Idén is megrendezték Kétbodonyban a Szilvaszombatot, amiről az elmúlt években hallottunk a rokonok révén, akik rendszeresen járnak ki, de még egyszer sem volt szerencsénk eljutni. Én is kíváncsi voltam rá nagyon, kiírás alapján jó kis programnak ígérkezett. A két Nagy már mamáékkal ott voltak szombat délután, amikor mi megérkeztünk. Fotót nem sokat tudtam csinálni, mert nagyon kellett a lányokra figyelni vagy éppen evett valamelyik (vagy pisiltettem vagy körhintázott vagy nyűglődött blablabla... :D), de egy-kettőt ellőttem.
A Szilvaszombat fő eseménye, hogy több sátornál szilvásgombócot főznek (főleg asszonyok), amit meg is lehetett kóstolni "gombócjegy" ellenében (vagy hogy hívták). Sőt, ha jól tudom, versenyeztek is egymással, aki benevezett arra. Itt vannak a pavilonok, futtában készült kép, de azért látszik, miről beszélek; több helyen népviseletbe öltözött asszony is felbukkant:
Zita keresztapukájának az anyukája (huh, ezt csak egyszer kell leírnom, röviden Magdi :-D) is ott főzött a sok asszony között, kevéssel indulás előtt az ő és "csapata" gombócait sikerült megkóstolni, igaz, azt is futtában... :-) És, hát az mennyei volt! Idén már én is kétszer csináltam házilag szilvásgombócot (taps, taps! :) Judit segítségével, aki közzétett Twitteren egy videót, hogyan kell szilvás gombócot csinálni, az alapján készítettem), nagyon finom, puha lett, amit napokkal később is meg lehetett enni némi melegítés után, de a Magdiék gombócai ezen is túltettek! Jövő héten fogunk velük találkozni egy nagy esemény kapcsán, biztos kifaggatom, hogyan lett nekik ilyen finom. Emellett nemcsak simán zsemlemorzsába vagy dióba hempergetett gombócot ettünk, hanem cukrozott darált mákba forgatottakat is, amilyet előtte még nem kóstoltam. Nagyon tetszett, mit ne mondjak, tudtam volna még kóstolgatni! Ha nem lettek volna már nagyon nyűgösek a lányok, vagy talán csak hűvös volt már, nem tudom, mindenesetre elindultunk hazafelé.
A mákos verzió kapcsán apukámra is gondoltam, aki nagyon szereti a mákos ételeket (Apa, remélem, nem baj, hogy lebuktattalak! :) ), el is határoztam, ha egyszer végre hazakeveredünk Debrecenbe, tuti csinálok neki ilyet. Persze elég sok jó mákos receptet találtam az utóbbi időben, mindnél megfogadtam ugyanezt, úgyhogy nem kell majd meglepődni, ha utánfutóval megtoldott autóval gördülünk be debreceni házunk elé, megpakolva mákos ételekkel... :) (amihez előbb másik autót kell keríteni, mert a miénken nincs vonóhorog...hoppá)
visszatére a fesztiválra, volt színpad is, sok-sok fellépővel, jórészt népi együttesekkel, én el tudtam volna nézni őket kis ideig (fellépett a diósjenő néptánc együttes is, egy pillanatra láttam őket, hurrá!), de hát nem lehetett túlzottan bambizni:
Zitus és Kinga lufija:
Csilla a saját lufijával parádézik, aki nem volt hajlandó cipőt húzni (papucsban nyomult a jó hűvös idő ellenére), sírba kergetve ezzel szerintem szegény anyósomat, de ma már felvette, bár nem lehetett könnyű menet mamának:
És megint Zita, a körhinta "huligán", két körre is be kellett fizetni (jó pénzért, persze), eszméletlenül élvezte, én meg a körmöm rágtam, mikor akar hirtelen kiszállni, bár duplán és viszonylag szorosan volt bekötve:
mikor megállt a körhinta, éktelen hangos sírásban tört ki, alig lehetett megnyugtatni, majd elnyammogott egy gombócot, utána egyből derűsebb lett a kis manó :)
Nagyon jól éreztem magam, ahhoz képest, hogy egy tényleg kis falunak a programja, nagyon színvonalas, sokan el is jöttek. mi is összefutottunk sok ismerőssel, de volt akit csak futtában láttam, még köszönni sem tudtam, annyira erősen kellett a lányokat figyelni. És nemcsak az enyémeket, hanem Zsófiék legidősebb gyermeke, Zorka is olykor a felügyeletem alá került (Zalán aludt egy ideig Zekő babakocsijában, utána kómás volt kicsit, Zekő meg még ugye, "nem játszik"), így különösen koncentráltam. Pár hete láttam egy Gyilkos elmék epizódot, amiben pont egy hasonló búcsú vagy karneválszerűségről tűnt el egy nyolc éves kislány, az anyukája mellől rabolták el, pillanatok alatt, és noha tudtam, hogy az egész kitalált történet, olyan borzasztó lett a vége (bár említett kislány előkerült), hogy sírtam is (ha gyerekekről szól egy ilyen történet, az mindig kiakaszt, persze minek nézek ilyeneket...). Elevenen élt bennem tegnap ez az epizód, és noha tudtam, hogy ahhoz hasonló esetek nem történnek minden nap meg csak úgy, jobbnak láttam figyelemmel kísérni minden mozdulatokat. Ha az egyikkel arrébb kellett menni, mindig vezényeltünk egymásnak, ki kire figyel, számoltuk rendszeresen őket, nyilvántartottuk ki melyik felnőttel van. :-)
Jól elfáradtunk, de ez nem változtatja meg a véleményem, hogy jó kis rendezvény volt, és jövőre és szándékozunk menni, talán akkor már csipetcsapat is tovább bírja kicsivel! :-)) ott fogunk nyomulni az esti koncerten is, az első sorban! ollé! :)
