek hajnali FB posztomat, miszerint nem sikerült a péntek reggelre tervezett kuglóf (meglepit szerettem volna Kingának, hogy reggel az várja egy gyertyával, én ugyan már hajnalban elmentem dolgozni, de azért ők még örülhettek volna itthon), és váratlanul felajánlott egy tortát nekünk (cukrászdában dolgozik). annyit kért, menjek ki érte az állomásra, amikor jön haza, amit persze meg is tettem, így is nagyon meghatódtam a felajánláson, nagyon jól esett. :) És a torta mennyei fionom volt, és persze nagyon szép:

Ünnepelt kilenc gyertáyval:

A nagy örömködős hétvégébe még az is belefért, hogy Zitának kiesett az első foga, 5 éves és 3 hónapos korában, magasan a leghamarabb a három leány közül:

A iskolai ünneplésre legyártottam közel 50 Sacher minimuffint...

....amelyet végül nem tudtunk bevinni a suliba, mert vasárnap Kinga fájlalta a hasát, hétfőn sem múlt el a görcsölés, sőt, akkor már sokszor hányt is, aminek a vége hétfő este sürgősségi lett, vakbél gyanúval. Vakbélgyulladása szerencsére nem volt, de nagyon kiszáradt, kérdés nem volt, hogy bent tartják. Hétfő éjjel így beköltöztünk, mióta gyermekünk van először kellett kórházba menni. Három napig váltva voltunk vele Janival. Én estétől reggelig, ő nappal. Kedden még nem volt túl jól, kapta az infúziót, de valószínűleg az is hatott, hogy a harmadikos napközis csoport egy jókívánság füzetecskét alkotott neki, és a sok pozitív energia átmehetett a leányzó (látszik a képen, hogy serűsen olvassa az üzeneteket): 

Szerdán már egyenesen jól volt, sokat rajzolt, többek között megörökítette édesapját is, ahogy a kórházi ágyon ülve hol dolgozott, hol filmet nézett, mikor Kinga pihent vagy mást csinált:

Csütörtökre minden eredménye jó volt, így jöhettünk haza! Nagyon örülök, hogy végül egész jól megúsztuk és nem lett nagyobb baj. Hétfő este azért még aggasztóbb volt a helyzet. :) Az esetnek "köszönhetően" Zita is megtapasztalta, hogy milyen az, amikor anyának kórházba kell menni egy tesó miatt (a két nagynak alapból volt ilyen helyzet az életében, Zitának, poziciójából adódóan, soha :) )

A szombatra tervezett szülinapi gyerekzsúr elmaradt, mert hagyni akartunk Kingának időt, hogy erősödjön, de most hétvégén már nem maradt el azelőre már betervezett családi ünnepelés, már csak azért sem, mert sógornőm, Kinga keresztamamija éppen szombaton ünnepelte a szülinapját, így volt miért összegyűlni.

A tortázós kötelező fotó :)

A torta:

Eredetileg másmilyet szeretett volna Kinga, de mivel sűrűek voltak az elmúlt napok, nekem is volt vizsgám is, nem tudtam olyan toraburkolóról gondoskodni, amivel tudtam volna díszíteni, így maradt egy "átlagtorta", ami belülről volt kicsit különlegesebb, igaz, mivel nagyon hajnalban raktam össze a tortát, és természetesen le is ragadt a tészta, annyira arra koncentráltam, hogy egyáltalán össze tudjam tenni a lapokat, hogy a sorrendre nem figyeltem, pedig kellett volna, hogy meglegyen a szabályos sakkminta :)

  Így nem lett szabályos. :) De ha nem szólok, kevesen veszik észre, csak én is jól meglepődtem, mikor felvágtam. Viszont nekem nagyon ízlett a tésztája, a barnához a Sacher muffinhoz is használt tejcsokis-barackos tésztát használtam, a fehérhez  hasonlót, csak nem tejcsokit, hanem fehércsokit olvasztottam a tésztába, plusz lekvár. Tömörebb, de nagyon finom tésztája lett a tortának, aminek nagyon örülök, mert régóta szerettem volna olyan tésztára találni, ami nem száraz, szivacsos vagy "mammogós" :)

Az ünneplés jól sikerült, és már lassan a romeltakarítás is befejeződik. :)

Jövő hétvégén nagy tanulás miatt részemről szünet a bulik terén, de remélhetőleg két hét múlva szombaton pótolhatjuk a szülinapi zsúrt. És mindjárt duplán, hiszem decemberben Csilla zsúrja is elmaradt időhiány miatt, úgyhogy dupla leány-parti készül lassacskán. :) Két lánycspatnak, két tortával (persze rendelés leadva, kívánságok vannak, csak győzzem :D)

Horvátországi pillanatok

A nyaralásról szóló beszámoló még váratott eddig magára, most próbálom összekapni magamat és pótolni ezeket a fontos pillanatokat.

Idei nyaralásunk előzménye a tervek voltak, hogy a kalandozásokat Szlovéniában, Bled és annak környékén kezdjük, ez lett volna a "menősebb" része a nyaralásnak, több kulturális látnivalóval, programmal. Bled után pedig elautóztunk volna az olasz tengerpartra, ami onnan már nincs olyan messze. tudom, hogy van picike szakasz tengerpartja Szlovéniának is, és nem is csúnya, de mivel még Olaszországban soha nem jártam, és erősen vonz egy ideje az ország, gondoltam, miért ne lehetne oda menni. A szlovén napok ötlete nem saját eredetű, már tavaly olvastam az Ágnes blogjában, hogy Bledben jártak és tartalmas napokat töltöttek el ott, és annyira magával ragadott a hely szépsége, hogy szinte tudtam, ha idén tudunk külföldre menni, az úticél csak az lehet. Ez így nagyon szépen ki is volt találva. Adva volt a lehetőség, hogy mehetünk külföldre, de idén először erős gyermeki ellenállásba ütköztünk... Ilyen még nem volt. Méghozzá Kinga részéről. Ő ugyanis nem akarta ezt a tervet megvalósítani, miután megtudta, hogy Jani unokatestvéréék idén ismét Horvátországba, Rab szigetére mennek nyaralni. Tavaly együtt töltöttünk el sátrasan szűk két hetet, és Kinga annyira jól érezte magát (naná, a vele egyidős Zorkával remekül lefoglalták egymást), hogy elképzelni sem tudta, hogy máshol is lehet esetleg jó neki. Lehet azt is mondani, hogy rendesen "terrorizált" minket otthon, hogy márpedig Rab szigetére menjünk, és sehova máshova! nagyon sokáig ellenálltam, gondolván, hogy csak azért mondja mindezt, mert nem tudja, de utólag be fogja látni, hogy szuper helyeken jártunk és az olasz tengerpart és a pizza őshazája is bizonyosan elnyeri tetszését, és majd haza sem akar jönni. Meg valahol úgy gondoltam, hogy ilyen nagy volumenű dolgokban hagy döntsünk mi, szülők véglegesen. Végül elfáradtam, nagyon akarta. Arra jutottam végül, hogy nagyrészt ő róluk fog szólni a nyaralás, miattuk (is) megyünk, kössünk kompromisszumot: Rab szigetén kezdünk, mivel a rokonok már akkor csak pár napot lesznek ott, ők előbb mentek idén, viszont Jani nem tudott hamarabb szabit kivenni, majd miután ők hazautaztak, még eldöntjük, mennyit maradunk "szólóban", aztán Szlovénia felé vesszük az irányt, és jöhet a kirándulósabb része a nyaralásnak. így nincs Olaszország, megbékéltem a dologgal, és csak abban reménykedtem, hogy nem lesz csalódás vagy "unalmas" ugyanarra a helyre visszamenni. Ugyanis a tapasztalat az, ha egy dolog remekül sikerül egyszer, azt nehéz megismételni. a tavalyi horvát nyaralásnak megvolt a maga varázsa, féltem, hogy most kevésbbé lesz meg. Nem magával a hellyel van gond, noha Rab szigetén a strandoláson kívül, kicsi gyerekkel nem olyan sok dolgot lehet csinálni, hacsak nem viszünk biciklit vagy szeretünk túrázni. Vannak kulturális események, lehet búvárkodni, hajózni, templomokat, múzeumokat nézni, de sokat ebből mi még nem tudtunk bevállalni és biciklit sem tudtunk magunkkal vinni (egy "szimpla" autó ötünknek, sátorral, tetőbox-szal már nem tette lehetővé a bicikliszállítást, örültünk, hogy két roller és futóbicikli befért :D)

Végül kicsit nekem lett igazam. Ugyan nagyon kellemes érzés volt megint az ismerős helyeket látni (készülni pl. sokkal könnyebb volt, hogy tudtam, milyen körülmények vannak!), de most nem éreztünk katarktikus élményt az ott eltöltött öt nap végén, nekem már kicsit mehetnékem is volt. Eleve úgy kezdődött, hogy miután hétfő este megérkeztünk, kiderült, hogy a rokonok szerdán már mennek haza, szemben azzal, amit addig tudtam, hogy majd csak csütörtökön vesznek búcsút. akkor már nyeltem kicsit, hogy azért az egy napért jól leautóztunk, de azzal nyugtattam magam újfent, hogy attól még mi jó nagyot tengerpartozhatunk. azzal nem is lett volna gond, csak Kinga nagyon fárasztó viselkedést vett fel, miután Zorka már nem volt, állandóan baja volt mindennel, hogy minden milyen unalmas (!!!), menjünk innen azonnal... Sokszor alig kaptam levegőt, nem győztem kérni, hogy fejezze be ezt a viselkedést, mert miatta vagyunk itt elsősorban, és mi szeretnénk magunkat jól érezni, ha már így döntöttünk. Nagyon fárasztó volt, de tényleg. ez számomra meg is pecsételte az egésznek a hangulatát, bár mindig igyekeztem felülkerekedni az egészen. Az is kicsit nehezítette a lazítást, hogy a sátrat háromszor tettük új helyre. elsőnek, mikor megérkeztünk, nagy nehezen sikerült a rokonék sátra mellé felverni, jó szorosan, nagyon kedves német szomszédok közreműködésével, akik nem bánták, ha az autókkal jobban ráállunk az ő sátraikra, hogy elférjünk (hogy én hogy örültem, hogy tudtam velük kommunikálni, és ők is hogy örültek, hogy értik a felvetéseinket... :D). Utána szerdán arrébb tettük a sátrat, mikor Zsófiák mentek, mert nem nagyon lehetett a miénktől közlekedni. az egyik kedves német szomszéd lakóautójához jó közel tettük, mivel azt mondták, hogy szerda este mennek, úgyhogy lesz majd több helyünk, addig majd csak kibírjuk. Egész déltől este hétig tűzte a sátor bejáratát a nap, már a tengerparton is alig bírtunk lenni, mert hihetetlen meleg volt, el is fáradtak a lányok, de a sátornál árnyék meg nem volt. Vártuk, hogy a németek menjenek, de nem mentek el este...Csak másnap délelőtt, de azt is csak nehezen. Addig nem tudtunk mit csinálni, vártuk, hogy menjenek, hogy végre elfordítsuk a sátrat, így megoldottuk az árnyékolás problémáját, onnantól éreztük úgy valahogy, hogy megérkeztünk, be lehetett jobban rendezkedni. (ekkor döntöttünk, hogy előzetes tervek ellenére nem megyünk pénteken, de lehet, hogy még szombaton sem, nem lett volna erőm csak pakolni, ebből állt volna az a pár nap :) , végül vasárnap mentünk)

A nehézségek ellenére persze lett sok szép emlék is, jöjjön néhány kép. Nem sokat csináltam, tavaly kifotóztam magam, most sem lett sok olyan "húha" kategóriás fotó, de annyi van, amit meg lehet osztani.

Odafele a kompon, nagy szélben, délutáni órákban, a négy lány plusz a ló :)

 Homokozás; ezt nagyon sokáig élvezettel csinálták, szerettem én is, ahogy élvezik:

Zita a forró homokban, nagyon bírták! :)

 egy esti póz Csillától

kicsit fáradtan Rab városában, egy fagyizó teraszán, az egyetlen kirándulós napon

Rab város kilátással, nagyon hangulatos város, kár, hogy itt éppen Csilla duzzogott, de Zita lelkesen mutatja a városról készült képeslapot, ugye, látszik? :)

Homokangyal készül :)

A kis mókamester, Zita kitalálta, hogy homokból cicit csinál magának; nevettünk rajta annyit, ahogy a "műcicikkel" parádézik, tényleg vicces volt :)

Hableány a habból. Kicsit olyan modellesen jön ki Kinga a vízből :)

Csillasellő:

itt már elfelé tartottunk, egy kilátó részen megálltunk "kinézni", és a lányok még éppen itták a kempingben vásárolt búcsú jégkását, amit mindenki kapott, és nagyon jól esett az egész délelőttös sátorösszeszedés után:

Ilyen kompokkal lehet a szigetet megközelíteni, és ilyen kopár domboldalak fogadják az érkezőt, ami aztán persze szépen változik és jönnek a hatalmas leanderek, pálma-és fügefák:

 az utolsó előtti pillantás a tengerre Rijekánál, miután végigautóztunk a tengerparton, majd Rijekától északra nem sokkal elhagytuk Horvátországot és kezdődhetett a szlovén kaland :)

szívesen ajánlom Rab szigetén, Lopar városában a San Marino kempinget, kisbabás és kisgyerekes családoknak különösen, hiszen a kempingnek saját homokos tengerpartja van, sok fával, a "mifélénknek" ez paradicsom. :) Van bolt, játszótér, zöldséges, pékség, fagyizó, ajándékbolt, gyerekeknek külön vizesblokkok, úgyhogy nagyon sok dologban könnyítik meg a pihenést. A kempingben nem csak sátrazni lehet, hanem nagyon szép mobilházakat is lehet bérelni, sőt, magyar vállalkozásként is telepített lakókocsival várja az odaérkezőket, amiket szintén lehet bérelni, internetes elérhetőség most nem jut eszembe (pedig terveztem, hogy gyűjtök a helyszínen néhányat, de talán interneten meg lehet találni kereséssel). Mi most egy ideig nem megyünk, de hátha más tud eltölteni itt néhány kellemes napot! :)

A szlovén napokról pedig majd egy külön posztban. :)

Fotók a családi napról

Szombaton családi napot tartottunk a suliban, illetve a diósjenői Szabadidőparkban. A jelenlegi elsősök és a leendő elsősök töltöttek el egy napot családjaikkal. Az iskola elől indultak fel a gyerekek és a szüleik négy illetve két csapatban, útközben két helyen kellett megállniuk, hogy feladatokat oldjanak meg, ezekért pecsét járt a menetlevélbe. Az egyik állomáson én vártam a csapatokat, az év madaráról, a gyurgyalagról meséltem nekik, és ezzel kapcsolatban kellett egyszerű feladatokat megoldani. A végállomás a Szabadidőpark volt, ahol az elsősök szülei már javában főzték a két kondér paprikás krumplit. Az erdészet egy munkatársa körbevitte a gyerekeket a tanösvényen, majd ügyességi vetélkedő következett jópofa játékokkal. A programot a finom ebéd elfogyasztása zárta, illetve, aki szeretett volna, maradhatott még játszani, állatokat nézni. Az alábbi fotók a szabadidőparkban készültek az egyik anyuka jóvoltából. Köszönet érte Duló Anikónak!

Zitával drukkolunk a sorversenyzőknek:

 Itt nem drukkolunk, hanem bohóckodunk, hogy ne legyen nyafi a lány:

 Ebéd közben a Legkisebb és a Legnagyobb:

 Jómagam (szerintem fáradtnak tűnök, de azért mégis én vagyok, napjainkban :D):

Debrecenben a havas hétvégén

Már egy jó ideje lefixáltuk, hogy az elmúlt hétvégén utazunk ismét haza Debrecenbe a családhoz, az persze csak előtte kicsivel derült ki, hogy a tél egyik leghavasabb hétvégéjén fogunk utazni...ráadásul az Alföldre jósoltak nagyobb havat, így én is jobbnak láttam felkészíteni az óvónőket és tanító nénit, hogy előfordulhat, hogy vasárnap nem tudunk visszajönni, ne lepődjenek meg.

Végül haza tudtunk jönni, de hó az volt bőven. :)

Pénteken még megúsztuk, sikeresen elértük a várost hó nélkül, ez mindenképpen pozitív volt. Azért készültünk: tele tank autóba, takarók, enni-és innivaló, szórakoztató dolgok, ha mégis elrekednénk valahol, várakozni kellene. Szerencsére túlzott volt az óvatosság, de ezt előre nem tudhattuk.

szombaton szakadó hóesésben ellátogattunk a debreceni Aquaticumba. Kinga, Csilla már voltak itt szűk két és fél éve, akkor én nem mentem, mert Zita kicsi volt, aludt is pont délelőtt, de a lányok már jártak itt, és tetszett nekik. Elhívtuk az öcsémet is, így teljesen ideális 3 gyerek-3 felnőtt arányban voltunk, és tényleg jó is volt, igaz, Kingával már nem volt sok gond, "csak" figyelni kellett rá. Majdnem viharos szélben, hófúvásban, akkor már 15centis hóban átvágva közelítettük meg az objektumot, miközben viccesen dünnyögtem az orrom alatt: "De jó, megyünk strandra!" :)

De tényleg jó volt! Nagyon kevesen voltak, ez nagy pozitívum volt számunkra. A lányok nem csúsztak sokat, mert hideg volt a csúszdás medencék vize :-), de a nagy, mindenféle dögönyözővel ellátott medencében vígan pancsikoltak, merültek, búvárkodtak, nem is akartak máshova menni. Kipróbálták a gyerekmedencét, majd mielőtt letelt volna a két óra, még beültünk a jó meleg jacuzziba melegedni, ahol szintén bőven volt hely számunkra is. Kevésnek bizonyult a két óra, amennyire vettük a jegyet, de jól érezték magukat! Még az öltözés is egész flottul ment, azt hiszem, ez egyre könnyebben fog menni, bár ettől én még majdnem csurom vizes hajjal mentem ki (persze sapkával), de már így is rá kellett fizetni a belépőre (ami egyébként eléggé rossz, hogy így télen egy csomó idő elmegy a két órából az öltözésre, nyilván az a cél, hogy vegyem meg az egész napos, drágább jegyet).

Délután családi ünneplés volt, lényegében október végétől kezdődően ünnepeltük a szülinapokat és a karácsonyt. A végén a lányok már elmentek aludni, nem kellett őket sokat altatni... :-)

Másnap délelőtt Jani kiásta a kocsit a hóból... Kb.20 cm hó esett, jó nagy meló volt. Elindultunk, hogy meglátogatjuk a nagymamámat. A lányok nagyon nem akartak menni, nem igazán érzik ott jól magukat, amit valahol meg tudok érteni, elég fénytelen dédi háza, meg ő is főleg csak panaszkodik (ez is érthető, nehéz már neki az élet és nagyon egyedül van), gyerekfejjel ezt nehéz megérteni. Indulás után defektet jelzett az autó...persze sehol nem lehetett a nagy hótól megállni, így elgurultunk egy benzinkútig, az egyik bevásárlóközponthoz, gondoltuk, ha cserélni kell, akkor a lányokkal be tudok menni, el tudom intézni az amúgy is betervezett vásárlást. Jani csak fújt a kérdéses kerékbe, utána elindultunk, nem "szelelt", megpróbáltuk. Az utak nagyon havasak voltak, de azért el lehetett döcögni. Jani kirakott nagymamámnál, első körben csak én mentem be, addig ők bementek a közeli (egy másik) hipermarketbe, elintézni a vásárlást, én meg addig meghallgattam nagymamám főbb dolgait. Előtte megpróbáltam az utcán ellapátolni neki a havat, de mivel senki nem csinálta előtte (nagymamám bottal is nehezen jár, részéről esélytelen, az udvarban más nagyon nem lakik, mi meg nem jutottunk el végül szombaton), az a 15 centi hó összefagyott, esélyem sem volt. Már feladni készültem, mikor egy fiatal nő egy fémszerű, kicsi lapáttal jött, és elkezdte feltörni nekem a havat. nem kérdezte, hogy kell-e segítség, látták valahonnan a párjával, hogy nem boldogulok, és szó nélkül segített! Közben odajött a párja is hólapáttal és segített nekem ellapátolni a feltört havat. Ilyet se pipáltam még! Nagyon jól esett. Előfordulhat, hogy sejtették, ki vagyok, ott lakhattak a környéken, nagymamámat is ismerhették, nem tudom, de akkor is kedves volt tőlük.

Jól átfagyva mentem be, végighallgattam nagymamámat, mire a lányok megjöttek Janival, a nagyja panaszáradaton már túl voltunk. Nem akaródzott még akkor sem bejönni nekik, de azért bejöttek, de tényleg nem maradtunk már sokat. Éhesek voltak, elindultunk inkább haza ebédelni.

Otthon interneten megnéztük, hogy az autópályák tűrhető állapotban vannak, így elhatároztuk, hogy hazaindulunk. Összepakoltam, Jani és az öcsém kismillió fordulóval lehordták a túlélőcsomagokkal megspékelt bőröndöket, aztán elindultunk. Debrecenben nehéz volt viszonylag közlekedni, az M35 sem volt még az igazi, főleg a belső sáv nem, de az M3-ason már gyakorlatilag normálisan lehetett utazni, csak úgy, mint az M2-n. A faluba bevezető út nem volt nagyon takarítva, de Nógrádban csak töredéke esett a hajdú-bihari hónak, így majdhogynem már gyerekjáték volt a haladás. :-)

azt sajnálom, hogy nem tudtunk egy nagyot szánkózni, mert annyira erős volt a szél, hogy egyrészt az magában nehezen volt elviselhető, másrészt a mínusz 12 fokon is sokat rontott. Itthon ahhoz képest nagyon kevés hó van, de délután megpróbálom rávenni a lányokat, hogy rántsunk szkafandereket, és legalább egy kicsit meghúzgálom őket a szánkón. De nagy hóember ebből a hóból sem lesz.

ui: az autó kereke utána "jól viselkedett", izgultunk, hogy nem lesz-e tényleg defektes, de valószínűleg "csak" a nagy hideget tűrte rosszul. Az a kerék amúgy is gyakran ereszt, volt már szervízben is, de gyakran járunk vele benzinkútra fújni bele, azt hiszem, lesz még egy köre a szervízbe.

Séta a Börzsönyben (inkább a szélén:)

Kicsivel több, mint egy éve élünk a Börzsöny közvetlen szomszédságában, ahogyan mások mondták, igazi kis "vadrezervátumban" :), de igazából még egyszer sem voltunk nagyobbat kirándulni, sétálni. Ez kicsit fura nekem is, hiszen sok ember akár több száz kilométert utazik, hogy ilyen helyen pihenhessen, mi meg, akiknek napi szinte jutna a jóból, nem élünk vele. az is igaz, hogy mi itt a mindennapjainkat éljük, ugyanúgy elmennek a délutánok az oviból, iskolából hazajövetellel, itthoni teendőkkel, és az sem mindegy, hogy eddig piciknek számítottak a lányok, nem is volt nagyon egyszerű hosszabb kirándulásokat tenni. Most már mondhatjuk, hogy látjuk a fényt az alagút végén, egyre könnyebb velük bármit is csinálni, akár egy kiadós sétát az erdőben ,csípős hidegben.

mint ahogy ezt tettük szombat délelőtt is. megelégeltem, hogy mostanában keveset volt lehetőségünk jó levegőn lenni (pedig itt aztán tényleg harapni lehet a friss levegőt!), és mivel más program nem volt, elhatároztuk, irány az erdő! nem terveztünk nagy sétát, mert rendesen mínuszok voltak (végül jól tettük), de legalább egy kicsit, hogy lássák a lányok, hogy ez jó és klassz dolog.

Az öltözésnél én már majdnem feladtam. :) Mindenkinek volt valami baja, kivéve Kingát, tényleg azt hittem, hogy maradunk. Zita nagy sírva indult el, cipelni kellett (jó kilátások egy séta elején :-D), nem reménykedtem, hogy lesz ebből valami. De azért csak mentünk, majd lesz valami! alapon.

Először a szinte szomszédban lévő kis tóhoz sétáltunk át. Patak folyik bele, az duzzad fel két kis tóvá, megnéztük, mekkora a jég rajta. Ha tényleg jönnek a nagy hidegek, még a szélén csúszkálhatunk is majd. :) Utána elindultunk be az erdőbe:

Nem messze tőlünk van az erdészetnek néhány háza, ott épült eu-s támogatásból nagy területen játszótér, és innen indul egy tanösvény is. ezen most kicsit túlhaladtunk, felsétáltunk a Kemencére átvezető aszfaltos úthoz (októberben itt futottam futóversenyen). Útközben találtunk egy állkapcsot, találgattuk, vajon milyen állattól származik (nem jöttünk rá, ejnye! :-D):

Csilla útközben (nem gondoltam volna, de zokszó nélkül sétált):

Zita:

Kinga, bohóckodósabb formában:

anya és lányok:

Apa és lányok:

mikor felértünk az aszfaltos úthoz, akasztottunk ki két eleséggömböt a madaraknak (jó apropó visszamenni megnézni, hogy ettek-e belőle), majd nem erőltettük tovább a sétát (nem volt eddig túl nagy séta), visszafordultunk. az erdészetnél lévő padoknál megálltunk, ittunk termoszból meleg teát (illetve végül a lányokét nagyrészt én ittam meg, sietnem is kellett a végén haza...), volt, aki evett pogit (amit előző nap-életemben először, anyukám egy bevált receptje alapján-én sütöttem, és tényleg nagyon jól sikerült), de ekkor már kezdtek fázni, elindultunk haza. Én Csillával kicsit lemaradva mentem, addigra családom többi tagja besétált a játszótér részét képező minigolf pályához körülnézni. Mi is utánuk mentünk, csak, hogy megnézzük, milyen is, de nem tudtuk, mikor és hogyan lesz használható a "köznép" számára is. Ekkor odajött hozzánk egy erdész, aki éppen tüzifát hordott be az egyik épületbe, és mondta, hogy a fogadó épületben a kolléganőtől kérhetünk ütőt és labdát, ki lehet próbálni azokat a pályákat, amik jó állapotban vannak (most nyáron készült el az egész létesítmény, de sok helyen levált a filc a pályákon, nem bírta a hideget, a kivitelezőnek garanciálisan javítani kell majd). A lányok megörültek, mentünk is ütőkért. Zita persze a jó meleg épületből ki sem akart jönni, de végül kötélnek állt. És akkor-kicsit amatőr módon-kipróbáltuk a minigolfot.

Kinga:

Itt látszik a golfpálya nagy része:

Zita is próbálkozik :)

Apával könnyebb:

Néha féltem, nehogy masszív kardozás legyen a golfból :)

És, igen, átment a házikón! :)

A golfpálya mellett látszik a játszi egy kis része, ettől sokkal több mászóka, kötélpálya is van még:

egy ideig golfoztunk, tényleg visszafogott módon, kabátban nehéz is volt mozogni, végül Csilla jelentette be, hogy fázik, így leadtuk az ütőket, és hazafelé vettük az irányt. A lányok jól kipirultak, elismerték, hogy jó volt, értékelték utána a jó meleg szobát. :))

Jól tettünk, hogy kitartottunk és nem adtuk fel az elején! :)